ÜNNEP NÉLKÜLI FÉLÉV, VAGY MÉGSEM?
(Dr Szilvási József tanulmánya alapján – szerkesztve.)
A keresztény egyházak többsége az ószövetségi ünnepek mintájára megalkotta „az egyházi év” fogalmát. Érdekes módon azonban az egyházi évben a tavaszi ünnepek (a páska, a kovásztalan kenyér, a zsenge gyümölcsök, a hetek ünnepe) áll a középpontban.
Ez a félév adventtel kezdődik és pünkösddel végződik.
Az egyházi év második felét, ami pünkösd után kezdődik és advent első vasárnapjával fejeződik be, úgy nevezik, hogy ünnep nélküli, vagy ünneptelen félév.
Miért ünneptelen ez a félév?
Mert „az egyházi esztendőnek ezt a felét nem az üdvtörténeti eseményekhez kapcsolódó nagy Krisztus-ünnepek jellemzik” (Evangélikus Élet magazin, 2024. június 30).
Hogy történhetett meg az, hogy három nagy ószövetségi ünnep is kimaradt az egyházi évből?
Az egyik a kürtzengés ünnepe, 
a másik a nagy engesztelés napja,
a harmadik pedig a sátoros ünnep?
Úgy, hogy a nagy engesztelés napját a húsvéthoz kapcsolták, a másik kettőt viszont a végítélettel, illetve a Isten eljövendő országával kapcsolták össze.
Valami azonban mégis hiányzik ebből a felsorolásból, ami arra mutat, hogy „zavar van” a keresztény egyházi év rendszerében. Úgy tűnik, mintha keresztény testvéreink nem tudnának mit kezdeni az egyházi év második felével. Meggyőződésem szerint ez a zavar abból fakad, hogy
a nagy engesztelés napját összekapcsolták a húsvéttal, mintha Krisztus szolgálata mindenestől lezárult volna nagypéntek, a feltámadás és Jézus mennybemenetele között.
Sok-sok keresztény barátom – képletesen szólva – ma is ott áll a zavart tanítványok között, akik égre meresztették tekintetüket, és arról elmélkedtek, hogy mi lesz ezután (ApCsel 1,9-11).
Meggyőződésem szerint, Isten azért hívta el a hetednapi adventisták közösségét, hogy üzenetükkel kitöltsék ezt az ünneptelen félévet.
Mire gondolok?
A fent idézett cikk írója egy figyelemre méltó mondatot közölt írásában: az ünneptelen félév „az egyházi évnek a Krisztus eljövetelét hangsúlyozó alapvető mondanivalójából adódóan… a végső dolgokkal kapcsolatos fejlődést hirdet.”
Ez az a pont, ahol az adventizmusnak egyedülálló lehetősége van arra, hogy a folyamatos reformáció szellemében hozzájáruljon az üdvösség történetének minél teljesebb megértéséhez és befogadásához. Ebben a szolgálatban különös szerepe van a három őszi ünnep – eddig elhanyagolt üzenetének: a kürtzengés ünnepének, ami Isten ítéletének közelségét hirdeti: „féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája” (Jel 14,6).
A legutóbbi bejegyzésemben közölt idézetből láthatjuk, hogy ma a keresztények döntő többsége nem akar tudomást venni az isteni igazságszolgáltatásról, pedig enélkül hiába álmodnak egy bűntelen emberek által benépesített új égről és új földről.
A második terület, ahol nekünk adventistáknak fontos mondanivalónk van,
Jézus Főpapi szolgálata.
Ami nem csak az ítélet tényéről, hanem az ítélkezés jellegéről mond sokat.
Ennek az ítélkezésnek két sarokpontja van: „nincs olyan teremtmény, amely nyilvánvaló ne volna” Isten előtt, „sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk” (Zsid 4,13). Az emberek által hozott ítéletek szükségszerűen töredékes ismerteken alapszanak, és időnként ezen túl még részrehajlók is (1Kor 4,3-5).
Erről nem kell többet mondanom… Az igazságszolgáltatás istennőjét nem véletlenül ábrázolják bekötött szemmel. Bár nem ez a fő üzenet, mégis ez a lényeg. A semminél ezek az ítéletek is jobbak, de meg sem közelítik Isten ítéleteinek tökéletes voltát.
A másik szempont valamivel bővebb kifejtést igényel:
a vizsgálati ítélet, amit a nagy engesztelés napja szimbolizált,
nem kárhoztató, hanem kegyelmes és üdvadó ítélkezés. Ebben az ítéletben a vádló szerepét nem az istenség valamelyik személye de még csak nem is az el nem bukott lények töltik be, hanem Sátán, az atyafiak vádolója.
A védelmet viszont maga Jézus Krisztus látja el: ezért „nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt”. (Zsid 4,15).
Mit tegyünk tehát azon túl, hogy ragaszkodunk ahhoz a hitünkhöz, hogy van közbenjárónk a mennyi királyi széken?
Megmondja a levél írója: „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez”, mert ott „alkalmas időben való segítségül” két dolgot fogunk találni: „irgalmasságot” és „kegyelmet” (Zsid 4,16).
Mit gondoltok, mi az oka, hogy az ördög ilyen hevesen támadja ezt a tanítást?
Miért ez a legvitatottabb hitelvünk?
Azért, mert az ördög tudja, hogy ez a legsebezhetőbb pontunk, félelemben, gyanakvásban és rettegésben akar tartani minket, nehogy véletlenül is eszünkbe jusson, hogy odajáruljunk a kegyelem királyi székéhez.
Isten nem akarja ezt, ezért üzente meg a levél írójával, hogy ragaszkodjunk e hitvallásunkhoz, mert gyakorlatilag ezen fordul meg a többi is
Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. (Zsid 4,14 Károli ford.) Eredeti görög szövegben hitvallásunkhoz található. Ugyanis ahány egyház, felekezet stb, – annyiféle vallás létezik. Tehát akkor a rájuk jellemző nézet…hittételek stb lenne a kereszténység alapja? Külön bejegyzésben lesz kifejtve a kérdés.
Marvin Moore így foglalta össze címszavakban ennek a tanításnak a gyakorlati jelentőségét: a szentély tana megtanít minket arra, hogy Isten igaz és átlátható, nincsenek hátsó szándékai, józanul gondolkodik, nincsenek irreális követelései. Azon munkálkodik, hogy sikerüljön a győzelem, és ott legyünk az üvegtengernél.
Miért teszi ezt az Atya-Fiú-Szentlélek Isten?
Mert végérvényesen el akarja törölni azt a gyalázatos dolgot, amit úgy nevezünk, hogy „BŰN”, de előbb ki akar szabadítani minket a „BŰN” fogságából. Ez ennek a tanításnak a tétje, és ez nem kicsi!
Az ördög azt akarja, hogy ne osszuk meg ezt az üzenetet másokkal, sőt azt szeretné, ha mi sem hinnénk benne többé. Ne engedjünk befolyásának, nemcsak nekünk, hanem az egyetemes keresztény egyháznak, sőt a nemkeresztény világnak is szüksége van erre az üzenetre.
Így az ünnep nélküli félév a legünnepélyesebb időszakká válhat.