A NÉPEK MARADÉKA 3
A maradék gondolata »piros fonálként húzódik végig a Biblián keresztül, Mózes első könyvétől a Jelenésekig« – írja Gerhard Hasel. Hat különböző héber szótőből több tíz szó származik, amelyeket több száz különféle szövegösszefüggésben használ az Ótestamentum (habár magát a maradék témáját ezek nélkül is végigkísérhetjük). Ez egy gazdag, összetett téma, amelyről már évek óta vitáznak a bibliaismerők.
A Bibliában említett első maradékot Noé és családja képezte.
Mivel Isten minden élőt eltörölt (lMóz 7,4), »csak Noé marada meg, és azok, akik vele valának a bárkában« (lMóz 7,23), beleértve feleségét, fiait és menyeit. Miért csak ők? Elsősorban azért, mert a Biblia feljegyzi Noéról, hogy »igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között; Istennel jár vala Noé« (lMóz 6,9). Másodsorban, maga Isten mondta Noénak, hogy »téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben« (lMóz 7,1). Végül pedig: Noé megtett mindent, amit az Úr parancsolt neki (lMóz 6,22). Ezért nem meglepő, hogy Isten azt mondta Noénak: »De teveled szövetséget kötök« (lMóz 6,18).
Egy szövetség akkor válik érvényessé, amikor két oldal megegyezik a meghatározott feltételeket illetően.
Habár »minden test megrontotta az ő útát a földön« (lMóz 6,12) Noé, aki Istennel járt és mindent az Ő parancsolatai szerint cselekedett, beleegyezett, hogy a szerződés rá vonatkozó részének eleget tegyen, ami magában foglalta a bárka felépítését és az abba való bevonulást. A föld számtalan lakosa közül, százhúsz évi figyelmeztetés után is, csak ők nyolcan mentek be a bárkába, ami azt mutatja, hogy Noén kívül még heten foglaltattak a szövetségbe.
Noé és családja, másoktól eltérően, hitt a jelenvaló igazságban, ami akkoriban abból az üzenetből állt, hogy a világ víz által fog megsemmisülni. Ez a különös üzenet és a hozzá való viszonyulásuk tette őket mint maradékot felismerhetővé. A történet azonban ezzel még nem fejeződik be. »Noé pedig földművelő kezde lenni és szőlőt ültete. És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelen vala sátra közepén«(lMóz 9,20.21).
A pátriárka nemcsak hogy bort iszogatott az újonnan elfogadott húsételek mellé, hanem annyit ivott, hogy elaludt sátrában, és szemérmetlenül kitakarta magát. Kétségtelen, hogy Isten megbocsátotta Noénak ezt a meggondolatlanságot. Az eset azonban azt mutatja, hogy még Noé – a maradék győzedelmes vezetője – is eleshetett a kísértésben.
Noé iszákossága azonban csak a kezdet volt. Khám nevű fia, aki »meglátá az ő atyjának mezítelenségéi (lMóz 9,22), szívében már jóval előbb megszűnt tisztelni atyját. Cselekedetével csak leleplezte romlott, istentelen jellemét. Így kezdett el romlani az első maradék. Már Noé megjósolta, hogy Khám utódai átkozottak lesznek (lMóz 9,25-27). Noha léteztek pozitív dolgok is, amiket Noé elmondhatott másik két fiáról és azok utódairól, többségük mégis elesett. Szemmel látható, hogy a maradékhoz való tartozás nem ruházható át sem házasság útján, sem örökléssel. Ha valaki a maradék vérbeli utóda, nem jelenti azt, hogy egyben tagja is a maradék családjának. Bármilyen igaz volt is Noé, ezt nem ruházhatta át utódaira. Feleségének, három fiának és menyeinek egyedül kellett dönteniük, bemennek-e a bárkába. így váltak a maradék részévé, amit ebben az esetben csak ez a kis család képezett.
A maradékhoz való tartozás jogát tehát személyes választásuk szerint kapták. A maradéknak el kellett fogadnia és hittel követnie az Úrral kötött szövetség feltételeit. A vízözön után Noé utódainak nagy része már nem így választott. Lázadásuk jeléül hozzáfogtak Bábel építéséhez, habár az Úr szavát adta, hogy »soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test« (lMóz 9,11), s ígéretének pecsétjéül szivárványt helyezett az égre. Mégis úgy gondolták, jobb, ha kibiztosítják magukat egy másik katasztrófa ellen. Nem hittek Isten ígéreteinek, sem Isten szivárványának. Nem voltak szövetségi kapcsolatban az Úrral, mint Noé és családja, akik az első maradékot képezték.
4
Habár Noé pozitívan nyilatkozott Sém nevű fiáról – »Áldott az Úr, Sémnek Ura…« (lMóz 9,26) -, az ő utódai is eltávolodtak Istentől. Ábrahámot, Sém utódát, Isten egy bálványimádó
családból hívta ki: »Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok neked« (lMóz 12,1). adta, hogy »soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test« (lMóz 9,11), s ígéretének pecsétjéül szivárványt helyezett az égre. Mégis úgy gondolták, jobb, ha kibiztosítják magukat egy másik katasztrófa ellen. Nem hittek Isten ígéreteinek, sem Isten szivárványának. Nem voltak szövetségi kapcsolatban az Úrral, mint Noé és családja, akik az első maradékot képezték. Mint »Sém Istene« kevés megmaradt követőinek egyike, Ábrahám egy új maradékot kezdett. Sém családfájának ez az utolsó ága (Lásd: lMóz 11!), Noéhoz hasonlóan, szövetségre lépett az Úrral.
»Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelent az Úr Ábrahámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged« (lMóz 17,1.2) .
Az Ábrahám korabeli jelenvaló igazság úgy szólt, hogy a Jehova Isten a teremtő, ezért csak neki kell szolgálni. Ábrahám, aki a kő- és fabálványokat imádó nép között az igaz Istennek szolgált, olyan világossággal rendelkezett, amivel messze felülmúlta a maga nemzedékét. Noha életében voltak ballépések (hazudott a fáraónak, nem bízott Isten vezetésében és feleségül vette Hágárt), Ábrahám olyan személy volt, aki bizalmas, üdvhozó kapcsolatban állt az Úrral egy olyan világban, amely nem tartott fenn ilyen kapcsolatot.
Ebben az értelemben ő egy új maradékot alapított, amely majd a Jehova egyedüli követője lesz mindaddig, míg hű marad a szövetségi feltételekhez: »Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak ő utána és az ő házanépének, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle« (lMóz 18,19). Ezek a versek azt mutatják, hogy Ábrahám elhívatása nem volt alaptalan. »Tudom – mondta az Úr -, hogy megparancsolja az ő házanépének ő utána.« Mégis, az Úr nem teljesíthette volna ígéretét, ha Ábrahám és utódai nem maradnak engedelmesek. Ábrahám hite és Istenhez való hűsége nem szállt át automatikusan utódaira. Mindenki beleszülethet a maradék családjába (vagy egyházba), de a maradék hitére csakis újjászületés által tehet szert.
5
Az Ábrahámnak adott ígéret Izsák nevű fián keresztül teljesedett, akinek utódai »erős és hatalmas néppé« lettek; az egyedüli olyan nemzetséggé, amely megőrizte az igaz hitet a sokistenhivő és bálványimádó népek között. Vele ellentétben, Ismáel utódai nem szolgáltak Istennek (Lásd: lMóz 25!). Isten kijelentette: »Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szül Sára ez időben a következő esztendőben« (lMóz 17,21).
Ez nem egy önkényes kijelentés volt; valami előre meghatározott, eldöntött dolog, ami biztosította az Úrral való szövetséget. Izsáknak is egyedül kellett döntenie, hogy »beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle« (lMóz 18,19). Ha szövetségre kerül sor köztük, akkor neki is engedelmesnek kell lennie, mint ahogy az is volt. Isten csak így erősíthette meg az Ábrahám utódaira vonatkozó ígéretét. Ez az előny nem szállt át magától értetődően Izsák leszármazottjaira! Fiai – Ézsaú és Jákob – sem tartoztak mindketten a maradékhoz, pedig ikrek voltak. »Két nemzetség van a te méhedben« – mondta az Úr Rebekának (lMóz 25,23). Egyikük a pogány népek atyjává vált, másikuk a maradéké.
Miben különböztek?
Ézsaú látott elsőnek napvilágot, ezért övé volt az elsőszülöttségi jog: azoknak az előnyöknek és ígéreteknek összessége, melyek Ábrahámról Izsákra szálltak. Ezek – természetüknél fogva – szövetségi ígéretek voltak, akárcsak Noé vagy Ábrahám esetében. Ézsaú mégis »egy ételért eladta elsőszülöttségi jogát« (Zsid 12,16). Tudatosan döntött úgy, hogy a felkínált egyedülálló lehetőség ellenére, nem fogja Istent követni. Testvére, Jákób, nagyra becsülte az ígéreteket. Még ha csalással jutott is hozzájuk (Lásd: lMóz 27!), tettei elmondják, mennyire értékelte őket. Jákób később megbánta tettét. Fogadalma bizonyítja eltökéltségét, hogy a csalás következményeiként jelentkező nehézségek ellenére is követni fogja az Urat. A napi vadászatban elfáradt Ézsaú eldobta az áldásokat a pillanatnyi megelégedésért. Ezzel ellentétben, Jákób egész éjjel küzdött az Úrral, csakhogy megszerezze őket. »Nem bocsátlak el téged – mondta az Úrnak míg meg nem áldasz engemet!« (lMóz 32,26) Nem csoda hát, hogy Jákób lett az ígéretek örököse, nem Ézsaú. Nem csoda, hogy Ézsaú sötétségben járt, Jákób pedig világosságban. Nem csoda, hogy Ézsaú nemzetségéből pogány népek származtak (lMóz 36,8), Jákobéból pedig – a maradék .Amikor testvérei Egyiptomba jöttek, hogy segítséget kérjenek az éhség miatt, József – miután próbára tette hűségüket és megvizsgálta bűnbánatuk mélységét – felfedte magát előttük. »Isten küldött el engem ti előttetek, hogy műveljem a ti (a maradék) megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthessen titeket nagy szabadítással« (lMóz 45,7).
Következik: SÍNAI szövetség