Az vesse az egyházakra az első követ, aki még nem adakozott önként az elé tartott perselybe/kosárkába.Ez a természetes bevétele azoknak az elvileg egyetlen témára hangolt homogén csoportoknak, (például a különböző kis, vagy nagyobb egyházak), akiket a közös tanrendszer, vagy egyéb kohéziós erő tart össze, hoz el rendszeresen az összejövetelekre.
Ebből a formációból azonban “kissé” kilóg a kereszténység – létszámában és szervezettségében – legnagyobb alakulata a magát EGYEDÜL ÜDVÖZÍTŐNEK mondott, egyetlen hatalmi központban, piramis elven megszervezett egyház.
Mindez azért kelt nem kis visszatetszéseket, mert a deklarált alapszabályokat, saját kijelentéseit (a biblia szövegeit, tanításait) magasan felülírva, megvalósította a kifelé beszélésben a kettősséget , amit megjelenésében, építményeiben, azok berendezésében, bankrendszerében, vezető rétegének a megjelenéseiben, a külsőségek pazar megszervezésében….stb minden alkalommal bemutat, illetve meghazudtol.
Nem véletlen, hogy egy festő képe,- amit Prágában kiállított Husz Jánossal egy időben,- akkora hatást keltett. Ugyanis egyik tábláján Krisztus szamárháton történő bevonulását festette meg a húsvéti ünnepre. Viszont a másik képtáblán a Pápa és udvartartása volt ábrázolva, óriási pompával, csillogó külsőségekkel. Ez a két kép többet mondott, mint előadások sora. Meg is lett a hatás. A PROTESTÁNS hitéletben és megjelenésben az ettől a hivalkodó pompától, ragyogástól megtisztulva próbálkoztak a “protestációval”.
Részlet Dave Hunt: A Vatikán árnyékában c. könyvéből. (66-68. oldal)
János apostol ezután arra a hihetetlen gazdagságra lett figyelmes, ami ezt az asszonyt jellemezte: „öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár volt tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával” (Jelenések 17,4). A bíbor és a skarlát is a pogány és keresztény Rómával hozza kapcsolatba az asszonyt. A római császárok is ilyen színekbe öltöztek, és ilyen színű volt az a köntös is, amellyel a katonák gúnyból „királlyá,, tették Jézus Krisztust (lásd Máté 27,28 és János 19,2 és 5). Ezeket a színeket a Vatikán is átvette. Az asszony által viselt színárnyalatok pontosan megegyeznek a római katolikus klérus ruházatának színeivel!
Az asszony kezében tartott arany pohár (serleg) szintén a római katolicizmusra emlékeztet. A Katolikus Enciklopédia Broderick kiadása a következőket mondja a kehelyről: „A szent edények közül ez a legfontosabb…Lehet aranyból vagy ezüstből, de hogyha ezüstből van, akkor a belsejét arannyal kell borítani.
A római katolikus egyház birtokában több ezer tömör aranyból készült kehely van, és ezek az egész világon megtalálhatók a templomokban. Itt még Jézus véres keresztjét is aranyból készítik, és Róma hatalmas gazdagságát tükrözi az is, hogy ezeket az aranykereszteket drágakövekkel díszítették. A Katolikus Enciklopédia a következőket mondja:
„A keresztnek [amit az abbék, püspökök, érsekek, bíborosok és a pápa nyakukba akasztva hordanak], aranyból kell készülnie…, és drágakövekkel kell, hogy ékesítsék..
Róma gonoszságok árán tett szert a gazdagságra, mivel az „aranypohár” telve van „utálatossággal és az ő paráznaságának tisztátalanságával”.
A római katolikus egyház vagyonának nagy részét az inkvizíció szerencsétlen áldozatai vagyonának elkobzásával szerezte. Még a halottakat is kiásták, hogy bíróság elé állítsák őket, és a vagyonukat elvette az egyház az örökösöktől. Egy történész így ír erről:
Zichy Mihály 1868-ban festette a spanyol inkvizíció borzalmait megelevenítő „Autodafé” című festményét.
Az inkvizíció büntetése nem ért véget az áldozat elégetésével, vagy azzal, hogy valaki az inkvizíció várbörtönének a foglya lett élete végéig. Azzal, hogy minden vagyonát elkobozták, családját arra kényszerítették, hogy koldulásból éljen. Ez a rendszer féktelen rabláshoz vezetett…
A vagyonszerzés egyik legnagyobb forrása az ún. „halott perek” visszataszító gyakorlata volt…; az elítélt eretnekek vagyonának elkobzása nagyon sok kínzáshoz, óriási kapzsisághoz és korrupcióhoz vezetett, ami mindenki előtt jól ismert, aki egy kicsit is tisztában van az emberi természettel vagy a történelmi dokumentumokkal… Senki nem volt biztonságban, akinek a vagyona irigységet váltott ki, vagy akinek a függetlensége bosszúért kiáltott.
Róma vagyonának másik fontos forrása az üdvösség áruba bocsátása volt. Nyilvánosságra nem hozott dollár milliárdokat fizettek ki azok, akik úgy gondolták, hogy a mennybe való bejutás megvásárolható önmaguk vagy szeretteik számára. Ez a gyakorlat még ma is folytatódik – ott nyíltan, ahol a katolicizmusnak nagy a befolyása, itt az Egyesült Államokban pedig burkoltabb formában. Nincs ennél nagyobb csalás és megtévesztés. Amikor Cajetan bíboros, egy XVI. században élt dominikánus tudós a feloldozás és a bűnbocsánat áruba bocsátása ellen tiltakozott, a klérus felháborodott ezen, és azzal vádolta, hogy „Rómát lakatlan sivataggá akarja változtatni, meg akarja semmisíteni a pápaság befolyását, meg akarja fosztani a pápát … azoktól az anyagi forrásoktól, amelyek nélkülözhetetlenek hivatalának fenntartásához..
Az evangélium ilyen elferdítése mellett, minek következtében milliók kerültek tévútra, a korrupt bankügyletek, a kábítószer-kereskedelemből származó pénzmosás, hamis értékpapírokkal való kereskedelem és a maffia-ügyletek is megtalálhatók (amit a rendőrségi és bírósági jegyzőkönyvek teljes egészében bizonyítanak) azok között a tevékenységek között, amit a Vatikán és annak képviselői hosszú ideje gyakorolnak az egész világon. Nino Lo Bello, aki korábban a Business Week római tudósítója volt, továbbá a New York Journal ofCommerce római irodájának vezetője, azt írja, hogy a Vatikán olyan szoros szövetségben van a maffiával Olaszországban, hogy „nagyon sokan… azt hiszik, hogy Szicília… a Vatikánhoz tartozó terület”.
A római katolikus egyház messze a leggazdagabb intézmény a világon. Igen, az ember hallja időnként, hogy Róma pénzt kér – ezek eredményes rábeszélő akciók, amelyek szerint a Vatikán képtelen fenntartani magát szűkös anyagi forrásaiból, és szüksége van a pénzügyi támogatásra. Az ilyen kérések csak olcsó trükkök. Az a rengeteg szobor, amit Michelangelo és a hozzá hasonló mesterek készítettek, a világ legnagyobb művészeinek festményei, a számtalan műkincs és történelmi jelentőségű dokumentum, amelynek Róma birtokában van (és ezek nemcsak a Vatikánban, hanem az egész világon megtalálhatók a katedrálisokban) felbecsülhetetlen értéket képviselnek. A püspökök egyetemes szinódusán Rómában az angol Heenan bíboros azt a javaslatot tette, hogy az egyház adjon el néhányat ezekből a felesleges kincsekből, és az ebből befolyó összeget adják a szegényeknek. Javaslata nem talált egyetértésre.
Jézus és tanítványai szegények voltak. Jézus azt mondta követőinek, hogy ne a földön gyűjtsenek kincseket, hanem a mennyben. A római katolikus egyház nem engedelmeskedett ennek a parancsnak, és hihetetlen mennyiségű kincset halmozott fel, amelynek „a legfőbb sáfára és gondviselője a római pápa.. Egyetlen egyház, város, múltbeli vagy jelenkori vallásos intézmény vagyona sem jöhet még csak közelébe sem annak a vagyonnak, ami a római katolikus egyház birtokában van. Egy nemrég megjelent újságcikk egy konkrét helyen található kincsnek csak egy részét írja le:
Napvilágra került Lourdes [Franciaország] mesés kincse, amit a katolikus egyház 120 éven át titokban tartott… Hírek keringtek évtizedeken keresztül arról a felbecsülhetetlen értékű műkincs-gyűjteményről, ami arany serlegekből, gyémánt-veretes feszületekből [ezek igen távol vannak attól a véráztatta kereszttől, amelyen Jézus meghalt] és olyan ezüstökből és drágakövekből áll, amit a hálás zarándokok adományoztak az egyháznak.
Miután a héten az egyház sajtószóvivője elszólta magát, az egyházi vezetők beleegyeztek, hogy nyilvánosságra hozzák a gyűjtemény egy részét… Kinyitottak [néhány] a padlótól a mennyezetig érő szekrényt, amelyekben 59 db tömör aranyból készült kehely, gyűrűk, feszületek, szobrok, súlyos arany brossok voltak láthatók, és ezek közül nagyon sokat drágakövek díszítettek.
A többi kincs között szinte jelentéktelennek tűnik az a gyémántokkal ékesített Notre Dame de Lourdes-i „korona”, amit egy párizsi aranyműves készített 1876-ban.
Az egyház elöljárói azt mondják, hogy a gyűjtemény értéke felbecsülhetetlen.
„Fogalmam sincs, hogy mekkora lehet az értéke – mondja Pierre-Marie Charriez atya, a szentély vagyonának kezelője, majd hozzáteszi: – de minden bizonnyal felbecsülhetetlen…”
Az út másik oldalán egy épület áll, amelyben több száz [antik] egyházi ruha, palást, püspöksüveg és vállöv található „ezek közül sokat vastag aranyfonálból szőttek…”
„Maga az egyház szegény” – állítja Charriez atya „és maga a Vatikán is.” [Az itt talált kincsek csak egy részét képezik annak, amit egyetlen helyen, egy franciaországi kisvárosban, Lourdes-ban őriznek!]