Lehetetlen megállni, hogy József Attila örökbecsű sorait ne idézzük föl:
„Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.” (Óda)
Zsigeri gyűlölet, remegő gyomor, „napóleoni” kéztartás a deréktájékon, székrekedés, divertikulumok, immunrendszeri problémák…
Mindezt nem a képzeletem szülte, hanem az a megfigyelés, amit egy életen keresztül szűrtem le, részben személyes tapasztalatokból. Másrészt a tudomány megállapításaiból. Nem utolsó sorban pedig bibliai tanulmányaimból. Közvetlenül is látok újabban néhány embert, akiknek tönkrement emésztőcsatornájának leginkább érzékeny része: a gyomra.
De ezt kiegészítette a béltraktus állandósult betegsége: a több helyen is kiöblösödött bélfal. Egyes esetekben megjelenik a vastagbél rákos elfajulása is. Lelki berendezkedésük, minden egyes megnyilvánulásuk a feszültséget sugározza. Járás-kelés közben is egy láthatatlan, de a kívülállók számára érzékelhető belső nyomottságot visznek magukkal. Tekintetüket a belül lévő fájdalom és emésztési problémák, minden percüket – akarva, akaratlanul – megjelölik. Mosolyogni – e miatt – soha nem képesek. Érzelmi életük sivárságot és a mindenből-mindenkiből kiábrándultságot rejti.
Hol lehet a probléma? Miként lehetne őket felvilágosítani betegségük valós gyökeréről? Érdemes lenne-e ráirányítani figyelmüket a táplálkozás és a gondolkodás megreformálására? Azokra az összefüggésekre, amiket már az ókori filozófusok is megállapítottak: „Mens sana, in corpore sano” Ép lélek ép testben. (Dénes Ottó)
A második agy
Hol található az emberi intuíció központja?
A hasad a második agyad – ezt állítja a neurobiológia új szakága, amely kimutatta, hogy érzelmi és hangulati életünk központja nem a fejhez, hanem a hasunkhoz, pontosabban a bélrendszerünkhöz kötődik. A zsidó világkép alapján ez nem más, mint a „szív fala”, az emberi személyiség védőbástyája.
Fejlődésének negyedik hetében az embrió nem több, mint egy mákszemnyi ovális korong, középen egy hosszú barázdával, ahol az emberi értelem kezdeti csírája található. Ezekben a napokban – amikor az anyuka általában felismeri a terhesség tényét – indul meg az a rendkívüli ütemű, alig két hét alatt végbemenő fejlődéssorozat, amikor a fölszaporodott idegsejtek differenciálódni kezdenek, hogy vázat adjanak annak a lenyűgöző és komplex hálózatnak, amit központi idegrendszerként ismerünk. Míg a korai neuronok közel kétharmada a leendő fej dudorába veszi útját, addig a többi lefelé, az ekkor még ebihalra hasonlító embrió hasába vándorol, ahol a 7. hétben megjelennek a formálódó emésztőrendszer kezdetleges szerveiben.
Szemben az agyvelővel – ezek az idegsejtek nem sűrűsödnek össze egy masszív, egyedi struktúrává, hanem úgymond „kolonizálják” a bélrendszer teljes hosszát, kiépítve egy több mint 100 millió idegsejtet tartalmazó hálózatot, a vegetatív idegrendszert. A perifériás idegrendszer bélfal környéki sejtjeit egészen az ezredfordulóig az emésztés egyszerű szabályozórendszeréhez tartozónak tekintették, ami csupán helyi funkciót tölt be a hasüregünk mélyén. 1999-ben azonban dr. Michael Gershon, a Columbia Egyetem orvostudományi centrumának kutatója előállt egy meglepő és kezdetben meredeknek tűnő elmélettel, miszerint ez az összetett ideghálózat ennél jóval fontosabb szerepet tölthet be. Szerinte a „gusztustalannak hangzó bélcsatornánk” a valóságban mintegy „második agyként” működik: egy olyan csodálatos szervezet, ami a fejünktől független döntéshozatalra képes.
Pillangók a hasban
Az úgynevezett bélidegrendszer nem a klasszikus módon, tudati és logikai síkon kommunikál bennünk, hanem kizárólag az érzelmek és hangulatok nyelvén tapasztaljuk a jelenlétét. A neurobiológus munkája nyomán új tudományág jött létre, a neurogasztroenterológia. A Stanford Egyetem orvosi karának kutatói igazolták, hogy a bélrendszerben beálló zavarok – mint mondjuk a gyomorfekély – hosszabb távon mentális betegségekhez is vezethet, valamint kimutatható a kapcsolat az autizmus vagy a Parkinson-kór és a rendellenes hasi idegműködés között. Agyunk és a környéki idegrendszerben található idegsejthálózat szoros együttműködését mutatja, hogy szinte minden központi idegrendszerre ható gyógyszer, mint például az antidepresszánsok vagy a szorongáscsökkentők rendelkeznek kifejezetten a „második agyat” módosító hatással.
A központi és a környéki idegrendszer kapcsolatát jóval hétköznapibb helyzetekben is megtapasztalhatjuk, azaz hogy miként kommunikál velünk a kettes számú idegközpontunk. Giovanni Cizza, az amerikai egészségügyi minisztérium diabéteszért, emésztési- és vesezavarokért felelős osztályának a vezetője például felhívta a figyelmet egy kísérletre, amelyben önkéntesek gyomrába egy csövön keresztül közvetlenül juttattak sós vagy pedig zsírt tartalmazó oldatot. Bár a bevitt oldat ízét nem érezték, a kísérleti alanyok hangulati állapota pontosan tükrözte, hogy kellemetlen sós vagy éppen tápláló folyadékot kaptak. „Ez egy világos bizonyítéka volt annak, hogy amit beviszel a hasadba, az kihatással lesz az érzelmeidre” – összegezte Cizza az eredményt, ami szerinte közvetve igazolja a népi bölcsességet, amely egyes ételekre, mint mondjuk a csokoládé és a sajt, természetes érzelemjavítóként tekint. (Meg kell jegyezni, hogy a csokoládé és a sajt is nagy mennyiségben tartalmazza a környéki vegetatív idegrendszer egyik legfontosabb vegyületét, a szerotonint.) Azok pedig, akik orvosi vagy spirituális célból böjtölnek – vagyis egy időre csak folyadékot vesznek magukhoz – rendszerint érzelmi terheket, például mogorvaságot, komorságot, ingerlékenységet élnek át az ételmegvonás kezdeti periódusában.
A legtöbb keresztény irodalom arra is figyelmeztet, hogy a hívők gondolatai, önértékelése átmenetileg negatív irányba fordulhat, hiszen nincs meg az a táplálkozás nyújtotta érzelmi stabilitás, ami a fizikai erőnk fenntartása mellett a lelki válságok okozta hangulati kilengéseket is segít kiegyensúlyozni és tompítani. Nem véletlen, hogy több kutatás szerint is a felpörgött, stresszel teli életritmusunk termeli ki korunk egyik legismertebb „önjutalmazó” jelenségét, amikor bánatunkat szó szerint mértéktelen evésben oldjuk fel.
Az érzelmi életünkre gyakorolt domináns hatást bizonyítja az is, hogy a „második agy” felelős két alapvető, a hangulatra és az érzelmekre ható vegyület , a szerotonin, illetve a dopamin szintjének folyamatos szabályozásáért. Az előbbi – köznyelven boldogsághormon – 90 százaléka a hasban szabadul fel, míg az utóbbi, úgymond „jutalmazó” vegyület fele szintén itt termelődik. Ezért Michael Gershon úgy véli, hogy az érzelmi állapotunkat elsősorban nem a fejünk vagy a gondolataink, hanem kifejezetten a bélrendszerünk idegpályái határozzák meg. Az angol nyelvben van erre egy találó kifejezés is, miszerint „pillangók vannak a hasamban” (butterflies in my stomach), vagyis a bennünk fokozódó feszültséget, izgalmat a beleink „bizsergésében” vagy rendellenes működésében érezzük meg.
A nyilvános szereplések előtt tapasztalt gyomorremegés, liftezés, összeszorulás, esetleg hasmenés szintén általánosan közismert jelenségek, ami Gershon szerint arra vezethető vissza, hogy a tömeg jelenlétét és az ezzel járó kihívást így érzékeli a „második agyunk”. Mivel ezekben a helyzetekben is folyamatos agyunk és a vegetatív idegrendszer közötti kétoldali, egymásra történő hatás, ezeket a vészjelzéseket a környéki idegrendszer sem tarja meg helyi szinten, hanem az egész szervezetbe kisugározza. Ezáltal olyan fiziológiai jelenségek, mint az összeszoruló torok, a hevesen dobogó szív, a beszoruló levegő vagy éppen kihagyó emlékezet is kapcsolódhat a bélidegrendszerünk fokozottan stresszes állapotához.
Intuitív has, gondolkodó fej
Bár a bélidegrendszer képes önállóan is funkcionálni, ennek ellenére természetesen folyamatosan intenzív kapcsolatban áll a központi idegrendszerrel. A két agy közötti kapcsolatot döntően a gerincvelőben futó úgynevezett bolygóideg tartja fönt, ami behálózza az összes létfontosságú zsigeri szervet, így a nyelőcsövet, a gyomrot, a májat, a vékony- illetve vastagbelet, és befolyásolja a szív működését is. Az elmúlt évtizedben egyre jobban feltérképezett agy-bél kommunikációs hálózaton azonban meglepő módon nem a fej területéről érkező parancsok dominálnak: az információk 80-90 százalékát a hasi régió küldi fel igazi agyunknak. Ennek a lentről kibocsátott állandó és intenzív ingeráramlatnak az oka és miértje a viszonylag fiatal neurogasztroenterológia egyik legérdekesebb nyitott kérdése, ami idővel rávilágíthat arra, hogy miért tekinti az emberiség évezredek óta a hasüreget az intuíciónak, a nem logikus megtapasztalás és megértés elsődleges forrásának.
Az ókori görög világban például közismert tény volt, hogy bensőnk szoros kapcsolatban áll azzal az intuitív, villámszerű lényegmegragadó képességgel, amit Platón Az állam című könyvében az analitikus, matematikai gondolkozás fölé helyezett, mondván ez az emberi megismerés „legmagasabb rendű” és „legvilágosabb” formája. Erre utal a frén görög szó, ami elsősorban rekeszizmot jelent, de mégis később használták a szívre és az észre is. Tehát valamiképp ezt a hármat szoros egységben látták, sőt ebből képezték a bölcsességet és intelligenciát kifejező fronészisz kifejezést is. Máshol Platón a fronémát az „isteni ész”, a nusz szinonimájának is tekintette, annak ellenére, hogy ez utóbbit végül – részben talán a fontossága iránti tiszteletből – a rekeszizomból a fejbe helyezte át, amikor lefektette a lélek szerkezetét feldolgozó hármas elméletének alapjait. A második agy felfedezésével összhangban a „vágyakozó lélekrészt” a rekeszizomhoz kötötte, és az emberi lélek harmoniája szempontjából kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy ezen a területen fönnmaradjon az egyensúly, szavaival élve a „mértékletesség”.
Az ihletszerű felismerésre építő platóni „ideatan”-nal szemben Arisztotelész az empirikus, tapasztalati következtetésekre és logikára helyezte a hangsúlyt, így a két világnézet háborúját, egyben akár az intuitív has és a gondolkodó fej konfliktusaként is felfoghatjuk – mivel az előbbi nem logikai úton kommunikál, hanem belső meggyőződést hoz létre bennünk egy olyan dolog felől, amiről sok esetben még tapasztalatunk sem lehet. Ennek a „láthatatlan” ismeretnek a megragadására törekedtek a keleti filozófiák is, ahol a zen központi utasítása, hogy „gondolkodj a hasaddal!” A magába néző, meditáló Buddha-szobor is azért „simogatja” a hasát, mert onnan várja a megvilágosodást.
A szív húrjai megpendülnek
„A barátom benyújtotta kezét a nyíláson, és beleim zúgtak miatta (IMIT 5:4)” – ezzel a „zsigeri” életérzéssel pedig már az Énekek éneke írja le a hirtelen fölinduló szerelem fiziológiai jellegét, ami egyben a legprecízebb megfogalmazása a második agy kapcsán elért felfedezésnek. A héber és görög Biblia ugyanis egyaránt a hasüreget – és nem a fejet – tartja a személyiség központjának, ahonnan a teremtés óta az isteni szellem, a ruach élteti az embert. Bár a magyar fordítás kissé homályosan „bensőként” adja vissza, a meai és betén szavak kifejezetten a hasra és belekre utalnak, így a hébert pontosabban követő IMIT-fordítás hatszor is a „belek” szót használja, aminek köszönhetően sokkal pontosabb képet kaphatunk a bibliai antropológia és a modern tudomány párhuzamáról.
Jeremiás például a beleit a szíve falának titulálja, ami mélyen megrendül, amikor Isten kinyilatkoztatja neki Jeruzsálem pusztulását: „Beleim (maai), beleim, hogy remegek, szívem falai, zúg az én szívem, nem hallgathatok, mert harsona hangját hallottad lelkem, harcnak riadását” – mondja megindulva Jeremiás, olyan várfalként írva le a második agy ideghálózatát, ami körbefogja és védelmezi az emberi személyiség központját, a szívet, ahonnan Salamon szerint minden élet származik, kiárad a testre és a lélekre. „Azért zúgnak beleim Móábért mint a hárfa, és belsőm Kír-Chéreszért” – ezzel pedig Ézsaiás adja vissza a szív falainak remegését, amely úgy pendül meg az Úrtól jövő ítélet hallatán, mint a hárfa erősen meghúzott, majd elengedett húrja. Vagyis az ókori zsidó kultúrában, már akkor tisztán világos volt, hogy a hasüregben érzelmi és egyben intellektuális központ található, ami valamiképpen a belekhez kapcsolódik.
A megdöbbenés és szerelmi felindulás mellett a hasat érő legmélyebb traumaként a Bibliában a félelem és rettegés állapota van megadva, amiről legplasztikusabban a 22. zsoltárban olvasunk: „Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim (eredetiben: beleim) között.” Dávid éneke a Messiást lényegében sokkos állapotban írja le, a belek között „megolvadt szív” ugyanis a félelemnek a legintenzívebb kifejezése a héber nyelvben. „Feldúlva, széthányva, kifosztatva! Szíve megolvadt, a térdek reszketnek, fájdalom van egész derekában” – foglalja össze például Náhum Ninive lakosainak dermesztő rémületét, amikor az ellenség betört a városba, és a lángoló „utcák” és „piacok” látványa tudatosítja bennük a tényt, hogy perceken belül rettenetes halál vár rájuk. A jerikói Ráháb szerint az Izrael Istenének csodáit halló kánaáni népek is „megolvadt szívvel” reagáltak arra, hogy Józsué vezetésével a zsidók átkeltek a Jordánon.
Az Újszövetségben Pál a szív helyére vonatkozó zsidó tradíciót összeköti a görög fronéma szó mögött álló hellén tapasztalattal, és a Rómabeliekhez, valamint a Filippibeliekhez írt levélben már az alábbi kombinatív értelmezésben használja a magyarban „indulatként” fordított kifejezést: „A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja nektek, hogy ugyanazon indulat (fronein) legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint” – írja a birodalom fővárosában csírázó keresztény gyülekezetnek, azt javasolva nekik, hogy versengések helyett belülről, „hasból” fakadóan, a Krisztus iránt érzet szeretetből motiválva – nem pedig számító módon – viszonyuljanak egymáshoz. A görög fronéma Pál értelmezésében egy olyan gyakorlatias bölcsességre utal, amit ösztönösen követ az ember. Nem mérlegel, nem elmélkedik, mégis a megfelelő időben a megfelelő cselekedetet képes végrehajtani.
Az Ószövetség görög fordítását, a Szeptuagintát követve Pál a belek között nyugvó szívet (héberül: lév) összeköti azzal az intuitív, „isteni értelmet” hordozó platóni lélekrésszel, amire a filozófus a nusz kifejezést használta. Pál ezzel lényegében „korrigálja” Platón tévedését, aki annyira fontosnak tartotta a nuszt, hogy az alantasnak tűnő has helyett inkább a fejet tekintette az intuíció központjának. Az Európát kereszténységgel beoltó apostol következetesen úgy ír a szív, vagyis a „hasunk” értelméről, mint ami képes megragadni a természetfölöttit, abban az esetben, ha Isten megnyitja annak „szemeit” és képessé teszi azokat arra, hogy befogadják a láthatatlant. „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben” – írta le a keresztény hit születését Pál apostol a korintusi hívőknek, akik szerinte érintést kaptak Istentől, így „szívük falai” már nem ítélettől rettegnek, hanem attól az Énekek énekét idéző örömtől „zúgnak”, amit Isten szeretete gyújtott hasüregük titkos és láthatatlan kamráiban.
Az ókori gondolkodásmódban tehát az ember beleiben található ideghálózat, intelligencia legalább olyan fontos szerepet játszott a mindennapi, sőt spirituális életben való eligazodásban – legyen az érzelmek feldolgozása, vagy a bensőből fakadó „ösztönös tett” – mint az elménk, amit a koponyaüregben található nagyagy működtet a fejünkben. Ahogy a „szív falai” egyre jobban feltárulnak a tudósok előtt, úgy ébredhetünk rá egyre jobban, hogy nem pusztán racionális lények vagyunk, hanem olyan teremtmények, akik képesek a hasukból dönteni, érezni és a logika felett álló, valódi szeretetet kimutatni.
Morvay Bátor, Pék László, Zólyomi Hanna 2017. 12.15.
Közreműködött: Dr. Flaisz Endre filozófus (A NUSZ CÍMŰ FILOZÓFIA-TÖRTÉNETI KÖNYV SZERZŐJE)
Forrás: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201712/a_masodik_agy