Pénztelen jövő (rém)képe, vagy a történelem régen várt vége?

Voltaképpen ez a kártyátlan jövő arra az időre mutat, amire a Krisztust várók világszerte óriási figyelemmel és izgalommal készülnek. Arra a Jézus által többszörösen is megígért MÁSODIK eljövetelre, amiről Énok óta szólnak bibliai jövendölések. Tehát pdvd_174az izgalomnak – szerintem – semmi oka, semmiféle félelme ne legyen. Minden olyan jel, történés, ami a még előttünk lévő – de be nem  teljesedett – próféciák vonalán vissza van, csak idő kérdése és biztosan meg fog történni. Az a János apostolon keresztül kapott kijelentés, amire az alábbi  cikkből ki lehet következtetni, csak fontos, de nem egyetlen jele a végidők lezárulásának. Azaz Jézus dicsőséges megjelenésének az ég felhőiben!

Előtte azonban azokat, akik abban a minden hívő embert megpróbáló  időben, külsőlegesen is érzékelhető módon akarják igazolni Isten parancsolatai iránti hűségüket, ezzel a jogfosztással kiszolgáltatják az ellehetetlenülésnek. A HIT valódi próbája, ami vár a hűségesekre. Pénz, egzisztencia, támaszok, barátok nélkül kell megállni, mint Jákobnak azon az éjszakán, amikor az „angyallal” (Jézussal) küzdött.

Felrémlett egy gyerekkorom óta ismert bibliaszöveg a Jelenések könyvéből. Ez a találgatásoknak és a fantáziadús lehetőségeknek a bőséges tárházát nyitotta meg az utóbbi kb 20 évben. Lássuk közelebbről, mit is ad(hat) a totális kontroll azoknak  kezébe, akik bármiféle okból/ürüggyel lehetetlenné akarnak tenni valakit, vagy esetleg (akár) egy társadalmi réteget. Jelenések  13. fejezet  16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkeletoltes-1l és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az õ jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;  17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit,] hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”  

Miként lehetséges ez világméretekben? Az biztos, hogy nem a homlokra nyomott vonalkóddal és egyéb gyerekes módszerekkel Erre ez alkalommal még nem térek ki, de nem fogom véka alatt tartani. (Dénes Ottó) 

Kukába dobhatjuk a bankkártyánkat a Barclays szerint

A több mint 300 éves brit bank bankkártyás cégének főnöke szerint tíz éven belül már csak egy lehetőség lesz a készpénzes vagy a bankkártyás fizetés, a vásárlások egyre növekvő arányát olyan eszközökkel fogjuk kiegyenlíteni, amelyeket jellemzően magunkon viselünk vagy magunknál hordunk, így például egy gyűrűbe épített chip.images-3

Képzeljük el, amint besétálunk a sarki közértbe, bedobáljuk a szükséges holmit a kosárba, majd csomagolunk, és indulunk haza a kajával. Nem kell a fizetéssel bajlódni, nem kellenek pénzérmék, még bankkártya-terminál sincs. Egyáltalán nincs pénztár.

Nem egy bolti tolvajlásról van szó, hanem egy lehetséges jövőről, amikor a technológia felismeri a jelenlétünket, beszkenneli a vásárolt cuccokat, és láthatatlanul leemeli a szükséges összeget a bankszámlánkról.

Amer Sajed, a Barclaycard vezérigazgatója mondja ezt, márpedig neki nem érdemes ezzel viccelődnie, hiszen az állásáról van szó. A Barclays 50 évvel ezelőtt bocsátotta ki első bankkártyáját, és ha igaz a jövendölés, akkor előbb-utóbb megszűnik a banknak ez az üzletága.

Mint mondja, a küzdelem már csak azon lesz, hogy a digitális pénztárca feletti ellenőrzést kik szerzik meg: a bankok vagy a technológiai cégek, amelyek kifejlesztik az új fizetési módokat. És persze lesznek viták a magánszféra sérelméről és a biztonságról is.images-1

Számításai szerint a vásárlók 10 éven belül zökkenőmentesen tudják majd intézni vásárlásaikat a weben vagy egy applikáción keresztül. A pénztárca és bankkártya szerepét olyan tárgyak fogják átvenni, mint egy gyűrű vagy karkötő, esetleg egy kulcstartó, amelybe beépítenek egy chipet.

A vásárlókat pedig a szemük vagy az ujjlenyomatuk alapján fogják azonosítani (nem kitérve arra, hogy mi van azokkal, akiknek nincs használható ujjlenyomatuk).

2016. december. 04. szerző: hvg.hu

http://hvg.hu/tudomany/20161204_Kukaba_dobhatjuk_a_bankkartyankat_a_Barclays_szerint

Mondja el a véleményét!