új fordítás

Az Őrtorony Isten igazságának csatornája-e?

ELŐSZÓ a magyar kiadáshoz

Ez a könyv, amelyet az olvasó kezében tart, két olyan család párbeszéde, akiket nem a vitatkozásra kész szándék vezérelt,- hanem a személyes- és a felebarát iránti felelős­ségérzet, az üdvösségükért érzett aggodalom. “Hitviták tü­zében” botránkozások születnek: az emberek távolabb kerül­nek egymástól és Krisztustól. A krisztusi szeretettől át­hatott bizonyságtétel segít egymás és az igazság jobb megismerésében, csodálatos felfedezésekhez segít, erősíti az emberi kapcsolatokat, segít abban, hogy a másik emberben is felismerjük Krisztus tulajdonát, akiért életét áldozta.

Sokan, sokféleképpen megírták már az egyes egyházak, fele­kezetek történetét. A kívülálló történész írása lehet bár tárgyilagos, de hitelességgel csak a “benne élő” ember be­szélhet arról a népről, amelyhez tartozik. Ezért látjuk ér­tékesnek ezt a könyvet, amely nem tudományos felkészültség­gel íródott; nem az a célja, hogy egy közösséget bemutasson – dicsérjen vagy elítéljen, igazoljon vagy cáfoljon.

Két család – Jehova Tanúi és a H.N. Adventista Egyház tag­jai -, akik egymásért kölcsönösen felelősséget éreznek, azt teszik, amit az Ige tanácsol: “Keressük meg együtt az igaz­ságot, értsünk egyet abban, mi a jó.” (Jób 34:4.) /Új ford./

Hisszük, hogy mindazok, akik nem a saját “igazságukhoz” ke­resik a bibliai igazolást, hanem őszintén keresik Isten igazságát, azok megtalálják azt: “Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7:8).

Kívánjuk, hogy e könyvben megörökített párbeszéd sokaknak segítsen felismerni az igazság keresésének helyes módját és lelkületét, amely út az igazság megtalálásához.

Habár e könyvecske európai nyomdában készült, az Olvasó en­nek ellenére nemsokára más földrészen – a kenguruk és a gu­mifák földjén – találja magát s észreveszi, hogy az esemé­nyek Ausztráliában játszódtak.

A fiatal “Bobbal” való beszélgetésben résztvevők neveit megváltoztattuk és a párbeszédet több különálló beszélgetés­bál állítottuk össze, de a tapasztalatok és az élmények a tényeknek megfelelnek. A beszélgetésben résztvevők legtöbb­je ma is él, és elfogadták a könyv végén ismertetett állás­pontot.

A magyar fordítás kiadója: Erdélyi László

TARTALOM

ELÖSZÓ a magyar kiadáshoz 3

Nehézségek az Eukaliptusz tanyán – – 5

A megbeszélés 11

Az 1914-es esztendő és jelentősége 21

Itt van már, vagy közel? 31

Apa, az utolsó menedék a zavarból 38

Két törvény? 43

A meghallgatott ima 53

Élénk beszélgetés  60

A döntés  71

A helyreállított paradicsom 78

Egy vagy két Isten? .88

Ki Jehova? 96

Kérdések  101

Krisztusban megkeresztelve 106

Nehézségek az Eukaliptusz tanyán

Lorna Stevens az Őrtorony iratokat és könyveket vissza­tette a helyükre a könyvespolcra és sietett, hogy a nagy lakószoba bútorairól a port letörölje. Remélte, hogy a házi­munkával gyorsan elkészül és.a délutáni igehirdető szolgála­tában házról házra bizonyságot tehet. Mint Jehova hű bizony­ságtevője igen örvendett a délutáni tevékenységnek, s már az arra való gondolás feledtette vele azokat a gondokat és ter­heket, amelyeket az Eukaliptusz tanya tehenei, disznói és tyúkjai okoztak. Ebben az évszakban az eukaliptusz fákra tűző forró nap sem tudta ügybuzgalmát elnyomni. Legyen bár eső, jégeső vagy napfény, Lorna mindenképpen Jehováért akart tanúskodni.

Egy pillanatra megállt munkájában és teljesen mozdulatlanul kifelé figyelt. Autó zaját  hallotta, ismerte a kocsit, amely az udvar bejárati útján a ház elé gördült férjezett leányuk­kal, Klaricéval.. Különös, hiszen nem jelezte látogatását, s vajon mi hozta ide ebben az órában? Kisietett, hogy megtudja leányától. Klarice mindig olyan volt, mint egy nyitott könyv, komoly, nyílt és becsületes mindenben. Ha valamilyen problé­mája volt, az.rögtön kibuggyant belőle.

Már 7 éve férjhez ment-, de anya és leánya egész idő alatt szoros kapcsolatban maradtak. Az utóbbi években, amióta Kla­rice megkezdte’tanulmányait, hogy Jehova hű tanúja legyén, a- kapcsolat még szorosabb, bensőségesebb lett. De most, amikor eldöntötte, hogy nemsokára megkeresztelkedik, különösen szük­sége volt anyja erős támogatására, mert férje, Paul – aki nagyon vallásellenes volt – döntése miatt meglehetősen nehez­telt rá.

Klarice és a 4 éves Gregory kiszálltak a kocsiból. “Te most átmész gyorsan a nagypapához – mondta a fiúnak. Látod, ott  áll a fák alatt.”

Amikor Lorna Klaricéval a ház lépcsőin felhaladt, azonnal észrevette, hogy valami nincs rendjén. Ezért rögtön, minden kertelés nélkül, de gondterhes hangon megkérdezte: “Klarice, mondd meg nekem,” mi-baj van? Úgy veszem észre, hogy valami terhel téged.”

“Nos Mama – kezdte Klarice kissé akadozva – valójában nin­csen semmi baj, de valószínűleg borzalmas csalódást okozok neked.-. A Hetedik Napot Ünneplő Adventistákhoz fogok csatla­kozni.”

Lorna láthatóan megdöbbent és kissé zavartan kérdezte: “Ezt tán mégsem mondtad komolyan? Nagyon rossz tréfát űzöl velem!” Beléptek a szobába, amelyet az előbb portalanított és ahol Nanna, az ő anyja ült hintaszékében.

“Ülj le kérlek – mondta leányának Lorna. S ha ez nem tréfa, akkor mindent alaposan át kell beszélnünk Klarice. Ilyen döntést nem hozhatsz egyszerűen máról holnapra. Jól tudod, hogy ebben a tekintetben egyetlen helytelen elhatározás nem­csak reád, hanem gyermekeidre is kihatással van. Ezenkívül mégis hiszem, hogy amint mi mindnyájan, úgy te is szeretnéd átélni Armageddont, nemde?”

Nanna, aki már évek óta Jehova hűséges tanúja volt, kissé közelebb húzta hintaszékét, hogy,figyelmét egyetlen sző se kerülje el. Erre Klarice elbeszélte, hogy nemrégen Bob Watson adventista prédikátor felkereste őt. Miután megtudta honnan jött, röviden el akarta őt intézni, de mégis ott ma­radt egész délután. Mikor aztán végül elbúcsúzott, meggyőző­dött, hogy az adventisták több igazsággal rendelkeznek, mint Jehova tanúi.

“De mégis Klarice – válaszolta édesanyja – ezek.a hetednapot ünneplő adventisták, bár nagyon kedves emberek, mint például az átellenben levő Anderson szomszéd, de nem sokban külön­böznek a többi keresztényektől és ugyan mit tanulhattál pár óra alatt tőlük?”

“Mindent, mama!”

Lorna fejét rázta és Nannára tekintett, aki látszólag annyira elcsodálkozott, hogy szólni sem tudott. Mindkettőjük­nek több mint 12 hónap kellett ahhoz, hogy Klaricét a gyüle­kezeti szolga nejének segítségével Jehova tanúinak tanaiba bevezessék, és most beképzeli, hogy egyetlen délután megta­nult mindent a hetednapi adventistáktól.

“De mama, és te is Nanna, nem értitek mit gondolok és talán ebben sohasem értetek meg – folytatta Klarice. Kezdetben én sem tudtam mindezt elképzelni, de az adventista tanok olyan egyszerűek és világosak, s azokat a Bibliából merítik. Ilyet egész életemben nem hallottam. Minden kérdésemre, amelyet a prédikátorhoz intéztem, a Bibliából válaszolt és amikor a vonatkozó bibliai helyeket magam is elolvastam, minden vilá­gos lett előttem.”

“Klarice – mondta Lorna tudatos fölénnyel lassan,de határo­zottan. Ezek az emberek a Szentháromságban hisznek, mégpedig olyan értelemben, hogy az Isten egy személy, akinek valami­képpen három feje van és ez azt jelentené, hogy Jehova Krisz­tussal a mártírkarón meghalt. Tanaik mind ilyen zavarosak.”

“Nem, nem, mama, ez nem így van! – válaszolt buzgón Klarice. Ez volt az első, amit megkérdeztem tőle és világosan megma­gyarázta, hogy az adventisták mindig is azt hitték és taní­tották, hogy az Atya és a Fiú két egészen különböző személy.”

.”Nos ez meghaladja Ismereteimet, – de jól tudom, hogy ők va­lahogyan mindent össze-vissza kevernek. Ugyanis én már be­széltem közülük egy-két személlyel.”

Klarice itt sem helyeselte anyja mondását. “Nem, mama, ez nem így van. Inkább azt hiszem, hogy. mi tanúk nem értjük he­lyesen Krisztus istenségét, a Szentlélek életünkben való munkáját és még egy-két dolgot. Felírtam mindazt, amit az adventista prédikátor megmagyarázott nekem a Bibliából és annak hatása alatt vagyok, hogy mi kuszáljuk össze a dolgo­kat és nem ők.”

“Itt vannak a jegyzeteid?”

“Nem, otthon hagytam – hangzott a válasz, de szívesen meg­mutatom neked, mama.”

“Nos ez eddig rendben van – elegyedett Nanna is a beszélge­tésbe. De mégis mi a csuda volt az, ami valójában úgy meg­fogott, hogy az igazságot azonnal el akarod hagyni?”

“Nanna, itt valamit helyesbítenem kell! Ne higgyétek, hogy azonnal és könnyen hagytam fel eszméinkkel. Watsonnak való­ban előadtam minden érvüket és próbára tettem szívét és idegeit. Csak ekkor ismertem fel igazán, hogy az Őrtorony- stúdiumon keresztül milyen sokat tanultam. Kertelés nélkül megmondtam neki’, meg vagyok győződve arról, hogy az Őrtorony ez utolsó napokban Isten igazságának csatornája, és idéztem Mt 24:45. versét, ahol a hű és bölcs szolga után kérdez, . akit az ő Ura kiszemelt arra, hogy a nemzeteknek az Armageddon előtti időben lelki táplálékot adjon.

Erre azt válaszolta, hogy meg tudja érteni érzelmeimet,-mert valamikor nagyon intenzíven foglalkozott az Őrtorony tanítá­saival. Az Őrtorony Társaság történelmének alapos tanulmá­nyozása után azonban elvesztette irántuk való bizalmát. Azt állította, hogy az Őrtorony az utóbbi évtizedekben újra meg újra megváltoztatta tanításait és egyszer ezt, máskor valami egészen mást tüntetett fel igazság gyanánt. Gyakran határoz­tak meg dátumokat, amelyek azonban hamis jövendöléseknek bi­zonyultak és éppen ez bizonyítja, hogy az Őrtorony nem Jeho­va igazságának csatornája. Ugyanis a Máté 24. fejezet óv attól, hogy ilyen hamis jövendöléseket elfogadjunk és felhív arra, hogy az ilyeneknek ne higgyünk.” (Lásd Máté 24:23-27.)”Ez mind durva túlzás – válaszolta leányának Lorna. Azonban jellemző módja ez annak, amivel a kereszténység az Őrtorony híveit rágalmazza. Nem emlékszem, hogy az Őrtorony nyilvá­nos óráin elhangzott volna egyetlen olyan időmeghatározás is, amely utólag hamisnak bizonyult. Néhány tantétel az utóbbi években, vagy évtizedekben változott ugyan, de min­den bizonnyal nem sok. Mondd el hát mi mindent hallottál még?”

“Nos, Watson Bob megmagyarázta nekem például, hogy a tízpa­rancsolatot meg kell tartani. Ugyanis Jehova a Szentírás szerint nemcsak azt a törvényt adta, amelyet a fára szegez­tek és ezáltal érvényét vesztette, hanem valóságban két kü­lönböző .törvényről van szó. Az egyiket a két kőtáblára ír­ta, amelyet aztán a szövetség ládájában őriztek. Ez a tíz­parancsolat az erkölcsi törvény, amely az emberek egymás- közti és 3ehovával szembeni kapcsolatának normáit tünteti fel, és ezért az egész emberiségre és minden időkre érvé­nyes. A szövetségláda oldalára a véres áldozattal és a cere­móniával /szertartással/ foglalkozó törvényt helyezték el, amely Krisztusra, az igazi áldozatra mutatott. Ez a másik törvény Krisztus halála által érvénytelenné vált. Mondhat­tok amit akartok,”én ezeknek az írásoknak utánanéztem a Bibliában, s előttem minden kristálytiszta lett.”

Lorna engedte beszélni Klaricét és egyszer sem szakította félbe, bár az volt a benyomása, hogy még sohasem hallott ilyen értelmetlen, nevetséges dolgot. Sőt bátorította leá­nyát, hogy tévedéseit, amelyeket látszólag tanult, adja elő, mert úgy gondolta, ily módon ismeri meg leghamarabb azt, amit neki ismét rendbe kell hoznia, s ebben. Nanna is bizonyosan nagy segítségére lesz.

Másfél órával később, amikor az óra delet ütött, a három asszony hirtelenében rádöbbent, itt az ideje annak, hogy a család számára ebédet készítsenek. Paul egyáltalán nem ér­tékelte azt, ha hazatértekor azt tapasztalta, hogy nincs ebéd csak azért, mert Klarice – a felesége – valakivel a vallásról beszélgetett. Nagy sietve fiáért ment -, aki leg­szívesebben a nagyapjánál maradt volna – és nagyobb siet­séggel távozott, mint ahogy jött.

Lornának semmi kedve sem volt az ebédkészítéshez. De a csa­lád is megkívánta a maga jogát. Szótlan ebéd volt. Miután az asztalt lerámolta és elmosogatott, Lorna követte anyját a lakószobába. Eleinte egyik asszony sem.beszélt. Végül Lorna Nannára tekintett, lopva letörölt egy könnycseppet szeméről és mondta: “Óh anyám, amikor évekkel ezelőtt az igazsághoz vezettél, akkor csak egy vágyam volt, hogy az én gyermekeim is meg legyenek mentve, ha majd jön Armageddon. Klarice azonban mindig fekete bárány volt és most, amikor már majdnem a helyes útra tereltem, akkor küldte az ördög ezt a Bobot és megsemmisített mindent.”

“Még nincs minden veszve Lorna. Jehova igazsága minden pró­bát kiáll és az a vallás egyáltalán nem nyújt sokat. Látod, ott van például az a két törvény. Észrevehető, hogy itt va­lami be lett építve csupán azért, hogy vesszőparipa bizonyí­tékuk legyen, aminek a Bibliához valószínűleg semmi köze sincs.”

“Tudod anyám – jegyezte meg Lorna kissé megkönnyebülten – tulajdonképpen egy pillanatra sem hiszem, hogy Klarice vala­mikor -is, adventista lesz . Ezért számomra ez nem is elsőrangú kérdés. Bizonyos vagyok benne, hogy erről az esztelenségről hamar lebeszélhetjük. Ami azonban gondot okoz, az egészen más. Attól félek, hogy a Watson Bcbbal való beszélgetése következtében elveszíti az Őrtorony iránti bizalmát még ak­kor is, ha nem lesz adventista.

“Talán az időpontok és a tantétel-változtatások miatt gondo­lod ezt Lorna?”

“Igen mama, te tudod, hogy Klarice milyen szőrszálhasogató. Nem tudja megérteni, hogy az Őrtorony egyszerűen megváltoz­tathat egy igazságot és az mégis igazság marad. Félek, hogy a közösség tanítását végül is teljesen visszautasítja, ha legkisebb tévedést is talál abban, amit az Őrtorony egyszer kiadott.”

“Nos, kedvesem, ilyen egész sereg létezik, nem csupán egy. Ha ezek Klaricénak problémát okoznak, akkor a lehetőséghez képest ismét teszünk valamit, hogy ezt megoldjuk.”

“Óh anyám, mégsem áll ilyen rosszul a dolog, vagy…?” – sóhajtott fel Lorna és hátradőlt székében, mintha hirtelen nagyon elfáradt volna. “Nem, így még sosem volt – erősítet­te meg Nanna, majd folytatta. Természetesen az Őrtorony már átment néhány válságon, amelyek szépséghibát hagytak rajta. Elvégre mindig így volt Jehova népével, amióta Egyiptomból kivezette őket, sőt már azelőtt is!”

Lorna az órájára tekintett. Elérkezett az ideje, hogy el­menjen. Gyorsan összeszedte magát, könyveit és Bibliáját táskájába tette és elsietett.

Nanna úgy segítette leánya prédikációs tevékenységét, hogy az iskolabusszal délután hazaérkező fiatalabb gyermekekre vigyázott. Tennivalója általában nem sok volt, mert Lorna azokra a napokra, amikor házról házra járt, mindent előké­szített, beleértve még a vacsorát is. Es valahogy a gyerme­keknek jó érzés volt az a tudat, hogy anyjuk igeszolgálatá­ban nekik is részük van. John, Lorna férje, bár nem megke­resztelt tanú, mégsem okozott nejének nehézséget, sőt a különleges összejövetelekre, vagy konferenciákra a. család többi tagjaival együtt . elkísérte. Tudta, hogy Lornának nincs fontosabb, mint a vallása, azért magatartásával bátorí­totta őt.

Nanna özvegysége óta a völgyben levő kis házában lakott, de legtöbb idejét mégis abban a derűs, gondtalan légkörben töl­tötte, amely Lorna otthonát uralta. Es öregkora kellemetlen­ségei ellenére is talált mindig munkát a házban és a kert­ben, s így nagy segítséget nyújtott a családnak.

Lorna hazatérőben még Klaricét is fel akarta keresni. A házról házra járó munka közben egy olyan családhoz érkezett, akik igen komolyan érdeklődtek az üzenet felől, így hosszú ideig maradt náluk. Utána egyenesen haza kellett mennie, mert a teánál idejében ott akart lenni. Nem sajnálta, hogy annál az érdeklődő családnál olyan sokáig tartózkodott, sőt ellenkezőleg! Ez. a találkozás lelkileg megerősítette és se­gítette egy kis időre feledni a délelőtti nehéz órákat. Ami­kor kocsiján hazafelé hajtott, ismét minden eszébe jutott és azon tűnődött, mit tegyen.

Este, amikor a konyhai teendőket elvégezte, elhatározta, hogy időt fordít az Őrtorony-ügy alapos áttanulmányozására. Elővette a “Jehova tanúi Isten tervében” című kötetet. Csak a minap olvasta e könyvet először, sajnos csak sebtében, de ezúttal alaposan és bírálva akarta tanulmányozni, hogy ál­láspontját jobban védelmezhesse.

Amikor végül John a hálószobából kiszólt és megkérdezte, hogy mikor szándékozik végre lefeküdni, akkor döbbent rá, hogy már majdnem éjfélt mutat az óra. Ideje volt, hogy be­fejezze tanulmányait. De aludni a késői óra ellenére sem tudott. Még sokáig ébren volt és zavaros – gondolataival küz­dött.

A megbeszélés

A sok munka, az elmúlt álmatlan éjszaka és leánya elveszté­se miatti aggodalma nehézzé tették Lorna számára az új mun­kanap megkezdését. Fáradtsága ellenére – szokása szerint – igen korán felébredt és amilyen energiával csak tudott hoz­zálátott munkájához, hogy.a farm ébredése előtt elvégezze. Miután segített a tehenek fejősénél, s a disznókat és tyúkokat is ellátta, elkészítette a család reggelijét. Azu­tán a gyerekeket elindította az iskolába. Miután mindezt elvégezte, hozzáfogott a tulajdonképpeni háztartási munká­hoz, amit a lehető leggyorsabban akart elvégezni, hogy ide­je legyen a további tanulmányozáshoz. Alig kezdte el munká­ját, amikor csengett a-telefon. Klarice volt, aki tudni akarta, hogy anyja ezen a délutánon odahaza lesz-e? “Ugya­nis valaki szívesen meglátogatná” – mondta. “Ki akar meglá­togatni?” – kérdezte. Lorna.

“Óh, majd meglátod, mama, ő meglátogat minden házat ezen a környéken.”,.

“Csak nem az a fiatal adventista?”

“Igen, mama, ő az, de ugye nem utasítod vissza anélkül, hogy meghallgatnád?”

“Természetesen hogy nem – sóhajtott Lorna. Remélem nem hi­szi, hogy engem is olyan könnyen megzavarhat mint téged Klarice?”

“Nos mama, ha érveire helyes válaszod van, akkor minden gátlás nélkül terjeszd elébe. Ö nagyon kedves és ha meg tudnád őt nyerni, akkor csodálatos tanú lenne.”

Lorna kora délután kitekintett az ablakon és egy fiatalem­bert pillantott meg, aki kocsijával a feljáróhoz közeledett. Ha vendégek érkeztek – szokása szerint – a ház ajtaja elé lépett, hogy már a lépcsőn üdvözölje őket, ma azonban nem tudta erre elhatározni magát. Belevésték, hogy óvakodjék a farkasoktól, akik juhok bőrében jönnek ugyan, de a nyájat nem kímélik. S ha ez a Watson egy azok közül, akkor az már több a kelleténél. Elég,hogy az ember tulajdon földjén egy­általán megtűri, nemhogy még üdvözölje is. Watson Bob, fia­talabbnak tűnt, mint azt Lorna elképzelte, s így idősebb fiával egykorúnak becsülte. Egyszerű szürke öltönyt viselt, és egy könyves táskát szorított a hóna alatt. Lorna nem lá­tott papi gallért rajta, és nem is tett. rá lelkészi benyo­mást. Megnyerő mosolya és nyugodt tekintete kissé megzavar­ta őt. Megértette, hogy egy annyira fiatal ember á.ll előtte, aki megérdemli, hogy megmutassa neki az igazságot. Tán még ki i’s mentheti ebből a visszás kereszténységből . . .

Bevezette a lakószobába és bemutatta Nannának. “Ön pap?” – kérdezte a vendégtől.

“Nem. A mi közösségünkben nem használjuk ezt a kifejezést. Minket egyszerűen prédikátoroknak neveznek. Farmer fia va­gyok és ilyen tanyai környezetben érzem a legjobban magam, ahol az emberek röviden és tömören Bobnak neveznek.”

“Jó -‘mondta Nanna. A szomszédok lányomat mamának, engem Nannának neveznek.”

Lorna valójában nem akart ilyen bizalmas lenni, de Bob va­lahogyan megnyerte tetszését, ezen kívül-pedig tudta, hogy az emberek jellemének megítélését Nannára bízhatja.

“Mit csinál Ön tulajdonképpen” ezen a környéken?” – kérdezte Lorna.

“Házról házra járok – mondta a fiatalember. Felhívom az em­berek figyelmét arra, amit a Biblia a vég közeledtéről mond és bemutatom nekik a Szentírásból, miként és hogyan kell felkészülni erre az eseményre.”

“Én egyáltalán nem tudtam, hogy az adventisták is házról házra járnak – vetette közbe Lorna. Ha az ember így hallgat­ja Önt, akkor az a benyomása, hogy Ön is jó bizonyságtevő lenne.”

“Ezt elhiszem – válaszolta Bob. Ha bíznék az Őrtoronyban és el tudnám fogadni tanítását, akkor bizonyára az lennék.”

“Mit tud az Őrtorony ellen felhozni, Bob?”

“Nos, hogy elmondjam Önnek az egész esetet, az valójában még a születésem előtt kezdődött. Anyám a ‘komoly Bibliaku­tatóknál1 tanult, amint akkoriban nevezték őket – és az volt a szándéka, hogy csatlakozik hozzájuk.”

“Kár, hogy nem tette meg” – szakította félbe Lorna.

Bob azonban folytatta. “Óh, ő biztosan megtette volna, ha meggyőződött volna, hogy ott valóban az igazságot tanítják. Ez épp akkor történt, amikor Rutherford Richter és Russel pásztor tanaikat a húszas évek zűrzavarában majdnem mind megváltoztatta és anyám előtt világos lett, hogy az említett társaság, sosem volt Isten igazságának és utolsó figyelmezte­tő üzenet.ének csatornája.

Valójában – akkoriban – becslés szerint nem egészen 10 év le­forgása alatt 148 tantétel változott meg, köztük sok előre megjósolt időpont, amelyek az évek folyamán hamisaknak bizo­nyultak. Mindez, különösen Máté 24:24 megvilágítása alapján, mely éppen az utolsó idők- hamis prófétáira figyelmeztet, ve­zette anyámat arra az elhatározásra, hogy valahol máshol ke­resse az igazságot. És végül megtalálta amit keresett a h.n. adventisták közösségének egyszerű bibliai tanításában.”

“Bob, tudom, hogy az Őrtorony a múltban megváltoztatott bi­zonyos tantételeket. Ez azonban csak abban a mértékben tör­tént, amint a felismerés új, nagyobb igazságokkal gyarapo­dott..Azt hiszem, Önök ezeket a dolgokat tudatosan túlozzák, hogy az ‘összképet elfordítva mutathassák be.”

“Óh, mama, egyáltalán nem! Nézzük meg egyszer az Őrtorony által 1917-ben kiadott ‘Befejezett titok’ című könyvet. Ez az úgynevezett ‘írástanulmányok  hetedik kötete, amely Russel pásztor hátrahagyott munkája. 20 évvel korábban maga Rutherford több ezer példányban terjesztette e könyvet. Fel­tételezem, hogy már látta ezt?”

“Nem, tulajdonképpen még nem – ismerte be Lorna -, bár so­kat hallottam már felőle. Éppen tegnap este olvastam arról a ‘Jehova tanúi Isten tervében’ című új könyvünkben. Azt írja, hogy annak kiadása-bombaként hatott a kereszténységre. A 11-14. fejezet megmutatja, hogy a ‘Befejezett titok’ című könyv milyen csodálatosnak és hatalmasnak bizonyult a társu­lat részére, különösen az 1919-es évek utáni ébredés idején.”

“Azt hiszem, hogy ez a könyv még megvan otthon az egyik kof­feremben : – – mondta Nanna. Évek óta nem olvastam, de hiszem, hogy ez volt a legkimagaslóbb és legizgalmasabb könyv, amelyet -történelmének első 50 esztendejében az Őrtorony ki­adott.”

“Igen, pontosan ez az – jegyezte meg Bob. Ez a kulcskönyv, amelyet. az őrtorony hosszú éveken át . támadhatatlan igaz­ságként adott ki és ugyanaz a Társaság azt ma minden rész­letében és minden időmeghatározásában elvet. Annak ellené­re, hogy akaratlanul elismerte,, hogy tévtant tanított, az . Őrtorony mégis azt állítja, hogy a végidőben Isten igazsá­gának csatornája.”

“Legyen óvatos Bob – mondta Lorna. Nem hiszem, hogy úgy vol­na, amint Ön állítja. Mutasson nekem néhányat az említett időpontok közül, amelyek az Ön véleménye szerint nem bizo­nyultak helyesnek, hogy azt megvitassuk. Aztán megvizsgál­hatunk néhányat a sok,, állítólag megváltoztatott tanítások­ból. Tudja Bob, az Őrtoronyról annyi valótlan dolgot terjesztenek. Ezért vagyok azon, hogy bizonyítsák is be az em­berek, amit ellene felhoznak. Félek, hogy ettől az alapelv­től az Önök esetében sem térhetek el.”

“Óh, egyenesen örülünk, ha Ön ezt énreám nézve is alkalmaz­za.” –

.”Kérem, kezdje el.”

Bob elővette táskájából a-“Befejezett titok” című könyvet és lapozni kezdte. “A legkorábbi időpont ebben a könyvben — magyarázta – az 1874-es év. Ez az időpont volt Jézus el­jövetelének megadva. Egészen világos utalások találhatók az 56., 60., 65., 67., 72., 203., 409., 558., 771 és 772. ol­dalakon. /Ezek az oldalszámok az említett könyv német ki­adására vonatkoznak. A fordító megjegyzése./ Azt a nézetet, hogy 1874 az aratás éve és Krisztus eljövetelének ideje, az Őrtorony 50 éven át abszolút igazságként képviselte, végül pedig agyonhallgatva felhagyta, majd elvetette. Ugyanez történt az 1878-as évvel is, amely a szentek feltámadásának idejeként 50 éven át érvényben volt. Mindenesetre később el­ismerte az Őrtorony, hogy ebben tévedett és az eseményt más időpontban határozta meg. Az 1878-as évet mégis végig meg­találja ebben a könyvben, pl. a 65., 67., 71., 72., 225., 376., 382 és 771. oldalon…”,

“Azt hiszem, ez egyszerre elég – szakította félbe Lorna, és a megadott oldalszámokat gondosan feljegyezte füzetébe. Az Ön véleménye szerint mikor változtatta meg az Őrtorony az 1878-as feltámadási időpontját?”

“Azt itt találja meg” – ismételte a fiatalember, miközben “Az elveszett és újra visszanyert paradicsom” című könyvet vette elő Lorna könyvespolcáról. Felnyitotta a 192. oldalon és azt a szakaszt olvasta, amely a 30-as számmal volt jelezve. Lorna pontosan követte amit Bob olvasott: “A sokakat megvilágító igazságok egyike, amelyet Isten most az ő tanúi val megismertetett a lelki nemzetből már meghalt tagokat.illetően. Ez 1927-ben történt. Abban az évben értették meg a tanúk, hogy a meghalt Lelki Izraeliták 1918-ban támadtak fel Jézus által a vele való életre. Természetesen láthatatlan feltámadásról van szó.”

Lorna ezeket az idézeteket is feljegyezte füzetébe. Akkor Bobhoz fordult: “Van Önnek még más dátuma is a ‘Befejezett titok’ című könyvből?”

“Igen, vizsgáljuk meg az 1918-as évet! Megjövendölték, hogy Isten ebben az évben minden egyházat elpusztít és az egyház tagok millióit borzalmas forradalomban megölik.”

“Erről soha nem hallottam – szólt közbe Lorna. Mondja meg már nekem, hol van ez megírva?”

“Nos erre nézve szintén elegendő bizonyíték van – mondta Bob. Jegyezze fel kérem a 65., 69., 153., 221., 571., 573., 5\75., 580-581., 607. oldalakat, miközben felolvasok néhány mondatot abból, amit a jelzett helyeken talál:…’Ez a fejezet az isteni haragra vonatkozik, amely 1918 ■ után a ke­resztény kormányokra, jelképesen mondva Izrael hegyeire és halmáira, az alapokra, a keresztény közösségekre jön majd… Minden egyházi rendszer, betű szerint és lelkileg kard ál­tal lesz megítélve és megsemmisítve’. ‘A kereszténység háború, forradalom, fejetlenség, éhség és dögvész (Lk 21:26) következtében teljesen megsemmisül’. ‘A szakái lenyírása a bélpoklos ceremoniális kezelésének egy része volt (3Móz 14: 8-9) és arra utal, hogy 1918 után Isten bosszúálló igazsá­gos haragjában a kereszténységgel bélpoklosként bánik…’ ‘…azok, akik a kereszténység erejét kioltották a rövid, de eseménydús nagy nyomorúság rémidején, mely 1918 után kö­vetkezik be, hatalmuktól és befolyásuktól megfosztatnak’. ‘Ha már most 1918 tavaszán a bajok ránehezednek a névleges keresztényekre’ …’1914 őszétől, a világháború kitörésétől számítva, 10,5 évig fog tartani /1925/, míg Babilon, a név­leges kereszténység elbukik’.”

“Meg van még említve az 1921-es év – folytatta Bob. Erre az időre mondta az Őrtorony a köztársaságok pusztulását, az egész világra kiterjedő anarchia által. Ez a 777. oldalon egész világosan le van írva.”

“Úgy látszik, hogy Ön mindezt pontosan tanulmányozta” – ál­lapította meg Lorna, miután, ezt az utolsó oldalszámot is megörökítette jegyzetében.

“Jézusnak személyes Megváltóként való elfogadása és az igazság után való kutatás olyan alkalmak számomra, amelyeket igen komolyan veszek, mert azok végül is élet és halál fe­lett döntenek. A Biblia azt mondja: ‘Elvész az én népem, mivel nem akar tanulni1… és ezen igen könnyen bennünket is lehet érteni, ha elmulasztjuk az igazság kutatását. De tér­jünk vissza az őrtorony-dátumokra, melyeket vizsgáljunk meg együtt.”

“Igen, van még több dátuma?” – kérdezte Lorna kissé nyugta­lanul.

“Természetesen – válaszolta Bob -, mégpedig most következnék a legérdekesebbek..Itt van pl. az 1915-ös évszám, olyan dátum, amely később 1925-re módosult. Ez a Palesztinai Ki­rályság felállítását határozza meg. A ‘Befejezett titok’ a 152. oldalon ezt írja: …’bizonyítékok vannak, hogy a Pa­lesztinai Birodalom felállítása valószínűleg 1925-re esik, tehát 10 évvel későbbre mint ahogy azt egykor elfogadtuk. ‘Ezt a próféciát később Rutherford Richter ‘Milliók élnek most, akik nem halnak meg’ című brosúrájában még tovább fejleszti. Nálam van ez a könyv és szívesen megmutatom a helyet, amelyre gondolok.”

Mialatt Bob a zöld füzetet kihúzta zsebéből, Nanna tűnődve megjegyezte: “Már régen láttam ezt a füzetet”. “Nincs ez meg nálad otthon anyám?” – kérdezte Lorna. “Nincs – vála­szolta az idős hölgy. Az összes példányt már évekkel ezelőtt elégettük. Valóságos szerencsétlenség volt egyáltalán ki­nyomtatni.”

“Hogyhogy?” – kérdezte Lorna csodálkozva.

Nanna visszautasítóan rázta fejét. “Tegye csak el a könyvet – kérte a fiatalembert. Nem érdekel bennünket, amit mutatni akar. Ez évekkel ezelőtt volt.”

“De anyám, én szeretném látni – mondta Lorna határozottan. Folytassa csak tovább, az egész dolognak a végére akarok járni.”

“Ahogy akarják. Ebben a könyvben 1925-re jövendölték Ábrahám és más pátriárkák feltámadását, valamint a királyság felál­lítását. A 79. és 80. oldalon ez világosan és részletesen le van írva. Ott pl. azt mondja, hogy Izrael népe – állító­lag – Krisztus előtt 1575-ben vonult be Kánaánba és azóta 1925-ig 70 jubileumi év telt el. Egy jubileumi év 50 eszten­dő, vagyis 3500 év múlt el és bizakodva várhatjuk 1925-ben Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak és az Ószövetség más hithő­seinek feltámadását. Legjobb lesz azonban, ha felolvasom az erre vonatkozó helyeket. A 79. oldalon ez áll: ‘Az emberi nemzetségnek az életbe való visszahozása főleg az, amit vissza kell hozni; és mivel más íráshelyek e tényt határo­zottan kifejezik, hogy Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak és az Ószövetség más hithőseinek feltámadása megtörténik, és hogy ők a kegyelmi bizonyítékot elnyerik, így várható, hogy 1925- ben tanúi leszünk Izrael eme hű férfiainak a halál állapotá­ból való visszatérésének, amikor is feltámadnak és tökéletes emberi mivoltukban helyreállíttatnak, hogy a földi’ dolgok új rendjének látható, törvényes képviselőivé tétessenek. – És a 81. lapon a következő mondat áll: Ezért bizalommal vár­ható, hogy 1925-ben Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak és az Ű- szövetség hithű prófétáinak visszatérése bekövetkezik, külö­nösen azoké, akiknek nevét az apostol a Zsidókhoz írott le­vél 11. fejezetében megnevezi – mégpedig az emberi tökéle­tesség állapotába’. •

Egyébként itt van nálam egy fénykép arról a házról, amelyet Rutheford bíró Ábrahám, Izsák és a többi próféták számára épített, hogy feltámadásuk után abban lakjanak. A házat Beth-Sarimnak nevezte el, ami a királyok vagy.fejedelmek há­zát jelenti. Ez a ház ma is ott áll San-Diegoban /Kalifornia/

És Bob megmutatta Lornának a fényképet.

“Eredeti ez a kép? Nem hamisítvány?”- kérdezte kissé’kétel­kedve. Válasz helyett felemelte Bob az angol “Salvation” /Megváltás/ című könyvet, amit szintén magával hozott és Nanna felé fordulva kérdezte: “Nanna, ismeri ezt a. könyvet? Ön bizonyára emlékszik még rá?”

“Igen – válaszolta az idős hölgy. Ezt kb. a II. világháború kezdetén adtuk ki.”

“Pontosan! Nos ez egy angol kiadás és a 312. oldalán látha­tó a Beth-Sarim-i házról készült rajz. Ön is láthatja, hogy ez pontosan megfelel az előbb megmutatott képnek, amelyet nemrégen fényképeztek le. Ez  a könyv Beth-Sarim címen a 311. oldalon pontos tájékoztatást ad a lakhelyről. Leírja,, hogy azért építették, hogy a fejedelmek és pátriárkák visszatérésük után abban lakhassanak. De szerencsétlen módon a pátriárkák nem jöttek vissza.”

Bob átnyújtotta Lornának a könyvet.

“Óh, innen származik hát – mondta lassan, mintha valamire visszaemlékezne. Némely dolog most világos lett előttem. Tegnap este a ‘Jehova tanúi Isten tervében’ című könyvben olvastam valamit az úgynevezett milliók hadjáratáról, és ezzel összefüggésben az 1925-ös évről is volt ott egy idézet. Várjon, éppen itt van a könyv.”

Levette a könyvespolcról a könyvet, lapozott benne, majd felkiáltott: “Igen, itt van. A 110. oldalon ez áll: ‘Külö­nösképpen az 1925-ös esztendő jelentette Jehova népe számára a nagy megpróbáltatás . esztendejét. Egyesek felhagytak a vá­rakozással és visszamentek a világba’.”

“Igen, annak idején nagy csalódás volt – ismerte el Nanna. Semmi sem következett be abból, amit előre megjövendöltek. Ennek a csalódásnak is meg volt a jó oldala, mert megszaba­dult a Társaság mindazoktól, akik úgy sem maradtak volna hűségesek az Őrtoronyhoz.”

“így is mondható – jegyezte meg Bob szárazon. Ha azonban az’ Őrtoronnyal kapcsolatos tanulmányaimra jól emlékszem – akkor e válságos években a ‘Bibliakutatók’ háromnegyed része el­vesztette bizalmát a szervezet iránt. Épp ez idő zavarában ismerte fel az anyám is, hogy az Őrtorony semmi esetre sem lehet,Isten igazságának csatornája és ezért keresett más né­pet, amely tiszta bibliai tanokat.hirdet emberi elméletek keveréke nélkül. És ezt megtalálta a H.N. Adventista Egyház­ban.”

“Bob, az Isten mégiscsak embereket használ szócsöveként és az emberek nem tökéletesek” – ellenkezett Lorna.

“De ne feledjük – hangoztatta Bob- hogy Isten a Szentlélek által vezeti azokat az embereket, akiket szócsöveként akar felhasználni. És ezáltal abban a helyzetben vannak, hogy emberi tökéletlenségük ellenére világos üzenetet adnak, amely igazság is. Pl. Noé üzenete a vízözön előtt;- a felhí­vás, hogy Lót hagyja el Sodomát; Illés, Ésaiás, Jeremiás próféták intő üzenetei mind olyan igazságok voltak, amelyek -minden próbában helyt álltak és beteljesedtek.”

“Ezek az emberek, amint Ön is említette, próféták voltak – mondott ellent Lorna. Russel és Rutherford azonban nem vol­tak próféták!”

“Nos, Marley Colé Jehovahs Witnesses című könyvében Charles T. Russelt évezredünk legkimagaslóbb prófétájaként jellemzi.”

“Megálljunk! Amint Ön is tudja ez a könyv nem az Őrtorony hivatalos közleménye. Pontosan tudom, hogy az Őrtorony Tár­saság sohasem állított ilyesmit.”

Bob még egyszer kézbe vette a “Befejezett titok” című köny­vet és felnyitotta az 546-547. oldalon, majd felolvasta azt a részt, amelyben az Őrtorony.Russel pásztor munkáját Ezékiel próféta jövendölésének (2,5) beteljesedésekén.t állít­ja be: “Ők pedig hallják vagy nem hallják /mivelhogy pártos ház/ hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük.”

“Nos, ez mégiscsak világos, hogy a végidőben éppúgy lehet­nek próféták, mint ahogy az Ószövetség idejében voltak – védelmezte Nanna az előbb felolvasottakat. Es bár Russel és Rutherford pásztoroknak nem tulajdonítunk ilyesmit, mégis igaz, hogy Jehova őket az Őrtorony által szószólóként hasz­nálta fel.”

“Hm, – mormogta Lorna elgondolkodva. Úgy hiszem, hogy a problémát tulajdonképpen felismerem. Ha Russel és Rutherford valóban Isten választott szószólói voltak, akkor hogy hir­dethették ezeket a hamis jövendöléseket s dátumokat. Nemde? Ugye ez volt a kérdés, ami Önt az Őrtorony tanulmányozásánál ” foglalkoztatta?”

“Igen – válaszolta Bob. És nem csupán ezek a téves dátumok ejtettek gondolkodóba, hanem a tanok is amelyeket hirdettek.”

“Nevezzen meg néhány tant, amelyekről az a véleménye, hogy tévesek” – kérte Lorna.

“Azt hiszem, itt valamit helyesbítenem kell – válaszolt a fiatalember. Nem én állítom, hogy tévesek voltak, hanem ma­ga. az Őrtorony, mert különben nem tanítana a szervezet ma valami egészen mást. Vegye példának még egyszer a ‘Befeje­zett titok”  című könyvet, amelyet – mint tudjuk – annakidején az őrtorony-kiadványok csúcspontjának tekintettek. Valóban ez a könyv Ezékiel próféta könyvének és Dános apos­tol Jelenések könyvének magyarázata. Közben az új Őrtorony- kiadványok majdnem minden magyarázata eltér ettől a könyv­től. A korábban védelmezett Pyramis Chronológiákat, valamint a. Palesztinai Királyság felállítására vonatkozó jövendölése­ket ma már tagadják.”

“így hát Ön, azt mondaná, hogy ez a bomba, amit tulajdonkép­pen a világnak szántak az minket talált el?” – kérdezte Lor­na jóságosan mosolyogva.

“Nos mama -. mondta Bob buzgón, – Ön azt mondta nekem, jo tanú lehetnék s lehetséges, hogy igaza van. De becsülettel bevallom, hogy nem szeretnék oly szervezetben lenni, amely nem rendelkezik az igazság szilárd alapjaival. Az Őrtorony saját szervezetéről mindig azt állította, hogy az Isten igazságát terjeszti, de valahányszor ezt hallom, mindig abba a problémába ütközöm,hogyha valóban igazság volt, amit az Őr­torony Istennek állítólagos szócsöveként egyszer hirdetett, akkor miért változtatta meg tanait. Más oldalról, ha ma, – miután sok azelőtt képviselt tanítástól eltért – az igazsá­got tanítja, akkor fennállásának hosszú ideje alatt egész sereg tévedést tanított… Ez azonban nem Isten munkamódsze­re, még akkor sem, ha földi eszközök által történik…”

“Nem hiszem Bob, hogy a Társaság működésének kezdetén azt állította, hogy ő az igazság csatornája – mondta ellenkezve Nanna. Valójában Jehova Lelke csak 1919-től lépett közbe. A Társaság felébredt és a Lélek által Isten igazságát tanítot­ta.”

“Ez esetben érdemes megállapítani, hogy éppen abban az idő­ben, amikor Jehova Lelke által az ébredés bekövetkezett, adták ki a kereszténységnek bombaként szánt és csúcspontnak nevezett ‘Befejezett titok’ című könyvet összes tévedéseivel százezres példányszámban, amelyet ma elvetnek – válaszolta Bob az idős hölgynek. És e könyv, angol kiadásának 144. ol­dalán szó szerint az áll, hogy Isten az Őrtorony Biblia és Traktát társaságot alapításának ideje-óta mindig az örömüze­net hirdetésének csatornájaként használta fel. Ez újabb ne­hézség, amelyet nem tudom, miként akar megoldani?”

“Ez annyit jelent, hogy Ön kész Jehova tanúja lenni, ha ezekre, a problémákra a Bibliával összhangban kielégítő meg­oldást találok?” – kérdezte Lorna.

“Ha Önök-meg tudnak győzni arról, hogy az őrtorony valóban Isten igazságának csatornája, a megváltás útja, és hogy csak bibliai igazságokat tanít, akkor minden bizonnyal Jehova tanúja leszek, mama – egyezett bele Bob. Ha azonban bebizonyítom, hogy a h.n – adventisták hirdetik a bibliai üzenetet, akarja-e akkor az Urat követni és adventista lenni?”

Ennél a gondolatnál Stevens Lorna hangosan nevetett – bár csodálkozott azon, hogy Bob milyen komolyan adta elő ezt a kérdést. “Bob, ha Ön engem meg tud győzni arról, hogy az adventisták tanítják az igazságot, akkor az Önök gyülekeze­téhez csatlakozom és ezért Önnek külön jutalom jár Jehovától!” ‘

Nanna is jókedvűen társult a felszabadító nevetéshez és érezte, hogy ez a komoly, feszültséggel teljes beszélgetés barátságos, jóindulatú tréfával ért véget. Bob is nevetett, amikor felkelt.

“Engedjük magunkat mindenben a Szentlélektől vezetni!” – mondta és elbúcsúzott, miközben mindkét nőnek jó estét kí­vánt .

Kocsija már régen elment, Lorna és anyja még mindig moso­lyogtak azon a gondolaton, hogy valaha is mások lehetnének, nem pedig Jehova hűséges tanúi.

Ebben a pillanatban lépett be a házba John, Lorna férje. Kintről hallgatta a Lorna és Bob közötti beszélgetés végét, most hát megkérdezte: “Mit hallottam? Adventista akarsz lenni?”

“Óh, nem! – kiáltott fel Lorna. Szóba.sem jöhet! Senkinek sincs itt szándékában adventistának lenni. Csak tréfából be­széltünk egyik prédikátorukkal felőle.”

“Jól van” – mondta John megnyugodva.

“Igen, van néhány problémája Jehova tanúit illetően. Egysze­rűen nem tudja elhinni, hogy az őrtorony az igazság csator­nája – magyarázta Lorna. De ezeket a problémákat megoldjuk, mert az Őrtorony által mi hirdetjük az igazságot.11

Az 1914—es esztendő és jelentősége

“Mama, úgy látszik ma este nagyon sietsz, aligha várod be amíg mindnyájan készen leszünk” – mondta Gary, amikor a csa­lád a vacsoránál ült.

“Úgy van, fiam – válaszolta Lorna, – ugyanis néhány percre le kell mennem Nannával a lakására.”

“Miért” – kérdezte Mary.

“Mert Nanna egyik bőröndjében van még néhány Őrtorony-könyv, amit odaad nekem.”

“Óh, nagyszerű – kiáltott közbe a legkisebbik. Azokat magam­hoz veszem és elviszem, amikor elkísérlek téged a legköze­lebbi igehirdető szolgálatodra!”.

“De nem tudom, hogy jó lesz-e – válaszolta Lorna kissé vona­kodva.. Azt gondolom, jobb lesz, ha a legújabb kiadványainkat visszük az embereknek.”

“De a Biblia is régi és mégis visszük az embereknek” – mon­dotta á fiú.

Lorna nem fűzött több megjegyzést hozzá, de e szavak: “a Biblia is régi, s mégis visszük az embereknek”, még sokáig benne maradtak. Arra gondolt, amit Isten.saját magáról mond: “Mert én Jehova, meg nem változom” (Mai 3:6). És épp ma ál­lították, hogy az Őrtorony sok kiadványa tartalmilag gyöke­resen megváltozott rövid idő, néhány évtized leforgása ‘ alatt.

Két óra telt el, míg Lorna és Nanna az Őrtorony-könyvek ke­reséséből visszatértek. A kisebb gyermekek ez alatt elké­szültek házi feladatukkal és lefeküdtek. Valmai, aki már befejezte tanulmányait és egy közeli farmon dolgozott kijött a házból, hogy üdvözölje anyját és nagyanyját.

“Milyen halom könyvetek van!” – kiáltott fel, majd segített bevinni az egészet a házba, mialatt Nanna botjára támaszkod­va utánuk sietett a lépcsőkön.

“Légy óvatos VáL,.. nehogy a legfelső könyv leessen – intette Lorna leányát. Ez az a  könyv, amiért voltaképpen átmentem és örülök, hogy megtaláltam.”

Valmai a konyha világosságánál rápillantott a könyv címére: “A befejezett titok”. “Nem emlékszem, hogy ezt a könyvet va­laha is láttam volna” – jegyezte meg. Aztán az egész halmazt a lakószoba asztalára tette és ásítva szobájába ment.

Nanna nyugodtan kötni kezdett. Lorna férje fontos kerületi gyűlésre ment, úgyhogy aznap este zavartalanul tanulhatott. A Bob által megadott összes szöveget és helyet pontosan el akarta olvasni és meg akarta vizsgálni.

Egy fél óra sem telt el,  Klarice -kocsijának zaját hallotta. Pedig olvasni szeretett volna a szóban for­gó kérdésekről, mert akkor bizonyára Klaricenél is rendbe hozhatott volna még néhány dolgot. Különben mégis jó volt, hogy Klarice most jött, mert jobb minél előbb tisztázni a dolgokat. Amikor Klarice a szobába lépett, jókedvűen elmond­ta, hogy ma este Pault – számításán kívül – egy másik farmra hívták, ahol sürgősen szükség volt rá. Amellett talált vala­kit, aki Gregorira vigyáz és így pár órára nyugodtan eljöhe­tett hazulról.

“Nos mama – kezdte érdeklődve -, hogy történt? Hogy boldo­gultál ma Bobbal?”

“Óh – mondta Lorna – valójában szimpatikus fickó és igen őszinte, de azt várta, hogy amit előterjeszt, azt rögtön el­higgyem !” .

“És mondd, elhitted?”

“Természetesen nem! Most éppen ott tartok, hogy amit előho­zott, megvizsgáljam. Nannának véletlenül meg volt odahaza ez a néhány régi könyv, és ma este gyorsan átmentünk és el­hoztuk.”

“És hogy néz ki az eddigi kutatásod?”

“Eddig mind igaz, amit előhozott” – mondta anyja.

“Én sem tudtam eddig az adventisták tévedését bebizonyítani mama. Ma reggel.nálam volt egy rövid időre és egy könyvet hozott, meg természetesen beszélgettünk is, de ezúttal nem volt sok ideje . ”

“Bob dátumánál van valami, ami nekem gondot okoz – jegyezte meg Lorna. Feltűnt, hogy a jövendölések felsorolásainál -, amelyek véleménye szerint téveseknek bizonyultak – gondosan elkerülte az 1914-es év megemlítését. Ez olyan időpont, amelynek a^kereszténység nem tud ellenszegülni, végül is ez az alapja Őrtorony-tanításunknak. 1914-ben, amikor a nemze­tek ideje lejárt és a végidő kezdetét vette, a Sátán levet­tetett az égből. Ebben az évben kezdte meg Krisztus uralmát “a mennyei királyságban, akkor történt az 0 eljövetele. Ez az alap, amelyen a szervezet tanításai nyugodnak és nem pe­dig az 1874., vagy 1925-ös dátumok, amelyeket Bob előhozott; 1914 ellen semmit nem tudott felhozni, épp azért ezt az év­számot nem is említette, így hitem rendületlen.”

“De mama – mondott ellent Klarice – nem magyarázta meg ne­ked, hogy 1914 az általad felsorolt események időpontjaként sem történelmileg sem bibliailag nem bizonyítható?”

“Már mondtam neked, hogy ezt a dátumot egyáltalán nem emlí­tette. De miért nem lehet ezt az évszámot sem történelmileg, sem bibliailag bizonyítani?” – kérdezte Lorna kissé ingerül­ten.

“Tudod, hogy ‘Az elveszett paradicsomtól a visszanyert para­dicsomig’ című könyv erre vonatkozólag azt mondja, hogy a 2520 esztendő, a ‘nemzetek ideje-‘, Krisztus előtt 607-ben kezdődött, amikor az istenuralom véget ért és Sedékiást, Júda utolsó királyát Jehova trónjáról letaszították, megva­kították é? Nabukodonozor—foglyaként Babilonba vitték. így hát ez a 2520 év, a ‘nemzetek ideje’ 1914-ben végződött, nemde?”

“Igen” – mondta Lorna vonakodva. Még nem tudta, hogy Klarice mit szándékozik megmagyarázni a könyvből. De rögtön megértet te, amint lánya tovább folytatta: “Nos a probléma csak az, hogy a 2520 esztendő nem Kr. előtt 607-ben kezdődött, hanem Kr. előtt 586-ban, azaz 20 évvel később. így aztán az Őrtorony által képviselt egész elmélet összeomlott.”

“Nana, csak ne olyan mohón Klarice – vetette közbe anyja. Itt mégis biztos terepen járunk, de először vizsgáljuk meg azt, amit a könyv erre nézve mond!”

Lorna felnyitotta “Az. elveszett paradicsomtól a visszanyert paradicsomig” című könyvet és hosszadalmasan tanulmányozta, míg végül a 103., 172. és 173. oldalon különleges jelzést talált és mondta: “Itt van az, ami nekünk kell. Világosan mondja, hogy Nabukodonozor, 607-ben taszította le Jehova trónjáról Sedékiás királyt. .Mi az, ami szerinted téves?”

“Ez nem Kr. előtt 607-ben történt mama, hanem 586–ban. Min­den valamennyire megbízható történelmi forrás bizonyítja ezt. Én ebben az ügyben elmentem a városi könyvtárba is, hogy megvizsgáljam.”

“Csak ezek a történelmi források feltehetően elfogultak és nem megbízhatóak.”

“De mama – fejtegette tovább Klarice. Ezekhez a dátumokhoz a történelmi szaktekintélyek újabban feltárt régészeti bi­zonyítékot is csatoltak. Az ásatásoknál teleírt agyagtáblá­kat találtak, amelyeket V.A.T. 4956 jelzéssel a berlini mú­zeumban őriznek. Megtekinthetők és minden kételyt elhárítva bizonyítják, hogy Sedékiás bukása Kr.e. 587-586-ban és nem 607-ben történt, amint azt az Őrtorony tanítja.” És Klarice az általa feljegyzett adatok és idézetek egész jegyzékét át­adta anyjának.

.A fordító megjegyzése: Martin Noth, Izrael történelmének elismerten az egyik legjobb szakértője – erről azt írja: [Izrael történelme c. könyv II.javított.kiadás Evangelische Verlagsanstall G.m.b.H. Berlin 19537}

“Jeruzsálem elfoglalása után /Kr.e. 598-ban/ Nabukodonozor a dolgokat Júdában újra rendeztette. Júdát meghagyta hűbéri államként saját királya alatt és lemondott arról, hogy Júdát Babilónia tartományává tegye., Jojákin nagybátyját, Mattanját, Jósiás egyik fiát tette királlyá,/lásd. I Krón 3:15/és nevét Sedékiásra változtatta függősége jeléül, hogy ő rendelkezik a király és országa felett. Valószínűleg ekkor csökkentette Júda területét f – J256. old._.

A csökkentett területű Júdában az adott helyzetbe csak ne­hezen tudtak beletörődni. A majdnem másfél évszázados törté­nelmi tapasztalatok ellenére még mindig voltak olyan hangok, amelyek a nemrég elvesztett területek közeli visszanyerését hirdették (Jer .28:1-4). Hallgatókra tettek szert és a népet izgatták, a látszólag gyenge, határozatlan Sedékiást eredmé­nyesen befolyásolták. Jeremiás akkoriban ismételten és hatá­rozottan figyelmeztetett és a Nabukodonozornak való behódolást Isten akarata iránti engedelmességként követelte, mert Isten a világuralmat abban az időben Nabukodonozorra bízta. (Jer 27-29.fejezet.) …De Sedékiást hivatalnokai és a nép hangulata arra az őrült lépésre unszolta, hogy hagyjon fel vazallusi hűségével. Ezért uralkodásának 9. esztendejében Kr.e. 589-ben megjelent a Babiloni sereg Sedékiás országában (2Kir 25:1) s bekövetkezett az ő bukása /250-257.old./.

A 2Kir 25-ben és a Jer. 39-ben levő adatok alapján Júda álla­mának egész végső harcából csak Jeruzsálem sorsát írja le annak elestekor és az után. Ezek szerint Jeruzsálemet Sedé­kiás uralkodásának ‘ 9. évétől 10.hónap és 10. napjától a 11. év 4. hónap 9-ig ostromolták. A város bő másfél évig az egyiptomi támadás által okozott rövid megszakítással dacolt az ellenséggel. Akkor kiéhezett és azon a bizonyos 4. hó’ 9-én, azaz Kr.e. 587. aug.-ban sikerült az ostromlóknak a város falán rést ütni és azon keresztül a városba behatol­ni. Sedékiás király kíséretével kelet felé menekült Júda pusztáján keresztül és igyekezett eljutni a Jordántól kelet­re levő területre, de a Jordán völgyének áthatolásánál Jeri­kó környékén babilóniai csapatok elfogták és fogolyként Nabukodonozor elé vitték…

Riblában a hűtlen Sedékiás felett szigorú ítéletet tartottak. Sedékiásnak végig kellett néznie hogyan mészárolják le fia­it, utána megvakították és megláncolva Babilonba vitték, ahol valószínűleg hamarosan meghalt.” /Lásd 259-259. old./

Ezzel a magyarázattal – Izrael történetének elismert tekin­télye által -, Sedékiás bukása 587-586 évben egyértelműen igazolt.

“Nos azt hiszem, hogy erről meg kell győződnöm – mondta Lorna és a polcról levette a ‘Smith: Bibliai szótárt’. Ezt éveken át használtuk a gyülekezetben, amikor valami után ku­tattunk. Kíváncsi vagyok, mint mond erről ez a kézikönyv.”

Felnyitotta és megkereste a Sedékiás szakaszt. “Itt van – mondta reménykedve és olvasta: ‘Sedékiás csupán 21 éves volt, amikor Kr.e. 598-597-ben a kiszipolyozott, elszegényedett királyság vezetését rábízták. Történetét és királysága alat­ti eseményeket a 2Kir 24:17-25.27,. versek tartalmazzák.

Igen, itt van! Nézd Klarice, itt nincs megemlítve a Kr.e. 586, és ha még kissé tovább kutatunk, biztosan megtaláljuk a Kr. előtti 607 esztendő igazolását. Most még az 598-ban történt trónra lépéséhez hozzá kell adnunk uralkodásának idejét…”

“Dehogy mama -szakította félbe Klarice anyja beszédét. Nem szabad elfeledned, hogy mindez Kr.e. történt és nem utána! így hát visszafelé kell számolnod és nem előre, mint rende­sen! Nem összeadnod kell, hanem levonnod.”

“Óh, igen, igaz. Már mindent összezavarok. Ez esetben tény­leg nem volt igazunk a 607 esztendővel. De nyissuk fel a Bibliában 2«ir 25. fejezetét és vizsgáljuk meg gondosan mind­ezt.” . .Klarice elővett a polcról egy kicsi gesztenyebarna Bibliát, amely az angol “King James” változata volt, és amelyet az Őrtorony adott ki. Felnyitotta a vonatkozó helyen és olvasta az első verset, amelyben az állt, hogy Nabukodonozor, Babiló­nia királya, Sedékiás királyságának 9. esztendejében Jeruzsá­lem alá jött és megszállta. Bámulattal állapította meg Lorna, aki vele olvasta az Igéket, hogy szövegmagyarázatában a Kr.e. 588. év szerepel. Majd a következő versben azt olvasta a két asszony, hogy Jeruzsálem megszállása elhúzódott Sedékiás ki­rályságának 11. esztendejéig, azaz közel 2 évig tartott, míg a várost elfoglalták. Sedékiás szemeit kiszúrták és uralko­dásának’ 11.. évében fogolyként Babilonba vitték.

Hosszú ideig csend volt a szobában. Nanna, aki eddig nem .vett részt a beszélgetésben, az írásokat most újra meg újra elolvasta Lornával.

“Látod mama, teljesen világos – mondta Klarice végül. A Smith bibliai szótára is mondja, hogy Sedékiás Kr.e. 598- 597-ben lépett trónra és a Bibliában az áll, hogy uralkodásá­nak 11. évében fogságba esett, annak pedig Kr.e. 587-586-ban kellett lennie. Továbbá azt is tudjuk, hogy ez a Biblia az angol. ‘King James’ változata, amelyet épp az Őrtorony adott ki, és á megszállás kezdetének időpontjaként a Kr.e. 588-at adja meg. Ez a megszállás közel két esztendeig tartott, ami­ ismét Kr.e. 587-586-hoz vezet.”

“Most képzeld csak el,- hogy az Őrtorony két kiadása így el­lentmond egymásnak, mint ezek itt!” – kiáltott fel Lorna majdnem felháborodva.

“Mama, mit gondolsz ezekről?”

“Hát mit gondolhatna az ember?”

“De ez még nem minden mama – folytatta Klarice. A Dániel 4. fejezetéből vették a 2520 esztendőt, ahol 7 évről, vagyis Nabukodonozor betegségének 7 esztendejéről van szó. Ezt úgy számítják, hogy a 7 esztendő összesen 2520 nap, és mert a prófétai időmeghatározásban egy nap mindig egy esztendőt jelent, így az-ember 2520 évhez jut. Mindemellett figyelem­be kell venni, hogy Nabukodonozor betegségének 7 esztendeje semmiképpen sem prófétai .jelentőségű. Sőt, ellenkezőleg! Dániel 4:25 kifejezetten ezt írja: ‘És.mindez betelék Nabu­kodonozor királyon’, a 30. vers szerint pedig: ‘Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron’… A Szentírás vi­lágosan mondja, hogy Nabukodonozor betegségének 7 esztende­je beteljesedett, ezért Biblia-ellenes azt egészen más sok­kal későbbi eseményre vonatkoztatni, amelynek Nabukodonozor sorsához semmi köze. Az Őrtorony azonban – amint tudjuk – ezt teszi. így tanítottak minket.

Ha azonban összefoglaljuk mindazt, amit jelenleg megtalál­tunk, akkor láthatjuk, hogy az 1914-es elmélet sem bibliai, sem történelmi szempontból nem állja meg helyét.”

“Ah Klarice – sóhajtott fel kissé ingerülten Lorna – bár sose ismertük volna meg Bobot.” Nem mama, én más véleményen vagyok – folytatta könyörtele­nül Klarice. Mindenesetre bizonyos, hogy Jézus. Krisztus visszajöveteléről vagy parousiájárói szóló tanítás amely­nek állítólag 1914-ben kellett megtörténnie – legalább hat pontja nincs összhangban a Biblia tanításaival.

“Mindenekelőtt mondd meg nekem Klarice, hogy mit hisznek az adventisták Krisztus parousiájára vonatkozóan” – kérdezte leányát Lorna. Válasz helyett Klarice elővette táskájából a “Krisztus visszajövetele” című könyvecskét és átnyújtotta anyjának e szavakkal: “Nézd mama. itt ebben minden benne van, amit az eljövetelről tanítanak és hisznek.” A könyvecs­ke címlapja Jézus megjelenését ábrázolta, amint az ég felhő­in jön angyalsereg kíséretében. Klarice rámutatott a képre és folytatta: “Az adventisták hiszik, hogy ez így fog meg­történni, amikor az armageddoni csata kibontakozik.”

“Ezt sosem tudnám elhinni.”

“Mama, nézz meg néhányat az itt megadott szövegekből! Mit szólsz például a Jelenések 1:7. verséhez, ahol ez áll: ‘És minden szem meglátja őt.”

“Igen, helyes, de ezen a lelki szemek értendők, a lelki ér­telem szemei. Amikor 1914-ben a parousia megtörtént egyedül az Őrtorony hű szolgáinak lelki szemei ismerték fel, hogy az ő jelenléte megkezdődött.”

Klarice csodálkozva nézte anyját, amikor megkérdezte: “Mama, ha ez valóban így volt, akkor miért adta ki az Őrtorony há­rom évvel később, 1917-ben a^t a könyvet, amelyben még min­dig azt állította, hogy Krisztus visszajövetele már 1874-ben megtörtént?”

Lorna hallgatott és nehéz szívvel gondolt a “Befejezett ti­tok” című könyvre… “És akkor még valami, mama – szólt Kla­rice. Máté 24:30 azt mondja: ‘És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld-minden nemzetsége és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel”» A föld nemzetségének még nincs meg ez a lelki szeme és értelme, s ennek ellenére meglátják az Ő eljövetelét.14

Ha az ember ezt a szöveget így olvassa, akkor azt kérdezi, tényleg valóságos, látható eljövetelről van szó?”

“De itt van még egy másik írás is, amely nekünk tanúknak problémát okoz. Ez az I Thessz 4:15-17. Azt mondja az Ige, hogy az Úr visszajövetelekor “riadóval, arkangyal szózatá­val és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először, akik meghaltak Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt az Úr elébe a levegőbe és eképpen mindenkor az Úrral leszünk’. Ha szó szerinti értelemben olvassuk ezeket az Igéket, ahogyan a a visszajöveteléről tudósít, akkor olyan eseményről van szó, amelyet valóban minden ember észrevesz, de ez nem történhe­tett meg semmi esetre sem 1914-ben.”

“Megállj Klarice, itt mégiscsak van valami, amit látszólag, •nem jól értesz. Kérdezd meg egyszer magadtól, hogy itt kik­nek a feltámadásáról van szó?-Mondom neked, hogy ezek azok, akik a 144.000-hez tartoznak, akik akkor valóban felvitettek a mennybe. Természetesen láthatatlan feltámadás volt.”

“De mama, ha a 144.000-hez tartozók valóban feltámadtak, akkor a többiek, akik szintén a 144.000-hez tartoztak és 1914-ben még a földön éltek, miért nem ragadtattak el velük: együtt a, felhőkben, ahogy ezt az Ige világosan mondja? Akkor a 144.000-hez tartozóknak hirtelen el kellett volna tűnniük e földről, de ilyen nem történt 1914-ben.”

“Óh, Klarice – kiáltott fel anyja- ez nem olyan egyszerű, ahogy azt elképzeled. Olvass több Őrtorony-könyvet, s akkor világosan megértesz mindent.”

“Amint te magad is tudod mama, egy év óta állandóan és ala­posan tanulmányozom az .Őrtorony kiadványait és ezzel bizo­nyosan sokat tanultam. És mégis meg kell mondanom, hogy amit a bibliai tantételek felől az adventistáktól hallottam, az utóbbi napokban, sokkal világosabb és könnyebben érthető… De hagyjuk ezt, itt van még egy bibliai hely, amelyet sze­retnék megmutatni – folytatta Klarice – a 2Thessz 2:8 sze­rint, az istentelenek Jézus megjelenése és visszajövetele által megsemmisülnek, azonban 1914-ben ez sem történt meg.”

“Igenis ez megtörtént, de csak lelki értelemben. Amikor el­kezdték a királyságról szóló üzenet hatalommal való hirdeté­sét a nemzetek között, azok az istentelenek, akik az üzene­tet visszautasították, a végérvényes halálos ítéletet hívták ki magukra, így kell ezt a 2Thessz 2:8-at felfogni. A tör­vénytelenek vagy istentelenek az üzenet hirdetése által az Ő jelenlététől megsemmisültek.”

“Mama, az Őrtoronynak ezt a magyarázatát valóban megnyugtat tónak találod? Tekintsünk el egyszer attól a ténytől, hogy az Őrtorony szolgái 1914 után még egyáltalán, nem tudták, hogy Jézus jelenléte – állítólag – ebben az évben kezdetét vette, de akkor a további gondolat adódik, amelyet még egy­általán nem említettünk. A Biblia néhány helyén, pl. Lk 17: 26-30 és Mt 24:36-39 a ‘jelenlét’ vagy, el jövetel’, illetve az ember Fiának megjelenése azzal a nappal van összehason­lítva, amelyen Sodorna elpusztíttatott és Lót még időben- el­hagyta a várost, és azzal az idővel is, amikor Noé családjá­val a bárkába ment és a vízözön a többieket megsemmisítette. A Biblia Krisztus eljövetelét hirtelen bekövetkező esemény­ként írja le, arait a gonoszok nem várnak és ezért elpusztít­ja őket. Itt valóban Armageddonra gondolhatunk. Meg .kell mondjam mama, hogy minél többet vizsgálom ezeket az Igéket, annál inkább hajlok arra, hogy az adventistáknak igazuk van. De mindenesetre meggyőződtem arról, hogy a Bibliában vázolt •eseményekből 1914-ben semmi sem történt, hanem azok még előttünk vannak.”

“Mond el még egyszer ezeket a szövegeket, hogy elolvassam” – mondta Lorna, és ismét a kezébe vette a jegyzetfüzetét és a ceruzát. “Sőt még több bibliai helyet adok mama, és.azu­tán gyorsan megyek haza, hogy otthon legyek, ha Paul a várt­nál korábban érkezne. Vagy tudod mit, ezt a könyvet itt hagyom nálad és akkor a megadott szövegeket magad olvashatod, így talán még jobb lesz. De azt hiszem, hogy még nem érin­tettük az Őrtoronynak azt a hat pontját, amelyek Krisztus – visszajövetelének felfogása ellen beszélnek. Eddig említet­tük, hogy ‘minden szem meglátja őt’, beszéltünk az ‘Úrban elhunyt igazak feltámadásáról, átváltozásáról, és elragad­tatásáról1, ‘a gonoszok megsemmisüléséről’ és figyeld meg, hogy a Biblia szerint mindezek Krisztus eljövetelekor fog­nak bekövetkezni, – de ebből 1914-ben még semmi sem történt. Nos van még egy pont* amelyet szeretnék megemlíteni és ez á megemlékezés vacsorája, az úrvacsora, ahogy azt más keresz­tény körökben .nevezik. A Biblia azt mondja l Kor 11:26 sze­rint, hogy a megemlékezés vacsoráját az 0 visszajöveteléig fogják tartani, vagy-amint a mi Bibliánk írja ‘míg Ö eljö­vend’. Nos, ha Jézus eljövetelé már 1914-ben megtörtént, ha tehát jelenléte ezzel az időponttal megkezdődött, akkor miért tartjuk még mindig évente a megemlékezés vacsoráját?”

“Hol mondtad, hol áll ez az Ige? – kérdezte Lorna fáradt hangon. Add meg nekem még egyszer a helyet, és azt is elol­vasom.”

“Jó, de engedj meg nekem még egy gondolatot, amely szintén e kérdéshez tartozik és majd mérlegeled mama. Ha Krisztus 1914-ben valóban megkezdte uralkodását, akkor ez annyit”jelentene-, hogy főpapi szolgálatát bevégezte. Jézus főpapi szolgálatát elég érthetően írja le a.Zsidókhoz írt levél. Ott ez áll: ‘Ö örökké él, hogy esedezzék érettünk’, vagy amint a mi Bibliánk mondja: ‘Ennek okáért Ö mindenképpen üdvözítheti is azokat,-akik Őáltala közelednek Istenhez, mert azért jött\ hogy érettünk közbenjárjon’. Ha azonban meg­kezdte uralmát, s következésképpen, közbenjárói szolgálatát megmentésünkért”befejezte, akkor 1914 óta többé egyetlen embert sem lehet megmenteni? És ki állíthatja, hogy 1914 óta Krisztus összes ellensége az ő lábainak zsámolyához vette­tett? (Zsid 10:12-13.).”

Ezen szavak után Klarice az órájára nézett, – gyorsan elbúcsú­zott, s utána nemsokára hallották a. mindinkább távolodó ko­csi zaját.

Lorna úgy ült ott, mintha transzban lett volna. Azt tervez­te, hogy Klaricét ismét a helyes útra vezeti, s nos ehelyett mit tett velük Klarice…?

Nanna is csóválta fejét anélkül, hogy egy szót is szólt vol­na, majd egy kis idő után hallgatagon felkelt, lányának jó éjt kívánt és lefeküdt. Lorna nehéz szívvel egyedül maradt és újra meg újra olvasta a Klarice által említett Igéket, amelyek néhány súlyos problémát Vetettek fel.

Majd olvasni kezdte a Kláricetól kapott kis könyvet, amely a Krisztus eljövetelére vonatkozó adventista felfogást egész világosan tárta fel. Majd összehasonlította tartalmát saját Őrtorony-könyveivel és megállapította, hogy már egy­általán nem ismeri ki magát és meglehetősen összezavarodott.

John ezen az estén későn érkezett haza a gyűlésről, amiért Lorna valójában hálás volt. Így több ideje maradt tanulmányozásra, amit nagyon jól ki is használt, bár nagyon fáradtnak érezte magát. Férje a la­kószobába lépett, megpillantotta a sok könyvet az asztalon és megkérdezte: “Kedvesem, mit csináltál ezzel a sok könyv­vel? Tán attól félsz, hogy az adventista prédikátornak még­is meg kell add a jutalmat, amit megígértél?”

“Óh, készséggel külön díjat adnék neki, ha magunkra hagyna. Amióta itt volt, valóban gondunk van és nem tudunk megnyu­godni.” Megpróbált hősiesen nevetni.

“Gyere kedvesem, ne vedd az egészet a szívedre.” És John védőleg helyezte köréje karját. “Én nem engedem, hogy ez az adventista prédikátor fájdalmat okozzon neked.”

“Tudod-e John, ez a Bob önmagában szimpatikus fickó, azt hiszem te is rokonszenvesnek fogod találni. De tudásával Jehova tanúja kellene legyen.”

“Akkor nem kellene neki két különböző törvénnyel bajlódnia, mert ez az, amit ő tanít, nemde?”

“Igen, ebben még nem fogtuk meg, de ezt egy kissé későbbre halasztjuk, még feltálaljuk neki, az biztos.”

“Lehetséges, hogy megtörténik, amikor ismét itt lesz?  “Ennél a vitánál én is  ott.szeretnék lenni. Szegény fiú! Talán hár­matok ellen kell majd védenem?” John nevetett saját tréfája felett, de Lorna komolyan gondolkozott az egész dolgon. Hol fog mindez végződni? – kérdezte magától újra meg újra.Talán elősegíti, hogy az Őrtorony iránti bizalmam megerősödjék?

  Itt van már, vagy közel?

Watson támadásával a Stevens család.Őrtorony tanításába vetett hite nagyon felélénkült. Csak a legidősebb fiúra, Dávidra és feleségére, Brendára nem hatott az izgalom hul­láma, mivel ők más körzetben laktak. Mindketten Jehova hű tanúi voltak. Klarice legszívesebben hozzájuk is elküldte volna .Bobot, de anyja kívánságára ezt nem tette.

John, Lorna férje az egész dolgot meglehetősen könnyen vette. Látszott rajta, hogy nem érintik azok a viták, amelyek majd úgyis megoldódnak, ő továbbra is tréfát űzött a tanok­ból ha azok a család többi tagjánál nem találtak valami jó visszhangra. Különösképpen a “két törvény”, amely az adven­tisták nézete szerint létezett, képezte gúnyolódásának cél­tábláját.

“Mikor fogsz egyáltalán Bobbal a ‘két törvény’-ről beszél­ni? – kérdezte újra meg újra. Már előre örülök annak a vi­tának, mert az valóban valamiféle’ hajánál fogva rángatott dolog. ‘

Mindenesetre Tornának ezt megelőzően más tervei voltak. Ö mindenekelőtt a parousia fogalmát és az 1914-es évszámot akarta tisztázni, mielőtt valami másba kezd. A két törvényt még el kell halasztani, az majd Bob végleges vereségét okozza.

Lorna előtt a következő tisztázódott: az adventisták.azt tanítják, hogy Jézus látható eljövetele – vagy jelenléte – közel van, az “ajtó előtt”, míg az Őrtorony határozottan állítja, hogy Jézus láthatatlan jelenléte már itt van. Hét­fő estére újabb találkozót.beszélt meg Bobbal, amikor is ezt az egész dolgot meg akarta vitatni. Ennek az ő otthoná­ban kell megtörténnie.

Amikor Klarice erről hallott, mindent megkísérelt, hogy ő. is ott lehessen; Nanna pedig igyekezett délután pár órát aludni, hogy este teljesen frissen követhesse a beszélge­tést. Sőt még Johnt is elfogta a kíváncsiság és mentséget keresett erre az.estére,hogy a szokásos kerületi gyűlésről távol maradhasson. Amikor Bob megérkezett, tekintélyes hall­gatóságot talált a lakószoba régi családi asztala körül. Miután mindenkit üdvözölt, zsebéből egy összecsukható táb­lát vett elő. Könyveit az asztalra tette és a jelenlevőket meghívta egy rövid imára. Kijelentette, a Bibliát ne tanul­mányozzuk ima nélkül- Ö ugyanis biztos akar lenni abban, hogy a Szentlélek minden igazságra elvezeti.

Miután imádkozott, így kezdte: “Ma este igen fontos kérdés­sel akarunk foglalkozni, nemde?”

“Igen – mondta Lorna. A parousiáról, vagy mint Önök nevezik, Krisztus visszajöveteléről lesz szó. Jézus eljövetele meg­történt-e már vagy még a jövőben lesz? Ez az a kérdés, ame­lyet ma este meg akarunk vitatni.”

“Azt gondolom, ahhoz, hogy a Krisztus visszajövetelébe ve­tett hit különbségét megértsük, a legjobb lesz, ha közössé­günk történelmét röviden áttekintjük – jelentette ki Bob. Mégpedig vissza kell mennünk az 1844-es esztendőig. Annak idején a különböző közösségek és egyházak keresztényeiről azt gondolták, hogy Krisztus az említett esztendőben láthatóan eljön. Nagyot csalódtak, amikor ez nem történt meg. Ezek a keresztények, akiket azelőtt a közös remény összetartott, a csalódás után különböző csoportokra hullottak. Közülük so­kan feladták vallásukat. Mások viszont akik e csalódás­ból semmit nem tanultak – továbbra is újabbi és újabb dátu­mokat tűztek ki Krisztus eljövetelére. Voltak azonban egye­sek – kevesen akik elhatározták, hogy még egyszer komo­lyan tanulmányozzák, mit mond valójában a Biblia Krisztus eljöveteléről, és úgy találták, hogy bár Krisztus eljövete­lének ténye továbbra.is szilárd alapokon áll, de annak nap­ját és óráját, tehát az esemény időpontját senki sem tudhat­ja. Felismerték, hogy a dátumok meghatározása egyenesen Biblia-ellenes, amint maga Jézus mondja Apcs 1:7-ben: ‘Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett’. (Lásd még Mt 24:36.)

A Biblia további tanulmányozása közben még más a Bibliának már rég feledésbe merült igazságait is megtalálták, amelye­ket egykor az őskereszténység tanított és gyakorolt. Végül 1863-ban megszervezték a ‘H.N. Adventista Egyházat’, amint Önök is tudják ezt az elnevezést viseli még ma is. Ez a kö­zösség ezt követően őrizkedett attól, hogy valaha is időt határozzon meg- Krisztus eljövetelére és szilárdan kitartott abban a hitben, hogy ez az esemény szó szerinti eljövetelt jelent. Mindenesetre közösségünkön kívül létezett egy más adventista csoport is, az úgynevezett ‘Másod adventisták’,, akik továbbra is időpontokat határoztak meg – így pl. 1874 októberét jelölték meg Krisztus eljövetelének új időpontjá­ul. Russel lelkész 1872-ben meglátogatta egyik összejövete­lünket, amelyet • egy.bizonyos Wendel Jónás tartott és elfo­gadta tanításukat. Amikor aztán 1874-ben Krisztus mégsem jött el, akkor Russel és a többi dátum meghatározók nagyon csalódtak, míg két évvel később Barbour úr kijelentette, hogy Jézus 1874-ben valóban eljött, ez azonban láthatatlan formában történt. Véleményének támogatására a görög Újtesta­mentum egyik angol fordítását, az ‘Emphatic Diaglott’-ot hozta fel, amely a görög paraosuia szót Mt 24:27.3-7. és 39- ben nem eljövetelnek, hanem jelenlevőnek fordítja.

Bob az esemény minden részletét még egyszer megmutatta a családnak a .”Befejezett titok” című könyv 59. és 60. olda­lán és “A Jehova tanúi Isten tervében”- című könyv rövidebb megfogalmazásában a 14-18. lapon. Lorna és Nanna mindent pontosán követtek könyvükben és figyelmesen vele olvastak.

“1874-től kezdve a következő 50 évben az Őrtorony teljes bizonyossággal tanította, hogy Krisztus eljövetele ebben az évben valóban megtörtént és.ettől kezdve jelen van. A Társaság. által annak idején kiadott folyóirat hivatalos ne­ve, eredeti ..angol címe: ‘Zions Wachtonwer and Herald of .Christs presence’— Sion őrtornya és Krisztus jelenlétének hírnöke. A végidő jeleit, amelyeket Krisztus az evangéliu­mokban és az írás más helyein is megadott és szava szerint küszöbön álló közeli eljövetelének eseményét hirdeti, eze­ket az Őrtorony 1874 óta Jézus jelenléte igazolásának te­kintette. Erről a Befejezett titok’ című könyv 72., 77-80. oldalán olvashatunk.”

Majd Bob felállt és tábláján vízszintes vonalat húzott. “Ezzel – mondta-az 1874-től kezdődően jelenlegi évtizedün­kig eltelt időszakot akarom ábrázolni.”

Majd  e vonalra függőleges szaggatott vonalakkal felrajzolta az 1874-től 1920-as évek közepéig eltelt időt.

“Az őrtorony ebben az időszakban azt tanította, hogy Jézus 1874-től már jelen van. Most azonban – folytatta Bob, mi­után időgrafikonjának még megmaradt részét is kitöltötte- – az utóbbi 45-50 év óta ugyanolyan határozottan hirdette, hogy Jézus parousiája csak 1914-ben történt és a Biblia jelei hirtelen ez idő óta érvényesek Jézus jelenlétének igazolására. Természetesen nagyon komolyan fel kell tennem a kérdést. Az Őrtorony-tanítás melyik változata a helyes és melyik a téves Jézus jelenlétének időpontjára vonatkozó­an?”

“Amit az Őrtorony most tanít, az az igazság .Bob! – válaszol­ta Lorna-. Az utóbbi időben a Társaságnak egyre nagyobb vilá­gosság adatott. Csak most értették meg igazán, hogy Jézus 1914 óta valóban – de mindenesetre – láthatatlanul jelen – van .

“Ez azt jelentené, hogy Isten, akiről azt mondják, hogy az Őrtorony Társaságot eszközéül használta, eszerint nyugodtan elnézte, hogy az ő eszköze a mintegy 90 éves fennállása alatt, kereken 50 éven át, nagyon veszélyes tévedést prédi­kált? Nem furcsa Önöknek? Mégis azt hiszem, hogy nem ez az egyetlen probléma, amely ebből adódik. Itt van még egy pont amelyre már utaltam. A Szentírás sehol sem ír arról, hogy a végidő jelek- pl. Mt 24. fej. elmondásának az lenne a célja, hogy Krisztus már jelen van, illetve itt volna! Ellenkező­leg! A Biblia érthetően mondja, hogy ezek a jelek az előttünk álló közeli eljövetelre utalnak.”

“Csak – mondta Lorna – úgy hiszem, ez attól függ, hogy az ember a parousia szót miként fordítja .• Némely fordítás je­lenlevőnek, mások viszont megérkezésnek vagy jönni-nek adja vissza. Bob, Ön tanult görögöt és azt mondja, hogy a paro­usia szó eljövetelt jelent, viszont a mi könyveink valami más mondanak. Ki tudja,.hogy melyik fordítás a helyes?”

“Én tudom” – elegyedett John a beszélgetésbe.

‘”Óh kérlek John,, hagyj fel most a tréfáiddal – korholta Lorna. Életedben egyetlen szót sem tanultál görögül.”

“De itt van Tony, aki a másik oldalon lakik! Ő nemrégen vándorolt be Görögországból.. Majd ő megmondja ezt nekünk. Gyorsan átmegyek hozzá és elhozom!”

Anélkül, hogy egy szót ‘is bevárt volna, útra indult, s nem sokára egy férfi kíséretében jött vissza, akinek görög származása azonnal észrevehető volt.

Miután John bemutatta kísérőjét, megkérdezte őt. “Tony, mit jelent a parousia  szó?”

Tony értetlenül nézett a jelenlevőkre. Tehetetlen vállvono­gatással válaszolt, amellyel- jelezte, hogy nem érti. Bob felírta a szót a táblára először latin, azután görög betűk­kel.

A varázs megtört. Tony csak egy rövid pillantást vetett a görög írásra és örömmel, felkiáltott: “Ah, úgy, ti a parousia szót gondoljátok!” az ő ajkáról egészen másképp hangzott a szó. “A szó jelentését akarjátok tudni?”

“Pontosan.” – bátorította Dohn.

“Oh ennek nagyon szép a jelentésé. így magyarázom: mondjuk pl. hogy’ az angol királynő Ausztráliába jön. Minden ember boldog és megy, mert látni akarja, amint az úton végighalad Oly szépnek látszik, mindenki kiált és integet. Ez a paro­usia. Megértitek mit gondolok?”

“Én mindenesetre megértettem. Hogy a többiekkel miként áll a dolog, nem tudom” – mondta John. Aztán megköszönte Tony szíves eljövetelét és szolgálatkészségét, s az- ajtóhoz kísérte

.”Ez a magyarázat, amit Tony adott, nagyon közel áll az ad­ventista nézethez. Krisztusnak az angyalokkal és harsona hanggal történő dicsőséges visszajövetelét illetően” – ál­lapította meg Klarice.

“Lehetséges – tette hozzá anyja. De engem most nem érdekel annak vagy ennek a gyülekezetnek a véleménye. Az igazságot, akarom tudni, a világos, tiszta igazságot, közvetlenül a Bibliából.”

“Ezzel teljesen egyetértek” – mondta Bob.

“Amint látom a probléma- egyszerűen az – jegyezte meg Valmai – hogyan értelmezzük a jeleket, amelyeket Jézus adott. Mit mutatnak? A parousia már itt van, vagy a közeljövőben kell várni?”

“Melyik fejezetben vannak ezek a jelek felsorolva mama kérdezte Klarice. Mt 24-ben? Bob az előbb valami ilyet em­lített.”

John kivételével az összes jelenlevő felnyitotta Bibliáját ennél a fejezetnél. Ő még mindig a teljes érdektelent ját­szotta.

Bob javasolta, hogy a Mt 24:30-31 verset olvassák együtt és kérte Maryt, kezdje -el. Ő helybenhagyólag bólintott, majd elővette az “Újvilág” fordítású Bibliát és olvasta: “Akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a földnek minden nemzetsége és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És el­küldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.”

“Itt egész világosan mondja és érthetőbben nem is lehet kife­jezni, hogy minden ember, beleértve az istenteleneket is, akik valóban nem rendelkeznek a lelki értelem szemeivel, ők is meglátják az Urat eljönni összes angyalaival az S dicső­ségében – magyarázta Bob -, de olvassuk tovább!” Valmain volt a sor. “A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.”(Mt 24:32-33.)

John megkérdezte: “Mit jelent ez a kifejezés, hogy ‘mindeze­ket’?”

“Ezen a végidő mindazon jelei értendők, amelyeket e fejezet felsorol” – világosította fel Lorna.

“Nos, akkor az egész dolog annyira világos, hogy még a vak is láthatja. Ezek a jelek mutatják nekünk, hogy Krisztus visszajövetele közel van, az ajtó elótt.” John kézbe vette Gary “Újvilág” fordítású Bibliáját és még egyszer átolvasta figyelmesen. “Igen, itt egész érthetően az áll: ‘közel van, az ajtó előtt1.”

“Nekem is világos papa – fűzte hozzá egyetértőleg Klarice. Itt ebben a szobában csak akkor tud valaki jelen lenni, ha .először az ajtón bejött. Véleményem szerint Jézus nemsokára jelen lesz. Hogy a képnél maradjunk, először mégis az.ajtón kell bejönnie. És az ajtón való átlépés, az ő szava szerint, látható lesz. Ez azonban sem 1874-ben sem 1914-ben nem tör­tént meg.. ”

“Van itt még más is, ami figyelmet érdemel – fűzte hozzá Bob. A Máté 24-ben felsorolt jeleknek az a célja, hogy Krisztus eljövetelére való felkészülésre figyelmeztessen. Ez világosan kifejezésre jut a 42. és a 44. versekben. Jézus kijelentése szerint azonban az előkészület már késő akkor, amikor az ő parousiája kezdetét vette. A 36-41 versek azt mondják, senki sem tudja, mikor fog ez megtörténni. Amikor ez bekövetkezik hasonló lesz a vízözönhöz, hirtelen tört az emberekre és a készületleneket, meg az istentelene­ket elpusztítja. Akik bensőleg felkészültek Krisztus eljö­vetelének eseményére, megmenekülnek, akik nem számoltak ez­zel és nem voltak készen, elvesznek.”

Lorna újra és újra olvasta az Igéket,, de nem szólt egy szót sem.

Végül férje törte meg a hallgatást. “Meg kell mondjam, előt­tem világos, hogy Jézus jövetele, vagy bárhogy is akarják nevezni, az még a jövőben van.”

“Látja – folytatta Bob a Biblia Máté 24. fejezetében még óv is minket az olyan emberektől, akik az utolsó napokban lépnek fel azt állítva, hogy Krisztus már itt van. Olvassa el még ehhez a 23. verset: ‘Ha valaki azt mondja néktek: ímé itt a Krisztus, vagy amott, ne higgyétek’.”

“Ez mégiscsak érdekes – kiált közbe hirtelen Valmai. Rövid­del ezelőtt olvastam az ‘Ébredjetek’ folyóirat egyik számá­ban – csak egy pillanat!” Felkelt és odament a könyvespolc­hoz, amelyen néhány folyóirat volt sorban egymásra helyezve. Elvett egy példányt és megmutatta a jelenlevőknek. “Ez az, amit kerestem: nézzétek csak a vezércikk feliratát: .Krisztus jelen van.’ Mit szóltok hozzá?”

“Ez nem kérdés Valmai – ismételte Klarice. Bob épp most ol­vasta a feleletet. És a Biblia ilyesmire. azt mondja ne higgyétek!”

“Önnek valóban az a véleménye, hogy helytelen” abban hinnünk, hogy Jézus már most jelen van?”- fordult most Nanna Bobhoz. “És mivel Ön mindezt oly fontosnak tartja, ezért aggódik annyira miattunk?”

Bob nem válaszolt azonnal. Egy ideig gondolkodva tekintett az idős hölgyre, majd így szólt:

“Bizonyos értelemben igen! Tudja tragikusnak tartom, ha va­laki a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus eljövetelének nagyszerű igazságát nem érti helyesen. Úgy vélem, az a re­ménység, hogy Jézussal személyesen találkozhatunk és azután örökké vele lehetünk örömmel kell eltöltenie minden keresz­tényt’. Ennek természetesen az a feltétele, hogy Jézus halá­lát bűneink.kiengeszteléséül elfogadjuk. Ha Jézus ily módon személyes Megváltónkká lesz, akkor a Szentlélek ereje tölt be minket. Akkor vágyat érzünk, hogy szakítsunk a bűnnel. Megkíséreljük kimutatni az Úr’iránti szeretetünket azáltal, hogy parancsolatait megtartjuk.”

“De ez a két törvény! – tört ki Gary, no mama, most felhoz­hatod azokat.”

“Nem, ma este már nem fiam!” John az órájára nézett. Gyer­mekek már régen az ágyban kellene lennetek. De ha Bob a kö­vetkező hétfő estére eljön, akkor beszélhetünk erről.”

Apa, az utolsó  .menedék a zavarból

Johnt vasárnap korán reggel felhívta leánya Klarice. Ne­héz helyzetben volt. “Képzeld, Paul és én ma már komolyan veszekedtünk. Nem akar holnap este a tanulmányra engedni. Nem beszélnél vele? Paul rád hallgat a legjobban.”

“Mit kapok ezért Klarice?”

“Egy tábla csokoládét.”

“Inkább egy csomag cigarettát!”

“Nem papa, csak nem akarsz tüdőrákot kapni? Egy tábla csoko­ládét adok.”

“Jó, nyertél – nevetett John. Ami tőlem telik megteszem.”

Paulnak épp problémái voltak a tehenekkel. Farmján nagyon visszaesett a tejhozam. John számára ez jó indok volt arra, hogy átmenjen hozzá a probléma megvizsgálására.

Először az istállóhoz mentek és megszemlélték az itatókat, majd a legelőt. A csorda egy-két állatát is gondosan meg­vizsgálták.

Az istállóhoz való visszatértükben John mosolyogva fordult vejéhez: “Paul holnap este óriási viccet csinálunk. Ez a fiatal.adventista az asszonynépet otthon felidegesítette és már csak a vallásról beszélnek. Holnap este lesz a nagy be­fejezés.”

“Ah szegény papa, nem szeretnék a bőrödben lenni! Tudod’engem valósággal beteggé tesz, hogy reggelire, ebédre és teá­hoz vallást tálalnak fel.”

“Tudod Paul, a tanúk már egészen rendben vannak – mondta John. Csak a tanaikat kell helyesen érteni és felfogni, s akkor rendbe jön az ember velük.”

“Semmi közöm hozzájuk. Nálam mindig kiég egy biztosíték, ha őket látom.”

“Mi bajod van velük” – kérdezte John.

“Nos itt van mindjárt a vérátömlesztési .probléma. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Isten, aki betegeket gyógyított,sőt halottakat támasztott fel, nyugodtan elnézné, amint egy ártatlan gyermek meghal csak azért, mert nem szabad neki vérátömlesztést adni.”

“Igen, egyetértek veled – jegyezte meg apósa. Nálunk sze­rencsére még, senkinek sem kellett ilyesmi, ha azonban egyszer előfordulna, hogy a gyermekek közül valamelyiknek vér­átömlesztés kellene, s Lorna ehhez az engedélyt megtagadná, akkor azt én adnám meg. De nem érdemes, hogy emiatt feliz­gasd magad. Minden további nélkül megtörténhet, hogy nála­tok sem lesz szükség soha erre.”

“Na jó, de Klarice? Mi történik, ha egy szép napon neki lesz szüksége vérátömlesztésre, ő azonban visszautasítja, s emiatt esetleg meghal! Akkor itt vagyok a kicsiny gyermekek kel, akiket egyedül kell felnevelnem. Természetesen ő azt mondaná, Isten akarata, hogy ő meghaljon, ezzel azonban nem tudok egyetérteni. Hogy az ember ne egyen vért, azt megér­tem, és ezzel egyetértek’, de mi köze van a vérevésnek’ az ember ereibe történő vérátömlesztéshez életmentés céljából?

“Igen ebben én sem értek egyet velük – hangoztatta ismét John. Mivel az egész Bibliát átfogja az a gondolat, hogy a vérrel életet mentünk. Gondolj csak arra, hogy Jézus vére által mentett meg minket. Aztán az összes ótestamentumi vé­res áldozatok! Ehhez jön még, hogy a tanúk által idézett Ige állati vérről és-nem  embervérről beszél. Egyetlen orvosnak sem jutna eszébe, hogy állati vérrel végezzen vérátöm­lesztést. De tudod, érvelésekkel nem jutsz itt semmire. Ha az Őrtorony az erre vonatkozó bibliaszövegeket így magya­rázza, akkor mindent elfogadnak anélkül, hogy erre rákérdeznének. Tehát a Jehova tanúi szervezetén belül nem lehet az egyes hívőket felelőssé tenni. Vannak igazán nagyszerű em­berek köztük. A probléma egyszerűen az, hogy vezetőségük megmondja mi a teendő és ők megkérdezés nélkül mindent úgy tesznek, amint mondják nekik.”

“Azt hiszem ez az oka annak is, amiért ők mindig üldözötteknek érzik magukat és magatartásukkal olykor ezt indokolttá is teszik. Azt mondják az igaz gyülekezeteket hitükért ül­dözni kell. így az üldözés szinte önelismerés számukra. Tudjuk, hogy kommunisták, anarchisták, nacionalisták és sokan mások meghaltak meggyőződésükért. Ha egy vallási ül­dözés valóban az üldözötteket igazolja, akkor úgy vélem va­lamennyiünknek a zsidó hitre kellene térnünk, mert őket ül­dözték a mai napig a legjobban. Hitler idején a zsidók mil­liói haltak meg, eltekintve attól, amit a középkorban tet­tek velük.”

“No, nekem mindegy, hogy ki mit hisz. Minden embert csodá­lok, akinek bátorsága van meggyőződéséért meghalni. Tudom, hogy Jehova tanúi közül, egyesek valóban meghaltak hitükért, de úgy vélem, előbb alaposan meg kellett volna vizsgálniuk, hogy miért adják életüket.”

Egy .jó ideig mindketten-.hallgattak. Beszélgetésük közben az istállóban a fejőeszközök felét szétszedték, hátha mégis ott találnak valami hibát. Végül Paul törte meg a hallga­tást,. megkérdezte apósát: “Mond papa, alapjában véve mi a véleményed a vallásról? Gondolod, hogy érdemes közelebbről foglalkozni vele?”

“Igen, úgy vélem – válaszolta John. Nézd, azt hiszem vala­mennyi közösség rendelkezik egy kevés igazsággal, csak azt nem tudom, hogy közülük melyik a legtöbbel. Mostanáig azt hiszem, hogy az Őrtorony áll legközelebb az igazsághoz, legalábbis nem ismerek más közösséget, amely többet nyújtott volna, mint a tanúk. Csak néha az a benyomásom, hogy az őr­torony meglehetősen görbe úton vezette őket az elmúlt évek­ben.

“Hogy érted ezt?” – kérdezte Paul érdeklődve. “Egy példával világítom meg neked – mondá John, mialatt a kulccsal néhány csavart meghúzott. Itt van pl. az a kérdés, hogy mi törté­nik az emberrel, ha meghal. Majdnem valamennyi egyház azt tanítja, hogy az ember a halála után rögtön vagy a mennybe, vagy a pokolba jut. Nekem az a meglátásom, hogy azok az emberek, akik ezekhez az egyházakhoz tartoznak, maguk sem hisznek ebben, mert különben nem szomorkodnának annyira szerettük halálán, ha az állítólag a mennyei dicsőségben örvendezhet. A Jehova tanúi a Szentírás alapján azt tanít­ják, hogy a halál az alváshoz hasonlítható, s amennyire megítélhetem, ebben igazuk van. Azt mondják, az elhunytak alszanak az ítéletnapi feltámadásig. A Biblia tanítása is pontosan fez, de ebben a kérdésben felhígítják az igazságot, amikor saját magyarázatukat hozzáfűzik.”‘

“Nem értem, hogyan érted ezt?”

“Figyelj hát ide, pl. éveken át állították, hogy közülük egy egész sereg már 1878-ban feltámadt és lelki formában a mennybe ment. Később világossá lett előttük, hogy ezzel az állításukkal hibát követtek el és elhalasztották a feltáma­dás dátumát 1918-ra. Ettől az időtől kezdve – állítólag – egy bizonyos osztályhoz tartozó személyek haláluk után azonnal a mennybe mennek. Látod, sajnálatos módon ilyen el­mélettel hígítják fél a halálkérdés tiszta bibliai igazsá­gát. Közelítenek a többi kereszténység téves felfogásához. Ezekkel az időponteltolásokkal már gyakran zavarba jutottak Jehova tanúi. Csak tegnap este beszéltem Lornával arról, amit a ‘Befejezett titok’ című régi Őrtorony-könyvben ta­láltam. Abban azt állítják, hogy Russel 1916-ban a halála után, azonnal a mennybe ment, hogy onnan vezesse tovább a Társaságot. Lorna eleinte egyáltalán nem akarta ezt elhinni, hogy valaha ilyesmit tanítottak, míg meg nem mutattam neki a helyet a 612. oldalon.”

.Lábjegyzet:

A “Befejezett titok” című könyv német kiadásában a következőket olvas­suk: “A laodiceai korszak hű és bölcs szolgája hűségesen bevégezte nagy és fáradságteljes munkáját, hogy az igazságról írjon, azt terjessze, és a jelenvaló igazság harmatát a Lélek tanúinak elméjébe vésse. 1916 októberében az Úr. szántóföldjén végzett 40 évi munka után meghalt és kétség nélkül, az Aratás Urának a függönyön túlra e feleletet vitte: “Elvégeztem a munkát, amit nékem parancsoltál.” És nem kételkedünk ab­ban, hogy a Mester válasza, akinek élete idején hűségesen szolgált, így hangzott: “Jól..vagyon jó és hű szolgám,kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután,” menj be a te uradnak örömébe.” (A halál évének közlése világosan megmutatja, hogy a jó és hűséges szolgán. .’ Russel érten­dő. Angol címe: The finished mystery. Angol kiadásában a 144. oldalon egy másik, ehhez hasonló kijelentés áll Russelről, aki halála után állítólag azonnal a mennybe ment, ezt a német kiadás már nem.tartal­mazza. Az angol eredeti szöveg a következőképpen hangzik: “This verse /értsd Jel 8:3/ shows, that though Pastor Russel has passed beyond the veil, he is still managing every featur of the Harvest work…”.}.

“Akkor tréfásan megkérdeztem Lornát: Vajon hogyan lehetsé­ges az, hogy Ratherford is 1942-ben történt halála után a mennybe ment, hogy.onnan tovább vezesse művét. Ök életük­ben nem fértek össze és Russel halála után Ratherford azon­nal hozzálátott tanainak megváltoztatásához. Majd feltettem Lornának a kérdést, hogyan történhetett, hogy Russel már 1916-ban a mennybe jutott, amikor az Őrtorony 1927-ben dön­tötte el, hogy -a feltámadás csak 1918-ban történt meg? Sa­ját tanításuk és kiadványaik szerint Russelnek már a fel­támadás előtt két évvel a mennyben kellett lennie. Ezután, igazán sajnáltam Lornát és bántam, hogy mindezt megkérdez­tem tőle, amikor az utóbbi hetekben annyi ütést kellett el­szenvednie .”

“És mit mondott végül mindezekre?” – kérdezte Paul.

“Tulajdonképpen csak ezt mondta: John, csak arra kérlek, hogy a fiatal adventista prédikátornak ne beszélj arról, amit most találtunk! De azt hiszem Bobnak nem mondhat az ember olyat az Őrtoronyról, amit ne tudna, pedig azt mond­ta, hogy ő azonnal Jehova tanúja lenne, ha ők a teljes igazságot tanítanák, ezt azonban sajnos, nem teszik.”

“Na ez a prédikátor látszólag jól kiismeri magát a szakmájá­ban” – kiáltott fel Paul.

“Miért nem jössz át hozzánk egyszer, lehetne mindjárt hol­nap este, s magaddal hoznád Klaricét is! Bob holnap estére bejelentkezett s Lorna meg Nanna tervbe vették, hogy néhány pontról felvilágosítják. Bob még eddig egyetlen menetet sem vesztett el, s így ez bizonyára érdekes lesz.”

“De épp ma reggel mondtam Klaricének, hogy neki nem szabad elmennie!” ‘ .

“Ah, feledd el azt .Paul – mondta nevetve John. Életed nagy tréfája lesz ez, mindkettőtöknek jót fog tenni.”

“Hát jó”,,- egyezett bele végül Paul és elment, hogy a te­jeskannákat elhozza, amelyeket apósa meg akart még vizsgál­ni.

Mikor aztán .hazaérkeztek ebédre, Klarice. ezekkel a szavakkal kezdte: “Remélem,, derekasan megéheztetek!”

“Tudod Klarice – válaszolta papa – a legszívesebben vennék most egy szép tábla csokoládét.”-

“De megszolgáltál-e érte papa?”

“Természetesen” – és lányára kacsintott.

Amikor John este hazaérkezett, elbeszélte Lornának, hogy a holnapi tanulmányra Paul, Klaricéval együtt akar jönni.

“Csodálatos – kiáltott fel boldogan felesége. Úgy örülök, hogy Paul jön. Egészen biztos vagyok abban, hogy holnap meggyőzzük Bobot arról, hogy az Őrtorony az igazság egyet­len forrása és ez mindnyájunkat megerősít majd.

“Két törvény?

“Mama, ma este tényleg fel akarod-tálalni a két törvény dolgot?” — kérdezte Gary a reggelinél.

“Igen fiam, ma este már eljutunk eddig” – válaszolta Lorna.

“Jó mama. Amint az iskolából megjövünk, segítünk a munkád­ban, hogy idejében készen legyünk mindennel”, jelentkezett Mary is,.mialatt John nevetve anyósához fordult:

“Készenlétben vannak-e a boxkesztyűid ma estére Nanna?”

“Én már nem viszem sokra John – válaszolta az öreg hölgy. A legjobb éveim a Társaság számára már elmúltak, de Lorna’ nem marad el mögöttem, ha egyszer belejön.”

Végre eljött a nagy pillanat. Mindnyájan ott ültek a nagy családi asztal körül, tanulmányra készen. Bob részére az asztal felső végén biztosítottak helyet úgy, hogy Lorna és Nanna Vele szemben ültek. John és Paul a két régi egy­leti karosszéket választották ülőhelyül.

“Ez lesz a nézőkarzat ” – jelentette ki John.

Bob a megbeszélést, szokása szerint rövid imával nyitotta meg, kérve a Szentlélek vezetését, és mielőtt még valaki megszólalhatott’ volna, Lorna előrehajolt, hogy a beszélge­tés fonalát magához ragadja. A mai este fontos volt, olyan alkalom kínálkozott, amelyet nem volt szabad elmulasztania. Bár Lorna bizalma az Őrtorony iránt az elmúlt beszélgetések- alatt egy kissé megingott, mégsem kételkedett afelől, hogy a tanúk még mindig Jehova különleges népét képezik és más vallásos szervezeteknek nem lehet igazuk. Azt is pontosan tudta, hogy Krisztus a tízparancsolatot eltörölte, és meg volt győződve arról, hogyha ő ezt a fontos kérdést bebizo­nyítja, akkor az összes adventista tantétel összeomlik” és ismét beigazolódna, hogy az Örtorony-tanok igazságai minden . támadással szemben megállják helyüket.

“Bob – kezdte Lorna – ma este a tízparancsolatról beszélünk, amelyet két kőtáblára írtak és a frigyládában őriztek, mint ahogy Ön a közelmúltban mondta. Továbbá azt is mond – ta., hogy a tízparancsolaton kívül még egy másik törvény is . volt, amelyet könyvbe vagy papírtekercsre írtak és valahol a láda oldalánál helyezték el. Nos Bob, félek, hogy végze­tesen téved. Az úgynevezett két törvényt illetően Nannával  átkutattam a Szentírást és sok könyvünket, de meg kell mondanom Önnek, ilyesfélét nem találtunk.”

Bob. mondani akart valamit, de Lorna beléfojtotta a szót.

“Egy pillanatra fiatalember! Még nem vagyok kész! Ma este én vagyok a soros. Ön azt állította hogy az Őrtorony olyan tanokat terjeszt, amelyeknek nincs bibliai alakja. Most pedig itt van az Önök egyik adventista tanítása- melyet meglehetősen a hajánál fogva ráncigáltak elő.u ‘

“De mama!” – szakította félbe Klarice anyja beszédei sorát. ö azonban nem engedte magát megzavarni.

“Semmit kedvesem! – válaszolt leányának. Kérlek ne avat­kozz most bele, ez Bob problémája és lássuk, hogy birkózik meg vele. Ha igaz, hogy Jehova valamikor két különböző  tör­vényt adott, akkor Bobnak bizonyára nem esik nehezére,: hogy nekem ehhez bibliai bizonyítékokat szolgáltasson. Ezenkívül tudni akarom, miként jött rá, hogy Krisztus halálával csak az egyik törvény szűnt meg, míg a másik még mindig kötele­ző reánk nézve.”

Bob nem adott azonnal választ a kérdésre, hanem elővett: egy kártyát a táskájából, amelyen két különböző törvény volt egymással szembeállítva. Aztán felfüggesztette a fal­ban levő egyik szögre úgy, hogy a jelenlevők jól olvashat­ták: Majd egy csiszolt kőtáblát helyezett az asztalra, amely a tízparancsolatot ábrázolta és végül egy kis perga­mentekercset , amelyen “Mózes törvénye” volt olvasható..

“Mit akar mindezzel?” – súgta Paul apósának.

“Ez úgy van – válaszolta John -, hogy Jehova tanúi azt ál­lítják, hogy a tízparancsolat Jézus halálával megszűnt, miközben az adventisták hiszik, hogy az ma is kötelező, és most látszólag valamit be akar mutatni.”

Paul megértőén bólintott és Bob megkezdte magyarázatát: “Ha felnyitjuk Mózes V. könyvét, alapelvi utalást találunk arra a tényre, hogy az Ótestamentumban valóban két külön­böző törvény adatott. Ezt a nézetet az adventisták nem légből kapták, amint azt Önök vélik, hanem az teljesen bib­likus. Mózes V. könyve 5:7-21. verséig találják az ismert tízparancsolat felsorolását, tehát a törvényt, amelyet Isten maga írt fel két kőtáblára. Különösen fontos számunk­ra a 22. vers. Felolvasná valaki?”

“Ez Igéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen, a tűz, a felhő és a homályosság közepéből, nagy szó­val és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. .

Lorna még egyszer áttekintette a szöveget és halkan ismé­telte magának a szavakat, de nem fűzött hozzá semmit.

Bob folytatta: “Ez a bizonyítéka annak, hogy Mózes V. köny­ve 5. fejezetben valóban a tízparancsolatról van szó. És amint már  említettem, kőtáblákra lett írva, ahogy azt Mózes -a 22. versben mondja. Hasonló  gondolatot fejez ki Mózes II. könyve 31:18 is, csakhogy ezeket a kőtáblákat a ‘bizonyság táblájának’ nevezi. Szó szerint így:.’Mikor pedig elvégezte a vele való beszédét a Sínai hegyen, adá Mózesnek a bizony­ság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat ‘Egy má­sik helyen Mózes II. könyve 40:20. versében ugyanezt mond­ja. Ezt a bizonyságot, értve ezen a tízparancsolatot a szö­vetség ládájába helyezték.”

Ez alkalommal Valmai olvasta az Igét: “És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé és a ládára helyezteté a fedelet..”

“Ez volt hát a tízparancsolat – magyarázta Bob tovább. Mó­zes V. könyvében továbbá azt mondja az Ige, hogy volt egy másik törvény is, amelyet nem Isten, hanem Mózes írt könyv­be foglalva és azt a frigyláda oldalára helyezték. Ezt ol­vashatják Mózes V. könyve 31:24-26. versekben.”

“Ez érdekes – mondta Lorna. Engedje meg, hogy én olvassam ezt az Igét! ‘Mikor –pedig teljesen és mind végig beírta Mózes a törvény igéit a könyvbe  parancsola Mózes a lévi­táknak, akik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván: Vegyétek e törvénykönyvet és tegyétek az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához és legyen ott ellened bizonyságul’ „

Egy ideig néma csend volt, majd egy sóhaj után így fejezte ki véleményét Lorna: “Az ember sohasem lehet elég öreg ah­hoz, hogy valamit még ne tanuljon és el kell ismernem, hogy ebben a pontban igaza van Bob. így hát az Ótestamentumban valóban két törvény adatott, de az Újtestamentumban ez egészen más. Itt mégis csak egy törvényünk van, amelyet Krisztus megszüntetett. Ön is bizonyára tudja, hogy Pál apostol újra és újra azt hangoztatja, hogy attól megszaba­dultunk.”

“Pál apostol az Újtestamentumban. azt a gondolatot képvisel­te, hogy a törvény megtartása által egyetlen ember sem ér­demelheti ki a megváltást – válaszolta Bob. Újra és újra rámutat arra, hogy csak Jézus kiontott1 vérében való hit ál­tal menekülhetünk és igazulhatunk meg. De ezzel nem szabad az embernek a másik végletbe esnie, ahogy sajnos sokat ezt teszik. Azt állítják, hogy a keresztények számára egyálta­lán nincs törvény, pedig Pál teljes nyomatékkal mondja, hogy a valódi hit a törvényt és követelményeit nem utasít­ja el, hanem annak különleges helyet biztosít az; életében. Megtartóját bizonyos mértékben lélekben felemeli. A Róm 3:31 egyike-az ilyen jellegű Igéknek.- Amikor mindenki meg­találta az említett Igét, felolvasta: ‘A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-e a hit által? Távol legyen, sőt inkább a törvényt megerősítjük*. ”

“Hát ezt nem értem, – mondta Lorna fejét rázva. Ugyanez a Pál mondja a Róm: 10:4-ben: ‘A törvény vége Krisztus1. Ez azt jelenti számomra, hogy a törvény egyszer s mindenkorra fel van függesztve.

“Ismerem ezt az Igét – válaszolta Bob a Lorna áltál felho­zott érvre. Itt arról az igen fontos kérdésről van sző, mi­ként lehetünk igazakká Isten előtt. Ebben a fordításban a görög ‘telos1 kifejezés, ‘vége’ szóval szerepel, ami tulaj­donképpen ‘célt’ _vagy ‘célpontot’ jelent. Ezáltal ez az Ige más értelmet kapott. Azt jeleníti, hogy a törvény mint tü­kör, megmutatja a bűnt életünkben (vö. Róm3:20 és 7:7 verse­ket) és így Krisztushoz vezet minket, az egyetlenhez, aki megbocsáthatja a törvény által kinyilvánított bűneinket. Egyébként ez a gondolat az Ige szavaiban is kifejezésre jut: ‘minden hívőnek igazságára’. Végül ez ugyanazt jelen­ti, mint az előbb említett másik idézet: ‘a törvény meg­tartása nem igazíthat meg minket’. Ez téves út volna a megváltáshoz és amint már Önök is hangoztatták, Pál ezen felfogással szembeszállt. Más oldalról nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a törvény feladata, amely Isten szent jellemének és akaratának eszköze, hogy figyelmeztes­sen életünkben bűneinkre és hibáinkra. Ez tiszta és szent életre serkent minket, mert újra meg újra Krisztushoz, a Szabadítóhoz menekülünk a bűnből és tisztátalanságból (lásd Gal 3:24). Ezért nevezi Pál a Róm 7:12-ben ezt a tör­vényt ‘Szent, igaz és jó’-nak, más helyen pedig ,lelki-nek.. A lelkileg gondolkodó emberek készséggel -megtartják a lelki törvényt, de mindig abban a tudatban, hogy Krisztus az ő igazságuk.”

“De mindez nem vonatkozik a különlegesen megfogalmazott pa­rancsolatokra, amit Izrael népe számára a tízparancsolat tartalmazott – vetette közbe.Lorna. Amint éppen Ön magya-. rázta, megigazulhatunk akkor is, ha csak a két új parancso­latot vesszük figyelembe: ‘Szeresd az Istent teljes szívből és felebarátodat, mint magadat’.””Helyes – válaszolta Bob hogy a szeretet hajtóerőként az engedelmességünk indítéka legyen. De mindezek ellenére hi­szem, hogy ma is szükségünk van az isteni akarat közelebbi meghatározására, világosan megfogalmazott parancsolatokra, különben emberi tudatlanságunkban könnyen tévedésbe esnénk. Ezt mondja Pál Róm 7:7-ben, amint már az. előbb is említet­tem: nem tudta milyen veszélyes a kívánság, amíg a törvénnyel nem került szembe ‘ne kívánjad vagy okosabbak akarunk lenni, mint Pál apostol volt e dolgokban? De engedjék meg, hogy e két törvény szembenállását megmagyarázzam, ahogy az a táblán láthatd. Úgy hiszem, akkor könnyebben megértik,” milyen jelentősége volt a két törvénynek, hogy miként kell azokat egymástól elválasztva tekintenünk, és miért szűnt meg az egyik Jézus.halálával:”

Bob a felfüggesztett táblázat mellé állott és olvasni kez­dett

A tízparancsolat

Maga Isten írta: 2MÓZ 31:18; 32:16.
Kőtáblára írta: 2MÓZ 31:18. ”
Isten, az író, átadta Mózesnek 2Móz 31:18.
Mózes a frigyládába tette 5Móz 10:5.
Erkölcsi alapelveket tartal­maz 2Móz 20:1-17.

Kinyilatkoztatja a bűnt  Róm 7:7.
“Mert tudjuk, hogy a törvény lelki” Róm 7:14.
Hit által megerősítjük a törvényt Róm 3:31.
A szabadság tökéletes tör­vénye Jak 1:25; 2:12.
A keresztény, aki megtartja a törvényt, “boldog lesz cse­lekedetekben” Jak 1:25.
E törvény által leszünk meg­ítélve Jak 2.
Krisztus ezt a törvényt naggyá és dicsőségessé teszi Ésa 42:21.
Az egész törvényt meg kell  tartani. Jak 2:10.
E törvény áthágása bűn. I Jn 3:4.
Könyvbe írta: 2MÓZ 24:4.7.

Mózes, az író, átadta a lévitáknak 5Móz 31:26.

A léviták a frigyláda oldalá­hoz tették 5Móz 31:26.

Szertartási és rituális ren­delkezéseket tartalmaz. Mózes III. és IV. könyve

Leírja a bűnért való áldo­zatokat Mózes III. könyve

“Testi parancsolat törvénye”Zsid 7:16.

Krisztus által eltörölve Ef 2:15.

A keresztény, aki megtartja ezt a törvényt, elveszti sza­badságát Gal 5:1-5.

A keresztény, aki megtartja ezt a törvényt, nem áldott. Gal 2:14.

E törvény által nem ítél­tetünk meg. Kol 2:16.

Ezt a törvényt Krisztus el­törölte Kol 2:14.

Az apostolok ezt a törvényt elutasítják Apcs 15:24-29.

Mózes törvénye /azaz a ceremoniális törvény/ Mózes írta: 2MÓZ 24:4; 5MÓZ 31:9.

E törvény.megrontása nem bűn, mert érvénytelen. Ef. 2:15. Lásd Róm 4:15: “Mert ahol nincs törvény, ott nincs an­nak megrontása sem.”

Bob fejtegetését a jelenlevők figyelemmel követték. Lorna még hosszú ideig nézte a táblát és felnyitotta a megadott íráshelyeket, hogy azokat alaposan megvizsgálja. Végül’ anyjához fordult a következő megjegyzéssel:

.”Ezek után most már világos előttem Nanna, hogy ez a két törvény, amelyről az adventisták beszélnek, létezik, vagy jobban mondva létezett az Ótestamentumban. Tehát valóban nem légből kapott dolog. És mégis, Bob, – fordult ismét a prédikátorhoz – van még néhány kérdésem. Az Újtestamentum­ban mindig csak a törvény fogalmáról olvasunk. Miből tudja olyan könnyen meghatározni, hogy melyik a tízparancsolat és melyik a szertartási törvény? Nem lehetséges az mégis, hogy az Újtestamentumban minden megszűnt?”

“Nagyon jó, hogy.ezt a kérdést felteszi. Épp ez az, amit alaposan kell tanulmányoznunk. Az Újtestamentumból világo­san kitűnik, hogy valami megszűnt és valami megmaradt. Egyébként ez táblázatunk szembeállításából is látható. Gon­doljon csak az előbb átnézett 8-14. pontokra. Ha az Ótesta­mentumot az Újtestamentummal összehasonlítjuk, látjuk, hogy a véres áldozatok és az egyéb szertartások törvényeit nem gyakorolták tovább, ezeket az apostolok határozottan elve­tették, míg a tízparancsolat követelményeivel együtt telje­sen érvényben maradt. -Ha ez másképpen lenne, akkor az.Új­testamentum ellentmondana önmagának. A Galata 5:2-3.versei­ben ugyanis azt olvassuk, hogy van egy törvény, amit már nem kell megtartani, mert ezzel bizonyos mértékig szakítunk Krisztussal.

Egyébként ezt az Igét a táblázat 9. pontja alatt találjuk. De olvassuk el még egyszer: ‘íme én Pál mondom néktek, hogyha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész tör­vényt megtartani.’ Tehát Pál azt a törvényt utasítja el, amely többek közt megparancsolja a körülmetélkedést- Most olvassuk el Jakab 2:10-12 verseket, melyek az előbbieknek ellen­tétei. ‘Mert valaki az egész törvényt megtartja is, ae vét egy “ellen, az egész megrontásában bűnös. Mert az, aki ezt mondotta: ne paráználkodjál, azt is mondta: ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél. Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.’ A szembeállítás egészen világos. A Galata levélben az egyik törvény a körülmetélkedést és a hasonló szertartásokat tartalmazza, amit nem kell többé megtartani. Emellett azonban van egy másik törvény, amely erkölcsi alapelveket vagy törvényeket tartalmaz; amely tiltja pl. a házasságtörést, vagy gyilkosságot. Ezt Isten és embertársaink iránti szeretetből kell minden pontjában megtartanunk. Igen, sőt éppen e törvény által leszünk meg­ítélve, amint azt Jakab mondja: ‘A szabadság törvénye fog megítélni!. Az igazság szabaddá tesz minket, és ismét az igazság a tízparancsolatot Isten örök erkölcsi törvényének kifejezéseként nyilatkoztatja ki.”

“Az Apcsel 15:5 verse a körülmetélkedést Mózes törvényeként említi. Felolvasom Önöknek: “Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül mondván, hogy kö­rül kell metélni őket és megparancsolni, hogy a Mózes tör­vényét megtartsák. ”

“Önök láthatják, hogy az Újtestamentumban is nagyon világo­san fel lehet ismerni e két törvény közötti különbséget.”-

“így hát azt mondja Ön – vetette közbe Lorna hogy a körülmetélkedés és a többi mózesi törvény nem szükséges töb­bé, míg a tízparancsolat megtartása továbbra is fontos.”

“Igen, pontosan ez az, amit Pál az lKor 7:19-ben megálla­pít: ‘A körülmetélkedés semmi,, a körülmetéletlenség is sem­mi, hanem Isten parancsainak megtartása’ és ezen egyértel-. műen a tízparancsolatot érti, mert amikor a mózesi törvé­nyeket említi, akkor törvényről és rendelkezésről beszél és. nem parancsolatról (lásd Kol 2:14). Ha Önök ezt a bibli­ai igazságot és a törvény újtestamentumi vonatkozásait he­lyesen értik, akkor nincs többé ellentmondás, akkor minden összhangban van, amit az ember az isteni igazságokkal.kap­csolatban el is várhat. De kérem, ne feledjék: A tízparan­csolatot azért tartjuk meg, mert az Urat és embertársainkat szeretjük és nem azért, mert ezáltal akarnánk vagy tudnánk kiérdemelni az örökkévalóságot. Ha’ elfogadjuk Krisztust sze­mélyes Megváltónknak, aki megtisztított bűneinktől, akkor vágyat érzünk, hogy az iránta érzett hálánk és szeretetünk kifejezéseként’többé ne vétkezzünk és ez nem jelent mást, mint összhangba hozni életünket az Isten tízparancsolatá­val.”

“Valójában mikor fedezték fel az adventisták ezt a tanítást?” – kérdezte Nanna.

“Az adventisták egyáltalán nem fedezték fel ezt a tant. Ezt már évszázadokkal ezelőtt így hirdették a reformátorok. Luther Márton pl. egész világosan beszélt a két törvényről, az’ún. ‘Lex Morális-ról, amin a tízparancsolatot, és a ‘Lex ceremoniális’-ról, amin a mózesi törvényt értette. A híres ‘helvét hitvallás’ 12. fejezete a következőképpen hangzik: ‘Érthetőség végett a törvényt erkölcsi törvényre, amely a két táblát,, vagy a tízparancsolatot tartalmazza, és amit Mózes könyve magyaráz a ceremoniális törvényre osztjuk, amely a szertartásokat, az istentisztelet külsősé­geit, illetve a templomrendre vonatkozó dolgokat tartalmaz­za.1 Angliában az Anglikán Egyház 1562-ben imakönyvet adott ki ‘Book of common Prayer’ /Közösségi imák könyve/ címmel.A könyv 7. fejezetében ez áll: ‘Habár a törvény, amit Isten Mózes által adott, ceremóniákat és ritusokat tartalmazott, amelyek a keresztényekre nem kötelezők, de egyetlen keresz­tény sem mentesül ama törvény alól, melyet erkölcsi törvény­nek nevezünk.1 1771-ben adta ki John Wesley a ‘Fifty.three Sermons’ /53. Prédikáció/ című könyvét, amelyben a 339. és 340. oldalon a törvényfogalom•két nézőpontját mutatja be a Bibliából.

A ceremóniálisat Mózes törvényeként jelöli meg ő is, az erköl­csit, véleménye szerint a tízparancsolat tartalmazza. A Presbiter Egyház katekizmusában az úgynevezett ‘Shorter Cathechism’ ugyancsak azt tanítja, hogy az ember feladata az erkölcsi törvény megtartása, amelyet röviden a tízparan­csolat foglal össze.”

“Az a tény, hogy-a kereszténység a parancsolatokat évszáza­dokon át ebben az értelemben tanította, engem egyáltalán nem befolyásol” – szakította félbe Lorna.

“Ön ne is hagyja magát ettől befolyásolni – válaszolta Bob -, mert ámbár a kereszténység a tízparancsolatot mindig tanította, de közülük valóban csak kevesen tartották meg.”

“Nem érdekel, hogy ki tanítja, vagy ki tartja meg azt – tiltakozott most Nanna is. Annak ellenére, amit Ön a tízpa­rancsolat védelmére ‘elmondott tudom, hogy Jézus halálával felvitte azt a keresztfára. Ezt a Biblia érthetően tanítja.”

“Félek, hogy ennek igazolására egyetlen szöveget sem talál a Bibliában”. – válaszolta Bob.

“De igen mondta Lorna. .’Az Isten igaz marad’ című köny­vünk egy egész fejezetben erről beszél. Ha ugyanis a tíz­parancsolathoz volnánk kötve, akkor meg kellene tartanunk hetenként a szombatot is. Az ‘Isten igaz marad’ című könyv nagyon kimerítően tárgyalja ezt a kérdést. Állításait bib­liai bizonyítékokkal támasztja alá és ezért tudom, hogy Nanna állítására is találunk szöveget.” Ezután felnyitotta “A szombat: árnyék és valóság” című fejezetet. “Ott csupán azt találja, amit az őrtorony a szombat, ‘illetve a tízpa­rancsolat • felől tanít, de nem azt amit a Biblia ebben a kérdésben mond” – figyelmeztette Bob. “Ismerem a könyvet. Fel vannak sorakoztatva mindazok a szövegek, amelyek arról beszélnek, hogy a körülmetélkedés és az állatáldozatok a Golgotán eltöröltettek, és hogy jelképesen a keresztre, illetve a mártírfára lettek szegezve.”

“De az egész Bibliában egyetlen ige sem található, amely azt mondaná’, hogy a tízparancsolat a keresztfára lett felvíve. Ellenkezőleg! Pál és Jakab pl. erről azt mondja, hogy a keresztény megtartja Isten parancsolatát! És gondoljon még Jézus szavaira is Máté 5:17-18-ra, ahol világosan mond­ja, hogy .’Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, hanem hogy betöltsem, mert a törvényből egyetlen jóta sem múlik el-

Lorna nem engedte magát elrettenteni. Gondosan vizsgálta szakaszról szakaszra, keresve a tízparancsolatra vonatkozó világos magyarázatot, amely nézete szerint a keresztre lett szögezve. Végre megtalálta, amit keresett. “Itt van – je­lentette ki örömmel és olvasni kezdte: ‘Mivel Isten a zsidó törvényszövetséget a tízparancsolattal együtt eltávolította az útból és megengedte, hogy ahhoz a keresztfához szegezzék amelyen Jézus meghalt, ezért a keresztényeknek nem a tör­vényszövetség árnyékképeit, hanem a valóságot kell megtartaniuk.-Az “Isten igaz marad” 1958-ban megjelent német 2. ja­vított kiadás 189″. old./

“Add meg neki rögtön a bibliai helyet is ehhez a világos kifejezéshez” – sürgette feleségét John.

“De az itt nincs megadva papa” – mondá Klarice, aki saját könyvében figyelmesen kísérte az olvasottakat.

“Azt itt éppen nem adja meg – tette hozzá Lorna, miután az egész oldalt figyelmesen–áttekintette -, de várjatok csak egy pillanatig én találok ilyen szöveget.”

Lorna kutatott a következő fejezetben is és talált olyan szöveget, amely a mózesi törvény, illetve a korülmetélkedés és egyéb szertartások eltörlésére vonatkozott. Észrevette azt is, hogy az Őrtorony a ceremoniális törvényekkel együtt a tízparancsolatot is idejét múltnak nyilvánította, de olyan bibliai igét, amely ezt a törekvést támogatná, vagy a tízparancsolat megszűnéséről világosan beszélne, nem ta­lált.

Lorna szokása szerint, minden állításához Igét idézett bi­zonyítékul s tudta, hogy a család büszke bibliaismeretére. Ezúttal érezte, hogy hozzátartozóinak csalódást okozott, de a. félelemnél is rosszabb volt számára az az érzés, hogy amit sok éven át tanult., az téves volt. E helyzetben leg­okosabb, ha csendben, észrevétlenül más tárgyra tér át, s újabb támadást indít – gondolta.

“Miért csinálnak a h.n. adventisták olyan nagy ügyet a tíz­parancsolatból? Azért, mert a szombatot ünneplik, s ahhoz keresnek mindenáron igazolást? Ha helyes ismeretük volna, be kellene vallaniuk, hogy a hetedik nap, éppúgy mint a teremtés többi napja 7000 éves időszakot jelent! És nem tudják, hogy mi még ebben az időszakban, élünk?

“”Félek, hogy ez is az Őrtorony tanításainak egyike, amelyre nincs bibliai bizonyíték” – válaszolta Bob.

“De én ezt az ‘Isten igaz marad’ című könyvben olvastam és bizonyos vagyok benne, hogy a bibliaszöveget is megadja.”

Amikor Lorna ismét kezébe vette a könyvet, – Klarice és Bob követték példáját. Mary és Valmai jobbról és balról Klarice mögé álltak, hogy könyvébe beleláthassanak, miköz­ben Bob, John és Paul, akikről úgy látszott kíváncsian ér­deklődnek a tárgyalás kimenetelét illetően – együtt kísér­ték az olvasást.

Együtt olvasták “A szombat: árnyék és valóság” című fejeze­tet. Az első oldal második bekezdésében e mondatra bukkan­tak: “A hetedik nap időtartamának mértéke, amelyen Isten munkájával leállt és megpihent /felfrissült/ – minden egyes nap 7000 esztendő” volt”/180. old./ Ismét bibliaszöveget ke­restek ennek alátámasztására, ‘de Bobnak újból igaza lett, mert ilyet nem adtak meg.

“Kedvesem, az a benyomásom, hogy ilyen tartalmú szöveg nincs a Bibliában” – fordult John nejéhez.

“Megint vesztettem” – mondta Lorna szomorúan és könnyekre fakadt.

“Kész vagyok – kiáltott s a nála levő könyvet, amelyből ol­vasott, az asztalra dobta. Végeztem egyszer s mindenkorra a vallással és mindennel!”

Nanna felugrott- és karjával átölelve csendesítette: “Ezt nem szabad mondanod kedvesem! Tudom, hogy annak idején mi­lyen nehézségeken mentél át, s hogy mennyi fájdalmat okozott neked. Természetesen úgy néz ki, mintha némely dolog össze­omlott volna abból, amit hittünk, nagyra becsültünk, de bi­zonyos vagyok benne, hogy valahol van válasz minden kérdés­re.”‘

“Lorna – mondá John együttérző hangon -, amennyire ezt meg tudom ítélni, nem Istenben csalódtál és nem is a Bibliában, hanem az őrtoronyban!”

Lorna kétkedőleg rázta fejét és könnyeit törölte.

A meghallgatott ima

Két napon át Lorna kitért családja minden vigasztalási kí­sérlete elől. Sem Bibliát, sem más vallásos könyvet nem vett*kézbe. Minden úgy nézett ki, mintha a családban halál­eset történt volna. John és a gyermekek gondosan kerülték, hogy beszélgetéseikben a vallást szóba hozzák, amit Lorna hálásan vett. Egyáltalán mindnyájan igyekeztek úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Végül harmadnap Lorna mé­giscsak visszatért könyveihez és a Bibliához.

“Tehát még nem hagytál fel vele kedvesem?” – kérdezte John, aki megelégedett”mosollyal vette tudomásul felesége hangu­latváltozását. “Nem tudok magamon segíteni, egyszerűen ol­vasnom és tanulmányoznom kell” – válaszolta kissé zavartan.

“Örülök ennek. Tudod Lorna vallás nélkül nem tudsz létezni, mert ez egyéniségedhez tartozik. De miért nem engeded a dolgok folyását és várnál, amíg azok saját maguktól rendeződ­nék?”

“Hogy lehetnék nyugodt, és hogy hagyhatnám mindennek a me­netét, amikor megváltásom és egész családom sorsa forog kockán. Nagyon jól tudod, hogy ennek a háznak lelki vezető­je vagyok!”

Lorna valójában még nem imádkozott sokat. Bár mindig részt vett a Társaság imaösszejövetelein, de személyes mindennapi életében ,nem érzett sok indíttatást az imára. De most Lukács evangéliumában olvasta, hogy Jézus a szükség nehéz óráiban térdre borult és imádkozott az Atyához. Gyakran olvasta már, de eddig még nem érintette személy szerint. Most azon­ban, amikor ő is nehéz válságban volt, ezt a bibliai kije­lentést egészen új megvilágításban látta. Felismerte, hogy neki is segítségre vari szüksége, amit csak az ima által kap hat meg. így történt, hogy a következő éjszakán órákat töl­tött imával. Komolyan kérte a vezetést, hogy olyan kérdés­ben dönthessen, amely nem hagy neki nyugtot: megtartsa-e Isten parancsolatait vagy sem? És Lorna ebben a kérdésben helyesen akart dönteni, nem akárhogyan.

A következő reggel, amikor a gyermekek már iskolába mentek, Lorna leült könyveivel a reggeliző asztalhoz. Közben John a reggeli újságot olvasta. Kezeit a Bibliára tette és egy rö­vid, csendes sóhajtásban fordult az ég felé: “Uram, segíts nekem, hogy megtaláljam az igazságot”. Akkor találomra ki­nyitotta Bibliáját és olvasni kezdte ott, ahol épp felnyitotta. Róm 8:7-9. “Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik a testben vannak, nem le­hetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, ha­nem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek.”

Lorna hirtelen nagy örömet érzett. Úgy tűnt, mintha az előbb olvasott Ige tiszta világosságot sugárzott volna szí­vébe. “John, megvan! Megvan! – kiáltott fel. Tudod, hogy a tízparancsolat miatt mennyi gondot okoztam magamnak! Mennyit tanulmányoztam, hogy a tanúk miért nem tudják ezt az . igazságot elismerni.. Itt van a felelet: halld csak!” És felolvasta még egyszer az Igéket hangosan.

“Itt világosan beszél arról a változásról, amely a Lélek által vezetett ember életében bekövetkezik. Tudom, hogy Jézus ezt az eseményt újjászületésnek nevezi. Az az ember, aki üdvözülni szeretne, ezt az átalakulást még életében megtapasztalja. Testiből lelkivé lesz. Ez az, amit a Biblia mond: ‘Test és vér nem örökölheti Isten országát’.” (lásd l Kor 15:50).

“Rómaiaknak írt levél 8. fejezete még tovább megy. Azt mondja, hogy az az ember, akinek életében nem következik be ez a változás, az nem akarja megtartani Isten törvényét, igen mert számára lehetetlen azt megtartani. Nekünk tanúk­nak mindig azt mondták, hogy csak a 144 000-hez tartozóknak kell az újjászületést átélni. Ha azonban mi, többiek ezzel nem rendelkezünk, akkor hiányzik a törvény fontosságának megértése is. Most egész világosan látom az összefüggést, most megkaptam a feleletet!”

John mélyen felsóhajtott, ami a megkönnyebbülés sóhajaként hangzott,1- s így szólt: “Remélhetőleg ez a küzdelem nemsoká­ra véget ér!”

Lorna türelmetlenül,nézett órájára. “Nanna még nincs fenn, így hát gyorsan átmegyek Klaricéhoz, hogy megmutassam neki amit felfedeztem!” Az asztalon hagyta az edényeket és kisi­etett a házból.

Amikor leányához érkezett, sajnálattal tapasztalta, hogy senki sincs otthon. Ennek ellenére bement a házba, a lakó­szobában megtalálta leánya Bibliáját, s felnyitotta a Róm 8. fejezeténél. Majd a Bibliába helyezett cédulán felhívta Klarice figyelmét arra, hogy a jelzett fejezetet okvetlenül olvassa el.

Mire Lorna visszajött, Wanna már felkelt és felöltözött. Azonnal közölte vele felfedezését, de csalódott. Miután az egész problémát- Nannával átbeszélte, anyja ellenvetései egészen felkavarták.

Délután kopogtattak Lornánál. Bob volt. Természetesen azon­nal elmondta az imájára kapott egyenes, gyors választ. “Mi a véleménye az eset felől?” – kérdezte Lorna.

“Egyáltalán nem’ lep meg – válaszolta Bob -, amit Ön átélt. Bár nem túlságosán gyakran történik, de tudok olyan esetek­ről , amikor az Isten komoly imákra szinte ‘feltűnő módon válaszolt. Ön is tudja: Isten nem halt meg!”

“De tulajdonképpen mi a jelentősége e fejezetnek?” – kér­dezte Nanna.

“Válasz az Önök, mint Jehova Tanúi problémáira, akik külön­ben a -megváltást keresik – ismételte a fiatalember. Amikor Jézus Nikodémusnak azt mondta, hogy ‘neked újonnan kell születned’, ezáltal rámutatott arra az útra, amelyen minden hívőnek járnia kell, ha üdvözülni akar. Amikor a Szentlélek­nek lehetőséget adunk, hogy munkálkodjon életünkben, akkor ezt az újjászületést valóban’megtapasztaljuk. Ha azonban nem adunk helyt a Szentlélek munkájának, elveszünk, bárkik is legyünk és bármely osztályhoz vagy csoporthoz tartoz­zunk. Ha azonban Ön újjászületett, akkor szívében él a mennyei reménység és amint ezt már említettem, ez az összes megváltottra vonatkozik, nemcsak egy bizonyos osztályhoz tartozókra.”

“Ez nem így van – mondott ellent határozottan Nanna. Ez azt jelentené, hogy a 144 000-ren kívül még egész sokaság mehet be a mennybe!”

^’Pontosan ez az, amit a Biblia tanít. A Jelenések 7:9 emlí­ti ezt a sokaságot, amely oly nagy. hogy senki sem tudja megszámlálni. És a sok megváltott Isten trónja előtt áll.”

“Ök állhatnak Isten trónja előtt és mégis ezen a földön vannak – cáfolta meg Nanna. A föld Isten zsámolya.”

“Nos, a Biblia valóban nem hagy kétséget arra vonatkozóan, amit Ön.elképzel – magyarázta Bob. Nézze csak a Jel 19:1 versét, amely a következőképpen hangzik: ‘És ezek után hallám nagy sokaságnak hangos szavát az égben, amely ezt mondja: Alleluja!, az idvesség és a dicsőség és a tisztes­ség és a. hatalom az Úré, ami Istenünké!’ És az a görög szó, amit itt ‘nagy sokaságnak’ fordítottak, megtalálható a Jel 7:9-ben is és ott is ugyanazt jelenti.”

“Jó, de mit mond erről az Újvilág fordítás?

“Félek, hogy az Önöknek nem segít Nanna – válaszolta Bob. Sőt megerősíti nézetemet, mivel mindkét helyen hasonlókép­pen nagy sokaságot említ, ami megfelel ennek a ‘görög’ szónak.

Ezáltal pedig a Jel 7:9-ben említett nagy sereg, amely meg­számlálhatatlan, azonos a nagy sokasággal, amely a. mennyben van ( Jel 19:1.) . ”

“De a Jel 19:1 versben az áll, hogy János ‘hangos szót’ hal­lott a mennyben, mindegy sokaság nagy szavát, következéskép­pen János csak összehasonlítást tesz a hallott hangra vonat­kozóan – tartott ki Nanna -, s ha most pontosak akarunk len­ni, azt kell mondanunk, hogy a hangos szó van a mennyben,*és nem a sokaság.”

“Nem, ez nem felel meg a valóságnak! Kérem olvassa el egy­szer az Igét az ‘Újvilág’ fordításban”- serkentette Bob.

Nanna nem várta meg, hogy még egyszer mondják’.” Gyorsan meg­találta az Igét és olvasta: “És ezek után hallom, mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, amely ezt mondja va- la…”

“Látod anyám, a szöveg érthetően mondja, hogy ők valóságosan ott vannak” – mondta Lorna, mialatt az öreg hölgy összeszorí­totta ajkait és semmilyen megjegyzést nem fűzött hozzá.

Lorna ezek után kissé zavarban érezte magát, ezért Bobhoz fordult. “Hiszi Ön, hogy az Ótestamentum idején élt emberek közül, akiknek volt^mennyei reménységük szintén bemehettek a mennybe? Tudja, az Őrtorony tanítása nagy súlyt helyez arra a tényre, hogy a Krisztus előtt meghalt emberek közül egyet­len egy sem juthat a mennybe.”

“”Amit az Őrtorony erre nézve tanít, egyáltalán nem helyes, mert pl. Illés is ott van már. A 2Kir 2:11-ben azt mondja a Biblia Illésről, hogy szélviharban vitetett a mennybe. Ha­sonlóképpen szól Énokról, aki elragadtatott, hogy ne lásson halált.”

“Hol van ez megírva?” – kérdezte Nanna..

“Zsid 11:5-ben.”

“Ezt előbb el kell olvasnom.”

“Igen anyám, olvasd el, mi van ott” – javasolta Lorna.

Az idős hölgy elolvasta halkan magának, majd azt mondta le­ányának: “Olvasd el te is, ha akarod.”

Lorna kézbe vette Bibliáját és olvasta: “Hit által vitetett fel Énok, hogy ne lásson halált, és nem. találták meg, mert az Isten felvitte őt, mert elvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek.” “Ha ő nem halt meg és elragadtatott e földről, akkor ő csak a mennyben lehet,, ez egészen világos.”

“Igen – mondta Bob. És mert épp ennél a fejezetnél vagyunk, nézzünk meg még néhány Igét, amelyek Ábrahámról, Izsákról és Jákobról beszélnek. Akikről szintén azt mondja, hogy mindnyájan szívükben hordozták a mennyei reménységet és sza­bad volt azt hordozniuk. A 9. és 10. versekben azt.olvassuk, hogy: ‘Hit által lakott ő /Ábrahám/ sátorban Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örököstársaival, mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten ‘ . ”

“Nos, ha ők egy városra vártak, amelyet Isten maga épített, akkor bizonyos, hogy nem lettek volna megelégedve a mi San- Diegói ‘Beth-Sarim’ házunkkal” – állapította meg Lorna egy mosoly kíséretében.

Anyja azonban nevetett vele. 6 kérdést intézett Bobhoz: “És az Ön véleménye szerint hol lesz az a város, a mennyben vagy a földön?”

“Erre a kérdésre a választ az Ön saját Bibliájából olvasom – mondta Bob előzékenyen. Az’Igát mindjárt a következő ol­dalon találja a Zsid 12:22-ben: ‘Hanem járuljatok Sión he­gyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálem­hez és az angyalok ezreihez.’ íme látja, ez a válasz. A mennyei Jeruzsálemről van szó, ahol az angyalok milliói vannak.”

“És ha ez.így van,„milyen formában fognak a megváltottak odajutni?” – kérdezte kétkedve Nanna.

‘”Ehhez olvassuk a Fil. 3:20-21. verseket, ami ránk vonatkozik: ‘Mert a mi országunk a mennyben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk: Ki elváltoztatja a mi nyomorú­ságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testé­hez, az ő hatalmas munkája szerint, mely,által maga alá is vethet mindeneket.’ Látja, egész világosan mondja, hogy Jézus lejön a mennyből, dicsőséges testben visszajön és át- – változtatja testünket, hogy hasonlóak legyünk Őhozzá. Ilyen gondolatot találunk I Jn 3:2-ben is. így bizonyosan megálla­píthatjuk, hogy a megváltottak nem valami árnyékszerű szel­lemi lények lesznek, hanem testtel bírók, amely a Krisztu­séhoz lesz hasonló.”

“De Jézus a feltámadása után mégiscsak szellemi lény volt és ilyen formában ment fel a mennybe is!” – vetette közbe Nanna.

“Ez nem így van! Olvassuk el a Luk 24:37-39. verseket-. ‘.Megrémülvén pedig és félvén, azt hívék, hogy valami lelket látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg és miért tá­madnak szívetekben okoskodások? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, ‘ hogy én magam vagyok, tapogassatok meg engem és lássátok. ‘ Nem elég világos ez?”

“Természetesen testben jelent meg Jézus a tanítványoknak hogy ne ijessze meg őket. Amikor viszont a mennybe, ment, ismét levetette a testét. Valószínűleg valamilyen gázneművé oldódott fel, hogy szellemi lényként léphessen az Atya elé” – mondta Nanna.

Bob megfontolva így szólt: “Az Emphatic Diaglott’-ban hatá­rozottan kifejezik a fordítók, hogy Krisztus testben ment a mennybe. Ha.van egy példánya, kérem, nézzen egyszer utána. Az Ige helye: Zsid 10:20.”

Lorna felnyitotta az említett könyvben a megadott helyet és olvasta: “Azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk, új és élő út gyanánt, a.kárpit által, azaz az.ő teste által, ame­lyet megöltek, mégis újra él”

“Természetesen Ő több mint ember. Az Ige mégis azt mondja, hogy emberi mivoltát megtartotta – magyarázta Bob. Pál apostol az l Tim 2:5-ben Jézus mennyei feladatát a következő­képpen írja le: ‘Mert egy az Isten, egy a közbenjárd is Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus’.”

“Ön úgy véli, hogy amikor eljön ugyanolyan személy lesz, mint amikor felvitetett a földről a mennybe?” – kérdezte Nanna. Ez alkalommal Lorna adta meg a választ.

“A felolvasott Igék világosan mondják, hogy Jézusnak nemcsak mint embernek volt teste, hanem feltámadása után, sőt menny­bemenetelénél is. Mindenesetre a feltámadása utáni és a mennyben levő teste olyan tökéletes, dicsőséges, mint ami­lyen az eljövetelekor lesz. Akkor az Úr elváltoztatja a mi testünket, hogy hasonló legyen Őhozzá és ,ha ez megtörtént, akkor készek leszünk arra, hogy vele a mennybe mehessünk.”

“Ezt egyszerűen nem tudom elhinni – mondott ellent erélye­sen Nanna. Ha ezt így elhiszed, az a te dolgod. Én csak azt kívánom, hogy a földön maradjak és ne. legyek összekötve a törvény betűjével.”

“Nanna – mondta Bob, látszott rajta, hogy valóban komolyan veszi, amit mond -, remélem és imádkozom azért, hogy mielőbb jöjjön el az a nap, amikor ön is vágyat érez, hogy bemehes­sen a mennybe. És ha eljut odáig, akkor örömet fog találni Isten parancsainak megtartásában.”

Órájára nézett. Már késő volt. Rövid ima után elbúcsúzott a következő hétfő estéig

Amikor Bob elment, Lorna hosszú idő után első ízben érzett ismét mélységes békét szívében. De sajnos nem sokáig tar­tott, mert vacsorakészítés közben Nanna ismét előhozta az összes érvét és ellenvetését, amelyeket hosszú időn át ta­nult a Társaságtői és ez, látszólag, mind nagyon logikus­nak hangzott.

Élénk beszélgetés

A kővetkező vasárnap délelőttre Nanna magukhoz kérette a gyülekezeti szolgát nejével. Lorna mindkettőjüket nagyon szerette. Kb. egykorúak voltak és az évek alatt jő barátság fejlődött ki köztük, ezért Lorna őszintén örült, midőn Roberts Ron és Joan végre eljöttek.

“Sajnos, nem tudunk sokáig maradni – jelentették ki. Csak látni akartunk benneteket, hogy vagytok és rendben van-e minden.”

“Nagyon örülünk, hogy eljöttetek – mondta Lorna. Jelezni sze­retném ugyanis, hogy röviddel ezelőtt egy fiatal adventista prédikátor látogatott meg minket és meg kell mondanom, hogy kissé megzavart.”

“Mire vonatkozólag?” – kérdezte Ron.

“Nos, a sok gondot okozó kérdés így hangzik: A tízparancso­lathoz vagyunk-e még kötve vagy sem?”

“Ne csinálj ebből magádnak gondot – válaszolta Ron. Néhány Ige és sarokba szorítjuk a fiatalembert. Mikor jön el is­mét?”

“Holnap este.”

“Ha jónak látjátok, mi is eljövünk.”

“Ron még egyetlen beszélgetésnél sem volt vesztes – bizto­sította Joan. Hiszem, hogy nyugodtan örülhettek a holnap estének.” A néhány bátorító sző után általános dolgokról, a farmról, az időről beszélgettek, majd elbúcsúztak és tovább mentek.

Lorna átment az istállóba Johnhoz, hogy közölje vele a hírt, holnap este Ron náluk lesz a bibliaórán. John komolyan nejé­re nézett: “Figyelmeztetted?” – kérdezte.

“Nem, nem hiszem – töprengett Lorna. Ha valóban az igazsá­got tanítja és képviseli, akkor tulajdonképpen nincs szük­sége figyelmeztetésre.”

Valamivel később, a délutáni órákban, John összetalálkozott egy adventista házaspárral, Anderson Nornnal és Bettyvel.

Elmondta a következő estére tett előkészületeket. “Szegény Lornám, már,nem tudja, mit higgyen — mondta. Egyszer arról győződik meg, líogy az adventistáknak van igazuk, és akkor jön Nanna ismét az ő érveivel, amiket az Őrtoronyból merí­tett. Belső ellentmondásban van. Némelykor úgy tűnik, mint­ha igazán hinné, hogy az adve.ntisták tanítják az igazságot, de. vonzalma és hűsége mégis az Őrtoronyé. Holnap este Roberts Ron beavatkozása döntést hoz.”

Amikor Bob hétfőn este pontosan megérkezett az Eukaliptusz farmra, észrevette, hogy a lakószobában a megszokottnál több széket helyeztek el.

“Ma este még más hallgatóink is lesznek?” – kérdezte tré­fásan, de senki sem válaszolt. Gyorsan más tárgyra terelték a beszédet, a kárra, amit a kenguruk okoztak a farm nyájá­ban.

Végül érkező kocsi zaját hallották. Most nyilatkozott Lor­na: “Bob, megkértem Roberts Ront és Joant, hogy ma estére jöjjenek el hozzánk” – majd e szavak után kiment, hogy a két vendéget üdvözölje.

Amikor a szobába léptek, a többiekhez hasonlóan üdvözölte őket Bob, majd bocsánatot kért, hogy a kocsijához kell men­nie. John és Lorna úgy gondolták, hogy még néhány pillana­tot imában akar eltölteni.

Amikor Bob visszatért, Lorna megnyitotta a beszélgetést: “Ahogy már mondtam Önnek Bob, ma estére magamhoz kértem Ront és Joant,  hogy az Önnel való beszélgetésünkben segit­ségünkre legyenek.” Komolyan ránézett a fiatalemberre.

“Valójában miről fogunk ma beszélni?” – kérdezte Ron.

“A törvényről – mondta Lorna és kívánságának megerősítésére ujjával az asztalra koppantott. Az a kívánságom, hogy ez a kérdés egyszer, s mindenkorra tisztázódjék.”

“Mivel ez valóban Bob bibliaórája, elsőként ő mondja el vé­leményét” – javasolta Ron.

Bob, Lorna engedélyével, a könyvespolchoz ment, ahol az Őr­torony iratai és könyvei voltak. Kikereste a terjedelmes halomból az “Ellenség” című könyvét és magával hozta az asztalhoz, ahol a jelenlevők feszült figyelemmel várták, hogy vajon mit akar ezzel a könyvvel. Amikor Bob ismét elfoglalta helyét így szólt: “Amint azt Önök mindnyájan tud­ják, szilárdan hiszem, hogy a tízparancsolatot a maga tel­jességében meg kell tartanunk, úgy, amint adatott. Amit pedig valószínűleg már nem tudnak olyan pontosan az ennek az Őrtorony-könyvnek a 92-93. oldalán található tanítás,  amely megegyezik az én nézetemmel. És mert szebben és vilá­gosabban nem tudom kifejezni, az egyszerűség kedvéért azon­nal felolvasom. A törvény, melyet Isten az izraelitáknak adott, nem az Isten, hanem kizárólag az ember javát szolgál­ta. Ha az ember az ördögöt követi, minden bizonnyal elpusz­tul; ha pedig megőrzi Isten előtti tisztaságát, élni fog. Ezen okból adta Isten Mózes által az izraelitáknak a tör­vényt és ez mindenkire vonatkozik, aki az igazságot akarja cselekedni. Az ő parancsolatai között az alaptörvény áll ? legelső helyen, mint legfontosabb. 2Móz 20:1-6. verseket idézi és kérem Önöket, különösen jól figyeljenek: ‘Isten törvénye nem változik, mert Ő maga is változhatatlan (Mal. 3.: 6). Törvénye az örök élet útját mutatja. Egyetlen teremtmény sem üdvözülhet, ha szándékosan áthágja Isten törvényét. Ha az ember Isten alaptörvényét megsérti, az annyit jelent, hogy az ördög oldalára állt és magát a veszedelembe dönti.

Rutherford J. F .Ellenségek* című Őrtorony 1937-es kiadás, 92-93. old. Láthatják – mondta Bob, miután a kitétel olvasá­sát befejezte -, hogy mennyire komoly dolog Isten törvényé­nek szándékos megrontása.”

Roberts Ron nehézsúlyú.ember volt, vöröses arcú. Haja idő előtt megőszült. És most, amikor Bob az őrtoronyé-könyvből felolvasta ebben a kérdésben, az adventista álláspontot, Ron arca majdnem sötétpiros volt, felesége pedig nyugtalanul fészkelődött a széken.

“Ez régi könyv – mondta végül, és hangján érződött a bosszu­ság, amit a felolvasott idézet okozott. számára.. Ma már. nem tanítjuk ezt. A könyvet 1937-ben adták ki.”

“Ha akkor igazságként tanították, akkor hogy lehet ma téves? Az 1937-es év nincs olyan távol mint pl. 1925!”

“Mert idő közben több igazságot és nagyobb világosságot nyertünk. Ma tökéletesen világos előttünk, hogy a tízparan­csolat a keresztfán megszűnt.”

A fiatalember mélyen az idősebb szemébe nézett és közvetlenül megkérdezte: “Mondja csak nekem Roberts úr, valójában, miért van az Őrtorony a tízparancsolat ellen? Tán más ,Istent akarnának Jehova helyett, vagy talán bálványkép előtt akar­nak meghajolni, vagy hiába akarják felvenni ‘Jehova nevét?”

“Természetesen nem” – volt a válasz.

Bob a parancsolatok felsorolásánál a negyediket kihagyta és folytatta tovább.. “Tán arról van szó, hogy nem akarják szü­leiket tisztelni, vagy ölni, házasságot törni, lopni és ha­mis bizonyságot akarnak tenni, esetlég a más javát kívánják?”Nem, nem! Mindezekkel a parancsolatokkal egyetértünk!”

“Nos, hol van hát a probléma? Melyikkel nem értenek egyet?” kérdezte Bob.

.”Az egyetlen a szombat” – mondta ki az öregebb férfi.

“És, hogy a szombattól megszabaduljanak, elvetik az egész törvényt, majdnem úgy ahogyan Heródes tett 2000 évvel ez­előtt, aki minden 2 éven aluli gyermeket megöletett csak azért, hogy Krisztust eltegye az útból.”

“Nem, ez mégsem így van – mondott ellent a gyülekezeti szolga. A törvény csak a zsidóknak adatott és Krisztus ha­lálával érvénytelenné vált. Nem vagyunk többé a törvény alatt, hanem kegyelem által élünk. És, ahogyan a jelen időnkben nem érvényes a törvény, ugyanúgy a két kőtáblára írott törvény előtt sem létezett törvény.”

“Azt hiszem, ezt az állítást mégis meg kell vizsgálnunk Bibliával a kezünkben” – javasolta Bob.

“igaz, épp ez az, amit akarok – erősítette meg Lorna. Ezért minden érvet és ellenérvet keressünk ki a Bibliából.”

Bob felnyitotta Bibliáját és mondta: “Mindenekelőtt tekint­sük meg a Róm 5:12-14 verseket. Itt Pál egyértelműen meg­állapítja, hogy Ádámtól Mózesig is kellett léteznie tör­vénynek: ‘Mert mindnyájan tudjuk, hogy Ádámtól Mózesig uralkodott a halál a bűn következményeként’; ha tehát már akkor létezett a bűn és következményeként a halál, akkor léteznie kellett törvénynek is, mert a bűn nem más, mint a törvény áthágása.”

Az összes jelenlevő olvasta az írást és nem tehettek mást, minthogy helybenhagyólag bólintottak.

“De az a törvény még nem volt azonos a tízparancsolattal, érvelt a maga részéről Roberts úr, – azonkívül pedig nem tartalmazta a szombatot.”

”Attól félek, hogy ebben a pontban is téved – adta meg a választ Bob. 2Móz 16. fejezetét nyissuk fel. Ez arról tudó­sít, hogy a nép mannát kapott az égből még mielőtt Izraelnek törvény adatott a Sínainál 4. vers.”

Nanna, aki elsőként találta meg az Igét, olvasni kezdett: “És mondá az Úr Mózesnek: ímé én esőként bocsátok néktek kenyeret az égből, menjen ki azért a nép és szedjen napon­ként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem?” “Ez is azt a tényt erősíti meg, hogy törvény már a Sínai előtt is létezett, tehát mielőtt a tízparancsolatot a két kőtáblára írtok volna – erősítette meg Bob az előbb olva­sottakat. A korábbiakban azt mondja el, hogy e törvény, – amely mindig létezett, még a szombati parancsolatot is tar­talmazta. Önök tudják, hogy az. izraeliták naponként annyi mannát szedhettek, amennyit családjuk elfogyasztott. A ha­todik napon pedig kétszer annyit kellett gyűjteniük, mert a hetediken, szombaton, nem volt manna. Némelyek a nép kö­zül nem hallgattak az isteni felhívásra és kimentek szomba­ton is szedegetni, de semmit.sem találtak. A Szentírás mondja továbbá, hogy Isten ezekre az engedetlenekre igen megharagudott, de különben olvassuk az eseményt a 27-28. versekben.”

Lorna megigazította szemüvegét és olvasni kezdett: “És lőn hetednapon, kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának. És monda az Úr Mózesnek: ‘Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet’?”

“Láthatják egészen érthető – magyarázta Bob -, és nem fér hozzá kétség, hogy Jehova a szombattörvényt parancsolatának részeként tekintette, már a Sínai törvényadás előtt. Ezt a parancsot már régen ismerték, mert Isten felteszi a kérdést ‘Meddig nem akartok – vagy amint egy másik fordítás mond­ja -‘meddig vonakodtok még a parancsolatokra figyelni’? ”

“Mindemellett ez csak Mózes idejére vonatkozott – mondta a szolga és abban is egyetértek Önnel, miszerint lehetsé­ges, hogy ez a törvény létezett. De korábban semmi esetre sem volt ismeretes az emberek előtt!”

“De, ismerték – válaszolta Bob. Szíveskedjen valaki l.Móz 26:5. verset olvasni.”

Klarice kész volt erre. “Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra és megtartotta a megtartandókat, parancsolatimat, rendeléseimet és törvényeimet.”

“Isten mondja Ábrahámról: ‘Ő megtartotta a parancsolataimat és törvényeimet’. 2Móz 16:4. verse szerint az Úr megpróbál­ja Ábrahám utódait is, hogy olyan hűségesen megtartják-e az isteni törvényeket,-mint ősatyjuk. Es próbakőként a szombatot is említi.”

“Most minden világos előttem” – mondta Lorna halkan.

De Roberts úr ellenszegült. “Természetesen igaz az, amit Ábrahámról és utódairól, az izraelitákról mond. Nekik ada­tott a szombat, de csak nekik. Sohasem szánták a pogányok­nak.” :

Bob az ellenvetésre válaszként Ésa 56:2. verset olvasta. “Boldog ember, aki ezt cselekszi, és az embernek fia, aki ehhez ragaszkodik. Aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne- tegyen.” “Érdekes – mondta Bob hogy Jehova boldognak .nevezi azt az embert, aki a szombatot megtartja. Ez megmu­tatja annak a fontosságát, melyet Isten e parancsolatnak tulajdonít. De Isten ebben a tekintetben még többet mond. Azt akarja, hogy a szombatünneplés előjoga az Úrhoz ragasz­kodó pogányokra és idegenekre is kiterjedjen. .Nanna legyen szíves olvassa fel a 6. és 7. verset.”

Nanna nem kérette magát. Éltes kora ellenére hangja erős és világos volt, amikor olvasta: “És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak, és hogy sze­ressék az Úr nevét, hogy néki szolgái legyenek: mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat szent hegyemre viszem föl eze­ket és megvidámítom őket imádságom házában.”

“Köszönöm Nanna” – mondta Bob.

“De az mind az Ótestamentumra vonatkozik” – tiltakozott Roberts úr.

“E fejezet első verse Jézus első eljöveteléről beszél és erre az időre nevezi boldogoknak azokat, akik a szombatot megtartják – válaszolta Bob, majd folytatta. Ön azt állí­totta az előbb, hogy a szombatot sohasem szánták a pogá­nyoknak. Ezzel a Ésaiási ígével akartam bizonyítani, hogy a Szentírás pontosan az ellenkezőjét mondja. De ha az Ótes­tamentumot nem akarja ebben a tekintetben mérvadónak elfo­gadni, akkor ugyanezt az Újtestamentumból is meg tudom mu­tatni. Apcs 17:2.4. versét olvassuk először: ‘Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk és három szombaton át vetekedék velük az írásokból. Ennek eredményeként, némelyek azok közül hívének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság és az előkelő asszonyok közül nem kevesen.’ Itt ismét a pogányo­kat említi, sőt nagy sokaságot említ.. És mindenekfelett azt mondja, hogy ők szombaton hallgatták Isten beszédét, * ‘ tehát ezen a napon imádták Istent. De van még másik Ige, amely ezzel összefüggésben fontos: Apcs 18:4. ‘Vetekedik pedig minden szombaton a zsinagógában és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni.’ A 11. versben pedig azt olvassuk: 1Es ott lakozék egy esztendeig és hat hóna­pig, tanítva köztük Istennek Igéjét.’ Nos, ha Ön a felolva­sott igéket összefoglalja, akkor vonakodás nélkül árra a következtetésre jut, hogy zsidók és görögök a szombatot  megtartották, nem gondolja Roberts úr?”

“Nem, egyáltalán nem! Nem hiszem, hogy Pál személyesen va­lamilyen külön figyelmet szentelt vagy jelentőséget tulaj­donított volna ennek a napnak. Ö csupán rájött, hogy szom­baton a zsinagógában rendszerint szép hallgatóságot talál­ás csak azért ment oda.”

“Félek, hogy ez az érv sem tartható – mondta Bob bizakodó­an. Különösen akkor nem,ha az Apcs 16:13. versét olvassuk. ‘És szombatnapon kimenének a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni: és leülvén beszélgetének az egybegyűlt asszonyokkal.’ Figyelje meg, ez Filippiben van, mely római kolónia volt. Nincs zsinagóga. Ezenkívül említést érdemel, hogy Lukács, aki az Apostolok cselekedeteit írta, a szombatnap jelzőt használja erre a különleges napra, amelyen összejöttek imádkozni. Ez sok év­vel az Ur Jézus halála és feltámadása után történt. Megmu­tatja, hogy Pál ezen a napon elhagyta a város zaját, hogy a folyóvíz, csendes helyét felkeresse, ahol imádkozni szok­tak. Ezen a módon szentelte meg a szombatot. így erre a napra különleges figyelmet fordított. De engedje meg, hogy még egy másik helyet is olvassak, amely megmutatja, hogy Pál mennyire fontosnak látta a szombatot a pogányok részé­re is: Apcs .13:42-44. ‘Lévén, hogy Pál apostol szombatnapon az antiokhiai és pisidiai zsinagógában prédikált, az ő pré­dikációja után sók ember kérte őt, hogy köztük, éspedig po­gányok között is, hirdesse az Igét a következő szombaton.’ Nos, ha Pál személyesen nem tulajdonított volna különleges jelentőséget a szombatnak, amint Önök állítják, akkor ezek­nek a pogányoknak prédikálhatta volna az üzenetet valami­lyen más napon is és megmondhatta volna nekik, hogy többé ‘nem játszik szerepet az, hogy melyik napon jönnek össze. A 44. vers mégis hangsúlyozza, hogy az összejövetellel vár a következő szombatig. És akkor majdnem az egész város össze­gyűlt. Csupa pogány és szombaton.”

“Ez valóban érhető, nem igaz mama” – vetette közbe Gary. Lorna nem válaszolt, mert nem akarta Ronst és Joant meg­sérteni. Kínos csend következett, majd a gyülekezeti szolga ragadta meg ismét a szót.

“A hetenkénti szombateszmény akkoriban nem volt más, mint a régi zsidó szokások maradványa. Csak sokkal később ismerték fel a keresztények, hogy az igazi szombat valójában egy 7000 éves korszakot jelent. És akkor egészen világos lett előttük, hogy minden napot az Úrnak kell szenteljenek és nemcsak egyet a hét .közül.”Bob nem értett ezzel egyet. “A Biblia sehol sem mondja, hogy a szombat vagy a teremtési hét bármelyik napja alatt 7000 éves korszakot kell értenünk.” “.De Ön tudja Bob, hogy a Bibliában egy nap többet jelent, mint csupán 24 órából álló időt – állhatatoskodott Roberts úr. A napfogalom gyakran hosszú időszakokra is kiterjed­het.”

“Igen, ezt én is tudom. De amikor a Bibliában számnév áll a napfogalom előtt, mint pl., első nap, vagy második nap, ezen nem érthető más, mint csak a 24 órából álló nap. És ha ezek a napok, amelyek kifejezetten .egy estéből és egy reggelből álltak, valóban 7000 évből álló korszakok lettek volna, akkor 3500 évig sötétségnek és 3500 évig világosság­nak kellett volna lennie bolygónkon. Ilyen állapotok alat-t sohasem jött volna létre növényzet. Teremtettségük ellenére sem tudtak volna kifejlődni ilyen körülmények között. Ezen­kívül -‘Ön is tudja -, hogy a növények szaporodásához és elterjedéséhez a méhek vagy rovarok általi beporzás szüksé­ges. Most képzelje csak el, hogy a harmadik napon teremtett növényeknek milyen sokáig kellett volna várniuk a rovarok beporzására, mivel azok, csak az ötödik napon lettek te­remtve. Ugyebár, pár ezer évig! De mindettől eltekintve a Biblia egészen világosan mondja, hogy az összes teremtmény a Teremtő hatalmas szava által azonnal létrejött.l.Móz első fejezetben újra meg újra ez áll: ‘És mondá Isten. – és lőn.’. Ön valóban azt gondolja, hogy a mindenható Istennek ehhez sok ezer év kellett?”

“Természetes, hogy nem. De mindannak, amit Isten az Ö sza­va által teremtett, először növekednie és megérnie kellett. Kész kellett lennie, amikor az ember, a földet birtokba vette – vágott közbe a tanúk vezetője. Ez mégsem történhe­tett 24 óra alatt. Az sokkal tovább tartott.”

“Nem Roberts úr – válaszolta Bob. Isten Ádámot felnőtt em­bernek teremtette, nem valamiféle kisbabának, akinek még. fejlődnie kellett. Felnőttként került ki a Teremtő kezéből.. És ugyanez áll a többi teremtményre is.”A fű már az ő magjával lett teremtve, a fák pedig gyümölcseikkel ágaikon” (l.Móz 1:11) .

“Ron – szólt közbe Lorna – tudna nekem valamilyen igehelyet mutatni a Bibliában, amely világosan és félreérthetetlenül mondja, hogy” minden egyes teremtési nap 7000 év volt. Egész héten kutattam ilyen Ige után, de nem találtam.”

“Az Ige sehol sem beszél pontosan 7000 esztendőről – vála­szolta Ron kissé habozva -, de világosan mondja, egy nap ezer esztendő. És ha a teremtés 7 napját veszed és össze­számlálod, akkor végül is 7000 évhez jutsz.”

“Egy pillanatra – vetette itt közbe John. Amit Ön most szá­mít az nem helyes! Jehova tanúi azt állítják, hogy minden egyes nap 7000 évet jelent és ez így összesen 49 000 évet tesz ki. Legalábbis így olvastam az “Isten igaz marad’ c. könyvükben.”

“Igen John, én tudom – és Ron elpirult. Én csak az alapelvet akartam megmutatni, amely szerint számolni kell és azt a tényt hangsúlyozni, hogy nap fogalmon egy hosszú időszak értendő, s ezúttal számomra nem az évek összege volt a fontos.”

“Roberts úr – mondta Bob -, Ön azt mondta az előbb, hogy egy nap ezer évre terjed ki. Ezzel tévesen idézi a Szent­írást. Olvassa el egyszer a 2Pt 3:8. verset és akkor meg­állapíthatja, hogy kihagyott egy fontos szót, a ‘mint’ szócskát. ‘Egy nap olyan mint ezer.esztendő.’ Ez a kis szócska megóvja ezt a bibliai Igét attól, hogy minden alka­lomra időmértékként alkalmazzuk.”

A gyülekezeti szolga elhatározta, hogy nem hagyja magát, így más érvvel kísérletezett. “A szombatra vonatkozó 7000 éves korszakot a Zsid. 4:9 vers is alátámasztja, ahol ez áll: ‘így hát megvan Isten népének a szombatja’.”

“Ha ezt az Igét az eredeti görög szöveg szerint és minde­nekelőtt a maga összefüggésében vizsgáljuk – mondta Bob – észrevesszük, hogy inkább azt a gondolatot képviseli, hogy Isten népének még mindig a szombatot kellene ünnepelnie. A legjobb szándékommal sem tudom ezt a szöveget arra való utalásként elfogadni, hogy a szombat 7000 évig tart.”

“Nézzük meg az ‘Emphatik Diaglott’ című könyvünkben,- Ron – terjesztette elő Lorna. Ha közvetlen görögből fordítva ol­vassuk, akkor világos számunkra a dolog.”

Hamar megtalálták az említett Igét és gondosan elolvasták a fordítást’ a görög szöveg alatt: “Azért megmarad Isten népe számára a szombat megtartása.” (Lásd angolban az ‘Emphatic Diaglott’ szerint.)

“E fordítás szerint kétségtelen, hogy- a szombatot még kell tartanunk – mondta Lorna. A kérdés csak az, hogy mit kell ezen értenünk?” –

“Tulajdonképpen egyáltalán nem probléma – válaszolta Bob. Ha megfigyeli a görög Igét, amit az ‘Emphatik Diaglott’ a szombat megtartásaként fordít, akkor látja, hogy voltakép­pen ‘Sabbatismos’-nak mondja, ami szombatnyugalmat, vagy a szombat ünneplését jelenti. Ez egész nyilvánvalóan egy meg­határozott nyugalomnapra, éspedig a szombat megszentelésére vonatkozik.”

“Igen, ez világos előttem” – jegyezte meg Lorna.

“De mama nézz csak ide, mi áll itt a 4. versben – kiáltott fel hirtelen Klarice: ‘Mert a hetedik napról eképpen szó­lott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő csele­kedeteiből’ . “

“Itt nem azt mondja, hogy Isten még mindig pihen, pedig ez volna a helyzet, ha a szombat valóban 7000 éves korszak volna. Nem, itt múlt időben mondja.- ‘És megnyugovék’, ez pedig azt jelenti, hogy ez már a múlté. És figyelembe ve­szi hogy mindez összefüggésben van a hetedik nap szombat­jára vonatkozó többi verssel!”

“A 10. versben egészen hasonló áll – fűzte hozzá Valmai. ‘Mert aki bement az 6 nyugodalmába, az maga is megnyugodott az ő cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáétól.’ Itt is múlt időben mondja. -És érdekes módon itt is a szombati nyugalommal van összefüggésben, ha a 9. verset is hozzáol­vassuk. Azt hiszem, ez a kifejezés, úgymint ‘Isten az ő cselekedeteitől’ összefügg a 4. verssel, ahol azt mondja: ‘a hetedik napon megnyugodott’.”

“És ha Ön ehhez még a 11. verset is hozzá olvassa – fűzte hozzá Bob -, akkor többé nincs kétség afelől, hogy valóban a tízparancsolat hetedik napi szombatjáról van szó. Ugyanis a szombat megtartása parancs, amelynek áthágása engedetlen­séget jelent.”

Valmai felolvasta a verset: “Igyekezzünk tehát bemenni ab­ba a nyugalomba., hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne  essék”.

“Ezekben a versekben – foglalta össze Bob – azt mondja a Zsidókhoz írt levél írója, hogy sok izraelita kicsinyhitűsége és engedetlensége miatt nem érte el Kánaán országát. Hasonlóképpen sok keresztény számára manapság is fennáll az a veszély, hogy,nem léphet be egykor Isten országába, mégpedig engedetlenség és hitetlenség miatt. A Zsidókhoz írt levél ezt a problémát a hetedik nap, a szombat megtar­tásával kapcsolja össze, amelyet az egész kereszténység, beleértve Jehova tanúit is, lábbal tipor.”

“Ne dobjon kérem minket a többi kereszténységgel egy fa­zékba” – tiltakozott Ron.

A különböző keresztény egyházakban nagyon sok csodálatos keresztény van éppúgy, mint ahogy sok őszinte keresztény van a Jehova tanúi között is, akik abban a meggyőződésben élnek, hogy kedvesek Isten előtt. De mégsem figyelnek az igaz vallás próbakövére. Ezt a próbakövet maga Jézus állí­totta fel, amikor ezt mondta: ‘Ha engemet szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”/Jn 14:15./

“Mi megtartunk minden parancsolatot – állapította meg Ron határozottan – csak a szombatparancsolatot vetjük el.”

” Márk 2:28-ban azt mondja Jézus, hogy ő a szombatnak is Ura Én azt hiszem, ami nekünk szükséges az az Úr teljes elfogadása, amely az ő parancsolatainak megtartásában nyilvánul meg. Ezért az iránta való szeretetből’az Ö napját is tisz­teljük. Remélem, hogy a ma este hallottak a jelenlevők ta­pasztalatává lesz. Világos kell legyen számunkra az, hogy a szombat elvetésével azt is elvetjük, aki jogosan nevezi magát a szombat Urának.”

Miután Bob ezekkel a szavakkal bevégezte magyarázatát, a gyülekezeti szolga órájára nézett- “Azt hiszem, hogy men­nünk kell – mondta feleségére tekintve. Különös, milyen gyorsan múlik az idő, ha az ember elmélyed a Biblia tanul­mányozásában.”

Lorna elkísérte két vendégét az ajtóig. Kezet fogtak s mondták: “Sajnáljuk Lorna, hogy ma este nem tudtunk többet tenni érted. Ilyesmi még nem fordult elő, amióta a Társa­sághoz tartozunk.”

Ezen az éjszakán, sok komoly gondolat fordult meg Lorna fe­jében. “Mit tegyek most” – kérdezte magától újra és újra.

A döntés

“Engem nagyon érdekel, hogy a tegnap esti- beszélgetésnek mi volt az eredménye Johnnál és Lornánál” – mondta Anderson Betty férjének, miután a szokásos reggeli munkájukat befe­jezték.” Bob miatt nem félek, 6 feltalálja magát a bibliai igazságokban, világosan és jól tudja kifejteni azokat. De Roberts Ron felől azt mondják, hogy mestere az Őrtorony- tanítások védelmezésének.”

“Úgyis át kell mennem hozzájuk – mondta Norm. Megígértem Johnnak, hogy kölcsönadom neki a traktort és egyúttal né­hány paradicsomot viszek Lornának, nemrégen kérte. Lehet­séges, hogy mindjárt megtudjuk a vita kimenetelét.”

Norm elment traktorjával a Stevens család farmjára, amely csak egy mérföldnyire volt tőlük s megállt a ház hátsó aj­tajánál. Amikor motorját leállította, John mindjárt hozzá­ment, üdvözölte őt és felajánlotta, hogy visszaviszi farm­jára.

“Ez nagyon kedves Öntől – mondta Norm, – de ezt a kis utat szívesen megteszem gyalog, Ön pedig megtakarítja az idejét. Úgyis megakarom nézni a kerítést, amelyet a minap a kengu­ruk jókora darabon ledöntöttek.”

“Ebben a száraz időben még két méter magas kerítés sem tar­taná vissza őket legelőnktől. A mezőkön csak kevés bozótot találnak és az is annyira száraz, hogy meg sem eszik” – je­gyezte meg John.

“Különben John, itt van még valami, amit nemrégen ígértem Lornának” – és Norm egy ládácska paradicsomot emelt le a traktorról.

“Vigye be mindjárt” – tanácsolta John.

“Mivel megmondtam Önnek, hogy tegnap estére mit terveztünk, megtudhatja, miként zajlott le minden.” Norm készséggel beleegyezett és követte Johnt a házba.

“Jó napot Norm – üdvözölte őt Lorria. Foglaljon helyet egy kicsit!” Norm nem várt, amíg kétszer mondják és egy karos­székben kényelembe helyezte magát.

“Tegnap este itt kellett volna lennie – kezdte Lorna. Tudja, hogy Roberts Ront magunkhoz kértük, hogy segítségünkre le­gyen. Sohasem gondoltam, hogy más lehetnék mint Jehova ta­núja. De Bob sok dologban meggondolásra késztetett.”

“Mi történt?” ..

Igen, történt, ez a helyes kifejezés. Meg kell mondanom Önnek, hogy ehhez hasonlót még életemben nem éltem át. Ha nem lettem volna személyesen jelen, nem hittem volna el, hogy ilyen megeshet egy olyan.gyülekezeti szolgával, mint Ron. Bob minden Őrtorony – érvet megcáfolt és Ron bizony né­melykor szótlan maradt.”

“Egyszerűen: rettenetes volt Norm” – egészítette ki John felesége ismertetését. “Valóban, az egész este folyamán Ron egyetlen érvet sem tudott felhozni, amit. Bob a Bibliá­ból meg ne cáfolt volna” – folytatta Lorna, miközben- férje hozzáfűzte: “Meg kell mondanom, hogy ez a fiatál”. Watson Bob a hitpontjait olyan világosan fejtette ki, hogy engem is bámulatba ejtett. Állításait mindig bibliaszöveggel vi­lágította meg.

“Miről folyt valójában a beszélgetés?” – kérdezte Norm.

“A törvényről – jelentette ki Lorna. Bár tucatnyi kérdésem volt készenlétben, amelyekben szerettem volna teljes vilá­gosságra jutni, de végül is a törvény körüli kérdés tűnt a legfontosabbnak. Ha a tízparancsolatot valóban meg kell tartanunk, akkor veszélyes dolog azt egyszerűen figyelmen kívül hagyni. És mivel erről mindkét nézetet hallhattam, így ez volt a legjobb alkalom annak eldöntésére, hogy e pontban ki tanítja az igazságot.”

“És Önök szerint Bob érvei meggyőzőbbek voltak, mint Roné?” – kérdezte Norm.

“Meggyőzőbbek? – kiáltott fel John. Ennél’ meggyőzőbbet még soha nem hallottam!”

“A legmélyebb benyomást az keltette bennünk, hogy mindent közvetlenül a Bibliából vett – tette hozzá Lorna. Sőt saját fordításunkat használta, amely természetesen nem éppen a tízparancsolat és a szombat megtartásának céljából íródott.”

“És most mit tesznek?” – kérdezte Norm.

Egy pillanatig csendben maradt Lorna és gondolatokba merül­ve nézett ki az ablakon. Ugyanis Norm kérdése épp azt a pontot érintette,. amely egész éjszaka nem hagyta nyugton. Tudta, hogy nehéz döntés előtt áll.

“Azt hiszem, hogy csak egy lehetőség van, ha az újonnan nyert meggyőződésem alapján becsületes akarok maradni – . válaszolta. Olyannak kell elfogadnom Jézus Krisztust, aki’ megszabadíthat bűneimtől és ez természetesen azt is jelen­ti, hogy fel kell hagynom azzal, hogy továbbra is az Ö .akarata ellenére cselekedjek. – Majd ránézett Normra. – Tudom, Jézus azt mondta: ‘Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel az Ö keresztjét és kövessen állhatatosan.’. De Norm, hogy is van azzal a szombattartás­sal? Valami nagyon borzasztó? Sok nehézséget okoz az em­bernek? – kérdezte kissé félve.”

“Óh egyáltalán nem – mosolygott Norm. Ne feledje el kérem, hogy Jézus azt is mondta: ‘Mert az én igám gyönyörűséges és az éri terhem könnyű.  Ha Ön néhány szombatot már meg­tartott, akkor úgy fogja érezni, hogy nem élhet tovább a szombati nap áldása nélkül.”

“De valójában mit csinálnak Önök szombaton? – kérdezte to­vább Lorna. Egész nap az ágyban kell maradniuk, vagy kör­be ülnek és semmit sem csinálnak? Tudja, gyakran gondoltam arra, hogy nincs rosszabb az ember számára, mint a heten­kénti szombat megtartása.”

“Nos, Lorna, pontosan az ellenkezője az igaz, amit Ön. is tapasztalni fog. A szombat a Krisztussal való kapcsolat különleges napja. Minden héten örülünk ennek – bizonygat­ta a szomszéd -, és ha Krisztust valóban és egészen elfo­gadja, akkor hasonlóképpen vélekedik majd.”

Lorna a férjére pillantott: “John, és veled mi lesz? Ve­lem együtt Krisztus mellett döntesz?” – kérdezte. John vonakodott egy kicsit, de azután meggyőző hangon mondta: “Lorna, veled megyek az úton!”

Lorna szemei örömkönnyekkel teltek meg.

“És mi van a család többi tagjával, mindenekelőtt Nannával” – kérdezte Norm. “Úgy tűnik, hogy Nanna kivételével a csa­lád nagyon nyitott – válaszolta’ Lorna. Ö tegnap este na­gyon csendes volt, amikor ágyba ment. Azt hiszem, a dolgok alakulása miatt nagyon szenved, de ez nem tartja vissza dön­tésem végrehajtásában.”

“Norm, van valamilyen templomuk vagy gyülekezeti termük” – kérdezte John.

“Természetesen! Jöjjenek el a jövő szombaton az istentisz­teletre!”

“Bob tegnap este felolvasta a Bibliából, hogy Pál minden szombaton felkereste az imádkozás helyét. Azt gondolom, hogy mi is a helyes úton vagyunk, ha ugyanúgy cselekszünk” – fontolgatta Lorna.

“Nem tudom megmondani, mennyire örülök – mondta Norm. Négy év óta, hogy Bettyvel ebbe a kerületbe jöttünk, komolyan imádkoztunk Önökért. Valójában mi voltunk azok, akik Bobot először Klaricéhoz küldtük, így kezdődött az egész!”

“Norm – kérdezte Lorna -, amikor Betty egyszer pénteken nálunk volt, az mondta, hogy most valamivel korábban kell haza mennie, mert előkészületeket kell tennie szombatra. Mit értett ezen?”

“A Biblia a szombat előtti napot, azaz a pénteket, a fel­készülés, vagy előkészület napjának nevezi. Egyébként ezt Lukács 23:54-56 versekben olvashatja. ‘De tudja mit, ha jó­nak látják, ma este átjövünk Bettyvel, ha ez Önöknek meg­felel. Akkor többet tudunk erről mondani. Beszélünk gyüle­kezetünk istentiszteletéről is. Hozunk egy leckefüzetet is, amelyet minden héten együtt tanulmányozunk. Akkor majd Betty elmagyarázza Önnek, hogy a főzést és minden házi mun­kát hogyan készít elő pénteken, hogy szombaton ő is való­ban szabad legyen és abban gyönyörűséget találjon. A mi otthonunkban a szombat a. hét legszebb napja.”

“Ez valóban mind csodaszépen hangzik – válaszolta Lorna – és nagyon szép volna, ha el tudnának jönni. Ma este külön­ben is szabadok vagyunk, de most a városba kell sietnem mert be kell vásárolnom’ egy-két dolgot. Ön bizonyára meg­bocsát nekem.” Ezekkel a szavakkal Lorna eltűnt, hogy át­öltözködjön, a két férfi pedig visszament a traktorhoz.

A városba érkezve Lorna a főúton leparkolt, épp be akarta csukni az ajtót, amikor hirtelen Roberts Joan állt előtte. “Jó napot Joan!- üdvözölte barátnőjét. Hogy vagy?”

.Ah, ne is kérdezd Lorna. Tudod hogy tegnap majdnem éjfél volt, amikor hazaérkezetünk. Annyira zaklatottak voltunk, hogy elhatároztuk, ismét áttanulmányozzuk.mindazt, amit Bob mondott. Reggel 5 óra,volt, amikor végre lefeküdtünk, de aludni mégsem tudtunk.”

“John és én ugyancsak sokáig nem tudtunk elaludni – ismer­te be Lorna. Ez a Bob sok meggondolni valót adott nekünk.”

“Tudod Lorna – mondta Ooan komolyan -, ha mindaz igaz, amit ez a fiatalember mondott és állított, akkor tévedésben va­gyunk. Ez Ront nagyon felkavarta.”

“Lehetségesnek tartod, hogy Ron valaha is el tudná hagyni a Társaságot?” .- kérdezte Lorna és közben azokra az évekre gondolt, amikor ő maga védelmezte az Őrtorony-tanokat és emiatt üldözést is szenvedett, különösen a második világ­háború alatt.

“Kételkedem benne – volt a válasz. Tudod egyszerűen nem tudjuk elképzelni és lehet, .hogy nem  is akarjuk elismerni, hogy az Őrtorony szervezeten kívül létezik még egy közös­ség, amelynek igaza van. Még akkor sem, ha valaki bebizo­nyítaná nekünk.”

“Pedig ha valami téves, azt el kell hagynunk, az igazat el­lenben el kell fogadnunk – válaszolta Lorna komolyan. Az Őrtoronyhoz való hűség mindenesetre nem ment fel minket.”

Lorna nem maradt tovább a városban csak amíg feltétlenül szükséges volt. Amikor hazaérkezett, elmondta Nannának dön­tésüket Krisztus mellett.’ Az idős hölgy nemigen örvendett ennek. “Ha elvesztetted az Őrtorony iránti bizalmadat, azért mégsem, kell’ mindjárt az adventisták gyülekezetébe menned – tartotta vissza leányát. Ami engem illet, az őrtorony Társasághoz hű maradok.”

Amikor Andersonék este eljöttek, Nanna udvariasan bocsána­tot kért és -lefeküdt. Ő nem akart ezzel a családdal vallási dolgokról beszélni. Ennek ellenére szépen eltöltötték az estét. Amikor Andersonék elbúcsúztak, Lorna még inkább elhatározta, hogy a következő szombaton megünnepli első szom­batját és elmegy az istentiszteletre. Anderson Bettyn ke­resztül a heti szombatiskolai leckét is megismerte és az eszmét serkentőnek találta a naponkénti biblia tanulmányozásra.

Amikor Klarice tudomást szerzett szülei döntéséről nagyon .fellelkesült. “Mama – mondta – attól a naptól kezdve, ami­kor engem Bob először meglátogatott, tudtam, hogy ez az igazság. Mindén olyan egyszerű és ésszerű volt és főleg min­dent a Bibliából vett, nem más könyvekből, amint ezt az. őr­torony-tanulmányoknál teszik. De őszintén szólva, sohasem hittem, hogy levonod a következtetéseket és változtatni fogsz!”

“Ezt magam sem tartottam lehetségesnek – válaszolta az any­ja. De még nem nyertük meg a csatát. Még Nannával kell a küzdelmet megvívni, s akkor majd. Dáviddal és Brendával kell minderről beszélnem. Érettük kell most dolgoznunk.”

“Azt megtesszük mama., de valójában még mi sem tudunk mindent az adventistákról vagy igen?”

“Nem, de már csak kevésbé fontos részletekről lehet szó, amelyek nem okoznak nekem gondot. Minden rendbe fog jönni.

A fő tantételek mindenesetre helyesek és minél többet vizs­gálom, annál világosabbak lesznek előttem.”

Klarice alig várta, hogy férje hazajöjjön és elmondhassa az újságot. Férje egyetértett azzal, hogy elhagyja Jehova tanúit, de ugyanakkor mégis azt mondta, hogy jobban örül­ne, ha a h.n. adventistáknál- tiszteletreméltóbb gyülekezet­hez csatlakozna. Mikor tudtára adta, hogy a következő szom­baton szüleivel az istentiszteletre akar menni, akkor tö­mören kijelentette, hogy őt nem akarja visszatartani, de a gyermekeket nem viheti magával.

Watson Bob az elmúlt hétfő este óta nem beszélt az eukalip­tusz farmiakkal, így sejtelme sem volt a fejleményekről. Anderson Norm és Betty elhatározták, hogy mindenről hallgat­nak, mivel meg akarták lepni, ami sikérült is. Bob nem hitt a szemének, amikor szombaton reggel a szombatiskolában ült és látta, amint John, Lorna, Valmai, Mary és Gary, Klarice kíséretében a kápolnába,lépnek és Norm Bettyvel a helyükre vezeti őket. Az istentisztelet végeztével a közösség még együtt maradt a kis vidéki kápolna előcsarnokában; Lorna a tömegen átfurakodva alkalmat talált arra, hogy üdvözölje Bobot. “Itt vagyunk – kezdte nevetve. Ön azt mondta egyszer ha a Biblia tanításai iránt becsületesek akarunk lenni, ak­kor h.n. adventistákká kell lennünk, – és megindultan ráz­ta meg kezét. Tudja azóta, hogy ezen a héten Krisztus mel­lett döntöttem, olyan békességet érzek szívemben, amilyent azelőtt nem ismertem. Minden világossá lett előttem és na­gyon boldog vagyok.”

John ott állt felesége mellett, de nem mondott egy szót sem Arckifejezése elárulta azonban, hogy hasonlóképpen érez ő is.

“Hol van Nanna” – kérdezte Bob aggódva. .

“Ö nem akart velünk jönni. Minden körülmény között hű akar maradni az őrtoronyhoz. Természetes is, ott vannak az összes régi barátai – magyarázta Lorna -, de a szíve mélyén ő is tudja, hogy tévesek a tanaik s ezért hisszük, hogy egy napon velünk jön. Nanna mindig becsületes magatartást tanúsított Istennel és az igazsággal szemben.”

Anderson Norm és Betty meghívták a Stevens családot ebédre farmjukra. Mivel Klaricének haza kellett mennie, ahol Paul és a gyermekek várták, elment Nannáért és magával vitte. Az idős hölgy ily módon együtt lehetett pár órát dédunokái­val, akiket szívébe zárt.

Útközben Klarice elbeszélte nagyanyjának, hogy mennyire tetszett neki a délelőtti istentisztelet légköre és hirtelen megkérdezte: “Mit csináltál egész idő alatt Nanna?” “Kedvesem, csak azzal a feltétellel mondom meg, ha megígé­red, hogy nem mondod el anyádnak.”

“Biztos lehetsz abban, hogy nem mondom el” – ígérte Klarice.

“Nos, egy kicsit varrni akartam, de valahogy nem ment. Ak­kor elővettem a kötnivalómat-, hogy befejezzem azt a dara­bot, amit elkezdtem, de azt sem tudtam. Valami újra meg újra azt mondta nekem, hogy ez ‘Jehova, a te Istened szom­batja’. Meglehetősen nyugtalan lettem, s tiltakoztam ben­sőmben e hang ellen, de csak akkor volt  békességem, amikor elővettem Bibliámat és olvasni kezdtem.”

“Nanna, úgy látom, hogy mégis velünk fogsz tartani – mondta Klarice.’ Amit elmondtál nekem az a Szentírás egyik helyére emlékeztet, ezt mondja körülbelül: ‘ÉS füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok’.” (Ésa 30:9.)

“Igen,, épp ezt mondja,’menjetek az úton és nem azt, hogy siessetek az úton. Es mért én már a korom miatt sem vagyok a leggyorsabb, egyáltalán nem akarok.sietni. Amellett még egész sereg kérdésem van az adventisták egyéb tanításaira vonatkozólag.”

Odaát, az Anderson-farmon, Lorna segített Bettynek az ebéd elkészítésében. Elcsodálkozott, amikor látta, hogy Betty már az előző napon megfőzött és elkészítette az ebédet. Az asztalnál való beszélgetés nagyon élénk volt. Akadt is beszélnivaló bőven. Kérdés kérdés után következett olyan gyorsan, hogy Norm és Betty alig győzték a válaszokat. Már késő délután volt, amikor Andersonéktól elválták. És amikor az esteli árnyak egyre hosszabbak lettek és a nap utolsó sugarai is eltűntek a nyugati halmok mögött, hálát adtak Istennek az első áldott szombatért. Szinte a menny előízét érezték. Olyan tapasztalat volt ez.nekik, amilyet az őrto­rony tanításai soha nem nyújtottak.

A helyreállított paradicsom

A következő hétfőn este ismét összegyúlt az egész család Bobbal, a Biblia tanulmányozására. Ezúttal Lorna kérte a fiatalembert, hogy vizsgálják meg behatóbban azokat az esemé­nyeket, amelyek az “Ezeréves. Birodalommal” vannak összefüg­gésben . .

“Tudom, hogy ezt a témát egy korábbi látogatása alkalmával már érintette röviden – mondta – de ma este mindnyájan együtt vagyunk és örülnénk, ha még egyszer és részleteseb­ben rátérne a tárgyra.”

Bob elővett a táskájából néhány grafikát, amelyek az “Ezer­éves Birodalommal” összefüggő és időrendben egymást követő eseményekre vonatkoztak. Még egyszer visszaidézte hallgatói emlékezetébe, hogy Krisztus parousiája a Szentírás szerint bár közel, de még a jövőben .van. Továbbá megemlítette azo­kat az eseményeket is, amelyek Krisztus eljövetelével köz­vetlen összefüggésben állnak: az “Armageddon”-i csata, a gonoszok megsemmisítése, másoldal’ról pedig az igazak feltá­madása, akik elragadtatnak az Úr elé. (Lásd I.Thessz 4:13-17.)

“Mindezek mellett alapelvként meg kell jegyeznünk – foglal­ta össze -, hogy Krisztus eljövetelekor az embereknek, két osztálya lesz: a megmentettek és elveszettek csoportja. Erre a tényre vonatkozó bibliai utalás egyértelmű és vilá­gos. A Szentírás e két csoportról, mint juhokról és kecskék­ről beszél . (Mt 24:31-46.) Aztán a búzáról és konkolyról, (Mt 13:24-30. 36-40) és végül az okos- és,a balga szüzekről (Mt 25:1-3). Ez a felosztás mindig felismerhető, amelyek közül egyik a megmentettek, a másik az elveszettek csoport­ja.

Ez különösen a búza és konkoly, példázatában jut világosan kifejezésre. Azt mondja az írás, hogy a búzát, az égi csűrök­be gyűjtik, a konkolyt pedig elégetik. Az égi csűrökbe gyűj­tés azt jelenti, hogy a megmentettek elragadtatnak erről a földről, míg a gonoszok megsemmisülnek. Egyébként a megvál­tottak felviteléről János evangéliuma 14:1-3. versekben is szó van, ahol Jézus.maga utal az Atyja házában levő hajlé­kokra és azt mondja, hogy az ő eljövetelekor híveit magával viszi oda.”

“De vajon nem lehetséges, hogy ez csak a 144 000-re vonatko­zik” – kifogásolta Nanna.

“Nem, ez nem lehetséges. Ennek a fejezetnek az egész össze­függése nem enged meg ilyen magyarázatot – válaszolta Bob. Például a 15-17. versek szerint akik szeretik az Utat és megtartják az ő parancsolatait, azoknak a Vigasztalót, a. Szentlelket, vagyis az Igazság Lelkét ajándékozza. És egé­szen pontosan tudjuk, hogy sem a Szentlélek adománya, sem Isten parancsolatai megtartásának kötelezettsége nem csupán a 144 000-re vonatkozik, tehát a mennyei reménység sem csak rájuk korlátozódik! Ellenkezőleg! Mindazok, akik a Szentlel­ket megkapták és munkálkodni engedik – végül is ennek kelle­ne megvalósulnia Isten minden gyermekénél – azok megmenekül­nek és a mennyei reménységet szívükben hordozhatják.”

“Ez pontosan összhangban van azzal, amit a Róm 8. fejezeté­ben találtam – mondotta Lorna. Azok, akik Isten Lelkétől engedik vezettetni magukat, azok.nem á test szerint járnak, hanem a Lélek szerint, mert újjászülettek. Nekik nem teher az.Isten parancsolatai iránti engedelmesség, hanem örömmel teljesítik akaratát. Az említett fejezet azt mutatja, hogy ezért mennyei reménységgel rendelkeznek. Az egész fejezet ben nem található a leghalványabb utalás sem a 144 000-re és azt hiszem, hogy nem is helyes ezt mesterségesen bele­erőltetni.”

Miután Nanna ellenvetésére választ kapott, Bob folytatta tovább magyarázatát: “Most nézzük meg közelebbről a Bibliá­ban említett két csoport egyikét, a megmentettekét. Amikor Jézus eljön, az idetartozók közül egyesek életben lesznek, míg mások már a halálban alszanak.”Pál IThessz 4:13-17. ver­seiben leírja, hogy Krisztus megjelenését Isten harsonája adja hírül és először feltámadnak azok, akik az Úrban’haltak meg. Aztán az.élő igazakkal együtt elragadtatnak az Úr el-é a mennybe, hogy mindörökre vele legyenek.”

“Nekem itt valami nem egészen világos” -jegyezte meg John.. Mi történik azokkal az igazakkal, akik Krisztus eljövetele­kor még életben lesznek? Ön azt mondta, hogy a feltámadott igazakkal együtt elragadtatnak az Úr elé a mennybe. De ők bizonyára nem ebben a földi állapotukban lesznek a mennybe felvive.  Ez így nem lehet!”

“Helyes – mondta Bob – jelenlegi mivoltunkban .valóban nem vitethetünk a mennybe..Azt mondja a Szentírás’ erre nézve, hogy azok, akik Krisztus eljövetelekor élnek, amikor a harsona felhangzik, egy szempillantás alatt.átváltoznak. Olvas­hatjuk ezt l.Kor 15:51-54. versekben.”

Együtt olvasták az írást.”Azonban olvassuk el azt is, hogy mi történik azokkal, akik Krisztus eljövetelekor az elveszettek közé tartoznak – egyedüli biztos módszeré az, hogy az ember megpróbálja meg­vizsgálni hogyan alkalmazza és értelmezi az Újtestamentum ezeket az igazságokat. Ha így teszünk, nem követünk el hibát különben egészen furcsa, fantasztikus következtetésekre jut hatunk.”

“Tudna az előbb említett alapelvekre nézve példát adni?” – kérdezte Lorna.

“Szívesen. Olvassuk el először az . Ámos 9 :11-12 Igéit és utána az Apcs 15:13-17. verseit. Látni fogjuk, hogy a Lé­lekkel betöltött emberek miként alkalmazták Ámosz jövendö­lését, az Újtestamentumban. Ez csak egy példa a sok közül.”

Ekkor felolvasták Ámos 9:11-12 verselt: .”Azon a napon fel­építem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit és felemelem omladékait és megépítem azt, mint volt hajdanán. Hogy örökségképpen bírják” az Edom maradékát és mindama né­peket, akik az én nevemről neveztetnek, ezt mondja az Úr, aki megcselekszi ezt.”

“Hogy oldanák meg most Önök ezt a jövendölést?”‘- kérdezte Bob.

A válaszok igen különbözőek voltak, de a legtöbben hitték, hogy e jövendölés értelmében valamilyen fontos épület, ta­lán templom létesül.

“Meglepődnek, ha meghallják, hogy ezt a jövendölést az Új­testamentum miként magyarázza-.’ Itt tulajdonképpen nem-egy templom, vagy egy különleges épület építéséről van szó, ha­nem arról a tényről, hogy a pogány nemzeteknek elviszik az evangéliumot. De tekintsük meg az Apcsel 15:13. versét:

^Mindenek utána pedig ők elhallgattak, felel Jakab mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem! Simeon elbeszélé mi módon, gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül /egyen népet az ő nevének..’ És ezzel egyeznek a prófé­ták mondásai, amint meg van írva: Ezek után megtérek és fel­építem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait’ helyreállítom és ismét felállítom azt: hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat és a pogányok, mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, aki mind ezeket  megcselekszi’.”

“Igaza van Bob! kiáltott fel Lorna – most már látom, hogy az ótestamentumi írásokkal milyen gondosan kell bánni. Az áraó’szi írás ilyen egyértelmű magyarázatát nem is sejtettem.. Valóban, meg kell előbb vizsgálni az Újtestamentumban, hogy az ószövetségi jövendöléseket miként alkalmazzák.”

“Pontosan – helyeselt Bob. Egyébként e módszer figyelmen kívül hagyása az oka annak is, hogy olyan sokféle tanítás létezik ma a kereszténység körében. Bár mindnyájan azt ál­lítják, hogy ők bibliai alapokon állnak, de a valóságban messze vannak az igazságtól. Amikor ótestamentumi Igéket használnak, amelyek a betű szerinti Izraelre vonatkoznak, és amelyek bizonyos feltételekhez voltak kötve^ figyelmen kívül hagyják,, hogy miként értelmezték azt az Újtestamen­tum Isten Lelkétől vezetett írói. Sajnos, az Őrtorony Tár­saság is azok közé tartozik, akik így járnak el. Mivel pe­dig mi nem akarunk hasonló hibába esni, vizsgáljuk meg a Jel 20. fejezetében, hogy miként kell érteni a Jeremiásnál és Ezékiel nél olvasott lgéket. Az említett fejezet első verse azt mondja, hogy egy angyal leszáll a kaotikus álla­potban levő földre, a görög szerint ‘abyszos’, a német szerint ‘mélység’. Az ördög ezer évig meg van kötve, így senkit sem tud többé megkísérteni. Hogy ezt a megkötözést miként kell érteni, az az eddig elmondottakból már világos. A földön már nincs ember, aki a megszokott módon megkísért­hetne. Mindenesetre, ez az állapot az ezer év végén rövid időre megváltozik… Erről ír Jeremiás próféta, amikor a földet teljesen pusztán és ember nélkül látja. (Lásd Jer 4:23-27 ás 25:33.) És az előbb már tanultuk az Újtestamen­tumból, hogy ez az állapot hogyan következik be: ‘A meg­váltottak a mennyben vannak, az istentelenek pedig mindnyá­jan meghaltak. így a Sátán, a maga egyedüllétében valóban meg van kötve. Senki sincs, akit el tudna hitetni.’ A Jel 20:4. versében tekintetünk a megmentettekre irányul, akik akkor Jézussal lesznek a mennyben. Megfigyelhető, hogy itt Istennek azokat a gyermekeit említi az Ige, akik életüket adták hitükért. Igen az üldözések sötét évszázadaiban mil­liókat ítéltek el az egy Isten hitükért.

Gondoljunk csak a sötét középkorra vagy. az azt megelőző évszázadokra, amikor a római császárok a keresztényeket megölették. Mivel ezeket az embereket külön említi,ez is bizonyítja, hogy a mennyben nemcsak a 144 000-ről lehet szó. Ha ehhez még hozzáadjuk azokat, akik nem áldozták fél életüket, de állhatatosan kitartottak keresztény hitükben, amelyet a 4. vers is megemlít, akkor inkább a megszámlál­hatatlan seregre gondolunk. A megváltottak, a 6. vers sze­rint – eltekintve az élők elváltozásától – Krisztus eljö­vetelekor feltámadnak, amely az ezer esztendő kezdetén fog megtörténni. Többé nem kell félniük a második haláltól. Az istentelen halottak pedig, akiket az 5. vers említ, az ezer év végén fognak feltámadni.”

“Egy pillanatra! Engedje meg, hogy ezt a szöveget még egy­szer olvassam – mondta Lorna. ‘A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.’ Érde­kes. Ugyanis ‘Az elveszett paradicsomtól az újból visszanyert paradicsomig’ című könyv utolsó fejezetében az Őrto­rony azt tanítja, hogy ezek az emberek már az ezer év so­rán feltámadnak. A Biblia pedig kifejezetten azt mondja, hogy ők csak -az ezer esztendő eltelte után kelnek életre. Nos ez nagyon világos és önmagért beszél.”

“De mi történik az ezer év végén, amikor feltámadnak a go­noszok?” – kérdezte John, aki halogatás nélkül akart a to­vábbi eseményről hallani.

“Pontosan az történik, amit Önök már bizonyára gyanítanak. A gonoszok feltámadása lehetővé teszi a Sátán eloldozását, s így ismét felveheti munkáját, ismét félrevezethet. A feltámadt gonoszokat azonnal Isten elleni lázadásra ve­zeti..” Bob kis szünetet tartott.

“De olvassuk el a Biblia jelentését erről a 7-9. versekben: ‘És mikor eltelék az ezer esztendő, a Sátán eloldatik a fogságából. És kimegy, ‘hogy elhitesse a. föld négy szegle­tén levő népeket, a Gógot és Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma mint a tenger fövénye. És feljövének a föld szélességére és körülvevék a szentek tá­borát és a szeretett várost; de Istentől a mennyből tűz szállá alá, és megemészté azokat’;”

“Itt van végre Góg és Magóg – jegyezte meg Lorna. Most vi­lágos előttem, hogy az Ezékiel 39. fejezetében említett jövendölések nem az Armageddon utáni időre vonatkoznak, ha­nem az ezer év utáni eseményekre. Ezzel megdől az Armaged­don után esedékes 7 hónapig tartó temetés. Felfogásunk szerint ennek az ezer év elején kellett volna megtörténnie, itt azonban érthetően az áll, hogy a Góg és Magóg jelölés a gonoszokra vonatkozik, akiknek száma annyi, mint a ten­ger fövénye, és akiknek pusztulása az ezer esztendő végén lesz.”

“Helyes – mondta Bob. És figyeljük meg, hogy mennyire egy­szerű és világos a Biblia. A Jelenések 20. fejezete megmu­tatja hogyan értsük Gőg és Magóg fogalmát. Egyébként a nagy sokaság kifejezés is érthetővé teszi,, hogy a gonoszok­ról van szó, mert a megváltottak, ‘kicsiny seregként’ „van­nak megemlítve. Az istentelenekhez képest valóban csak ki­csiny sereg.”

“De honnan származik a 9. versben említett város? – vetette közbe Nanna. Hogy tud ezen a pusztasággá lett földön egy­szeriben megjelenni a megváltottakkal együtt? És honnan tud­hatja az ember egyáltalán, hogy a megváltottak ebben a vá­rosban vannak?” – fűzte hozzá Klarice-.

“Egészen egyszerűen, mert a Biblia ezt a várost a ‘szentek táborának nevezi’.”

“Hogyhogy tábornak – ez annyit jelent, hogy a szentek csak ideiglenesen laknak benne?”

“Igen – válaszolta Bob -, de engedje meg, hogy előbb Nanna kérdésére válaszoljak. A Jel 21:1 versében az áll, hogy ez a város Istentől száll alá a mennyből. Ez a magyarázata, hogy hirtelen a földön találjuk. Természetesen, amikor a Sátán meglátja a várost, minden erejét beveti, hogy minden idők gonoszainak segítségével megsemmisítse. Isten, és az Ö népe elleni gyűlöletében a Sátán azt hiszi, hogy ezt meg­valósíthatja.

Amikor azonban a gonoszok serege körülveszi a várost, akkor rádöbbennek, hogy engedetlenségük által elveszítették azt. Ekkor történik végső ítéletük kihirdetése és ez lesz az az idő, amelyről azt írja a Biblia-hogy: ‘Mindenkinek meg kell jelenni Isten ítélőszéke előtt.’ Minden térd meghajol előtte és minden nyelv beismeri, hogy Krisztus az Úr! Az ítélet kihirdetése után mindjárt bekövetkezik végrehaj­tása is. ‘Mert Istentől tűz száll alá az égből, amely meg­emészti őket.’ Ez teljes és végleges megsemmisítés lesz, amint arról Malakiás 4:1-3 beszél: ‘A gonoszságnak nem ma­rad sem gyökere, sem ága.’ Megsemmisülnek, mint á polyva és hamuvá lesznek. Ettől a haláltól mentett meg minket Jézus ke­reszthalála .

Ez a tűz akkor megtisztítja az egész földet, és az Úr visszaállítja egész* paradicsomi, szépségét. Akkor fog Ésaiás próféta jövendölése “(65:21-25) beteljesedni. A megváltottak házakat építenek és azokban laknak, szőlőket plántálnak és azok gyümölcsét eszik. Mindaz, ami hajdan az Éden kertjével elveszett, helyre lesz állítva. Isten városa és a Bárány trónja itt lesz a földön és Isten maga lesz a megváltottakkal, ahogy a Jel 21:3-ban mondja.”

“Valahogy hihetetlenül hangzik, hogy egy egész város száll alá a mennyből, és hogy Isten az emberekkel fog lakni” – vetette közbe Nanna. .

“Isten tudta, hogy az emberek nehezen fogják ezt elhinni. Ezért megbízta János apostolt, hogy a látottakhoz írja le a következő (21:5) verset: ‘írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.’. Itt nem meséről vagy jelképes szemléltetésről van szó. Mindaz, ami itt írva van igaz és pontosan így fog tör­ténni. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat.”

“Nekem a Jel. könyvének utolsó fejezetét még nyugodtan át kell olvasnom, mindenesetre most égészen új, megváltozott látásmóddal – mondta Lorna. Amit Ön ma este elmondott, va­lóban nagyszerű, emellett pedig világos, egyszerű és érthe­tő.”

“No nem olyan világos amint mondod – vetette közbe Nanna. Honnan tudod, hogy ezt a várost tényleg úgy kell érteni, amint itt írva van? Lehetséges, hogy csak jelképes, ha Bob visszautasítja is azt.”

“A Biblia már megadta erre a választ – ismételte Bob. Vizs­gáljuk meg még egyszer saját logikánkkal. Vegye pl. az élet fáját, amely eredetileg az Éden kertben állt. Hisz Ön abban, hogy az valóságos fa volt?”

“Természetesen.”

“Jó. A Jelenések könyve azt mondja, hogy a helyreállított paradicsomban ismét ott lesz az élet fája. Elhiszi, hogy ott is valóságos életfáról van szó?”

“Bizonyosan!”

“Elhiszi-e azt is, hogy valóságos folyó partján fog áll­ni?”

“Elfogadom, hogy úgy lesz.”

“Nos hát, ha ismét lesz valóságos életfa, amely egy való­ságos folyó partján fog állni, és ez a folyó Isten valósá­gos trónjától fog folyni egy valóságos országon át, az Isten trónjáról pedig azt mondja az írás, hogy az az Ö városának középpontja, akkor csupán a város nem volna valóság? Ez mégsem megy. így nem érvelhet az ember. A város épp olyan valóság lesz, mint minden a helyreállított paradicsomban. Jézus ezt mondta: ‘Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem. volna, megmondtam volna néktek.’ (Jn 14:1-3). Valóban úgy vehetünk mindent, amint írva van.”

“Különös, minél mélyebben hatolunk a bibliai igazságokba, annál értékesebbé válik számomra az egész isteni üzenet – jelentette ki Lorna. Csak azt kérdezem saját magamtól, . hogy miért nem értettem így ezeket már évekkel ezelőtt?”

“A nehézség abban volt Lorna – mondta John -, hogy te nem akartál más .véleményének helyt adni csak annak, amit az Őrtorony tanításokban megismertél. És ha az ember mégis előhozott neked valamilyen bibliai Igét, akkor számodra csak az Őrtorony szellemében és tanainak fényében váló ma­gyarázat létezett. Nézd Lorna, most megmondhatom őszintén. Éveken át azon a véleményen voltam, hogy Jehova tanúi tény­leg nyújtanak valamit, azért is mentem veletek a gyülekeze­teitekbe, kongresszusaitokra. De soha nem akartam a Társa­sághoz csatlakozni, mert éreztem, hogy ott valami nincs egészen rendben. Ismereteim szerint náluk sok az emberi és kevés a bibliai tanítás.”

“Csak arra az egyre akarlak figyelmeztetni John – vetette közbe kissé esetlenül Nanna ha csatlakozni akarsz az adventistákhoz, akkor fel kell hagynod a dohányzással.”

“Ha az ügy megérdemli, hogy felhagyjak érte a dohányzással, akkor készséggel megteszem -válaszolta John. Különben mikor láttál utoljára dohányozni Nanna? Titkot árulok el^ neked: a dohányzással már felhagytam és hiszem, hogy az Úr Jézus elég erőt fog adni ahhoz, hogy ne essek vissza a szenvedélybe.”

Lorna szemei örömkönnyekkel, teltek meg. Az egész pillanat olyan hihetetlenül szép volt. Különösen, amit John az előbb bevallott. Ez is további válasz volt imáira.

Ez az igazság, amelyben az evangélium hatalma megnyilvánul – mondta magában – erő, amelyet az Őrtorony tanításaiban sohasem találtam meg.

Egy vagy két Isten?

Stevans Lorna felpillantott, mert ismert motor zaját hallotta. Félretette munkáját s Klarice üdvözlésére sietett.

“Tudod mi a legújabb hír? – -Klarice meglehetősen izgatottnak látszott .— A Jehova tanúi azt tanácsolták embereiknek, hogy semmi esetre se fogadják Bobot, ha meg akarja őket látogat­ni, mert ő egy csábító báránybőrbe öltözött farkas!”

“Óh, ez nem lehet igaz!”

“Sajnos igaz! Ma találkoztam Bobbal a városban és elmondta, hogy a tanúk egyszerűen nem nyitnak ajtót, ha kopogtat. Ké­sőbb találkoztam egy jehovista házaspárral, akik megerősí­tették, hogy a gyülekezeti szolga óvta őket attól, hogy a Bob által használt könyveket megnézzék, vagy hogy megenged­jék neki a bibliai szövegek felolvasását. Ezenkívül azt is tudomásukra hozta, hogy találkozott nálad Bobbal és akkor Bob minden állítását megcáfolta.”

“Nahát, ilyesmit még nem értem meg – kiáltott fel ingerül­ten Nanna. Évek során, amióta a Társasághoz tartozom, min­dig azt mondták, hogy Jehova tana minden próbában helyt áll és boldogok voltunk, ha valaki hozzánk jött, mert az szá­munkra alkalom volt, hogy az üzenetről beszéljünk. És most hirtelenében ilyesmi! Lorna, gyorsan küld Bobot Dávidhoz és Brendához, mielőtt mindkettőnek megmondanák, hogy utasítsák el őt.”

“De Nanna! – mondta Lorna csodálkozva. Tudod, valójában mit javasolsz ? Hisz én azt gondoltam, te mindent megpróbálsz, hogy minket a Társaságban tarthass!”

“Ez itt valami más. -Nanna nehezen tudta bosszúságát elrejteni.-Én a keresztény papokat mindig lebecsültem, mert azt mondták híveiknek, utasítsanak el minket, de nem gondoltam, hogy megérem azt a napot, amikor a Társaság ugyanezt teszi.”

“Bob házról házra járó munkája közben valóban a tanúk töme­gét látogatta meg, akik közül egyesek szintén elvesztették az Őrtorony iránti bizalmukat – jelentette ki Klarice. Is­meretei az Őrtorony tanait és történelmét illetően elgon­dolkodtató, ezt magunk is átéltük. Ebből kiindulva érthető, hogy a gyülekezeti szolga óvja híveit. Ehhez jön még az, hogy Jehova tanúi közül egyesek láttak minket szombaton, amikor az adventista istentiszteletre mentünk. Ez még több gondot okozott nekik.”

“És az a tény, hogy a vita után az adventistákhoz kezdtünk járni megmutatta nekik, hogy Roberts mily alaposan cáfolta meg tanításukat – mondta Lorna. Nos, legyen úgy, amint len­nie kell. Egyetértek Nannával. Tényleg, ne várjunk sokáig, hanem mondjuk el Dávidnak és Brendának mindazt, ami itt történt- Ők is vizsgáljanak, meg mindent és azután döntsenek. Klarice, ha a városba mész, gyorsan felkereshetnéd őket.”

“Régen vártam már erre az alkalomra – mondta Klarice öröm­mel. Még ma délután elmegyek hozzájuk, hogy beszéljek ve­lük új hitünkről.”

Amikor Bob két nappal később Dávidhoz és Brendához ment, Dávid épp azzal volt elfoglalva, hogy kitöltse havi jelen­tését a Társaság számára. Anyjához hasonlóan ő is sok órát’ áldozott fel és. az elterjesztett iratok számát jelentette. A két fiatalember megállapította, hogy kb. azonos korúak, s kis idő múlva komoly beszélgetésbe kezdtek,.amely a Szentháromságra terelődött. Brenda is hallgatta miközben a kisbabára vigyázott.

“Azt hiszem, hogy csak egy Isten létezik, Jehova, a világ­mindenség teremtője és fenntartója – jelentette ki határo­zottan Dávid. Véleményem szerint Jézus Krisztus Isten, Je­hova teremtésének kezdete: az. Atya egyszülött Fia. A Szent­lélek igen tevékeny erő, de semmi esetre sem személy.”

“Tudja Dávid – kezdte Bob – megértem, hogy Önök ilyen kö­vetkeztetésre jutnak, mert az Őrtorony—könyveket, mint pl. ‘Az Isten igaz marad’ pontosan áttanulmányoztam. De ez sem.nem bibliai, sem nem ésszerű. Tulajdonképpen ellent mond annak, aminek tanításán az Őrtorony fáradozik.”

“Hogyan jutott Ön erre a következtetésre?” – kérdezte Dávid, s arca hirtelen csodálkozást fejezett ki.

“Látja ez így van. Mindenekelőtt az Őrtorony fontosnak tartja azt a megállapítást., hogy csak egy Isten van, Jehova Isten, az Atya., akit mindenható Istennek nevezünk. De ha a Bibliát kezünkbe vesszük és felnyitjuk Ésa. 9:6. versénél, a Jézusra vonatkozó jövendölésben hasonlóképpen erős Isten­nek van n.evezve. így hát egy mindenható és egy erős Iste­nünk van.” ‘

És ez az a pont, ahol az Őrtorony tanítása a Bibliának el­lentmond. Becsülettel meg kell mondanom-, hogy az Őrtorony ta­nítása ebben a tekintetben zavarosabb, mint bármi más, amit a keresztségen belül, a Szentháromságról mondanak.

“Igen, ha Krisztus istenségét teljesen tagadnánk, amint ezt az őrtorony már megkísérelte, akkor természetesen egyszerűbb volna az egész dolog. Ámde a Szentírás azt tanítja, hogy Krisztus Isten. Nézze meg kérem a következő Igéket:” Mt 1:23 és Zsid l:8-at, Jn 20:28-at, Fil 2:6-11, I.Tim 3:16 és Tit 3:4-5 verseket. Ilyen világosan érthető bibliai bi­zonyítékokkal szemben Krisztus istenségét egyszerűen nem tagadhatjuk.”És hiszik Önök, hogy Krisztus és az Atya a Jordánban János által mindketten- megkeresztelkedtek, és hogy a kereszten meghaltak?” – kérdezte.Dávid.

“Természetesen nem. Az “egyistenség fogalmát az embernek a Szentírás szerint másképpen kell látnia, mint ahogy azt az Őrtorony teszi és akkor nincs nehézség. Szeretném ezt Önnek megvilágítani. Ön és Brenda, mint házastársak, egy egységet jelentenek. Úgyis mondhatnánk, hogy Önök egyek és mégis két különböző személyt képeznek. így van az istenséggel is.- Atya és Fiú egyek, mert mindkettő Isten. Gondolataikban és akaratukban tökéletesen’egyek. Két külön személy és együtt mégis az egyistenséghez tartoznak.”

“Gondolja, hogy a Szentlélek is személy,.aki ehhez az isten­séghez tartozik, ahogy Önök nevezik?” – kérdezte Dávid.

“Természetesen – válaszolta Bob. Nézzük meg a Róma 8. feje­zetét. Egyébként az édesanyja mondhatna Önnek egy pár érde­kes. dolgot erről a fejezetről.”

“Azt hiszem… – válaszolta Dávid. Érdeklődésem az otthon hallottak után nagyon megnőtt. Volna-e valami kifogása az ellen, hogy az Újvilág fordítást használjam?”

“Egyáltalán nem – mondta Bob -, csak arra szeretném figyel­meztetni, hogy a fordítás készítői nem gondoltak arra, hogy Krisztus istenségét, vagy a Szentháromság gondolatát kiemel­jék. Ezért néhány Igét, enyhén szólva, mesterkélten átdol­goztak és megnyirbáltak. A további tanulmányban látni fogja, hogy az igazság még ebben a fordításban is világosan felis­merhető. Olvassuk mindenekelőtt az Újvilág fordításban Róm 8:34-et: ‘Kicsoda az, aki kárhoztat?- Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki síkra is száll érettünk.1 Hiszi-e Dávid, hogy aki egyál­talán nem valóságos személy közbenjárhat érettünk?”

“Természetesen nem – értett vele egyet Dávid. De mi köze van ennek a Szentlélekhez?”

“Nos, a felolvasott vers érdekes módon azt mondja, hogy Krisztus közbenjár érettünk. Természetesen azt kérdezzük, miért van ez így kifejezve? A válasz pedig egyszerű: a 8. fejezetben egy másik személyről is szó van, aki érettünk szintén szószólói tisztséggel bír. A 26. vers szerint ez a személy nem más, mint a Szentlélek: ‘Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodással.”

Dávid átolvasta mindkét Igét még egyszer, majd megjegyezte: “Ez mégis különös. Ez a két szöveg még nem tűnt fel annyira nekem.”

“De van még egy másik Ige is, amely bizonyítja, hogy a Szentlélek valóban személy. Nézze meg Jn 16:13-at, ahol Jé­zus azt mondja:’A Szentlélek minden igazságra .elvezérel minket és á jövendő dolgokat megjelenti. Ö beszél, de nem magától szól, hanem Jézus megbízásából azokat jelenti meg, amiket hall  Apcs,13:2-ben a.Szentlélekről, mint személyről beszél: ‘Monda a Szentlélek: válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. :És ez csak néhány Ige a sok közül..:”-“Nos, kezdetnek ennyi elég, mert igen sokat fejeznek ki – tette hozzá Dávid. Mindennek elle­nére mégis megkérdezem, van-e olyan Ige, amely a Szentlé­lekről, mint Istenről beszél? Ugyanis az előbb azt mondta, hogy Ö az istenséghez tartozik. így hát nemcsak személynek, hanem Istennek is kell lennie.”

“Igaza van! Nyissa fel Apcs 5:3-4 versét. Ebben Péter pa­naszt emel Anániás ellen, mert hazudott a Szentléleknek és kijelenti neki, hogy ez valójában annyit jelent, mint hamis játékot űzni Istennel.”

“Jő, Ön most igazolta, hogy a Szentlélek személy – folytat­ta Dávid tovább-, majd kérdezte: Beszél-e a Szentírás arról, hogy ez a három személy – így említette – mégis egy isten­ségben egyesülnek?”

“Bizonyos! De amint már előbb mondottam, ha két ember, egy férfi és egy nő házasságra lép, akkor egy egységet képez­nek és nem viselnek két különböző családnevet, hanem csak egy közöst. Ugyanezt az elvet alkalmazza a Biblia az isten­ség három személyére nézve is. Az Atya összetartozása a Fiúval és a Szentlélekkel kifejezésre”, jut a közös névben is, amelyre az emberek megkeresztelkednek,. Mt 28:19-ben ki­fejezetten ezt mondja:.’Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlé­leknek névében kereszteljetek.’ Az egyes és nem a többes- számot használja a három személlyel kapcsolatban, vagyis nem külön az Atya, külön a Fiú és külön a Szentlélek nevé­ben, hanem mindhárom nevet egybefoglalja.” . .

“Érdekes – állapította meg Dávid. Gyakran csodálkoztam azon, “hogy miért van a három név együtt említve, de azért még nem ‘ értem az egészet pontosan. Az Ön magyarázata alapján.három különböző Istenünk lenne! Ahogy az előbb mondta, még bonyo­lultabb a dolog, mint a kettővel, amelyet az Őrtorony ta­nít.” Dávid látszólag zavart lett.

“Nem – válaszolt Bob. Épp ez az a pont, amely Önöknél az istenségre vonatkozó fogalomnál.zavart okoz. Az Önök szó­használata szerint e három személy mindegyikéről, mint ön­álló Istenről kellene beszélni. Ez azonban .nem helyes. A három személy lelki, benső egységben ván egymással, ezért csak együtt Isten mindegyik, vagyis hárman alkotnak egy Istenséget. Hasonlít ez egy kormányhoz. A kifejezés csak egy fogalomra vonatkozik, mégis sok tagot foglal magába. Egyetlen személy sem mondhatja magáról, hogy ő a kormány,mert csak a miniszterek és államtitkárok összessége képezi a kor­mányt. Az Ószövetség népe nem tudott a Szentháromságról. Az Istent mégis ‘Elohim’-nak nevezte. Ez olyan szó, amely csak többes számban fordul elő, következésképpen több sze­mélyre vonatkozik és nemcsak az egyedülire, amint azt gyak­ran gyanítják. Ha ehhez-még néhány Igét olvasunk: Mt 28:19; 2Kor 1.3:13, akkor még jobban megértjük ezt a többes formát.”

“Van az Ótestamentumban arra példa, amely megmutatja ne­künk, hogy az Elohim szón valóban több személy értendő?” – kérdezte Dávid, akinek tudásszomja láthatóan felébredt.

“Igen, mégpedig l.Móz 1:26.: ‘És mondá Isten: teremtsünk embert.a mi képünkre- és hasonlatosságunkra’, és itt semmi esetre sem fenséges többesről van szó, mint hajdan a kirá­lyok és fejedelmek beszéltek. Nem, ez az Ige azt mutatja, hogy az istenfogalom már a teremtésnél nemcsak egy sze­mélyből, hanem több személyből állott. És figyelemreméltó, hogy ezt már a Biblia első lapja így tárja elénk.”

“Eddig egészen jól tudom Önt követni – hangoztatta Dávid—, de nekem még egész sereg kérdésem van. Az önök véleménye szerint hogy hangzik az Isten neve, mint Jehova?”

“Ez bizonytalan – válaszolta Bob. Egyedüli, amit bizonyos­sággal tudunk az a mássalhangzók sorrendje: JHVH. A mással­hangzók alá írt magánhangzók meglehetősen önkényesen lettek elhelyezve, ami annyit jelent, hogy az ember ezt a szót égészen különböző módon ejtheti. Mindamellett azonban nekem egészen más kérdés jutott az eszembe. Ha ennek a névnek a kiejtése annyira fontos volna, akkor Jézus – bizonyos vagyok benne – világos útmutatást adott volna nekünk erről, hogy minden ezzel kapcsolatos kételyünktől megszabadítson.”

“Ön úgy véli hát, hogy ez a név nem fontos” – kérdezte Dávid.

“Nagyon is fontos! De nem a kiejtési módja, hanem a jelen­tősége. Egy embert nevezhetnek Black-nek vagy Smith-nek a név önmagában nem sok jelentőséggel bír. Azonban ami a név mögött rejlik, a személyiség., akit képvisel, az a legfonto­sabb tényező. Istenre való vonatkozással nem az ő nevének kiejtése a fontos, hanem ami a neve által kifejezésre jut: lénye, tekintélye, uralma és hatalma. Nevét illetően nem szabad jelentéktelen mellékvágányra vezettetni magunkat, mert elhanyagoljuk az Isten nevével jelzett lényeget az életre nézve.”

“Lehet, hogy ez az oka annak, hogy Isten valóságos nevét nem ismerjük” – volt Dávid véleménye.

“Meglehet – válaszolta Bob, majd hozzáfűzte. Meg kell monda­nom nyíltan, hogy Isten nevét még akkor sem említeném gyak­ran, ha pontosan ismerném. A Brit fennhatóság alatt álló országokban minden gyermek tudja, hogy Anglia királynőjének neve Erzsébet, de szokás szerint mégis úgy beszélnek róla az emberek, mint a ‘királynő’ vagy ‘őfelsége. Szükségtelen a név, mintha ezzel a többi koronás fő közül akarnánk ki­emelni. Nem volna megtisztelő, ha egyszerűen csak Erzsébet­nek neveznénk. Ugyanez az alapelv érvényes családi életünk­ben is. Tiszteletlenség volna egy fiútól, ha apját mindig .kereszt, vagy családi nevén szólítaná. Ami pedig Istent, mennyei Atyánkat, a mindenség Urát illeti, ugyanez érvé­nyes: mint gyermekei., nevét ritkán, nagy tisztelettel és megbecsüléssel használjuk.”

“Biztosan igaza van – hangzott Dávid ajkáról. Azt gondolom, ezentúl Jehova nevét sem fogom olyan gyakran és magától ér­tetődően használni. Van még néhány kérdésem két Igére vo­natkozóan. A Jel 3:14 és Kol 1:15 igazolják-e azt a tényt, hogy Jézus teremtve volt. Öt Isten teremtésének kezdetén, vagy minden teremtmény közt elsőszülöttként említi. Tudom, hogy Ön ebben a pontban nem ért egyet velem, bár a bibliai kifejezések erre vonatkozóan világosak. Miért nem tudják Önök ezt elfogadni?”

“Ezzel a két Igével alapjában véve nincs probléma. A Jel . 3:14 azt mondja, hogy Krisztus Isten teremtésének kezdete. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ö a legelsőként terem­tett lény, mert a Szentháromság öröktől fogva, tehát már a teremtés előtt is létezett. Az Atya mindent a Fiú által és érte teremtett. Hogy jobban megértse mondok egy példát.. Ön tudja, hogy a mi polgármesterünk elsőként javasolta és tervezte, az új kórház építését. Azután az ehhez szükséges összeget is előteremtette. Ezért Marsh Tomot az új kórház építése kezdeményezőjének tekintik. Nem ő volt az első mun­kás, aki letette az első követ és nem volt a kórház első betege sem, hanem ő volt a felelős az építkezésért. így “viszonylik a teremtés műve Krisztushoz is, aki tulajdon­képpen a Teremtő.”

“Hogyan? Ön Krisztust teremtőnek nevezi?” – kérdezte Dávid kissé csodálkozva és kételkedve.

“Igen. Dános 1:3-ban, azután Kol l:16-17-ben a Biblia ki­fejezetten állítja, hogy minden teremtmény Krisztus által lett teremtve. Hogy minden dolog érte és általa teremtetett. Ezzel pedig eleve kizárt az a gondolat, hogy. Ö maga is te­remtett lény. És most olvassuk el a Kol 1:15-ben, hogy Krisztus minden teremtett lény előtt született. Alapjában véve ez a szöveg önmagát magyarázza.’Elsőszülött’ nem je­lenti azt, hogy elsőként lett. teremtve. Ez a fogalom azt fejezi ki, hogy ‘ő kezdettől fogva részt vett a teremtésben, amint az a 18. versből is kitűnik. És más bibliai he­lyek is ebben az értelemben említik ezt a fogalmat, pl.a Zsolt 89:28. .

Mindkét fiatalember kikereste Bibliájában az említett he­lyet és együtt olvasták.

“Ez az Ige azt mondja – folytatta Bob -/hogy Isten Dávidot ‘elsőszülöttjévé.’ szándékozott tenni éspedig kitüntetés értelmében. Dávidot a föld legnagyobb királyaként említi. Hogy itt az elsőszülöttség fogalma ténylegesen kitüntetés­re és nem a valóságos -születésre vonatkozik, ezt mutatja az’a tény, hogy Isten egyáltalán nem volt Dávid földi aty­ja és Dávid sem volt.a család legidősebb fia. Ellenkezőleg, a sok fiú között ő volt a legfiatalabb. És ha ebben a ^ zsoltárban ennek ellenére elsőszülötté lett nyilvánítva, ez azt jelenti, hogy Isten magasabbra akarta emelni őt a többi királynál.

Jeremiás 31:9. versében hasonló az eset. -Ott Efraimról van szó, mint elsőszülöttről, bár ő egyáltalán nem volt az. l.Móz 46:8. verséből kitűnik, hogy Rúben volt Jákób első­szülötte. 2.Móz 4:22-ben pedig Izraelt nevezi Isten első­szülöttének. Ezek szerint itt egészen különleges kitünte­tésről beszél a próféta és Isten előtti tiszteletteljes helyre utal.

Ezenkívül Pál apostol a Kol 1:18-ban világosan és érthető­en meghatározza, hogy az elsőszülöttség fogalma valóban nem azonosan értelmű az elsőként teremtettel. Itt is inkább a kitüntetés, a megtisztelő magas hely gondolatát képviseli, amikor szó szerint mondja: ‘Ő a kezdet és elsőszülött a halottak között, hogy ily módon minden dologban első le­gyen. Krisztus széttörte a sír bilincseit. Az Ö erejétől, sír feletti győzelmétől és hatalmától függ minden feltá­madás, bár időrend szerint nem Ö volt az első feltámadott ember.”

Dávid gondosan megvizsgálta ezeket a bibliái helyeket, majd elgondolkozva mondta: “Azt mondta, Önök hisznek abban, hogy Krisztus volt a Teremtő. Ez valóban a h.n. adventisták egyik tantétele?”

“Jól mondja, pontosan! A Biblia efelől egyáltalán nem hagy kétséget. Az előbb említett helyek, pl. Jn 1:3; Kol 1:16- 17., azután Zsid 1:2. megerősítik azt a tényt, hogy Isten mindent Krisztus által teremtett., Továbbá a Zsid 11:3; Zsolt 33:6.9; l.Móz 1. fejezete is mondja,hogy minden te­remtett dolog Isten szava által jött létre. Nos, ha mind­ezeket összefoglaljuk, akkor minden bizonyossággal mond­hatjuk, hogy Krisztus volt az, aki az Atya megbízásából ezt a nagyszerű munkát elvégezte, – amelyet Jn első fejezete egészen világosan Isten Igéjével azonosít. Ha a Biblia Krisztusról, mint Istenről beszél, akkor tudjuk, hogy ezen a kifejezésen Isten Fiát értjük. Az l.Móz 1:26 versben egészen érthető, hogy az Atya és a Fiú együtt határozták el az em­ber teremtését. A kivitelező pedig Isten Fia volt. További tanulmányunkat majd a 7. nap szombatján folytat­juk. Akkor megmutatom Önnek, hogy valójában Krisztus, a Fiúisten”volt az, aki a teremtés nagy munkáját hat nap alatt elvégezte és Ő volt az, aki a hetedik napon megnyu­godott és beiktatta a szombatot. Ez az oka annak, amiért ez a nap keresztény szombatnak nevezhető és amiért Krisz­tus ezt a napot az ő különleges napjának nevezte azzal a kijelentéssel, hogy ő a szombatnak Ura.(lásd Mk 2:28.)

“Azt hiszem, mára be kell fejeznünk Bob – mondta Dávid. Nekem azonnal munkába kell mennem. Ön sok olyat mondott, amelyen elgondolkodom, mindenesetre félek, hogy nem tudok mindent olyan könnyen elfogadni. Azt hiszem, nehéz lesz meggyőzni engem.”

Ki Jehova?

Amikor Bob a következő héten ismét eljött, Dávid már egy egész sereg új kérdéssel várta felkészülten. “Bob – kezdte— az Ön látogatása óta eltelt idő alatt átgondoltam, amit ne­kem mondott és arra a következtetésre jutottam, hogy az ál­lítása szerint Jehova neve válójában Krisztusra is alkal­mazható, – vagy tévedek?” _

“Egyáltalán nem – válaszolta Bob -, mivel az-Atyának, a – . Fiúnak és. a  Szentléleknek azonos nevük Van (Mt 28:19). Az Ön neve Stevens, de ez hasonlóképpen feleségének és az Ön fiának is a neve. Ön Brenda – mutatott  Dávid nejére – vala­mint a fiúk is viseli a Stevens nevet úgy a családi közösségben, mint személyenként egyaránt. Önök külön-külön is mondhatják, hogy: ‘Az én nevem Stevens és együtt is, hogy ‘A mi nevünk Stevens’-.”

“Ez világos nekem. Az én nevem mindhármunkra érvényes. De Jehova sohasem beszélt az Ö nevéről olyan értelemben, hogy az a ‘mi’-re vonatkozott.v

“De, pontosan ezt tette”Jehova – mondta Bob. Nézzük meg az l.Móz 3:22. versét. A Bibliából olvasom és ne feledje, hogy az istenfogalom a héber szövegben többesszámban az ‘Elohim’ szóval van’ visszaadva. Ezt már az elmúlt héten említettük. ‘És mondá az Úr Isten: ímé az ember olyanná lett mint mi közülünk egy’.. ”

“Csak – jegyezte meg Dávid nyíltan – én ezt az Igét még sohasem vizsgáltam meg.”

“És itt van ehhez a gondolathoz még egy másik ige az l.Móz.ll: 6-7.: ‘És monda az Úr: Nosza szálljunk alá1…”

“Ezek szerint – mondta Dávid, miután “ezeket az’ igéket átgondolta – ez az jelenti, hogy Krisztus a Jehova nevet épp­úgy igényelhette, mint az Atya és úgy látom, hogy az Önök véleménye szerint ez vonatkozik a Szentlélekre is.”

“Helyes. A Szentlelket az Ótestamentum az emberekkel kap­csolatban mint pl. Gedeon, Sámson, Illés, Saul, Zakariás és mások, Isten Lelkének nevezi. Például Dávid azért imádko­zott, hogy a Szentlélek ne legyen elvéve tőle. Ami Jézus Krisztust, illeti, amikor erre a földre jött, hogy meghaljon’ értünk, Jézusnak nevezték, ami valójában azt jelenti:

‘Jehova a megmentő’. Az ‘Isten igaz marad’ című könyv 3. fejezete így ‘kezdődik: ‘Jeshua’ a héber ‘Jehoshua’ név rö­vidített formája, amely azt jelenti: ‘Jehova a szabadító’. Ha megtekintünk, néhány ótestamentumi írást, amelyekben a  Jehova név előfordul, akkor megállapítható, hogy azok az Új- testamentumban Jézusra vonatkoznak. Hasonlítsa össze pl. Ésa 44:6. verset a Jel 1:8.17; 2:8. és 22:12-13. versekkel, ahol az első és utolsó fogalomról van szó, amely Ésa 44-ben Jehovára, a Jelenések könyvében pedig egyértelműen Jézusra vonatkozik, ami egészen érthetően bizonyítja, hogy ezekben az esetekben a Jehova meghatározás Krisztusra értendő. Ugyanezt az alapelvet találja, ha az 5Móz 32:3-4. 18. ver­sét összehasonlítja az l.Kor 10:4. versével. Az 5Móz 32:4- ben szikláról van szó, amely Izrael népét vezette és oltal­mazta. Ki ez a Szikla? Jehovának nevezik. Az l.Kor 10:4-ben- pedig Jézus Krisztusnak. Hasonlítsa össze Ésa 40:3. verset a Mt 3:3 Igével. Ésaiás szerint Jehova számára a pusztában kiáltó szó készíti az utat. És ki volt ez a kiáltó szó? A már említett Mt 3:3 vers azt mondja, hogy Keresztelő János volt az, aki Jézus számára készítette az utat.. Itt ismét világosan látható, hogy Ésaiás tulajdonképpen Jehova nevén Krisztust, a Messiást értette. De még nem értünk az ez irányú Igék végére. Hasonlítsa össze Zsolt 5:7 Igét a 102. Zsolt 25-28. versével; a Zsid 1:8 és 10-12. versével. Ezek­ben Isten örökkévalósága egész világosan Krisztusra vonat­kozik. Igen jó hasonlatot ad Ésa 6:1-3 is és olvassa ehhez- János 12:41. versét, amelyben kifejezetten azt mondja az Ige, hogy Jehova dicsőségén, amelyet Ésaiás láthatott,  valójában Krisztusnak, az Isten Fiának dicsősége értendő. Akkor figyelje meg a Préd 12:16. versét és a 2Kor 5:10-et, valamint János.5:22. verseit. Ezekből az Igékből kitűnik, hogy Isten a bíró, azonos Jézus Krisztussal. És végül ott vannak még nekünk a 2Móz. 20:10 és Márk 2:28 versei, amelyek Jehova szombatjáról beszélnek. Még sok ilyen irányú szöve­get hozhatnánk fel, de ez alkalommal talán itt abbahagynánk.

Dávid a megadott Igéket összehasonlította a különböző bib­liafordításokkal és igénybe vette az Emphatic Diaglottot is. Amikor a Zsid 1:8-hoz érkezett, meghökkent. Elolvasta az Igét az Újvilág fordításában, majd az Emphatic Diaglott szerint és akkor valami derengeni kezdett előtte. Végül kissé tanácstalanul Bobra tekintett és így szólt: “Ön utol­jára azt állította, hogy az Őrtorony bibliafordítása saját értelmezése szerint – enyhén kifejezve – kissé átdolgozott. Nos, itt találtam egyet, amelyet nemcsak .átdolgozott, hanem éppenséggel megcsonkított. Már a múlt héten feltűnt nekem, amikor Krisztus istenségéről beszéltünk. A Zsid 1:8. fordí­tása így hangzik:’A te királyi széked óh Isten örökkön örökké.’ Az Emphatic Diaglottban hasonlóképpen mondja: ‘De a Fiúhoz, a te trónod óh Isten korszakokon át megmarad’, míg az Újvilág-fordítás mégis egészen másképpen adja a szöveget, de a Fiúra vonatkozólag: ‘Isten a te trónod mind­örökre  … Hát ez aztán mindennek a teteje. Egyenesen nevet­séges Istent.a trón fogalmával egyenlővé tenni!”

“Ha Ön a görög és a héber nyelvet ismerné, akkor valószínű­leg még bosszúsabb volna az Újvilág fordításaira, ahogyan bizonyos Igékkel bánik – jelentette ki Bob. Hogy kialakuljon egy különleges Őrtorony-tanítás, egyenesen bámulatos amit ez a fordítás a vonatkozó íráshellyel művel. Szeren­csére azonban még mindig adódik egy vagy több szöveg, amely elkerülte, figyelmüket. Ilyenkor aztán hatalmas ellentmondá­sok állnak elő egész tanrendszerükben.”

“Igen, ezt mondta már édesanyám is röviddel ezelőtt – je­gyezte meg Dávid. Tudna nekem erre nézve példákat adni? Azokat kérdés formájában embereim elé szeretném tárni, amikor legközelebb ismét a gyülekezetbe megyek.”

“Biztosan – mondta Bob / Bár kissé eltérünk a tárgytól, de a jövőbeni tanulmányaink szempontjából mégis jó, ha Ön erről is többet, bizonyosabbat tud. Engem nem zavar, ha továbbra is az Újvilág-fordítást használjuk, leginkább akkor veszem elő, ha az Önök embereivel beszélgetek. Némelyek e fordítás .ellenére belátták, hogy az Őrtorony nem az igazságot tanít­ja. Egy azonban bizonyos, és ezt különösen hangsúlyoznom kell, az Újvilág-fordítás semmi esetre sem nevezhető pontos fordításnak!

“Látja, a múlt heti tanulmányunkban megállapítottuk, hogy minden Krisztus által lett teremtve. Mivel azonban az Őrto­rony azt tanítja, hogy Krisztus maga is csak teremtett lény, ezzel máris nehézségbe jut., mert ha ez igaz volna, akkor le­hetetlenség azt mondani, hogy mindent Ő teremtett. Akkor egyet biztosan nem teremtett: Önmagát. Azután minden dolog származhatott már tőle. De mert a Biblia  félreérthetetlenül azt mondja, hogy mindent Krisztus teremtett, akkor Ő maga nem lehet teremtett lény, mert ez esetben ez a bibliai kije­lentés nem volna helyes. Észreveszi, milyen ellentmondásba jut önmagával az Őrtorony? Hogy állítását fenntarthassa, amely szerint Jézus teremtett lény, bár ez egyáltalán nem  bibliai tan, átdolgozta egy kissé a Kol 1:16-17. verseket. És hogy csinálta ezt? Nézzük meg az Igét. A 16.. vers ezt mondja:’Mert Őbenne teremtett mindent…’ Ez azonban ellent­mond az Őrtorony tanításának, így hát egyszerűen beleillesz­tettek egy szócskát a ‘más’-t, ami a görög eredetiben egyál­talán nem fordul elő. Ezzel aztán így hangzik.a Kol 1:16-17: az Újvilág-fordításban: ‘Mert Őbenne teremtett minden mást.1 És ezt a Kol l:16-17-ben négyszer tették. Ez így hangzana: Krisztus mindenekelőtt teremtetett, és azután minden más dolgot Ő teremtett. Ha azonban Ön ezt a két Igét az Emphatic Diaglottban, megvizsgálja, akkor látni fogja, hogy a ‘más’ szócska, – amint már említettük – a görögben egyáltalán nem fordul elő. Valószínűleg ezért is tették zárójelbe, de mégis ott vari, s az egyszerű tanúnak, aki az Igét olvassa,’ rögtön megmutatja miként értelmezze azt. De ezáltal a Bib­lián belül hatalmas”ellentmondást hoznak létre. Azt viszont elfelejtették, hogy ezt a ‘más’ szócskát a János 1:3-ban is beleillesszék. Az Újvilág-fordítás ott így mondja: ‘Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett ami lett^* Fel­ismeri az ellentmondást, amely itt megmutatkozik, amikor az egyik Igét érintetlenül hagyják, ahogy az valóban helyes, míg a másikat egy kiegészítéssel -, ami a görögben egyálta­lán nincs – meghamisítják? Ha Krisztusról a Jn 1:3 azt mondja, hogy nélküle semmi sem jött létre, akkor hogy volt saját magával. Tehát nem lehet teremtett lény. Amint emlí­tettük, hogy elhárítsák a veszélyt .az Őrtorony-tanítás út­jából a Kol l:16-17-be jogtalanul beillesztették a ‘más’ szócskát, amit a Jn 1:3-ba viszont elfelejtettek betenni.

De szeretnék még egy másik ilyen jellegű példát mutatni Önnek. Ha az Újvilág—fordítás angol kiadásában l.Móz első és második fejezetét közelebbről tanulmányozza, akkor meg­állapíthatja, hogy a nyelvtani időt, amelyet a Biblia az egyes teremtési napok folyamatainak leírásánál használ, egyszerűen megváltoztatták, amennyiben az egyszerű múlt idő helyett a folyamatos múlt idő alkalmazták. Helyesen így kell mondani: ‘És mondá Isten.’ Ezzel szemben az Újvilág- fordításban esetenként így hangzik: ‘Isten folytatta be­szédét.’ Ezzel azt a benyomást akarta az olvasónál elérni, hogy ezek a teremtési napok nem rendes 24 órás napok, ha­nem hosszú időszakok voltak.

l.Móz 2:1-3, ahol a 7. napról van szó, így hangzik helyesen: “Isten megnyugodott a 7. napon.” Az Újvilág-fordítás angol kiadásában ennek ellenére ez áll: ‘Isten folytatja pihené­sét a 7. napon.’ Ezzel azt mondja, hogy a 7. nap hosszú időtartam, amely szerint Isten még pihen és még mindig a 7 000 évig tartó szombatban vagyunk. Ha azonban kezébe ve­szi az Újvilág fordításában az Újtestamentumot és felnyit­ja a Zsid 4:4.10. versénél, ahol ecseteli a teremtési napok ótestamentumi folyamatát – különös figyelemmel a 7. nap eseményére – megállapíthatja, hogy elfelejtették a nyelv­tani időt megváltoztatni. Idézi l.Móz 2:3.. versét: ‘És meg­nyugodott Isten a 7. napon minden munkájától.’ A 10. vers­ben még egyszer hivatkozik a 7. napra, és azt mondja: ‘Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott az ő cselekedeteitől, amiképpen Isten is magáétól.’ így az Újvilág fordításában ismét ellentmondás van, éspedig arra a kérdésre vonatkozóan, hogy Isten még mindig nyugalomban van-e, vagy ez csak a teremtés hetedik napjára vonatkozik. Egyszer az a benyomásunk, hogy még mindig nyugalomban van, majd pedig – ami egészen világosan áll, hogy már megnyugodott.”

Dávid gondosan feljegyezte ezeket az Igéket. A legközelebbi gyülekezésünkkor ezeknek a dolgoknak a végére járok – mond­ta. Mindig azt mondják nekünk, hogy az Újvilág-fordítás  pontosabb, mint bármely más fordítás. Csak az a kár, hogy a mi gyülekezetünkben nincs senki, aki görögül vagy héberül tudna. Lehetséges, hogy emiatt vagyunk mindannyian annyira meggyőződve arról, hogy elsőrendű fordítással van dolgunk? Mindazonáltal, az Ön által elmondottak ellenére is hiszem, hogy tapasztalt atyánkfiai megnyugtató választ tudnak adni erre a kérdésre.

Kérdések

Néhány hét el elteltével Bob ismét találkozott Dáviddal.

“Nos, hogy van?” – kérdezte, miután üdvözölték egymást.

“Meglehetősen nehéz idő van mögöttem – ismerte be Dávid  őszintén. Gyülekezetünkben egy egész sereg kérdést tettem fel és meg kellett érnem, hogy a legtöbbre nem tudtak vála-r szólni. Egyszerűen azt mondták, hogy tanulmányozzam többet az Őrtorony-könyveket. Némelyek,” a tapasztalt atyafiak kö­zül, még kerülnek is engem, mert kérdéseim terhükre voltak. Pl. senki sem volt képes megmagyarázni az Őrtoronynak azt a tanítását, hogy minden ember az ezer év alatt és annak vé­gén támad fel, noha a Jel 20:5. vers világosan mondja, hogy ez csak a ‘többi halottakra’ vonatkozik, akiknek várniuk kell a feltámadással, míg az ezer év elmúlik.

Továbbá feltettem a kérdést, hogy miért vagyunk ellene a szombat megtartásának, holott Ésaiás prófétánál azt mondja az Ige 66:22-23, hogy azt még az újföldön is minden héten megünneplik.

Énok ügye szintén fejfájást okozott nekik, mert a Zsid 11: 5. versben az áll, hogy Isten elragadta őt és nem ízlelt halált. Ugyanakkor az Őrtorony azt tanítja, hogy Krisztus előtt egyetlen ember sem mehetett a mennybe, de a Zsidókhoz írt levél szerint Énok már előtte – régen – felvitetett. Amikor ezeket a bibliai problémákat, és az Őrtorony törté­netével kapcsolatos további tanításokra Vonatkozó kérdése­ket feltettem,úgy láttam, meglehetősen kellemetlen vagyok nekik. Úgy tekintenek rám, mint aki szakadást okoz, bár.-ez egyáltalán nincs szándékomban.

Mindez valóban problémát jelent, mert meg kell mondanom Ön­nek nyíltan, nincs szándékomban h.n. adventistának lenni. És nem is tudnék, még ha akarnék, akkor sem… Nézze kérem, én a vállalatomnál nagyon fontos munkát végzek, s kétszer annyit keresek, mint egy egyszerű munkás. így ha a műszak úgy kívánja szombaton is dolgoznom kell. És van itt még va­lami más is. Amikor a tanúkhoz csatlakoztam nagy divat lett a vallási események közvetítése a televízióban, pont az én keresztségemet mutatták.. Valószínű, hogy vállalatom több ezer munkása látta, mert amit az azt követő napon hallottam, azt jobb ha nem is kérdi tőlem! És ha most be kellene vallanom, hogy akkor tévedtem, milyen kacagást váltana ki, mennyire diadalmaskodnának rajtam.”

E nyílt beszélgetés után Bob, amikor csak ideje engedte, meglátogatta Dávidot és Brendát. Egy ilyen látogatás alkal­mával azt mondta Dávid: “Elhatároztam, hogy követem az igaz­ságot még akkor is, ha azt csakis az adventistáknál találom meg. De hogy én valaha is egy szervezethez csatlakozzam, miután bizalmamat egy másik összetörte, azt kétlem.”

Brenda már korábban meggyőződött . arról, hogy az adventisták tanítják az igazságot. Ezért örömmel belegyezett, amikor férje elhatározta, hogy az adventisták istentisztele­teit látogatni fogja. Eleinte csak nagyon ritkán jártak a  gyülekezetbe, mert Dávid nem akart túl gyorsan beleugrani valami újba, s ezenkívül néha még dolgoznia kellett szomba­ton. Az istentiszteletek látogatására nem a nagy városi ká­polnát, hanem a tanyai kis kápolnát választották, ahova a ”  Stevens család többi tagja is járt. Különben ez időben Nanna is rászánta magát a gyülekezetbe járásra. Sőt Klarice Paul engedélyével magával vihette gyermekeit is, mivel Paul meg­állapította, hogy az adventisták egyáltalán nem olyanok, amilyeneknek eleinte elképzelte. Mindenesetre feleségére jó hatással volt az új tan, amit nagyon hálásan vett tudomásul.

Egy hétfőn este, amikor Dávid és Brenda az Eukaliptusz farm­ra jöttek, hogy a szokásos bibliatanulmányon részt vegyenek, Lorna megjegyezte: “Bár sose lettem volna Jehova tanúja, mert akkor most nem kellene annyit újra másként megtanulnom.”

“Ezt nem így mondanám- jegyezte meg Bob. Az Őrtorony néhány igazságot jól Tanít, különben nem volna annyi becsületes tagjuk, s erre nézve Önök a legjobb bizonyítékok. Pl. sokan általuk ismerik meg az.ember halála utáni állapotáról szó­ló bibliai igazságot. Ez olyan mély hatást gyakorol rájuk, hogy az őrtorony egyéb tanítását is igazságnak tartják.”

“Na jó! De most már tudom, hogy még a holtak állapotáról szó­ló tanításuk sem teljesen tiszta és bibliai, mert azt tanít­ják, hogy 1918 óta bizonyos emberek a haláluk után lelki formában a mennybe mehetnek” – Buzgólkodott Lorna.

“Igaz, de mégis az Őrtorony tanítása által megismert halál- álom-fogalom segítette Önöket e tan bibliai igazságát meg­találni” – nyugtatta őt Bob.

“Igen, de van a Bibliában még néhány pont, amelyről az Őr­torony nekünk egyáltalán nem beszélt” – állhatatoskodott Lorna.

“Milyen pontok lennének azok?” – kérdezte Dávid anyjától.

“Hát pl. az, hogy az ember hordhat-e ékszereket meg más ha­sonló külső dolgokat” – válaszolta

.”Van erre nézve valami a Bibliában?”

“Természetesen, mégpedig az l.Tim 2:9-10-ben, valamint az l.Pét 3:1-4 versekben” – válaszolta Bob.

“Tulajdonképpen mi az Önök álláspontja a karácsonyi ünne­pekkel kapcsolatban?” – kérdezte Dávid.

“Körülbelül az, amit az Őrtorony a vasárnapra nézve elfo­gad – válaszolta Bob. Tudjuk, hogy mindkettő, úgy a vasár­nap, mint a karácsony nem bibliai eredetű. Az őrtorony a vasárnapot illetően – nagyvonalúan – eltekint annak erede­tétől és megtartja azon a napon vallásos gyülekezéseit, mint,a nagy kereszténység. Következésképpen miért ne lenne ugyanaz a magatartása a karácsonnyal szemben is. De e két szokás közötti, különbséget figyelembe kell venni. A kará­csony méltó megünneplésével Isten törvényét nem sértik meg”, míg a vasárnap megtartásával az Úr kifejezett és világos szavát vetik meg.”

“Ebben a megvilágításban az Őrtorony tényleg nem következe­tes – jegyezte meg Brenda. Egyrészt azt tanítja, hogy a-ka­rácsony eredetével nem kell törődnünk, másrészt az ugyanabból a forrásból eredő vasárnapot a legnagyobb val­lási tevékenység és gyülekezés napjává teszi.”

“És mi van a születésnapokkal?”

“Mi lehetne?” – kérdezett vissza Bob. “A Biblia elveti a születésnapok megünneplését?” – kérdezte Dávid.

“Erről nem tudósít a Biblia – válaszolta Bob. Bár némely pogányról megemlíti, hogy születésnapjukat megünnepelték, mivel ők így tettek azért még nem bűn e nap megünneplése. A pogányok menyegzőket is ünnepeltek. Nos, emiatt le kelle­ne mondanunk a menyegzőkről, csak azért, mert ők ezt te­szik? Természetesen az igaz keresztény másképpen ünnepli a születésnapot és a menyegzőt, mint a pogányok. Mi az Isten iránti hála és köszönet lelkületével tesszük, aki áldásával és vezetésével mindig velünk van.”

“És milyen magatartást kell tanúsítson a keresztény a nem­zeti zászló üdvözlését’illetően? Felálljon-e, amikor a nem­zeti himnusz hangzik., vagy ha egy államfő vagy uralkodó megjelenik?” – hangzott a következő kérdés.

“Itt a tiszteletadás és hűség megnyilvánulásáról van szó. A Szentírás felszólít arra, hogy a felsőbbséggel szemben hűséget és tiszteletet tanúsítsunk. Róm 13:1-7. verse igen sokat mond ebben a kérdésben, éppúgy mint az l.Pét 2:13-18, ahol még az. is kifejezésre jut, hogy az ilyen magatartás Isten akaratával megegyezik.”

“De a felsőbbség”fogalmán, nem emberi felsőbbséget kell érte­ni – vetette közbe Dávid. Egyedül Krisztus a mi felsőbbségünk.”

“Olvassák el az l.Pét 2:13-18. igéket – ajánlotta Bob – és világosan látni fogják, hogy pontosan földi hatóságokról van szó, akiknek Isten iránti szeretetből bizonyos tiszte­lettel adózunk.”

Mindnyájan keresték az említett igét, Lorna pedig felolvas­ta: “Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak, akár helytartó­nak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Istennek akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag em­berek tudatlanságát, mint szabadok és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.”

“De ha a felsőbbségek előtt felállunk, az nem az imádás jele?”

“Dehogy – mondta Bob – csupán megvalósítjuk azt, amit a pa­rancs megkövetel, pontosabban, megadjuk a tiszteletet annak, akit megillet-. Az imádás fogalma mást jelent. Ha például egy hatósági személy, uralkodó vagy a kormány magas rangú képvi­selője felkeresne egy adventista gyülekezetet, -akkor a gyü­lekezet felállna, hogy üdvözölje és kifejezze tiszteletét. Ha azonban “Jézus jelenne meg köztünk, akkor, az egész gyüle­kezet térdre borulna és imádná őt.”

“Ez érthető – jegyezte meg Paul. Ezt az Igét már ifjú korom­ban is így értettem, amikor olvastam.”

“Meg kell mondjam – fűzte hozzá John -, hogy minél többet hallom, annál inkább meggyőződöm, hogy az adventista taní­tás az, amit éveken át kerestem. És most már előre örülök, hogy megkeresztelt adventista leszek.”

“Ki foglalkozik közületek azzal a gondolattal, hogy megke­resztelkedjen mama?” – kérdezte Dávid.

“Nos, itt van mindjárt édesapád és én, aztán Valmai és Mary, Gary még kissé fiatal, bár ő is szeretne megkeresztelkedni. Hogy Nanna miként dönt még nem tudom, de Klarice szintén szeretne megkeresztelkedni, fia Paul egyetért vele.”

“Én nem akarok útjába állni, csak engem hagyjatok ki egye­lőre a játékból ” – válaszolta Paul.

“Ami engem illet – mondta Nanna – jől tudom, hogy az az út,, amelyen haladni akartok helyes, de nekem – az én koromban most nehéz hirtelenében változtatnom. Én szerettem a Társaságot. Azt is tudom, hogy a velük való végső szakítást nem tudom elkerülni. De a keresztségre csak akkor gondolok, ha itt lesz majd az ideje.”

“Nos hát, hogy áll az ügy veletek Dávid és Brenda?” – kér­dezte Lorna.

“Mi is elhisszük, hogy itt az igazság – válaszolta Dávid -, de ez alkalommal semmilyen kockázatot nem vállalunk. Előbb alaposan tanulmányozni akarom az adventisták történetét és tanítását, és ha teljesen meggyőződtem, akkor igyekszem a munkámat úgy rendezni, hogy a szombatot megtarthassam. Bár ez azt jelenti, hogy egyszerű munkásként a reggeli műszak­ban kell dolgoznom, s csak fele annyi fizetésem lesz. De ez nem játszik szerepet, azt magamra vállalom.”

Lorna igen boldog volt, hiszen amit most átélt, felülmúlta minden álmát. Az a remény, hogy a közeljövőben férjét, any­ját és gyermekeit egy hitben láthatja egyesülni, naponként szebbnek és drágábbnak látszott előtte.

Krisztusban megkeresztelve

A tél elmúlt. A rekettye aranypompában hirdette a tavasz eljöttét. Stevens John kocsiját vezette – egész családjá­val – az időközben megszokott Bozot utcán át a kis adventista kápolnához.

Á mai napot sohasem felejtik el, azt a napot, amelyen Jézus Krisztust, mint Istenüket és Megváltójukat elfogadták. Lorna  gondolatai visszaszálltak arra. a forró nyári reggelre, ami­kor Klarice kocsijával az Eukaliptusz farmra jött és beje­lentette, hogy adventista akar lenni. Azóta sok minden tör­tént, és idő közben-világosan felismerte, hogy az Úr keze volt az, amely lépésről lépésre vezette őket igazságának megismerésében.

A tanulmányok hónapjai alatt ismeretük mindinkább gyarapo­dott. Az egész család új tapasztalatot nyert, amely gazda­gította életüket és ezen felül megtalálták a bűneiket meg­bocsátó személyes Megváltójukat. A kis gyülekezet ma a menny különös áldásában részesül. Az öt keresztelendő jelölt tiszta fehérben foglalt helyet az első sorban. Mögöttük Brenda, Dávid, Paul és Nanna. Az öreg hölgy Garyval együtt a gyerekekre is vigyázott.

A pódium ünnepélyes virágdíszben állott. Bob prédikációja kiindulópontjául a Gal 3:27 verseit választotta: ‘Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Beszédében megmagyarázta a keresztség fontosságát és az alá merítkezés, illetve újjászületés jelentőségét.

Anderson Betty avatási éneket énekelt, s miközben az orgona halkan szólt, .John és Lorna a medencébe léptek. Immár nem­csak azt tudták, hogy mit jelent Krisztusban megkeresztel­kedni, hanem azt is megtapasztalták mit jelent “Krisztust- felöltözni”.

Keresztségük után Lorna felkereste a környezetükben levő összes szomszédait és elbeszélte nekik, milyen hatalmas változás történt életükben. És miután már 18 éven át ter­jesztette az Őrtorony tanait és iratait, sőt követőkre is talált, most nem volt könnyű beismerni, hogy tévedett. Mégis összeszedte minden bátorságát, mert érezte, hogy erre hivatott. Imádkozott, hogy az Úr ne csak a szükséges erővel ajándékozza meg, hanem adjon megértő embereket is, akikkel az Igazságot és annak áldásait közölni tudja > S valóban, Bob a következő év végén 23 embert keresztelhetett meg, vol­tak köztük néhányan,, akiknek megmentésén Lorna is erőtelje­sen fáradozott.

A keresztség után még hónapokon át folytatta Bob Dáviddal és Brendával a tanulást. Dávid alaposan tanulmányozta az  adventközösség történelmét és a próféciák magyarázatát. Vé­gül arra az eredményre jutott, hogy olyan mozgalommal ismer­kedett meg, amelyet Isten vezet és amely erőteljesen fejlő­dik, sót fennállása óta tanításai világosak és szilárdak ma­radtak. Ezzel ellentétben felismerte az Őrtorony Társaság tévedéseit. Az általa nagy érdeklődéssel olvasott könyvek közöl különösen lebilincselte E.G. White: “Nagy küzdelem” című könyve, amelyet több mint 70 évvel ezelőtt írt. Mélyen meghatotta az a tény, hogy e mű állításait azóta sem kellett megváltoztatni, és hogy a vallásos világban történő jövőbeni fejlődéseket, amelyek ma teljesednek, már akkor megjövendöl­te. Amikor ezt a könyvet az Őrtorony régi könyveivel össze­hasonlitotta, nem maradt többé kétsége  afelől,  hogy az adventizmust Isten választotta az ö igazságának csatornájá­vá ebben az utolsó időben.

Végül elérkezett a nap, amikor elhatározta, hogy tovább lép, s új ismereteit tettekre változtatja. Elhatározását Brenda örömmel vette tudomásul. Megígérte neki, hogy vele halad az úton még akkor is, ha kevesebb bevétellel és más nehézségek­kel kell számolniuk. Amikor Dávid bejelentette szándékát a vállalat vezetőjének miszerint ő h.n. adventista lesz, s hogy ezután a péntek estéken és szombatokon szeretne szabad len­ni, gúnyolták és kicsúfolták. Sőt ezen felül meghívták a különböző egyházak papjait és laikus prédikátorait, hogy lebe­széljék őt a szombat esztelenségéről, de az ilyen értekezle­tekre Dávid magával vitte Bibliáját és elhallgattatta ezeket az embereket.

Nagyon jó állása volt a gyárban. Mivel megbízható ember volt, felettese mindent megkísérelt, hogy a szombatot szabadnap­ként megadhassa és továbbra is a helyén maradjon. Ez azonban ütközött a gyári szokásokkal. így aztán munkaadója csak a  nappali műszakba helyezhette segédmunkásként, ahol az isko­lai tanulmányukat éppen befejező fiatal munkásokkal, kevesebb fizetésért kellett dolgoznia.

Amikor később visszatekintett e nehéz időkre meggyőződött, hogy Isten ezeket a próbákat egészen meghatározott célból engedte meg. Eddig azon a véleményen volt, hogy csak Jehova tanúinak kell hitükért szenvedniük és áldozatot hozniuk. Most ezt, mint adventista jobban átérezte.

Egy napon meglátogatta őt otthonában a tanúk gyülekezetének három -vezető embere, közülük az egyik annak idején vele együtt tanult és keresztelkedett. Nagyon komolyan és nyoma­tékosan hozták elő azt a kérésüket, hogy változtasson szán­dékán, legyen tudatában annak, hogy nemcsak magát, hanem családját is romlásba sodorja. Dávid elővette Bibliáját, amelyben jó néhány Bobnak feltett kérdés válaszait s saját – észrevételeit feljegyezte, majd látogatóinak kérdéseket tett fel.

“Ha ti valóban az igazsággal .rendelkeztek, akkor válaszolja­tok kérdéseimre.” Mivel képtelenek voltak a válaszadásra, kedvetlenül eltávoztak anélkül, hogy figyelmeztették volna a kizárására, ha az adventistáknál megkeresztelkedik.

Dávid nagyon csodálkozott, amikor 14 nappal később ismét látogatókat kapott az Őrtoronytól. Ezúttal a gyülekezeti szolga jött a kerületi vezető kíséretében, aki a körzet fő felelőse volt. Dávid nem engedte magát befolyásolni tőlük. Bizalommal nyitotta fel Bibliáját és bizonyságot tett új hitéről. Ők azonban nem bocsátkoztak hosszú vitába vele, ha- nem még egyszer figyelmeztették, hogy térjen vissza haladék­talanul az Őrtorony Társasághoz, különben ki lesz zárva so­raikból. Akkor a gyülekezet egyetlen tagja sem beszél majd vele.

Dávid bátran válaszolt: “Ezt sajnálnám, de most már tudom, hogy az Őrtorony nem képviseli az igazságot. Én már nem tu­dok változtatni és közétek visszatérni. De a jövőben Jehova minden tanújával, akivel találkozom közölni fogom az igazsá­got, amely annyira értékes számomra.”

Pontosan 15 hónapra rá, hogy Bob először járt Dávidnál és Brendánál, elérkezett a házaspár keresztsége. Nanna is kész volt vállalni ezt a lépést.

Egy napon, amikor Bob ismét meglátogatta az Eukaliptusz far­mot, John azt mondta “Már jó ideje, hogy az adventközös­ségben vagyunk, de amikor visszatekintek, az egész dologban csak egyet sajnálok és fájlalok.”

“És mi az?” – kérdezte Bob.

“Az, hogy nem tudtunk már korábban erről a gyülekezetről – jelentette ki nyomatékosan John. Valmai most az adventisták szemináriumában “tanul,, majd Mary következik, s aztán Gary… Valóban jő lett volna, ha korábban ismerjük mindezt, mert akkor Dávid és Klarice is részesülhetett volna az advent­iskolák adta örömökben.”

“Nézz csak ide! – és Lorna egy levelet húzott ki a boriték­ból ő átadta Bobnak. Erre az okmányra vártunk már több mint 12 hónapja.”

“Mi ez?” – kérdezte kíváncsian Bob.

“Az Őrtorony Társaságból való kizárásunk írásbeli igazolása.” Aláírói a gyülekezeti szolga, helyettese, valamint a biblia­tanulmányok vezetője. Kizárásunk okául ezt írták: ‘Megszeg­tük eskünket, amellyel elköteleztük magunkat, hogy Jehovát hű tanúként szolgáljuk. Amikor én Jehova tanúja lettem, va­lóban megfogadtam, hogy csak Neki szolgálok és az igazság­hoz hű leszek. Most is – úgy mint régen – az a véleményem, hogy a fogadalom él és nem törtem meg. Továbbra is hű akarok lenni az Úrhoz és engedelmes az Ő igazságához. Jehova törvé­nyeit meg akarom tartani és az én Uramnak és Megváltómnak tiszta szívből akarok szolgálni. Ez az oka annak, amiért el­hagytam az Őrtorony Társaságot, mivel nem tanítottak helye­sen. Én is úgy érzek, mint John, sajnálom, hogy ezt az utat nem ismertem meg. már korábban. De köszönöm Istennek, hogy mégis a nagy adventcsaládba hozott. Hiszem, hogy tapasztala­tom másoknak is áldására lesz, ha az igazság valódi csator­náját és a helyes választ keresi a tekintetben, hogy az Őrtorony-e az igazság csatornája, vagy más gyülekezetben kell keresni.

 

Mondja el a véleményét!