Melyik a nyugalom valódi napja?

Rick Warren baptista lelkipásztor – alább olvasható – 2016 10.04-én közzétett NAPI REMÉNY üzenetében ezúttal ismételten jégpályára lépett, amikor megpróbálta a kör négyszögesítését. Egyetlen szösszenetben többször is melléfogott, hogy bebizonyítsa az Isteni szóval megáldott és megszentelt nyugalomnap kicserélését egy másik “nyugalom” napra. Ennek a téves igyekezetnek a megsemmisítésére elég  egyetlen kérdés is:

Hol van a Bibliában másik napra nézve ez a kitétel leírva. “…a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.”? 

Megáldott … megszentelt…napról nem olvasok másikról, mint a szombatról. A világon mai (2016 10,12.) statisztika szerint létezik 563 vallási csoport, egyház, közösség…akiknek ez a “MINDEN HETEDIK” napjuk: a tízparancsolat szombatja.

http://www.the-ten-commandments.org/sabbathkeepingchurches.html

Bár, megjegyzem a tömeg, vagy a létszám sohasem lehet hitbeli téren mérvadó. Gondoljunk csak a középkor 1260 éves időszakára (538-1798-ig),  amikor azok voltak Istennek – kisebbségben élő – igaz gyermekei, akiket tűzzel-vassal irtottak a Bibliához ragaszkodó életvitelük/hitük miatt.pdvd_114

A lenti cikk kiemelései személyes hitemet/véleményemet tükrözik.Illetve fontosnak tartom arra, hogy a téma fókuszába helyezzem.  (Dénes Ottó)

Napi remény

“Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja.”
(2 Mózes 20:9)

A Bibliában sok útmutatót találunk arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az Isten által kirendelt életet egészségesen élni.

2 Mózes 20:9-ben úgy olvassuk, hogy “Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja.” A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy a Tízparancsolatba is beletette. Azt szeretné, hogy a héten legalább egy pihenőnap legyen. Ezt Sabbathnak nevezik, ami szó szerint azt jelenti, hogy pihenőnap, nyugalomnap. Isten azt szeretné, ha minden hetedik nap pihenőnap lenne. (A nap nem lényeges. Nem egy bizonyos napon kell legyen, hanem minden hetedik napon.)

Bikaölő Mithrász isten szobra
Bikaölő Mithrász isten szobra

Kommentem: Most akkor lényeges, vagy nem lényeges a minden hetedik nap neve, időpontja?! Vehetem- e ebben követendő példának a Mohamed vallását követőket, akiknek a heti rendszerességgel megtartott imanapjuk a PÉNTEK? Ez is “minden hetedik nap”! Vagy, ha a különböző, magukat KERESZTÉNYNEK nevező vallások önkényesen kijelölt egyéb napját – például a 321-ben császári rendelettel kijelölt VASÁRNAPOT – fogadom el, mint, ami “ MINDEN HETEDIK”…azzal mit ismerek el automatikusan? Nem esetleg –  az egész római birodalomban akkoriban követett – MITHRÁSZ NAPISTEN emléknapját?

Miért helyettesíteném be az Isten által példaképpen nekem  adott  napot mással?! (Dénes Ottó)

Annyira lényeges ez, hogy még Isten is megpihent a hetedik napon, amikor a Mindenséget teremtette, nem azért, mert elfáradt, hanem azért, hogy ezzel nekünk példát mutasson.

Ezen a Sabbath napon, a nyugalom napján, mit teszel, hogy valóban pihenőnap legyen?

Pihentesd a tested. Isten úgy teremtett bennünket, hogy szükségünk legyen a pihenésre. Amikor az autódban a hűtővíz hőfokmérője pirosban jár, megállsz, mert ha tovább mennél tönkremenne a motor. Isten azt mondja, amennyiben nem pihensz meg a hetedik napon, ha az adrenalint pumpálod egész nap, nap-nap után, a hét minden napján, akkor a motorod egy idő után tönkremegy, felmondja a szolgálatot. Tehát a tartalékaiddal tartalékosan kell bánnod. Szánjál időt a pihenésedre.

Érzelmileg töltekezz. Maradj csendben. Esetleg lehet, hogy a kapcsolataidat kell újraépítened. Lehet erre van szükséged. Biztos van valami kikapcsolódási formád, amiből meríteni, töltekezni tudsz. A golf versenyen biztos nem töltekezel. Csak a többiekre kezdesz el haragudni.

Fókuszáld újra a lelkedet. A nyugalom napja alatt nem veszel ki szabadságot Istentől, hanem dicsőítesz. A dicsőítés mindent új látószögbe helyez. Amennyiben túl elfoglalt vagy Isten számára, akkor semmire másra sincs időd. Ahhoz hogy időd legyen Istenre, be kell ütemezned a nyugalom napját a napirendedbe. A Zsoltárok 127:2-ben úgy olvassuk, hogy “Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Isten örömmel pihenteti azokat, akik szeretik őt. Tehát a szándékaid közé vedd fel a nyugalom napját is.

Beszéljetek róla

  • Mi lehet az, amivel a lelkedet fel tudod tölteni?
  • Melyik az a nap, amelyik legjobban megfelel a Sabbathnak, a nyugalom napjának? Miért?
    Kommentem: Nekem legjobban az a nap felel meg  testi-lelki pihenésre, amit maga a Teremtő Isten jelölt ki személyes példaadásával.(Dénes Ottó)
  • Hogyan tudod a családodat, barátaidat segíteni abban, hogy megértsék, hogy mi a nyugalom napja, és, hogy miért kell megtartani?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.04.)

Mondja el a véleményét!