Ökumené

Ökumené, kinek szentebb a bibliája?

A katolikus azt gondolja: vissza kéne vezetni az elveszett protestáns báránykát az Anyaszentegyház kebelére; a protestáns azt, hogy meg kell térítenie szegény katolikus testvért a bálványimádásból.

Ezt a korlátolt szeparatizmust még viccesnek is tartanám, de nagyon nem az.

Szerintünk ugye vannak a keresztények és a világiak, és az egyik csoport (ha törik, ha szakad) a mennybe jut, a másik elkárhozik. Eddig akár rendben is volna.

De ha ahhoz a csoporthoz tartozol szerinted, aki mennybe jut, akkor mit nyeszteted azzal a másik csoport tagjait, hogy ha olyanok nem lesznek, mint te vagy, mennek a levesbe? Ez szerinted vonzó? Te így lettél hívő? Ha ennyire el vagy telve magadtól, és ennyire nem szereted a másikat, akkor hagyd inkább békén; ülj otthon vagy az ötfős bibliaórán, ahol együtt szidolozhatod az üdvösséged a többi képmutatóval.

Akinek fenti dörgedelem nem inge, ne vegye magára. Ja, és nem azért mondom, mert jobb fej lennék, hanem mert haragszom magunkra.

Van ez a katolikus-református törésvonal ötszáz éve, de jóval kevésbé kínos, mint az ökumené nevű modern porhintés. Ez már a hazugság világméretű mozgalmává nőtte ki magát: leülünk megtartani a Nagy Párbeszédet, csak épp a hátsó szándékainkat nem fedjük fel. A katolikus azt gondolja: vissza kéne vezetni az elveszett protestáns báránykát az anyaszentegyház kebelére; a protestáns azt, hogy meg kell térítenie szegény katolikus testvért a bálványimádásból. A reformátusok például rendre a katolikusokkal szembeni küzdelmet tekintik a reformáció örökségének, ami ordas tévedés. Ideje volna észrevenni, hogy a reformáció és az ellenreformáció ideje is elmúlt. Jó lenne rájönni, hogy nem egymás egyházait kell megreformálnunk, hanem magunkat, először legalábbis.

Az ördög meg röhög, mikor a misszióban a bennszülöttek azt hallják az újra-újra feltűnő keresztény csoportoktól, hogy „az előzők hülyék voltak, ne hallgassatok rájuk, mi képviseljük igazán Jézust”.

És az a leggázabb, hogy a szeparatista hívő számára nincs megállás. Ma például a katolikusok az ellenfelei, holnap már a többi protestáns. Holnapután saját gyülekezetében fog körülnézni, hogy ki az, aki nem is igazi hívő, mert másképpen gondol dolgokat. Megszervezi csoportját a maga képére és hasonlatosságára, de még nincs készen. Kiderül: e csoportban is vannak, akik „alapkérdésekkel nincsenek tisztában”, és ha nem sikerül őket jobb belátásra bírni, akkor „sajnos, el kell köszönnünk.” Ismerős?

A szeparatista végül maga marad. Ezt nem is bánja, mert azt képzeli, ez lesz a páros magány: csak Ő és Jézus a tengerparti alkonyatban, ahol lágy, távoli zene szól és végre nem ugat senki; csönd van, leszámítva a hullámtörés biztonságos robaját, a Mester szelíd dörmögését és a jég csilingelését a koktélos kehelyben.

Halálos tévedés! Jézus nem lesz ott. Azokkal volt, akiket elüldöztél, akik hitét kétségbe vontad; a baptistákkal volt, akiket vízbe fojtottál, az arminiánusokkal, akiket felakasztottál, a gályarabokkal, akiket szögön térdeltettél és megkorbácsoltál, az ateistákkal, akiket lehülyéztél és megaláztál. Egyedül maradsz végül, és bizony ez maga a kárhozat. Mert Jézus és az üdvösség csak az egyházban, a megváltottak igen sokszínű közösségében található. Extra ecclesiam nulla salus.

Nem azt mondom, hogy hitelveinket feladva boruljunk egymás kebelére, és akkor majd tapsolnak az angyalok; dehogy. Magam speciel nyakas magyar kálvinyista vagyok, ráadásul az ún. dordrechtiánus (ötpontos) fajtából. Megkereszteltetem a gyerekeimet, és nem értek egyet a baptistákkal abban, hogy nem kéne. Nem beszélek (érthetetlen) nyelveken, nem támasztok fel holtakat, a tenyeremből nem árad bioenergiaként a Szentlélek, és nem értek egyet azokkal, akik szerint mindez hiányosság. A szenteltvízzel meg a kegyképekkel a világból ki lehet kergetni, teológiai megfontolás okán nem megyek misére, és nem tartom valószínűnek, hogy valaha Máriához meg a szentekhez fogok imádkozni. Ráadásul az aktuális álláspontomat a lehető legjobbnak tartom. (Ahogy az szokás.)

Mindazáltal tiszta és őszinte beszélgetéseket tudok folytatni pünkösdi, katolikus, baptista vagy akármilyen testvéremmel, és együtt tudok velük imádkozni, ha közben senki nem nyomul a specialitásaival (én sem). És azt is megvallom, hogy kész vagyok feladni bizonyos premisszáimat, ha valaki a Bibliából jobbról győz meg. Számomra ez a reformáció öröksége: nem a teológiámba vagyok szerelmes, hanem az Önkéntes Véradóba – a mindannyiunkért önmagát áldozó, minket szüntelen megújítani kész Jézusba, fülig. Mert tudom róla, hogy mindannyiunkat a hülyeségeink ellenére forrón és őszintén szeret, és ez attól függetlenül igaz, hol tartunk az ő megismerésének útján. Egy táborban vagyunk: bukott, kereső, fölfelé kapaszkodó emberek.

És ő, akit rendszerint kiüldözünk e táborból, még mindig a kezét nyújtja felénk. Nem kéne abbahagyni végre a reakciós mocskolódást, mások meggyőződésének kipellengérezését?

Notabene a „keresztény” jelző nem öndefiníció. Ezt mások mondhatják ránk, ha megérdemeljük. A keresztény eredetileg az jelenti: krisztusi, Krisztushoz tartozó. Az első egyháztagok nem magukat nevezték így: rájuk aggatták e jelzőt Antiochiában. És tudjátok, mi volt a Krisztushoz-tartozásuk hitelesítő pecsétje? A következő: „nézzétek, mennyire szeretik egymást.”

Ezzel hogy állunk? Például a krisztiánus trollokat kérdem. A Tóta W. Árpáddal csinált interjúm alatt olyan gyalázkodások jelentek meg, hogy Tóta végül beírt: „miattatok aztán nyugodtan visszamászhat Jézus a keresztre.”

Bántó? Igen. De érthető.

Balavány György

Hozzászólások
máté 9.37.

2011-08-13 20:13:23

Glory to the King – HILLSONG http://www.youtube.com/watch?v=fvGyspzbaK4&feature=related

egyérintő

2011-08-13 10:50:43

„Az ördög meg röhög, mikor a misszióban a bennszülöttek azt hallják az újra-újra feltűnő keresztény csoportoktól, hogy „az előzők hülyék voltak, ne hallgassatok rájuk, mi képviseljük igazán Jézust”.”

Erről a példáról, meg a felekezeti ellenségeskedésről nekem egy nagyon kisarkított helyzet jut az eszembe. Az afrikai gyarmatokról van szó, amikor ugyanannak a népnek (törzsnek) a felét mondjuk a franciák, a másik felét meg a németek gyarmatosították. Azután, amikor kitört a háború, mind a két gyarmattartó besorozta katonának ugyanannak a népnek a fiait, rájuk adta a maga egyenruháját, fegyvert adott a kezükbe és elindította őket harcolni a saját testvéreik ellen. Amikor megkérdezték, hogy miért kell harcolni a saját testvérük ellen, az volt a válasz, mert azok az ő ellenségük.

Nyilván nem lehet egy az egyben átvinni a példát a felekezeti villongásokra, de valamit azért megmutat abból, hogy ne arra törekedjünk ami elválaszt, hanem arra, ami összeköt.

Péter

2011-08-12 22:00:20

http://www.evangeliumiprotestans.hu/index.php/romai-katolikus-tanitasokrol/42-maria/54-jezus-krisztus-ur

kaleb

2011-08-12 21:59:33

Ez jutott eszembe erről a cikkről.

csigabiga

2011-08-12 21:48:17

A reformáció szükségessége és a szellemi szintű harc szerintem még nem zárult le. De remélem, hogy normál fegyver által nem lesz több áttérítés/hittérítés és befejezik ezt minél előbb az iszlám országokban és egyes államilag katolikus országokban is, azokon a helyeken, ahol mai napig sincs vallásszabadság.

http://www.evangeliumiprotestans.hu/index.php/romai-katolikus-tanitasokrol

Péter

2011-08-12 21:35:57

A cikkel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy van benne egy olyan rész,amivel nem értek egyet.

„Az ördög meg röhög, mikor a misszióban a bennszülöttek azt hallják az újra-újra feltűnő keresztény csoportoktól, hogy „az előzők hülyék voltak, ne hallgassatok rájuk, mi képviseljük igazán Jézust”.”

Én azt hallottam, hogy ahol értelme van az egységnek, ott Egység van a hívők között.

Egy cigány misszióról hallottam, ahol az Úr Jézus a felekezetek közötti különbséget elfedezi, ezek elő sem kerülnek, a helyzet éles volta miatt.

Azt hiszem, hogy a hitvitákban nem lesz egység, mert az Úr Jézus nem akar másban közösséget adni, mint az Ő halálában, feltámadásában és a Neki való szolgálatban.

Máskülönben a közösség létrehozója (más alapon, pl. szombat, felnőtt bemerítés, stb.) olyan hatalomra tenne szert, ami beteggé tenni őt magát és a közösséget is.

egyérintő

2011-08-12 20:00:26

„ Ha két felekezetbeli e tisztázás érdekében nem tesz meg a maga szintjén mindent, akkor hangsúlyozom; vagy a hitvalló iratok készítőit teszik hazuggá, vagy ők maguk a hazugok.

A Tridenti zsinat határozatai, a Heidelbergi káté nem más, mint egy állásfoglalás, hitvallás. Aki a katolikus egyházba tartozik, arra kötelező a Tridenti zsinat határozata, aki pedig református arra kötelező a Heidelbergi káté. „

Kedves Allbi, amit leírtál az nem más, mint a keresztyénségen belüli tipikus ellenségképzés. Ahány egyház, gyülekezet, annyiféle szemlélet, annyi lehetőség, hogy valamilyen ok miatt (sokszor még csak nem is bibliai ok miatt) megbélyegezzék a másik felekezetet, netán lesátánozzák annak tagjait. Sajnos büszkén hirdetik sokszor, hogy a saját felekezetükben valamilyen perifériás hittétel állítólagos igazsága alapján ők az igazak, az újjászülöttek, a hívők, míg a másik felekezet tagjai szimplán hitetlennek, csupán vallásosnak nevezhető nyomorultak.

A jehova tanúi akár elpusztulnak a műtőasztalon, valami kisebb balesetben, de vért nem engednek kapni, nem úgy, mint a „hitetlenek”. A felnőtt keresztelők a felnőtt keresztelésben látják az üdvözülésük alapját. Számukra a csecsemőkeresztelés holmi következmény nélküli lelocsolás. A szombatisták a szombat megtartása alapján különülnek el és lehet folytatni sorban a felekezeteket, hogy melyek is azok a „fontos” hivatkozási alapok, amelyek alapján megkülönböztetődnek a többiektől. Ilyen perifériás alap aztán rengeteg van.

Akinek mondjuk 100-as az IQ-ja, garantálom, hogy önmaga is számos ellentmondásra jut a Bibliában. Valahol olvastam, hogy 1000-1200 év környékén már vastag könyvet állított össze az egyház, amelyben az ellentétes értelmű igéket sorolta fel egymás mellé. Szóval ellentmondásra jutni nagyon egyszerű, könnyű dolog. Mondhatni minden 100-as IQ-val rendelkező képes találni olyan okot, hogy az embertársát a Biblia rosszul értelmezett igéivel alátámasztva lesátánozza. Főleg, ha még a tekintélyek által alá is van támasztva ez a sátánozás.

Úgy olvasom, hogy protestáns vagy, ilyen értelemben nem hagyomány hívő vagy, hanem az Ige és a Szentlélek irányít. Innen fogva nem értem, hogy miért a hagyománnyal és miért nem a Bibliával foglalkozol. Ha a hagyomány (Tridenti zsinat, Heidelbergi Káté) azt mondja, hogy a keresztyén embertársad rosszul hisz, mondjuk az általad felsoroltak alapján és emiatt öld meg, akkor megölnéd?! Gondolom, sőt biztos, hogy nem.

Mondandómnak a lényege az lenne, hogy ahhoz kell nagyobb IQ, tudás, hit, ami összeköt bennünket keresztyéneket, Isten Egyházának tagjait. Ez a nehezebb út, ezen kell haladni.

Azt felismerni, ami elválaszt bennünket az a könnyebb út. Azon járni sokkalta könnyebb, ahhoz jóval kevesebb is elég.

Ditur

2011-08-12 14:13:38

Kedves B. Marci!

Olvastam, Református Testvérem vagy.

Azt gondolom ez az az alap, amit kifejtettél több írásban, amivel együtt tudjuk teljesíteni azt, amit Krisztus nekünk örökül hagyott.

Valóban vannak dolgok, amikben különbözünk. Ha csak a különbözőségünket el tudjuk egymástól viselni, már nincs nagy baj.

Szervusz:

Feri

B.Marci

2011-08-12 14:03:48

Így van, ma a hivatalos katolikus tanítás kereszténynek, Krisztus teste tagjának ismeri el az ortodoxokat és protestánsokat, tessék utánanézni a Katekizmusban.

alibi 2011-08-11 19:36:51:

ezek az igék kivétel nélkül arra szólítanak fel, hogy az egyes hívő ne vegyen részt a másik gyülekezeti tag (hívő vagy csak névleg az) bűneiben, szálljon szembe a súlyos tévtanokkal, a gyülekezet vezetői (és egész közössége) pedig szélső esetben közösítse is ki a bűnöst/tévtanítót, még akkor is, ha az amúgy megtért ember. Arról nem szólnak, hogy a hívő, ha már túl sok a tévelygő, és a vezetők megmakacsolták magukat (mint Korinthusban), és nem hajlandóak lépni, akkor az igaz keresztény hagyja ott a gyülekezetet.

DE.

…és most (figyelem! ritka esemény a mindennapi.hu-n:) bizonyos mértékig el kell ismernem, hogy igazatok lehet:

ha nemcsak bűnök és tévtanok terjednek a gyülekezetben, de úgy látja a hívő, hogy a vezetés kifejezetten kötelezővé teszi a bűnt, például a liturgiában explicite bálványimádás folyik, akkor már lehetséges, hogy az egyes hívő kénytelen otthagyni a gyülekezetet, illetve hát, ha megtagadja a részvételt a bálványimádásban, az gyakorlatilag egyet jelenthet ezzel.

Visszatérve a blogbejegyzésre: Gyuri állítása, miszerint ő szívesen imádkozik együtt akár katolikusokkal is, ha azok nem nyomulnak a specialitásaikkal, azt implikálja, hogy bár nem vesz részt benne, de nem tartja kifejezett bálványimádásnak a katolikus hitgyakorlatot.

Amivel a legmesszebbmenőkig egyetértek. A katolikus egyház, mint kollektívum, és mint tanítóhivatal, soha, de soha nem imádott senki mást a Szentháromság egy Istenen kívül. Az egyes katolikusok, ugyanúgy mint a protestánsok, belecsúsznak ebbe a bűnbe, talán elég gyakran is, talán néha jelentős egyházi személyiségek is.

A katolikusok a mennyei és földi Egyház közösségében hisznek, aminek alapján, Istenen keresztül lehetségesnek tartják egyes mennyben lévők megkérését az értünk való imádkozásra. Sem a halottidézéshez, sem a bálványimádáshoz nincs ennek semmi köze. A protestánsok ezt nem így gondolják. Itt kéne megállni. Ha a katolikus megmondja, hogy hisz Jézusnak és az Ő áldozatának egyetlen, megismételhetetlen voltában, el kéne neki hinni.

máté 9.37.

2011-08-12 11:44:24

Kedves allbi SAJNÁLOM, nem ismer(het)ed mi kötelező és mi nem. A zsinat körül mondta egy katolikus pap, oda kellett volna figyelni Lutherre (aztán, „kiöntötte a fürdővízzel a babát” – szerintem, válaszul a merevségre) azóta dokumentálva is van az „összeborulás”.

Csakis azt kereshetjük, ami összeköt, nem pedig ami szétválaszt. Miért? János 17-ért, Jézus főpapi imájáért.

És nem azért, mert a „tegyétek” azt jelenti, ne tegyétek…

János evangéliuma az Élő Kenyérről egészen konkrét, alapos. És ott a példa is „kemény ez a beszéd” – valamint Jézustól:

„Ti is el akartok menni?”

De nem volt szándékom „specialitással nyomulni” – ahogy nagyon helyesen írta a szerző.

Egyet viszont hozzátennék, igaz, nem pont az Igéből de általános: „jól csak a szívével lát az ember”.

Ezen felül jó volna, ha megengednénk az Istennek, hogy olyan bőkezű legyen, amilyen akar, még ha mi nem is értjük – mint ahogy kitalálni sem tudtunk volna ilyen MEGVÁLTÁST…

Ne adjunk tanácsot Neki :))

Péter

2011-08-12 10:47:24

tiboldia

2011-08-12 10:36:55

Az ökumenizmussal kapcsolatos bekezdéshez ajánlanám olvasásra a következő írást: http://lexikon.katolikus.hu/Ö/ökumenizmus.html

A Katolikus Egyház nem tagja az Egyházak Világtanácsának (Ökumenikus Tanács) és nem „gondolja azt: vissza kéne vezetni az elveszett protestáns báránykát az anyaszentegyház kebelére;”. A legfőbb cél béke önmagammal, béke az Istennel és akkor békében élek az embertársaimmal.

Pax

allbi

2011-08-12 10:29:49

Péter 2011-08-12 10:12:32

2.Kor.6. 14,15,16,17

„Mit hiszel, a megtért katolikusok Krisztus teste vagy a Béliáll teste? Hitetlenek, vagy hívők? Lehetségesnek tartod, hogy egy keresztyén közösség nem keresztyén, pedig Krisztus hirdettetik közöttük?”

Ha egy katolikus azt mondja magáról, hogy megtért, azt el kell fogadnom. (Már ha ugyanazt értjük alatta.) De akkor azonnal meg kell kérdeznem, hogy ha megtért vagy, miért nem engedelmeskedsz az Igének? – és ezzel visszaérkeztünk oda, ahonnan kiindultunk. Ugye, hogyan lehet másképpen érteni ugyanazt az Igét, hogyan lehet elfogadni, hogy szabad áldozni, vagy Jézus áldozata megismételhetetlen, egyszeri és tökéletes, mi a bálványimádás, és ki miért átkozott. Ezt a kérdést nem lehet kikerülni, mert mindig beleakadok. Nekem sincs időm sajnos tovább folytatni a köröket, úgyhogy köszönöm.

allbi

2011-08-12 10:22:11

B.Marci 2011-08-12 10:12:04

Rendben. Ám ha ezt alátámasztod Igével, akkor el is hiszem. Nekem nincs az emberrel vitám, nem érdekel.

allbi

2011-08-12 10:20:48

Péter 2011-08-12 09:52:32

Köszönöm, így végre felfedted előttem, hogyan jött ide az Úrvacsora. Ebben én vagyok a hibás, mert a Heidelbergi káté idézett Úrnapi kérdés feleletből csak az utolsó sorra szerettem volna hivatkozni, ami a bálványimádás átkáról szólt. Azért emeltem be az egészet, hogy érthető legyen, de éppen ellenkező hatást értem el. Bocsánat. Most ez már tisztázódott.

A másik kérdésedre pedig ott a válaszom, direkt azért hangsúlyoztam, hogy az Ige a vezető, ahhoz kell igazodnunk. Jézusban van egység. A Heidelbergi káté pedig éppen ezt mondja. Nem a Heidelbergi kátét követjük, a káté segítség arra, hogy az ott feltett kérdésekre kigyűjti a bibliából a vonatkozó Igéket. Amikor a Heidelbergi kátét mondja követnivalónak valaki, az helyesen értve annyit tesz, hogy az Igét követni. Minek akkor a káté? Annak nem kell, aki a káté nélkül is érti a bibliát. Ám nem mindenki szokta olvasni, sem meglátni a bibliában az összefüggéseket. Ha csak megnézegetem a beírásokat, akkor lehet látni, hogy sokszor rosszul hivatkoznak az Igével. Összekeverik a megváltás-tant az Isten-tannal, a hamartiológiával, stb. Amikor valakit az Isten megáld azzal, hogy komoly rálátása lesz a bibliára, akkor el kell fogadni azt, hogy az az ember tanítani fog. Nincs mindenkinek egyformán ideje a bibliatanulmányozásra. Aki viszont valamit megért belőle, tegyen róla bizonyságot, de csak arról. Ne menjen tovább, nyugodtan álljon meg, mondja azt, hogy innen tovább ezt nem értem, senki sem fogja emiatt lenézni. Csak ne okoskodjon a tudásán felül.

Ne jelentse ki az, hogy nem kell teológia, akinek fogalma sincs a bibliáról. Igenis kell, kellenek olyanok akik magyaráznak, tanítanak, hiszen ez Jézus parancsa.

Péter

2011-08-12 10:12:32

2.Kor.6. 14,15,16,17

Mit hiszel, a megtért katolikusok Krisztus teste vagy a Béliáll teste? Hitetlenek, vagy hívők?

Lehetségesnek tartod, hogy egy keresztyén közösség nem keresztyén, pedig Krisztus hirdettetik közöttük?

Róma 16. 17

18.versben van a válasz, a kérdés, hogy kinek szolgál valaki, Krisztusnak, vagy a hasának? Mi motiválja a tanítását? Krisztus, az Egyház (mert hogy most testben az Egyházban van jelen az Úr) szeretete, vagy a saját jólétem megalapozása?

Filippi 3. 18.

18. Mert sokan járnak másképen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a KRISZTUS KERESZTJÉNEK ellenségei;

19. Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök AZ Ő HASUK, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik mindig a FÖLDIEKKEL TÖRŐDNEK. (tőlem: pl. ostya, vagy kenyér, bor, vagy szőlőlé)

20. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;

Gal.1.8

Az Evangélium: (és nem az az Evangélium, hogy nem vagyok katolikus, ne ez legyen már az örömhír, mert ez HAMIS evangélium 🙁 !)

Gal.2.16. Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.

17. Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.

18. Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.

19. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.

20. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

21. Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.

2János 6,7,8,9,10,11.

7. Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.

Melyik keresztyén közösség ne vallja Jézust TESTBEN MEGJELENT Krisztusnak, vagy itt a fórumon ki az aki ne vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak?

Bocsánat, de ha tovább itt maradok a gép előtt, akkor a feleségem és a gyermekeim számára nem leszek testben jelen közöttük, aminek súlyos következményei lesznek….

Ha lesz időd, kérlek válaszolj, utána nézhetjük tovább az Igéket.

Köszönöm:

Péter

B.Marci

2011-08-12 10:12:04

Kedves alibi,

mindjárt reagálok a hosszú igesorra, amit lentebb nekem válaszul küldtél,

most csak annyit (amúgy magam ref vagyok):

a katolikusok NEM MEGISMÉTLIK, csak JELENVALÓVÁ TESZIK Jézus egyetlen áldozatát a misében.

Jézus testének testi (corporaliter) jelenlétében az úrvacsorán az EVANGÉLIKUSOK is hisznek, továbbá az Úr azstalát ők is oltárnak nevezik.

Péter

2011-08-12 09:52:32

Kedves Allbi!

Szívesen beszélgetek veled tovább, ha az Úr akarja és te is hajlandó vagy folytatni a párbeszédet.

1. Heidelbergi Káté:

Számomra nagyon fontos hitvallás, olyan tisztán és érthetően adja elénk hitünk alapjait, amit öröm olvasni.

Ugyan akkor az is benne van, amit te is hangsúlyoztál, hogy „aki az Ige által jobbra tanít…”

Szóval számomra is nagy értékű ez a tanítás, hiszen konfirmációm alkalmával is ebből tettem bizonyságot a hitemről.

A kérdés az, hogy lesz-e közösség katolikus, református és pünkösdi között ezen tanítás alapján?

Egyszerűen kérdezem, lehetségesnek tartod, hogy minden hívő ezt elfogadja és majd AKKOR egyek leszünk?

Vagy másban van a közösségünk? (hitem szerint Jézus Krisztus halálában és feltámadásában a Lélek által)

2. Úrvacsora (hiszen te idézted a XXX. Úr napját)

„Olyan sákramentum, amelynek a lényege a mennyben történik, és itt a földön egy látható dolgot végzünk hozzá. Ha a mennyben nem történik meg …….”

Ezt gondolom minden jelről, ami az Úrvacsora is, mert hogy nagyobb valóság Krisztus teste és vére, mint a kenyér és a bor.

Egy példát engedj meg, ami persze sántít, mint azt tudjuk.

– Képzeljétek, a másik faluban a stop tábla kőr alakú – meséli a helybélieknek egy vándor.

– Ne hülyéskedj, az lehetetlen, hát nem tudják ezek a jó emberek, hogy a stop tábla mindig is nyolcszögletű volt és annak is kell lenni?

– Nem tudják, valahol elcsúszott a KRESZ ismeretük.

– Szörnyű! Azt tudják, hogy ha a főúton egy teherautó érkezik, akkor meg kell állniuk?

– Azt tudják és némelyek meg is állnak, mások kihajtanak az útra a tábla lennére is.

– Mi mindig megállunk a táblánál, nálunk senki sem hajt ki az útra, MERT nyolcszögű a táblánk, milyen jó nekünk…

allbi

2011-08-12 08:29:28

máté 9.37. 2011-08-12 07:10:34

Tényleg nem érted, vagy nem akarod érteni? A felsorolt Igéket úgy szokták nevezni, hogy szeparációs Igék. Akkor tessék már elengedni az Úrvacsorát. Egyébként amikor valamit mond az ÚR, hogy „ezt tegyétek” akkor az tilalma egyben annak, hogy másképpen tegyetek.

Még egyszer elmondom másképpen, mi az, amit kifogásolok a cikkben, mert nem igazán akaródzik érteni, hiába járom körbe és körbe. A Tridenti zsinat határozatai, a Heidelbergi káté nem más, mint egy állásfoglalás, hitvallás. Aki a katolikus egyházba tartozik, arra kötelező a Tridenti zsinat határozata, aki pedig református arra kötelező a Heidelbergi káté. Fő kérdés, hogy melyiket lehet Igével alátámasztani. Tessék elolvasni a kátét, minden állításhoz fel van sorakoztatva egy csomó Ige. Ennek ellenére mondhatja valaki, hogy én nem értek egyet a Heidelbergi kátéval. Rendben, de akkor ne mondd magad reformátusnak. A katolikus ha azt mondja, nem értek egyet a protestánsok megátkozásával. Rendben. De akkor ne mondd magad katolikusnak. Meg lehet próbálni borsóból bablevest főzni, de az nem lesz bableves, akárminek nevezzék is. Mit kell tenni? Ha igei a két irat állítása, akkor fogd be a szád, és maradj a helyeden, és ha nem tetszik, amit mond az Ige, beszéld meg Istennel. Ha nem tetszik, amit mond az ember, beszéld meg az emberrel. De az nem létezhet, hogy mindkét irat állítása igaz. Ha az Ige azt mondja, hogy Jézus áldozata egyszeri, befejezett, akkor nem lehet a misézés igei. Ha az Ige azt mondaná, hogy a misézés igei, akkor nem lehet igei a Heidelbergi káté. Tehát semmi esetre sem lehet összeborulni egymással, mert valamelyik hazudik. A legnagyobb hazugság pedig az, ha mégis összeborulunk, és azt mondjuk, ezen igei parancsok ellenére ezt megtehetjük. Az emberek tévedése, hogy hitvallásuk ellenére akarnak egymáshoz közeledni. Nem egymáshoz kell közeledni, mert az hamis. Tessék közeledni az Igéhez, majd az összehoz. Amire az ember képtelen, Isten képes. Mi közösködnivalóm van nekem az iszlámmal, aki azt tanítja, hogy Allahnak nincs fia? Akkor Allah nem az én Istenem. Mi közösködnivalóm van nekem a Jézustagadó zsidóval? Semmi. Vagy Buddhával, vagy Sívával, vagy a Jehova tanúival? Csak egy helyen lehet velük közösségem – Jézusban. De könyörgöm, nem térhetek meg helyettük! Csak hívhatom, de ha nem jön, én bizony ott nem hagyom értük az Uramat! Nincs az az ökumené, sem álságos szeretet!

máté 9.37.

2011-08-12 07:13:13

Tényleg kiforgatod allbi: „be akarja”? az ember? nem… parancs.

máté 9.37.

2011-08-12 07:10:34

Tilalom? kedves allbi… „Ez a testem, melyet értetek adok. Ezt TEGYÉTEK az emlékezetemre.” Lukács 22.19b.

allbi

2011-08-12 06:05:54

Péter 2011-08-11 22:29:56

Nem reagáltam az Igére? Az Úrvacsora szereztetésére? Azért nem reagáltam, mert az általam megkérdezett Igékre senki sem reagált, így gondoltam, ez a beszélgetés be van fejezve, illetve el sem kezdődött. Nekem semmi problémám sincs az Úrvacsorával, ellenben több van azzal, amikor Jézus áldozatát valaki újra és újra be akarja mutatni, és áldoz a tilalom ellenére. A keresztségről? Olyan sákramentum, amelynek a lényege a mennyben történik, és itt a földön egy látható dolgot végzünk hozzá. Ha a mennyben nem történik meg a keresztség, azaz valaki mellett az Úr nem teszi le a voksot (elnézést a kifejezésért) akkor azt merítgethetjük, locsolhatjuk, életkortól függetlenül – akkor az csak csak vizes lesz. Csak nem értem, hogy ez hogyan jön ahhoz a kérdéshez, amit feszegettem.

Még egy szó a középkori iratokhoz, és tényleg befejeztem, nincs értelme így beszélgetni (?) illetve elbeszélni egymás mellett, a Heidelbergi káté egy még régebbi iratra támaszkodik, a Szentírásra, minden állítás amely a kátéban van, egy csomó Igét hoz a bizonyításra. Ezek pedig olyan égető és fontos kérdések, amelyek tisztázása nélkül nincs, és nem is lehet párbeszéd. Ha két felekezetbeli e tisztázás érdekében nem tesz meg a maga szintjén mindent, akkor hangsúlyozom; vagy a hitvalló iratok készítőit teszik hazuggá, vagy ők maguk a hazugok. Nem kételkedek egyik felekezetbeli hitében sem, de bizony nagyon erősen megkérdőjelezem az engedelmességet felekezetre való tekintet nélkül, amikor valamelyik nyilvánvalóan szembemegy az Igével, és folyamatosan mellébeszél, ha szembesítik a kérdéssel. Ha pedig ezt látva otthagyom, akkor azt mondja, hogy lám lám, nem lehet velem beszélni. Hát tényleg nem. Így nem.

máté 9.37.

2011-08-11 22:38:49

Kedves Péter

„A szél ott fúj ahol akar: hallod ugyan a hangját, de nem tudod, honnan jő és merre megy: így van mindenkivel, aki a lélekből született.” János 3.8.

Péter

2011-08-11 22:29:56

A bemásolt gondolatokra a Helvét hitvallást és a Tridenti zsinat dolgait gondoltam.

A „puff neki” arra szólt, hogy ezen az úton valóban nem lehet párbeszédet építeni, lám igazad lett 🙁

De mutattam egy másik utat, Igét írtam (másoltam) erre miért nem reagálsz? Sajnálom, nagyon sajnálom, az Úr ügye miatt…

És köszönöm az eddigi párbeszédet, testvéred az Úrban!

máté 9.37.

2011-08-11 22:07:31

Kedves allbi apró (tudom, hogy fontos!) kérdések amit felvetettél, de elfogadod, hogy egyetlen ember – vagy egy csoport – ehhez kevés? Az emberi csoport adminisztrációjának SEMMI KÖZE az Úr hagyatékához…

NEM apró, ezt mondtam erősen „pápista” barátnőmnek: „a világ azért néz így ki, mert mi, akiknek birtokában az Evangélium, a dolgunkat nem tettük meg”… magamat beleértve.

És nevetve ! azt mondta, persze. Ez a súlyos…Ezen én nem tudok napirendre térni, mint ahogy azon sem, hogy darabokban vagyunk…

ÉLJÜNK úgy, hogy ennek ellene mondunk és TUDJUK az Egyházat – EZT megtehetjük. Vagy nem? 🙂

allbi

2011-08-11 21:41:28

máté 9.37. 2011-08-11 21:24:06 – és Péter középkori iratok jelzőjére:

Ha középkoriak, és senki sem foglalkozik vele, akkor miért nem vonták vissza,1990 óta is előterjesztett kérések ellenére sem? Ez élő probléma, és úgy vélem, ha csak egy ember is felveti, annak az egy embernek is kell tudni erre igei választ adni.

Nem bemásolt gondolataim voltak, a bemásoltak azok az Igék voltak. Puff neki? Hm, érdekes érvelés.

Köszönöm, győzködni senkit sem akarok, részemről befejeztem a témát.

máté 9.37.

2011-08-11 21:34:57

„Miért engedte Jézus?” miért, ki csinálta? szerintem NAGYONIS mi… szégyen és gyalázat…

És akkor jött, és megújította/megújítja Lelkével az Egyházat – amire még mindig vannak, akik NEM-et mondanak, vagy, hogy „ördöge van”…

Pontosan ugyanúgy megy végbe minden felekezetben a megújulás… csak nem tudtok róla!

Persze, kezdhetjük elölről, mint ami az Úrral történt: „hogyan űzhetem ki az ördögök fejedelmével, Belzebubbal az ördögöt”?

Ez ” a történetünk” egyik legnagyobb szégyene, gyalázata…

máté 9.37.

2011-08-11 21:29:13

Igazad van, Péter, nem lett volna szabad PONT EZZEL nyitni – vagyis zárni – a püspöknek…

De ettől még, egyénileg, jönnek hozzánk reformátusok, így beszél evangélikus… engedtessék meg!

Péter

2011-08-11 21:27:36

Az Úrvacsorához:

Ki árulta el Jézust?

A tanítványai, én és te!

Miért engedte Jézus, hogy a teste darabokra törjön?

Hogy mindeni vehessen belőle! (talán ez az oka a felekezeteknek is)

Mi az oka annak, hogy Jézus vére maradéktalanul kifolyt a testéből?

Hogy örök szövetségünk legyen az Atyával!

És mi a lényege ennek a jelnek? h

Hogy emlékezzünk a VALÓSÁGRA!

Kik élik meg igazán az Úrvacsora lényegét?

máté 9.37.

2011-08-11 21:24:06

Kedves Allbi – rögtön a népének jutott eszembe, le is fogom írni. Előbb azt, hogy egy EVANGÉLIKUS pap északról járt itt, és előadta, hogy a katolikusok olyan hatalmasnak gondolják az Istent, hogy el sem tudják képzelni, hogy ott van jelen… a KICSINYBEN.

Ezt ő mondta ! csak néztem.

Azokat az átkokat, azokat a szövegeket, amelyekkel már SENKI SEM TÖRŐDIK, hagyjuk…

A miseének egy szakasza:

„Az oltáron megújul most

A kereszt áldozata

Mint azt vérrel, bűneinkért

Megváltónk bemutatta.

Ámbár itten nincs vérontás

De megvan az Isten áldás:

Bőven árad ránk a váltság

Vérének szent harmata.”

Péter

2011-08-11 21:21:13

Kedves Allbi!

Egymás kiátkozására nem kell középkori iratokat hoznod. Ez sokkal élőbb, mit sem gondolnád. 🙁

A közös pont a Biblia, ha két MEGTÉRT hívő (igen egy katolikus és egy protestáns) a Bibliát veszi alapul, fog találni közös pontokat és még az a csoda is megtörténhet, hogy Krisztust élik meg olyan emberek előtt, akik nem ismerik még Őt!

Nem a tanításban, hanem egymás között, nem a formákban, hanem a Lélekben!

Engem nem kell meggyőznöd Úrvacsora kérdésében.

Amikor nálunk volt egy ökumenikus alkalom (egyetlen egy volt idáig a püspök kérésére), akkor megfájdult a szívem, amikor a katolikus vezető pont ezt a témát hozta fel az egység keresésére.

Azt mondta, hogy az eucharisztiában van a hívők közössége, 🙁 puff neki!

Én nem fogok ebben részt venni (és sok protestáns szintén nem), ezért nincs ebben közösség, DE máshol VAN!

A te bemásolt gondolataid is számomra ilyen „puff neki”!

Inkább sírni való, mint vitatkozni, vagy párbeszédet folytatni.

Az Úrvacsora ez:

1.Kor.11.23.-26.

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatos képen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.”

Amikor a formák és az emberi hozzátételek ELLENÉRE Jézus halált és eljövetelét hirdeti egy közösség, akkor Úrvacsorázik.

És bármilyen szép az a kenyér és finom az a bor és bármilyen jó tanítás veszi körül, de hiányzik Jézus halálának és feltámadásának a hirdetése (helyette talán ott van mások hibás gyakorlata) akkor az semmi….

Ilyen a keresztség is, tudod mi a keresztség?

Melyik formája az igaz?

Hol történik keresztség?

Lélekben van az egység és nem testben!

allbi

2011-08-11 19:36:51

Péter 2011-08-11 18:13:02

Megnéztem a veréb által írtakat. Találkoztak egymással különböző felekezetűek, akik nem ismerik mélységben a hitet, illetve Isten tanításait. A legjobbat tették, amit abban a helyzetben tehettek, imádkoztak, és ez helyes. A helytelen az lenne, ha ennyiben ki is merülne a hit iránti érdeklődésük. Aki komolyan tanulmányozza a bibliát, és a Szentlélek megnyitja neki az Igét, annak kutyakötelessége a másikat tanítani, addig, amíg az hagyja. Erőlködni nem szabad – olyankor békésen el kell válni egymástól. Vannak helyzetek, ahol nincs sem idő, sem mód arra, hogy a másik hitvallását megismerjem, elég egy egy mondat, hogy Jézus Krisztusé vagyunk – és lehet imádkozni közösen. Később több információ birtokában megint más helyzet adódhat. Erre nincs séma. Aztán van a herezis és van a skizma. Herezis az, amikor alapjaiban tér el a tanítás – pld J.tanúja azt mondja, Jézus nem Isten – vele nem közösködöm. A skizma kisebb eltérés, pld a gyermekkeresztségbeni tanítás – ez még vállalható. Minden eset más és más.

allbi

2011-08-11 19:22:22

Kedves Péter, ennyit párbeszédnek. Ez az alap.

allbi

2011-08-11 19:21:42

II.

Kérem a következőket figyelembe venni:

Olvasom a Tridenti (katolikus ) zsinat jegyzőkönyveit. Ez a mai napig érvényben van, eddig a katolikus egyház nem volt hajlandó sem visszavonni, sem „finomítani”. Ebben legalább 65 esetben szerepel az „anathema sit” – azaz átkozott legyen kifejezés, amely mindig a protestánsokra van alkalmazva. Több helyen eretneknek nevezik a protestánsokat. Hogy ne érjen vád az egyoldalúságra, ezért itt a Heidelbergi káté 80. kérdés felelete:

„XXX. ÚRNAPJA.

80. K.: Mi különbség van az Úrvacsora és a pápás mise között?

F.: Az Úrvacsora azt bizonyítja nékünk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatáért, melyet Ő maga vitt egyszer véghez a keresztfán, minden mi bűneink megbocsáttatnak. És hogy mi a Szentlélek által Krisztusba oltatunk, aki emberi természetével (testével) már nincs a földön, hanem a mennyekben van, Istennek, az Ő Atyjának jobbján s azt akarja, hogy ott imádjuk Őt. A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem a Krisztus szenvedéséért bocsáttatnak meg, ha csak a misemondó papok naponként meg nem áldozzák érettük a Krisztust. És hogy Krisztus a kenyér és a bor alakjában testileg jelen van. És ezért azokban kell Őt imádni. Ezért a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás.”

Ez szintén nincs visszavonva.

Kérdésem, mit követ el az a református lelkipásztor és katolikus plébános, amikor találkoznak, köszöntik egymást, sőt elmennek egymás gyülekezetébe szolgálni, ahelyett, hogy leülnének bibliával a kezükben, és tisztáznák? Megmondom: Mindkettő hazugnak teszi a hitbéli elődeiket. Ugyanis, ha érvényben van a katolikus zsinati átok, akkor miért nem veszi figyelembe ezt a plébános? Vagy nem is annyira kell azt komolyan venni? Akkor miért nem vonják vissza? Akkor egy átkozott emberrel társalog és közösködik? Ha tényleg átkozott, akkor mi dolga vele? A református pedig: Ha nem bálványimádás, akkor minek váltak ki a reformátor elődök? Akkor vissza kell menni a katolikus egyházba. De ettől még sokkal rosszabb a helyzet! Ha nem az ősökre hegyezik ki a témát, hanem Jézus tanításaira? Akkor mi van? Akkor nyilvánvaló, hogy az egyik rossz úton jár. Akkor a másik miért nem akarja őt megmenteni? De meg akarja? Akkor mivel kellene kezdeni? Bizony, leülni bibliával a kézben, és tisztázni. Tesznek ilyet? Nem. Mit tesznek? Ökumenikus Chartát. Az átkokkal mi van?

Azt is nézzük már meg, ki az, aki a másikat bántja? A katholikus azt mondja, AKI ezt meg ezt TESZI, átkozott legyen! A protestáns? Aki ezt meg ezt teszi, AMIT TESZ, az átkozott.

Innentől az mondja nekem azt, hogy nem szeretem a katolikust, engedetlen protestánst, aki ezt meg tudja nekem magyarázni.

allbi

2011-08-11 19:21:13

B.Marci 2011-08-11 15:26:26

I.

Nem egészen meggyőző a számomra az az érv, hogy igekitekerésből x pont. Melyik az az Ige, amelyik ellene szól annak, amit állítok? (Engedtessék meg, hogy a mit lett volna ha fikciót ne vegyem annak, hogy mit vettem volna magamra.) Most is hangsúlyozom, hogy ha szerettek, akkor tessék engem nem meghagyni a tévelygésemben, tessék az Ige alapján engem helyretenni – ha pedig nem megy, akkor tessék megfontolni, amit mondok. Mindjárt itt van egy pár Ige, amelyet sehogyan sem tudok összeegyeztetni azzal, amit itt képviselnek:

2.Kor.6. 14,15,16,17

Róma 16. 17

Filippi 3. 18.

Gal.1.8

2János 6,7,8,9,10,11.

1Timóteus 4. 1, 7.

1Tim.6. 3,4,5

2.Tim- 2. 16, 17, 18, 19, 20, 21

Ef.5 ; 11

2Thessz 3; 6, 14, 15

1Kor.5; 9, 10, 11, 12.

Kérem, hogy hozzáértő ember magyarázza el ezen Igék alapján, hogy nekünk össze kell járnunk, össze kell borulnunk.

Péter

2011-08-11 18:13:02

Kedves Allbi!

A párbeszéd hiányzik számomra, mert ahhoz, hogy egy picit is értelme legyen ennek a virtuális izének, ez lenne a minimum elvárás.

Ennek pedig semmi köze a megalkuvás mentességhez.

Mondok egy példát, csak hogy értsd.

Ezt írja Veréb:

veréb 2011-08-08 11:47:03

És erre senki sem reagál, mert nem öröm hír, hogy Jézushoz kell imádkozni egy katolikusnak is, hiszen ez romba dönti a mi protestáns tökéletességünket.

Érted, mire gondolok?

Az Igével való meggyőzhetőségnek pedig itt van a legrosszabb terepe 8-10 éves tapasztalatom alapján.

Kedves Alex!

Csak azért kérdeztem, mert tőled is tanultam, ill. nagyon sokat tanultam közösen szeretett lelki vezetőinktől, akiknek részük volt a megszületésemben is.

Ha most ez nyalizás, akkor kérj törlést a moderátortól.

De tudok rá Igét, csak nem tudom, hogy ez jobb, vagy rosszabb, mint amit most tudsz és kitől veszed tanításnak?

Rm 12,7

Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;

És ez nem áll ellentétben azzal, hogy Istentől tanítottak lesznek, mert hogy Isten küldi ember formában a tanítókat, az Ő Lelkével betöltve.

abigail

2011-08-11 16:27:02

Kedves Allbi, azt gondolom, hogy nem csupán a megalkuvás-mentesség az, amit sokan személyeskedésnek éreznek és éreztek :(.

Az idézett mondataiddal egyetértettem, és csak úgy veszek részt ahogy most te is.

Ha nem is egy felekezethez, de egy Egyházhoz, ha úgy tetszik, AZ Egyházhoz tartozunk, ez van.

B.Marci

2011-08-11 16:04:50

öhm,

még mielőtt reagálnátok, már látom, hogy az imént elragadtattam magam. Alibi kommentje ébresztett rá, hogy nem lett volna szabad a blogcikk mondatát („Jézus nem lesz ott”) személyeskedő értelemben idéznem, mintha ezzel bármelyikőtök hitállapatát minősíteném. Bocsánatot kérek.

allbi

2011-08-11 15:40:31

Még csak annyit, ha ez a hírportál arról szólna, hogy a történéseket megmagyarázná az Ige tükrében, és igyekezne igazodni az Igéhez, azzal mérve mindent, első lennék, aki jelentkeznék abba a munkába. Azért keveredtem ide, mert a portál címéből erre a munkára következtettem, de hát ez nem teljesen így van. Gondolom, nem is működhetne sokáig. Így marad az egyensúlyozás.

allbi

2011-08-11 15:35:36

Kedves Abigail, most nem teljesen értettem a hozzászólásodból, hogy valamit rosszul írtam? Ami az egyensúlyozást illeti, tökéletesen értem a mondanivalódat – feltéve, hogy ezek szerint részt veszel e közéleti hírportál szerkesztésében, vagy ehhez hasonló tevékenységében. A cél nálam is Jézus Krisztus dicsőítése és szolgálata, követése. Viszont nekem nem fér bele az egyensúlyozás, éppen ezért sem vennék részt mondjuk ezen hírportál munkájában. Van, amiben nem lehet egyensúlyozni, és sokan ezt a megalkuvás-mentességet érzékelik a személyük ellen való támadásnak. Soha nem bántanék sem katolikust, sem karizmatikust, sem protestánst a személyében – de nem hagyok szó nélkül olyat, amit az Ige alapján mondanom kell. Azonban azt szeretem hozzátenni, hogy az Igének aláállok, ha valaki meggyőz az Ige alapján, hogy rosszul mondom, azonnal változtatok a kijelentésemen. Szeretem annyira bármelyik felekezethez tartozó felebarátomat, hogy szólok neki, ha az Ige szerint szólnom kell, mert ezt viszont megparancsolta az Úr. Nem minősítgetem, nem ítélem el, nem mondom, hogy elkárhozik, nekem ez nem tisztem. Ha ellenáll, nem fogom győzködni, nem is vitatkozom.

B.Marci

2011-08-11 15:26:26

Alex,

választ kaptam a kérdésemre, sajnos.

„nem az egyházadat kell szeretned”, nem is, hanem az Egyházat, az egészet. Ami nem jelent egyetértést az egyház többi tagjainak minden cselekedetével.

Nem lehet Isten az Atyja annak, akinek az Egyház nem anyja – ez Ciprián vértanú mondása volt, és Kálvin is idézi (helyeslőleg!)

Igen, Gyurinak sajnos igaza van: Jézus nem lesz ott.

alibi: gratulálok, mesteri menet volt, igekitekerésből 100 pont.

Luther, ha nem tudnád, megmaradt a római katolikus egyházban, amíg csak lehetett, amíg ki nem vetették. Amíg csak lehetett, belülről próbált reformálni.

(Úgy gondolom, az Egyház alapítása egészen más tészta, ezt ne hozzuk ide. De azért megjegyzem, a keresztények is napról napra együtt voltak a templomban… melyikben is? – amíg a zsidók el nem üldözték őket.)

A korinthusi levelek pedig, mint már írtam, (amire senki sem reagált), egyértelműen bizonyítják, hogy sajnos nincs éles határ bűnösökből álló, bűnökkel küszködő gyülekezet és teljesen megromlott gyülekezet közt.

Tartok tőle, hogy ti (Alex, alibi, Rhodé és mások) már régesrég önként kiléptetek volna a korinthusi gyülekezetből, látva azokat az állapotokat, amiket a két levél elénk fest – és akkor nem is kaptatok volna levelet Páltól, sőt mi több, Jézustól se.

abigail

2011-08-11 15:07:57

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”/2Tim1,7/

abigail

2011-08-11 14:58:00

Kedves Allbi!

Nagyon jól írod:

„Az Igeértelmezés során alapelv, hogy az Ige nem mond ellent önmagának, ha ilyet tapasztalnánk, akkor nem az Ige a hibás, hanem az értelmezésünkkel hibádzik valami.” és: „Az a jó „edény”, amelyikbe belefér minden csepp, amelyikbe pedig csak a pár csepp fér bele, biztos, hogy nem odavaló.”

ezt én is így gondolom.

EZ a közösség nem gyülekezet, hanem egy közéleti hírportál. Abban világosan különbözik, a „világitól” (de csúnya szó, mi is evilágiak vagyunk, csak ahogy Sziámi énekelte: http://www.youtube.com/watch?v=EpUs6OFPonQ – elnézést) hogy más értékrend szerint, azok mentén működik (ami piszok nehéz lehet, mert ennyiféle felekezet között kell „egyensúlyozni”…)

Lehet, hogy tévedek, de a cél pontosan az lenne, hogy az dicsőüljön meg, aki mindannyiunkat összeköt, Jézus Krisztus. És nagyon sok keresőnek, olvasónak van rá szüksége, vajon a felekezetek közötti viták segítenek abban, hogy megismerjék, kicsoda Ő?

http://mindennapi.hu/cikk/blogok/mi-a-keresztenyseg-valodi-lenyege-/2011-08-10/5995

Ha a fórumot olvasod, tudod mennyi igaz és értékes dolgot osztanak meg testvéreink, mindezt a másik felekezet és személyek „jobbítására”, megítélésére használva fel, amit én nagyon sajnálok.

Kedves Alex, tudom, hogy nem hiszed el, hogy nem jóhiszeműségből teszem amit, de nem is kell.

Tudom, hogy az a maroknyi biai csoport helyes és hiteles tanítást kap, őszintén remélem, hogy egyszer magam is eljutok… ennek ellenére és a saját meggyőződésemből adódóan sem fogok részt venni az árok mélyítésében.

allbi

2011-08-11 14:21:54

(Jav. Thiatirában)

allbi

2011-08-11 13:59:20

B.Marci 2011-08-11 11:05:29

„A kiközösítés a vezető és a vezetőnek engedelmeskedő gyülekezet feladata, AZ EGYES HÍVŐ NEM „KÖZÖSÍTHETI KI” A GYÜLEKEZETET, hanem a gyülekezet romlása esetén is ki kell tartania (Jel 2,24-25).”

Ezt pontosítanom muszáj, mert így félreérthető.

A hivatkozott igeszakaszhoz ajánlatos elolvasni a szövegkörnyezetet, mert akkor nem lehet belőle levezetni azt, hogy a megromlott gyülekezetben ki kell tartani.

„22. Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. 23. És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. 24. Néktek pedig azt mondom és mind a többi Thiatirabelieknek is, a kiknél nincsen e tudomány, és a kik nem ismerik a Sátán mélységeit, a mint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet, 25. Hanem a mi nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.”

Ha úgy értelmezzük, hogy egyetlen gyülekezetről beszél az Úr, akkor a „tartsátok meg” a maradékra vonatkozik, akiket az Úr nem ölt meg és nem vetett betegágyba. Isten több helyen ad parancsot elkülönülésre azoktól, akik nem hajlandók elvetni a bűneiket, nem hagyják abba a bálványimádást, sem a bűnös liturgiát.

Találkoztam már olyan magyarázattal, hogy több gyülekezet lett volna Thiatirába, ez esetben akkor azokra vonatkozna a megtartás, ahol nincs Jezabel.

Ha a megromlott gyülekezetben ki kellene tartani, akkor Péteréknek maradni kellett volna a zsidók között, naponta áldozni, vagy a reformátoroknak a katolikus egyházban. (Örülnék, ha ebből nem azt vezetnék le, hogy gyűlölöm a katolikusokat, mert ez távol áll tőlem)

Ha egy gyülekezet makacsul ragaszkodik a tévelygéshez, onnan a hívőnek mennie kötelező!

Az Igeértelmezés során alapelv, hogy az Ige nem mond ellent önmagának, ha ilyet tapasztalnánk, akkor nem az Ige a hibás, hanem az értelmezésünkkel hibádzik valami. Az a jó „edény”, amelyikbe belefér minden csepp, amelyikbe pedig csak a pár csepp fér bele, biztos, hogy nem odavaló.

Alex:)

2011-08-11 13:23:12

Péter

azért nem válaszoltam,mert a kérdésedben,ott volt ab ovo a válasz.

-„Mit értesz hízelgés alatt? Mi a különbség hízelgés, vigasztalás és bátorítás között”

Jézus sosem hízelgett,ez logice?

A vigasztalást és a bátorítást megtaláljuk a Bibliába és Jézus tanításai között.

Ki hízeleg? A kígyó.- és az az ember aki adja hozzá a saját száját a kígyónak.

-megyek dolgozni,ha nem válaszolok.

Alex:)

2011-08-11 12:49:18

Kedves Péter

Én téged annak tartalak,sőt Isten gyermekének 🙂

Az vagyok amit gondolsz rólam.

Számomra jobban izgat,mit gondol rólam az Isten.

-maradok szeretettel.

Péter

2011-08-11 12:43:02

Kedves Alex!

Van aki ítéljen felettem, de azért köszönöm és egyben sajnálom.

Nem arra kértelek, hogy magyarázz el valamit, hanem arra, hogy mond el, TE mit gondolsz.

Még egy kérdéssel azért meg próbálkozom:

Te ember vagy?

Alex:)

2011-08-11 11:31:44

Kedves B Marci.

-válaszom :(5Móz 6:4-9) (Ján 13:34-35)

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből és felebarátodat, mint magadat.'(Luk. 10,27)

De ki a felebarátom?’ ‘Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked!

Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?’

Ő így felelt: ‘Az, aki irgalmas volt hozzá.’

Jézus ezt mondta neki: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.

Nem az egyházadat kell szeretned,hanem az élő Istent,és onnan már tudni fogod az isteni rendet,mert Ő a rend Ura!

Maradok szeretettel.

B.Marci

2011-08-11 11:05:29

Kedves Alex:)

úgy látom te igazán Szentlélektől megragadott ember vagy (az 1Kor14,37 értelmében), neked sincs szükséged sok tanítgatásra:))

Azért hadd szegezzem most neked az alább (kb. nyolc kommenttel lejjebb) csak általánosságban bedobott kérdésemet:

Szereted az Egyházat?

Azt az egyházat, ami szentek és bűnösök, sőt bűnös és bűnbánó szentek egyháza, ami felekezetekre szakadt, ami a szentek közössége, de ami látható gyülekezet is, amiben együtt van a búza és a konkoly, a hívő és a hitetlen, és nem lehet, sőt nem szabad egyikünknek sem nekiállni gyomlálni. Hiszen a hitetlen éppen azért van ott, hogy megtérhessen!

(eddig a lényeg, most egy kis kiegészítés: természetesen az Egyháznak parancsa van a tévtanítók, paráznák stb. megbüntetésére, végső esetben kiközösítésére- ez nem konkolygyomlálás, hiszen akkor is meg kell büntetni, ha hívő! – Figyeld meg, hogy amikor Pál apostoli tekintélyével megparancsolja az apja feleségével paráználkodó kiközösítését, az már a második kör, első figyelmeztetésre a gyülekezet „felfuvalkodott” és nem engedelmeskedett! Föl sem merül, hogy akik „tiszták maradtak” ebben a bűnben, azok elhagyják egyénileg vagy csoportosan a gyülekezetet!!! A kiközösítés a vezető és a vezetőnek engedelmeskedő gyülekezet feladata, AZ EGYES HÍVŐ NEM „KÖZÖSÍTHETI KI” A GYÜLEKEZETET, hanem a gyülekezet romlása esetén is ki kell tartania (Jel 2,24-25). Ezt is jelenti szeretni az Egyházat!)(Kivéve persze, ha odáig fajulnak a dolgok, hogy maga a megtévedt gyülekezet közösíti ki az igazat – ez azonban nem ugyanaz!)

Alex:)

2011-08-11 10:26:52

Péter

Én úgy látom te rendkívül okos pasi vagy,neked semmit nem kell elmagyarázni,sőt nem is akarod hogy az Igazság és a Szeretet meggyőzzön,téged az emberek tanítanak.

Az Isten áldjon.

Maradok szeretettel.:)

Péter

2011-08-11 08:29:17

Kedves Alex!

Mit értesz hízelgés alatt? Mi a különbség hízelgés, vigasztalás és bátorítás között?

Tényleg érdekelne, mert a hízelgést ki nem állhatom, ha egyről beszélünk.

Fil 2,1

Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek,

1Thess 5,14

Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.

Alex:)

2011-08-11 06:36:33

hanyatt estek (h) betű lemaradt 🙂

Alex:)

2011-08-11 06:33:51

Kedves Abigail.

Nagyon látom rajtad hogy te jóhiszemű teremtés vagy,éppen azért szeretném ha az Úr Jézus lenne a Tanácsadód emberek helyett! Amikor valaki megkapja az Igazság Lelkét,az már „lát”belelát a kulisszák mögé! Ez valós,mert számtalanszor megéltem,azaz nem tudnak félrevezetni akik hízelegnek.

Képzeljük el van egy óriási terem,benne emberekkel,és jön a hipnotizőr aki megbűvöli az embereket,mindenki anyatesik csak egy ember nem! Szerinted itt kik voltak a frankók? Mind akik anyatestek,:vagy az az ember aki állva maradt?

„Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való.” (1jános:2,19)

Ha nem haragszol Abigail,szeretném felvenni a kapcsolatot,és ott jobban elmagyarázom. Ha adnál egy email címet.

-maradok szeretettel.

alternatív

2011-08-11 00:35:03

Nagyon fontos megemlítenem , minden vallás zsákutca . Csak a saját pecsenyéjüket sütögetik a vallások, és tudatlanságban tartják a hiveiket , úgy hogy nélkülük ne tudjanak meglenni.

A bibliát tanulmányozva megkellene már érteni a földi lét az Éden kertjéböl való kiüzetés büntetése , és egyben kegyelme is.

Minden ember számüzetésben él és olyan helyen , idöben aszerint amilyen formában részt vett az Isten elleni lázadásban a mennyben a Sátán oldalán! Ezért nem értjük meg ezt a világot mert mi nem innen származunk , hanem az örökkévaló ,idötlen , láthatatlan anyagtól mentes világból. Lelki elözménnyel születünk ezért kell itt a halál árnyékában élnünk , hogy miután örökre megutáljuk a bünt az Ur ismét vissza vigyen bennünket az Éden kertjébe. „mert mindent szépen csinált az Ő idejében , e világot is adta az ember elméjébe de ugy hogy megnem foghatja mindazt amit Isten tesz” Préd 3:11.

angyal / József/

2011-08-10 23:14:24

Kedves Gyuri!

Elkötelezett katolikusként, csak gratulálni tudok a cikkhez.

Jó látni hogy az „ellenoldalon” is élnek testvéreim. Egyikünk sem tehet arról hogy az Úr melyik közösségbe helyezte.Isten a békességet hírdeti és az igazságot minden gyülekezetben….remélem nem vagyok naiv:?

Jók az olyan gyülik ahol ilyen gyümölcsök teremnek, amilyen a Tiéd is ,….de nem ragozom tovább!

További áldott szolgálatot kívánok!

máté 9.37.

2011-08-10 20:43:49

Tűnődtem, kedves Alex a soraidon. Megint a „gyümölcseikről ismeritek meg” jutott eszembe.

„Jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt, sem rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. … Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Máté 7.18.20.

Az igaz, van szőlő, ami savanyú (még 🙂 ) de van olyan, amelynek termése már a hordókban, és készül is az új bor :)) –

remélve, hogy az, ebből a kis közösségből itt :))

B.Marci

2011-08-10 20:40:48

…korrekció: természetesen, az Egyház szeretetének része az én kis gyülekezetem szeretete is, csak arra utaltam, hogy az nem elég.

B.Marci

2011-08-10 20:37:29

Nem mindent értettem az előző kommentekből. Egy biztos: Balavány Gyurinak esze ágában sem volt valamiféle sekélyes ökumenizmus lágy húrjain játszani, ezt külön le is szögezte. Ellenben nagyon komoly és éles figyelmeztetést fogalmazott meg. Most ehhez szeretnék kissé más szavakkal csatlakozni:

azt hiszem, mindnyájan valljuk minden keresztény közös hitvallását, benne ezt a mondatot: hiszem az egyetemes Anyaszentegyházat. Érdemes megvizsgálni, hogy állunk ezzel, sőt inkább úgy tegyük fel a kérdést:

Szeretem én az Egyházat?

Nem ezt vagy azt a felekezetet, pláne nem az én kis gyülekezetemet, hanem az Egyházat, a Menyasszonyt, akiért Jézus az életét adta, a mi anyánkat, a mennyei Jeruszálemet, – a szent és bűnös, mert bűnösökből álló, gyarló egyházat.

Azt az Egyházat, ami ma is kb. ugyanolyan, mint akkor, amikor Pál a Korinthusi levelet írta: először minden beszédben, ismeretben és kegyelmi ajándékban gazdagnak mondja őket, aztán sorolja a bűneiket, a pereskedést, a lelki ajándékok téves használatát, a szakadásokat, a paráznaság megtűrését, a gazdagok lakmározását az úrvacsorai szeretetvendégségen, és a többi.

Szeretitek ezt az Egyházat?

abigail

2011-08-10 20:14:50

„Aki otthon nem kap ilyen szép,fülbemászós dallamokat,azt könnyen elcsábul,mint az Éva a Kígyótól,megbűvölte…és azóta is bűvölik az embereket,kit hogyan kell…

-Ne ess bele!!!! Olvasd jobban a Bibliát! :)”

Sajnos nem tudom ezt értelmezni. Soha nem fogok tudni úgy szeretni, ahogy én vagyok szeretve… mert olvasom.

abigail

2011-08-10 20:10:49

Köszönöm Alex, bizony, nekem még sokat kell tanulnom. Nagyon, nagyon sokat.

Nem vagyok református, de abban hiszek, amiben te. Hiszel nekem?

Tényleg: szeretettel!

Péter

2011-08-10 19:55:39

Efézus 4.14.-32.

Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában, Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;

Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.

Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust; Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:

Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.

Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.

A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;

Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.

Ők igaz keresztyének, akikhez az Úr szava szól és akik megtartják az Ő Igéit!

Péter

2011-08-10 19:51:59

http://mindennapi.hu/cikk/mai-morzsa/az-elo-hit-meg-ha-kicsi-is-jezushoz-visz-/2011-08-10/5974

Az igaz keresztyének ilyenek, benne a viharban, de az Úrral!

János 17.11.-21.

És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.

Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

Ők az igaz keresztyének, akik egyek az Úrban.

zsazsa

2011-08-10 19:40:57

Kedves Péter! Köszönöm+

Alex:)

2011-08-10 18:50:51

abigail

mi az a hiperkálvinista ???

Nincs ilyen,miért hagyod hogy mások megvezessenek.

Szeretet,tág fogalom!

A cukros bácsi is szereti a gyerekeket,add nekik cukrot,csokit,elviszi körhintázni és a vége mi lesz.

Sokat kell még tanulnod.

Nem minden az ami látszik! A Sátán csak egy szót helyettesített be,és az Évának azóta annyi az Ádámmal együtt!

És akim jól tud bánni a szavakkal,és látjuk nagyon érti a módját,nos,bármennyire is szépen cseng,és dallamos,fülbemászós és olyan érzelgős,sőt szívet fellobbantó,szexis….,folytassam még?

Aki otthon nem kap ilyen szép,fülbemászós dallamokat,azt könnyen elcsábul,mint az Éva a Kígyótól,megbűvölte…és azóta is bűvölik az embereket,kit hogyan kell…

-Ne ess bele!!!! Olvasd jobban a Bibliát! 🙂

abigail

2011-08-10 18:28:59

Azt ígérte ugyanis, hogy nem ad idegen kézbe, megtart magának…:)

Ha nem is hiperkálvinista módon, de igyekszem ragaszkodni az Igazsághoz, nem kételkedem abban, hogy te is.

abigail

2011-08-10 18:22:10

Alex, a MÁSOK iránti szeretet és legfeljebb a TETTEIK miatti harag biztos rávilágít, mit mutatott meg (és még miket fog…!).

A Mindennapi egy keresztény szellemiségű, felekezetközi(!) portál. A legtöbbünket pedig valaki tutira összeköt és az Jézus Krisztus, aki maga az Igazság.

Azon vagyok, hogy a ha már bábu vagyok, abban a kézben legyek, aki faragott :).

máté 9.37.

2011-08-10 18:00:35

Kedves kareb, eltévesztettem – bocsáss meg – régen jártál itt, örülök, hogy írtál :))

Most már tényleg megjegyzem, „kerub”-ról, akkor nem tévedhetek bár tudom, nem onnan származtatod a neved (tudod, a kályhától…)

kareb

2011-08-10 17:49:23

A hozzászólásod többi részét meg nem igazán tudom magamra vonatkoztatni (biztosan azért mert az Kaleb-nek szólt).

kareb

2011-08-10 17:47:01

Kedves Éva!

És katolikusként miért is ne idéznék Edith Stein-től (vagy ha úgy jobban tetszik: Szent Teréz Benediktától), ráadásul éppen pont az ő emléknapján?

Alex:)

2011-08-10 16:07:39

Tudod hogy én is abigail 🙂

Látja az Úr a szívemet,s nem hazudhatok! 🙂

Isten meg fogja neked mutatni,hogy ez béres és szép szavakkal a méreglegelőre vezet,mert nem ő az Igaz Pásztor,hanem egyedül az Úr Jézus!

A béres,fizetik,de ha jön a farkas otthagyja a juhait hogy az életét mentse,de az Úr Jézus életét adja minden juhaiért…:)

Helyettesítsd be,amit leírtam 🙂

Nem nehéz! Ki a béres? Ki hazug Evangéliumot hirdet de az Igazságot lehagyta!!! Ökumené szelleme átjárta az agyát és megeszi az ép elméjét!!!! 🙁

De az Úr a szája leheletével az ellenséget elpusztítja!

Kérdés kinek hiszel? Én már látom a színfalak mögött kik mozgatják a marionett bábokat….

Emléxel,mire akart minket felhasználni ….,de nem jött össze neki!

Legyünk résen,mert ő hamis!

abigail

2011-08-10 15:54:13

Szeretlek, Alex!

Alex:)

2011-08-10 15:26:19

Íme milyen a szeretőkeresztyének,kis ízelítő…..:)))

http://mindennapi.hu/cikk/egyhaz/hadat-uzentek-az-irek-vatikannak/2011-08-05/5746

Alex:)

2011-08-10 13:30:46

VIRTUÁLIS KERESZTÉNYSÉG? Cseri Kálmán

http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=192

(nagyon érdemes elolvasni…..)

máté 9.37.

2011-08-10 10:32:09

Kedves Kaleb, katolikus vértanú-apácát idézel :))

– de akkor miért félsz megismerni Isten dicsőségét azokban a jelekben és csodákban – ugyanazokban – amelyekről az Úr beszélt a János 14.12-14-ben?

Az Úr teljesen nyilvánosan kínálja minden „felekezetének” melyben a katolikusok sem mostohák pontosan ugyanúgy a Szentlelket – az Ő kedvéért sem akarod megismerni?

máté 9.37.

2011-08-10 10:26:40

Apró megjegyzés: senki (karizmatikus) ember holtat nem támaszt fel. Bioenergia pedig nem árad a kezeiből, hacsak 2Tim1.6. szerint: „… éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned van” – amint Pál apostol írja.

Alex:)

2011-08-10 08:36:37

Gyuri

utánanéztem,mind a kettő istentagadó volt,hogy melyik mondta,sz.rintem itt nem lényeg,de hát fogást akartál találni,de viszont az Evangéliumot sosem szeretném meghamisítani,szánszándékkal mert jobban hiszem az élő Istent,hogy Ő belelát a szívemben,és Őt sosem lehet meghazudtolni!

Embereknek hazudhatunk,szépeket írhatunk,de Istent Lelkét senki nem csúfolhatja meg!

Nos rendezem a tévedésemet:Heine, Heinrich:

Isten majd megbocsát nekem. Ez a dolga.

Ahol könyveket égetnek, hamarosan embereket is fognak égetni.

Az istentagadó Voltaire is így nyilatkozott meg egy alkalommal: „Nem tudom, mit gondoljak a világról. De nem tudom azt sem elhinni, hogy létezik olyan óra, melynek nincs készítője.”

(megjegyzem ennél többet feljegyeztek róluk…de ne velük foglalkozzunk)

-ennyit erről,megyek mert a kötelesség már vár rám.

B.Marci

2011-08-10 00:23:36

Kíváncsi volnék, mit csináltak volna az itt kommentelők közül némelyek, ha mondjuk a Jelenések könyve-korabeli tiatirai, szárdiszi vagy laodiceai gyülekezet tagjai lettek volna.

Hogy is van? „Nektek pedig, a többi tiatirainak, akik nem fogadtátok el azt a (tév)tanítást, azt mondom: jöjjetek ki ebből a megromlott gyülekezetből…” vagy nem jól idézem?

„de vannak néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be ruhájukat, és idejében megalapították a Szárdiszi Igazi Keresztény Egyházat…” vagy nem jól idézem?

(Bibliaismeretben kezdő olvasók megnyugtatása végett: ezek kiforgatott és a Biblia tanításával ellenkező álidézetek voltak. Bár, tartok tőle, néhány testvérünknek kedvére való lenne egy ilyen Biblia.)

kareb

2011-08-09 23:45:23

„Mindig nagyon távol állt tőlem az a gondolat, hogy Isten irgalmassága hozzá volna kötve a látható egyház határaihoz. Isten az igazság. Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár világos ez számára, akár nem”

„Ne fogadj el semmit igazságnak, ami szeretet nélkül van! És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami igazság nélkül van!”

/Edith Stein/

máté 9.37.

2011-08-09 20:38:31

Ahhoz a maroknyi (katolikus) csoporthoz tartozom, akiket agyonaláztak itt – pedig nem gondoltuk, hogy visszavárjuk az elszakadt testvéreket „az Anyaszentegyház kebelébe” – és minek írjam le századszor, hogy azért nem, mert már ott vannak…

EZÉRT, az elmúlt időszakért éppen ehhez a cikkhez egy szót sem szerettem volna, nehogy átjöjjön a keserűség a cikk nyitotta szelepen

de nem! Péter írt most egy gyönyörűt :)) és szerintem BÁRKI behelyettesítheti a magáét ebbe a fohászba:

Úr Jézus óvj meg attól, hogy annyira ………… legyek, hogy megszűnjek keresztény lenni!

BÁRHONNAN is tértél Péter, ez a lényeg, HOVA mégy! Köszönöm az imádat!

Péter

2011-08-09 20:18:12

Nekem az fáj, hogy vannak protestáns tanításaink, ilyenek pl. amin én is nevelkedtem:

A katolikusok gályarabot csinálnak az igazi hívőkből, meg a katolikusok a szobrokat istenítik, meg nem Jézushoz imádkoznak, meg cselekedetekből akarnak üdvözülni, stb.

És ezt hallva annyira igaznak gondolom magam, olyan jó ebben az igazságban (Alex, ezt ne várd tőlem) lubickolni, boldoggá tesz, hogy milyen jó nekem megvilágosodott protestánsnak. (persze egy HGY-is még sötétnek tart)

És amikor ők elmondják, hogy közel sincs így, akkor úgy érzem meglopnak ezek a gonoszok.

Nem elég, hogy romlottak, még ezt az örömöt is el akarják venni tőlem, fúj!

Pedig én a katolicizmusból tértem meg, ez az örömhírem az evangéliumom, hogy nem vagyok katolikus! Hú, de jó… 🙁

Tudjátok miért imádkoztam ma két medence között a legkisebbik gyerekemmel a karomban?

Úr Jézus óvj meg attól, hogy annyira protestáns legyek, hogy megszűnjek keresztyénnek lenni!

veréb

2011-08-09 16:32:36

Hűha, mivé fajultak itt a dolgok!!

Kedves Rhodé, csak most tudok reagálni, félreérthetted amit írtam,nem értem, hogy következik a szavaimból az, hogy egy Krisztusban hívő másban is hihet.Szerintem sem hihet másban, az Igazság Jézus és az Isten szava.(Rhodé 2011. 08. 08. 13:44:30

joezanap

2011-08-09 15:02:51

Mondani bárki tud bármit. Főleg az ilyen kommentekben, ahol még csak a valódi nevünket sem kell felfedni.

De ha valóban az egységre törekednénk, akkor mit tennénk?

Feladnánk a saját kultuszunkat, az „atyafi” szót, a passzív szerkezetet, a „kálvinozást” meg a „lutherezést” meg a szentek citálását? Begyorsítanánk a templomi éneklést? Lebontanánk a kongó, málló vakolatú templomainkat? Visszaadná a 14 egyház az államnak a státusszal járó anyagi előnyöket, hogy így nem kérnek belőle?

Vagy a hagyomány és a megszokás a mindenünk?

És aki nem a mi hagyományainkat követi…

Alex:)

2011-08-09 14:31:03

Hivatalosan én még katolikus vagyok 🙂

Kisfiam görög katolikusként van megkeresztelve.(megvan a keresztlevele)

Jelent ez valamit?

Isten előtt semmit,legalábbis úgy tudom.

Rhodé

2011-08-09 13:24:30

Kedves tulipán

én is református vagyok és a szellemi Atyám Jézus a gyülekezetünk őriző pásztora

az hogy ref. valaki az semmit sem jelent

ott is sok a hamis sajna

Alex:)

2011-08-09 12:34:27

Akkor kedves szerető keresztyének,nagy tisztelettel és jézusi irgalommal aki tud kérem segítsen. Fogjunk össze Jézus nevében.

http://blogs.denverpost.com/captured/2011/08/03/captured-somalia-famine/4538/

http://unicef.hu/

http://www.janegoodall.hu/20110723_ehinseg_szomaliaban

Látott pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért tett. És mondta: Igazán mondom nektek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet adott. Mert mind ezek az ő fölöslegükből adtak Istennek az ajándékokhoz, ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odaadta.” Luk. 21:1-4

tulipán

2011-08-09 12:07:05

Á Rhodé, egy versenytárs a nemes harcban Alexnek. Azért engem reformátusként érdekelne, hogy hol tenyésztődik ez a zsigeri kötekedhetnék, kik a szellemi atyák ? Ők is pont így csinálnák ?

Rhodé

2011-08-09 11:09:02

Péter

ne ragadj ki a Bibliából

olvasdd tovább

1Kor 14,34

A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.

nem magyarázom neked , van Bibliád

Rhodé

2011-08-09 11:07:50

Kedves Gyuri

Senki személyét nem sértettem

a tanítását igen

de azt sosem bánom

akkor sem ha szeretetlennek cimkéznek

Semmi baj ha írsz egy ilyen cikket, én csak próbáltam rámutatni miért van a vita

Azért mert nem veszi senki komolyan a Bibliát

én bevallom fundamentalista Kálvinista vagyok

és az szeretnék maradni

A csodákat is úgy hiszem ahogy van, nem szeretem mikor megmagyarázzák stb

A Biblia minden szava igaz a 21. században is

Angyal Gábor

2011-08-09 10:36:52

Ajj-ajj főszerkesztő úr!

A kommentekben rohamosan hanyatlik a színvonal, már én is csak bohóckodni meg nevetni járok ide…

Mulattat, ahogy egymásnak esnek, aztán meg indul a képmutatás „…áldjon meg az Úr…,…békesség…, stb”. Szinte látom az arcukon a grimaszt, elvágnák a másik torkát. De azért jól szórakozok én is, amikor belefújok a nulláslisztbe.

Azt meg tudhattad, hogy Alex meg exrefis és hasonszőrűek beindítják az ipart, erre a bizonyosságra én bármelyik végtagomat rátenném. :))

tulipán

2011-08-09 10:35:35

Csak figyelem, hogy messze magasan versz mindenkit az Úrra való hivatkozásokkal/lap /nap vagy akár /mindennapi.hu alapon számolva.

De valahogy hasonlóan magas a másokkal történő balhéid száma is. Ezért kérdeztem, hogy ez az általad emlegetett karizmád vagy úgy tudományosan hozod össze ?

exrefis

2011-08-09 10:28:51

Téged is Áldjon az Úr!:-)

Alex:)

2011-08-09 10:26:45

Tulipán

te nem válaszoltál,ok

de hadd ne meséljem el milyen a lábméretem,mert szerintem személyes.

Az Isten áldja meg a szép nyelvezetedet.

-maradok szeretettel.

tulipán

2011-08-09 10:22:17

Szép terület ! És ott is használod a karizmádat vagy szigorúan tudományos alapon dolgozol ?

Alex:)

2011-08-09 10:20:25

exrefis

-ok

Az Úr áldjon meg 🙂

exrefis

2011-08-09 10:18:10

Alex! A Bíró előtt nem hivatkozhatsz, keresztény újságírókra, csakis az Írásra és a tényekre.

Alex:)

2011-08-09 10:16:14

Gyógyászat.

És te kedves Tulipán? Tényleg a te szavaidban nincs semmi…

tulipán

2011-08-09 10:14:08

Jó emberekkel, de mégis hogyan ? A pofám leszakadban szerintem semmi sincs, ki lehet írni most is 🙂

Alex:)

2011-08-09 10:10:55

Helló Tulipán.

-emberekkel,és te ? A múltkor szépen írtál a pofám le….kad stílusba.(nagyon ott volt)

exrefis,akkor kezdheted a keresztyén újságírókkal,mert az alapján dobtam be az írásokat. És amúgy véleményt alkottam,de amúgy minden szavamat ki lehet forgatni….

tulipán

2011-08-09 10:07:28

Helló Alex ! Mindig érdekelt, hogy mivel foglalkozol egyébként, ha nem itt vagy velünk ?

exrefis

2011-08-09 10:06:10

http://mindennapi.hu/cikk/vilaghir/az-evangeliumi-politika-zsakutcaja/2011-08-01/5630#comment

A kommented, amiben megvádoltad őket és még hamis tanúbizonyságot is tettél:

„De amikor kidobnak bizonyos adatokat,arról hogy hány %-ban végeznek évente abortuszokat,akkor az ember lehidal és minimum egy kicsit átgondolja az amerikai politikát! Ugyanis tök ellentétben áll a magukról tartott,v.az az állítás hogy Amerikában 70-78%-a keresztyén,és az abortuszok 90%,akkor valami nagyon nem stim?

/de ez csak egy a sok közül ami az én szememet úgymond csipi,de nagyon/

A koldusok,a hajléktalanok,a drogosok,az erőszak,a gyilkosság,stb,stb 90%-ot veri….

-valami itt nagyon nem kóser!”

Alex:)

2011-08-09 09:52:07

exrefis

linkeld be a cikket (tudom melyik az)

mert ez vádolás! Mert egyedül az Isten lát a szívembe! Az Úr féltő szeretettel int,akár fedd,éppen azért hogy megmentsen a sületlenségeinkből,és nem simogat állandóan,mert abból nyilván nem tanulunk.

Kérem a linket,addig pedig vádolsz.

Tudom a te szíved mindig tiszta és csak szeretet. Csak egy embernek sikerült,úgy hívják,az Úr Jézus! 🙂

exrefis

2011-08-09 09:41:51

Helyes Alex!

Tartsd meg ezeket az igéket és ne utáld az amerikai felebarátaidat, ahogy azt egy másik cikkhez kapcsolódóan tetted, aztán elmenekültél onnan.:-)

Alex:)

2011-08-09 09:29:01

„Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!

Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked.

Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!

Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon.

Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz 6:4-9)

„Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”

(és akkor nem akarjuk elferdíteni az Úr Evangéliumát,mert nem embernek akarunk tetszeni,hanem az Úrnak,és akkor az Úr tanít minket,s nem ember )

exrefis

2011-08-09 09:18:03

Alex!

Ne azt kérdezd, hogy ki tud téged szeretni, hanem azt vizsgáld meg, hogy te kit tudsz szeretni.

Alex:)

2011-08-09 09:15:32

gyuri

-szép a cikked,ezért szeretni fognak az emberek,csak a szeretet…..

Az Igazság hol van?

gyuri

2011-08-09 09:10:16

Rhodé, Alex! Köszönöm, hogy ilyen pontosan illusztráljátok a hozzászólaitokkal azt a szégyenteljes jelenséget, amiről a cikket írtam.

(Egyébként azt nem Voltaire monda, hanem Heine írta, de mindegy.)

Alex:)

2011-08-09 08:57:15

Péter 2011-08-09 08:45:45

Katolikus barátaim vannak!!!

Ne forgasd ki a szavaimat!

pont az Igazságot kell elmondani,de nem az enyémét hanem az Abszolút Igazságot! Az Úr Jézusét,mert Ő nemcsak SZERETET-hanem Ő az IGAZSÁG!

Ha pedig elhagyod az IGAZSÁGOT,az már nem az Úr Jézus,hanem az e világ Fejedelme!

Péter miért nem mondod el az Igazságot?

Mert nem jól írod az Evangéliumot! Sok benne az emberi pszichológia,az pedig nem az Isten szava!

Péter

2011-08-09 08:45:45

Alex, az Úr Jézus szeret és életét adta érted és én is szeretlek.

Nem szájjal, hanem imádsággal.

Ne menj bele a katolikusok elleni gyűlölet hadjáratba, legyél alázatos, ne utált Krisztus testét, ami a katolikus felekezetben is ÉL.

Rhodé:

1Kor 14,34

A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.

Te ordítod el az igazságot, te vagy az aki itt az Úr Jézus ellenében beszélsz, aki kárhoztató Igéket ontasz mindenkire, aki TÉGED zavar.

Az Úr Jézus szabadítson meg téged attól a haragtól, ami benned van, hogy láss!

Alex:)

2011-08-09 08:27:30

Jelentkezzen aki tud engem teljes szívéből szeretni…..

Isten látja eme szívet,

nekem lehet hazudni,én úgysem látom…

várom a jelentkezőket.:-)

Rhodé

2011-08-09 08:26:09

Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?

Rhodé

2011-08-09 08:25:35

Barjézus= Jézus fia

DE NEM VOLT AZ kedves Péter

6. És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngős hamispróféta zsidóra, kinek neve vala Barjézus;

7. Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.

8. Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől.

9. De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,

10. Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?

11. Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.

Alex:)

2011-08-09 08:24:30

Talán bibliai Igék felsorolása nélkül is elfogadható az a közismert tény, hogy e két fogalom szorosan

összefügg azzal a tanítással, amit a Szentírás az ember b@nesetével, illetve a b@neset utáni állapotával

kapcsolatban tanít. Nevezetesen, hogy az ember lelkileg meghalt, Istennel való kapcsolata megszakadt,

szabad akaratát teljesen elveszítette, és istenkép@sége összetört. (Jn 5,24-25)

Ef 2,1-3: „Titeket is

megelevenített, akik halottak voltatok a ti vétkeitek és b%neitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ

folyása szerint, a levegbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség

fiaiban munkálkodik; Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban,

cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek

is”. Rm 3,11: „Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent”. Rm 8,7: „Mert a test gondolata

ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti”.Kérdés, hogy képes-e ez a lelkileg halott és istenkép@ségében összetört ember a maga erejéb2l Istennel

rendbe jönni, hinni, és istenkép@ségét visszaszerezni, illetve egyszer meglátni Isten országát?

A Biblia e kérdésre egyértelm@ „nem”-mel válaszol. Ezért az ember elve-szett. Ahhoz, hogy az ember

ebb2l a reménytelenül elromlott helyzetéb2l kikerüljön, szükség volt a megváltásra, Jézus Krisztus

váltságm@vére. Hogy Jézus Krisztus váltságm@ve rajtam és bennem megvalósuljon, arra van szükség, hogy

a Szentlélek újjászüljön, átvigyen a megtérésen, és ezáltal meginduljon bennem és rajtam az, istenkép@ség

visszaállítása. Ha az újjászületés nem következik be, nem láthatom meg Isten országát. (Jn 3,3: „Felele

Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten

országát”. Jn 3,5-6:

(Ef 2,8:

„Mert kegyelembl tartat-tatok meg, hit által; és ez nem tletek van: Isten ajándéka ez”.)

(S.E.Álmos)

Alex:)

2011-08-09 08:20:12

Péter 2011-08-09 08:01:57

Szeressél már engem Péter…szeressél

Tudsz szeretni Péter,ha én azt írom,hogy te bolond vagy,akkor is tudsz teljes szívedből szeretni???? Ne a száddal!!!!

Tudsz? Őszintén válaszolj.

exrefis

2011-08-09 08:17:12

Kedves Tigger!

” „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”

nagyon zavar a kereszténységen belüli elképesztő megosztottság, egyszerűen nem is tudom hová tenni :-(”

Az üdvösség lényege valóban egyetlen csodában való hit, vagyis:

Ehiszed azt, hogy Jézus az Isten fia, meghalt a bűneidért és a harmadik napon feltámadt. Ez az alap.

A megosztottságot az a vita adja, hogyha hiszünk, akkor abból mi követlezik.

Rhodé

2011-08-09 08:16:16

Gusztustalan, hogy nem elég hogy a világi okoskodók pszichológia, filozófia stb

ferdíti az igét

még a keresztyének is

sőt a reformátusok is

gusztustalan

Rhodé

2011-08-09 08:14:03

24. Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.

a megtért ember ragaszkodik az igéhez

és az a JÉZUSÉ

a többi NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rhodé

2011-08-09 08:13:18

Berci 2011-08-08 20:07:35

kikkel?

mi a teljes Biblia üzenete?

egy legyél a hamissal?

olvasdd tovább is

9. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.

12. Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben;

a kiket nékem adtál,!!!!!!!!!!!!!!!!

megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.

14. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

17. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

azzal legyek egy azt kérte Jézus aki Isten igéjét elferdíti?

emberi tanitásokkal

SOHA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Péter

2011-08-09 08:01:57

‘Mi köt össze minket? A közös bűn!”

Rm 6,23

Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

A hívőket nem a bűn köti össze, hanem a kegyelem!

Annyiban a bűn, hogy mindannyian „onnan jöttünk”, senki sem érkezett a Szent elé eleve tisztán, de akik Előtte állunk, azokat már nem a bűneik kötik össze, hanem a SZERETET, az Ő szeretete, az Ő lénye és ez nem hazug, hanem valóságos.

És ha már megragadtad az Evangéliumot, ahogyan a 10.000 talentumos ember, akkor Jézus maga mondja meg, hogy mi a teendőd, higgy NEKI!

Alex:)

2011-08-09 04:46:40

Az igazságról az i lemaradt!

„Úgy néz ki mint a Bárány de úgy szól mint a farkas” Ez az a hamis „szeretet”, a hamis Istenkép.Mert az emberek nem ismerték fel az Igazságot,aki az Úr Jézus,nemcsak a SZERETET!

/az igazság mindenkinek fáj……-mondja a közmondás,vagy mond meg az Igazat s betörik a fejed!/

Ezt használja ki a Sátán!Ki a szeretetnevében mindenhová belopakodik! Teheti is! Mert a mondákra odahajolnak az emberek,a szépen furulyázókra,mert az Igazságot már nem tudják elviselni,s ezért keresnek más tanítókat! Nem ismerik fel az igaz gyémántot,a hamisítványtól! Ezt az időt éljük!

A Sátán a hazugságait Isten igazságának álcázza; az eredetinek tűnő ügyes hamisítványok pedig milliókat tévesztenek meg.De erről nem akar senki tudomást venni,mert a szeretet,a tolerancia,és fogadjunk el mindenkit,mi köt össze minket,ne azt ami elválaszt!

Mi köt össze minket? A közös bűn!

„Ímé én vétekben fogantattam és bűnben melengetett az anyám” Zsolt 51:7. „Ezt mondja az Úr: veszedelmes a te sebed, gyógyíthatatlan a sérülésed. Senki nincs, aki megítélje ügyedet, hogy bekösse sebedet, orvosságok és balzsam nincsenek számodra.” Jer. 30:12-13. „Nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs aki jót cselekednék, nincsen csak egy is.” Róm. 3:10-12.Ezért „Inkább Isten legyen igaz, minden ember hazug, amint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél beszédedben és győzelmes légy, mikor vádolnak téged.” Róm.3:4.

Voltaire életében így gúnyolódott: Istennek az a dolga, hogy megbocsásson……/TUDJUK EZ EGY NAGY HAZUGSÁG!/

Születésünk által már halottak vagyunk,és beleszületünk a kárhozatba.És a még csak nem is az a bűnnek igazi mélysége, hogy egy hullához hasonló tehetetlenség bénít meg, hanem az, hogy még azt a mennyei mentőövet sem vagyunk képesek megragadni, – amit Isten Jézus Krisztusban nyújt felénk – a magunk erejéből.Ahhoz, hogy elkárhozz, semmi bűnt nem kell elkövetned, semmi rosszat sem kell cselekedned, csak meg kell maradnod a bűn, a hitetlenség állapotában, amiben születtél.

Egy dolog van,az pedig minden nap egyre sürgetőbb,hogy itt a földi zónában,ma ragadd meg Isten Evangéliumát,a jó hírét,és tedd magadévá az Úr Jézus áldozati ajándékát,melyet ingyen,ajándékba ad.Ez az Evangélium üzenete!

Tigger

2011-08-08 22:06:45

a cikkíró is és „abigail 2011-08-08 16:50:35” is a szívemből beszéltek

azok közé tartozom, akinek fogalma sincs kinek higgyen, legalábbis a felekezetek közül,

s így tehát mégiscsak jó helyen vagyok, mert hát tudom, kinek higgyek, Jézusnak 🙂

belső bizonyságaim által, ami nagyon fontos nekem, viszont intellektuel révén folyamatosan olvasom a teológiákat, mindenre választ akarok találni és minél többet „tudok”, annál kevésbé értek…

a kegyelem prédikációja áll hozzám a legközelebb, de ami nagyon hiányzik, hogy megértő és szerető közösségben is megéljem a hitemet, amit először családfőként, a családomon belül kéne kezdenem, no de hogyan?

marad tehát a Biblia (és itt megint jó helyen vagyok 🙂 azon belül is a bátorító ige, amelyik egyik kedvencem:

„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”

nagyon zavar a kereszténységen belüli elképesztő megosztottság, egyszerűen nem is tudom hová tenni 🙁

isai

2011-08-08 20:57:50

respect

Berci

2011-08-08 20:07:35

Micsoda lényeglátás…!

Nagyon köszönjük a cikket.

„Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.” Jn 17,21

Péter

2011-08-08 18:44:42

abigail

2011-08-08 16:50:35

Kedves Gyuri, igen, erről van szó.

Nem hiszem, hogy a különbözőségek ne lennének fontosak Istennek, ez határoz meg, ettől válik szilárd alappá a hit, bármelyik felekezeten belül szólít meg.

Valahol mélyen megértem azokat a szabadkeresztény testvéreimet, akik egyik fiókot sem tudják a magukénak tudni… és nagyon sajnálom, mert nagy szükségük lenne a közösségre…

Nem hiszem, hogy el kell fogadnom, amivel nem értek egyet, legyen az a katolikus, a református, vagy akár a baptista tanítás része, de szeretném megismerni az Igazságot amennyit Isten fokról fokra megmutat magából. Amit mutat, nekem és értem teszi, nem azért, hogy azzal ostorozzam azokat a testvéreimet, akik másképp, más utat járnak be, máshogy és másképp jutnak el ugyanoda, mert a célunk egy. (bennem kifejezetten ellenállást szül, ha így próbálnak belém sulykolni bármit…)

Jézus nem hagyja figyelmen kívül magát az EMBERT, akiért jött, mi pedig csupa jó szándékkal nem helyettesíthetjük az ő munkáját, a másik tisztelete nélkül.

A legszomorúbb, hogy az ördög valóban cinikusan röhög, és nagyon tetszik neki ez az egész. Főleg azért, mert minél több kereső olvassa, annál inkább eltávolodik…

Én mindenesetre köszönöm a sok cikket, véleményt, igehirdetést, amit ezen keresztül olvashatok, hallgathatok, bárki teszi fel, vagy írja, ezzel szerintem nem vagyok egyedül, mert fontosak.

Nem tudom, nem az én dolgom eldönteni, hogy betemethető-e az árok, de ha mélyül, annak csak az ellenség örül, bármilyen jó szándékkal történik is.

„Sokan követték; ő meggyógyította mindnyájukat, és meghagyta nekik: ne fedjék fel, kicsoda ő, hogy beteljesedjék, amit Ézsiás prófétált: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek.” Mt 12:15-18

Alex:)

2011-08-08 16:38:28

„Nevünkben is aláírták az ökumenikus chartát?

(Dr.Sípos Ete Álmos)

http://w861.dobd.hu/audio/sipos-ete-almos-nevunkben-is-alairtak-az-okumenikus-chartat-9strxn9iNmb

Péter

2011-08-08 15:37:42

Kedves Allbi!

Kiragadtál egy Igét a saját véleményed után és ezzel Igei súlyt tettél arra, hogy aki másként gondolkodik, az tévedésben jár.

Milyen tanítás után volt a Timóteusi Ige? Nem a TE szavaid után!

Hanem egy nagyon fontos életvezetési szabály után!

Péter

2011-08-08 15:26:41

Kedves Veréb!

Látod, nem hiszik azt, amit írsz, mert a SAJÁT IGAZSÁGUK börtönében élnek.

És ebből csak a megtérés a kiút, az önmegtagadás, a bűnbánat, az meg nagyon távol került a gyűlölet homályában.

Kedves Allbi!

Nem értek egyet azzal, amit írsz, valami személyes sértődés van a hangodban, kérdezd meg az Urat, honnan jön ez, mert TÉNYEKET nem látsz (pl. Gyuri nem beszélt arról, hogy az ökumenéban kellene egymásra találnunk)

És akkor egy Ige ami a BIBLIÁBAN van, és amiből csak a első pontig jutnak el hívő testvéreim, mert még gyermekek, de az Úr Jézus hatalmas arra nézve, hogy felnőttekké tegye őket:

Fil 2,1

Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek,

A másik szellemmel semmi közösséget nem akarok vállalni, ami megosztja a hívőket, nem is ismerem őt és megtagadom őt.

Alex:)

2011-08-08 14:19:09

Rhodé 2011-08-08 14:15:20

:))))))))))))))

Én rögtön észrevettem,egy a Lélek!!!!!!!

Rhodé

2011-08-08 14:17:27

allbi

Annyira jó

http://w285.dobd.hu/audio/sipos-ete-almos-kegyelemtan-0HpS10KPR7b

az ember oszló hulla:)

hát mi nem vagyunk öndícsőítők az biztos:)

Rhodé

2011-08-08 14:15:20

allbi 2011-08-08 14:00:35

na, hát ez sem emberi tanítás:)

egy Lélek

Rhodé

2011-08-08 14:13:25

hát sajnáltam őt és szerettem volna beszélni vele, de eltünt hamar

elakartam neki mesélni, hogy mit jelent az egyház a Bibliában

a lelki Izrael

Angyal Gábor 2011-08-08 13:54:10

Rhodé 2011-08-08 13:45:27

Akkor igazi örömünnep lehetett ez a te számodra!

Alex:)

2011-08-08 14:02:29

Minden hit, amelyik nem Jézus Krisztusra épül: bűn!

Filozófusok könyvek halmazát írták már az emberi lét céljáról, de Jézus nélkül nem értünk semmit; a lényeget nem értjük.

A hitnek nincs alternatívája –Isten Igéje szerint –egyes-egyedül Jézus Krisztus.

Minden ember hite gyönge, csak az a különbség, hogy az egyik ember gyönge hite jó fundamentumon van, a másiké meg rosszon. Nagy különbség!

Az Ördögnek egy a lényeg: ne legyen az, amit Jézus Krisztus szeretne. Ne terjedjen Isten országa, ne legyenek égő szívű emberek, akik az evangéliumért égnek, akik az evangéliumért mindent megtesznek.(S.E.Álmos)

allbi

2011-08-08 14:00:35

________________________________________

Nem bántó, hanem elszomorító. Az, hogy az írásból kiderül, semmit sem értesz. A rosszabb az lenne, ha kiderülne, érted, ám az elveidet felcseréled egy „frappáns” cikk miatt. A kálvinisták egyáltalán nem nyakasak, hanem alázatosak. Hol is kezdjem? Minden mondat csikorog, ám mégsem lehet reagálni egy nyolcoldalas tanulmánnyal.

Egy kálvinista nem gondolkodik úgy, hogy a keresztyének a mennybe jutnak, a világiak a kárhozatba. Egyetlen emberről merjük kijelenteni, hogy a kárhozatba jutott, akit Isten nevez a kárhozat fiának. Nem megtéríteni akarjuk – tudjuk, ahhoz egy ember kevés, arra az embernek nincs hatalma – hanem hirdetjük az Evangéliumot, és aki hagyja magát, azt tanítjuk. A menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népeket, tanítván őket – ez ezt jelenti. A kálvinista nem fogja beleszeretni a másikat a kárhozatba azzal, hogy nem szól. Bár ugye itt a paradoxon, tudja, hogy semmi sem rajta múlik, mégis úgy kell cselekednie, mintha minden rajta múlna. Az a megszemélyesített protestáns, aki a cikkben fenyegetőzik, annak csak a keresztlevele mondjuk református, de köze nincs a bibliából tanítottakhoz. A kálvinistának nincs olyan megkülönböztetés, hogy katolikus, vagy engedetlen protestáns, vagy karizmatikus – egyetlen mérce van, az Ige. Amely alá kutyakötelessége elsőnek aláállnia, és úgy hívni oda másokat.

Káros ez a cikk és hamis dolog így elferdíteni a tényeket. Arra jó, hogy amikor valaki megszólal majd, és olyat mond, ami a bibliához hű, de a szépen szóló furulya hangjára vágyódót mellbe üti, lesz mibe kapaszkodnia, hogy meg van írva a Gyuri által, hogy ez fuj. Szeparatista hívő? Ki a szeparatista? Aki megmarad a bibliában tanultakban, vagy aki kiforgatja és elhajol Isten kijelentésétől, mondván a divatos szlogent, ami a velejéig hamis, „ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt”? Az Úr Jézus egyértelműen tanít, de olyat nem, hogy ha valaki ellenáll az Igének, akkor azzal keress olyat, amiben egyetértesz, és járjatok össze! Minden hívőnek kötelessége magára venni ezt a cikket, nem lehet a’mögé bújni, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Szólni muszáj, mert aki kiáll vezetni valakiket, az nem forgathatja a szája íze szerint a dolgokat, mert aki Istent hirdeti, nem hirdetheti önmagát. Nem lehet a békesség kedvéért ökumenébe terelni az embereket, igenis, tanítani kell, mi a különbség Isten rendelése, és fülviszketés megelégítése között!

1Tim.6

3.Ha valaki másképen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,

4. Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,

5. Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.

2Thessz 3; 6. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tőlünk kapott.

14. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön. 15. De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.

(Lehetne sorolni, de akinek ennyi nem elég, a teljes bibliával sem lehet meggyőzni.)

Alex:)

2011-08-08 13:55:47

Volt egy amerikai mondás, amely a bennszülöttek módszeres irtása idején született, két, vagy akár háromszáz évvel ezelőtt, s így szólt: „A legjobb indián, a halott indián”

Viszont az e világi Fejedelem ura szerint: „A legjobb hívő,a halott hívő”

Angyal Gábor

2011-08-08 13:54:10

Rhodé 2011-08-08 13:45:27

Akkor igazi örömünnep lehetett ez a te számodra!

Alex:)

2011-08-08 13:51:44

Rhodé

2011-08-08 13:45:27

Voltam ökümenés esküvőn a plébános az egyházát(a katolikust) dícsérte Jézus helyett mindvégig

Rhodé

2011-08-08 13:44:30

veréb

mi az hogy saját hitének igazságai?

az igazság Jézus

és az Isten szava

veréb 2011-08-08 11:47:03

olyan nincs hogy valaki Krisztushívő de másban is hisz

Ditur

2011-08-08 13:43:11

Kedves Gyuri!

A mondanivalóddal egyetértek. Az ökumené dolgában azt gondolom, nem olyan rossz a helyzet. Tapasztalom, hogy örülnek nekünk a protestáns tesók, ugyanúgy, mi is szívesen látjuk Őket nálunk. Sokkal erősebb ami összeköt bennünket (Krisztus), mint ami elválaszt (felekezeti különbözőségek).

A stílusod olyan, mint amit Tőled ismerünk. Elfogadom.

A cikket pedig nagyon köszönöm.

Szia:

Feri

Rhodé

2011-08-08 13:41:58

A konkoly nagyon hasonlít a búzához és ott van az egyházban

A kalászosok ismert gyomnövénye (a búzavirággal, a pipaccsal és a szarkalábbal együtt).

Gyakorlatilag minden része mérgező. Magjai a búzalisztbe keveredve azt élvezhetetlenné, nagyobb mennyiségben mérgezővé teszik. A mérgezés pontos mechanizmusa nem ismert.

Emellett megemlítendő, hogy a vetési konkolynak pozitív allelopatikus hatása van a búzára nézve: konkoly jelenlétében a búza (megtért hívő)20-50%-kal is nagyobbra nő.

Rhodé

2011-08-08 13:38:01

Az a helyzet, hogy akit Isten még nem szabadított meg az nincs Istennel , az ördöggel van, a Sátán hatalmában

Köztes hely nincs

Így hát haragszik az igaz tanításra

Amikor valaki ír valamit meg kell vizsgálni a Biblia szerint

Ha megáll akkor nincs miért haragudni vitatkozni

Vita viszont mégis van, mert van aki hiába ismeri a Bibliát nem veszi komolyan

Rhodé

2011-08-08 13:25:11

Gal 1,10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.

Rhodé

2011-08-08 13:22:55

az emberek és a gonosz lelkek tanításaiban nincs egység,

vagy harmónia. Ezek szerteágazóak és egymásnak

ellentmondóak. Isten igazsága azonban oszthatatlan és

harmonikus.

Rhodé

2011-08-08 13:21:56

Miért nem értünk egyet? Miért a sokféle tanítás?

Azért mert emberek tanítása és nem az Istené

Akik a Biblia tanítását tartjuk szem előtt azok egyek vagyunk a tanításban, mert nem magunktól szólunk

Részlet egy megtért lelkész prédikációjából

„Ezzel

szembeötlő ellentétben, a Szentírás beszél „az emberek

tanításairól”

(Kol2:22),

„idegen

tudományokról”

(Zsid13:9), és „a gonosz lelkek tanításairól” (1Tim4:1).

Ezeken a helyeken a szó többes számban szerepel, mert

az emberek és a gonosz lelkek tanításaiban nincs egység,

vagy harmónia. Ezek szerteágazóak és egymásnak

ellentmondóak. Isten igazsága azonban oszthatatlan és

harmonikus.

Isten mondja az emberekhez szólva: „Mert nem

az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok

az én útaim” (Ézs55:8). Ez igaz, és meglátható a világ

tanításainak és nézeteinek összevetésével Istenével az

összes nagy lelki dologban. ”

Rhodé

2011-08-08 13:19:03

14. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

15. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

16. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

17. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

18. A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;

1Jn 4,5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.

Rhodé

2011-08-08 13:09:01

Csak nem Pálra vagy mérges?

Gal 1,8 De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.

Jaj és én úgy tértem meg, hogy Isten utánam nyúlt, és akkor vettem a Bibliát és megnéztem mi az igazság

NEM ragaszkodtam a hamis hagyományhoz

veréb

2011-08-08 11:47:03

Örülök, hogy más is hasonlóan gondolkodik. Mindenkinek fontosak a saját hitének igazságai, mégis rossz ezen az oldalon a sok vádaskodást olvasni a vitákban. Legjobb barátom kálvinista én katolikus vagyok, barátságunk 21 évében nem volt ez gond, sokkal inkább összeköt a hit.

(Köv. mondatom igazán nem kötekedés célú, csak egy elterjedt tévedésre reagálok: a katolikusoknak-mint minden más Krisztushívőnek- TILOS Máriához vagy szentekhez imádkozni, ez hitünk szerint nagyon súlyos bűn .)

Kórházi kezelés ideje alatt egy Hit gyülekezetes szobatársam volt, mindketten örültünk, hogy mennyi közöset találtunk a hitben.

Minden Krisztusban hívőt rokon léleknek tekintek, és köszönöm, hogy a cikk velem is ezt teszi.

Robibá

2011-08-08 10:52:28

Már egy ideje be vagyok regisztrálva, de ez az első cikk, amire már én is billentyűzetet ragadok 🙂

Nagyon rendbe vannak a leírtak! Egyetértek, pünkösdiként is:)!

Alex:)

2011-08-08 10:28:07

Volt egy amerikai mondás, amely a bennszülöttek módszeres irtása idején született, két, vagy akár háromszáz évvel ezelőtt, s így szólt: „A legjobb indián, a halott indián”

Viszont az e világi Fejedelem ura szerint: „A legjobb hívő,a halott hívő”

A barát az az ember, aki előtt lehet hangosan gondolkodni.

Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a Te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül!

Inkább mondd a Te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted!

A szemet-szemért versenyben végül mindenki megvakul.

A győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha nem győznek.

Nagy különbség van a vallás és az evangéliumi hit között

Tizenkét pontból megtudhatod, hívő vagy-e

http://mindennapi.hu/cikk/blogok/tizenket-pontbol-megtudhatod-hivo-vagy-e/2011-08-07/5872

„Öt török ördög öt görög ördögöt dögönyöz örökös örömök között.” 🙂

Lexa56

2011-08-08 09:36:29

Számomra van egy transzcendens valóság: mindenki testvérem, aki újjászületett Krisztusban, de tekintettel a jelenlegi viszonyokra (rész szerinti látás, stb.) nem gondolom, hogy ezt mindenkiről el tudom dönteni, tehát Istenre bízom. Ha valaki azt vallja, hogy ő újjászületett, hiszek neki, amíg nincs nagyon komoly okom az ellenkezőjére. Egyébként pedig azt próbálom eldönteni (hívőkkel és hitetlenekkel kapcsolatban is), hogy kivel miben és meddig tudok közösséget vállalni. Azt viszont nagyon nem szeretem, amikor valaki a saját látását érzelmi, politikai vagy fizikai erőszakkal akarja rám kényszeríteni. Az ilyen embertől, csoporttól elhúzódom még akkor is, ha egyébként testvéremnek tekintem őket. Természetesen magam is megpróbálkozom azzal, hogy miközben kiállok amellett, amit helyesnek tartok, ne erőltessem rá magamat és nézeteimet másokra. Nem ambicionálom, hogy különösebben meggyőzzek másokat – ha érdekli a véleményem elmondom, ha elzárkózik, ott hagyom. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy másoknak minden tekintetben úgy kell járniuk, ahogy nekem, és abban sem vagyok biztos, hogy az én látásom az igazi. Jelenleg legjobb tudásom, tapasztalatom szerint igaznak tartom, de rengeteg lehet benne a hiba. Mindenestre minél közelebb esik valakinek a látása az enyémhez, annál inkább és annál szélesebb területen tudok vele együttműködni.

Péter

2011-08-08 09:18:27

Tegnap néztem a Gyűrűk Ura utolsó részét (elmúltam 12 éves, köszönöm a figyelmeztetéseket!!!)

Amikor Gollam meg akarja szerezni a gyűrűt, első tette, hogy ellenségeskedést támaszt Frodó és Samu között. Döbbenetes látni, ahogyan a két azonos helyről származó hobbit egymás ellenségévé válik és a végén nem marad más ellenség képük, mint EGYMÁS!

És a történetben a szakadás után Samu ott fekszik egy zuhanás után a kemény sziklán magányosan, céltalanul, sírva.

És a végzetes összeveszés ELLENÉRE vissza indul Frodó után, hogy akkor is segítse testvérét, ha annak értelmét elborította a bizalmatlanság, harag, félelem az ő irányába.

Ezt tette és teszi az Ember Fia velünk, méltatlanokkal…

maugli2

2011-08-08 08:33:46

Nagyon rég olvastam ilyen jó írást.Minden szava igaz és nagyon sokan találva érezhetjük magunkat.

Mondja el a véleményét!