Egy kis számtan CHF–ről forintra, és vissza.

Ha a végén kicsit erős a végkövetkeztetés, azért a számolósdi része tapasztalataim szerint megállja a helyét.  Érthetően, átláthatóan, egyszerűen leírva!

Az évszázad pénzügyi csalásaimages (15)

[A számadatok sematikus, illusztrációt szolgáló értékek, hiszen a
valós adatok egyedenként változnak.]
A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és “magyarázatok”
elhagyásával nézzük hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF
“alapú” kölcsönzések!

Rászedett János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik
lakóparkokat építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezett, Rászedették
tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy temetőre néző
lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek egyetlen szépséghibája az volt,
hogy a nagymamától örökölt vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak.
Szükségük volt tehát 7 millió kölcsönre. Teljesen mindegy melyik
bankot keresték fel, mert ott a következőket közölték velük. Jelzálog
bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves
futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF
alap esetén a havi törlesztő részlet 38.600 Ft lesz, míg HUF alap
esetén 98.000 Ft lesz.

Tekintettel arra, hogy az ügyletnél egyetlen
egy darab svájci Frank se jelent meg, se fizikai, se átvitt
értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztő részlet
kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta. Rászedették
természetesen a sokkal vonzóbb CHF alapot választották, magyarul be
kapták a horgot. Nézzük mi is történt tulajdonképpen!
A bank Rászedettéknek kölcsön adott kvázi 50.000 svájci frankot, évi 5
% kamatra. Viszont a lakópark építők nem 100.000 CHF-et kértek a
lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették a kölcsön
kapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a banknak
7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon, mert a
kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót az építési
vállalkozónak, és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci frank a törlesztő
részletük. Mivel Rászedettéknek a banknál forint számlájuk volt –
miért is lett volna más, hiszen az átutalt fizetéseiket forintban
kapták – a bank a számláról minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek
megfelelő forintot (természetesen eladási árfolyamon, mert a
kapzsiságnak ugye nincs felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600
forintot, de csak addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt,
vagyis legfeljebb egy hónapig. A következő esedékességi napokon a
mindenkori 276 CHF vételi árfolyamon kiszámított árát emelte le a
forintszámláról, amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot,
amikor 180 lett, akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor
66.200 forintot. De nem csak a törlesztő részlet emelkedett,
emelkedett maga a tartozás is.

Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal
tartoztak (mínusz néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci
frankkal, aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra
emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci frankot
se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva, mert azt
vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában? Kölcsönügylet?
Másodlagosan, de esőlegesen egészen más.

Valójában egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy
a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg Rászedették –
tudtukon kívül – arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama 20
éven keresztül nem fog megváltozni.
Akinek egy egészen csökevényes
közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy 20 év távlatában a
svájci frank egészen biztos erősödni fog a forinthoz képest. Ezt
tudva a Magyarországon működő bankok úgy is spekulálhattak volna,
hogy 3.000 milliárd forintért vesznek CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon,
és akkor most eladhatnák 240 HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142
milliárdot. De mennyivel kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem
létező pénzekkel.

Persze, most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci
frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs. 2008.
novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez azt jelenti,
hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz hússzorosát
kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz mellett 95 forint
virtuális pénzt is kölcsönadhatnak. Az állampolgárok csőbehúzása olyan
jól sikerült, hogy a bankoknak 2008. végére likviditási gondjaik
lettek, vagyis túlkölcsönözték magukat. A “likviditás” ugyanis azt
jelenti, mennyi szabad tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit
kikölcsönözhet. És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a “szabad” tőkének
95 százaléka virtuális, nem létező.

A világgazdaság begyűrűző válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát lecsökkentette egy
nevetséges 2 százalékra, (jegyezzük meg, hogy “békeidőben” a nyugati
bankok kötelező tartalékrátája általában 10 %) lehetővé téve, hogy a
bankok további virtuális forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen
CHF alapon. A Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével
kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének. [A legújabb
WikiLeaks feltárás szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy “a magyarok
tanulják meg, nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az
eladósodottakat”.]

Foglaljuk össze, mi történt jogi értelemben. Tekintettel arra, hogy
mind a forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a
bankok ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az
égvilágon semmi se indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén
jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel. Logikusan feltételezhető
tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja a kölcsönért
folyamodók lépre csalása volt. Az nem várható el a széles lakósságtól,
hogy komoly pénzügyi ismeretekkel rendelkezzen. Borítékolni lehetett,
hogy ha havi 38 és 98 ezer forintos törlesztő részlet között választhat,
akkor a 38-at fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent
semmit, hiszen ez csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi
közre nem volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a sujkot, ha a
csalás bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés
így rendelkezik: “Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe
ejt, és ezzel kárt okoz, csalást követ el .”

A CHF alapú hitelek
esetében mind a három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan
volt a haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik
igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén kívül
polgári peres eljárásban is lehetséges a hitelszerződések semmissé
nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.

Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy CHF alapú hitelek esetében a
csalásnak – szerény véleményem szerint – egy különösen minősített
esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős
összegekben, szervezetten bűnszövetkezetben. A végső kár
ezermilliárdokban mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot
is. Éppen ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is. (?)

Mondja el a véleményét!