Az étkezés ártalmasságáról

(Cédulák egy előadásból. -hoz.) PARTI NAGY LAJOS Az étkezés ártalmasságáról (Cédulák egy előadásból. -hoz.)* Igen tisztelt Hölgyeim és, hogy úgy mondjam, igen tisztelt Uraim! A kedves élettársamat felszólították, tartson itt velem előadást a magyarság táplálkozásáról, beleértve a nemmagyarságot is bizonyos fokig, de az én Ilikém nem érkezett meg. Illetve fölkapta a kis vizét, és elrohant […]

Olvass tovább

A műtét jobb megoldás a korai prosztatarák esetében

Apámnak a halálát 14 hónapos ágyban fekvés előzte meg. Csak jóval később mondta el élettársa, hogy a halálát a prosztata rák okozta. Azóta sokat gondolkoztam ezen a történeten/tragédián. 67 betöltött évéből vajon mikor derült ki, hogy vannak gondjai a jellegzetesen férfi kórral? Ma már ugyanis közhely, hogy a rákdiagnosztika hatalmasat fejlődött és elég korán felismerhető […]

Olvass tovább

Elárulta egy matuzsálem a hosszú élet titkát

Naponta csak kétszer étkezett, és mindig éhesen állt fel az asztaltól – saját elmondása szerint ez volt a titka a 114 éves korában elhunyt Walter Brueningnak, aki a világ legidősebb férfijaként halt meg a napokban. „Az ember hozzászokik ahhoz, hogy este semmit sem eszik, és megállapítja, mennyire jól érzi magát. Bárcsak meg tudnám értetni az […]

Olvass tovább

Pusztuló agysejtek negyven alatt: mi áll a háttérben?

Egy gén mutációja akadályozza meg, hogy a Parkinson-kórban szenvedő páciensek agysejtjei hatékonyan távolítsák el a degeneratív betegségben kulcsszerepet játszó fehérjét – ez a legfrissebb kutatási eredmény a betegséggel kapcsolatban, amely ugyanakkor nagy előrelépés. Jelenleg ez világszerte a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, s noha inkább az idősebb korosztályt érinti, fiatal korban – a negyvenedik életév […]

Olvass tovább

Elvi-szemmel: a tulajdon védtelensége

JELENTÉS A JOGÁLLAMISÁG ÁLLAPOTÁRÓL Az ősz az alkotmányvédelem elleni támadások mellett a tulajdon elleni támadások sorozata jegyében telt el. A HVG és az Eötvös Károly Intézet (EKINT) közös vállalkozásában készülő sorozat ezúttal a tulajdonhoz való jog és a jogállamiság összefüggéseit vizsgálja. A tulajdon elleni első támadás a honvédelmi törvénynek a Veszprém megyei iszapkatasztrófát követő módosítása […]

Olvass tovább

Súlyosan károsító állapot. Veszélyes magány

A szingliség veszélyes állapot, egy ideje egy finn vizsgálattal riogatják a magányos férfiakat, miszerint az egyedül élők 167 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a házasok. És a gyermektelenség, valamint a válás is súlyosan károsítja az életüket. Kopp Mária egyetemi tanár jól ismeri a finn adatokat, sőt közli, hogy a magyarországiak még rémisztőbbek. – Önt […]

Olvass tovább

Aki szelet vet, vihart arat

Orbán Viktor Taigetosza  Egy régi, spártai legenda szerint, melyről Plutarkhosz, a Kr. u. 2. században élt görög író számolt be, a Taigetosz-hegyhez egy különös és kegyetlen szokás kötődött: A Taigetosz hegység látképe „Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a […]

Olvass tovább

Optimizmus kell a hosszú élethez

A szakemberek több mint 160 olyan korábbi tanulmányból szűrték le a megszívlelendő tanulságot, amelyek a pozitív gondolkodás és az általános egészségi állapot, valamint az élettartam közötti kapcsolatot vizsgálták. „Szinte sokkolt és határozottan meglepett, amikor megláttam az adatok közötti összefüggéseket” – hangoztatta  Ed Diener, az Illinois Egyetem pszichológia professzora, aki a vizsgálatot vezette. Két hajléktalan ebédje: […]

Olvass tovább

A CSODÁLATOS EMBERI SZERVEZET

A törékeny, de bámulatos és titokzatos emberi szervezet tudományos, műszaki és művészeti szempontból is csodálatot vált ki, ám szerkezetével, felépítésével és működésével kapcsolatban még mindig sok a tisztázatlan kérdés. Minden ember bonyolultan és szerteágazóan egymáshoz kapcsolódó sejtek, szövetek és szervek sokaságával rendelkezik, melyek működését különféle vegyi folyamatok és az energiarendszer teszi lehetővé. Mindaddig, amíg kifogástalanul […]

Olvass tovább

Gellért Oszkár: Bábjáték (A Bibliai Szabadegyetem előadásaihoz:Salamon Énekek Éneke)

Színhely: Zöldellő nyoszolya  Idő: A tavaszég mosolya Szereplők:   Kösöntyűk   Kerekded csésze Jóillatú borok   Virágok szinméze Tükröző halastók   Szőlőgerezdek Hófehér juhsereg, most feresztett Elefántcsonttorony Szederjes bársony Liljommal övezett gabonaasztag (S most föllépsz a színre én nagy Költőtársam Salamon király, aki mindezt összeragasztod «És lészen mint kösöntyűk a te tomporod És a te köldököd, mint kerekded csésze […]

Olvass tovább

Arany János–FIAMNAK (Versek a Pécsi Bibliai Szabadegyetem előadásaihoz 2010)

A Pécsi BSZE keretében elhangzott előadások előtt a biblia és a művészetek összefüggésének témakörében versek, zeneművek, illetve azok elemzései hangzottak el, illusztrálva azt a tényt, hogy a biblia történetei, légköre, szellemisége milyen módon adtak témát az európai kultúrának.  alkalommal azt a pár verset adom közre, melyek mindegyike valamilyen ágon kapcsolódik a Szentíráshoz, vagy Isten személyéhez. Arany […]

Olvass tovább

Az Alzheimer-kór hét stádiuma

Tünetmentesség az egyik, a gondolkodás és mozgás képességének elvesztése, valamint huszonnégy órás gondozás igénye szerepel a skála másik végén, amellyel az idős korban előforduló, gyógyíthatatlan betegség lefolyása írható le. A betegség hét stádiuma Tünetmentesség: Ekkor a páciens még semmiféle jelét nem mutatja a betegségnek, az emlékező- és kommunikációs képességei látszólag tökéletesen működnek. Kismértékű szellemi hanyatlás: […]

Olvass tovább

RECEPTGYŰJTEMÉNY

A MEZŐMÉNESI  ÉLETMÓDKÖZPONT KONYHÁJÁRÓL Rövidítések: cs = csésze k = evőkanál kk = kávés kanál l = liter Tartalomjegyzék 1. Müzli (5 adag) 4 2. Eperszósz 4 3. Karobszósz (szentjánoskenyér-szósz) 4 4. Banánszósz 4 5. Vegyes gyümölcsszósz 4 6. Erdeigyümölcs-szósz 4 7. Gyümölcsös rakott köles 4 8. Kölesvaj 5 9. Mandulavaj 5 10. Mogyoróvaj 5 […]

Olvass tovább

Egy különleges, de nagyon elgondolkoztató előadás (Dr Wallach)

Dr. Joel D. Wallach előadása Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek. (Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.) Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára […]

Olvass tovább

Nősülés vagy felsülés (Vita a cölibátus fenntartásáról)

A Szentszék múlt héten hivatalosan is elismerte, tudomása van olyan esetekről, amelyek során apácák szexuális zaklatást szenvedtek el papok és misszionáriusok részéről. „A problémát ismerjük – biztosít a Szentszék szóvivője, Joaquin Navarro-Valls –, ám az csak egy szűk földrajzi területre korlátozódik. Néhány rossz emlékű eset nem feledtetheti az egyház szolgái túlnyomó többségének hősies helytállását.” A […]

Olvass tovább

A Galilei-per tanulságai

A Galilei-per tanulságai A gondolat és a lelkiismeret szabadsága, a vélemények szabad közlésének joga sokakat foglalkoztat manapság, amikor a kormányok (sajnos a mi kormányunk is) egyre inkább hajlanak ezeket az emberi  jogokat korlátozni, vagy legalábbis ellenőrizni.(Lásd a médiatörvény tervezett átalakítása, S.Zs egyes kijelentései az alkotmány lelkiismereti és vallási jogokra vonatkozó részének módosítása). Ezért tekintem etalonnak […]

Olvass tovább

Arany János “jobb” hazája

Egy 33 éves költő beszélget esti elalvás előtt fiacskájával.Komoly és magvas tanítás, amit nem biztos, hogy egy kisfiú a gondolatok teljes súlyával és jelentőségével fel tud fogni. De szerintem a költőnek ez az esti beszélgetés csak ürügy ahhoz, hogy egész népét tanítsa hazaszeretetre és az élet gondjainak elviselésére. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk az “aranyi” […]

Olvass tovább

Socrates és a pletyka

Mielőtt legközelebb egy pletykát adnál tovább, gondolj az alábbi kis történetre: Az ókori Görögországban Socrates (469 – 399 kr.e.) széles körben ismert volt bölcsességéről. Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan s mondta: „Socrates, tudod mit hallottam Diogenesről?” „Na várjál csak ” mondta Socrates, „mielőtt bármit is mondanál, át kell menjél a ‘hármas szűrőpróbán!” „Hármas […]

Olvass tovább

A VERÉB – avagy mi lesz, ha megöregszünk ??

Minden embert érdekel(ne), ha látná előre az öregséggel együtt járó szenvedelmeket. Azonban ezt csak következtetések és sejtések útján lehet – csekély biztonsággal –  “előre látni”. A biblia egyik prominens személye – Salamon király – leírása némi saját tapasztalat alapján gyönyörű költői képekkel illusztrálja ezt a nem nagyon óhajtott állapotot. A VERÉB is hozzáadja a maga […]

Olvass tovább