AZ EGYHÁZ MIBENLÉTE és ISMERTETŐJELEI

Ma a protestantizmusra, mint 500 éves múltra emlékezünk. De az EGYHÁZ, mint istennek az emberek üdvözülésére létrejött eszköze, sokkal több és súlyosabb kérdéseket vet föl, minthogy egyetlen laza mozdulattal, vagy legyintéssel el lehetne intézni. Gondoljunk csak bele, hogy a Scientológiai egyház, a Mormonok, a Jehova tanúi, a Sátánista egyház, a már letűnt, de lappangva létező sok kis – magát egyháznak aposztrofáló – társaság is jelen van a közéletben. Nem beszélve az Iszlámról a Buddhisták, Hinduk és egy sor animista csoportról, akik magukat szintén egyháznak nevezik.

Hogyan  lehetne a létező vallási dzsungelen keresztül utat vágni? Új alapokat lefektetve? Kritikailag megközelítve? Mi a mérce? Harcot és háborút eleget vívtak e kérdésben. Nézzünk bele egy idézet-gyűjteménybe! (Dénes Ottó)

A kérdés jelentősége

A kinyilatkoztatás forrása és az üdvösség út­ja tekintetében olyan meggyőződésre ju­tottak a 16. századi reformátorok és a re­formáció hívei, amely merőben eltért a középkori egyház felfogásától. Ebből következően egy harmadik alapkér­désben, az egyház mibenlétét illetően is forradal­mian új meglátást képviseltek.

Egyházértelmezés a reformációt megelőzően

A középkori egyház azt vallotta, hogy az isteni kinyilatkoztatás, s ezzel együtt az üdvösség közve­títője az egyház. Egyházon pedig a klérust értették a maga hierarchikus felépítettségében, a csúcson a pápával, alatta a püspökökkel, őalattuk a felszen­telt papsággal. Az egyház emberi szervezetét azo­nosították tehát az egyházzal, amelyet ugyanak­kor a tévedhetetlenség karizmájával felruházott természetfeletti valóságnak is tekintettek és hir­dettek. Az egyház emberi, hierarchikus szerveze­te Krisztus felhatalmazott helyettese a földön – ez volt a középkori egyháztan lényege.

A mai napig érvényes ez az egyházfelfogás a Ró­mai Katolikus Egyházban. Az alábbi idézetek tük­rözik mind a középkori/’mind a mai római katoli­kus egyházértelmezést:

„Az Egyház… egyszerre hierarchikus szervek­kel ellátott társaság és Krisztus misztikus teste… Az Egyház egy Krisztussal…”1

„…A püspökök kimagasló és szembeszökő mó­don magának Krisztusnak a szerepét töltik be, a Tanítóét, a Pásztorét, a Főpapét, és az ő személyé­ben járnak el… A kollégiumnak, vagyis a püspö­kök testületének csupán akkor van meg a maga sa­játos tekintélye, ha hozzáértik a római pápát, Péter utódát, a főt, akinek primátusa, hatalma csorbítat­lanul megmarad az összes pásztorok és hívek fe­lett. A római pápának ugyanis tisztsége folytán – ő Krisztus helyettese és az egész egyház feje – teljes, legfelsőbb és egyetemes hatalma van az egyházon, és ezt mindig szabadon gyakorolhatja.”2

„Az egyház soha nem volt, és nem is lesz de­mokrácia. Felépítése a mennyországét mintázza, amely abszolút királyság, és Isten ül a trónján. Ő az uralkodó, mi pedig az alattvalói. Kinevezett egy miniszterelnököt, Pétert, hogy távollétében kormá­nyozzon, és felruházta királyi és főpásztori tekin­téllyel (Mt 16,18-19; Jn 21,15-19). A többi apostolt pedig megtette legfőbb segítőivé. Ez a kormányzá­si minta folytatódik ma is – az apostoli utódlás ál­tal – a pápa és a vele együttműködő püspökök sze­mélyében.”3

A reformáció reformált egyházfogalma

Miben hozott újat a korábbi egyházfelfogáshoz képest a 16. századi reformáció? Pontosabban, ho­gyan állították helyre a reformátorok és a refor­mált hit követői a biblikus egyházfogalmat az álta­luk vallott Sola Scriptura elvnek megfelelően?

a) Az egyházat nem az intézményes egyházzal, az­az nem a klérussal és az egyházszervezettel azonosí­tották, hanem a hívő néppel. A korabeli hitvallások egyértelmű kijelentéseket tartalmaznak erre vo­natkozóan. Az egyház:

az Ágostai (vagy augsburgi) hitvallás szerint „a szentek

gyülekezete…”4

a II. helvét hitvallás szerint „a híveknek a vi­lágból elhívott vagy egybegyűjtött serege”.5

Luther Márton szerint 6 – „A hétéves gyermek is tudja mi az Egyház: a szent hívők, és »azok a báránykák, aki hallgatják Pásztoruk hangját« (Jn 10,3).”7

Magyar egyház szavunk hallatán egy ház, egy templom, egy intézmény képzete jelenik meg tuda­tunkban. A német Kirche szó hasonlóképpen félre­vezető lehet. Luther Márton ezzel szemben az ere­deti újszövetségi szó, az ekklészia jelentésére hivat­kozott:

„Az »ecclesia« szó… németül igazában »Versammlung«-ot, gyűlést jelent. Mi azonban meg­szoktuk a »Kirche« (egyház vagy templom) szócs­kát. Ezt az egyszerű hívek nem az egybegyűlt nép­re, hanem a felszentelt házra vagy épületre értik, pedig a házat csak azért volna szabad »Kirche«- nek nevezni, mert egybegyülekezik benne a nép… Németül, a mi anyanyelvünkön tehát a »Kirche«-t »ein christliche Gemeinde oder Sammlung«-nak [keresztyén gyülekezetnek vagy gyűlésnek]… kel­lene neveznünk.”8

(Az ekklészia szó szerinti jelentése: kihívottak, il­letve a kihívottak gyülekezete. Az elnevezés a vi­lágból elhívott, avagy kihívott Krisztus-követőkre utal.)

b) Az egyház fogalmát szorosan összekapcsolták Isten Igéjével, a következőképpen:

Az Ágostai hitvallás szerint:

„Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, s a szentségeket [értsd: a keresztséget és az úrvacsorát] helyesen szolgáltatják ki.”9

A II. helvét hitvallás szerint:

„[Az egyház] a híveknek a világból elhívott vagy egybegyűjtött serege…, azoké…, akik az igaz Is­tent az Ige és a Szentlélek által a megváltó Krisz­tusban igazán megismerik és helyesen tisztelik.”10

A Belga hitvallás szerint:

„Az igaz egyház… az alábbi jegyekről ismerhető fel: az evangélium tiszta hirdetése, a sakramentumokkal [értsd: szentségekkel] való helyes élés… Egyszóval, mindent az isteni Ige mértékéhez iga­zít, elvetvén mindazt, ami az ellen való… Ami pe­dig a hamis egyházat illeti, több tekintélyt tulajdo­nít magának és saját tanításainak, mint Isten Igé­jének, nem hajlandó Krisztus igáját magára venni, sem pedig a sakramentumokat úgy kiszolgálni, ahogyan azt Krisztus Igéjében előírja, hanem azok­hoz kénye-kedve szerint hozzátesz és elvesz, és in­kább bízik az emberekben, mint Jézus Krisztus­ban. .. Ezek alapján tehát könnyen fel lehet ismerni és meg lehet különböztetni egymástól [az igaz és hamis] egyházat.”11

Az ír hitvallás szerint:

„Nem törvényes, hogy az egyház Isten Igéjével ellentétesen rendelkezzék bármiben is, és nem ma­gyarázhatja a Szentírás egyik részét egy másik ro­vására. Következésképpen, noha az egyház a Szent­írás tanúja és őrzője, amiképpen nem rendelhet el semmit, ami azzal ellentétes, azonképpen nem is tehet a hit számára kötelezővé semmit az írás mel­lett, ami a megváltáshoz szükséges volna.”12

Luther Márton írja:

„Ha bizonyosat akarunk tudni [az egyház felől], akkor nekünk arra kell hallgatnunk, amit Krisztus mond az igében. E szerint pedig az egyház az a gyülekezet, amely Krisztust szereti, és igéjét meg­tartja. Az igazi egyház megismerésének tehát csak egyetlen megbízható zsinórmértéke és próbaköve van, s ez a Krisztus igéje, annak hirdetése, hall­gatása és meghallgatása… Krisztus tehát egyházát az igéhez kötötte. Hogy az egyház igazán egyház-e, annak legfőbb bizonyítéka az, hogy bírja-e, tanít­ja-e, hirdeti-e, cselekszi-e az igét, Krisztus iránti szeretetből?”13

c) Krisztust tekintették az egyház Fejének, aki köz­vetlen kapcsolatban kíván lenni minden egyes követő­jével.  Ennek megfelelően elutasították a hierarchi­kus egyházszervezeti formát.

A Belga hitvallás szerint:

„[Az igaz egyház] egyedüli Főként Jézus Krisz­tust ismeri el…”

A II. helvét hitvallás szerint:

„.. .Az anyaszentegyháznak nem lehet semmiféle más Feje, mint a Krisztus… Azt tanítjuk ugyanis, hogy Krisztus az Úr és egyetlen egyetemes Pásztor, valamint az egyetlen Főpap az Atya Isten előtt, és az egyházban ő tölti be a főpapnak vagy pásztor­nak minden tisztét a világ végezetéig… És ezért nem szorul helytartóra, hiszen arra csak távolle­vőnek van szüksége. Krisztus azonban jelen van az egyházban, és annak éltető Feje. Ő pedig az apostoloknak és azok utódainak szigorúan megtil­totta az elsőbbséget és az uralkodást… Azt tanít­juk, hogy az egyháznak az apostoloktól ránk ha­gyott kormányzata elégséges nekünk arra, hogy kellő rendben tartsuk azt. Nem volt az egyház ak­kor sem, abban a régi időben sem fejetlen vagy ren­dezetlen, míg efféle római fej nélkül volt, pedig ma azt mondják, hogy az tartja fent a rendet az egy­házban. Nem a rendet tartja fenn, hanem a maga zsarnokságát, és az egyházba behozott romlottsá­got, közben pedig akadályozza, ellenzi, és amennyire rajta múlik, meghiúsítja az egyház kellő re­formációját.”14

Melanchton Fülöp írja Értekezés a pápa ha­talmáról és elsőbbségéről című hitvallási iratban (1540):

„Hieronymus… azt tanítja, hogy a püspökök és a presbiterek vagy pásztorok megkülönböztetése csak emberi jogrend szerint történik… Isteni jog szerint nincsen különbség püspök és lelkész kö­zött.”15

Kálvin írja a Institutio Christianae Religionis- ban (1536):

„Azokat, akik az egyházat kormányozzák, meg­különböztetés nélkül nevezem püspököknek [az Újszövetség eredeti szövegében található episz- koposz/felügyelő szót adják vissza így egyes for­dítások, alaptalanul és helytelenül], véneknek [az eredeti szövegben a preszbüterosz szó található], pásztoroknak és szolgáknak. A Szentírással egybe­hangzóan teszem ezt, ahol ezeket egymással válta­kozva találjuk.”16

d) A reformáció a papi tisztet illetően is eltérő meg­győződést képviselt a középkori egyházhoz képest:

A Római Katolikus Egyház máig fenntartja azt az álláspontját miszerint a papi hivatal szentség, amiben a püspök által megvalósított ordináció/ felszentelés révén részesül az áldozópapság. A püspökök viszont isteni intézkedés folytán lép­tek az apostolok helyébe (apostoli szukcesszió/fo­lyamatosság), ezért csakis ők közvetíthetik az or­dináció szentségét.

A reformátori tanítás más álláspontot képviselt a papi tiszt mibenlétét és a papszentelés módját il­letően.

„»Ti pedig királyi papság vagytok.« (lPt 2,9) Ez az ige az igazi egyházra vonatkozik, amelynek – miután egyedül öve a papság – joga van meg­választani és felszentelni az egyház szolgáit. Erről tanúskodik az általános egyházi szokás is; azelőtt ugyanis a nép választotta a lelkészeket és a püs­pököket. .. Az ordináció nem is volt egyéb, mint… megerősítés… Mindebből látható, hogy az egyház­nak van joga arra, hogy megválassza és felszentel­je lelkipásztorait.”17

e) Új fogalomként vezették be a látható és láthatat­lan egyház megkülönböztetését.

■ A II. helvét hitvallásból idézzük: „Tudjuk…, hogy volt Istennek egynéhány ked­veltje a világon Izráel országán kívül is. Tudjuk, hogy mi történt Isten népével a babiloni fogságban, ahol hetven évig voltak áldozatok nélkül… Sőt né­ha az is megesik, hogy Isten igaz ítéletével meg­engedi, hogy Igéjének igazsága, a közös hit és az igaz istentisztelet úgy elhomályosuljon és megren­düljön, hogy úgy látszik, mintha az egyház kihalt volna… De azért vannak Istennek ebben a világ­ban ilyen sötét időkben is igaz imádói, méghozzá nem is kevesen… Ezért az egyház láthatatlannak is nevezhető, nem mintha azok az emberek volná­nak láthatatlanok, akikből áll ez az egyház, hanem azért, mert a mi szemeink elől el van rejtve, egye­dül Isten előtt ismeretes, és mint ilyen, gyakran ki­vonja magát az emberi megítélés alól.

Viszont nem mindenki szent, és nem mindenki élő és igaz tagja az egyháznak, aki az egyházhoz számláltatik. Van ugyanis sok képmutató, aki kül­sőképpen hallgatja az Isten igéjét, és a szakramentumokat nyilvánosan magához veszi, és úgy lát­szik, hogy Istent is egyedül a Krisztus által hívja segítségül, hogy Krisztust vallja az ő egyetlen igaz­ságának, hogy Istent tiszteli, a szeretet szolgálatait gyakorolja, és a megpróbáltatások közepette egy ideig türelemmel kitart, de belül a Lélek igazi megvilágosításának, a hitnek és a szívbeli tisztaság­nak és a mindhalálig való állhatatosságnak híjával van… És míg kegyességet színlelnek, jóllehet nem az egyházból valók, mégis odaszámláljuk őket…”18 ■

A Skót hitvallás (keletkezési ideje: 1560) így értelmezi a szóban forgó fogalmakat:

„Kezdettől fogva volt, van, és a világ végezetéig lesz egyház, vagyis az Isten által kiválasztott em­berek társasága és sokasága, akik őt igazán imád­ják és befogadják a Jézus Krisztusban való igaz hit által, aki ennek az egyháznak egyetlen Feje. Az egyház Jézus Krisztus teste és menyasszonya; ka­tolikus, azaz egyetemes, mivel magában foglalja a minden korból, minden országból, nemzetből és nyelvből való választottakat, mind a zsidók, mind a pogányok közül, akiknek szoros közösségük van Istennel, az Atyával, és az ő Fiával, Jézus Krisztus­sal, a Szentlélek megszentelése által. Ezért az egy­ház nem akármely közönséges emberek társasága, hanem a szentek közössége, akik a mennyei Jeru­zsálem polgáraiként részesei az egy Isten, az egy Úr Jézus, az egy hit és az egy keresztség felbecsül­hetetlen jótéteményeinek… Az egyház láthatatlan, és csak Isten ismeri, aki egyedül tudja, kiket vá­lasztott ki.”19

Mely bibliai kijelentésekkel összhangban alakították ki egyházértelmezésüket a reformátorok?

„Isten egyházának/gyülekezetének, mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszenteltetnek, az elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén, s a miénken.” (lKor 1,2)

(Megjegyzés: Szükséges hozzáfűzni magyaráza­tul ehhez az igéhez, hogy az Újszövetségben sze­replő ekklészia szó egyaránt jelentheti a Krisztus ­követők csoportját egy adott helyen, és az összes Krisztus-követőt szerte a világon. Az egyház bibliai fogalma értelmében a Krisztusban őszintén hívők összessége jelenti az egyetemes egyházat. Ugyan­úgy az ekklészia szó jelöli ezt az egyetemes egy­házat, mint a Krisztus-követők helyi gyülekezetét. A Károlyi-fordítású Bibliában többször találkozunk az anyaszentegyház kifejezéssel, de az eredeti szö­vegben itt is csak az ekklészia szó található.)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Az én anyám és az én atyámfiai ezek, akik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt.” (Lk 8,21)

„Ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnekik adtam, és ők befogadták, igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, elhitték, hogy Te küldtél engem… Szenteld meg őket igazságoddal, a te Igéd igazság!” (Jn 17,8.17)

„Tudd meg, mi módon kell forgolódni az Isten há­zában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (lTim 3,15)

„Az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk abban, aki a Fej, a Krisztusban.” (Eféz 4,15)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük » (Mt 18,20)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Én tiveletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28,20)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Ti pedig ne hívassá­tok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.” (Mt 23,8-9)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram!, megy be a mennyek

i országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)

„[Jézus Krisztus kijelentése:] Más juhaim is van­nak nékem, amelyek nem ebből az akolból válók, azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra, és lesz egy nyáj és egy pásztor.” (Jn 10,16; megjegyzés: az eredeti görög szövegben a poimné/ nyáj szó, nem pedig az aulé/akol áll.

Mai keresztény állásfoglalások

A Római Katolikus Egyház nem változtatott a maga egyházértelmezésén a reformáció hatására.

Ma is hangsúlyosan vallja, hogy a hívők az egyház közvetítésével léphetnek kapcsolatba Krisz­tussal:

„Minden üdvösség a Főtől, Krisztustól jön, az Egyház által, ami az ő Teste: »…Ő számunkra je­lenvalóvá az ő testében lesz, ami az Egyház… Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik nem akarnak be­lépni az egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha jól tudják, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapí­totta meg a katolikus Egyházat.«„20

Kategorikusan elutasítja a látható és a látha­tatlan egyház megkülönböztetését:

„Krisztus szent egyházát… látható szervezetként alapította és tartja fenn szüntelen, s általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet. De a hie­rarchikus szervezettel ellátott társaságot és Krisz­tus misztikus testét, a látható gyülekezetet és a ke­gyelmi közösséget… nem szabad két valóságnak tekintenünk, hanem emberi és isteni elemekből álló, egyetlen összetett valóságot alkotnak.”21 Eb­ből az következik, hogy az egyház mindenképpen szent, a látható földi gyülekezet papjai és hívei összes vétkével együtt, illetve ezek ellenére is.

c) Erőteljesen hangsúlyozzák egyfajta misztikus egyetlen és egyetemes egyház létezését „ami gyer­mekeiként hozza világra a részegyházakat, bennük jut kifejeződésre a részegyházak anyja… Belőle, amely egyetemesen jött létre és nyilvánult meg, ke­letkeztek a különböző helyi egyházak, mint Jézus Krisztus egy és egyetlen egyházának konkrét meg­valósulásai. Mivel az egyetemes egyházban és az egyetemes egyházból születnek, egyháziasságuk benne és belőle van.”22

Kiélezett megfogalmazással azt mondhatnánk, a római katolikus teológia ezt a misztikus, egyet­len egyetemes egyházat tekinti „láthatatlan egy­háznak”, amelyet láthatatlansága ellenére szilárd valóságnak vall, és amelybe szerinte – tudva vagy tudtán kívül – minden keresztény, sőt Istenben és erkölcsi értékekben hívő ember beletartozik. Ezért is írják a római katolikus dogmatikai dokumentu­mok következetesen nagybetűvel az Egyház szót.

Az ökumenikus mozgalom célja értelmezésük szerint abban áll, hogy az így értelmezett egy lát­hatatlan egyház egy látható egyházzá váljék. Ezért is hangsúlyozzák:

„Az egyház Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensősé­ges egyesülésnek és az egész emberiség egységé­nek. .. Benne ez az egység már elkezdődött, mivel az embereket »minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből« (Jel 7,9) gyűjti össze, ugyanakkor az Egyház »jele és eszköze« ezen egység teljes megva­lósításának, aminek még el kell jönnie.”23

d) Töretlenül vallja a Római Katolikus Egyház az egyházszervezet hierarchikus felépítettségének a helyességét, és azt Krisztustól eredezteti:

„…Megmarad ez á tisztség, amelyet az Úr kü­lön Péternek, a rangban első apostolnak adott, és amelynek át kell szállnia utódaira… Ezért az egy­ház tanítja, hogy a püspökök isteni rendelkezés folytán léptek az apostolok helyébe…, aki őket hallgatja, Krisztust hallgatja, aki pedig megveti őket, az Krisztust veti meg, és azt, aki Krisztust küldte.”24

A protestáns egyházak ma erőteljesen közeled­nek a római katolikus egyházértelmezéshez:

a) Mindinkább magukévá teszik az egy, egyet­len, egyetemes egyház misztikus valóságának az eszméjét, és azt az ökumenikus célkitűzést, hogy e lappangó, láthatatlan egységnek mielőbb látható­vá kell válnia, amint ezt Jörg Zink protestáns teo­lógus alábbi nyilatkozata is tanúsítja:

„Meg kell mondanom, hogy mélységesen elegem van… a nagy és kisegyházak önigazolásaiból. En­gem az foglalkoztat, ami közös bennünk. Azt a lel­ki valóságot keresem, amit »Krisztus testének« ne­vezünk, az egyetemes egyház fények és árnyak mö­gött rejlő valóságát. Meg vagyok győződve róla, ha akarjuk, lehetünk egy, egyetemes egyházzá, hogy miként, erről beszélnünk kell. Hogy ez sürgető dol­gunk, arról nincs mit beszélni. Ez vitán felül áll.”25

A Sola Scriptura elv meggyengüléséből követ­kezően gyakorlatilag eltűnt az a reformátorok és reformátori hitvallások által még erőteljesen hang­súlyozott elv, hogy az egyháznak tiszta, biblikus tanítást kell közvetítenie:

„Gyakorlatilag nincs rá… példa, hogy… bárkit – tévtanítása miatt – elmarasztaltak volna. Mos­tanság egy lelkész szolgálatában bárminek lehet következménye, csak annak nem, amit prédikál.”26

Mindinkább azonosítják magukat protestán­sok az elméleti síkon vallott egyetlen, egyetemes egyház feltétlen szentségének az eszméjével is. Az Egyesült Államok Katolikus Püspökeinek Konfe­renciája és az Amerikai Evangelikál Lutheránus Egyház együttesen adott ki egy dokumentumot 2015-ben, a következő címen: Deklaráció az úton: Egyház, papi szolgálat és eucharisztia.27 A doku­mentum 9. pontja a következőket tartalmazza:

„Katolikusok és lutheránusok egyetértenek ab­ban, hogy a földön levő egyház maradandó [való­ság], mert a Szentlélek jelenleg is, és a jövőben is őrzi minden olyan vonatkozásban, amely lényeges az üdvösséghez. Osztozunk a keresztény remény­ségnek abban a bizonyosságában, hogy az egyház, amelyet Krisztus alapított, és amelyet a Szentlélek vezet, mindig megmarad az igazságban, teljesíti misszióját az emberiség javára az evangéliumhirdetés tekintetében.”

A Szentírás szerint azonban az egyház nagyon is romlandó, a Szentlélek jelenléte és munkálkodása az egyházban pedig egyáltalán nem feltétlen ígé­ret. Az egész Szentírás erről tanúskodik, például annak a jelképnek az alkalmazásával is, hogy meg­különbözteti egymástól a hiteles, hívő egyházat, amelyet fényforrásul szolgáló tiszta asszonyként ábrázol, és a megromlott, hitehagyó egyházat, amelyet parázna asszonyként ábrázol.

Megjegyzendő, hógy az egyházkérdés szorosan összefügg a csecsemő – vagy felnőttkeresztség kér­désével. El kell ismerni, hogy a reformáció korabe­li hitvallások biblikus egyházfogalma, egyházesz­ménye alig vagy egyáltalán nem valósítható meg népegyházi keretek között (azaz csecsemőkeresztség alapján álló egyháztagokkal). Egy református lelkész így fogalmazta meg ezt tömören: „Mindig tudtam, mindig aggasztott, hogy gyermekkereszt­ség nem keresztség, népegyház nem egyház.”

Az összehasonlítás mérlege

Az egyházkérdésben csaknem teljesen eltűnt már a különbség a katolikus és protestáns felfogás között, amely pedig a 16. században még annyi­ra éles volt. Az egyházértelmezés tekintetében ma már nem állnak fenn áthághatatlan akadályok a Római Katolikus Egyház és a protestáns egyházak egy, látható egyházban való egyesülése útjában.

Az idézetgyűjtemény forrása: Dokumentumok és kérdések a 16.századi reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán. (Spalding alapítvány 2016)

Jegyzetek

A Katolikus Egyház Katekizmusa, i. m., 771., 795. szakasz, 166., 171. o.

A II. vatikáni zsinat Lumen Gentium konstitúciójának 21. és 22. szakaszából. Idézi: AII. Vatikáni Zsinat tanítása, i. m., 55. o.

Kari Keating: Amit a katolikusok valójában hisznek, Szent István Társulat, Bp., 2011, 18. o.

Az evangélikus egyház hitvallási iratai, i. m., I. köt., 24. o.

A Heidelbergi Káté; A Második Helvét Hitvallás, i. m., 156. o.

A schmalkaldeni cikkek, 1537.

Az evangélikus egyház hitvallási iratai, i. m., II. köt., 41. o.

Luther Márton: Nagy káté. Idézi: Az Evangélikus Egyház hitvallási iratai, i. m., II. köt., 157. o.

Az evangélikus egyház hitvallási iratai, i. m., I. köt., 24. o.

A Heidelbergi Káté; A Második Helvét Hitvallás, i. m., 156. o.

Belga hitvallás, i. m., 1998, 45-46. o.

ír hitvallás, i. m., 30-31. o.

Jer; örvendjünk keresztények. D. Carl Witte (szerk.), Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 1995, 366. o.

A Heidelbergi Káté; A Második Helvét Hitvallás, 158- 159. o.

Az evangélikus egyház hitvallási iratai, i. m., II. köt., 226. o.

Institutio Christianae Religionis, Magyarországi Refor­mátus Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Bp., 1986, 233. o., rövidített kiadás.

Értekezés a papa hatalmáról és elsőbbségéről. Idézi: Az evangélikus egyház hitvallási irataii. m., II. köt., 227. o.

A Heidelbergi Káté; A Második Helvét Hitvallás, i. m., 161-162. o.

Skót hitvallás, i. m., 36-37. o.

A Katolikus Egyház Katekizmusa, i. m., 846. szak., 181. o.

A II. vatikáni zsinat Lumen Gentium konstitúciójának 8. szak.-ból. Idézi: A II. Vatikáni Zsinat tanítása, i. m., 46. o.

Medárd Kehi S. J.: Bíborosok vitája az egyetemes egy­ház és a helyi egyházak viszonyáról, Mérleg, 2003/2.

A Katolikus Egyház Katekizmusa, i. m., 775. szak., 167. o.

Uo. 872. szak., 184. o.

Egyetemes egyház, de mikor?, Kálvin Kiadó, Bp., 2003, 10. o.

Véghelyi Antal nyilatkozata T. Pintér Károllyal folyta­tott beszélgetése során. Idézi: Theolegia crucis – keresztkö­vetés – Böjti beszélgetés Véghelyi Antallal, Evangélikus Élet, 2016. március 20.

A dokumentum eredeti címe: Declaration ont he Way: Church, Ministry and Eucharist.