Erkölcstan 2. fejezet
9:63 Vajon nem tudják, hogy aki szembeszáll Allahhal és a Küldöttével, annak a Pokol tüze lesz az osztályrésze, amelyben örökké égni fog? Nagy szégyen az!
A kívülállók egy vallást az erkölcstana alapján ítélnek meg. Nem foglalkoznak azzal, hogy mit tanít az üdvözülésről vagy a halál utáni életről, de azzal nagyon is törődnek, hogy mit mond egy vallás a híveinek a kívülállókról. A követők és a nem-tagok közti kölcsönhatás alapja az adott vallás erkölcstana.
Testvériség
Egy muszlimnak a testvére egy másik muszlim.
bi,2,i2 Mohamed: „Az igaz hit akkor jön el, amikor egy ember személyes vágyai tükrözik a más muszlimok felé irányuló kívánságait.”
b9,85,83 Mohamed: „Egy muszlim testvére más muszlimoknak. Sose nyomja el őket, és sose segítse az ő elnyomásukat. Allah kielégíti azok igényeit, akik kielégítik saját testvéreik igényeit.”
Igazság
Az iszlámban valami, ami nem igaz, nem mindig hazugság.
b3,49,857 Mohamed: „Ha valaki úgy teremt békét, hogy szép – de hazug – szavakat használ, vagy kellemes – bár nem igaz – dolgokat mond, az nem hazudik.
„Egy muszlim esküje rugalmas.
B8,78,6i8 Abu Bakr hű volt fogadalmaihoz, mígnem Allah kinyilatkoztatta Mohamednek a fogadalmak megtörésének bűnbocsánatát. Ezek után így szólt: „Ha fogadalmat teszek, és később egy méltóbb fogadalomra lelek, akkor a jobb cselekedetet fogom választani, és módosítok az előző ígéretemen.”
Amikor a csalás előreviszi az iszlámot, a csalás nem bűn.
B5,59,369 Mohamed ezt kérdezte: „Ki öli meg Kábot, Allah és Mohamed ellenségét?”
Bin Maszlama felállt és így felelt: „Ó, Mohamed, kedvedre való lenne, ha megölném őt?” Mohamed válaszolt: „Igen.”
Bin Maszlama ezután így szólt: „Adj engedélyt, hogy hazugsággal becsapjam őt, és így sikeres legyen cselszövésem.” Mohamed felelt: „Hazudhatsz neki.”
Alit Mohamed nevelte 10 éves korától fogva, és ő lett a negyedik kalifa. Ali a hazugsággal és csalással kapcsolatban a következőket jelentette ki.
B9,84,64 Amikor én [Ali] Mohamed Allahtól származó szavait közvetítem feléd, inkább meghalnék, mint hogy hamis tanúságot tegyek a tanításairól. Mindazonáltal, ha valami olyasmit kellene mondanom, aminek nincs köze a Prófétához, akkor nagyon is lehetséges, hogy az hazugság lenne, hogy megtévesszem vele az ellenségemet…
Csalás a háborúban:
m032,6303 Mohamed szerint az, aki az igazhitűek körében az egyetértés előmozdításán igyekszik, és jó dolgokat mond és közvetít, nem hazug. Ibn Sihab azt mondta, hogy a hamis állításokat illető szabályok alól ő csak három kivételről hallott: a hazugság megengedett háborúban, igazhitűek közötti nézeteltérések elsimításánál, illetve férj és feleség egymással való megbékítésekor – félrevezető befolyásolással vagy szavak elferdítése-kiforgatása révén.
Az iszlámot előrevivő megtévesztés fogalmára szó is van, a takíja (biztosító oltalom, eltitkolás, jámbor áhítat). De egy muszlim soha nem hazudhat egy másik muszlimnak. Hazudni sosem szabad, csak akkor, ha nincs más mód a feladat teljesítésére. Al-Tabarani az Al-Awsatban azt mondja: „A hazugság bűn – kivéve, ha egy muszlim jóléte vagy egy tragédiától való megmentése érdekében mondják.”
Jog
A hadíszok képezik a saría, vagyis az iszlám jog, alapját. íme egy hadísz a főbenjáró bűnökről. Egy káfir megölése nem főbenjáró bűn.
Bl,3,111 Én [Abu] megkérdeztem Alitól: „Van tudomásod a jog Mohamednek kinyilatkoztatott bármiféle forrásáról, ami nem a Korán?” Ali ezt felelte: „Egyáltalán nincs, eltekintve Allah törvényétől, vagy az értelem képességétől, amit Allah egy muszlimnak adott, vagy azoktól az írott szabályoktól, amik a birtokomban vannak.” Mire én: „Mik ezek az írott szabályok?” Ali így válaszolt: „Ezek az egy gyilkos által az áldozat rokonainak fizetett vér-pénzről, illetve egy fogoly az ellenségtől való megváltásának a módjáról szólnak, illetve arról a törvényről, hogy egy muszlimot tilos halállal büntetni egy káfir megöléséért.”
A muszlim hittársakkal való bánásmód
Fegyverek jelenléte a mecsetben elfogadható. A mecset, amellett hogy az istentisztelet tere, politikai és közösségi központ is.
bl.8,443 Mohamed: „A nyilakat a hegyüknél fogva kell tartani, amikor mecsetekben vagy piacokon hordjuk őket, nehogy megsebesítsenek egy muszlimot,”
B8,73,70 Mohamed: „Megsebesíteni egy muszlimot gonosz tett; megölni egy muszlimot egyet jelent Allah megtagadásával,”
Más vallásokhoz való viszonyulás
Mohamed halálos ágyán azt kívánta, hogy Arábiában teremtsék meg a vallási elkülönítést (apartheidet), és hogy a pénz eszközével térítsék a káfirokat az iszlám felé.
/ 7 -tb4,52,288 […] „Halálos ágyán Mohamed három végső dologról rendelkezett, a következőket mondva: »Először is, űzzétek ki a káfirokat Arábiából. Másodszor, adjatok ajándékokat az idegen tisztségviselőknek és mutassatok tiszteletet irántuk, mint ahogy én tettem. A harmadik parancsot elfelejtettem.«”
Rabszolgaság
Tilos foglyul ejteni és rabszolgává tenni egy muszlimot. Ha egy rabszolga megtér az iszlámba, akkor származik haszon a felszabadításából. De nem származik haszon egy lcáfir rabszolga felszabadításából. Az iszlám rabszolgaság egy áldás, mert a szolga vagy annak leszármazottai előbb vagy utóbb áttérnek az iszlámra annak érdekében, hogy elnyerjék a szabadságukat.
b3,46,693 Mohamed azt mondta: „Ha valaki felszabadít egy muszlim rabszolgát, Allah megszabadítja őt a poklok tüzétől, ugyanúgy, ahogy ő is megszabadította a rabszolgát.” Bin Mar- dzsana azt mondta, hogy miután idézte Alinak ezt a kinyilatkoztatást, a férfi felszabadított egy rabszolgát, akiért ezer dinárt ajánlott neki Abdullah.
A nők és gyermekek megölésének erkölcstana a dzsihádban
Íme két példa, amely meghatározza a dzsihád szabályait. Ellentmondanak egymásnak, tehát a megoldás az, hogy bármelyik alkalmazható, ahogy éppen szükséges.
M019.4319 Kiderült, hogy Mohamed egyik csatájában a muszlimok megöltek egy nőt; azonban ő nem hagyta jóvá nők és gyermekek megölését.
m019.4321 Száb b. Dzsaszszama szerint Mohamed, amikor beszámoltak neki arról, hogy a roham során nők és gyermekek haltak meg muszlim kezektől, annyit mondott: „Ők közülük valók”
Ez Mohamed szunnája
Dzsihád 3. fejezet
61:11 Higgyetek Allahban és az Ö Hírnökében és harcoljatok derékül Allah ügyéért [dzsihád/ javaitokkal és életetekkel egyaránt. Jobb lenne néktek, ha csak tudnátok!
A dzsihád erkölcsi rendszere előkészíti a dzsihád megalapozását. Létezik egy normarendszer, ami a muszlimokra vonatkozik, és van egy másik, ami a káfi- rokra. A káfirokat kétféleképp lehet kezelni. Az egyik, hogy alsóbbrendűként, de kedvesen bánunk velük. A másik a dzsihád. A Bukhári körülbelül 21%-a a dzsihádról szól.
A dzsihád egyedülálló szó. A tényleges jelentése küzdelem vagy erőfeszítés. Az iszlám kétféléről beszél – a kisebbik dzsihádról és a nagyobbik dzsihádról. A nagyobbik dzsihád lelki erőfeszítés vagy belső harc – például leszokni a dohányzásról vagy úrrá lenni a mohóságunkon. Azonban a „kisebbik dzsihád” kifejezés egyszer sem fordul elő egyetlen mérvadó hadíszban sem. A Bukháriban lejegyzett hadíszok mintegy 2%-a olyan, ami egyéb dolgokat feleltet meg a dzsihádnak. A dzsihádi hadíszok maradék 98%-a fegyveres erőszakra utal. Ami az iszlámnak meghozta a sikert, az az erőszak volt, és ezért van az, hogy szinte minden egyes hadísz a dzsihádot jelöli meg a legjobb dologként, amit csak egy muszlim tehet.
A dzsihádot – annak fegyveres harc értelmében – általában „Szent Háborúként” emlegetik, de ez a kifejezés leegyszerűsítő és túlontúl szűk. Valójában az Allah ügyéért való harcot jelenti, és ez egy egész életmódot magában foglal.
A dzsihád alapja az a kettős erkölcstan, amit az iszlám szent szövegei alapoztak meg – vagyis az, hogy egyféleképp kell kezelni a muszlimokat, másféleképp a káfirokat. Ennek a kettősségnek talán a legtisztább kifejeződése az a két állandósult szókapcsolat, amit minden muszlim ismer: A világ két részre van osztva – dar al iszlám, az alávetettség földje és dar al harb, a háború földje.
A háború földje minden olyan ország, ami túl van az iszlám határain, mentes Allahtól. A káfirok földjének azok földjévé kell válnia, akik alávetették magukat Allahnak és a szolgáivá váltak.
A trilógia sokszor ismétlődően hangsúlyozza, hogy az iszlámnak állandó nyomást kell fenntartania a káfirok ellen; ennélfogva az iszlám és a világ maradék része közti viszony szükségszerűen vagy a szent háború, vagy egy időleges béke. A küzdelem örök, egyetemes, és kötelező minden muszlimra nézve. A dzsihád szüneteltetése kizárólag az iszlám erőgyűjtés iránti szükségletéből eredeztethető. A béke átmeneti. A háború állandó.
A dzsihádot a trilógia mindhárom szövegében részletesen kidolgozva fölvázolták.
Dzsihád a hadíszban
A hadísz kifejti a dzsihád részleteit. Hogy ki ölhető meg, milyen körülmények közt és milyen időkben, hogy mik a konkrét szavak, amiket támadáskor ki kell mondani, hogy miképp kell kezelni a vereséget, hogy mit kell tenni a foglyokkal, hogy miképp kell építeni a morált, és sok más egyéb Mohamed eszményi szavaiból és cselekedeteiből van merítve. A hadísz szabatos taktikai kézikönyv a dzsihádhoz.
A hadíszok a fegyveres küzdelmet „Allah Ügyéért való harcnak” vagy „Allah Ügyének” nevezik. A hadíszok közül sok összpontosít a dzsihádra.
Alapismeretek a dzsihádról
Ez a hadísz összefoglalja a dzsihád összes kulcselemét. (Csak a negyedik tétel, a Feltámadás Napja, ami tisztán vallási természetű.) Ez azt mondja nekünk, hogy a teljes világ be kell hódoljon az iszlámnak; a káfirok az ellenség, egyszerűen abból kifolyólag, hogy nem muszlimok. E dominancia eléréséhez az iszlámnak megengedett, hogy terrort és erőszakot alkalmazzon. Alkalmazhat pszichológiai hadviselést, használhatja a rettegés erejét, lophat. A káfiroktól ejthet hadizsákmányt. A Korán megszentelte az erőszakot és a terrort. A béke csak az iszlámnak való behódolás révén jön el.
bl,7,331 Mohamed:
Öt dolgot kaptam, amik senki másnak énelőttem még soha nem adattak meg:
Allah győzedelmessé tett engem a félelem révén – azáltal, hogy megfélemlíti az ellenségeimet egyhavi járóföld távolságon belül
.2. A földet nekem és követőimnek rendelte – egy hellyé az imádsághoz és egy hellyé a szertartások elvégzéséhez; ennélfogva, bármelyik követőm imádkozhat bárhol, ahol csak az imádság ideje éri.
3. A hadi zsákmányolást törvényessé tette számomra, noha az énelőttem soha senki számára nem volt törvényes.
4. Rám ruházta a jogot, hogy könyörgő imával közbenjárjak a Feltámadás Napján.
5. Mindezidáig minden próféta kizárólag saját nemzetéhez küldetett, de én az egész emberiséghez küldettem.
A politikai iszlám egyetemes és örök.
moo1,0031 Mohamed: „Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és mígnem hiszik, hogy én vagyok az Ő Prófétája, és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, melyet rajtam keresztül mond. Amennyiben megcselekszik ezeket a dolgokat, védelmezni fogom az életüket és tulajdonaikat, hacsak a saría másként nem rendeli, mert ebben az esetben sorsuk Allah kezében van.”
Kötelezettség
A dzsihád az egyik legjobb dolog, amit egy muszlim tehet.
B2,26,594 Valaki megkérdezte Mohamedet: „Mi a legnagyszerűbb tett, amit egy muszlim véghez vihet?” Ezt mondta: „Fogadd el Allahot mint az egyedüli istent, és hogy én vagyok az Ő prófétája.” Aztán ezt kérdezték Mohamedtől: „Mi az ez után következő legjobb cselekedet?” így válaszolt: „Szent háborút vívni Allah nevében.” Aztán ezt kérdezték Mohamedtől: „Mi az ez után következő legfőbb jó?” Ezt felelte: „Szent zarándoklatot tenni.
„Ahhoz, hogy valaki igazi muszlim legyen, törekednie kell arra, hogy dzsihadistává váljon.
M020,4696Mohamed: „Az az ember, aki anélkül hal meg, hogy részt vett volna dzsihádban, vagy aki úgy hal meg, hogy sosem vágyott arra, hogy Szent Háborút vívjon, egy képmutató halálát halja”
Itt van néhány prófétikus hadísz. A dzsihád gyakorlatát a jövőben is folytatni fogják.
84,152,146 Mohamed: „Elérkezik majd az idő, amikor az emberek szent háborút viselnek, és valaki majd megkérdezi: »Van köztetek bárki, aki élvezte Mohamed társaságát?« Azt fogják mondani: »Igen.« És aztán a győzelem megadatik nekik. Majd ismét szent háborút fognak vívni, és meg fogják kérdezni: »Van köztetek olyan, aki élvezte Mohamed társainak a társaságát?« Azt fogják mondani: »Igen.« És aztán a győzelem megadatik nekik.”
m020,47i’2’Mohamed: „Sok földet fogtok meghódítani, és Allah megadja nektek a győzelmet ellenségeitek fölött a csatában, de egyikőtök sem hagyhat föl a háborúzással.”
A dzsihád küzdelmeiben való részvétel minden muszlimtól megkövetelt dolog, kivéve a gyengéket és nyomorékokat. Otthon ülni alávaló dolog a dzsihád- hoz képest. A dzsihád kötelesség – minden időkben, bárhol a világon, az összes muszlim számára.b6,60,u8 Miután a következő vers kinyilatkoztatást nyert Mohamednek, ő írnokot hívatott: „Nem egyenlők azok a hívők, akik otthon ülnek, azokkal a hívőkkel, akik küzdenek és harcolnak Allah Ügyéért.”
Miután az írnok megérkezett az íróeszközeivel, Mohamed lediktálta a kinyilatkoztatását. Ibn Um Maktum, aki mindeközbenjelen volt, erre fölkiáltott: »Ó, Mohamed! De hát én vak vagyok.« Eztán egy új kinyilatkoztatás tárult föl Mohamed előtt, ami a következőt mondta:
4:95 Azok a hívők, akik otthon ülnek, biztonságban – kivéve a rokkantakat- nem egyenlőek azokkal, akik vagyonukkal és életükkel harcolnak Allah ügyéért [dzsihád].
Amikor a vezető dzsihádra szólít, minden muszlim- nak azonnal részt kell vennie.
B4,52,42 Mohamed: „Mekka meghódítása után nincs szükség a Medinába vándorlásra, de a szent háborít és a részvételre való hajlandóság mégis megmarad. Ha az uralkodótok harcosokat követel, tegyetek eleget a hívásának késlekedés nélkül.”
A dzsihád a legjobb tett. A dzsihádban véghez vitt legapróbb cselekedetért nagyobb jutalom jár, mint az imádságért és böjtölésért.
B4,52,44 Egy ember így szólt Mohamedhez: „Mondd meg nekem, mi másért jár ugyanannyi jutalom, minta dzsihádért.” Mohamed ezt felelte: „Egy ilyenről sem tudok.” A próféta hozzátette: „Megteheti egy muszlim harcos, amíg a csatamezőn van, hogy a szertartás szerint elvégzi az imádságait vagy böőjtöl, anélkül hogy megállna?” A férfi ezt mondta: „Senki nem tudná ezt megtenni.” Abu-Huraira aztán hozzátette: „Egy muszlim dzsihádi harcost Allah megjutalmaz pusztán már a hátaslova lábnyomaiért, mialatt az kipányvázva legel.
„Egy közönséges dzsihadista felsőbbrendű, mint egy szent.
b4,52,45 Valaki megkérdezte: „Mohamed, ki a legjobb ember?” Mohamed ezt mondta: „Egy muszlim, aki minden erejével és lehetőségével törekszik Allah Ügyében.” Aztán az illető megkérdezte: „És ki az utána következő legjobb ember?” Mohamed így felelt: „A muszlim, aki elzárkózik a világtól, imádkozik Allahhoz, és nem zaklatja az embereket ostobaságokkal.”
Egy dzsihadista úgy harcol, hogy az iszlám diadalmaskodjon, nem csak a vagyonért vagy a hírnévért. A dzsihadista a legtisztább és legjobb muszlim.
b4,52,65 Egy ember megkérdezte Mohamedet: „Egyik ember a vagyonért harcol, egy másik azért, hogy hírnevet szerezzen, és még egy másik büszkeségből. Melyikük harcol Allah Ügyéért?” Mohamed ezt mondta: „Az az ember harcol Allah Ügyéért, aki úgy harcol, hogy az iszlám uralkodhasson.”
Minden káfir, aki a dzsihád ellen harcol, a Pokol tüzéré’van kárhoztatva, amiért védte saját kultúráját és civilizációját.
b4,52,72 Mohamed azt mondta nekünk, hogy Allah kinyilatkoztatta neki, hogy „bármely szent harcos, akit megölnek, a Paradicsomba fog kerülni”. Omár megkérdezte a Prófétát: „Igaz az, hogy minden muszlim, aki csatában hal meg, a Paradicsombajut, és minden káfir, aki csatában hal meg, a Pokolba kerül?” Mohamed azt mondta: „Igen.”
Egy muszlimnak támogatnia kell a dzsihadistákat minden lehetséges módon. Ebbe beletartozik az is, hogy finanszírozza a harcosokat és támogassa a családjaikat.B4,52,96 Mohamed: „Bárki, aki felfegyverez egy dzsihadistát, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos; bárki, aki megfelelően ellátja egy szent harcos hozzátartozóit, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos.”
A dzsihádban részt venni akár egyetlen napot is a hívőt a Paradicsomba juttatja, és jobb, mint az egész világ.
B4,52,142 Mohamed: „Ha a dzsihádban káfirokkal szemben háborúzol akár csak egyetlen napig is, az nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden, ami rajta van. A Paradicsomban egy olyan apró terület, amely kisebb, mint egy ostornyél, nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden ami rajta van. Egy nap vagy egy éj a dzsihád útján nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden, ami rajta van.”
A dzsihádnak nem lehet vége, amíg az egész világ be nem hódol az iszlámnak. A dzsihád elveheti és el is fogja venni az összes káfir életét és vagyonát. Csak azok számíthatnak kíméletre, akik alávetik magukat az iszlámnak.
b4,52,196 Mohamed: „Arra lettem utasítva, hogy harcoljak a káfirokkal egészen addig, amíg mind egy szálig el nem ismerik, hogy »Csak egy isten van, és az Allah!« Bárki, aki megvallja, hogy »Csak egy isten van, és az Allah!«, annak a testi épségét és birtokait én fogom megvédeni, kivéve ha megsértik a saríát, mert ilyen esetekben a sorsuk Allah kezében van, hogy megbüntettessenek vagy megbocsáttassék nekik, ahogy Allah jónak látja.”
Pénz befektetése a dzsihádba
Allah megjutalmazza azokat, akik áldoznak a dzsihádra és megátkozza azokat, akik nem. •
32,24,522 Mohamed: „Két angyal száll alá a Paradicsomból mindennap. Az egyik így szól: »Ó, Allah! Jutalmazd meg azokat, akik hozzájárulnak a dzsihádhoz.« A másik pedig így szól: »Ó, Allah! Vedd el azok életét, akik megtagadják, hogy támogassák a dzsihádot.«”
Allah azt mondja, egy muszlimnak kell költenie a dzsihádra.
B6,60,4l Hudhaifa azt mondta: „Ami a dzsihád pénzzel való támogatását illeti, Mohamed előtt a következő vers tárult föl.”
2:195 Költsétek vagyonotokat bőkezűen Allah Ügyére [dzsihád], és ne vigyétek magatokat önnön kezetekkel a pusztulásba! Legyetek jóravalóak! Allah szereti a jóravalókat!
m020.4668 Mohamed: „Egy személy, aki pénzzel támogat egy harcost a dzsihádban, erkölcsileg egyenértékű egy tényleges harcossal. Egy személy, aki gondját viseli egy harcos családjának, amíg az szolgálatát teljesíti, erkölcsileg egyenértékű egy tényleges harcossal”
Célok
A dzsihád célja az iszlám uralma az összes többi politikai rendszer és vallás fölött.
Bi,3,i25 Egy ember megkérdezte Mohamedet: „Mohamed, a harcnak milyen módjaira lehet úgy tekinteni, hogy az Allah kedvéért való volt? Néhányan azért harcolnak, mert dühösek, mások a büszkeségükért.” Mohamed fölnézett az emberre és így szólt: „Az ember, aki azért harcol, hogy az iszlámot uralkodóvá tegye, az az ember harcol Allah Ügyéért.”
Jutalmak
Egy muszlim mártír olyasvalaki, aki gyilkol Allahért és az iszlámért. De a gyilkolásnak tisztának kell lennie, és olyannak, amit kizárólag Allahnak szentel. Ha a motivációja tiszta, akkor a dzsihadista bekerül a Paradicsomba vagy elveheti a káfir vagyonát.
Bl.2,35 Mohamed ezt mondta: „Aki csatlakozik a dzsihádhoz – semmi által nem kényszerítve, csupán Allah és az 0 prófétája iránti őszinte hittől vezérelve -, és életben marad, azt Allah vagy majd a túlvilágon jutalmazza meg, vagy a hadizsákmány lesz a jutalma. Ha elesik a csatában és mártírhalált hal, bebocsáttatik a Paradicsomba. Ha az nem gyarapította volna csak követőim nehézségeit, soha nem maradtam volna hátra, miközben a katonáim az első sorban harcoltak a dzsi- hádért. Ha tudtam volna, szerettem volna dzsihádban mártírhalált halni, majd feltámadni, és mártírhalált halni újra és újra, Allahért…”
Nem számít, miféle bűnöket követ el egy dzsihadista, nem fog Pokolra jutni.
b2,13,30 Én [Abu Absz] hallottam, ahogy Mohamed azt mondja: „Bárkit, aki akár csak a lábát bepiszkolja, miközben a dzsihádért tesz, Allah megment a Pokoltól”
A tiszta dzsihadistának el kell köteleznie magát a dzsihád iránt, életével és vagyonával egyaránt. Ha el tudja érni az odaadásnak ezt a legmagasabb fokát, akkor még a mekkai zarándoklat (a hadzs) sem múlhatja ezt felül.
b2,15,86 Mohamed azt mondta: „Nincs az a jó cselekedet az év maradék részében, ami jobb lenne, mint elindulni a hadzsra.” A körülötte lévők egyike erre megkérdezte: „És mi a helyzet a dzsiháddal?” Mohamed erre így válaszolt: „Még a dzsihád is alábbvaló, hacsak valaki tudatosan nem kockáztatja és veszti el mind életét, mind tulajdonát Allah kedvéért.”
M020.4649 Mohamed: „Leszámítva az adósságot, egy mártír összes bűne megbocsáttatik”
A Paradicsom a kardok árnyékában fekszik.
M020.4681 Mohamed így szólt: „Bizonyos, hogy a Paradicsom kapui a kardok árnyékában állnak.” Egy rongyos férfi fölállt és megkérdezte Abu Mászát, hogy hallotta-e, hogy Mohamed ezt mondta. „Igen” – hangzott a felelet. A rongyos ember ekkor visszament a barátaihoz és elköszönt tőlük. Majd kirántotta a kardját, eltörte és eldobta annak hüvelyét, rátámadott az ellenségre, és addig harcolt, amíg meg nem ölték.
m020.4694 Mohamed: „Egy ember, aki őszintén hajszolja a mártíromságot, meg kell kapja a jutalmát akkor is, ha végül nem ölik meg.
„Egy dzsihadista lehet hasznára az iszlámnak, miközben személyes előnyökre is szert tesz és gyarapszik.
B3,34,313 A hunaini csata évében indultunk el Mohameddel. Mohamed adott nekem egy zsákmányolt páncélzatot, amit én [Abu KatadaJ eladtam. Fogtam apáncélzatért kapott pénzt és vettem egy kertet a Bani Szalama törzs szomszédságában. Ez volt az első birtok, amihez azután jutottam, hogy áttértem az iszlámra.
Mohamed gyakran pénzzel befolyásolt másokat az iszlámmal kapcsolatban.
b4,53,374 Mohamed: „Pénzt adok a kurajsoknak, hogy rávegyem őket, hogy maradjanak hűek az iszlámhoz, mert még újak a hitben és a tudatlanságban töltött életüket túl kevéssé hagyták még maguk mögött.”
Dzsihádban meghalni a legjobb élet.
b5,59,377 Az uhudi csata közben egy ember megkérdezte Mohamedet: „Hova fogok kerülni, ha elesek a csatában?”Mohamed azt mondta: „A Paradicsomba.” Az ember ekkor eldobta az ételt, ami nála volt, csatlakozott a csatához, és addig harcolt, amíg még nem ölték.
A dzsihádot Arábiától távol kellett folytatni, és ez szükségessé tette a gyors közlekedést, így Mohamed a dzsihád bevételeit arra fordította, hogy felállítsa belőle a lovasságát. Katonai zseni volt, aki jó előre tervezett.
b5,59,537 Aznap, amikor Hajbart bevették, Mohamed szétosztotta a hadizsákmányt, méghozzá úgy, hogy egy részt adott a harcosnak és két részt egy ló tulajdonosának. Nafí, egy későbbi elbeszélő, ezt a következőképp fejtette ki: „Ha egy harcos saját maga gondoskodott saját lóról, akkor három részt kapott; ha nem volt saját lova, akkor csak egyet”
Nem számít, milyen keveset tesz egy muszlim, ha dzsihádban hal meg, akkor megilleti a legmagasabb jutalom. A jótétemények és az erkölcsiség elhalványulnak a dzsihád jutalmaihoz képest.
b4,52,63 Egy férfi, akinek az arcát eltakarta a sisakja, megkérdezte Mohamedet: „Csatlakozzak a csatához vagy először el kell fogadjam az iszlámot?” Mohamed válaszolt, így szólván: „Fogadd el Allahot, és aztán csatlakozz a harchoz.” A férfi elfogadta az iszlámot, és nem sokkal ez után megölték. Mohamed így szólt: „Apró erőfeszítés, de óriási jutalom. Még ha nem is tett túl sokat azután, hogy elfogadta az iszlámot, minden bizonnyal gazdagon meg lesz jutalmazva.”
A káfirok rabszolgává tevését és birtokaik eltulajdonítását Mohamed számára Allah szentesítette. Mivel Mohamed a viselkedés eszményi példájaként szolgál minden muszlimnak mindenkor és mindenhol, az iszlámban a káfirok vagyona arra való, hogy mások elvegyék
b4,53,35i Mohamed: „Allah feljogosított arra, hogy zsákmányt szerezzek a háborúkban.”
Allahnak szerződéses megállapodása van minden dzsihadistával. Ha dzsihádban halnak meg, Allah jobban megjutalmazza őket; mint bárki mást. Ha nem halnak meg, rablás útján gyarapodhatnak. Vagyis a dzsihadistának garantált a megtérülés, mind e világban, mind a túlvilágon.
b4,53,352 Mohamed: „Allah tiszta szándékkal ígér a dzsihád harcosának vagy biztos helyet a Paradicsomban, vagy azt ,hogy otthonába hadizsákmányokkal és Allah túlvilági jutalmának biztosítékával térjen vissza”
Szex
A dzsihádban foglyul ejtett nőkkel folytatott kényszerített szex általános gyakorlat volt Mohamednél és társainál. Ezek a foglyok szexre használt rabszolgák lettek, és Mohamed válogatott magának a legvonzóbb új rabszolgák közül. Ez az iszlám eszményi mintája.
b3.34.43i Az egyik fogoly egy gyönyörű zsidó nő volt, Szafija. Dihjáé lett először, de következőleg Mohamednek adták tovább.
Mohamed számára elfogadott volt a káfirokon nemi erőszakot termi.
b3,34,432 Amikor egyszer Mohameddel üldögéltem [Abu Szaid al-Hudri], megkérdeztem: „Mohamed, olykor női rabszolgákat is kapunk a hadizsákmány nekünk járó részeként. Természetes, hogy érdekeltek vagyunk abban, hogy megőrizzék az értéküket [a szex-rabszolgák kevesebb pénzt értek, ha eladáskor várandósak voltak]. Mit gondolsz a megszakított közösülésről?” Mohamed visszakérdezett: „Te csinálod? Jobb nem csinálni. Ez Allah akarata, hogy egy gyerek megszülessen vagy ne”
Az öngyilkosság bűn az iszlámban, de ha valaki dzsihádban öli meg magát, akkor az nem számít öngyilkosságnak; valójában ez az iszlám legmagasabb formája.
b9,s3,29 A csapatunk Hajbar felé tartott Mohameddel, amikor valaki fölkiáltott: „Amir, énekeld el valamelyik tevehajcsár-dalodat!” Eleget tett a kérésnek, és több olyan dalt énekelt, amiknek a ritmusa a tevék járását utánozta. Mohamed elégedett volt, és megkérdezte: „Ki ez az ember?” „Amir” – válaszolta neki valaki. Mohamed erre így szólt: „Allah legyen kegyelmes hozzá!” Többen mondtuk: „Mohamed, reméljük, megengeded, hogy egy darabig velünk maradhasson.” De másnapra halott volt.
Nagyon földúltak voltunk. Többen is megjegyezték: „Nagy kár, hogy Amir összes jócselekedete veszendőbe ment, mert arra lett kárhoztatva, hogy megölje magát” Amikor meghallottam ezeket a megjegyzéseket, odamentem Mohamedhez és azt mondtam: „Allah Prófétája, én feláldoznám érted az apámat, de az emberek azt mondják, hogy Amir elkárhozik.” Mohamed azt mondta: „Akkor azok az emberek hazudnak. Amir kétszeresen is meg lesz jutalmazva, mert igyekezett engedelmes lenni Allahhoz, és mert harcolt a dzsihádban. Egy másik halál sem hozna ilyen nagy jutalmat.”
A dzsihádban a tűrés erény.
B4,52,210 Egyszer csata közben, amint a Nap épp ment le, Mohamed az emberekhez beszélt, és ezt mondta: „Ne menjetek szolgálatkészen csatába, miközben esedeztek Allahhoz, hogy óvjon meg titeket a sérüléstől. Ha csatába mentek, tűrjetek és emlékezzetek, hogy a Paradicsom a kardok árnyékában fekszik.” Aztán Mohamed azt mondta: „Allah, adományozója a Koránnak, az elemeknek ura, a pogányok meghódítója, verd meg a káfirokat és adj nekünk győzelmet!’
A merénylet bevett taktikája a dzsihádnak és Mohamed is gyakorta alkalmazta. Egyetlen személy sem maradt életben Arábiában, aki ellenkezett Mohameddel vagy kritizálta őt, kivéve ha elmenekült vagy megtért. A merényletek szokványosak voltak és rettegtek tőlük
.B4,52,265 Mohamed megparancsolta a Segítők egy csapatának, hogy kövessenek el merényletet Abu Raji ellen. A csapat egyik tagja, Abdullah, éjszaka besurrant a házába és álmában megölte.
Minden káfirt, aki bármilyen módon ellenállást tanúsít, meg lehet ölni a dzsihád nevében.
b4.52.286 Egyszer, amikor Mohamed úton volt, egy kájir kém odament hozzá. Miután leült és egy darabig beszélgetett Mohameddel és a társaival, a kém távozott. Mohamed így szólt: „Kapjátok el és öljétek meg őt.” Így én [al-Akva] megtettem. Mohamed megjutalmazott engem a kém javaival és a zsákmány rá eső részével.
A foglyokat meg lehetett ölni vagy váltságdíjat lehetett értük kérni.
b4,53,367 A badri csatában ejtett foglyokról szólva Mohamed ezt mondta: „Ha al-Mutim élne és megkérne rá, szabadon bocsátottam volna azokat az embereket a kedvéért.”
Nincs halál, ami túl fájdalmas vagy túl félelmetes lenne egy káfirnak, Allah még kegyetlenebb lesz a Pokolban az örökkévalóságig.
b8,82,795 Mohamed az Uraina törzsbeli férfiakat azzal büntette, hogy levágta a kezeiket és a lábaikat, és hagyta őket elvérezni.
Itt látjuk, hogy Mohamed a propagandát az iszlám legértékesebb fegyvereként használta a dzsihád- ban. Allah támogatja a propagandát és a káfirok lealacsonyítását.b5,59,449 Mohamed így szólt Hasszánhoz: „Sértegesd őket [a káfirokat] a költészeteddel és Gábriel megvéd téged.”
M031.6074 Mohamed így szólt: „Hasszán b. Szibit, gúnyold és csúfold a káfirokat; Gábriel a te oldaladon áll.” Ezt a hadíszt Súba és a közvetítők azonos láncolatába tartozók felhatalmazásával adták tovább.
A dzsihád az egyetlen biztos út a Paradicsomba.
b9,93,549 Mohamed így szólt: „Allah megígéri, hogy az a muszlim, aki – az igaz hitet és az Allah szolgálata iránti vágyat leszámítva – kényszer nélkül részt vesz a dzsihádban, vagy bebocsáttatik a Paradicsomba, vagy Allah jutalmával és hadizsákmánnyal tér haza.”
Ennek a hadísznak a költészete a dzsihád legelegánsabb kifejezése.
b4,52,73 Mohamed: „Legyetek tudatában, hogy a Paradicsom a kard árnyékában fekszik.”
A dzsihádot a megfelelő időben kell megindítani. A sietség sosem kaphat elsőbbséget.
b4,52,86 Mohamed: „Amikor az ellenségeddel szembeni harcra készülsz fel, adj időt magadnak.”
Ez Mohamed szunnája.
A DZSIHÁD KÖNNYEI 4. fejezet
Az alábbi számok durva becslések arról, hogy hány káfir halála írható a hadíszban található dzsihádi politikai cselekmények számlájára.
Afrikaiak
Thomas Sowell becslése szerint 11 millió rabszolgát hajóztak át az Atlantióceánon és 14 milliót szállítottak Észak-Afrika és a Közel-Kelet iszlám területeire. Minden elfogott rabszolgára jutott sok másik, aki meghalt. A járulékos veszteségre vonatkozó becslések eltérőek. A neves misszionárius, Dávid Livingstone úgy becsülte, hogy egyes rabszolgára, aki eljutott az ültetvényekig, öt másik jutott, akit megöltek a rajtaütésben, vagy az erőltetett menet során halt meg betegségtől, alultápláltságtól. így tehát, mivel 25 millió rabszolgát szállítottak a piacra, hozzávetőleg 120 millió ember halálával számolhatunk. Az iszlám működtette Afrikában a nagybani rabszolga-kereskedelmet.
120 millió afrikai.
Keresztények
Az iszlám révén mártírhalált halt keresztények száma 9 millió. Raphael Moore-nak a History ofAsia Minor című könyvben szereplő durva becslése szerint további 50 millióra tehető azok száma, akik a dzsihád nevében indított háborúkban haltak meg. És számot adva az 1 millió afrikai keresztényről, akiket a XX. században öltek meg, összességében ott tartunk, hogy:
60 millió keresztény.
Zsidók
A zsidók nem bírtak politikai ellenőrzéssel egy ország fölött sem és halálozási számuk néhány ezerre korlátozódik, akiket lázadások alkalmával öltek meg.
Hinduk
Koenard Elst a Negationism in India című művében 80 milliós becslést ad arra vonatkozólag, hogy az India ellen viselt totális dzsihád során mennyi hindut ölhettek meg. A mai India – betudhatóan a dzsihádnak – méretben csupán feleakkora, mint amekkora az ősi India volt. Az India közelében fekvő hegység neve Hindukus, ami a helyi nyelven annyit tesz: „a hinduk halotti máglyája”.
80 millió hindu.
Buddhisták
A buddhisták nem tartanak lépést a háború történetével. Tartsuk észben, hogy a dzsihádban csak a keresztényeknek és a zsidóknak hagytak lehetőséget a túlélésre – dimmilcént (mint harmadrangú állampolgárok a saría alatt); minden- lei másnak át kellett térnie vagy meg kellett halnia. A dzsihád Törökországban, Afganisztánban, a Selyemút mentén, illetve Indiában okozta buddhisták halálát. A teljes szám hozzávetőleg 10 millió.
10 millió buddhista.
Összesen
Mindez alapján durva becslés szerint 270 millió ember halála írható a dzsihád számlájára.