Csak bámulni lehet Ferenc pápa ragyogó retorikai képességeit.
Úgy beszél fajsúlyos, korszakot indító eseményről (Luther 1517), hogy miközben ajkai mozognak, szavak hagyják el száját, hallgatói ájuldoznak a nyílt és barátságos személyiség varázsának szinte nyomasztó hatása alatt. Mégis amit mond, annak (magyarul) se füle, se farka.
Mit is mondott? Általánosságban leszögezte azt, amit nemzedékek óta senki sem vitatott. Nem voltak tudósok, teológusok, államférfiak…akik merték volna ennek az ellenkezőjét állítani. Tehát ami mondódott, annak a katolikus – protestáns hitvilágra nézve egyáltalán semmi következménye nem lett.
Ezen a találkozón tehát ugyanúgy nem történt áttörés, mint ahogyan nem lett akkor sem, amikor elődje – II. János Pál – a debreceni Nagytemplom melletti gályarab-emlékműnél 1991-ben „bocsánatot kért”. Érdemes felidézni a semmitmondás magasiskolájának ezt a szófüzérét:
Szó szerint idézem. „Ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, és akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben. Sok ilyen tragikus eseményt idézhet fel emlékezetünk. Manapság az ilyesmi elképzelhetetlen volna. Mostani együttlétünk is az, hogy megerősödjünk a kölcsönös megbecsülésben, és testvéri szeretetben.”
Ez a négy mondat a bocsánatkérés. Tessenek jól figyelni, mert Róma retorikája mindig nagy volt, már a császárkorban is, később a középkorban is. A hangulat biztos, hogy a bocsánatkérés hangulata, de figyeljük meg a gondolatot.
„Ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, és akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben.”
De kik ítéltek gályarabságra? Kik ítéltek gályarabságra? Miért? Hogy mertek? Keresztény keresztényt, hogy mert gályarabságra ítélni? Milyen felhatalmazás nyomán? Milyen eszme jegyében? Kit, mikor, miért, hogyan?
Hát ezt mondani, hogy „Ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, és akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben”.
Ebben semmi bocsánatkérés nincsen.
„Sok ilyen tragikus eseményt idézhet föl emlékezetünk”.
Sok ilyen tragikus eseményt? Tényleg? Több százmillió embert, esetleg gályarabságra, meg elvittek, meg megégettek? De ki csinálta ezt? És, hogy merte ezt csinálni? Egy szó nincs erről. Mi lett volna az igazi bocsánatkérés? Az igazi bocsánatkérés körülbelül így hangzott volna, mondjuk paraszti magyar egyszerűséggel.
„Az egyházam torz tanításai nyomán gályarabságra ítélt évszázadokkal ezelőtt református prédikátorokat. Bánom! Ezekkel a tanításokkal leszámolok, ezeket megváltoztatom. Többet ilyen soha elő nem fordulhat a mi részünkről.”
Mit jelent ez, hogy „manapság az ilyesmi elképzelhetetlen volna”? Hol van itt a bocsánatkérés? Persze, hogy elképzelhetetlen manapság. (Dr. Reisinger János: Vallások, egyházak, felekezetek mai állapota a próféciákban)
Ennyi a kb 30 II. János Pál bocsánatkéréseiből leszűrhető eszencia. Bármelyiket idéznénk föl a többi hasonló nyilatkozatból, semmivel sem lennénk okosabbak. Róma retorikája bámulatos!
Azt az alaptételt, hogy üdvösség kizárólag abban az egyházban érhető el, amit a mindenkori római pápa kormányoz, elődje VIII. Bonifác pápa adta ki 1302-ben, de a szöveg a kor legkiválóbb teológusaitól, köztük Aquinói Szent Tamás írásaiból is részletesen merít. A bulla rögzíti, hogy a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség.
Idézet az Unam sanctam kezdetű bullából.„Továbbá kijelentjük, kihirdetjük és definiáljuk, hogy az üdvösséghez teljességgel szükséges, hogy minden emberi teremtmény alávesse magát a Római Pápának”.
Ezt ismételte meg Joseph Ratzinger bíboros ( a -későbbi XVI. Benedek pápa) a 2000-ben kiadott Dominus Jesus kezdetű nyilatkozatban. Amit a Hittani Kongregáció (az inkvizíció jelenlegi neve) fémjelzett. Alcíme: Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról
Ez visszhangzik minden pápai kijelentésben, nyilatkozatban, interjúban… Megfigyelhető, hogy a Svédországi közös istentisztelet végeredménye egy hasonlóan semmitmondó – közös – nyilatkozat. A sajnálkozáson kívül egy szó nincsen Luther -és a többi hasonló „eretnek” kiátkozásának visszavonásáról. Ez nem közeledés, hanem ügyes mellébeszéléssel elleplezett abszolutista egyeduralom.
Részlet egy blogposztból: https://denesotto.hu/kiatkozottak-vagyunk/
Bűnös búcsú
Luther napjaink-beli katolikus megítéléséről szólva azt írták (HVG, 2005. február 19.), hogy „Róma végül 1999-ben némileg felülírta a 16. század közepén a trentói zsinaton a lutheránusokra kimondott 125 egyházi átok némelyikét”.
A trentói (tridenti) zsinaton kimondott több mint 130 anathéma, azaz egyházi nagy átok közül mindmáig egyetlenegyet sem vontak vissza.
Nos ez is a pápai intézmény arcai között található.
Az MTI híradását az Index tette közzé ma, a reformáció emléknapján.
Újabb állomásához érkezett a katolikus és a lutheránus vallások megbékélése, számolt be róla az MTI. Ferenc pápa 30 éve az első egyházfő, aki Svédországba látogatott, és ha már ott volt, akkor a lundi evangélikus székesegyházban tartott, történelmi jelentőségű istentiszteleten elmondta, hogy
Luther Márton egy okos ember volt, aki joggal háborodott fel az akkori katolikus egyházon belül uralkodó korrupció, a világiasság, a pénzsóvárság és a hatalomvágy miatt.
Fotó: Michael Campanella
Mikor Luther 500 éve elindította a reformációt és kifüggesztette egy wittenbergi kápolna ajtajára 95 tételét, akkor a pápa kiközösítette és háborúk sora kezdődött el, illetve hosszú évtizedeken keresztül jó okot adott ez embereknek arra, hogy vallási alapon égessék el máglyán azokat, akik szerintük eretnekek.
A sebek azóta sem gyógyultak be teljesen, ezért van jelentősége Ferenc pápa látogatásának. A közös szertartáson mindkét egyház vezetője sajnálkozását fejezte ki a reformáció indulását követő követő tömeggyilkosságok és előítéletek miatt.
Ferenc pápa Luthert méltatva azt is kiemelte, hogy ő volt az, aki segített központi jelleget adni a Szentírásnak a katolikus egyházon belül.
Az MTI szerint igazi áttörésről azonban nem beszélhetünk, hiszen hiába adtak ki a látogatás végén egy nyilatkozatot, abban nincs jelentős változás, például a katolikus-evangélikus vegyes házaspárok számára hivatalosan továbbra sem engedélyezett az egymás istentiszteletein való áldozás. De a látogatás talán segít a két egyház közötti párbeszéd alakulását.
2016.10.31. http://index.hu/kulfold/2016/10/31/a_papa_elismerte_a_reformacio_kedvezo_hatasait/