A kiscsoportos egyház kihalása
Az újszövetségi kor végére az egyház a közösségre épült.
Az I. század végén János kijelentette, hogy ez az az alap, amelyre az egyház épül. A következő kétszáz esztendőben a házi gyülekezet modelljét követték. Ezen időszak alatt az jelentősen fejlődött, és láthatólag jó lelki egészségnek örvendett a folyamatos üldözések ellenére. A keresztény egyház nem épített templomokat ebben az időben. A hívek házaknál, barlangokban vagy katakombákban gyűltek össze. A közösség nem téglából és malterból készült nagy épületek köré összpontosult, hanem a hívek közösségi életére alapozott, akik egymást gondozták és támogatták, miközben folyamatosan kiterjesztették barátságukat bűnös embertársaikra.
A III. században kezdtek el a keresztények először gyülekezeti termeket építeni. De ezek is nagyon kicsik voltak. A szerző meglátogatott palesztin ásatásokat, és megfigyelt III. századi templommaradványokat.
Nem voltak nagyobbak, mint a legtöbb ház, és egyes kis városokban három-négy ilyen keresztény templom is működött. Világos, hogy amikor a keresztények a házi gyülekezetek helyett épületeket kezdtek el építeni, nem emeltek katedrálisokat. Épületeik az otthonok mintájára készültek. Természetesen sok keresztény továbbra is otthonokban gyülekezett. Ezek a kis közösségek jelentették a keresztény élet alapjait.
Constantinus megtérésével a IV. század elején a kereszténység elfogadott lett, és a birodalom egyetlen vallásává vált.
Ez fordulópont volt az intézményes egyház létrejöttében és a kiscsoportos gyülekezet kihalásában. A században bekövetkezett szemléletváltás 1700 éven át fennmaradt, és ma még mindig szenvedő alanyai vagyunk a császár által bevezetett hitehagyásnak. A mai egyház-modell inkább hasonlít a középkori római egyházra, mint az újszövetségi kereszténységre.
Mi, adventisták mindig azt bizonygattuk, hogy teológiánk az Újszövetségen alapul, és helytelenítjük a Róma által bevezetett tévtanításokat, de ennek ellenére akaratlanul is, de elfogadtuk Babilon borát egyházi gyakorlatunkban.
Nekünk nem csupán Babilon tanítását kell elhagynunk, hanem annak gyakorlatát is.
Ez azt jelenti, hogy el kell mozdulnunk az intézményes egyházmodelltől a közösségi egyházszerkezet irányába. Kevesebb, mint 300 évvel azután, hogy az apostoli kiscsoport mozgalom megjelent a megváltás történelmében, az egyház formája és jellege hirtelen megváltozott.
Az ekklézsia, mint kiscsoportos közösség eltűnt, és az egyház úgy jelent meg, mint egy formális intézményes struktúra.
Ez szemléletváltást is hozott Isten földi jelenlétének természetét illetőleg. Ma teológusok, történészek és ekkléziológusok általánosan állítják, hogy az egyházban drámai paradigmaváltás történik. Az elmúlt tizenhét évszázadban Isten birodalmát az a szervezeti és intézményi rendszer vezette, amelyet Constantinus 313-as megtérése váltott ki.
„Ahelyett, hogy a gyülekezet egy kis csoport lett volna, amely az egyházat alkotta azon a területen, annak jelentését kiszélesítették, hogy minden beleférjen, ami a birodalomban volt. A gyülekezet volt az egyház, az egyház pedig a birodalom.” Az olvasót arra intjük, hogy ne tévessze össze az elintézményesülést az intézményekkel. Egy kapcsolatokra épülő egyháznak lesznek szervezetei és intézményei. Az intézményesedés inkább arra vonatkozik, hogy az egyház kifejezésen a tagok közötti kapcsolatot értjük, és nem az épületeket, a szervezetet, a programokat, stb. Az intézményes egyházban az intézményt kell fenntartani mindenáron. Az élet az intézmény felépítése köré összpontosul. Ez a középkori katolikus elképzelés az egyházról. Ez Babilon bora, amelyet el kell utasítani. Loren Mead továbbá leírja a középkorban létrejött egyházat. Arra a feltételezésre épült, hogy az egyház és a birodalom azonosak voltak. Beleszületni a birodalomba azt jelentette, hogy valaki beleszületett az egyházba is.
Az evangelizálás a katonák munkája volt, akik újabb területeket hódítottak meg a birodalom számára, a népet pedig alárendelték a kereszténységnek. Ez egy hivatásos papságot eredményezett olyan munkával, amit az egyház a szakembereknek különített el.
Hatalmas templomokat és katedrálisokat építettek, és átvették a birodalom modelljét. így született meg az intézményes egyház.
Ez majdnem az egész középkor alatt virágzott, még a reformáció időszakában is. A reformációs egyházak a római mintát másolták le. Luther és Zwingli közösségében a tagság ugyanazt jelentette, mint az állampolgárság. Hivatásos papság szolgáltatta a rítusokat és ceremóniákat az intézményes egyházban. A reformációs periódusban élő anabaptisták fejlesztették ki az egyetlen olyan egyházat, amely elkülönült az államtól. Ők elutasították az állam védelmét attól való félelmükben, hogy ha az állam egyszer beleavatkozik az egyház dolgaiba, ez meg fogja rontani úgy az államot, mint az egyházat.
Az általuk létrehozott felekezetet üldözték. Nem volt biztonságos hely a számukra. Ennek eredményeképpen támogató közösségi formát vettek fel, és otthonokban, valamint barlangokban találkoztak. Minden gyülekezet kicsi volt, így közösséget és támogatást tudott biztosítani. Csak így tudták túlélni a szörnyű üldözést. A történelem megtanít bennünket arra, hogy az egyház túlélésének egyetlen módja az üldöztetések közepette, hogy tagjai egy kis csoport részét képezték, amelyben az emberek egymást támogatták.
Mi, adventisták hiszünk abban, hogy az üldözés ideje újra el fog jönni az utolsó napokban.
Ha túl akarjuk élni ezt a kritikus időszakot, el kell kezdeni már most a kapcsolatokra épülő kis csoportok létrehozását.
Ha nem hozzuk létre azokat most, hogyan fogjuk megtenni a nehéz napokban, amelyek előttünk vannak?
Forrás: A XXI. század megreformált EGYHÁZA: A kapcsolatokra épülő egyház dinamikus ereje