Előzőleg volt egy ígéretem: az igazi misszionárius bemutatása, akinek egyenesen Istentől származó „útlevele” volt Európa és Asia provincia egész területére.
Érdemes lesz szemügyre venni ennek a sokszorosan börtönviselt, többször megkövezett, halálos támadásokat, hajótörést, korbácsolásokat kiállt rabbinak az életét. Aki mai szóval hajléktalan iparosként jövő-menő, szinte állandóan úton lévő gyülekezet-alapító, de sehol fizetést nem igénylő ÖNFENNTARTÓ missziómunkás volt.
Alapműként tekintem és idézem olykor Barth Ehrmann (egy önmagát agnosztikus ateistának bemutató) kiváló egyháztörténész munkáját. Pál apostolról írta:
„Nehéz lenne rendszert találni Pál utazásaiban de az alapelve világosan látszik. Egyedül vagy keresztény kísérővel új városokat keresett fel, ahol híveket szerzett. Közösséget alapított és az új tagoknak megtanította a hit alapjait. Amikor úgy látta, hogy a közösség már az ő segítsége nélkül is boldogul, továbbállt. Így egymás után hozta létre közösségét a nagyobb urbános központokban.
Jellemzően a provinciák székhelyeiben és a római kolóniákban az által, hogy a nem zsidó lakosok egy részét sikeresen rábeszélte, hogy a zsidók Istenében és az Ő Fiában Jézus Krisztusban higgyenek, aki a világ bűneiért halt meg, majd feltámadt és felment a mennybe.
Úgy tekintett magára mint, aki egyházi közösségeket „ültet”.
Ültetés után új tagjai révén az egyházközösség növekedésnek indult. Azután is kivette részét a hátrahagyott egyházak közösségi életében, miután elutazott a következő városba. Ez leginkább a leveleiben látható, amelyben a közösségekben felmerült problémákra reagál. Meghagyva nekik hogy miben higgyenek és hogyan cselekedjenek. Általában sehol sem maradt sokáig. Meggyőződéssel hitte, hogy Jézust kell hirdetni és el kell juttatnia újrajövetelének örömhírét mindenhová, ahol előtte még senki sem hirdette az evangéliumot.
Így Pál a megváltás történetének központi figurája lett.
Hogy is nézhetett ki a terv megvalósítása?
Ne képzeljük, hogy Pál a 19. – 20. századi amerikai evangélistákhoz hasonló sátoros gyűléseket, vagy a hatalmas reklámokkal megtámogatott tömeges „gyógyításokat” szervezett volna. Hasonló vállalkozásról sem a leveleiben, sem a Cselekedetekben nincs utalás. A Cselekedetekben leírt nyilvános beszédeit szinte minden alkalommal egy véletlenszerű és váratlan esemény előzte meg.
Egyszer sem tervezte meg azok előadását. Pál szombaton a helyi zsinagógát kereste fel és az istentiszteletet használta arra, hogy terjessze az örömhírt Jézusról a Messiásról. Miután sikerült szert tennie néhány hívőre ezen forgatókönyv szerint, a zsinagógából indulva a közösség pogány tagjainak is hirdette az igét.”
A modern kutatások olyan választ kínálnak amely hihető és még Pál saját szavai is alátámasztják. Pál írta, (I.Kor,4,12) hogy kétkezi munka közben prédikált.
„Hiszen emlékeztek testvéreink a mi fáradozásunkra és vesződségünkre. Éjjel nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljük nálatok és úgy hirdettük nektek Isten evangéliumát.”
Amikor vesződségekről ír nem az ige hirdetésének vesződségeire gondol. Arra céloz, hogy keményen kellett gürcölnie, hogy ne függjön mások anyagi támogatásától. Éjt nappallá téve dolgozott.
Levelében hangsúlyozza hogy ő és társai „Tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk..”
Hogyan is kell elképzelni Pál napi munkájának és misszionárius tevékenységének kapcsolatát?
Folytatása a következő részben.