Ezért nem szabad négyéves kor felett Spongyabobot nézni a tévében

Véleményem106A kisgyerekeknek szánt rajzfilmes csatornák, mint pl  a MINIMAX vagy a Cartoon Network,  – bármilyen kevésnek is tűnik a tv előtt eltöltött idő – a kis unokákra kimutathatóan rossz hatással vannak. A “gyereknevelésnek” ez a közkedvelt módja a legkárosabb a kicsikre nézve, hiszen a függőségre ez az életkori réteg különösen érzékeny. Nincsen semmiféle fogalmuk a szó – függőség – értelméről, működéséről,távlati hatásairól.

Azt, hogy a kis lélekben végzetes hatást hoz létre kit érdekel?   Szinte egyáltalán nem teremthető velük kapcsolat, miközben a képernyőt bámulják. Ha enni kapnak, közben is bűvölten néznek egy irányba, mintha valami (valaki?) húzná őket ellenállhatatlanul.Az a benyomásunk, mintha egy idegen hatalom lépne be a családi közösségbe, aki már nem mi vagyunk, hanem “Ő” irányítja a kicsiket.images (7)

Kizárólag a bibliai gondolkozással lehet(ne) kilépni a bűvkörből, de ezt – idevágó ismeretek híján – valószínűleg kevesen tudják felfogni, beleérezni. Az ember, mint intelligens lény a küzdelem célja, ezt akarja a lelkek ősi ellensége megnyerni. A NAGY KÜZDELEM  – a Krisztus és Sátán közti harcot nevezik így a vallási közfelfogás szerint – működése, ahogy közeledünk a végidő felé, egyre hevesebb. Az eszközök hihetetlenül kifinomultak, ravaszok. Itt lesz jelentősége annak a generációnak, akiket már egészen kis korban elbűvölt, megvarázsolt Sátán.Ők nem tudnak majd (vagy már most is?) különbséget tenni jó és rossz között, igazság és hamisság között…

Ez a cél. Jó technikai eszközök állnak rendelkezésre, nagyon “vonzó” műsorokkal. Csupán “csak” akik a távirányítót fogják kézbe, gondolhatnák át mindezt. (Dénes Ottó)

Mindössze kilenc percnyi SpongyaBob Kockanadrág nézése is rövidtávú figyelemzavart és tanulási problémákat okozhat a négyéves kisgyerekeknél – állítják a szakemberek egy mini tanulmány eredményeire támaszkodva.

A Virginiai Egyetem pszichológia professzoraként dolgozó Angeline Lillard vezetésével készített tanulmány hatvan gyermek bevonásával készült. A négyéves résztvevőket a szakemberek véletlenszerűen három csoportba osztották. Egy részük a Nickelodeon csatorna pörgős SpongyaBob, a másik csoport a PBS csatorna lassabb ütemű Caillou című rajzfilmsorozatát nézte kilenc percen át, 049míg a többiek rajzolással töltötték ezt az időt.

Közvetlenül a filmnézés, illetve rajzolás után a szakemberek a gyerekek agyműködését vizsgáló teszteket végeztettek, amelyek során a SpongyaBobos csoport tagjai átlagosan 12 ponttal rosszabbul teljesítettek, mint a másik két csoportba tartozó társaik, akik nagyjából azonos szintet értek el.

A Pediatrics című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint mivel a gyerekeknek szánt rajzfilmek általában 22 percnyi akciót tartalmaznak, ezért egy teljes műsor megnézésének „még pusztítóbb hatása lehet”, ám ennek bizonyítására további vizsgálatokra lesz szükség.

Lillard szerint a SpongyaBobhoz hasonló gyors ütemű televíziós programok nézése után a gyerekek nem tudnak önuralmat gyakorolni és rendesen koncentrálni a tanulásra. A Nickelodeon csatorna szóvivője, David Bittler visszautasította a tanulmány eredményeit arra hivatkozva, hogy a SpongyaBob Kockanadrág a 6 és 11 éves kor közötti gyerekeknek, nem pedig a négyéves korosztálynak szólnak.

A szakember szerint azonban azért készítették négyéves gyerekek bevonásával a tanulmányt, mert „ez a legmeghatározóbb életkor bizonyos önuralmat befolyásoló képességek kifejlődésének szempontjából”. Ebből a tanulmányból azonban nem lehet megmondani, hogy más korú gyermekeknél is érvényesül-e ez a hatás.

 

Spongyabob. Rossz hatással van a gyerekekre?  Forrás: hvg.hu

2011. szeptember. 12 MTI  Kapcsolódó anyagok:

  • Internetfüggő diákok: depresszió, drog és magány?
Mondja el a véleményét!