Nem árt egy kis ismétlés a heti pihenőnap rendszeresen megújuló témájában. A nagy buzgóságban elveszett az az egyszerű tény, hogy ezt a szót: HÉT VÉGE az un. „kereszténység” alap-irodalma a Biblia, már első lapján , és többször ismételve egyértelműen közölte. Az Újszövetségi iratok is alaposan körüljárták, letárgyalták. Nekünk, akiket a „bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül..” (Zsidókhoz írt levél 12: 1) nem kellene kérdőjelekkel és egyéni magyarázatokkal újból és újból „megállapítani, megmagyarázni” azt, ami nyilvánvalóbb, mint a fénylő nap az égen. (Dénes Ottó) http://www.szombat.hu/cikkek/ki-valtoztatta-meg-/25
Ókeresztény istentiszteleti hely a sziklahegyben kivájva. (Salzburgi „katakomba” III. Század)
Az egyik előző bejegyzés kezdőtémája a vasárnapi kötelező munkaszünet, anno 2001-ben felvetődött ötlete volt.
Máris kezdődik, bemelegítés gyanánt az egyik parlamenti párt szólama erről a témáról. A nagy többség birtokában kormányzó erők a közhiedelem szerint mindent keresztülvihetnek, ami például a vasárnapra tervezett változtatásokat illeti.Fel kell vetni tehát az idevágó előzményeket.
Különös vita arról: vasárnappal kezdődik-e a hét? (Szív c. újság XII. évfolyam 42. szám. 1927. június 18.)
Néhány nappal ezelőtt az a hír terjedt el a társasági életben, hogy a néhai gróf Apponyi Albertről elnevezett poliklinika az újév alkalmából küldött naptárát egy rendőrkapitány feltűnő levél kíséretében küldte vissza a poliklinikának. Az Esti Kurír munkatársa a hírrel kapcsolatosan kérdést intézett a poliklinika vezetőségéhez, ahol azonban minden válaszadás elől kitértek. Ennek ellenére az Esti Kurír munkatársának sikerült megállapítania, hogy a kérdéses affér aktív szereplője dr Sándor Jenő rendőrkapitány, Ferenczy Tibor főkapitány titkára. Megkérdeztük tehát Sándor Jenő rendőrkapitányt, aki a következőket jelentette ki: 
– A szóban forgó naptárt lakásomra küldték el nekem, mint magánembernek. A naptárt megtekintettem és egy levél kíséretében
valóban visszaküldöttem.
A levelet nem sértő szándékkal írtam, csupán véleményemet közöltem, természetesen nem mint rendőrkapitány, hanem mint magánember. Ezt a véleményemet fenntartom és meg is ismételem. A naptárt azért küldtem vissza, mert felfogásom szerint nagyon helytelenül a hét a gróf Apponyi Poliklinika naptárában is vasárnappal kezdődik.
Tudom, hogy általános szokássá vált a nyomdák hibája révén vasárnappal megjelölni a hét kezdetét. Ez már olyan általánossá vált, hogy majdnem minden naptárt így kezdenek. Pedig tessék megtekinteni a székesfővárosi házinyomda nagy falinaptárát és még egy pár megfontoltan készített naptárt, ott a hét hétfővel kezdődik, amint hogy ez a nap nevében is viseli, hogy a hét feje.
Vallási érzékem is ezt diktálja nekem, hogy a hét hétfővel kezdődik s amint a Bibliából is kitűnik, az Isten a hetedik napot rendelte pihenőül, ünnepéül tehát a hét zárónapja, amelyet Istennek szentelünk, a vasárnap.
– Azzal – mondotta Sándor rendőrfőkapitány -, hogy a naptárt visszaküldtem, nem akartam megbántani senkit, viszont ahhoz jogom van, hogyha lakásomra naptárt küldenek s ha az nem felel meg nekem, azt vissza is küldhessem.
Sándor Jenő rendőrkapitány érdekes indoklásával kapcsolatosan kérdést intéztünk a katolikus egyház egy vezető tagjához, aki a kérdéssel kapcsolatosan a következőket mondotta:
– Sándor Jenő kapitány urat nem ismerem, de nyilatkozata tévedésen alapszik.
és ha van esetleg olyan naptár, amely kivételesen hétfővel kezdi a hetet, ez – hangsúlyozom – kivétel. A katolikus anyaszentegyházban ugyanis
amit az egyház Dies Domini, vagyis az Úr napjának nevez és a hétfői nap, az egyházi nyelven Feria secunda, vagyis második nap, a kedd Feria tertia, vagyis harmadik nap és így tovább, a szombat pedig a Sabbatum. Ilyen módon tehát Sándor rendőrkapitány úr vallásos érzését legkevésbé sem sértheti az a körülmény, hogy a keresztény naptár a hetet az Úr napjával, vagyis vasárnappal kezdi. A Biblia szerint is egyébként a teremtés után Isten a hetedik napon – szombaton – pihent meg s a vasárnap megünneplése nem a teremtés utáni pihenésre, hanem Krisztus feltámadására való emlékezés.”