Nyugodtan kijelenthetem, hogy ezt a riportot, amit Beer Miklóssal készítettek, minden egyháznak, vallási társulásnak, magát „közösségként” aposztrofáló gyülekezetnek jól át kellene gondolni, mielőtt KERESZTÉNYNEK mutatkozna be a közéletben. (Dénes Ottó)
A korábbi interjúkötetek után sokan kérdezték a nyugalmazott váci püspöktől, ha ennyi baja van az egyházával, miért nem hagyja ott? Hát azért, mondja, mert rajongva szereti, magáénak érzi és félti.
A közéletért már csak imádkozni szeretnék. Az utolsó pillanatig bízni fogok benne, hogy mind többen ismerik fel: a gyűlölködés, a másik megalázása tévút.
Fenti idézet tételmondat az idén 77 éves Beer Miklóstól, aki több mint egy éve ment nyugdíjba. A nyugalmazott váci püspökkel október 15-én jelenik meg az ötödik, egyben befejező interjúkötet Hozzád megyek címmel. A könyvből a kiadó engedélyével közlünk részleteket.
„Uram, adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt, ami csak mulandó forma, és adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni az örök érték és a változó forma között.”‘
Azt gondolja, Jézus éppen erről tanított, amikor a farizeusokat a túlzott hagyománytisztelet és a valóság közti feszültségre figyelmeztette.
Jaj nektek, képmutatók, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget.
Jézus küldetést bízott az egyházra, ő pedig egyre inkább azt látja, hogy mai világban ez a misszió kudarcot vallott. Ebből pedig az önvizsgálatnak kellene következnie.
Templomtatarozás helyett hitelesség
A korábbi interjúkötetek után sokan kérdezték tőle, ha ennyi baja van az egyházával, miért nem hagyja ott? Erre az a válasza, hogy ő rajongva szereti, magáénak érzi, félti, ezért szeretné, ha valóban a jézusi örömhírt, Isten szeretetét képviselné, mégpedig hitelesen.
Be kell látni, szükség volt a lutheri reformációra is, kellett ez a megrázkódtatás, hogy felébredjünk. Ezért lenne jó, ha belülről tisztulnánk, folyamatosan.
Kérdezték tőle, miként tud az egyház jézusi szegénységről prédikálni, amikor óriási a vagyona a Vatikánban és világszerte, mire azt felelte, ebben is Ferenc pápával ért egyet.
Szegény egyházat akarok, a szegények egyházát. Nem normális ez a rengeteg templomtatarozás.
Először ő is megdöbbent, amikor azt hallotta, templomokat adnak el Nyugat-Európában. Nagyon fájt, szomorú lett, de kiderült, hogy a megmaradt, kisebb létszámú közösségek összejárnak és erősödnek, gyorsan átértékelődött benne a dolog.
Istennek az emberek, a hiteles közösségek kedvesek, nem a kőépületek!
A kereszténység karikatúráiról
Szereti az egyházát, ezért tartja fontosnak arról is beszélni, ha nem képviseli igazi tűzzel az Úristen jelenvaló szeretetét a hétköznapokban, ha nem törődik a szegényekkel, ha nincs benne irgalom. Akkor ugyanis nem lesz hitelük se a papoknak, se a híveknek, márpedig egészen őszintén, recseg-ropog minden.
Templomaink, bazilikáink kevés kivételtől eltekintve szinte üresek, és ami még szomorúbb, a hétköznapokban alig venni észre a különbséget a szentmisére járók és a többi ember élete között. A hangsúlyt még mindig a vallási hagyományokra helyezzük, mert annyira megszoktuk azokat.
Elszórakoztatjuk magunkat a külsőségekkel, holott az lenne a küldetésünk, hogy hirdessük az evangéliumot! Márpedig egy nem hívő aligha tud mit kezdeni a szokásainkkal, és találja vonzónak azokat.
Szerinte egy kívülállónak hatásában nincs különbség egy körmenet és az utcára vonuló más közösségek látványos rendezvénye között, mert csak annyit lát, a résztvevők a maguk zárt világában önmagukkal vannak elfoglalva.
A hívőknek muszáj lenne meglátniuk az élet drámai valóságát. A társadalmi igazságtalanságokat, az éhezők nyomorát, a gazdag világ – amibe ráadásul mi is beletartozunk – felháborító pökhendiségét.
A világnak nem körmenetekre, hanem arra van szüksége, hogy a keresztények felrázzák egymást a közömbösségből, példát adjanak önzetlenségből.
Zakariás próféta könyvében olvasunk egy jövendölést: sok nép kapaszkodik majd a hívők ruhájába, azt kérve, hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!
Beer Miklós kérdései:
Hol vagyunk mi ettől a próféciától?
Ki és miért akarna ilyen őszinte lelkesedéssel csatlakozni hozzánk?
Hogyan fordulhat elő, hogy kereszténynek tartjuk magunkat, de közömbösek vagyunk a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal szemben? Muszáj lenne ébredni
Szerinte a vasárnapi kereszténység 
fogalma ismert, de sajnos sokan nem gondolják végig, az mit jelent. Jó családba születtek, jó iskolákba jártak, gyerekeiket is főiskolára, egyetemre küldik, jó állásuk van, színházba, cukrászdába járnak, vasárnap elmennek templomba, ahol főleg hasonló emberekkel találkoznak. Nagyjából az érdeklődési körük is azonos, beszélgetnek politikáról, sportról, tévéműsorokról.
Ha szóba kerül, kiderül, hogy a cigányokat egyformán nem szeretik, de becsülettel támogatják egyházközségüket, pénzzel is, ezért azt gondolják, az életük így rendben is van.
Beer Miklós újabb kérdései: Ez lenne a mi egyházunk?
Ennek az egyháznak adta a feladatot Jézus, hogy hirdesse az evangéliumot, a bűnbocsánatot, az örök élet reményét?
Alkalmasak vagyunk mi erre?
Hiteles így az életünk?
Hitünk próbája, hogy értjük-e Jézust.
Azzal gondoljuk-e magunkat kereszténynek, hogy annak hirdetjük magunkat, netán kitűzőnk, pólónk is van, vagy azzal, hogy érdek nélkül segítünk, ahol csak tudunk? Éljük a magunk békés, »kultúrkeresztény« életét szép freskóink, templomaink világában, és közben észre sem vesszük, mennyire eltávolodtunk a megfeszített Krisztustól. … Valójában nagyon szomorú, amit ma a kereszténységről, erről a csodálatos hivatásról tart a világ – miattunk. Muszáj lenne felébrednünk.
Az egyház missziós küldetése azt jelenti, hogy az emberek közé kell vinnie Krisztust. Tudja, újra kritikának tűnhet, de
Európa sem attól lesz keresztény, ha minél több székesegyházat újítanak fel, vagy minél több politikus beszél a kereszténység védelméről, hanem, ha minél többen élnek keresztény módon.Pénzből soha nincs elég?
Felidézi, Ferenc pápa figyelmeztette bíborosait, hogy az az egyház, amely bankbetétjében látja a reménységét, nem Jézus egyháza. Bár mindenki akkor érzi magát biztonságban, ha van elég pénze, de sokan nem tudják, hol a határ. Nekik az anyagiak már nem az eszközt, hanem a célt jelentik, ami függőséget okoz, rabbá tesz.
Legyen tartalék a betegség, a munkanélküliség, baj esetére, de nem lehet az élet központi mozgatórugója a minél magasabb fizetés.
Észrevétlenül lehet a pénz rabjává válni.
Keresztelő Szent János azt tanítja, akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek egy sincs. Akinek étele van, tegyen hasonlóan. Már jó ideje a pénz körül forog minden, szinte mindenki elhiszi,
csak a vagyon, a fizetés számít, már bátorság kimondani, hogy nem a pénz az igazi értékmérő. … Fel kellene ismerni, a vagyonunkat csak kölcsönbe kaptuk az Úristentől, hogy használjunk vele.
A koronavírus fertőz, az éhezés nem!
A mindig többet akaró, harácsoló életvitel, amelybe az emberiség belehajszolta magát nemcsak a levegőt, a vizet, az élővilágot tette tönkre, hanem az emberi kapcsolatokat is. Ezt a folyamatot fékezte meg a koronavírus-járvány és a karantén….Próbáltak az emberek felkészülni, noha illúzió, hogyha tele a kamra, nem halunk meg. Közben arról alig esik szó, hogy naponta átlagosan harmincezer ember hal éhen a Földön.
Naponta! Felfoghatatlan drámája ez az emberiségnek, óriási szégyenünk.
Ki ne örülne, ha minél több a valódi keresztény, de nem attól lesz erős a hit, mert sokan vannak. Az egyház történelmében voltak a mostaninál látszólag jóval vallásosabb korszakok is, de a tömegek vallásossága gyakran a hitelesség rovására ment.
Elég csak a reformáció kezdetét, a búcsúcédulák korszakát felidézni, a pénzért árusított bűnbocsánatot.
Forrás: https://24.hu/belfold/2020/10/10/beer-miklos-feltem-az-egyhazamat-hozzad-megyek-interjukotet/
Farkas György újságíró. 2020. 10. 10.