Még az idén benyújtja a KDNP új vasárnapos javaslatát
A KDNP nem száll le a vasárnapi munkavégzésről, még az idén ismét hozzányúlnának a törvényekhez.
Komment: minden időben elő lehet húzni a cilinderből ötletadókat, segítőket és hasonló „érdekelteket”, akik a törpepárt segítségére sietnek, ha a Római császári rendelettel (321-ben) törvénybe iktatott vasárnapi munkaszünetről van szó. Ezért a témát újból és újból és újból….melegen kell tartani.
Az évszázadokon átívelő vasárnapi munkaszünet hagyománya (figyelem, nem isteni törvény!) azoknak a kormányoknak, illetve vallási rendszereknek adott muníciót az ÁLLAM és az EGYHÁZ pult alatti kézfogására, akik ebben jó lehetőséget láttak, hogy az állami feladatokra, (pl rendfenntartás, adórendszer…stb) létrehozott rendszer birtokosai és a tömegeket ideológiákkal ellátó vallási testületek (egyházak, egyéb közösségek) kéz a kézben működjenek.
A cél: azokat az ártatlan és mit sem sejtő polgárokat, akik lusták a gondolkodásra, vagy kényelemszeretetből készen fogadnak mindent, ami a templomi szószékekről és az (állami/parlamenti) pulpitusról hangzik, abszolút szellemi lekötözöttségben tartsanak. A pap, a pópa, a tanácselnök, a párttitkár, a mindenkori kormányfő… a tudó. Mi meg a (meg)vezetettek.
A mai diktátorok propagandájukban többnyire az ismétlésre, elhallgatásra és racionalizálásra hagyatkoznak: azokat a divatos frázisokat sulykolják, amelyeket igaznak akarnak elfogadtatni, s azokat a tényeket hallgatják el, amelyekről nem akarnak tudomást venni. Azokat a szenvedélyeket akarják felkorbácsolni és racionalizálni, amelyek a pártnak vagy az Államnak hasznára válhatnak.
„Hitler diktatúrája /…/ volt az első diktatúra, amely saját hazája leigázáshoz felhasználta az összes rendelkezésre álló műszaki eszközt; olyasmikkel, mint a rádió és a hangszóró, nyolcvanmillió embert fosztott meg az önálló gondolkodástól. Így vehette rá őket egyetlen ember akaratának… A korábbi diktátoroknak magasan képzett segítőtársakra volt szükségük, még a legalsóbb szinten is; olyanokra, akik képesek voltak az önálló gondolkodásra és cselekvésre. A modern technikai fejlődés korának parancsuralmi rendszere nélkülözni tudja az ilyen embereket, és a kommunikáció modern módszereinek köszönhetően alacsonyabb rangú vezetést gépiesíteni lehet. Így jött létre a parancsokat kritika nélkül elfogadók új típusa.” (Albert Speer)
Az elmúlt évszázad nagy szónokai (diktátorai…) hatásukat a hitleri recept alapján működtetett tömeghatásra alapozták. Nem is sikertelenül. (Dénes O.)
Havi két szabad vasárnapot és legfeljebb napi nyolcórás vasárnapi munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írja szerdai számában a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva.
Bubenkó Csaba, az érdekképviselet elnöke a lapnak azt mondta: óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. Mint mondta, aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert úgy érzik, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítottak legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára.
Bubenkó Csaba azt mondta, aláírásgyűjtésük arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást szolgálnia.
Hozzátette: az érintettek felháborítónak tartják azt is, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támadja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. …
2016. október. 26. szerző: MTI
Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20161026_kdnp_vasarnap_torvenyjavaslat