Péter apostol alaposan belecsapott a világot evangélizálni hivatott kereszténység levesébe ezzel az egyetlen mondatával. Olyan könnyen és lazán, mint ezt a bibliaverset, még nem idézték merőben ellentétes módon, akár a hatalmat kívánók, akár a szolgálatra törekvők.
Hol húzódik a kétféle értelmezés határa? Erről terveztem szólni ebben a posztban.
Először a bevezetést gondoljuk át, amit Péter levelének második fejezetében üzent.
Egyetlen egyház (mozgalom, közösség,gyülekezet…) sem tudja kihagyni azt a magasrendű programkínálatot, amiben Péter apostol egy szélesre nyitott, a keresztény élet sokféle területén érvényes tanító/nevelő utasítás-sorozatot adott a híveknek. Lásd I. Péter 2. fejezete.
Azonban az a kiemelés, amit ebből a feladatsorból alkalmaztak minden idők egyházvezetői, már erősen tendenciózus. Szinte bűzlik a kivagyiságtól és a felsőbbrendűségtől. Példa gyanánt mondom, hogy a többtízezer ágra szakadt „kereszténység” mai idő szerinti legnagyobb szervezete, a Római Katolikus Egyház sem tudta kihagyni a kísértést, hogy Péter apostolra hívatkozva közölje a világgal a témánk elemzéséül szolgáló ígét, amivel szándéka szerint egyháza legitimitását erősíthette.
A II. Vatikáni Zsinatot megnyító beszédében XXIII. János pápa – többek között – idézte:
„…A Krisztusban hívők ugyanis, akik nem romlandó, hanem az élő Isten igéje által romolhatatlan magból születtek újjá (vö. 1Pt 1,23), nem testből, hanem vízből és Szentlélekből (vö. Jn 3,5–6), „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul megszerzett nép” lesznek… „akik valaha nem-nép voltak, most pedig Isten népe” I. Péter 2, 9-10)
A végkövetkeztetést előrevetítő mondat ugyanebben a zsinatnyitó dokumentumban, amivel a múltbéli hatalmi arrogancia újkori felélesztését a kenetteljes csomagolás sem tudja legitimálni:
„Ez Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk,[12] s melyet Üdvözítőnk feltámadása után a pásztor Péternek adott át (Jn 21,17) és őrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18), és mindörökre „az igazság oszlopának és erősségének” rendelte (1Tim 3,15). Ez az Egyház e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik,..”
Nos tehát adott a helyzet. Péter apostol fenti soraiból kiemelt méltatás: „„választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul megszerzett nép”…”
Adva van a feladat: a kizárólagosságot – és az ezzel automatikusan járó HATALMAT – megcélzó egyház (közösség, gyülekezet, mozgalom…) híveinek megtartása céljából ezt a kiemelést idézgesse, tartsa felszinen. Vagy, ha másként nem is, de időnként prédikációban vésse híveinek agyába.
De előbb még egy elemzést a témáról.
A Biblia fenséges logikáját megérteni nem tartozik a kiváltságosok kizárólagos birtokába. Elég, ha lassan és mélyen beleérezve a szent író (pontosabban ihletője) szándékába, máris látjuk a mondanivalót.
Nézzük, hogy mit akart Péter apostol mondani az általa ismert – alapított? – gyülekezeteknek.
Az első két szó „TI PEDIG”… a megszólított közösségeknek üzenő együttes bevezetés, amit Péter eme levele első fejezetében részletesen is felsorolt:
” 1. Péter 1:1 Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,…”
Átvitt értelemben pedig az utódgyülekezeteknek, akik közé tartozik minden Jézus Krisztusban hívő lélek, lakjon bárhol a földkerekségen.
A következő igeszakaszból – királyi papság – viszont jókora vitát lehet gerjeszteni, ha kiemeljük eredeti jelentéséből. A mai egyházi állapotokat összevetni az Ősegyházi viszonyokkal ( a papi státuszt tekintve) sokkal több és sokkal mélyebb gondokat látunk. 
A téma hatalmas ereje szétfeszítené ezt a szűk keretet. Ezért külön dolgozatot szánok rá.
Adig is néhány egyszerű kérdés:
Miért gond a papság léte?
Kell-e egyáltalán egy olyan társadalmi réteg, akiket az „alattuk”(?) élő tömeg tart el és tart fenn, olykor jelentős anyagi áldozatok árán?
Mit hoz a lelki „konyhára” egy – vagy több – klerikus működése?
Építi, bővíti, vagy csak fenntartja a gyülekezetet a pap (lelkész-szolga..stb)?
Miféle indítórugói vannak a papságot igénylő (tömeg)jelenségnek?
Mit jelent ez a sajátos péteri fogalom, amit minden irányba el lehetett vinni, látható károsodás nélkül?
Miért volt fontos a II. Vatikáni zsinaton rögtön az első témát erre szánni?
Ha van fontossági sorrend egy ilyen világrengető eseménynél, mint amit Katolikus Egyház akkor szervezett látványos külsőségekkel, tömegeket lekötve a hírekkel…az itt – akkor – történtek máig ható határozatai és annak a jövőre is kiható végeredménye méltó az alapos kitárgyalásra.
Már csak Péter apostol kijelentése okán is!
A folytatás címe: Szószék nélküli „királyi papság” – de miért – mikortól – meddig,