Hogyan halt meg Jézus?
A Megváltó Jézus Krisztus halálának okát egyéb tanulmányokban lehetséges alaposabban szemügyre venni, azonban ezt teológiailag hiteles forrásokat felhasználva kell végezni, hiszen a kereszténység eszmei alapjai ennek a történetileg bizonyított isteni személynek a földi pályafutása és az itt leírt halála utáni idők hozadéka. A témát nem lehet szenvtelenül és közönyösen olvasni, mert amit az orvostudomány e […]
“Semleges” állam és a hitoktatás
Nem csak az egyházi iskolákban lesz kötelező hittan és erkölcstan Forrás: hvg.hu Egyeztetés kezdődött az egyházak és a kormányzat között az iskolai hit- és erkölcstanórák bevezetésével kapcsolatban; a végrehajtási szabályok nyár végére készülnek el – írta szombati számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy az új tantárgyak 2013-as indítása nemcsak az állami iskolák […]
Az első Thessalonikai levél (BSZE Pécs 2012)
A Bibliai Szabadegyetem előadásairól hangfelvétel készült. Ebből közlök egy páli levelet. (Dénes Ottó) BSZE Pécs. I. Thesszalonikai levél (dr Szigeti Jenő) Sok szeretettel köszöntöm Önöket. Egy nagyon izgalmas problémával szeretném kezdeni ezt az előadást. Pál apostolnak az Első Thesszalonikai leveléről van szó, ami talán Pálnak az első levele, és esetleg a legrégebbi újszövetségi irat. Ezt […]
Uramisten, mire megyünk?
FERGE ZSUZSA A RÜKVERCBEN HALADÓ SZOCIÁLPOLITIKÁRÓL A közfeladatok ellátását megtagadó állam asszisztálása mellett mélyülő szegénység a társadalmi békét veszélyezteti. A politikai rendszer okozta demokráciadeficit pedig a mindennapi kapcsolatokat mérgezi – véli írásunk szociológus szerzője. Az az érzésem, hogy visszafelé rohanó időgépben ülök, ami az „európai civilizáció” irányába eddig nagyon keservesen megtett úton megy hátrafelé. Hogy […]
Látogatás egy ókori spiritisztánál.
Saul látogatása Endorban Saul Izrael első királya volt, akinek uralkodása biztatóan indult, később azonban gyászos véget ért. Sorozatos engedetlenségei látszólag nem olyan súlyosak, mint pl. később Dávid király szörnyű bűne felebarátjának élete és becsülete ellen, mégis, megbánás hiányában rettenetes csapdának bizonyultak az Isten akaratából felkent uralkodó számára. Saul fokozatosan szakadt el Istentől, míg végül elvettetett […]
A pápaság vége?
A jelenkor történeteit – és a címben felvetett kérdést – jobban megértjük, ha visszanézünk a múltba. A feltörekvő katolicizmus világszerte érzékelhető uralmi vágyait megérteni akkor lehet, ha mélyebbre ásunk. A pápaság vége a bibliában jól körvonalazható eseményekhez köthető. Erről futólag beszélni nem lehetséges, nem korrekt. A próféciák terén terjengő kuszaságot növelni lehet bedobott ötletekkel (Maya […]
“….nem jog, hanem kegy…”
Próbálom a KEGY szóból képezett szavakat megtalálni. Kegyelem – kegyetlenség – kegyurak – kegyhely – …stb. A hétköznapi használat ezernyi változatában nekem a legfontosabb az isteni kegyelem fogalma, amihez naponta fordulok köszönettel, néha kéréseimmel. Ennek a lefelé menő ágán vannak a most immár politikai használatra – is – alkalmas mondatokat alkalmazó gombfocisták. Nem szóbotlás: akiket […]
“…a katolikus egyház lándzsája….”
Spirituális politika Gábor György morálról és misékről Idehaza tavaly sorozatos támadások értek romákat, zsidókat, melegeket. A keresztény egyházak nem tiltakoztak az erőszak ellen. Holott 2008-at ők a Biblia évének nyilvánították. Szimptomatikusnak tartom a helyzetet. A Biblia alapelve: jure divino. Azaz: egy az Isten, s az emberiség Isten teremtményeként egységes. A tízparancsolat az egész nyugati civilizáció […]
…meggyógyítunk mindenkit..
A minden időkben jól jövedelmezhető misztika és ezen belül az alsóbbrendű elágazások ( kézrátétel, reiki,kés nélküli hasfelmetszés ,távgyógyítás, energiaátadás,jóslás,…)meg az egyéb remek pénzszerzési módszerek tombolásai jellemzik a közélet jelentős szeletét. Miért ez a hatalmas “siker” ezen a területen? Hová tud lesüllyedni az ész, ha beüt egy betegség, vagy egyéb nem várt, de megjött/bekövetkezett stresszor? Ma […]
A Velencei Bizottság is aggódik az egyházi törvény miatt
Az MSZP kezdeményezi, hogy a Velencei Bizottság március 15-16-án születő állásfoglalásáig a kormány ne „törjön-zúzzon” tovább a vallási közösségek között, hanem minden, a törvényi feltételeknek megfelelő egyháznak biztosítsa jogállása megőrzését – közölte Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ellenzéki tagja azt követően juttatta el állásfoglalását az […]
Az egyházügyi törvény tétje

Miért kellett olyan nagy sietséggel (december 28–30.) keresztülvinni a megújított egyházügyi törvény vitáját és megszavazását? Bizonyára azért, mert az egyházügyi törvény alapvető jelentőségű a korszakváltás szempontjából, aminek a megalapozását viszont be akarta fejezni a kormány a múlt esztendő végeztével. Tudatosan használom a korszakváltás kifejezést a gyakran emlegetett politikai rendszerváltás helyett, mert valójában egy nagyobb ívű […]
Van Isten, vagy ….
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki közöttük: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, […]
A bibliai próféciák: Isten lámpásai

Mi a valódi prófécia ismertetőjele? Amit emberek saját belső indításuk, vagy érzéseik alapján próféciának neveznek, valójában az-e? Vagy netán olyan eleme a napi életünknek, amit hangulati, érzelmi, indulati, vagy egyéb úton-módon elő lehet csalni? Mi bizonyíthatja a hitelességét? Hol van a bizonyíthatóan hiteles, egzakt válasz ezek és a hasonló gondolatok, kérdések özönére? Elsőként a múltat […]
…a közjó és az igazságosság szellemében…

Részlet a Pásztorbotot Orbánnak c. cikkből 2006. MÁRCIUS 31.Hetek Mikola, Semjén, Orbán, Seregély, Kerényi mondta…..a közjó és az igazságosság szellemében (?) Kérdésem: ki határozza meg, hogy mi a közjó? És az IGAZSÁGOSSÁG? „Ha nemcsak kormányozni akarunk négy évig, hanem országot és nemzetet is akarunk építeni, akkor a magyar oktatásügy teljes áttekintésével kell kezdeni a hosszabb […]
13 kisegyházi prédikátor és vezető…
Kisegyházakat faggattak A napokban (2012 01 27) jelent meg 13 kisegyházi prédikátor és vezető portréja Vallomások címmel. A szerző a HVG korábbi Portré-interjúinak készítője, Izsák Norbert. 2012. január elsejével lépett életbe az új egyházi törvény, így kézenfekvőnek tűnik, hogy először azt kérdeztük meg Izsák Norberttől, vajon tudatos időzítés eredményeképpen jelent-e meg a minap 13 kisegyházi […]
Illyés Gyula: Kháron ladikján

Kháron ladikja nem akkor indul velünk midőn lezárul és befagy a szem. Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk a végzetes vizen. Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt s ringat a csónakon, amely – bár nem kedvünk szerint – épp oly gyönyörű part hosszában suhan el; épp oly szép Canalén s lagunákon, akár a nászutasoké! Hisz minden […]
Dzsihád, vagy lelkiismereti szabadság? (elemzés: 2001. 09. 26)

Amikor még nagyon friss volt az ikertornyok lerombolásának sokkoló élménye, azonnal megszólaltak józan hangok, akik a jelenségben rejlő valós veszélyeket elemezték, mint például az alanti cikk szerzője is tette. (Dénes Ottó) A vallásszabadság tisztelete (Amerika hangja) Az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadások az amerikai lakosság körében magától értetődővé tették, hogy az élet- és vagyonbiztonság garantálása […]
Mi a megbocsájtás?
(Egy élő előadás szerkesztés nélkül leírt szövegét olvashatjuk. Elhangzott Pécsen, 2011 októberében. ) Szeretettel üdvözlöm a kedves testvéreket, barátainkat, vendégeinket. Egyszer egy református tiszteletes, amikor fellépett a szószékre, a következőt mondta: Kedves gyülekezet! Kedves testvérek! Mindenki maradjon a helyén ülve, és most közösen mondjuk el az Úr imáját. Fennhangon. Majd szólok, ha elég. Most én […]
Lefelé menet (Reményik Sándor verse)
Az “egyszerű” emberek verse, akiknek lényege, hogy “szürkék vagyunk.” Azonban belőlünk áll össze a teremtett világ, a maga bonyolultságában és minden részében, ahol élünk.Itt kell embernek maradni és egymásban nem a botránkozást, hanem az Isten teremtményét meglátni. Máté 17 „Elváltozék…” Köntöse mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, – Mégis: a hegyen lakni Vele […]
Ellenreformáció és rekatolizáció az újkori Európában

A fekete rend hódítása Mivel magyarázható, hogy a reformáció hosszú évtizedeken át tartó diadalmas előretörését végül sikerült megállítani Rómának, sőt az elvesztett tömegek és területek jelentős része fölött is helyre tudta állítani korábbi uralmát? A rekatolizáció sikerének egyik titka, hogy az ellenreformáció valójában a protestantizmuson belül kezdődött el, amikor a protestánsok maguk fordultak ellene a […]