Agg test, ifjú lélek

Az alábbi sorokat a skóciai Dundee város közelében működő Ashludie kórház elfekvő részlegében elhunyt asszony írta.
Hátrahagyott holmija között találták az írást, mely annyira megragadta az intézmény dolgozóit, hogy számos másolatban terjesztették kórház szerte, sőt azon túl is.
P1100115
Mit lát, ha rám néz nővérke?  Nyilván rozoga öregasszonyt csupán.
Az esze nem forog túl gyorsan már.  A szeme gyönge, mégis a távolba mered.
Csak piszkálja ez ételt, hiába.  A hangos szó, hogy “Tessék már enni!”

P1100137

Hasztalan bajlódnak vele, rá se hederít.  S folyton elhány harisnyát, cipőt.
Persze mit sem ér tiltakozás, ha akarják,  Végül megfürdetik,megetetik szépen.
Beosztják a napját. Ez volnék én? Hát  nyissa ki a szemét, majd megmondom,
Ki ül itt oly csendesen.  Amikor hajlok a szóra, és megebédelek…
Akkor ártatlan tízéves kisgyerek, szerető szülők és testvérek között;
Majd fürge lábú tizenhat éves bakfis, ki közelgő szerelemről álmodik;
Húszéves menyasszony, a szíve kalapál, fülében a holtig szóló eskü szövege cseng;
P1090464

Újabb öt év, s már gyermeket nevel, ki nála biztos otthonra lel;
Harmincas asszony,a tegnapi apróság pedig, szinte hihetetlen, milyen gyorsan cseperedik;
Negyvenéves, a fiak felnőttek, mind kirepül, de a férjem mellett a bánat elkerül;
Eljő az ötven, s vele a térdemen ismét kisdedek hintáznak, kacajuk melengeti szívemet.
Majd beborul az ég, az uram már halott. A jövőre én is rettegve gondolok.
Már gyermekeim gyermekei is nagyok, boldog csak az emlékeimben vagyok.
Megöregedtem, a természet kegyetlen, a vénből mindjárt félkegyelműt csinál,

P1090448

A megtört testből báj és erő messze száll;  A forrón lüktető szív helyén hideg kő.
De az agg testben mégis ifjú lélek lakik, megkeseredett szívem újra dobban,
Felidéződik öröm, fájdalom, ismét átélek boldogságot, szerelmet,
S hamar, túl hamar elröppent éveket, s beletörődöm, hogy mindebből semmi sem maradt.
Nyissa hát ki a szemét nővérke, és lásson vele!  Ne csak a rozzant öregasszonyt,
Nézzen meg jobban – engem lásson!

Ismeretlen szerző.  Beküldte: Ronald Dahlsten

Mondja el a véleményét!