Kifordult a vallási világ sarkaiból?
Megcserélődtek, megváltoztak a hagyományos Katolikus – Protestáns szerepek az evangélizálást, a hívek képzését, a klérus – laikus szereposztást … illetően?
Valaha az volt a világmissziói taktika, hogy az Egyedül Üdvözítő Anyaszentegyház állt a maga helyén, és jöjjenek hozzájuk, akiket érdekel az Isteni világ földi leképeződése. Akiket ez a tömegfölény és kizárólagosságot sugárzó hitvilág irritált – merthogy protestáltak ellene – viszont a MEGGYŐZÉS erejével próbálták a „hitetleneket” magukhoz vonni.
Mostanra mindkét vallási tömbnek az elfogyó hívek megmaradása és esetleges „szaporítása” lenne a kétségbeesett törekvés fókuszában lebegő cél. Kivételt képez(nek) egyes igazán prosperáló kisegyházak. Például a naponta fénysebességgel gyarapodó Adventisták. Igaz viszont, hogy ez a rekorder állapot, a HARMADIK világban zajló, ténylegesen csodaszámba menő esemény.
Mi a titkuk? Mivel érik el ezt a megtérési csúcsot? Ezt egy másik posztban el fogom mondani. De a mostani bejegyzés központi magja, némi előhangot el fog árulni ebből a TITOKBÓL.
Személyes hitem központi magja, az Úr Jézus tanításaira épülő PARUSZIA (Jézus ismételt eljövetele) és az ehhez tartozó tételek megélése, tanítása, közlése. Ebben az eszmében azok az I. századi keresztények a példaképeim, akik csodával határos eredményeket tudtak elérni, mindössze kb bő egyetlen évszázad alatt. Egyszerű (laikus) lények voltak, akiket nem a teológiai képzéstől duzzadó öntudat, vagy egyéb emberi iskolák vittek ki a közélet minden területére. Hanem az a lelkesedés és hit, amit az akkor még élő tanítványoktól – és közvetlen utódaiktól – vettek át és terjesztettek élő és hiteles módon.
Mintha ez köszönne vissza a katolikus egyházi főméltóság szavaiban. Hihetetlen, hogy azt a pap-központú berendezkedést, ami egyházi struktúrájukat a legmarkánsabban jelzi, a főpásztori nyilatkozat képes volt szinte felülírni. Bár, ha a magyarázatot is hozzávesszük – a paphiányt- akkor máris közelebb jutunk a kényszer szülte „újítási” szándék gyökeréhez.
Kérdezem, hogy ez a ténylegesen biblikus, és az egyházi lét kezdetén jól bevált gyakorlat, miért kerüli el azokat a szavakban és elveikben erre épült kisegyházi protestáns közösségeket, akik az un. „Történelmi” egyházakból kilépve, és azokat – joggal – bírálva (a bibliától elhajolt tanrendszerért és gyakorlatért) bátran (?) vállalják az Utolsó Idők kegyelmi üzenetének továbbadását.
De ez a szándék – eszme, hitelv… – sem életükben, sem külszolgálataikban nem jelenik meg akkor hatékonysággal és intenzív szaporulattal, mint, amit szavaikkal (már amikor!) bizonygatnak. A „Keresztény Európában” elfogyó, kiöregedő, kihaló gyülekezeteket látni, akik a HAGYOMÁNYAIK bűvkörében mozogva, szinte kasztrálták magukat. Ahelyett, hogy állandó „szülési” fájdalommal – és örömmel – jelennének meg gyülekezeteikben az újonnan megtért hívek seregei.
Nézzük Erdő Péter bíboros erről – is – elhangzott szavait! Megdöbbentően protestáns eszméket – sőt eredeti Őskeresztény hivatkozásokat – olvashatunk a Bíboros-Prímás Úr jubileumi nyilatkozatában, amit az MTI közölt 2018 január 11-én. (Dénes Ottó)
Erdő Péter az új kihívásokról
Részletek az MTI riportból. (Kiemelések tőlem: D.O.)
Míg tizenöt évvel ezelőtt az egyház legfontosabb feladata a helyének újra megtalálása volt a szabaddá vált világban, ma intézményes feladatainak ellátása jelenti a legnagyobb kihívást számára – mondta Erdő Péter bíboros, prímás az MTI-nek….
A bíboros kiemelte: miközben változatlanul a „személyes hit átadása, Krisztus örömhírének hirdetése” maradt az egyház legfőbb küldetése, a társadalomban betöltött szerepe és feladatai sokat változtak a rendszerváltás óta eltelt időszakban. E változások közül a legszembetűnőbb, hogy az egyháznak ma sokkal több intézménye és intézményes jellegű feladata van,
a megnövekedett feladatok ellátását pedig egyre több világi munkatárs bevonásával végzi.
Hangsúlyozta: az elmúlt tizenöt évben növekedett ugyan a paphiány – még ha nem is olyan drámaian, mint sokan gondolják -, ezzel párhuzamosan azonban látványosan nőtt, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében például megnégyszereződött a főállású világi munkatársak száma. Mára jóval többen vannak, mint a papság, és nemcsak adminisztrációs vagy műszaki feladatokat látnak el, hanem a lelkipásztori munkában, a hitoktatásban is részt vesznek.
Hozzátette: a laikusok szerepe kulcsfontosságú, hiszen sok esetben csak rajtuk keresztül találkoznak az emberek a hittel. Éppen ezért a felsőoktatási szintű teológiai képzésen túl mára felnőttképző intézet, akkreditált képzések, tanfolyamok segítik a laikusok felkészítését, illetve továbbképzését e munka „méltó elvégzésére”.
Erdő Péter beszélt az állandó diakónusok szerepének növekedéséről is. Elmondta, hogy
a kereszténység első száz-százötven évében az egyházi funkciók nem voltak lépcsőfokokba rendezve.
A vezető, a püspök (a II. századtól D.O.) kiemelkedett ugyan, de a többi szolgálat, például a katekéta vagy a diakónus munkája önálló, saját jelentőséggel bíró és igen rangos feladat volt. Nem véletlen, hogy olykor diakónusokat vagy világiakat választottak püspöknek. Csak később kezdték szorgalmazni, hogy a pap vagy a püspök előbb járja végig az egyházi rend fokozatait, és lett ezáltal a diakonátus a papságot megelőző lépcsőfok.
A bíboros hozzátette: egyáltalán nem zár ki egy a kereszténység kezdeteihez visszatérő, a konkrét szolgálatokra nagyobb hangsúlyt helyező „nagy történelmi periódusváltást” a jövőben.
Megjegyezte: a tény, hogy hányféle munkatárs képzését végzi az egyház, jelzi a lehetséges funkciók sokféleségét. Példaként említette a kórházi pasztorációt, amelyre olyan nagy az igény a főegyházmegyében, hogy a papok nem képesek mindenhol ellátni. Ezért fontos, hogy mára több mint száz, erre a feladatra felkészített önkéntes laikus is részt vesz a munkában.
Forrás: http://infostart.hu/belfold/2018/01/11/erdo_peter_az_uj_kihivasokrol/
Infostart / MTI
2018.01.11.
Erősen szubjektív epilógus:
Kényszerből, vagy önként, de a HIT terjesztése soha nem volt kizárólag a papságra bízva. Lásd Jézus szavait, amit a LAIKUS tanítványokhoz intézett egy történeti keretben elbeszélve:
„Röviddel mennybemenetele előtt Krisztus megbízást adott tanítványainak. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön – mondotta. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket” (Mt 28:18-19). „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek” (Mk 16:15)…
Krisztus ezt a megbízást akkor adta tanítványainak, mikor a felházban találkozott velük. Most azonban tanítványai szélesebb táborának is megadta ezt a felhatalmazást. Azon az összejövetelen, amelyet Galileában a hegyen tartottak meg Krisztus követői, mindazok a hívők megjelentek, akiket meg tudtak hívni. Halála előtt maga Krisztus jelölte ki ennek a gyűlésnek a helyét és idejét.
A sírboltnál az angyal emlékeztette a tanítványokat Krisztusnak arra az ígéretére, hogy Galileában találkozik majd velük. Ezt az ígéretet elmondották azoknak a hívőknek is, akik húsvét hetének folyamán Jeruzsálemben gyülekeztek össze, és rajtuk keresztül az ígéret sok magányos hívőhöz is eljutott, akik gyászolták Uruk halálát…
A kijelölt időpontban többszáz hívő gyűlt össze kis csoportokban a hegyoldalon… Jézus eljött, és így szólott hozzájuk: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28:18)… Mivel azonban szavai azokról az ajkakról hangzottak el, amelyeket egyszer lezárt a halál, különleges erővel az örömmámor kerítette őket hatalmába. Jézus most a feltámadott Üdvözítő volt.” (Részlet EGW.:Jézus élete c. könyvből)
Parancsa él még ma is. Érvényes és nem lett sem visszavonva, sem megváltoztatva. Ha „követői” ezt a küldetést elfelejtették, akkor a „kövek fognak prédikálni”. Vagy esetleg azok, akiket egyes – öntudattól és gőgös felsőbbrendűségtől duzzadó „hívők” – eddig lenéztek. Lásd fenti KATOLIKUS terveket! (Dénes Ottó)