Márai, Füveskönyv
179
Azokról, akiknek igazuk van
Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, akiknek igazuk van. Például,
nagy méltánytalanság, galádság sújtotta őket: elrabolták munkájuk
gyümölcsét, szabadságukat, megölték kedvesüket, s mindezt jogtalanul
cselekedték mohó, vagy aljas vagy kegyetlen emberek. Ezeknek az
embereknek igazuk van, s úgy járnak a világban, mint a lángoló fáklya,
vörhenyes vésztüzet hordoznak körül, a maguk kétségtelen igazságát.
S kárpótlást akarnak, vagy bosszút akarnak, s néha maguk sem tudják,
mit is akarnak? – csak történjen valami… Ezek a szerencsétlenek
nagyon veszélyesek, mert igazuk van; minden ember veszélyes, akinek
igaza van és tudja ezt.
A gyakorlatban csak a bűntudatos emberekkel lehet megvalósítani az
együttélést, azokkal, akik rossz fát is tettek a tűzre, így vagy úgy,
s ezt tudják. Ezekkel lehet működtetni a társadalmakat. A
megsértettek, s azok, akiknek feltétlenül igazuk van, rosszabbak, mint
az egykönyvű emberek. Mert ezeknek csak egy igazságuk van, s azt
akarják, hogy az egész világ ezt az egyetlen igazságot, az ő méltatlan
szenvedéseik igazságát szolgálja. Értelmi és érzelmi érvekkel
egyáltalán nem lehet közeledni hozzájuk. Meg kell várni, amíg az idő
kiszívja lelkükből az első fájdalom kígyómérgét.
Akkor megnyugosznak. S egy napon ráeszmélnek, hogy ők, az igaztalanul
üldözöttek és megkínzottak, igen, ők is felelősek mindazért, ami
történt. Mindenki felelős azért, ami történik vele. Akkor vigasztald
őket; ne előbb.
— Stramszki István
stramszki.hu