PUBLICISZTIKA
2011. augusztus 22.
Az új egyházi törvénnyel nem csak az a baj, hogy diszkriminatív bizonyos egyházakkal szemben, hanem az is, hogy a már említett tizennégyet egy hosszú lépéssel közelebb hozza ahhoz az állapothoz, amikor nem igazán hangzik hitelesen az a mondat, hogy „Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik.”
Kezdetben elválasztatott egymástól víz és az égbolt, a középkor sötétségei után a geológia és a teológia, a felvilágosodás nyomán pedig az állam és az egyház. Aztán jött a rémséges XX. század, amely után szükségesnek és helyénvalónak tetszett törvénybe foglalni, hogy vallása, hite és származása miatt senkit hátrány nem érhet, később az is, hogy ugyanezek miatt senki előnyt nem élvezhet. Törvénybe foglaltatott az is, hogy állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre, illetve az is, hogy az egyházakat azonos jogok és kötelezettségek terhelik. Hogy, hogy nem: mindet egytől egyig.
És elkövetkezett az Úr 1990. éve, és megszületett az a törvény, amely szerint a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjog, amelynek zavartalan gyakorlását (az akkor még Magyar Köztársaság néven jegyzett) mai Magyarország biztosítja (1990. évi IV. törvény, 1. §). Ugyanez a törvény kimondta azt is, hogy „az azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából, önkormányzattal rendelkező vallási közösséget, vallásfelekezetet, egyházat hozhatnak létre.” (8. §)
Ahhoz pedig, hogy valamely közösség egyházként kerüljön nyilvántartásba, gyakorlatilag nem kellett más, mint egy nagyobbacska baráti kör (100 fő) és olyan alapelvek, amelyeket a társaság minden tagja elfogad és amelyek alkotmányba nem ütköznek, törvényt nem sértenek (9. §).
Majd az 1991. évvel eljött az egyházi kárpótlások ideje, amikor a kommunizmusban elszenvedett hátrányos megkülönböztetés és üldözés miatt – szükséges és helyénvaló módon – bizonyos gesztusokat kellett tenni a különböző károkat szenvedett felekezetek felé. Éljen és virágozzék az egyházi intézményrendszer, mint új korában. És sorra nyíltak a nagy múltú egyházi iskolák, kongtak a harangok, néhány röpke pillanatra úgy tűnt, helyre állt a világbéke Magyarországon. Aztán 1997-ben eljött a Vatikáni szerződés ideje is, amikor rögzítették, hogy a katolikus egyházat a kárpótláson túl – amennyiben az állami feladatokat vállal – egyházi kiegészítő normatíva illeti meg. És jöttek a nagy kérdések: mi legyen a protestánsokkal? Mit volt mit tenni: kapják meg a normatívát ők is. Aztán mi legyen a többi felekezettel és egyházzal? Amelyik megfelel a kritériumoknak, kapjon meg mindent, ami a többinek jár. Mátyás király sem ítélhetett volna igazságosabban.
Mindezekkel nagyjából egy időben karnyújtásnyivá szűkült a távolság a vágyott Nyugat addig csupán az álmok virágzó mezején nyiladozó termékei után, melyek közül a Coca-Colára kicsivel nyitottabbnak mutatkozott a magyar nemzet, mint a liberális demokráciára, ahol sajnos – micsoda fertő – legalább törvény előtt nincs különbség ember és ember, felekezet és felekezet, vallás és vallás, muszlim és katolikus között. (Mellékesen ez az elképzelés kísértetiesen emlékeztet arra az országra, amelyet kétezer évvel ezelőtt egy Jézus Krisztus nevű zsidó férfi mondott az ő édesapjának országáról.)
Mivel minden épeszű és befogadó magyar meglehetősen kifinomult érzékenységre tett szert a történelem zivataros századai során a kiskapuk észlelésére és kijátszására, sokan gondoltak egyet, és – mivel ha bármiért is pénzt kaphatnak, amiért egyébként – egyházat alapítottak.
2011-ig mintegy 229 bejegyzett egyház alakult, melyek közül 215-nek politikai szaknyelven bizniszegyház lett a neve, mindnek egytől egyig – az egyszerűség kedvéért. Ezek között például azoknak a szociális feladatot ellátó civil szervezeteknek is, akik csak így tudták megoldani intézményeik fennmaradását, mivel egyházként nagyobb támogatást kaptak. Igazságtalan helyzetet teremtett a Vatikáni szerződés azzal, hogy pénzhez jutás szempontjából előnyösebb pozícióba hozta az egyházakat, mint a civil szervezeteket.
De egyház lehetett azokból a karizmatikus gyülekezetekből is, amelyek eredeti, történelmi egyházuk keblén melegedtek, majd elérve az önállósodás korát, kirepültek az anyaegyház intő és óvó karjai közül. A bejegyzett egyházak között voltak százfős közösségek, de több ezer tagot számláló, társadalmi szinten is aktívan szerepet vállaló közösségek is, mint például a Metodista Egyház vagy a Golgota Keresztény Gyülekezet, sőt – mit nekünk multikulti – többek között két világvallás (az iszlám és a buddhizmus) magyarországi képviselete is, amelyeknek a 2011-es új egyházi törvény mellékletében nem jutott hely.
Erős kezű vezetésünknek köszönhetően tizennégy egyház neve azonban törvénybe foglaltatott. Jegyzékük valamivel lejjebb kapott helyet, mint az a mondat, hogy „Magyarország elismeri a lelkiismeret és vallás szabadságát”, valamint: „a lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, megváltoztatását, valamint a meggyőződés kinyilvánításának és megvallásának jogát.” (1. §)
Aki pedig úgy gondolja, hogy tizennégy egyház nem elég (mit nem adtak volna eleink tizennégyért az ellenreformáció idejében), az minden bizonnyal menthetetlen liberális, és menjen haza.
Nyilvánvalóan egyszerűbb törvénybe foglalni, mi minősül egyháznak és mi nem, mint megoldani azt – a Coca-Colánál valamivel bonyolultabb – nyugati terméket, melyet szektorsemleges finanszírozásnak neveznek, ami az egyszerű földi halandó nyelvén azt jelenti: nem azért kapsz pénzt, mert a Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete, a Fehér Sas Páholy Ezoterikus Rend, a Kozmo Jóga Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház vagy a Magyarországi Katolikus Egyház keretein belül tevékenykedsz, vagy ne adj Isten – bár ez Magyarországon nyilván nem fordulhat elő – pusztán azért, mert jóban vagy a polgármesterrel, hanem azért, mert az államtól feladatot vállaltál át, és ezért neked az állam nem csak a tevékenységet adja, de gazdasági hátteret is. Hogyha az átvállalt feladatot kifogástalanul véghezviszed és fenntartod, akkor azért a továbbiakban is támogatás jár, ha viszont az erre a célra folyósított összegből új autót vásárolsz magadnak és veszel még egy nyaralót a nagymamának is, amelyet aztán szociális ellátó központ néven jegyeztetsz be, akkor nem. Persze, végül te is belátod, hogy egy ilyen elszámoltató rendszer és szabályozás megalkotása lényegesen bonyolultabb konfliktuskezelési stratégiát jelentene, mint tizennégy egyház törvénybe iktatása.
Röviden tehát törvény előtti egyenlőség nem valósulhat meg, hogyha államilag szabályozzák, melyik közösség lehet egyház, melyik nem – hiszen ennek nem teológiai, nem is ideológiai, hanem kiábrándítóan egyszerű, financiális okai vannak. Az a közösség, amely Magyarországon nem minősül egyháznak, értelemszerűen nem kaphatja meg az egyházi kiegészítő normatívát, és akinek nem jár a kiegészítő normatíva, az saját forrásokon kívül másra nem alapozhat. Aggodalomra így sincsen ok, mondhatnánk: fizessen minden tag egyházadót és tizedet, mint az őskeresztény gyülekezetekben, amiből aztán itt, a XXI. században nyilvánvalóan vígan fenntartja majd magát, emellett önzetlenül segíti a szegényeket, iskolákat működtet, idősek otthonát vezet, nyári táborokat tart és a többi.
Az új egyházi törvénnyel nem csak az a baj, hogy diszkriminatív bizonyos egyházakkal szemben, hanem az is, hogy a már említett tizennégyet egy hosszú lépéssel közelebb hozza ahhoz az állapothoz, amikor nem igazán hangzik hitelesen az a mondat, hogy „Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik.” (2011. évi C. törvény, 8. §)
Többek között azért is sértheti ez a mondat ebben a kontextusban a tiszteletlen magyar állampolgárok füleit, mivel az 1990-es törvény szerint kizárólag a bíróság nyilváníthatott egyháznak egy társulást, és a bejegyzési eljárás során a független szerv csak azt vizsgálhatta, hogy a bejegyzést kezdeményező szervezet alapszabálya megfelel-e az alkotmányos jogrendnek és hogy megvan-e a 100 regisztrált tag. A 2011-es törvény ezzel szemben világosan kimondja, hogy amennyiben az általad vezetett közösség nem szerepel a mellékletben, az Országgyűlés – azaz egy politikai testület – színe elé kell járulnod, hogy legyen kedves téged és felebarátaidat (szám szerint ezer főt) egyházként elismerni. Ahhoz pedig, hogy eldöntse, bizniszegyház lesz-e belőletek avagy sem – miközben egyébként az ötödik paragrafus azt is rögzíti, hogy „a lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben az állami hatóságok adatokat nem gyűjthetnek és nyilvántartást nem vezethetnek” – be kell nyújtanod mind az ezer tag nevét, magyarországi lakóhelyét és aláírását, valamint (a teljesség igénye nélkül) a közösség alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát, valamint „az összes tag nyilatkozata arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik” (15. §)
Valóban durva, hogy 229 egyházat jegyeztek Magyarországon, ami azt jelenti, hogy (tízmillió osztva 229-cel) körül-belül 44 ezer emberre jutott volna egy felekezet. Ennyi aktív tagért még a történelmi egyházak is összetehetnék a kezüket. És ha már itt tartunk: felvetette-e bárki is azt a kérdést, hogy a rengeteg kis egyház létrejötte vajon nem jelenti-e egyúttal az állami szabályozás és a történelmi egyházak kudarcát is? Mindamellett, hogy a 229 bejegyzett egyház bizonyos része valóban egyszerű pénzszerzés céljából alakult, ki tudja pontosan megmondani hogy mire fordították azt a pénzt?
A szabályozás újragondolása nélkül meg fogja-e tudni állapítani a mindenkori magyar országgyűlés a nyilvántartáshoz bekért fél erdőnyi papírhalomból, hogy a bejegyzés után folyósított összeget az újdonsült egyház valóban arra költi-e, amire kapta? Kiszűrhető-e az emberi rosszindulat és nyereség-hajhászás újabb és újabb törvényekkel? És nem utolsó sorban: megszűntethetőek-e ezek a kis egyházak és szekták az új egyházügyi törvénnyel? Mostantól mindenki belátja majd, hogy az egyszerűség kedvéért katolikusnak, reformátusnak vagy hitgyülisnek kell lennie, ha üdvözülni akar?
Az, hogy egy párt vagy egy önkormányzat a muszlimokkal vagy a katolikusokkal lép szövetségre, az ő döntése és politikai felelőssége. De ha törvénybe iktatja, hogy a mindenkori pártok mindenkor kizárólag ezt a tizennégy egyházat, illetve a parlament által megszavazott további felekezeteket finanszírozhatják, azzal semmi mást nem ér el, mint hogy a hivatalosan elfogadott egyházakat még inkább függő helyzetbe hozza és nem utolsó sorban fokozódó közutálat tárgyává teszi azzal, hogy saját hatáskörébe von olyan kérdéseket, amelyekben egyébként – az állam és az egyház szétválasztásának, illetve a törvény előtti egyenlőség elve alapján – nem hivatott dönteni.
Önnek mi a véleménye? Ide írjon: olvaso@hirszerzo.hu
Iratkozzon fel a hírlevelünkre, összegyűjtve kapja meg a nap legérdekesebb cikkeit!
Ezt már olvasta?
Augusztus 20, a magyar karácsony »
KOMMENTEK
37 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
Szó mi szó, az emberben fölmegy a pumpa ha eszébe jut Tömjén Zsolt a szalonkák védőszentje és a többi pimasz, felfuvalkodott szörnyeteg aki a transzcendencia köpönyegét terítik rá Viktorunkra (meg a Simicskára és az egész rablóbandára), hogy azután a világi hatalom mellett pöffeszkedjenek.
Amely világi hatalom jelentős anyagiakkal honorálja, hogy az Úr (állítólag) saját kezünküleg bízta meg a mindenkori magyar jobboldalt az ország vezetésével, hozzátéve, hogy az Úr azonnal migrént kap, ha az országot baloldaliak vezetik.
teodora 2011. augusztus 23., 06:26
Az inkriminált szétválásra utaló mondat már rég nem igaz sajnos. Ráadásul egyirányú utca, és zömmel egyetlen egyházra mutatnak a jelek. Szerintem az ált.iskolák kvázi visszaállamosítása után azokat is átjátsszák majd a (f)egyház kezébe – ahogy én tömjénzsoltiék virtuális pártját és a Big Bránert ismerem.
kuka 2011. augusztus 23., 06:10
„És mi lenne ha semmilyen egyház se kapna 1 forintot se a költségvetésből, viszont a bevételei után szépen leadózna?Max. az egyházi műemlékek megóvására adna az állam,a többit meg szépen kicsengetnék a hívek.”
Ugyanúgy nem válna szét az egyház és az állam. Ha az állampolgár az egyházának és az államának is adózna a jövedelméből akkor az egyháznak adott adóból még pluszban egy oldal csatorna nyílna az állam felé, így ugyanott vagyunk ahol a part szakad. ha egy katolikus támogatja az egyházát annak miért kéne -az általa befizetett sima adón felül- még az egyházi adóból is adóznia?
az hogy én például nem vagyok katolikus és az állam az én adóforintjaimból is támogatja a katolikus egyházat az szerintem is jogtalan. ha katolikus lennék és az agyházamnak adott „tizedből” az állam elvenne akkor a vallásszabadságom sérülne. merthogy én ha x összeget szánok az egyházamnak, akkor az maradjon is annyi. jelenleg x összeget fizetek az államnak és az nem marad annyi, mert van egy csatorna az általam nem használt egyházak felé.
amit felvázoltál ugyanúgy szorosan összekapcsolja az államot és az egyházat mint a jelenlegi törvények, csak fordítva.
—-
„minél több ember keresztény annál kisebb a valószínűsége a bűnözésnek, kevesebbet kell költeni védekezésre”
Írország a 90es években. Amerikai Egyesült Államok. Oroszország (egyik legkegyetlenebb melegágya a szervezett bűnözésnek, a csecsen maffiától függetlenül is)
nem keresztény országok például: Mongólia. Szíria. Mali (egyik leg bűnözésmentesebb ország).
Jézus Krisztust a bűnözési statisztikák szerint egyes keresztény országok tagjai követik a legkevésbé. Ezen nem változtat az sem ha szövetkezik az állam az egyházzal vagy sem. A vallás magánügy, nem az állam idomítja hozzá az embereket, mert akkor gyakorlatban nem, csak papíron követői az adott vallásnak. Nem a kereszténységgel van a baj, hanem a konzerv-vallásossággal.
qwertzu tomi 2011. augusztus 23., 03:25
A probléma azzal kezdődik, hogy EGYIK EGYHÁZ SEM ÉRDEMLI MEG az állam támogatását.
A kárpótlás idején csak az egyházak igényelhették vissza az eredeti ingatlanjaikat, vagy kérhettek piaci árat a vissza nem adott ingatlanok után.
Az államosított gyárak, üzletek, bankok és bérházak tulajdonosai nem kérhették vissza az eredeti ingatlanjaikat, hanem csak egy kicsi,szimbolikus összeggel „kárpótolták” őket.
Az egyházi birtokok elkobzásáért cserébe az egyház mindmáig állami támogatást kap, de az ugyanakkor elkobzott világi földbirtokokért a földbirtokosok egy fillért sem kaptak.
Tehát azzal kezdődik a dolog, hogy az egyházaknak mostantól kezdve egy fillért sem szabadna adni, mivel már eddig is jogsértő módon sokkal többet kaptak, mint az államosítások en világi károsultjai.
Tehát ugye az is világos, hogy az egyházak hitéleti tevékenységének támogatására egy fillér se jár az állami költségvetésből.
Horn Gyula egy ritka nagy barom volt, hogy a vatikáni szerződést aláírta.
– – – – – – – –
Az egyházak 1%-ja pedig pont olyan pofátlan tolvajlás, mint az állami nyugdíjkassza bevételéből átirányított manyupos járadék.
Először tessék mindenkinek egyformán befizetni a közterheket, és abból tessék adakozni, ami utána maradt.
– – – – –
Az „állami feladatok vállalásáért” pedig szintén baromság az egyházaknak fizetni.
Ha valami „állami feladat”, akkor azt az államnak kell megszerveznie, és nem gebinben kiadnia.
turidani 2011. augusztus 22., 23:29
TE „NYILASMISI” !
Nem szoktam ilyet irni magánszemélyeknek, de te ugy vagy egy nagy barom ahogy vagy.
Az a oltári tök fejebbe semmi sem fordúl meg?
Nem látod, hogy mi folyik az országban?
Nem tudod, hogy az egész Európa-Világ tiltakozik.
Nem tudod, hogy 2 800 000 ezren szavazták a fideszre?
Ki mehetné újból az utcára és összetörhetnél valamit :((
wila 2011. augusztus 22., 20:58
További 32 hozzászólás megtekintése »