A „vallás” elutasítása

Jon Paulien: Örök evangélium egy örökké változó világban c. könyvéből idéztem egy fejezetet. Nagyon időszerű témát feszegetett. A posztmodern emberek viszonyát a vallásokhoz. A kipontozott részeket egy konkrét egyház miatt hagytam ki, mert ezek a mondatok nagyon valószínűleg illenek más egyházakra is, mint általánosságban érvényes tételek. (Kiemelések: Dénes Ottó.) A posztmodern emberek intenzíven érdeklődnek a hit és a […]
A Magyar Hírlap és az államegyház (2001 dec.22)

Jó lenne, ha néha ezek a Bibói gondolatok, eszmék megjelennének némelyik egyházi (vagy a hozzájuk erősen kötődni szándékozó) állami vezető emlékezetében. Ha erre nem fogékonyak, az csupán az időközben megjelent hatalmi tébolynak és a nyomában járó intézkedéseknek (is) köszönhető, amikből az erkölcsi lecsúszást és az előbb-utóbb elnyomorított polgári és politikai jogok korlátozásának szándékát (is) […]
Ferenc, a Vatikán imámja

Vélemény a pápa legutóbbi kijelentéseiről 2015. 12. 04. Ferenc pápa hatnapos afrikai körútjának utolsó állomásán a Közép-Afrikai Köztársaságban, Banguiban meglátogatott egy mecsetet, ahol cipőjét levéve Mekka felé fordulva imádkozott, majd kijelentette: „A keresztények és a muszlimok testvérek… együtt nemet kell mondanunk a gyűlöletnek, a bosszúnak és az erőszaknak, különösen annak az erőszaknak, amit a vallásnak […]
10 ÉRV, miszerint a szombat nemcsak a zsidóké

Tíz érv annak igazolására, hogy a szombatünneplés nem csupán a zsidóknak adatott 1) Ádám és Éva nem voltak zsidók. „És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt” (1Mózes 2:3), még a bűneset előtt. „Megszentelni” annyit tesz mint szent célokra elkülöníteni. Az Édenkertben egyedül Ádám és Éva számára lehetett elkülönítve a szombat, akik pedig […]
OROSZ PÁTRIÁRKA A NYUGALOMNAPRÓL

Immáron majdnem 1700 éves az a császári rendelet, amelyre épülve – jóval később ugyan,- de a keresztény egyház elfogadta és megkövesítette a heti nyugalomnap kérdésében a világi hatalom által hozott rendeletet. Történelmünknek első és a második századában még nem volt vita a tízparancsolatnak erre vonatkozó “paragrafusáról”. Ez az Isteni parancsokat mellőző, sőt átíró vita a […]
A TEREMTŐ létezése

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: – Miért hiszi, hogy van Isten? – Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet […]
“fontos, hogy az egyházat ne érje hátrány…”

Micsoda egyenes beszéd?! Nem kisebb személyiség, mint a “Kedves Vezető” közvetlen helyettese mondá, hogy a Minden Problémára Orvosságos Megoldás (az Egyetlen Kulcsocska) nem hozá meg a kívánt bevételt. Namármost, ha ezt egy türelmetlen olvassa, és nem képes felfogni, hogy ez még csak a kezdete a felívelő szakasznak, annak semmi sem lesz elég. A mostani emelni […]
A lelkiismeret magyar szabadsága

A cikkben alkalmazott kiemelések java része a saját véleményemet/álláspontomat képezik. A Közéleti blog, de inkább a másik blogom vesszőparipája (ars poetikája?) az egyén és az állam viszonya, valamint a lelkiismereti szabadság, mint emberi alapjog. A fő példa az ADÓGARAS példázata, amiben az Üdvözítő tömören, határozott és egyértelmű állásfoglalással rendezte le a “Császár” és Isten világának […]
Bélyeg a homlokon, avagy 1984 korszerűen

Amióta a Biblia szinte minden nyelven hozzáférhető fordításai kinek-kinek a saját nyelvén olvashatók, a Jelenések könyvének próféciái a megfejtések/találgatások özönét generálták. Az egyik legkülönösebb, és a legtöbb találgatást “tippelő” szakasz a 13. fejezet 16-17. verseiből áll. “16. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; […]
600 éve égették meg Husz Jánost, a cseh hitvédőt

“Mindannyian husziták vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Az Ige világosságát 100 éve élve máglyán megégették …” (Luther-Huszról) Védelmezzétek az igazságot mindhalálig! Kulcsár Árpád (HETEK cikke nyomán) 600 éve, 1415. júliusában ítélték halálra és égették el máglyán Husz Jánost. A nagy tekintélyű cseh teológustanár következetesen harcolt azért, hogy a korszak katolicizmusának visszataszító romlottságát a Szentírás figyelmen […]
…a húsvét, a mindenszentek és a halottak napja?

Vance Ferrell: Honnan ered a karácsony, a húsvét, a mindenszentek és a halottak napja? BIK Könyvkiadó Budapest. Bevezető. Hálásak lehetünk Istennek mindenért, amit Fia, Jézus Krisztus tett és ma is tesz érettünk. Számunkra nem kérdés Jézus születésének ténye, de szeretnénk tudni, honnan ered a karácsony? Miért ünneplik azt éppen december 25-én? Ki tulajdonképpen „Santa Claus” […]
“A” karácsonyfa itt nekünk…

Nagyon helyes és eddig is már megvalósítható eseménynek látom azt, hogy az év egyik kiváltságos napján (esetleg éppen karácsonykor, miért ne?) néhány rászorulót, családot, egyént megajándékozzon a pécsi H.N.Adventista gyülekezeti közösség. Az időpont fényét emelné – és a betérőknek is biztosan kedves látvány lenne – egy szépen feldíszített karácsonyfa. Elvégre is kérdezem: miért nem volt […]
Akik “visszajöttek a halálból”

Mivel lehetne azoknak a szemeit kinyitni, akiket elvarázsol az a sok hamis élmény, beszámoló, tudósítás…stb, amikben élő, eleven embertársaink elmondják, hogy mit éltek át “haláluk” után. A legtöbb esetben a klinikai halálból, illetve az onnan történő visszatérésről adtak “szenzációs”, “hiteles”, “csodálatos”…beszámolókat. Némelyik dús fantáziával megáldott leíró, valódi bestsellert tudott – többnyire egy jó tollú íróval […]
Zsidókereszténység és muszlim istenhit

A szerethető Isten A zsidó-keresztény és a muszlim istenkép eltérései Az apa szeretete mindent felülír. Manapság újra divatos az iszlám istenéről, Allahról azt állítani, hogy azonos a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás Istenével, s hogy a „három ábrahámi, monoteista világvallás” ugyanazt az Istent imádja. Akik azonban komolyan veszik ezt a kérdést és az összehasonlító vallástörténet tudományát, amely részleteiben […]
A rejtélyes iszlám

A Korán két világa: Interjú Bill Warner iszlámkutatóval Elpuhult nyugati férfiak, elnőiesedett kereszténység: többek között ez is hozzájárul az iszlám terjedéséhez a nyugati világban – állítja Bill Warner iszlámkutató, aki sikeres természettudományos karrier után váltott, és az elmúlt évtizedekben a politikai iszlám kutatásával és az ezzel kapcsolatos felvilágosítással foglalkozott. November elején Budapesten járt, akkor válaszolt […]
Prófécia és evangélium

Krisztusra vonatkozó prófétai igék az ószövetségben Alapige: II. Péter 1: 19-21. A biztos prófétai ige, mint lámpás! Kezdésnek az emmausi tanítványok és Jézus párbeszéde: Lukács 24:13-tól. Súlypont. 25-27. Az „idegen” kritikája: „ Balgatagok és rest szívűek..” Balga = gyenge eszű, buta,…? A GONDOLKODÁS hiánya. Eredménye: Rest szív = lusta, közömbös, érdektelen… Az ÉRTELEM nem = […]
Károli Biblia citátumokkal

Forrás: https://github.com/gabordobrei/karoli-biblia-citatumokkal SZENT BIBLIA AZAZ ISTENNEK Ó ÉS ÚJ TESTAMENTOMÁBAN FOGLALTATOTT EGÉSZ SZENT ÍRÁS MAGYAR NYELVRE FORDÍTOTTA KÁROLI GÁSPÁR Könyvtárunkban az 1990-es évek első felében úttörő vállalkozásként elkészült első HTML-kódolású, online elérhetővé tett e-szövegünk: a Biblia, Károli Gáspár magyar fordításában. Forrásszövegként az Arcanum kiadó „Biblia : teljes szövegű adatbázis Károli Gáspár fordítása alapján” című, 1991-1992-ben […]
Érzelmeink titokzatos világa

A kívánatos cél: az „erős szív” A boldogság törvénye1 c. könyv bibliai antropológiával foglalkozó részében viszonylag szűkszavú az érzelmekről szóló fejezet. Ez a cikk mintegy a kiegészítése kíván lenni a könyvben foglaltaknak. A titokzatos emberi agy, illetve „szív” Indokolt a címben foglalt „érzelmeink titokzatos világa” kifejezés, mert az érzelmek meghatározása, működésük leírása komoly megfigyelést és […]
Jézus Krisztus hét levele (Jelenések 2:1–3:22)

Efézus: az első keresztény korszak (Az Ősgyülekezettől a II. század elejéig) (2:1–7) A kereszténység története szép kezdettel indult. Jézus első levelében az őskereszténységnek megfogalmazott üzenet található. A levél nagy része dicséret: a fáradozásért és tűrésért, az elvhűségért, a teherhordozásért, az áldozatvállalásért és azért is, hogy a sok-sok fáradságban „nem fáradtál el” (2:2–3). Olyan sok az […]
Miért van bűn, gonoszság, halál….?

A kérdés ősidőktől fogva foglalkoztatta az emberiség gondolkodóit. Államférfiak,költők, tudósok,teológusok “agyaltak” a témáról. A válaszok nem elégítették ki a kérdés-feltevőket, mert látható, hogy akár a vallásos szertartásokat gyakorló hívők népes serege, akár a filozófusok és iskoláik követői, vagy a gomba módra szaporodó – általában keleti indítású – vallási/misztikus közösségek erre keresik a válaszaikat. Ha azokat a […]