Clifford Goldstein: A MARADÉK
(2. részlet)
Az adventisták szerint a maradék vagy a maradék egyház elnevezés csak rájuk illik.
Nem hiszik, hogy bármely más szervezet vagy egyház felvehetné ezt a nevet, noha elismerik, hogy Isten igazi gyermekeit nemcsak mi képezzük, s nemcsak mi vagyunk igaz keresztények a földön. Az adventista egyház azt tanítja, hogy teológiai szempontból minden más vallásfelekezetben bizonyos fokú hitehagyás tapasztalható; csak az adventista egyház tanítja a jelenvaló igazságot; hogy Isten a maradék egyházon keresztül hirdeti az igazi istentisztelet felújítására vonatkozó üzenetét és hívja ki népét a hitehagyó közösségekből, felkészítve őt ezáltal Krisztus visszatérésére/
Természetesen nemcsak az adventisták adnak magukról ilyen kijelentéseket. A mormonok szintén azt állítják, hogy ők az igazi, megújult egyház (melynek prófétája és egészségügyi üzenete van); az egyedüli hitközösség, amely egyszerű és tiszta alakban hirdeti a Jelenések örökkévaló evangéliumát. A Jehova tanúi meg vannak győződve, hogy csak náluk van az igazság, s minden más közösség Babilon. A katolikus egyház hiszi, hogy ő az eredeti anyaszentegyház, és hogy minden protestáns közösség eltért attól az igazságtól, amely egyszer a szenteknek adatott. Világos, hogy ha egy hitközösség ilyesmit állít magáról, ez még nem jelenti azt, hogy az úgy is van.
»Egy csoport nem lehet maradék egyház csak azért, mert magát annak nevezi. Akkor maradék, ha úgy viselkedik, mint maradék; mint ahogy a próféciák népének viselkednie kell« – írja Bruce Moyer. Az utóbbi néhány évben egyes egyháztagok megkérdőjelezték az adventisták maradékként való kezelését. Az Adventist Review egyik cikke szerint »Isten ma keresi a maradékot. Mi is lehetünk maradék,« amiből az következik, hogy az egyház most – így, amilyen – nem az. A mind nagyobb arányú elvilágiasodás, a teológiai kompromisszumok és a jelenvaló igazság elhanyagolása láttán sokan abba a kísértésbe esnek, hogy kétségbe vonják az egyház maradék státusát. Mások azt állítják, hogy ezzel az elnevezéssel akarunk jobbnak és kiválóbbnak látszani másoknál, és hogy e név használata bizonyos lelki büszkeségre, önhittségre vall. Némelyek – különösen a fiatalok akik látják a bűnt, a képmutatást, a törvényeskedést, a hidegséget, a szeretet hiányát és a belső viszályokat sorainkban, felteszik a kérdést (ami természetes is):
Hogyan lehet egy ilyen egyház maradék egyház?
Habár mint adventisták azt állítjuk, hogy mi vagyunk a próféciabeli maradék, ugyanakkor Laodiceának is nevezzük magunkat. Lehetünk-e egyik is, másik is? Laodicea képe nyilvánvalóan jobban megfelel a valóságnak, mint a maradéké. Laodicea • amely azt állítja magáról, hogy gazdag, ezért nincs semmire szüksége, s nem tudja, hogy valójában szegény és szerencsétlen, vak és mezítelen (Jel 3,17) • megfelelő képe a mai adventizmusnak. Ám, úgy tűnik, hogy a Hetednapi Adventista Egyháznak a Laodiceával való kiegyenlítése ellentétben áll azzal az elképzeléssel, hogy a Hetednapi Adventista Egyház a maradék egyház.
Az Úr ugyanis azzal fenyegeti Laodiceát, hogy kiveti őt az Ő szájából (Jel 3,16), ugyanakkor azt ígéri, hogy a maradék, mely legyőzi a fenevadat, annak képét és az ő nevének számát, hárfával a kezében az üvegtengeren fog állni (Jel 15,2). Hogyan lehetünk egyik is, másik is? Vagy talán lehetséges ez? Ez a könyv a maradékkal foglalkozik. Kezdettől fogva végigkíséri a maradék bibliai fogalmát, és megpróbál választ adni a következő kérdésekre:
Ki a maradék?
Mely tények határozzák meg a maradék fogalmát? Megszentelteknek kell-e lennünk ahhoz, hogy a maradékhoz tartozhassunk? Vajon a maradék magában foglalja mind a megtérteket, mind a megtéretleneket? Van-e alapja a maradék maradéka fogalomnak? Eleshet-e a maradék? Laodicea lenne a maradék? Vajon a Hetednapi Adventista Egyház a maradék? Vagy jobban tennénk, ha mai állapotunk fényénél felülvizsgálnánk ezt az állítást?
Következő rész:
A NÉPEK MARADÉKA