Református protestálás az Ökumenikus egységtörekvésekről

  ÁLLÁSFOGLALÁS az egyházak ökumenikus együtt-munkálkodásáról. A Soltvadkerti Református Egyházközség Presbitériuma évek óta aggodalommal figyeli az úgynevezett ökumenikus mozgalom (Egyházak Világtanácsa, Európai Egyházak Konferenciája) világszintű munkájának módszereit és célját. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az ökumenikus mozgalom tagegyházainak – köztük saját egyházunk – országosan befolyásos néhány felső vezetője vagy vezető testülete a helyi gyülekezetek véleményének kikérése nélkül […]

Olvass tovább

Mérgező hit. Lehet a HIT mérgező is?

MÉRGEZŐ HIT? Mi lehet ez? Mi benne a mérgező? Aki hinni akar, annak ez a vigasz, az erő forrása, a túlélés esélye, megoldás testi-lelki gondokra… Lehet ez a nemes és nagyszerű fogalom mérgező is? Lássunk erről egy komoly tanulmányt, amit a fordítójától vettem kölcsön. Remélem eléri célját: a GONDOLKODÁSRA késztetést. (Dénes Ottó) – Az ókorban […]

Olvass tovább

„Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi…”

Lehetetlen megállni, hogy József Attila örökbecsű sorait ne idézzük föl:  „Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain! Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi […]

Olvass tovább

Gyülekezetnövekedés – Gyülekezetépítés

Beszélgettem egy  barátommal, aki vendégként jár egy protestáns gyülekezetbe. A házi kiscsoportokat szervező ifjú testvér szinte vért izzadt abbeli törekvésében, hogy egy IDŐPONTOT egyeztessenek a jelenlévőkkel, amikor összejönnek az első csoport-szervezési alkalomra. Lehetetlenre vállalkozott! Mindenkinek volt kitűnő kifogása. Gyereket kell vinni vívóleckére-zeneiskolába-sportra-…stb. Vagy: nekem ez az időpont nem jó (ezer ok..) Végül is nem lett […]

Olvass tovább

Célszalagnál: Katolikusok – Indultak még: Protestánsok

Kifordult a vallási világ sarkaiból? Megcserélődtek, megváltoztak a hagyományos  Katolikus – Protestáns szerepek az evangélizálást, a hívek képzését, a klérus – laikus szereposztást … illetően? Valaha az volt a világmissziói taktika, hogy az Egyedül Üdvözítő Anyaszentegyház állt a maga helyén, és jöjjenek hozzájuk, akiket érdekel az Isteni világ földi leképeződése. Akiket ez a tömegfölény és kizárólagosságot […]

Olvass tovább

ARMAGEDDON (néhai Tanuk írása)

XX.századi Armageddon (Bibliakutatók Baráti Köre)‏ 2010-04-22 13:05 Volt egykor egy Munkaközösség,a Bibliakutatók Baráti Köre ,amely egykori Jehova Tanúiból állt,akik célul tűzték ki,hogy figyelmeztessék  a hamis prófétálás veszélyére a régebbi kiadványok által a (még) „alvó” Jehova tanúit-akik az  Őrtorony Társulatra,mint „Jehova Szócsövére”,”Prófétájára”  tekintenek. Nem is csodálkozom,hogy Jehova tanúinál nem támogatják a korábbi -Hivatalos!-Őrtorony tanulmányok olvasását sem.  […]

Olvass tovább

Gyülekezetszervezés. (prédikátor-lelkész-szervező-tanító…)

Lehet-e példát venni egy sikeres baptista gyülekezet-szervezőtől? Vagy mindent újonnan kell feltalálni? Hatékony és működőképes gyülekezetek módszereit szabad-e másolni? Tanulhat-e egy adventista gyülekezet, egy baptistától (mint elődtől!)? Két részlet Rick Warren: Céltudatos gyülekezet c. könyvéből. I.rész http://magazin.apcsel29.hu/az-egyesult-allamok-10-legnagyobb-gyulekezete/ A célok köré szerveződni Az új bort új tömlőbe kell tölteni. Lukács 5,38 George Whitefield és John Wesley […]

Olvass tovább

Mi a helyzet a TIZEDDEL? Hagyomány, vagy Szentírás?

Az önfenntartó egyházmodell is pénzbe kerül. Sok pénzbe! Főleg, ha az apparátus létszáma és működtetése feléli a bejövő pénzek nagyobb hányadát.  A megmaradó hányadot a MISSZIÓ kapja a maradék elv alapján. Lásd az egyik kisegyház beszámolóját a 94 %-os APPARÁTUSI felélést. A piramis-rendszerre épülő struktúra felső, kisebb hányada, – a vezetők,lelkészek, irodai munkások,…létalapja a hívek (a […]

Olvass tovább

Feladták-e az adventisták a helyi gyülekezetek vezetésének biblikus modelljét?

Előszó helyett. Az egyháztörténész tolla alól kikerült dolgozat nagyon komoly témát dolgozott fel. Milyenné vált az ADVENTISTA egyház, miután „elfeledkezett” gyökereiről? A XIX. századi elődök hatékonyságának csodált missziós „teljesítménye” hova lett az által, hogy az Újszövetségi vezetői modell helyett egy olyan paposan megállapodott – leülepedett – struktúrát hoztak létre, amiben már nyomokban sem fedezhető föl […]

Olvass tovább

Kik mehetnek be Isten országába? Csak a keresztények? És a „pogányokkal” mi lesz?

A kinyilatkoztatást nem ismerők üdvösségének kérdése Szubjektív meditáció egy nehezen, vagy egyáltalán meg nem válaszolható kérdésről. Sokat gondolkodtam azon, hogy azok az ismerőseim, más vallásfelekezetek őszinte hívei, vagy olyan emberek, akik nem ismerik, nem érdekli őket a Biblia, miként fognak megjelenni az Isten ítélőszéke előtt? Láttam igazán kellemes modorú és vonzó egyéniségeket. Hallottam tőlük sok […]

Olvass tovább

Egyháztörténelem – másként (Egyház és állam az I.-től a IV. századig.)

Peter de Rosa jezsuita szerző könyve a pápaságról – (részlet) A rómaiak a keresztényeket egy zsidó szektának tartották, s ezért a társadalom ellenségeinek számítot­tak. Azzal gyanúsították őket, hogy saját királyuk van. Péter azonban tudta, hogy Krisztus soha nem akart a császár vetélytársa lenni és hogy a keresztények nem hazaárulók csak azért, mert Jézust imádják. A […]

Olvass tovább

Újszövetségi tized? Ószövetségi hivatkozások? (Egyháztörténelem II. rész)

Érdemes körülnézni az egyházi pénzek ingoványos alapozású épületében. Amikor a Megváltó eltávozott övéi közül, szinte tapinthatóan hamar létrejött utódai között az a képlet, amiből már az I. század végére EGYHÁZAT alapítottak a nevéről nevezettek. Az utolsó élő apostol halála után a szervezettség a PIRAMIS elvet építette föl. Az eredetileg három gyülekezeti tisztviselő között korrekt munkamegosztás […]

Olvass tovább

Hogyan lehet egyházat gründolni?

A sci-fi, amelytől tüdőgyulladást fog kapni Jó példa arra, hogy akinek van némi fantáziája és azt jól csomagolva el tudja adni, – például egyházi körítéssel – tömegeket vonzó, jó megélhetéshez juthat. Azok az egyházalapítók, akiket ma már történelmi személyiségeknek ismerünk (mellőzöm a neveiket praktikus okokból) ha ma látnák vetésük szárba szökkenését és terméseiket, bizonnyal megveregetnék […]

Olvass tovább

George Orwell: 1984

A gondolkodás: tömegesen, vagy egyénileg? (Dr Márton István)

Dr Márton István történész 666-ról tartott előadásának első része. Előzetesként: áttekintés a gondolkodásról, mint társadalmi hiánycikkről. (Dénes Ottó) A szabadságra, mint politikai jelszóra nem érdemes sok szót vesztegetni, ugyanis szabadságon a hatalmat kizárólagosan gyakorló politika mindig a saját korlátozhatatlanságát érti. (A vallásban is!D.O.) Erről Hamvas Béla filozófus, kultúrtörténész, író, műfordít,ó (aki önmagát csupán normális emberként […]

Olvass tovább

TIZED vs ADÓGARAS. A szegények egyháza: I. – III. század (Egyháztörténelem másként)

Egyháztörténelmi sorozat első része. Miként lett egy vallási-politikai gyilkosságból, világot átformáló szervezettel és tanrendszerrel bíró eszmerendszer?  Mire tanít a Jézus utáni első három század története, az anyagiak és a szervezet terén?  A mostani bevezető tanulmány célja egy vallástalan (materialista) történész segítségével bemutatni, hogy a lelki javakkal  „gazdálkodó” klérus miként kapott később (a IV. századtól kezdődően) „jogosítványt”  […]

Olvass tovább

APOKALIPTIKA (George R. Knight könyve)

Néhány idézet George R. Knight: APOKALIPTIKA c. könyvéből. Megjelent az Advent kiadónál 2017-ben. Gondoljuk végig: nem azon munkálkodunk éppen, hogy felszámoljuk mindazt, ami közösségünket szükségessé és időszerűvé teszi. —————— Termékenységtől megfosztani. A mű eredeti címe erőteljes, szinte horrorba illő képet használ: Az adventizmus kasztrálása. Micsoda visszás érzéseket kelt ez a kifejezés bennünk! Értelmetlennek azonban korántsem […]

Olvass tovább

Tized és adószedés (dr. Juhász István adószakember cikke alapján)

A tized történelmet meghatározó adófajta volt Bevezető  kommentem: A téma nagyon érzékeny területeken utaztatja azokat, akik az ADÓGARAS témáját áttekintően és előzetes koncepciókat (egyházi dogmákat/ hagyományokat…) nélkülözve, szeretnének világosan látni az egyházak finanszírozási ügyeiről. A szerzőtől nem várhatjuk el a Biblia teljes ismertetését e téren. Az Újszövetség ebben a témában más megközelítést ad. Ezért másik […]

Olvass tovább

Hírcsokor: Keresztdöntés – Mennyit és mit isznak a magyarok? – Offsorozunk – Jó mulatság, férfimunka?

A francia államtanács október 25-én lebontásra ítélte a bretagne-i Ploërmel kisváros II. János Pál pápát ábrázoló emlékművének keresztjét. A döntés nemcsak a katolikusok körében vált ki ellenállást Európa-szerte, hanem minden jóérzésű embert megdöbbent. http://www.citizengo.org/hu/pc/111805-alljunk-ki-ii-janos-pal-papa-szobranak-keresztje-mellett A szobor kálváriája 2015-ben indult el, amikor is egy „szabadgondolkodó” egyesület jogi eljárást indított ellene. 2015 májusában a rennes-i közigazgatási bíróság a szobor lebontásáról döntött, indoklásuk […]

Olvass tovább

Luther 500. A személyes meggyőződés a tekintélyelvvel szemben.

Reformáció 500: A radikális értelmiségi, ha kritizálni kezd A reformáció ötszázadik évfordulóján Révész Sándor saját szemével néz Luther Márton örökségére, és el nem tagadva az ellentmondásokat, kiemeli azt, amely belőle számára a mai napig fontos. A reformáció félezredes évfordulóján bármi ünnepelhető. Szólhat az az ünnep a humanizmus, a zsidók, a nem-protestáns keresztény többség ellen is. […]

Olvass tovább

Tudják, mit cselekszenek (Miért lehet veszélyes az állam+egyház „együttműködése”?)

Előszó egy vallási-politikai ihletésű problémához. A cikkben foglaltakat az európaiságra büszke és “felvilágosult” nemzetek már nagyrészt megoldották, alkotmányaik révén. Vagy  például az angol – alkotmány nélkül létező, de legalább olyan hatásos állami berendezkedés   – kiküszöbölte a kirekesztő, vagy felsőbbségesen viselkedő vallásos nézeteket. Amiért a 168 óra 2006. évi cikkét közreadtam, az az ok, hogy a […]

Olvass tovább