Habemus papam, azaz mire emlékszik a pápa?

Bort_thumb1Amint a Szent Péter templom középső traktusán lévő erkélyen megjelent a nagy tömeg előtt Ferenc, a legújabb római pápa, és   Jean-Louis Tauran bíboros  pápai tisztviselő megmondta az új pápa nevét, hideg borzongás futott végig rajtam. Agyam merevlemeze a keresősorban kihozta a FERENC név sok évszázaddal előbbi áldozatait, akikre egészen biztos, hogy a mostani pápa is ugyanígy emlékszik.

Nem ünneprontás, csak a  történelem egyik hiteles epizódja, hogy akire (Assisi Szent Ferenc) mostanában sokszor fognak hivatkozni, mintegy előképre, ha majd a római egyházról szó esik, de a valós arc, a háttérben  az abszolút szegénységre asszociál rá.

images-16Mi sem áll távolabb a pápaság fényétől, pompájától, mint ez az “előd”, a későbbi Assisi Szent Ferenc, aki első figyelemfelhívó cselekedetével, azonnal botrányt kavart a kis város – Assisi – polgárai között.
Azt tette ugyanis, hogy apja vagyonának egy részét kidobálta az ablakon, azért, hogy szétossza a szegények között.  Na de ez csak a rendhagyó  indulás volt, ami után már óriási szerencse kellett, hogy a középkori hatalmi gőgbe merevedett pápai trónról a kritikusokat (Ferenc és követőit) ne a kor “divatja” szerinti méltó helyükre – a máglyára – küldje az éppen regnáló pápa. Ami késett ekkor, az nem múlt el később. A példásan szegény és mély lelki életre törekvő utódokat (Ferenc későbbi rendjének tagjait) egy másik pápa már nem tudta tolerálni, mivelhogy … de itt szólaljon meg Dawe Hunt egy újjászületett protestáns történész:
—————————-
XXII. János kedvenc doktrínája sokban hasonlított a ma népszerű keresztény rádió- és tévéműsorokban fellépőkéhez: Jézus és apostolai gazdag emberek voltak. János pápa ezt közzé is tette Cum inter nonnullos bullájában (1323). Ennek a dogmának a tagadása eretnekségnek számított, és halálbüntetés járt érte. János pápa azt követelte világi uralkodóktól, hogy máglyimages-2án égessék el azokat a ferenceseket, akik szegénységi fogadalmat tettek, és kiközösítette azokat az uralkodókat, akik erre nem voltak hajlandóak. Pápasága idején 114 ferences szerzetest adott át az inkvizíciónak, hogy máglyán égessék el őket eretnekségükért, vagyis hogy szándékosan olyan szegénységben élnek, mint ahogy Jézus is élt. Tehát hivatalos római katolikus dogmává vált, hogy Jézus is és tanítványai is jelentős vagyonnal rendelkeztek, és hogy minden igaz keresztény is hozzájuk hasonló kell, hogy legyen. Ezt a dogmát más pápák elítélték.

Assisi látképe
Az ehhez hasonló pápai eretnekségek szerves részei a pápák történetének, és ezzel a katolikusoknak becsületesen szembe kell nézniük. Azoknak a protestánsoknak pedig, akik csodálattal adóznak II. János Pál személyének, fel kell ismerniük, hogy ahhoz a pozícióhoz és különleges tekintélyhez, aminek birtokában van, és amire igényt tart, bűnözőkön és eretnekeken keresztül jutott hozzá. Ezeket ő és egyháza még mindig Krisztus egykori földi helytartójaként tiszteli.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?