Barátságtalan kor: a magány súlyosan károsítja az ön egészségét
Nem valószínű, hogy az Ebola képes lesz annyi áldozatot szedni, mint a krónikus magány, mely ugyanúgy lehet a korai halál okozója, mint naponta tizenöt szál cigaretta elszívása, valamint kétszer olyan veszélyes, mint az elhízás. Egyre többen vélik úgy, hogy századunkban a magányosság korát éljük, az emberiség létezése óta az első kísérletet tesszük arra, hogy minél kevesebb társadalmi interakcióval éljünk teljes életet, erre azonban, ha nem figyelünk, mentális és fizikai egészségünket is ráfizethetjük. A Hetek cikke.
Manapság bővelkedik a média olyan szalagcímekben, melyek azt hirdetik, mennyi kárt okozunk az egészségünknek. Az egészséges életmód megvalósítása sokak által áhított cél, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni olyan rejtett tényezőkről, mint a magány, amely korjelenségként a legtöbb ember életében kisebb vagy nagyobb mértékben jelen van. Egy felmérés szerint a megkérdezettek átlagosan negyvennyolc napot voltak magányosak egy évben.
Naomi Eisenberger, a Kaliforniai Egyetem szociálpszichológia professzorának kutatása egyértelműen bebizonyította, hogy a kirekesztettség érzése az emberi agy ugyanazon területeit hozza aktivitásba, amely a fizikai fájdalmat észleli. Egyes dél-amerikai törzseknél létezik a közösségből való teljes kirekesztés büntetése, ekkor a törzs vezetői minden érintkezést megtiltanak az illetővel. Megfigyelték, hogy ezt követően az elítélt viszonylag rövid időn belül megbetegszik, vagy meghal. A magány érzete számos olyan negatív folyamatot indít be az emberi testben, melyek hosszú távon komoly betegségekhez vezethetnek.
A magányosság nem csupán a teljes egyedüllét esetén lehet egy ember érzelmi állapota, sőt, sok társadalmi kapcsolattal rendelkező személyek is érezhetik magukat magányosnak. A szakértők úgy vélik, nem a társadalmi interakciók mennyisége, hanem azok minősége védi meg az embert a magánytól. Húsz év leforgása alatt az emberek meglehetősen elhidegültek egymástól: egy 1984-es felmérés szerint a legtöbben három bizalmas barát meglétéről számoltak be, míg 2004-ben a válasz leggyakrabban nulla volt. Egy amerikai kutatás négy éven keresztül kísérte figyelemmel ötezer-egyszáz fő társadalmi kapcsolatait, és megállapították, hogy a magányos emberek vagy nem rendelkeztek barátokkal, vagy rendszeresen elveszítették őket.
A tudomány ma már egyre inkább elfogadott tényként kezeli, hogy az emberek úgynevezett „szociális aggyal” vannak megáldva, az emberi agykéreg, mely a fajunk különleges kognitív kapacitásáért felel, más mikrostruktúrával, és a sejtek közötti kapcsolatok nagyobb kiterjedtségével rendelkezik, mint bármely más élőlényé a földön. Az agykéreg – különösen a homloklebenyben elhelyezkedő neocortex– olyan szociális képességekért felel, mint az éntudat, a nyelvek, a viselkedés és az érzelmek szabályozása vagy az empátia – a képesség, hogy megértsük mások érzéseit és szándékait. A közösségi média egyre növekvő jelenléte szintén az ember nagymértékű igényét jelzi a társasági élet iránt. A barátok szükségességét mindenki elismeri, hisz ők azok, akik bátorítanak, hogy figyeljünk oda magunkra, és közbelépnek, ha ebben sikertelenek vagyunk. Bizonyított tény, hog
y magányos emberek sokkal kevesebb gyümölcsöt, zöldséget esznek, nincs akkora energiájuk, életkedvük a testgyakorláshoz, sokkal nagyobb valószínűséggel válnak az alkohol vagy a dohány rabjaivá, túlsúlyossá.
John T. Cacioppo, a Chicago Egyetem pszichológiaprofesszora bebizonyította, hogy amennyiben a társadalmi kapcsolatok megszakadnak egy személy életében, az immunrendszerének működése megváltozik, olyan gének válnak felülreprezentálttá a szervezetben, amelyek hosszú távon gyulladáshoz vezetnek, míg a vírusok ellen védekező gének szintje visszaesik az egészséges szinthez képest. Az illető immunrendszere így nem a szervezetbe behatoló idegen test ellen védekezik, hanem saját szöveteit kezdi el károsítani, ami hosszú távon különféle szívbetegségekhez vezet. Tehát a magány szó szerint képes megtörni az ember szívét.
Idős emberek egyre nagyobb számban válnak magányossá, ahogy a „baby boom” generáció eléri a nyugdíjas éveit. Egy angliai felmérés szerint a hatvan év fölöttiek 10 százaléka érzi magát rendszeresen elhagyottnak, a hetvenöt év fölöttiek 51 százaléka egyedül él, és az idősek mintegy kétötöde, három és fél millió ember a televíziót nevezi meg legfőbb társaságaként. Ez az érzelmi állapot egy idősebb szervezetet sokkal jobban megvisel, mint egy fiatalt, az idős emberek ebben az állapotban még inkább ki vannak téve a magas vérnyomás, mentális zavar, szívbetegségek kockázatának. A szoros emberi kapcsolatok hiánya ugyanakkor elmélyíthet már meglévő betegségeket is.
A magány fenyegetése alól azonban a fiatalok sem kivételek. Sokuknak gondot okoz az otthontól való elszakadás, magányossá válnak új életük kihívásaival való küzdelem közben, sokan depressziósok, paranoiások, kimerültek lesznek, függőségekbe kerülnek. Egy felsőoktatásban részt vevők mentális egészségét vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elsőéves egyetemisták 60 százaléka érzi magát magányosnak, és ötből egy diák jelentett kimerültséget, lehangoltságot, depressziót.
„Magyar helyzet”
A European Social Survey felmérést végzett 26 országban Európa-szerte, azt vizsgálva, hogy a megkérdezettek hány százaléka jár társaságba egy hónapban egyszer vagy ritkábban, hány százalékuknak nincs közeli barátja, illetve hányan érzik magukat magányosnak. Hazánk a társasági találkozások hiányát tekintve a lista élén áll, a lakosság egyharmada ritkán él otthonán kívül társasági életet. Ez főleg a 24 év fölötti korosztályokat érinti, akik közül már sokan családot alapítottak vagy párjukkal élnek együtt. A magyarországi válaszadók 8 százalékának nincs barátja, akivel személyes dolgait megossza, és 11 százalékuk érzi magát magányosnak. A felmérés szerint hazánkban nem annyira kor és nem szerint oszlanak meg az eredmények, mindinkább társadalmi helyzet és családi állapot alapján. A házasok ápolják leginkább családon kívüli kapcsolataikat, és ők érzik magukat legkevésbé magányosnak, az alacsony iskolázottságú és alacsony jövedelműek között pedig magasabb a magányos emberek aránya. Az elszigeteltség rányomja a bélyegét az egyén boldogságára is, a kevesebb társasági életet élő személyek kisebb elégedettségről számoltak be életükre, körülményeikre vonatkozóan.
A barátok segíthetne
k
Az Oprah Winfrey nevével fémjelzett „Csak mondd, hello!” (Just say hello!) kampány arra bátorítja az embereket Amerika-szerte, hogy küzdjenek a magányosság ellen, mely a társadalom minden ötödik tagját érinti. A neves műsorvezető „módszere” nagyon egyszerű: arra buzdítja közönségét, hogy köszönjenek az utcán a szembejövő idegen embereknek. Létesítsenek kapcsolatot egymással, és így próbálják meg áttörni az elszigeteltség falait ember és ember között, hisz a legtöbbször az embereknek már az is örömöt okoz, ha valaki észreveszi őket. Sanjay Gupta idegsebészprofesszor, a mozgalom atyja megdöbbent, amikor elkezdte kutatni a magány emberekre gyakorolt hatását, mivel olyanoktól hallott panaszokat, akiket kívülről stabil, kiegyensúlyozott, problémamentes személyeknek látott.
Daniel Eaves se tűnt egy problémás személynek, elsőéves egyetemistaként rendkívül magabiztosan viselkedett, sok barátja volt, belül mégis hatalmas zavarral küszködött. Egy évvel az egyetem előtt bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, ami hirtelen hangulatváltozásokkal járt, s bár stabil állapotban kezdte a tanévet, fokozatosan leépült, depressziós rohamai heteken keresztül eltartottak, ilyenkor nem volt képes kimozdulni a szobájából, csak feküdt az ágyán, verejtékezett és rázkódott, teljesen elszigeteltnek érezte magát. Végül beszélt a betegségéről egy kisebb baráti csoport előtt, és nagyon megértőek voltak vele, ketten felajánlották a segítségüket, hogy bármikor felhívhatja őket szükség idején. Daniel szerint rengeteget köszönhet ennek a két embernek. A történet bizonyítja, hogy az emberek nem mindig kirekesztőek és ellenségesek, de a magukat magányosnak érzők részéről is szükség van némi nyitottságra, hogy ezt észrevegyék. Szakértők szerint a leghatékonyabb eszköz a magányosság ellen, ha az érintettek gondolkodásmódja megváltozik az őket körülvevő világról: nem csupán negatív visszajelzéseket várnak a környezetüktől, még jobban elszigetelve magukat ezáltal.
Emily White hatalmas ellenállásról számolt be munkája során, mikor elkezdte feldolgozni a magányosság témáját. Miközben Egyedül című könyvén dolgozott, sokszor kapott olyan visszajelzéseket ismerősei részéről, hogy ez csak az ő problémája, fölösleges erről könyvet írni. Kutatásai az ellenkezőjéről győzték meg, és írásában igyekszik meggyőzni az embereket, hogy ne kezeljék tabuként a magányosság kérdését. Szerinte az emberek téves módon a „lúzerséggel” azonosítják a magányt, nem szeretik beismerni ezt az állapotukat. Richard Schwartz pszichológus arról számolt be, hogy sok pácienséről – akik depresszió miatt fordultak hozzá – kiderült, hogy igazából csak magányosak, de sokkal inkább vallják magukat depressziósnak, mert azt kevésbé érzik megszégyenítőnek. A magány azonban bárkit befolyásolhat, ugyanis a magányos emberek közül mindenkinek valami más hiányzik: romantikus, intim kapcsolat, közeli barát vagy elveszített rokon. Emily White szerint a magány érzete nem függ a kortól, nemtől, kinézettől: „Ha úgy érzed, senki nem lát téged annak, aki valójában vagy, egyedül fogod érezni magad.”
Kütyük: méreg vagy orvosság?
Bár ma már kommunikációs eszközök és alkalmazások ezrei állnak rendelkezésünkre, mégis egyre magányosabbak vagyunk. A walesi Charles Sturt University kutatása kiderítette: a Facebook felhasználói közül minden negyedik magányosnak vallja magát azok közül, akik sok személyes információt tesznek láthatóvá profiljukon – számolt be a hvg.hu. Kiderült az is, hogy a magányos netezők közül a hölgyek 98 százaléka teszi láthatóvá, hogy egyedülálló, míg az átlagosnál több tartalom lájkolása és megosztása érzelmi jellegű stresszre utal. A posztolók így valamit bizonyítani szeretnének ismerőseik előtt, valamint abban reménykednek, hogy így könnyebben kapcsolatot létesítenek velük.
Az Oxfordi Egyetem kutatása szerint az internetes fórumok segítették az elszigetelt fiatalok beilleszkedését, hasonló érdeklődésű, problémájú csoportokkal léphettek kapcsolatba, ugyanakkor ezek a fiatalok mintegy 59 százaléka már rákeresett az interneten önkárosítással, öngyilkossággal kapcsolatos információkra is. Egy Pew-felmérés szerint pedig a megkérdezettek 13 százaléka beismerte, szokott a telefonjára nézni csak azért, hogy ne kelljen szóba elegyednie a körülötte lévőkkel. Az automatizáció korában egyre kevesebbszer kényszerülünk rá, hogy természetes személyekkel létesítsünk kapcsolatot ügyeink intézése közben, így egy bizonyos szintű magányosság szinte normává vált.
Hetek / Cserkó Abigél