A témát az Advent-történelem kezdeti idejéből megörökölt örökzöld jelenség adta meg a mostani modern gyülekezeti találkozások (Istentisztelet?) áttekintésének – és eredménytelenségének nyomán. Vegyük alapos kritika alá, ha jövőnkre is készülünk! (D.O.)
———————————————————————–
A gyülekezeti összejövetel formája az 1800-as évek elején
A Social Meeting (társas összejövetel)
A Social Meeting (társas összejövetel) kezdeti sikere addig tartott, amíg a gyülekezetek egyszerű, támla nélküli lócákon vagy hordozható székeken ültek (az 1850-es évekig). …
A Social Meeting az 1870-es és 1880-as évekre átalakult egy olyan formává, ahol a hívő egyszerűen csak felállt a helyén, a szószék felé fordulva elmondott egy rövid, sablonos bizonyságtételt, majd visszaült. Az eszmecsere helyett ez is egy egyirányú „mini-előadássá” degradálódott.
James White élete végén, az 1870-es évek második felében keserűen ismerte be a Review and Herald hasábjain, hogy a korai, családias, interaktív adventizmus halott, és a gyülekezetek sikeresen átvették a történelmi egyházak rideg, formális, „hallgatói” kultúráját.
„Városainkban ma már gyönyörű, masszív imaházaink vannak, nehéz, kényelmes padokkal és tágas terekkel. De mi lett a mi korai hitünk egyszerűségével? A testvérek beülnek a helyeikre, és úgy viselkednek, mint a néma bálványok. A Társas Összejöveteleink [social meetings] elveszítették az erejüket.Senki sem fordul már a felebarátjához, a merev padok és a formalizmus elnémították a népet. Az emberek eljönnek, végighallgatják a prédikációt, mint egy színházi előadást, majd hazamennek anélkül, hogy valódi közösséget [true fellowship] éltek volna meg egymással. Újraépítettük azt a rideg formát, amit egykor elhagytunk.”
/ J.White, „Our Substantial Houses of Worship and Formalism.” In: The Advent Review and Sabbath Herald, Vol.48, No.16.Battle Creek, Michigan, 1876.október 19., 124.o.
A 19. századi helyreállítási kísérletek (mind a Campbell-csoport, mind az adventisták) ezen a ponton szenvedtek vereséget. Nem tudták az első századi, interaktív, „minden tag pap” struktúrát megélni.
3.7.3.8. A „padok megfordítása”
Az adventisták felismerték, ha a hívők egész végig csak a prédikátor felé fordulva ülnek, akkor elnémulnak. Ezért az istentisztelet hivatalos része után kötelező jelleggel megtartották az úgynevezett Social Meeting-et (Társas vagy bizonyságtevő összejövetelt).
Ezen az alkalmon a prédikátor lejött az emelvényről. A hívőknek megengedték, sőt felszólították őket, hogy forduljanak szembe egymással a padokban, álljanak fel, és egymás felé fordulva beszéljenek. Bárki megszólalhatott, megvallhatta a bűneit, vagy elmondhatta, mit tett érte Isten a héten. Ezzel a liturgiai elemmel próbálták a merev auditóriumot mesterségesen visszaalakítani az első századi házi közösséggé.
James White a Review hasábjain óvta a gyülekezeteket attól, hogy a prédikáció háttérbe szorítsa a tagok egymás közötti interakcióját.
„A prédikáció csak a munka fele.
Ha a gyülekezet csak azért jön össze, hogy hallgassa a szónokot, akkor elsorvad. A testvéreknek szükségük van a Társas Összejövetelre [social meeting], ahol a padokban egymás felé fordulva, egymás szemébe nézve beszélhetnek. Ott nincs szószék, nincs különbség vezető és tag között. Mindannyian Krisztus tanítványai vagyunk, és a bizonyságtételek által a szívünk összeforr, ahogyan az első századi szenteké is összeforrt a házaknál.”
/ White, James: „The Conference and Social Meetings.” In: The Advent Review and Sabbath Herald, Vol.7, No.11.Battle Creek, Michigan, 1855.december 4., 84.o.