Globális rendszerválság – történelmi perspektívákból

man wearing police uniform selective focus photo

Globális rendszerválság – történelmi perspektívákból Cikkismertetők Buda Peter Jul 12   A legutóbbi posztban egy olyan könyvről volt szó, amelynek szerzője szerint a világ jelenleg nem egy átmeneti zűrzavar fázisában van, hanem egy tartós, strukturális „rend nélküliség” (unorder) állapotába lépett. A poszt óta eltelt – sajnálatosan hosszú – egy hónap óta e megállapítás érvénye legalábbis nem csökkent. […]

Szentek legyetek mert….

Lehetetlent kíván Isten amikor (élet)szentségre irányuló késztetéssel ad „feladatot” követőinek?

Jézus beszélgetése Pilátussal

A főpapok által felizgatott tömeg ordibálásával a háttérben  lefolyt párbeszéd a római helytartó és az előtte álló megkötözött rabbi között, kimagasló példája minden idők koncepciós perei közül, a külső befolyásolás alatt meghozott ítéletnek. – „Vére rajtunk…-”

Jézus beszélgetése a Gadarai ördöngőssel

Félelmetes találkozás volt ördögtől megszállott – és a társadalomból száműzött – emberi lényekkel párbeszédet folytatni. Jézus Krisztusnak erre is volt lelki ereje és gyógyító ráhatása.

Jézus beszélgetése a vakon születettel

Egy nyilvánvalóan különleges gyógyítás történte, amelyet a Jézus korabeli  farizeusok foggal-körömmel igyekeztek letagadni, annyira, hogy még magát az érintett személyt és szüleit is zavarba hozták.

Jézus beszélgetése Péter apostollal

A Genezáreti tó egyik halászából Jézus tanítványa lesz. Mi volt a hatás, aminek eredményeként Simon Péter mindent otthagyott és követte a Mestert?  

Jézus beszélgetése Nikodémussal

Egy hat előadásból álló sorozat első témája, a zsidó főtanács egyik tagja és a Názáreti Jézus közti párbeszéd. Különös hangulatot áraszt a késő éjjel lefolyt eszmecsere, mert a résztvevők közti társadalmi különbség szinte tapintható feszültséget sugároz, amit a Mester örök időkre érvényes tanítással csodálatosan feloldott.

…az ülés és a demencia kapcsolatát vizsgálták.

Nem mindegy, ki miért fog ülni: akár előnye is lehet, ha valaki okos dolgot csinál közben Korunk egyik népbetegsége a sok órán keresztül tartó ülés, tekintettel a mozgásszegény életmód számos negatív következményére. Ezzel nincs is mit vitatkozni, az viszont mindenképpen érdekes, hogy az agyunk hosszútávú egészsége szempontjából nem mindegy, milyen célból ülünk, közben mit csinálunk. […]

….a 8–10 órás ülőmunka hazavágja az egészségünket

Hiába sportolunk aktívan, a 8–10 órás ülőmunka hazavágja az egészségünket – hogyan védjük ki a káros hatásokat? Sokunk napja szinte észrevétlenül telik el ülve, a testünknek pedig egyáltalán nem válik a javára, hogy ehhez az inaktív állapothoz alkalmazkodik. Az aktív sport sajnos nem írja jóvá a tartozást. Ma már közhelynek számít, hogy a mozgáshiány nem […]

Pünkösd mint választóvonal?

ÜNNEP NÉLKÜLI FÉLÉV, VAGY MÉGSEM? (Dr Szilvási József tanulmánya alapján – szerkesztve.) A keresztény egyházak többsége az ószövetségi ünnepek mintájára megalkotta „az egyházi év” fogalmát. Érdekes módon azonban az egyházi évben a tavaszi ünnepek (a páska, a kovásztalan kenyér, a zsenge gyümölcsök, a hetek ünnepe) áll a középpontban. Ez a félév adventtel kezdődik és pünkösddel […]

A keresztre szegezett kézírás (Kol 2,14-17)

A keresztre szegezett kézírás (Kol 2,14-17)„Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást,amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezte azt a keresztfára” (Kol 2,14). Mit szegezett Jézus Krisztus golgotai halálával a keresztre? Mi az „ellenünk szóló kézírás?” „Ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az Úr szövetségládáját hordozták. Fogjátok ezt a törvénykönyvet, […]

Nekünk Mohács kell?

gray concrete building during daytime

1525 novemberében a haldokló Jakob Fugger még tett egy utolsó kísérletet a Thurzó–Fugger-féle Egyesült Magyar Kereskedelmi Vállalat működésének helyreállítására, és ezt írta II. Lajos magyar királynak: „Mert ha ezen a végső tárgyaláson számunkra is elfogadható feltételekkel jutnánk megegyezésre, akkor mi újból bérbe vennénk a magyarországi bányaműveket, ami új szövetséget is jelentene a Fuggerek és Magyarország […]

Élelmiszerek hőkezelése

A pan of food cooking on a stove with a wooden spoon

Egy kalászos – de ez kismértékben érvényes egyéb élelmiszerekre is – addig komplett és teljes értékű, amíg abban az állapotban található, amiben a Teremtő Isten megalkotta. Tehát például a dió, mandula, gabonák…stb ahogyan megteremnek egy jól becsomagolt „konzervnek” foghatók fel. Egy igen jó példa a tönkölybúza, aminek kivételesen tökéletes a „csomagolása”, mert a többi gabonákhoz […]

Hamburgerről kissé bővebben

burger with lettuce and fries

Híres hamburgerek Megihletett a cikk, amiben a Junk Food –hoz képest magasabb szintet képviselő hamburgerimádók kasztja – is – megszólalhatott. Ha van valami, ami alaposan ki van “vesézve” az amerikai gyorsétterem-ipar alul-háttér-stb nézetből. Indító irodalmi termék a cikkben is említett Eric Schlosser könyv: a Megetetett társadalom. Megjelenése után hamarosan át-meg átolvastam, kijegyzeteltem, felháborodtam és lecsillapodtam. […]