» A Biblia mérlegén » „Isten vezette kormányzatot akarunk!”
Olvasom a Nyitott szemmel legújabb számát. Egy mondattól kivert a hideg verejték. Amerika mai közállapota ezzel a szándékkal („Isten vezette kormányzatot…”) nem a polgári jogok és az emberi szabadságjogok irányát jelölte volna ki, hanem a vallásilag és politikailag egyetlen kézben összpontosított kormányzat ismerősen csengő szólamait?
Mai állapot szerint van már két efféle hatalmi berendezkedés. A Vatikán és az Iszlám két tömbje. Ezekben az államokban/országokban a vallási és a politikai hatalom egyet jelent az uralkodó ideológiával. A pápai trón (vallási központ) ugyanaz, mint a Vatikán állam fejének üléspontja.
Iszlám vonatkozásban, aki Allah személyét elismeri istenként, illetve prófétájának Mohamedet, egyesítve látja maga előtt az állami és az egyházi hatalom mindenkire érvényes ideológiáját. Ezt – ezeket – akarja mintának tekinteni Trump elnök? (Dénes Ottó)
Egy új „középkor” épül?
Ujjongás és értetlenség. Ellentétes érzelmek ütköznek az új amerikai elnök megválasztása kapcsán. Az egyik tábor az új Mózest köszönti személyében, aki majd átvezeti az USA-t a válságok háborgó tengerén. Mások azt tartják érthetetlennek, hogy egy olyan embert választottak a világ legerősebb katonai és gazdasági hatalmának vezetésére, akinek kijelentései a politikusi beszédek valóságtartalmát vizsgáló Pulitzer-díjas szervezet, a Politi Fact által működtetett „Truth-O-Meter” szerint hatvankilenc százalékban (!) színtiszta hazugság. Trump hívei azonban elnökük szavait nem hazugságnak minősítik, hanem „alternatív tényekről” beszélnek. De mi az igazság?
A politikai kommunikáció új fejezete nyílt meg a közösségi média térhódításával. Ennek köszönhetően az emberek egymással osztanak meg információkat, függetlenül azok valóságtartalmától. Soha nem látott népszerűségnek örvendenek az olyan összeesküvés-elméletek, amelyek a pénzvilágot uraló háttérhatalmakat, a sajtó és a televíziós hírek manipulálására szövetkező gazdasági érdekcsoportokat lepleznek le. Mindezt pedig úgy tálalják, hogy hitelességük alátámasztására csupán valamilyen titkos forrást jelölnek meg.
Nincs új a nap alatt. Az, hogy az álhírek terjesztésének módszere nem változik, a 20.század elején közzétett, Cion bölcseinek jegyzőkönyvei néven elhíresült kiadvány is jól példázza. Ez az áldokumentum egy világellenes zsidó összeesküvést tárt fel, és később hiába bizonyosodott be róla, hogy nem több egy túlbuzgó jezsuita szellemi terméknél, ám ez akkor már senkit nem érdekelt. Az antiszemitizmus ekkora már teret nyert Európában.
Eljött az idő, amikor a valóságos hírek és az álhírek közötti különbségtétel elmosódott. Sőt, leginkább a tények szorulnak magyarázatra, mivel az ezekről szóló híreket több független forrásból is meg kell erősíteni. Az álhírekkel szemben viszont nincs ilyen kritérium, elég arra hivatkozni, hogy sokak ezt állítják a Twitteren vagy a Facebookon. Az álhírek valóságként elfogadásának egyetlen feltétele, hogy egyezzen az emberek érzelmeivel. Ami pedig leginkább kiváltja az érzelmi azonosulást, az a félelem.
Félelem és terror
A terrorfenyegetéstől való félelem uralja napjainkban a nemzetközi sajtót. Egyes sajtóorgánumok kifejezetten specifikálódnak az ezzel kapcsolatos erőszakos hírekre, függetlenedve azok valóságtartalmától. A kérdés az, hogy ez kinek az érdekét szolgálja? A történelem erről is világos képet ad.
Nem sokkal a németországi parlamenti választások előtt, 1933. február 27-én felgyújtották a törvényhozás épületét, a Reichstagot. A terrorcselekmény miatt a következő napon szükségállapotot vezettek be, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, és sok kommunista, valamint szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. Bár a márciusi választásokon a nemzeti szocialista párt még így sem tudta megszerezni
az abszolút többséget, „csak” 43,9%-ot kapott, ám ennek már nem volt jelentősége.
Az új kormány első ülésén kinevezték forradalomnak a választást, és úgy tettek, mintha hatalmas győzelmet arattak volna. Már öt nappal a választások után törvényi alap nélkül feloszlatták a tartományok parlamentjeit és kormányait, helyükre birodalmi biztosokat neveztek ki. „A mai nappal a nemzeti kormány egész Németországban kezébe vette a hatalmat. Ezáltal a nemzeti felemelkedés további menete felülről irányított, tervszerű folyamattá vált”– jelentette ki Németország kancellárja, akit mindenki csak Führernek, azaz vezérnek szólíthatott.
A hatalom kézivezérlésének biztosítékaként 1933. március 23-án, a Reichstag újraalakulásakor elfogadták az ún. felhatalmazási törvényt, ami a rendeleti kormányzás bevezetését, egyben az érdemi parlamenti tevékenység végét is jelentette. A felhatalmazási törvény kiiktatta a parlamentet, négy évre a kormányt hatalmazta fel törvényalkotásra, beleértve az alkotmánymódosítást és a nemzetközi szerződések kötését is.
Lejárta után természetesen meghosszabbították. A következmények szempontjából utólag teljesen közömbös annak a megítélése, hogy a Reichstag felgyújtását Hitler utasítására követték el, vagy sem. Ahogy annak sincs jelentősége, hogy 2001. szeptember 11-én az Al Kaida rombolta-e le a Világkereskedelmi Központ
ikertornyait. Ahogy a német nép, úgy az amerikai is önként, nemzeti büszkeségtől hajtva mondott le alapvető szabadságjogáról a biztonság fejében…
A BIBLIA MÉRLEGÉN 2017. április 11., kedd 13:11
|
Copyright © 2008-2017 Nyitott Szemmel Online.