Együtt vagy külön

Egyesülünk vagy egyedül maradunk

Eljött az ideje, hogy higgadtan beszéljünk az ökuménia kérdésköréről. Az elmúlt évtizedek során kialakult egyfajta túlérzékenység a témával kapcsolatban. Olyan ez, mint amikor valaki nagy porban dolgozik és allergiás lesz. Ezek után, akár évtizedek múlva is, egy kis mennyiségű por súlyos reakciókat vált ki, míg az egészségesek észre sem veszik.

A történészek dolga megállapítani, hogy kik, miért és mekkora port vertek fel annak idején, de a jelenben, allergiás rohamok nélkül, józanul meg kell tudnunk különböztetni a missziós lehetőségeket az ökumenikus kompromisszumoktól.

Ez a tanulmány prédikációnak született a rendelkezésre álló egyházi dokumentumok alapján, a gyülekezet kérésére, amikor egy konkrét dilemmában dönteni kellett.

ÖKUMÉNIA – Mit jelent ez a szó?

E.G. White írásaiban nem szerepel ez a fogalom.

A Bibliában igen, egy kicsit más értelemben. Oikumené (görög szó) jelentése: az egész föld. Zsid. 2,5 – ben az egész világegyetemre utal.

Mai jelentése: a keresztény egyházak egyesülését szorgalmazó szövetség; olyan laza közösség, amelyben az egyházak megtartják szervezeti függetlenségüket, a tanításbeli egység megvalósítása mellett.

Köztudatban, hétköznapi szóhasználatban: minden olyan program, cselekmény, dialógus, amiben két vagy több egyházhoz tartozó személy vesz részt – akkor is, ha ennek semmi köze sincs az ökumenikus szervezethez.

Az ökumenikus mozgalom legkiemeltebb képviselője: Jézus Krisztus.

Főpapi imájának legnagyobb kérése volt: egyek legyenek. Nem a megosztottságot hirdette. Mi is hiszünk ebben az egységben. Hisszük, hogy Jézus Krisztusnak kell összekötni a keresztényeket, aki az út, az IGAZSÁG, és az élet; az IGE alapján, amiről ugyanazt mondja, mint magáról: a te Igéd igazság.

Erre az alapra lehetne építeni az ökumenikus egységet. Ezzel egyetértünk; törekszünk rá – minden egyházhoz tartozó keresztényt az Igével összhangba hozni.

A próféciák megerősítenek ebben a törekvésünkben – lesz egy akol és egy pásztor. Egy egyház – Isten maradék népe, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét. És lesz egy Babilon – az emberi tekintélyre épített vallás, ami összeomlik. Csak egy akol marad, mikor Jézus eljön – az Ő hűséges népe. Egy pásztor lesz – Jézus Krisztus.

I. Mi az, amivel nem értünk egyet?

Nem értünk egyet azzal, ahogyan az ökumenikus egységet megvalósítani igyekeznek a keresztény egyházak.
Mivel ez történelmi kérdés, ezért menjünk vissza a gyökerekhez.
Az Adventista Egyház és az ökumenikus tanácsok
Bár a hetednapi adventisták a mértékletesség és a vallásszabadság területén szervezeti formában is együttmunkálkodtak más keresztény társaságokkal, kezdettől fogva távol tartották magukat az olyan szövetségektől, melyek a különböző egyházak közötti egységért munkálkodtak. Ezzel a kihívással először 1908-ban szembesült egyházunk, amikor huszonöt protestáns felekezet megalakította a Krisztus Amerikai Egyházainak Szövetségi Tanácsát. Ez a szervezet, mely egyesítette az amerikai protestánsok kétharmadát, megalakulásától kezdve küzdött bizonyos társadalmi és politikai reformokért.

Az adventisták magatartását a Szövetségi Tanács alakuló ülésének egyik határozata befolyásolta. Az ülés résztvevői szorgalmazták egy olyan törvény meghozatalát, mely előírja „a hét első napjának, mint szent nyugalomnapnak a megtartását az írások szerint”. Amikor az egyik küldött észrevette, hogy jelen vannak a hetedik napot ünneplő baptisták képviselői is, módosító indítványt tett, miszerint a Szövetségi Tanács nem ellenzi azoknak a keresztényeknek a meggyőződését, akik „a hét első napja helyett, a hetedik napot tartják meg”, de a küldöttek elvetették ezt a módosító indítványt. Ez a közjáték a következő kijelentére indította a „Review and Herald” című adventista lap tudósítóját: „a Szövetségi tanács feliratkozott azok közé, akik elvetették a negyedik parancsolatban található nyugalomnapot, és helyébe tették a hét első napját, szorgalmazva ennek az emberi intézménynek az állami törvények általi támogatását”. A tudósító arra a következtetésre jutott, hogy a Szövetségi Tanács megalakulásával közel került az állam és az egyház egyesülése, és a nyomában keletkező üldözés. E váradalom nem teljesedett ugyan, de ez az eset kihatott az adventisták és a különböző ökumenikus szervezetek kapcsolatának későbbi alakulására.

1948-ban, amikor Amsterdamban megalakult az Egyházak Világtanácsa, W. L. Emmerson testvér nyolc részből álló cikksorozatban elemezte a világgyűlés eseményeit és hangot adott annak a félelmének, hogy ez a szervezet „inkább lehet az igazság megrontásának, mint védelmezésének eszközévé”. Ezt látva az adventisták az első pillanatban eldöntötték, hogy nem csatlakoznak az Egyházak Világtanácsához. W. L. Emmerson után Francis D. Nichol testvér, mint a Review and Herald szerkesztője foglalkozott az ökumenikus mozgalom és az adventisták kapcsolatának kérdéseivel. Álláspontját a lap 1954. szeptember 23-i, majd 1965. március 18-i számában így fogalmazta meg:

„Szívből egyetértünk az Egyházak Tanácsa vezetőivel abban, hogy a kereszténység vég nélküli megosztottsága tragédia. Ezért egyet kell értenünk abban is, hogy dicséretre méltó az a törekvés, hogy elhárítsák a szakadásokat, és létrehozzák az egységet. Eddig tudjuk követni érvelésüket, kételkedünk viszont annak a módszernek a helyességében, melynek segítségével meg akarják teremteni a kívánt egységet. Különösen azzal az állítással nem tudunk egyetérteni, hogy ha a különböző vallási közösségek igazítanak egy kicsit egyházszervezetükön és tanításaikon, akkor majd ezek harmonikusan össze fognak illeszkedni. Hisszük, hogy igazi egység csak a bibliai igazság talaján jöhet létre, ezért hamis minden egység, ami ettől eltér.”

“Az ökumenikus mozgalom elvei közé tartozik a különbségek jelentőségének csökkentése, sőt a különbségek elhallgatása. Különben hogyan tarthatná meg e mozgalom a maga egységét, és hogyan növekedhetne? Az advent mozgalomnak viszont az az alapleve, hogy hangsúlyoznunk kell azt, ami megkülönböztet bennünket… Bár vannak olyan tanításaink, melyek megegyeznek más keresztény egyházak tanításaival, de ne feledjük el, hogy ami igazol bennünket, mint megkülönböztetett népet, az nem a közös hittételekben, hanem a megkülönböztető igazságokban keresendő. És csak akkor leszünk képesek megóvni az adventizmust az elmosódástól, ha tisztán őrizzük megkülönböztető pontjait.”

Francis D. Nichol hét pontot említett meg, mint sajátos, az ökumenikus mozgalomba tömörült egyházaktól megkülönböztető igazságokat: (1) a teremtéstörténet és (2) az isteni gondviselés értelmezését, (3) az un. “társadalmi evangélium” megítélését, (4) a szombat, (5) a halhatatlanság, (6) a második advent, és (7) a próféciák (ezen belül is a hármas angyali üzenet) értelmezését. Ez utóbbival kapcsolatban kiemeli az adventista világmisszió koncepcióját, amit az egyház nem rendelhet alá más egyházakhoz fűződő kapcsolatának.

II. BIBLIAI ELVEK A MÁS EGYHÁZAKKAL VALÓ SZERVEZETT KAPCSOLAT KÉRDÉSÉBEN

1. Az igazságot nem tudjuk elhallgatni. ApCsel.4,18-20: „Azért beszólítván őket, meg­pa­ran­cso­lák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” Nem tudjuk elhallgatni, ami megkülönböztet.

2. BABILON – hamis tanításokat hirdető, emberi tekintélyre épülő szervezetek. Az Ige határozott különbséget tesz Babilon és Isten népe között.
Babilon bukása megjövendölt, folyamatban van, de még nem teljes:
„A Biblia kijelenti, hogy az Úr eljövetele előtt Sátán “a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával” fog dolgozni, és Isten engedi, hogy azok, akik “nem fogadták be az igazság szeretetét az ő üdvösségükre”, megkapják “a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak” (2Thessz. 2,9-11). Amíg ez az állapot nem következik be, amíg az egyház és a világ nem egyesül teljesen az egész keresztény világban, addig Babilon még nem bukott el egészen. A változás fokról fokra történik, és a Jel.14,8 teljes megvalósulása még a jövőben van.

A Babilont képező egyházak lelki sötétsége és Istentől való elidegenedése ellenére Krisztus követőinek nagy serege még mindig soraikban található. Közülük sokan nem értik a korunknak szóló különleges igazságokat. Nem kevés azoknak a száma, akik elégedetlenek jelenlegi állapotukkal, és nagyobb világosság után vágynak. Hiába keresik Krisztus képmását abban a közösségben, amelyhez tartoznak. Amint ezek a közösségek egyre jobban eltávolodnak az igazságtól, és szorosabb szövetségre lépnek a világgal, a két csoport közti különbség nő, amelynek végső következménye a szakadás. Eljön az idő, amikor azok, akik Istent mindenek felett szeretik, nem tudnak olyanokkal kapcsolatban maradni, akik “inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”.” (NK 347-348, az “Az elutasított intés” c. fejezetből; GC 389-390).

Jel. 18. teljesedni fog, amit a hangos kiáltásnak nevezünk: „Fussatok ki belőle én népem.”

3. Az állammal való kapcsolat. Babilon a föld királyaival paráználkodik. Nem elvi kapcsolatban áll politikai hatalmakkal. Ökumenikus szervezetek összefonódnak politikai erőkkel – céljaik egybeesnek számos területen.
Milyen elveket találunk a kinyilatkoztatásban az állammal való kapcsolatot illetően?

1Pét.2,13-14: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak; Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.” (Ld. még: Tit.3,1 és Róm.13,1-5)

Mát.22,21: „Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.”

“Láttam, hogy minden esetben engedelmeskednünk kell országunk törvényeinek, ha nem ellenkeznek azzal a magasabb törvénnyel, amelyet Isten hallható módon jelentett ki a Sinai hegyről és utána saját ujjaival vésett kőtáblákra.” (Tanácsok a gyülekezetnek, 359. old., 1T 361) (ld. még: 9T 238; JÉ 506-507, DA 601-603)
„Isten azt akarja, hogy népe ne foglalkozzék politikai kérdésekkel. … Nem szavazhatunk biztonságosan a politikai pártokra, mert nem tudjuk, hogy kire szavazzunk. Nem vehetünk részt biztonságosan egyetlen politikai rendszer tervében sem.
Az őszinte keresztények az Igazi Szőlőtő ágai, ezért ugyanazt a gyümölcsöt termik, mint a Szőlőtő. Egymással összhangban, keresztényi közösségben tevékenykednek. Nem viselnek politikai jelvényt, hanem csak a Krisztus jelvényét.” (Tanácsok a gyülekezetnek, 361-362. old.; GW 391-395)
“Nem járunk el bölcsen, ha állandóan hibát találunk az államférfiakban. A mi munkánk nem az, hogy egyéneket vagy intézményeket támadjunk! … Munkánk az, hogy elkészítsünk egy népet, amely megállhat Isten nagy napján. Ne térjünk olyan mellékutakra, amelyek vitát idéznek elő a más vallású egyénekben!” (Tanácsok a gyülekezetnek, 362. old.; 6T 394-397)
Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvására. Szálljanak buzgón hatalmas imák az égre, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg elvégezzük a munkát, melyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imáinknak megfelelően.” (5T 711-)

4. Más szervezetekkel való közösség elvei
“Isten Igéje megtilt minden olyan kapcsolatot a világgal, amely azonosítana bennünket velük. Jöjjünk ki közülük és szakadjunk el! Munkatervünkben sohase kapcsolódjunk össze velük, de azért ne éljünk visszavonuló életet! Tegyünk meg minden jót a világiaknak, amit megtehetünk!” (Tanácsok a gyülekezetnek, 356. old., 5T 113)
2Kor.6,14-18: Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

Mát.6,24: Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

Mát.5,37: Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

III. MIT NEM JELENT AZ ÖKUMENIZMUS?

1. Nem jelenti azt, hogy nem lehetünk beszélő viszonyban, párbeszédben más egyházak képviselőivel; hogy nem jelenhetünk meg rendezvényeiken.

Történelmi példa – adventisták és más egyházak kapcsolatára:
A Generál Konferencia a hatvanas évek elején nem hivatalos kapcsolatot tartott fenn az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsának egyes osztályaival. Így részt vett a Rádióműsor- és Filmkészítők Nemzeti Tanácsában, valamint Egyházi Világszolgálatok Bizottságában. Előbbi a keresztény rádiózás szakmai és szervezeti kérdéseit koordinálta, utóbbi humanitárius kérdésekkel foglalkozott. Az együttmunkálkodás során szerzett kapcsolatok következtében 1965 és 1971 között több olyan konzultáció volt Európában, majd ezt követően Észak Amerikában is, ahol a H. N. Adventista Egyház képviselői, valamint az Egyházak Világtanácsának a képviselői kicserélték gondolataikat az ökumenikus mozgalom kérdéseiről. E konzultációk anyaga megtalálható a Generál Konferencia Levéltárában, megismerhető az Egyházak Világtanácsa által közölt dokumentumokból, valamint Bert B. Beach testvérnek az ökumenével foglalkozó cikkeiből és könyveiből.

A konzultáció célja az volt, hogy a partnerek megismerjék egymást, tisztázzák a félreértéseket, és eloszlassák az előítéleteket. Áttekintettek minden olyan hitbeli kérdést, amit fontosnak tartottak, beleértve Krisztus második eljövetelét, a szombat igazságát, a bibliai próféciák értelmezését, az egyház természetét és küldetését, valamint a prozelitizmus (más egyházak tagjainak áttérítése) kérdését. Kezdettől fogva világos volt, hogy a H. N. Adventista Egyháznak nem áll szándékában csatlakozni az Egyházak Világtanácsához, és az is, hogy az Egyházak Világtanácsa ennek érdekében nem kíván nyomást gyakorolni a H. N. Adventista Egyházra, így nem is alakult ki teljes egyetértés a két fél képviselői között, de tisztázódtak az Adventista Egyház körüli félreértések, s ezáltal megnőtt az adventisták tekintélye a keresztény világban.
Az ötvenes években hasonló párbeszéd volt azoknak az amerikai evangéliumi keresztényeknek a képviselőivel, akik nem kötelezték el magukat a történelmi egyházakat egyesítő ökumenikus tanácsokban. Az egyház párbeszédet folytatott a Lutheránus Világszövetséggel és az Evangélikus Egyházzal is. A párbeszéddel soha nem az a H. N. Adventista Egyház célja, hogy csatlakozzon bármely ökumenikus tanácshoz, hanem így szeretne testületileg is eleget tenni a keresztény bizonyságtétel biblikus kötelezettségének.

Az elmúlt húsz évben a más egyházakkal való párbeszéd tovább folytatódott (az összes példát helyhiány miatt nem sorolhatjuk fel).
“Népünk sokat veszített azáltal, hogy szűklátókörű terveket követve, nem közeledett az intelligensebb, műveltebb osztályokhoz. Gyakran úgy vezettük a művet, hogy a nem hívőkben az a benyomás támadt, miszerint ez a mű teljesen értéktelen, a vallási fanatizmus vadhajtása, és mint ilyen, nem méltó a figyelemre. Sokat vesztettünk bölcs munkamódszerek hiányában. Minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy kidomborítsuk a mű jellegét és méltóságát” (Evangelism 262. old.).

Mindezek alapján határozottan kijelenthetjük, hogy küldetésünk része elmenni oda, ahol MEGSZÓLALHATUNK, ÉS AHOL MEGHALLGATNAK! Ez nem jelent szervezeti egységet, elkötelezettséget vagy elvtelen kompromisszumot.

2. Nem jelenti azt, hogy szidhatjuk az Egyházakat.
“Az igazságot nyílt, határozott módon kell hirdetnünk, de Krisztus lelkületében. Legyünk olyanok a világ előtt, mint a juhok a farkasok között. Azok, akik nem ügyelnek a figyelmeztetésekre, amelyeket Krisztus adott, akik nem gyakorolnak türelmet és önuralmat, drága alkalmakat veszítenek el, hogy dol­gozzanak Mesterükért. Az Úr nem bízta meg népét azzal, hogy támadást intézzen törvényének áthágói ellen. Semmi esetre se támadjuk a többi egyházakat!” (Tanácsok a gyülekezetnek, 364. old., 9T 229-238)

“Ne ébreszd fel az ellenség rosszindulatát vádaskodó beszéddel. Így elzárod az utat az igazság előtt.” (Evangelizálás, “Felekezetek lelkészei” c. fejezetből, 280. old., angol oldalszám: 563-564; 6. kézirat, 1902)

3. Nem jelenti azt, hogy ne barátkozzunk más Egyházak lelkészeivel.

„Lelkészeink törekedjenek a felekezetek lelkészeivel kapcsolatba kerülni. Imádkozz értük és VELÜK, akikért Krisztus közbenjár. Ünnepélyes felelősség terheli őket. Mint Krisztus hírnökei, tanúsítsunk mély, komoly érdeklődést a nyáj e pásztorai iránt.” (6T.78)
„A legbölcsebben, legállhatatosabban dolgozzunk a többi felekezet lelkészeiért. Sokan vannak, akik nem ismernek jobbat saját hitvallásuknál. Hű, istenfélő, komoly munkások, akik Krisztussal együtt Istenben elrejtett életet élnek; imádkozzanak és munkálkodjanak becsületes lelkészekért, akik nevelésüknél fogva az Élet Igéjének helytelen értelmezését sajátították el.
Legyen lelkészeinknek rendkívüli célkitűzése, hogy lelkészekért munkálkodjanak. Ne elegyedjenek vitába velük, hanem Bibliájukkal a kezükben késztessék őket az Ige tanulmányozására. Ha ez megtörténik, akkor több lelkész, aki tévtant prédikál, az időszerű igazságot hirdeti majd.” (72.lev – Evangélizálás: 261-262)

4. Nem jelenti azt, hogy nem tarthatunk igehirdetést más Egyházak meghívására.
„Alkalmad nyílhat, hogy más egyházakban beszélj. Ezeket az alkalmakat felhasználva emlékezz az Üdvözítő szavaira: „Legyetek okosak, mint a kígyók, de szelídek, mint a galambok”. Ne ébreszd fel az ellenség rosszindulatát, vádaskodó beszéddel. Így elzárod az utat az igazság előtt. Világos, rövid üzeneteket kell hirdetnünk. Azonban vigyázz, ne kelts ellenállást…Tartózkodj minden kemény kifejezéstől. Szavadban, cselekedetedben légy bölcs az üdvösségre, mutasd be Krisztust mindazoknak, akikkel érintkezel… Csodálatos eredményeket láthatunk, ha Krisztus lelkületével övezve lépünk munkába.” (Evangélizálás: 262)

Összegzés:

1. Bibliai értelemben egyetértünk az ökuméniával – egyesülni, de nem a különbségek elhagyása által, hanem az IGE igazságai alapján.
2. Az H.N. Adventista Egyház elutasítja a mai ökumenikus mozgalmak elveit. Az egyház világszervezet nem tagja és soha nem is volt tagja egyetlen ökumenikus szövetségnek sem.
3. Az egyház hirdeti, és hirdetni akarja a megkülönböztető igazságokat is, köztük a hármas angyali üzenetet.
4. Mindezek ellenére az egyház nem zárkózik el, és nem izolálja magát gettóba. Párbeszédet keres, kezdeményez és elfogad – bármelyik egyházzal, ahol lehetősége nyílik bizonyságot tenni. Megfigyelőként jelen van az Egyházak Világtanácsában is, ahol hozzászólási joggal rendelkezik.
5. Az ökumenikus mozgalmak tagságának elutasítása nem jelenti azt, hogy bizonyos területeken nem dolgozik együtt más egyházakkal vagy más civil és állami szervezetekkel: humanitárius munka, vallásszabadság, egészségnevelés területein.
6. Tagjait arra ösztönzi, használjon ki minden alkalmat, amikor bizonyságot tehet más egyházak tagjai előtt; oszlassa el egyházunkkal szembeni előítéleteket; legyen türelmes más egyházakhoz; keresse a kapcsolatot azokkal a helyi szervezetekkel (vallásos vagy civil), akiknek a célkitűzéseiben egyetérthetünk és munkálkodjon együtt a helyi közösség javára (munkálja a város jólétét).
7. Lelkészeit arra bátorítja, hogy baráti kapcsolatot keressen más egyházak lelkészeivel.

Egyesülünk, vagy egyedül maradunk?

A próféciák alapján határozott IGEN a válaszunk. Az egység megvalósul, de nem úgy, ahogy ma sokan gondolják. Babilon kitart a hamis tanítások mellett, de nagy tömeg fog kiszaladni belőle és egyesül azokkal, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Ugyanakkor sokan lesznek azok, akik Isten mai népéhez tartoznak, de lelkületükben Babilon szellemét hordozzák, akik kiszakadnak Isten népe közül – vagy a világ vagy fanatizmus vonzása miatt.

Mondja el a véleményét!