Műanyag-mizéria: szemléletformálásra van szükség

Már a Maros folyó is tele van műanyaggal

Mikroműanyag.

Erről már egyre többet lehet olvasni. Miért is káros? Miért nem veszek már jó ideje semmit, ami PET palackban van forgalmazva? (Dénes Ottó)

A tavalyi PET-kupán pedig több mint 10 tonnányi hulladékot szedtek ki az önkéntesek a folyóból, ennek mennyisége valamilyen szinten eloszlik az ország folyóira – mondta Szebenyi Péter környezetmérnök, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány elnöke.

Az InfoRádiónak nyilatkozó környezetmérnök elmondta: nem önmagában a palackokról van szó, hanem arról, hogy ezek a víz és a napsütés hatására mikroműanyagokra esnek szét, amelyek azonban már nem bomlanak le. Ezeket a hulladékokat az élőlények elfogyasztják, általuk pedig belekerülnek a táplálékláncba, így eljuthatnak akár az emberbe is – magyarázta Szebenyi Péter.

A környezetmérnök szerint a mikroműanyag is műanyag, és bár hosszútávú vizsgálatokkal kell bizonyítani, hogy milyen hatással vannak az emberek szervezetére.

Megelőzés
A legfontosabb a megelőzés lenne, illetve az emberek szemléletét kell átformálni, a PET-palackokat szelektív gyűjtőkbe vagy kukákba dobják
– vélekedett a környezetmérnök.

A lakosság szemléletformálása az utóbbi időben felerősödött Magyarországon, egyre környezettudatosabbak az emberek, de még így is nagyjából 20 évvel vagyunk leszakadva Nyugat-Európa lakossági hulladékkezelésétől – tette hozzá.

“A szemétprobléma szinte már mindenhol tapasztalható, szinte minden vízfolyásunkban műanyaghulladék található, ami hosszútávon káros lehet az egészségünkre is”
– hívta fel a figyelmet Szebenyi Péter.

Nyitókép: hulladekvadasz.hu

https://infostart.hu/belfold/2018/07/29/muanyag-mizeria-szemleletformalasra-van-szukseg?utm_source=infostart&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel

Mondja el a véleményét!