Facebookon olvastam, de mintha ma is élő és való lenne az a kis leírás, amit János apostol anno az I. század vége előtt nem sokkal, keserűen és fájó lélekkel írt 3. levelében. Teljes egészében közlöm a saját kommentemmel kiegészítve. (Dénes Ottó)
Szerdahelyiné Szántó Mária
2 órája · (2017 10,08)
Diotrefes, aki elsõséget kíván köztük, nem hallgat ránk. Gonosz szavakat fecseg ellenünk …
(3 János 9-10)
A kis-ázsiai gyülekezetben két vén (presbiter) volt. Az egyik Gájus, az önzetlen szeretet embere, akit János apostol dicsér, Diotrefes a másik, aki becsvágyában az elsõ akart lenni és akit határtalan önszeretet uralt. Sajnos, ma is sok követõje van a keresztyének körében Diotrefesnek.
Nem tûrnek meg senkit maguk mellett, nem engednek senkit maguk elé. Még János apostolt sem engedte érvényre jutni Diotrefes és nem engedte, hogy valaki is beleszóljon a dolgokba. Õ maga gonosz szavakat fecsegett a tiszteletreméltó apostolra. Olyan merész volt, hogy lealacsonyította és kritizálta Jézus tanúját, sõt rágalmazta õt. Jogtalanságában és uralomvágyában, nagy elbizakodottságában odáig ment, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, akik az apostol tanítását kívánták, kirekesztette a gyülekezetbõl.
A gõg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják.
Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat elõtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Akí személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen õrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba.
Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belõlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet „krónikus gyulladásában” szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekrõl beszél az Írás, amikor a keserû gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívõ keresztyének között. A békétlenség és tisztátalanság kiapadhatatlan forrásai õk, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)
Hozzászólások
Ottó Dénes: Ez a lelkület és az azt képviselő egyedek nem haltak ki az I. század vége felé. Ma is ez a méregfoga, legjobb eszköze egy vallási közösség el, (vagy le) pusztításában Sátánnak, amikor embereket tol előre, lehetőleg mások fölé, magasra. Ezek aztán a többieket lenézik és azt vélik, hogy ők birtokolják a Bölcsek Kövét. Tisztviselő választás idején is ez a jellemző bennük. Magukat ajánlják, mint Gyülekezet vezető…stb. Vagy a „fentieknek” (Területi vezetés. Unió) való megfelelés a céljuk, vagy a maguk dicsősége és felmagasztalása. Vagy mindkettő!
De semmi esetre sem az, amire Istennek szüksége lenne: elhivatott és buzgó lelki emberekre. Akikben megvan a tanítói és prófétai lelkesedés és készség. 
Mintha ez az Ember Tragédiájában leírt jelenség ma is élne sokakban? Lánc és gyűrű, meg tisztség…Máris megjelent a Diotrefeszi személyiség a maga teljességében, mai ruhában és mai kenetteljes szavakkal megfejelve a HATALOMVÁGY ördögi – Fáraói – attitűdjét. .
„Adj ezen nehány
Kivált egyénnek láncot és gyürűt,
Adj más játékszert, s mondd: im, a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé –
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd.. ” (Madách )
