A „vallás” elutasítása

Jon Paulien:  Örök evangélium egy örökké változó világban c. könyvéből idéztem egy fejezetet. Nagyon időszerű témát feszegetett. A posztmodern emberek viszonyát a vallásokhoz. A kipontozott részeket egy konkrét egyház miatt hagytam ki, mert ezek a mondatok nagyon valószínűleg illenek más egyházakra is, mint általánosságban érvényes tételek. (Kiemelések: Dénes Ottó.)

 A posztmodern emberek intenzíven érdeklődnek a hit és a lelkiség iránt, de legtöbben tudatosan nem érdeklődnek a „vallás” iránt. A vallás alatt a formákat, a struktúrát, az intézményeket és a rítusokat értem, ami az Istenben hívőket egy olyan szervezetbe tömöríti, amit ők Isten földi művének értelmeznek. Az ilyenfajta „szervezett vallás” egyre inkább a partvonalra kerül a posztmodern környezetben. A posztmodern emberek előszeretettel keresik a vallás értelmét egyházhoz kötött tevékenységek és intézmények nélkül. A lelkiség iránti erős érdeklődésük ellentétesen illeszkedik a szervezett vallás szabályaival, papságával és hitvallásával szembeni erős tartózkodásukhoz. A tekintéllyel szemben felbukkanó általános gyanakvás generálja az ellenérzést különösen a lelki tekintéllyel szemben is. Mind a mo­dern, mind pedig a posztmodern szekuláris emberek úgy hiszik, hogy a szervezett vallás kényszerítő és manipulatív. Úgy érzik, hogy a vallásos kényszerítés a legnyugtalanítóbb a személyes szabadság elleni támadá­sok között. Ezért amikor szekuláris emberek hitre jutnak, olyan vallásos közeget választanak inkább, ahol számottevő szabadságot kapnak a gon­dolkodásra és arra, hogy eldöntsék hogyan éljenek. Úgy is mondhatjuk, hogy szeretik, ha „bele vannak vonva” abba a folyamatba, amelyen keresztül megtérnek és a közösséghez csatlakoznak.  Ez a szervezett vallással szembeni gyanakvás a nyugati világban különösen a keresztény egyházakra irányul. A posztmodern kultúra úgy gondol a keresztény egyházakra, hogy azok értéktelen intézmények, amelyek tudatosan visszavonulnak a kultúra főáramlatától és annak ki­hívásaitól. Sokkal inkább úgy gondolnak az egyházra, mint haszonszerző intézményre, nem pedig egy lelki közösségre. A keresztényeket gyakran úgy tekintik, mint szélsőségeseket, akik nem tisztelik az emberek közöt­ti különbségeket, és akik nem tolerálnak semmilyen elképzelést, amely különbözik egyházi tradícióiktól.
Ennek az előítéletnek a helyi gyülekezetekre gyakorolt hatása az, amire a szociológusok úgy utalnak, mint felekezetutániság. Számos helyi közösség próbálja magát távol tartani a felekezeti kötelékektől, hogy megnyerőbbek legyenek a posztmodern emberek számára. Az in­tézményes egyházra többnyire úgy tekintenek, mint egy modernista in­tézményre, nem pedig egy lelki közösségre.

Olyan felekezetek, mint a …Egyház, szinte csak azért léteznek, mert egy olyan ismeret birtokosainak vallják magukat, ami egyetemesen igaz. Ezért a posztmodern emberek nem látják életképes lehetőségnek ezeket az egy­házakat az igazság utáni kutatásukban. Függetlenül attól, hogy jó vagy rossz, de a posztmodern emberek számára az egyik utolsó helyen van­nak az egyházak ahol a lelkiséget keresik.

A zsinagógák, mecsetek és templomok éppen ellentétesen, kíváncsiságot keltenek a kereső poszt­modern elmében.
Ez egy nagyon komoly kihívás a hagyományos egyházak számára. Ugyanakkor őszintének is kell lennünk.
Kevés olyan keresztény egy­ház van, amely szorosabban van megszervezve és ellenőrizve, mint a …Egyház. Azt tapasztaltam, hogy olyan struktúrák és szabályzatok, amelyeket mi természetesnek tartunk, meglehetősen zavaróak a volt szekuláris embereknek, amikor új keresztény életük­ben szembesülnek velük.

Például arra bátorítjuk az embereket, hogy legyenek képzettek, de azt várjuk tőlük, hogy kapcsolják ki a kritikai gondolkodásukat, amikor az egyházról van szó. Friss, kreatív ötletek gyakran találkoznak a „soha nem tettünk így korábban” vagy az „E.G.W. azt mondja…” mondatokkal, függetlenül attól, hogy va­laha mondta-e vagy sem.

Ráadásul, az a mód, ahogyan az egyházterületek hagyományosan kezelték a lelkész-helyezéseket és a helyi gyülekezet kéréseit, nem tetszenek olyan személyeknek,akik egy sokkal együttműködőbb és gondoskodóbb megközelítéshez vannak szokva a munkahelyükön. Az em­berek azt várják el, hogy egy vallásos intézményben legalább olyan mó­don bánnak velük, mint ahogyan azt egy más intézményben tapasztalták.

Ugyanúgy, ha rendszeresen nagy pénzösszegek kerülnek elszívásra a távoli egyházterület által, a posztmodern emberek azt várják el, hogy az a távoli hivatal legyen elszámoltatható, nem pedig fordítva. A …Egyháznak sokat kell még tanulnia arról, hogyan bánjon a posztmodern emberekkel a gyülekezetben, anyagilag és szervezetileg. Az …egyháznak részletes elvárásai vannak a hitelvek és az élet­stílus területén is.

Az írott és íratlan szabályok áthágása általában azt eredményezi, hogy az egyik gyülekezeti tag próbálja kiigazítani azt, amit veszélyes helyzetnek észlel. Nem számít, hogy mennyire nyitott és hite­les a lelkipásztor, a posztmodern emberek, akik úgy érzik, hogy megité­lik és manipulálják őket a hittestvéreik, inkább továbbállnak, mintsem hogy harcoljanak a hitükért. Tudják, hogy mindig lesz egy másik közös­ség, amelyik talán befogadóbb lesz.

Ha az adott közösségekben nincs erős hitelvi kötöttség, akkor a posztmodern emberek szabadnak érzik magukat, hogy úgy válasszanak közösséget, hogy mennyire nyitottak és befogadóak, nem pedig az alapján, hogy mit tanítanak.

A legtöbb esetben nem számít, hogy egy fiatal felnőtt egy … ott­honban született, vagy fiatal korában tért meg, a közösség atmoszférája sokkal fontosabb számára, mint a tanításai és a szokásai.

Ennek ellenére a helyzet nem teljesen reménytelen. Növekvő nyi­tottságot látok az ….vezetők között, hogy a helyi gyülekezet szempontjából, egy gondoskodóbb és együttműködőbb szervezetet alakítsanak ki. Vannak olyan egyházi adminisztrátorok és struk­túrák, amelyek örömmel fogadják a kreatív, önfenntartó szolgálatokat. Ugyanakkor vannak kreatív, önfenntartó szolgálatok, amelyek erősítik és fenntartják a konstruktív, elszámoltatható kapcsolatot az egyház­zal. A G… Konferencia keresi a módot arra, hogy kevesebb forrást használjon fel, hogy több állhasson rendelkezésre a helyi szinten, ahol a legtöbb szolgálat folyik.

Mindenesetre az a tény, hogy a posztmodern emberek kényel­metlennek érzik a szervezett vallást, egy rejtett áldás lehet. Az … egyháznak nem kell félnie a helyi eredetiségtől és kreativitástól. Ezek a tulajdonságok mélyen beágyazódtak a saját népünk történetébe. Az …egyház úgy indult, mint egy intézményellenes egyház. Elszakadtunk minden más egyháztól, mivel nem követték a Bibliát. A gyökereink a radikális reformációban vannak. Nem kell megrémül­nünk, ha az újszerű missziói stratégiák valahogy aláássák a „rendszert” bármilyen értelemben.

Mindig úgy hittük, hogy a szervezet azért létezik, hogy a missziót szolgálja, nem pedig fordítva. A posztmodern környezet egy kitűnő alkalom arra, hogy megreformáljuk a szervezetet, ami önkén­telenül is én-központúvá és önfenntartóvá vált — legalábbis sokak sze­mében, akik nem a rendszer alkalmazásában vannak.
Talán át kellene élni újra az …úttörőink radikális lelkese­dését anélkül, hogy elveszítenénk a szakszerű szervezet nyújtotta áldá­sokat. Itt az ideje, hogy az egyház minden szintjének vezetői feladják a mindent kontrollálni akaró beállítottságukat, ami jelenleg az egyház­ban folyik.

Szabadságot kell adni egyházunk kreatív gondolkodóinak és vezetőinek, hogy a mostaniaknál hatékonyabb struktúrákat hozzanak létre. A jelenlegi „rendszer” foltozgatása egyszerűen nem elegendő a szekuláris posztmodern emberek megnyerésére. Újra kell élnünk a „pró­fétai küldetésünket”, radikális tanitványságra való felhívást közvetítve a világnak, és közben helyet adva bizonyos „szent háborgásnak.” 
(Lásd „Jus murmurandi”!)
Az egyház felsőbb szintjein bármennyi változás is történik, nem fog segíteni a helyi szinten, hacsak a tagok őszintén meg nem nyílnak a változásra. Ha a helyi gyülekezet megelégedett azzal, ahogy a múltban tettük a dolgokat,, akkor a szekuláris posztmodern emberek nem fognak sokáig ott időzni. Ha egy ilyen gyülekezet tagja vagy, akkor a szekuláris emberek elérésére tett komoly erőfeszítéseid valószínűleg hosszútávon nem lesznek eredményesek.

Lényem minden idegszálával szeretnék bátorítani a szekuláris em­berek elérésére. De rájöttem arra (kemény tapasztalatokon keresztül), hogy a helyi gyülekezet közösségi életének a minősége nagyobb hatást gyakorol az evangelizálás sikerére vagy bukására, mint azok a straté­giák amelyeket használok, vagy az a hűség amit láthatóvá teszek.

Ha a helyi gyülekezet életminősége ellened dolgozik, akkor jobb várnod egy előnyösebb időre, vagy szervezned kell egy új gyülekezeti közösséget, ahol a szekuláris emberek jobban otthon érzik magukat. Egy olyan gyü­lekezet, amely posztmodern embereket akar elérni, az legyen felkészülve arra, hogy bizonyos …tagoktól könnyen elnyerheti az ítélgető magatartást. Imádkozz Isten bölcsességéért, ahogy megfogalmazod ezt a nagy kihívást a szekuláris evangelizációval kapcsolatban.