Némi előhang szükséges, hogy a blikkfangos címet legalább alapjaiban érthetőbbé tegyem. Historia et magistra vitae (a történelem az élet tanítója). A történelemnek az egyházi élettel való szoros kapcsolata nélkül a hírek önmagukban csak beavatottaknak érthetők. Miért háborgok amikor a békeszerző pápa csakis jót akarhat, amikor egyesíti a szétszakadozott katolikus (egyetemes) egyházat?
Kifordulni látszik a világ sarkaiból?
A reformáció 500. évfordulója nem bővelkedik igazi „szenzációkkal”. Itt-ott kis beszédek, színpadias megoldások, kosztümös amatőrökkel megjátszva az akkori (1517) szereplők megélt történeteit. Szóval kisszerű és nyögvenyelős, a régmúlt valóságot mímelő, gyengécske sztorik fémjelzik azt a valódi drámát, ami az egész középkori vallásos világot átrendezte.
Mi volt a dráma egy Ágoston rendi szerzetes vitairatában? Miért lett egy jelentéktelenségben éldegélő kis barátocska hirtelen a nagy katolikus egyház rettegett ellensége?
Richard Friedenthal, Luther élete és kora c. művében (275.o) egyszerűen jellemezte a helyzetet: Luther … „a pápát a koronájánál, a szerzeteseket a hasuknál ragadta meg.”
A nagyra törő építészeti munkálatok elakadása okán – hogy az alaposan leürült pénztárat megtölthesse – a pápa olyan megoldással próbálkozott, ami az egyszerű hívektől kezdve, a fejedelmekig terjedően, a végletekig leegyszerűsítve – lebutítva – hozta közel híveihez az Örök Üdvösség krisztusi tanítását. A már néhány évszázada jól bejáratott módon -(búcsúk árusítása cédulán vehető formában) – párosítva egy bibliából nem igazolható tantétel (a tisztítótűz) retteneteivel megtetézett fenyegetésekkel.
Akinek kevés pénze volt a bűnbocsátó cédula megvásárlásához, annak is éppúgy, mint a gazdagoknak lehetőséget biztosított a kárhozattól való megmeneküléshez. Ha fizetett a pápai ügynök ládikájába, amit aztán – az ügynöki jutalék levonása után – Róma kapott meg a Szent Péter dóm épületének döcögve haladó építésére.
Nem csoda, ha Luther vitairata akkora vihart kavart, hogy annak szele miatt megbillenni látszott a tiara.
Ami ez után jött – az ellenreformáció és nyomában a vallásháborúk – Európát tűzbe-lángba borította. Ebben a háttérben kell elképzelni a VALDENSEK drámájának emberi lélekkel és ésszel nem hihető súlyos vérfürdőit. A pápai parancsra küldött francia és piemonti katonacsapatok állatias kegyetlenségeit. Amelyeket akkor Európai államok is elítéltek és közbenjárói kezdeményezéseik nyomán néha kis szünetet tartottak a hegyeik magányában hitüket kitartóan gyakorló protestánsok kiirtására küldött zsoldosok.
A savoyai herceg által – aki egyben Piemont fejedelme is volt – jóváhagyott pápai edictum,
amely 1655. január 15. keletű, valamennyi waldens számára elrendelte azt, hogy katolikusokká legyenek, ellenkező esetben el kell hagyniuk javaikat és ki kell vonulniuk néhány nap leforgása alatt
völgyeik javarészéből halálbüntetés terhe alatt, és mindezeket a szigorú alpesi tél kellős közepén.
Ez év április 17.-én 15.000 Pianezza-i csapat vonult be hozzájuk, és 24.-én egy borzalmas öldöklés vette
kezdetét. Mészárlás, kínvallatások és rabláncra-fűzés lett borzasztó sorsuk. A csatározások má-
jus, június és július hónapokban is tovább folytatódtak, amikor is aztán egy 1800 főből álló sereg
özönlötte el és vette birtokba La Torre-t. A fenséges Castelluzzo-hegy, mely figyelő őrszem gyanánt
állott a völgyek bejáratánál, melynek lábát erdőségek borították be, és amelynek csúcsát egyetlen,
szakadékokkal szabdalt sziklatömeg képezte, magasan fekvő oldalán egy olyan barlanggal rendelkezett,
amelyben waldensek százai kerestek menedéket azért, hogy aztán üldözőik kelepcéjébe kerüljenek, akik kivonszolták őket abból és lehengerítették őket a borzalmas szakadék mélyébe. Ezzel vált Castellusto óriási emlékoszloppá a waldensi mártírok számára.
A VÉRES HÚSVÉT LELKESÍTETTE MILTONT HATALMAS SZONETTJÉNEK MEGÍRÁSÁRA.
Milton: „On the Lato Massacher in Piemont”
(A legutóbbi Piemonti mészárlásról)
„Bosszuljad meg, Oh Urunk, a Te leöldösött
Szenteidet, kiknek csontjai szétszórva
Feküsznek a hideg alpesi hegységekben,
És azokat is, akik oly régi tisztaságban
Őrizték meg a Te igazságodat, amikor még
Atyáink képoszlopokat és könyveket imádtak.
Ne feledjed könyveidbe felírni azok sóhajtását,
Akik a Te nyájadhoz tartoztak, s akiket
Az ő ősi karámjukban ütöttek agyon azok a
Véres kezű piemontiak, akik az anyát gyermekével együtt
Taszították le a szikláról.
A völgyek nyöszörgéseit megkettőztetik a hegyek,
És ezek az egekig verik azokat vissza.
Így ömlött szét a Te mártírjaid vére és az ő hamvaik,
Az összes itáliai síkság felett, ahol még
Mindig uralkodik a hármas zsarnok: hogy
Belőlük kinőjön a százszorta nagyobb Akol,
Hogy megismervén a Te útjaidat, mihamarább
Elmeneküljenek a babiloni nyomorúság elől.”
Nos tehát amikor erre gondolnak, akik a történelem tanulságait mai megalkuvásokkal egyszerűen felülírták, mit érezhetnek a lelkiismereti szabadságért és a szabad vallásgyakorlásért életüket áldozó elődök sírja mellett állva?
Metodista és Valdens hitűek együtt örvendeznek a kenetteljes pápai szavakat olvasva de emlékezetükből kitörölve vértanú elődeik emlékét. Nem találok szavakat a hitehagyás – amnézia? – eme látványos jelenete előtt állva. A római pápa az a személy, akinek a világ ÖSSZES VALLÁSÁT EGYESÍTŐ terve erőteljes lépésekkel halad a megvalósulás felé. Aki következetes célját ilyen kis „apróságokkal” is, mint az itt leírt esemény, kitartóan munkálja. (historia@denesotto.hu kommentje)
A pápa üzenetet küldött a valdi és metodista egyházak szinódusának: haladjunk a teljes egység felé.
A metodista és a valdi egyházak éves szinódusa alkalmából Ferenc pápa levelet írt a tanácskozásra.
Az augusztus 21-25. között az észak-olaszországi Torre Pellice-ben zajló ülés résztvevőinek a pápa kifejezte a katolikus egyház lelki közelségét. Testvéri és szívélyes üdvözletét küldte nekik, biztosítva őket, hogy megemlékezik róluk imáiban.
A Jó Pásztor azt akarja, hogy együtt haladjunk és tekintete átölel mindannyiunkat, tanítványait, akiket teljes egységben szeretne látni.
A Szentatya felidézte közelmúltbeli találkozásukat Torinóban és Rómában, illetve korábban Argentínában. Hálás a szép tanúságtételekért. Annak a kívánságának adott hangot, hogy a tanácskozást, amelyet a reformáció 500. évfordulója évében rendeztek, hassa át annak öröme, hogy Krisztus színe elé járulnak.
„Az Úr tekintete, amelyet felénk fordít, békénk forrása, mert segít, hogy az Atya szeretett fiainak érezzük magunkat és hogy új szemmel tekintsünk másokra, a világra és a történelemre. Jézus tekintete járja át fénnyel kapcsolatainkat, hogy ne csak formálisak és megfelelőek legyenek, hanem testvériek és élettel teltek. A Jó Pásztor azt akarja, hogy együtt haladjunk és tekintete átölel mindannyiunkat, tanítványait, akiket teljes egységben szeretne látni. Nagyon fontos, hogy a teljes egység felé haladjunk reménykedő tekintettel, amely felismeri, hogy Isten jelenléte erősebb a gonosznál.
A mai világban különösen is az, amelyet az erőszak és a félelem, a gyötrelem és a közöny jár át. A mások kárára ható egoizmus elhomályosítja a befogadás, az osztozás és a szeretet szépségét. A keresztény tanúságtétel azonban nem hódolhat be a világ logikájának. Segítsük együtt egymást, hogy Krisztus logikáját válasszuk és éljük meg! – zárta levelét a pápa a metodista és valdi egyházak szinódusának.