Amikor egy állam kockáztatja az ÁLLAMCSŐDÖT, már csak egy lépés a magánpénzek “lenyúlása”. Erre van konkrét példa néhány ország történetében. Egyik sem lett végül sikeres, “csak” a polgárok lettek szegényebbek. A megtakarításoktól – amit el lehet konfiskálni – talán örökre elment a kedvük.
Ahol tényleg einstandolták a bankbetéteket
Egyre többen gondolják reális veszélynek, hogy a kormány a magánnyugdíjpénztárak államosítása után a lakossági betétszámlákra is ráteszi majd a kezét a költségvetési lyukak befoltozása érdekében. Térben és időben nem is olyan távol tőlünk már egyszer megtörtént ez: Milosevics egyik fő bűne saját polgárainak módszeres kirablása volt.
A „Kölcsön Szerbia Gazdasági Újjászületéséhez” program keretében a szerb állam lehetővé tette a lakosság számára, hogy pénzt és vagyontárgyakat adományozzon az állam számára.
Az „önkéntes békekölcsönjegyek” első hullámával a kitűzött célok 3 százalékát sikerült megvalósítani, főleg a párt szimpatizánsai utaltak pénzt, vagy szolgáltattak be aranytárgyakat a kölcsönjegyekért.
A békekölcsönzés második hulláma már csak papíron volt önkéntes, a munkáltatóknak a dolgozók béréből kellett levonniuk a kölcsönt.
A teljes bejegyzés a Serbija Insajd blogon olvasható.
Ennek egy kis részlete (cseppben a tenger), de az is ugyanaz a víz!!
Méltánytalan lenne Orbánt Miloševićhez hasonlítani, azonban Jugoszlávia még a fénykorában sem volt gazdasági nagyhatalom. Adósságállományának növekedésével és a gazdasági nyitás következtében az ország „Kis-Jugoszláviára” majd végül Szerbiára redukálódott maradéka a nem ortodox makrogazdasági megoldásoknak köszönhetően egy elszigetelt pénzügyi banánköztársasággá vált, aminek a keserű tanulságait botorság lenne figyelmen kívül hagyni.
http://hvg.hu/napi_merites/20111223_kolcson_szerbianak_merites