Én most töltöttem néhány napot Angliában. Csak egy városban jártam, három napba nem fért bele más, de ismét rácsodálkoztam azokra a dolgokra, amikkel itthon nem igazán szoktam találkozni és fájdalmasan hiányolom a magyar közgondolkodásból. Nem kis irigységgel figyeltem azt a hihetetlen sokszínűséget, azt a gazdagságot, ami ott természetes. Indiaiak, ázsiaiak, európaiak, afrikaiak teljes egyetértésben élik az életüket. A mexikói kifőzdében arab fiú hozta az ételünket, a játékboltban a szivárvány minden színébe öltözött, rasztahajú nő szolgált ki, a kávézóban láthatóan leszbikus lány érdeklődött kedvesen, hogy mit kérünk, a hagyományos brit kocsmában transznemű fiú csapolta a ház sörét. Az utcán krisnások énekeltek, többen vidáman vonultak velük néhány lépést. Idősebb urak elegáns öltönyben, szupermenes kezeslábasban pompázó nagymamakorú nő egymás mellett táncolt.
A kocsmák egyszerűen fantasztikusak. Nem arról szólnak, hogy menj be és idd le magad a sárga földig, hanem arról, hogy menjetek be a családdal és érezzétek jól magatokat. A kocsma ott közösségi hely, rengeteg gyerekkel – a csecsemőtől a kamaszig – és kutyákkal. Mindenhol rengeteg könyv a polcokon, sakktáblák, kártya, társasjáték. Mindenhol lehet enni, nincs nagy választék, többnyire hagyományos kocsmakaják, de azok finomak és megfizethetőek. Nem az alkoholizmus melegágyai, hanem közösségi terek, ahogy a számtalan park is, ahol szabad fűre lépni, labdázni, kutyával játszani, piknikezni, napozni.
A rendes magyar emberben ott van az előítélet az angol ridegségről, zárkózottságról, beképzeltségről. Ezzel szemben én annyi mosolygós, türelmes, segítőkész, udvarias, kedves embert életemben nem láttam, mint ott. Senkit nem érdekel, hogy fehér, fekete, sárga, kék, vagy lila a bőröd, a hajad, hogy tweed kosztümben, hippi ruhában, fodros tütütben, melegítőben, vagy éppen nyuszi jelmezben vagy. Amiben jól érzed magad. A boltokban és vendéglátóhelyeken pontosan ugyanaz az udvariasság és mosoly jár a hajléktalannak, a zöldre festett hajú, csillámporos szakállú srácnak, a konzervatív hölgynek, a meleg párnak, a mindenféle bőrszínű és öltözetű embernek. Nincs ráncba szaladt szemöldök, felhúzott orr, jéghideg tekintet, sem türelmetlenség. Nem szólnak meg senkit azért, mert más, mint a másik. Elfogadják. Nem gázolnak le az utcán azért, mert te lassabban haladsz, mint a másik. Kikerülnek. Nem néznek le azért, mert valamit nem tudsz, vagy nem értesz. Segítenek. Elmagyarázzák.
Ott közösségek vannak. Olyan közösségek, amilyenek nálunk már régen nincsenek. Például városrészek, ahol eldöntötték, hogy élő adventi naptárt csinálnak. Minden héten másik utcát díszítenek fel a lakók. Közös kocsmatúrákat szerveznek. Van üzenőfaluk a közösségi oldalon. Ilyen feliratokkal: holnap megyünk az IKEA-ba vásárolni, de csak pár dolog kell, a mikrobusz félig üres lesz. Kell valakinek valami onnan, mert szívesen elhozzuk. Vagy ilyen üzenetekkel: most költöztünk ide és a parkban tyúkok rohangálnak. Ez normális? – Aha, azok a tyúkok ott szoktak lenni. És befut a baromfitulajdonos is: a tyúkok az én háziállatkáim, imádnak a parkban futkosni. Ha elfáradtak, hazajönnek.
Hát így. Vigyáznak egymás gyerekeire, tanácsokat adnak egymásnak, összeszervezik a dolgokat, hogy ne ötven ember menjen az IKEA-ba ötven autóval, hanem csak egy, gyűjtéseket szerveznek a rászorulóknak, segítenek egymásnak és másoknak. Fehérek, feketék és tarkák. És nem egy negyven fős városrészről beszélünk, hanem 15-20 000 emberről. Mindenféle emberről. Az egyik mosodára például ki van írva, hogy ha hajléktalan vagy és állásinterjún szeretnél megjelenni, szólj a személyzetnek és ingyen kitisztítjuk a ruhádat. Ilyen van fodrászüzletben is, ahol megcsinálják a hajadat, megborotválnak. Ingyen. Mert megtehetik és meg is teszik.
Elfogadóak, befogadóak, kiegyensúlyozottak. Ebből a világból pocsék volt megint belecsöppenni a mesterségesen felépített gyűlölködés, ítélkezés, lenézés, türelmetlenség és az elfogadás totális hiányának rideg és bűzös légkörébe. Ismét szembesültem azzal, hogy évtizedek alatt sem lehet jóvátenni azt a brutális rombolást, ami még messze nem ért véget ebben az országban.
