Rossz hírek minden magyar szívügyéről
Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.
A szívünk az egyik legfontosabb szervünk, percenként körülbelül hetvenkétszer dobban, azaz húzódik össze, ami azt jelenti, hogy egy átlagos élet alatt ez körülbelül 2,5 milliárdszor ismétlődik meg. A testünkben nagyjából 5,6 liter vér található, amit a szív percenként háromszor keringet át a szervezetben.
A szívünkre ráadásul minden kihat: a táplálkozásunk, az életmódunk, a minket érő stressz, a zaj, sőt a gondolataink is.
Így nem csoda, hogy az ischaemiás, azaz a szívizom elégtelen vérellátásából adódó szívbetegségek Magyarországon a halálesetek 30 százalékáért felelősek, de világszinten is ez a vezető halálok – 17 százalékkal. A nemek közel hasonló arányban érintettek itthon: 2016-ban a magyar nők 32 százaléka, míg a férfiak 27 százaléka hunyt el ilyen okból.
Sajnos Európában több szempontból is dobogósok vagyunk ezen a téren: szív- és érrendszeri megbetegedés, illetve szívinfarktus miatt fekszünk kórházban a legtovább – átlagosan 11 napot, szemben a sereghajtó Dániával, ahol ez csak 5,5 nap. Emellett Németország után nálunk írják fel a legtöbb magas vérnyomás elleni gyógyszert:
2000 és 2013 között majdnem megduplázódott a kiállított receptek száma. Ez azt jelenti, hogy ezer emberre átlagosan 550 adagra szóló vény jut.
Ha a hazai régiókat nézzük, 1998 és 2010 között az Észak-Alföldön haltak meg a legtöbben szívbetegségben, de Észak-Magyarországon is jelentős növekedés volt tapasztalható. A legkevesebben Közép-Magyarországon voltak érintettek.
A végzetes kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedések legnagyobb rizikófaktorai között találjuk például a magas vérnyomást, ezen a téren a negyedikek vagyunk Európában, a magyar férfiak közel 35 százaléka, míg a nők 24 százaléka küzd ezzel a problémával. Emellett a helytelen táplálkozás és a magas koleszterinszint is nagyban közrejátszhat az ilyen jellegű betegségek kialakulásában.
A megelőzés érdekében fokozottan érdemes odafigyelni a tudatos táplálkozásra:
csökkentsük a telített zsírok fogyasztását és a koleszterinbevitelt, és fogyasszunk minél több omega-3 zsírsavban gazdag ételt.
„A mediterrán diétát javaslom, amely sok zöldség és gyümölcs, gabonafélék, hal, olívaolaj fogyasztásán alapul. A dohányzás, a kávé és az alkohol azonban károsan hat a szívrendszerre, ezek elhagyása erősen javasolt” – hangsúlyozza Bánkuti Erzsébet, a Doktor24 Egészségközpont orvosa.
Emellett a rendszeres mozgás is elengedhetetlen:
„A szívproblémák megelőzéséért már napi 30 perc aktív testmozgással is sokat tehetünk. Nem kell feltétlenül edzőtermi mozgásformát választani, ez lehet akár séta vagy futás is” – tette hozzá. A fokozott kockázattal élők, vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára az egyénre szabott aerob fizikai tréning részeként az úszás és kerékpározás is jó választás lehet.
Infostart
2018.02.18.
https://infostart.hu/eletmod/2018/02/18/ez_minden_magyar_szivugye/