Dániel könyve 8. fejezet

(Dr. Szigeti Jenő előadása a pécsi Bibliai Szabadegyetemen 2012 október 24-én)
Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit.

Megtisztelő, hogy eljöttek, és végighallgatják ezt az előadást. Ez a fejezet egy kicsit a szívem csücske. 
Sok ember azt gondolja, Dániel próféta könyvében azok a nagy, nagy történelmi képek állatokról, szoborról stb. tulajdonképpen nem mások, mint előre megírt történelem, vagy előre látott történelem.
De a helyes válasz nem ez.

Ezek a képek egy kicsit mások. Felülről látott történelem. És a felülről látott történelembe belefér a múlt, belefér a jelen, de belefér a jövő is. Lényegében az eszkatologikus próféciák – ennek hívjuk Dániel könyvét, Jelenések könyvét, nagyon sok más ószövetségi helyet is -, tulajdonképpen nem azt a célt szolgálják, hogy az ember kíváncsiságát kielégítsék, hogy hogyan is lesz a történelem, hanem azt a célt szolgálják, hogy Isten jelen van a történelemben.

Úgy gondolom, hogy a hitünk szempontjából ez fontos. Nagyon fontos. Egy Bernhardt Duhm nevezetű nagyon híres liberális teológus a múlt században, aki például a feltámadást nem hitte el, abban is kételkedett, hogy Jézus egyáltalán élt. Egy nagyon liberális gondolkodású történetíró volt, a következőket mondta:
„A világtörténelem fogalmát a Jelenések könyve mellett Dániel könyve fedezte fel először.”
Miért mondta azt, hogy a Dániel könyve fedezte fel először a világtörténelem fogalmát? A babilóniai krónika ezer évvel korábbi. Csak a babilóniai krónika nem világtörténelem. A Jelenések könyve, illetve előtte a Dániel könyve, (mind a kettőt kell egyszerre mondani,) Dániel könyve úgy nézi a történelmet, mint egy egységet.

Nagyon sok más történelmi feljegyzésünk van, az egy-egy országnak, királyi családnak, stb. történetét nézi, de egyáltalán nem úgy, mint egységet, amiben a dolgok összefüggenek. Az egyistenhit volt az a csodálatos katalizátor, aminek a segítségével az emberek rádöbbentek arra, hogy ezen a földön minden összefügg. És ezt nem ártana ma is tudni.

Mi nagyon sokszor partikulárisan, lokálisan gondolkodunk, és elfelejtjük azt, hogy a mindennapi életünk dolgaiban éppúgy, mint ahogyan a világtörténelemben jelen van az Isten. A Biblia számára nem a történelmi esemény az izgalmas, hogy mi történik, Istennek nem azért vannak ezek a kinyilatkoztatásai, hogy még egyszer említsem, hogy a kíváncsiságunkat kielégítse, hogy mi is történik majd holnap vagy holnapután, hanem a prófétai igének az a célja, hogy értsük meg, hogy ma is, amikor nem látjuk, amikor talán empirikusan nem tapasztaljuk, Isten benne van a világtörténelemben.
A másik gondolat, amit előre szeretnék bocsájtani, az már közelebb van ehhez a fejezethez. Nem úgy van ezeknek a prófétai kijelentéseknek a sora, hogy Isten egyszer gondol valamit, és azt mondja, hogy na, Dániel, most mutatok neked valamit, és akkor jön egy látomás. Hanem, – és ez egy nagyon fontos dolog, – Isten prófétailag nyitott helyzeteket teremt az emberek életében. Ez alatt én a következőket értem: Minden bibliai igét, Dániel könyvének bármelyik szakaszát, fejezetét csak úgy lehet megérteni, ha két kérdésre választ adunk.
Az első kérdés az, hogy mit jelentett az, ami elhangzik ott, akkor?
A másik kérdés hasonlít ehhez: Mit jelent az, ami ott elhangzik ma? Lényegében minden igének a megértése az akkor és a ma feszültségében van, mert a Biblia nem egyszerűen eseményeket mond el, hanem az események mögött húzódó történésekre tanít. Ezért például nagyon sok olyan prófétai ige van, ami többszörös beteljesedésű prófécia.
Ez azért van, mert van egy törvényszerűség, amit meg kell érteni. Ez a törvényszerűség kicsiben és nagyban igaz, egyik prófétai ige olyan, mint a matematikában a megoldó képlet. Ebbe bele lehet helyezni bármilyen számot, bármilyen egyenletet meg lehet vele oldani, mondjuk a másodfokú egyenlet megoldó képletével. De tudom azt, hogy ebben minden másodfokú egyenletnek a megoldása benne van. Ugyanígy vagyunk a Bibliával is. Akár a bibliai történeteket nézzük, vagy Dániel sorsát nézzük, hiszen az egyes fejezetekben több ilyenről volt szó, ezekben a történetekben lényegében nagyon régi eseményekről van szó, tehát nem az esemény a lényeges.
Hanem az a lényeges, hogy azok a törvényszerűségek ma is előfordulnak. Pl. Ábrahám nagyon régen élt a bronzkori Palesztinában, és mégis Ábrahám ma is a hívők atyja, mert ma is számunkra azok a hitbeli tapasztalatok, amik Ábrahámot érték ma is igazak, ma is megvannak, ma is élnek. Éppen ezért néhány érdekességgel kezdjük Dániel 8. fejezetével kapcsolatban.

Ha a 2. verset nézzük, akkor a következőket olvassuk, hogy Dániel Susán várában van. Mit keres Dániel Susán várában? Ez az első kérdés. A következő kérdés, hogy mikor van Susán várában. Az 1. vers pedig azt mondja:
Belsazár király uralkodásának harmadik évében. Belsazárral nagyon sok baj volt, az utolsó Újbabilóniai vagy káldeus babilóniai uralkodó az Nabunaid volt, ez Belsazárnak az édesapja volt. Mit keres itt Belsazár, ezt 1927 óta tudjuk, amikor egy csomó cseréptáblának a megfejtésével kiderült a következő: Nabunaid szabadulni akart abból a hármas szövetségből, amikor a 3-4. fejezetről beszéltem a múlt alkalommal. Ez a kereskedőknek, – a papok által irányított – kereskedőknek, és a katonáknak a szövetsége volt.
És Nabunaid már utálta, hogy minden Akitu ünnepen szeptember 20. táján fel kell menni a templomba, ott szembeköpik, két pofont kap, megrugdalják, és térden csúszva fel kell másznia a bábeli Bél szobrához, és újra átvenni a hatalmat. Éppen ezért ő azt mondta, hogy vallási reformot hirdetek, és többé nem a bábeli Bélnek az uralma alatt élem az életem, hanem a Szin istennek, – ez egy holdisten volt, – a kultuszát vezette be, én Szin vallású leszek.
A meglepődött kereskedők és a papok erre a következőt találták ki: Jól van Nabunaid, neked ehhez jogod van, mert te vagy a hatalmas uralkodó, persze hozzátették magukban, hogy mi azért hatalmasabbak vagyunk, mint te, fáradj akkor a Szin istenség székvárosába egy palotát felépíteni, és élj ott. Ez Témán volt. Témán egy sivatagi oázis. A papok és a kereskedők ezt nagyszerűen kitalálták, itt elszigetelten lehetett tartani ezt a veszélyes fickót. De hát Babilonba is kell egy uralkodó, ezért elővették Nabunaid trónörökösét, ez volt Belsazár, aki olyan volt, mint ahogy megismertük, olyan leitatható, olyan báburalkodó, és vidáman frissen működött a birodalom tovább. Igen ám, csak a katonák is kezdtek eltunyulni, és ekkor a kereskedők elkezdtek gondolkodni.
Az Újbabiloni Birodalomtól keletre egy új hatalom alakult ki. A médek kezdettől fogva ott voltak, de a médeket nem véletlenül medvével ábrázolja a prófécia.
Önök már tudósok ebben, azért nem magyarázom, hogy honnan.
Tehát cammogó, lassú nép voltak, különben is nem nagyon érdeklődtek az után, ahol az Újbabiloni Birodalom volt, a Kaspi-tenger déli partján laktak. A médek lényegében el voltak foglalva a különböző szkíta népekkel. A szkíta nép egy gyűjtőfogalom. Magyarországon is jártak, az ázsiai sztyeppékről jövő első nagy népvándorlási hullám volt, ami Palesztináig is elért.
De ezek lényegében nem birodalmat akartak építeni, hanem rabolni akartak, ezért el voltak foglalva egymással. És történt valami, ami egy nagyon fontos esemény. Ez a történés az volt, hogy a Méd Birodalomhoz tartoztak a perzsák. A perzsák hirtelen elkezdtek fejlődni. A perzsák a Méd Birodalomnak a déli részén laktak, és Nabukodonozor idején ők még egy kis nép voltak, de Belsazár idején egyre jobban erősödtek, és közel volt az a pillanat, amikor átveszik az uralmat. Ők ezen a területen akarnak uralkodni. Innen értjük meg, hogy mit keresett Dániel a diplomata Susánban, görögösen Susában. Ez egy határerőd volt, a méd-perzsa határon.

Egy diplomata, aki még Isten prófétája is, és akinek szívében egy dolog dobogott. Az, hogy: mikor fogok hazatérni, mikor áll helyre a templomi istentisztelet, mikor áll helyre az egyisten-hitnek az a rendje, amit az Isten kinyilatkoztatása elmondott a Tórán, (tehát Mózes öt könyvén) keresztül és a prófétákon keresztül? Az a történelmi vonal, ami a honfoglalástól egészen a babilóniai fogságig tart, és aminek a feljegyzései már akkor elkészültek, mikor fog folytatódni, és hogyan?

Ez a prófétailag nyitott helyzet. Egy ember, aki kiváló szakember, diplomata, egy ember, aki bizonyára nagyon jól ismeri ezt a belpolitikai feszültséget, ami kereskedők, papok illetve a katonák között kialakul, és nagyon tisztában van Belsazárnak a tehetetlenségével, egy ember Susán várában, a határon figyel, gondolkodik. Mi lesz ezután? Ez a prófétailag nyitott helyzet.
Belsazár uralkodásának a harmadik éve az 548-547. Krisztus előtt visszafelé számolunk. És nagyon hamar bekövetkezik egy fordulat, és ez a fordulat nem más, mint az, hogy ugyanebben az évben, 547-ben Círus, a perzsák új, nagy képességű királya, először „personal unio”-ban elveszi a méd királyné lányát, utána pedig katonailag is cselekszik, 547-ben elfoglalja Médiát.
De egy új politikát kezd. Nem leigázni akarja a népeket, hanem baráttá tenni. Círus tud valamit, amit ma nagyon sokszor elfelejtenek: a háborút könnyű megnyerni, de a békét megnyerni az egy nehéz dolog. Círus ezt nagyon jól tudta. Ezért azt mondta, hogy társuralkodók leszünk. Mindenben Círus irányított, a médek csak bábuk voltak, de hagyta őket békén élni a maguk kultúrájában, kínlódjanak a maguk bajával. És létrejött egy új birodalom. Ennek a birodalomnak az előszelét érzi Dániel, amikor egy évvel korábban ott van, és nézi, hogy mi történik ezután.

Ezt nagyon sok minden elárulja a könyvben, de bizonyára tudjuk, hogy Dániel könyve 2. fejezetének 4. versétől egy más nyelvre vált Dániel könyve az eredeti szövegben, arámra. Ez azért van, mert arám volt a Babilonban beszélt nyelv. Természetesen Dániel, aki egészen fiatal korában került babilóniai fogságba, inkább úgy mondhatnám, hogy ösztöndíjjal került Babilonba, nyilvánvalóan az arám nyelvet, – ami rokon nyelve a hébernek,- kiválóan beszélte.

Annál is inkább, mivel otthon is az előkelő emberek arámul beszéltek. A babilóniai fogsággal a héber nyelv kihalt nyelvvé lett, csak a szent iratokban maradt meg, egészen napjainkig. Egészen addig, amíg a mostani héber állam fel nem elevenítette és nem modernizálta a héber nyelvet, és létrejött a JIDDIS, ami nem annyira héber, de a héber alapokon egy új mesterséges nyelv.

Itt viszont a 8. fejezetben visszatér a héber nyelv. Miért? Hogyha egy kicsit a lélektani hátterét nézzük ennek az egész eseménysornak, akkor látható, hogy miért. Dánielnek – és ezt a 9. fejezetnek a nagy imádságában is látjuk, ami a következő óra anyaga lesz, – tele van a szíve azzal, hogy hazamenni. A héber nyelv az „otthon”. Az otthon nyelve. Nyilvánvalóan ezen a nyelven írja most már Belsazár uralkodásának a harmadik évében Susán várában ezeket a prófétai igéket. Nagyon érdekes, hogy egyes szám első személyben, hogy én így és így és így, tehát nem valaki, aki leírja, hanem ő írja le. És ez egy nagyon érdekes valami.

Miről van szó ebben a látomásban? Lényegében a 7. fejezet folytatódik, de egy kis idő eltelt. Ugye a 7. fejezetben látták a múltkor, négy tengerből feljövő békés vadállatról van szó, akik egymás után jönnek. Ronda mindegyik, de ugyebár mindegyiknek szimbolikus tartalma van. Az apokaliptikának van egy nyelve, csak ezt mi nem értjük, és ezért furcsálljuk ezeket a képeket.
Az állat mindig valamilyen birodalmat jelent. A szarv pedig mindig valamilyen uralkodót jelent. Ennek nagyon nagy irodalma van, nagyon sokat ismerünk, az ókori embernek ez olyan természetes volt, mint ahogyan minekünk is vannak ilyen általános irodalmi fordulataink, amiket mindenki tud, és nem kell magyarázni.

Ez a négy békés vadállat, amelyik kijött a tengerből elmondott egy nagyon érdekes dolgot, és a végső poénja – így mondom – ennek a látomássornak egy kis szarv volt, ami körül forgott aztán a vége ennek az egésznek. Itt áttörte, – hogy így mondjam, – a történések korlátját, mert állandóan azt mondja ez az igehely ebben a fejezetben is, hogy ez az utolsó időkre való.

Ugyanez a képsor folytatódik most a 8. fejezetben, de egy kicsit másképp. Itt nem négy állatról van szó, csak kettőről. Ez a két állat viszont, két birodalom, szerepel a 7. fejezetben is, de mellékszereplőként. A 7. fejezetben a főszereplő, az első, az Újbabiloni Birodalom természetesen. A Káldeus Babilóniai Birodalom, és az utolsó, amelyik megfelel a 2. fejezet alaplátomásának, a vaslábaknak, erre terelődik a figyelem. Itt viszont a két középső, kevésbé érdekes birodalomról mond el valami érdekeset.

Amíg a 7. fejezetben békésen cammognak kifele az állatok a tengerből, itt is szerepel a víz, de egy folyó formájában, méghozzá egy csatorna formájában, ami nem lebecsülendő, ezt nagyon sokszor az igemagyarázók sem látják. Tudniillik a csatorna a jólétnek az alapja volt. Öntözéses gazdálkodásról van szó, a Tigrist és az Eufráteszt összekötötték, és ezekből a csatornákból öntöztek. Ezért minden király büszke volt a csatornáira. Mert ez volt a jólét alapja, tudniillik a folyam menti kultúrák voltak az első olyan kultúrák, ahol egy ember munkája sokkal többet tudott termelni, mint amit elfogyasztott.
Ezért mindenféle civilizáció erre épült rá. A nagy folyam menti kultúrák történetét most nem akarom elmondani, történelemből tetszettek tanulni.
Viszont itt ez a két vadállat nem békés, hanem egymásra támad és harcol egymással.

Az az érdekes, hogy ez után a harci kép után megint megjelenik a kis szarv, a később kinövekedő kis szarv, és erről beszél megint a látomásnak a vége. Sőt itt egy nagyon érdekes záradék is van a látomásban, de rögtön nézzük meg, hogy miről is van szó. A látomásban az Ulai csatornánál látta ezeket a dolgokat Dániel, amikor Susán várában volt. Ez az Ulai csatorna Elám tartományban van, és ma is azonosítani tudjuk, hogy ez egy öntözőcsatorna volt, nagyon sok régészeti emlék is van erről. A 3. verstől olvassuk, a következőt látja:
„Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. A két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklel, egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akar és felfuvalkodott.”
A vak is látja, hogy itt miről van szó. Van egy birodalom, aminek két uralkodója van, az utóbbi nagyobbra nő. Ezek a perzsák, nem kell semmit azonosítani. Ezek északra, délre, nyugatra támadnak. Keletre nem. Miért? Mert keletről jönnek.

És tényleg a Perzsa Birodalom az indiaiakat nem bántotta. Nem is tudta volna. Teljesen nyilvánvaló a kép. Aztán jön egy másik kép:

„majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön nyugat felől az egész föld felől, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme között egy hatalmas szarva volt, amikor odaért a kétszarvú koshoz, melyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. Láttam, hogy amikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát, a kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette,

megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. A kecskebak aztán igen naggyá lett, de amikor ereje teljében volt, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt ki a négy égtáj felé.
Erről meg a vak is tudja, hogy a görögséget jelenti. A nagy szarv nyilvánvalóan a nagy uralkodó, ahogy az előző állatnál a kinövő nagyobb szarv Círus volt, itt a nagy szarv, – mert mondtam, hogy a szarv az mindig uralkodókat jelent, az állat meg mindig birodalmakat jelent az apokaliptika nyelve szerint, – pedig nem más, mint Nagy Sándor.

A négy szarv pedig nem más, mint Nagy Sándor birodalmának felbomlása után a négy hellenista alapbirodalom. Miért mondja ezt el vajon Dánielnek az Úr? Miért kell neki előre tudni a történelmet? Nem azért, hogy a kíváncsiságát kielégítse, mert ez messze van Dánieltől, ez Dánielt nem nagyon izgatta, ennek más az oka. És ezt az okot kell nagyon világosan látni.

Ez az ok az, amit a bevezetőben is említettem, hogy Dánielnek, aki ott áll, és a politikai játszmák nagy-nagy ismerője, ott áll Susán várában, rá kell jönnie arra, hogy a világtörténelem az Isten tenyerében van. Ő” tesz királyokat, és dönt királyokat,” ahogy Nabukodonozornak mondta annak idején a 2. fejezetben Dániel, és ebben az Isten újra és újra megerősíti az ő népét. Nekünk nem a történelem további eseményeit kellene tudni, hanem azt kellene látni, hogy a történelemben, amiben élünk véletlen nincs.

A történelem ura, a törvényszerűségeknek az ura, az Isten. És itt nagyon sok apróságot lehetne mondani, amit azonosítani lehetne, azt hiszem nem szükséges elmondani, hogy miért éppen kecskebak, meg miért éppen ilyen állatképeket használ, és miért úgy, és milyen párhuzamai vannak, és nyelvileg milyen érdekességek vannak, én úgy gondolom, hogy a tendencia a fontos. A szakemberek kínlódjanak az apró kicsi képekkel, kínlódunk is, itt van egy csomó cédula csak ehhez a fejezethez, itt a puskám, úgyhogy kérdezhetnek bátran, én is elkínlódtam vele, hogy a céduláról előbányásszak ilyen-olyan adatokat, hanem inkább azt szeretném, hogyha nagyon éreznék azt, hogyha ez a múltban így volt, akkor az Isten ma sem más.

Ma is a világtörténelem az Isten tenyerén van. Ezt azért kell hangsúlyozni, ez azért van, mert a XIX. századtól kezdve fokozatosan a Bibliával foglalkozó emberek egyre jobban rádöbbentek arra, hogy ez nagyon fontos.

Mert nagyon fontos, hogy volt egy Felvilágosodás, aminek sok jó oldala volt, (és sok rossz oldala is,) ezt is el lehet mondani. A Felvilágosodásnak a nagy tévedése az abban volt, amit Descartes úgy fogalmazott meg, hogy: Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Tudniillik ez azt jelenti, hogy a realitás csak „A” gondolkodás szintjén van. A realitás az, amit empirikusan tapasztalhatok, vagy logikailag felérek. A Felvilágosodás száműzte az irracionálist, és száműzte a transzcendenst. Két idegen szó, száműzte egyrészt azt, hogy a lemérhető, megtapintható, érzékszervekkel elérhető vagy logikai eszközökkel kiszámítható valóságon túl is van egy valóság.

Ezt ugyebár a matematika is tudja, mert vannak irracionális számok, és azokkal lehet számolni, de ezt tudjuk mindnyájan, ha csak egy irracionális élményünk van. Hogy valaki miért szimpatikus és miért nem, azt nagyon gyakran elfelejtjük. Csak érezzük. Nem tudjuk megmondani, csak érezzük. Lényegében az emberi lét,- és erre is rá kellett döbbenni, – a XIX. sz. második felében. Bergson kezdte ezt, a nagyszerű filozófus Henri Bergson kezdett azzal foglalkozni, hogy nemcsak empirikus – tehát tapasztalati úton, – nemcsak logikai úton lehet megismerni a valóságot, hanem van egy egzisztenciális érzésünk is a valóságról. És ennek az egzisztenciális érzésnek a mélyén ott van az, – és ez a hitnek az alapja, -hogy a dolgok mögött van valaki. Ez az Isten. A racionalizmus ezt a felső vezetéket vágta el. Csak az van, amit én logikailag kiszámolhatok, és tapasztalhatok.

Dániel könyvének pontosan az a nagy üzenete, hogy nem. A racionális világ az nagyon fontos, de a racionalitás mélyén ott van egy irracionális valóság, a valóságon túli valóság, egy transzcendens valóság, és ez az Isten gondviselése. Lényegében a hit nem bizonyos hitpontoknak az elhívése, a keresztény hit tulajdonképpen nem más, mint ennek az irracionálisnak a segítségével megismerem a racionálist más oldalról.

Ezért mondtam azt, hogy a prófécia az nem előre leírt történelem, hanem felülről látott történelem. Az is nagyon érdekes, hogy ezeket a képeket látomásban látja Dániel. Nagyon érdekes, hogy a Jelenések könyvében is ez van. János azon gondolkodik Domitianus uralkodása alatt, hogy mi lesz veled kereszténység, jön a császárkultusz, és hát a harmadik generáció az mindig egy kicsit lazázik, ez mindig így van a hitbeli kérdésekben.

Mi lesz veled kereszténység?

És akkor a 4. fejezet 1. verse azt mondja: engem elragadott a lélek fel a mennybe, és onnan megmutatta, hogy mi lesz a földön. Miért van ez ilyen furcsán? Mi lett volna, ha Páthmos szigetén Isten egy filmben lejátszotta volna neki a történelmet. Nem.

Jánosnak is meg kell látni azt, hogy a prófécia az nem történelem, hanem felülről látott történelem. Felülről kell meglátni azt, hogy Isten szempontjából hogy is vannak az események. Egy más dimenziót kell meglátni. Nemcsak a horizontálist, a történelmi horizontálist, hanem a vertikálist is, hogy felülről is irányítanak mindent, és a világon nincsen véletlen. Ezért a hit tudják mi?

Megértett tapasztalat. Az én életemben is ez a hit. Egyszer csak megértem, hogy hoppá, ez nem volt véletlen. Jaj, de jó, hogy így történt. Nem? Vagy hoppá, ez nagyon fájt, tehát nem jó ajtón akartam kimenni, hanem a falon akartam átmenni. A hit az tulajdonképpen ez: megértett tapasztalat.
Éppen ezért most a látomás fordul. Azt olvassuk itt, hogy ezek után a képek után jön a képnek a kiegészítése. Azok közül az egyiken, már a négy szarv közül, amiről olvastam, – és most a 9. versnél tartok,- egyetlen egy kicsi szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. Felnőtt egészen az ég seregéig, és földre dobott néhányat ezekből a csillagokból, és összetaposta őket, meg a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, feldúlta a szent helyet, sereget rendelt a mindennapi áldozat ellen bűnös módon és földre terítette az igazságot, minden tette sikerült. Itt is megjelenik a kis szarv. És ez azért érdekes, mert itt most nem egy állatról van szó, tehát birodalomról, hanem egy uralkodási rendszerről, a szarvból kinőtt kis szarvról.

Az az érdekes, hogy a kis szarvnak a mondanivalója az, hogy míg a földiek horizontálisan nagyobb birodalmat akartak északra, keletre, délre, ő is megteszi ezt, de van egy plusz, egy máshol nem tapasztalt valami. Az ég és a föld, az ember és az Isten kapcsolatába áll be valami.

Itt megjelenik egy döntő szó, amiről rengeteg teológiai tanulmány készült, én csak röviden mondom el, mert ha ezt mind elmondanám, akkor egy hétig kellene mondanom. Héberül így van ez a szó, hogy tamid. Ez azt jelenti: a mindennapi,. Itt a fordítás nagyon helyesen úgy mondja, hogy elvette a mindennapi áldozatot.

Persze ezt az ószövetségi ember nagyon jól tudta, hogy mi volt ez a mindennapi áldozat. Ha mondjuk, visszamegyünk úgy lélekben az ókorba, Palesztinába, vagy a pusztai vándorlás idejére, vagy akár a bírák korába, akár a királyok korába, akkor az áldozati rendszernek az volt az alapja, hogy az áldozatot lényegében én vittem, de nem én vittem.

Ez az ellentétes mondat azt jelenti, hogy a Biblia mindig hangsúlyozza, hogy Isten adja helyettem az áldozati bárányt az oltárra. Tetszik ezt érteni? Az enyém a bárány, megfogom ezt az egyéves bárányt, elviszem a templomba, a pap hátracsavarja a fejét annak a báránynak, a saját bárányomat, a legszebbet, a kezembe adott késsel nekem kellett elvágni a torkát. Mert ő az én bűnömért halt meg. Ezért van, hogy Jézus az Isten báránya.

Innen jön a fogalom az Újszövetségbe. Csakhogy el szoktunk felejteni valamit. Ezt az áldozatot nekem csak akkor lehetett bemutatni, hogyha a templomban a mindennapi áldozatot bemutatták a papok. Mi volt ez a mindennapi áldozat? Ez a reggeli és estéli áldozat volt. Dániel könyvéből látjuk azt, hogy ez milyen fontos volt Dánielnek, hogy reggel és este imádkozott Jeruzsálem felé, mert ez a mindennapi áldozat azt szimbolizálta, – és az ókori ember ugye szimbolikusan gondolkozott és nem logikailag, – hogy az ég és a föld között kapcsolat van.

Az ég és a föld nem válik el egymástól. Az ég és a föld közé nem lehet betenni valami mást. Az összes pogány vallásnak, – és a zsidóságot mételyező pogány szokásoknak is – itt van az alapvető problémája. Van más közbenjáró? Nincs. Az ég és a föld közé, az én személyes hitvallomásom és Isten közé senki nem léphet. Csak a bárány vére, az, ami közvetít. Amikor arról van szó, hogy elvenni a mindennapi áldozatot, és feldúlni a szent helyet, akkor erről a rövidzárlatról van szó. A kereszténységben is, az ókorban is mindig akkor került veszélyes helyzetbe az Isten népe, amikor ez a mindennapi áldozat, a menny és a föld kapcsolata rövidzárlatos lett, valaki más közbenjáró ember és Isten közé odalép. És beáll a rövidzárlat. Lényegében Dániel ezért akar visszamenni Jeruzsálembe, azok a hithű zsidók nem voltak sokan, az összes zsidóság 10%-a, akik visszamentek Círus rendelete kapcsán éppen a Szentföldre, azért az áldozati oltárt állítják először helyre, majd a templomot, és csak utána a falakat Nehémiás idején, mert ez a szimbólum döntően fontos volt. Ég és a föld összefügg. Nincs közötte semmi más.
Azóta a vallástörténelemben és a keresztény egyháztörténelemben is nagyon sok ilyen közbevetés alakult ki. Most pedig azt értük el, hogy valahogy a XXI. sz. emberének bezárult az ég. Nem? Azt mondjuk, ott van az Isten fenn, ezt nem tagadjuk, és itt vagyunk mi, de valahol elvágták a forró drótot. Nem? Imádkozunk még, de ezek az imák nagyon sokszor ilyen „jaj, Istenem” imák, mert már se jobbra, se balra, se előre, se hátra nincs kiút, hát akkor imádkozunk, hátha bejön.

Ezt nem véletlenül mondom, múlt héten mondta valaki, hogy te, imádkozz, mert hátha bejön. Tetszik ezt érteni? Vészkijárat-hit. Vészkijárat-hit. Ez a XXI. századnak a baja. Mi a baj? Megszakadt az ég és a föld között a kapcsolat. Ezért van egy közbenjáró. Ki ez az egy közbenjáró?

A Zsidókhoz írt levélben van leírva, – és akik itt voltak a Bibliai Szabadegyetemen tudják, hogy – ez az igaz Jézus Krisztus. Jézus Krisztusból lett egy történelmi személy, lett egy vallásos hős, lett belőle dogma, tanítás, ez mind nagyon jó, ez mind igaz. Csak Jézus Krisztusnak az igazi szerepe az abban van, hogy ő a közbenjáró. Nincs más, egyedül Jézus. Mi mindig megpróbálunk még középakolni még valakit, valakiket. És itt van a rövidzárlat. A kis szarv egész története ezt mondja el a 7. fejezetben, a 8-ban is. Olvassuk tovább, mert nincs vége a látomásnak.

A látomás után megint egy képváltás következik. Így folytatja a 13. vers: „Azután hallottam…” Ez megint nagyon érdekes, Dániel könyve 4. fejezetében is láttuk azt, hogy először van egy látomási kép, és utána van egy hallási kép, „…hallottam…” Kinyílik a menny megint, nagyon érdekes, tessék megnézni, hogy amikor az Isten valami hosszútávút akar mondani, – úgy mondanám a keresztényeknek, hogy az egész üdvtörténetre nézve fontos dolgot akar mondani, – az mindig a mennyben hangzik el.

A Jelenések könyvében egy nagyon érdekes dolog, hogy mindig a mennyben hangzanak el ezek a dolgok. Kinyílik az ég, és hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál?
Nyilvánvalóan Dánielt is ez érdekli. Dániel is nagyon jól átéli azt, amit megpróbáltam elmondani, – és a XXI. századi hívő emberek is átélnek, -hogy a mennynek és a földnek ez a közvetlen kapcsolata létkérdése minden hitnek, a keresztény hitnek és a zsidó hitnek, az ószövetségben a hit volt ez.

Ez létkérdés! A menny és a föld kapcsolata. Meddig tart még ez? Hiszen nincs Jeruzsálemi templom. Meddig tart még, amit a mindennapi áldozatról és arról a szörnyű bűnről mondtál, hogy ez a kapcsolat elvágódott?

És akkor egy másik mennyei lény válaszol. Még a tetejébe hozzátesz egy másik kérdést,- azt se hagyjuk ki, – hogy: Meddig lesz kiszolgáltatva a Szentély, és meddig tiporja azt a „sereg”, amit a kis szarv hatalma jelképez? Ezt válaszolta: „….2300 este és reggel, azután a Szent hely visszanyeri igazi rendeltetését.”

Ez egy nagyon érdekes kijelentés. Ritka az úgynevezett idői prófécia. De Dániel ezt nagyon jól ismeri, mert ő írja ezt a könyvet, ismeri az apokaliptikus nyelvet hogy ez a 2300 este és reggel egy időegységet, magyarul évet jelent, ez volt az apokaliptikus próféciákban mindenütt a szabály.

És itt vége a látomásnak. Becsukódik a menny, és ott marad Dániel kétségbeesve. Ő nem a Szentély mennyei mintájára gondol, hanem Dániel csak Jeruzsálemet látja. Mert a Szentély úgy jött létre, – megint Bibliaismerőkhöz beszélek, – Mózes 2. könyvében megtanultuk, hogy a Sinai hegyen Mózes látomásban látta, hogyan kell kinézni a Templomnak. Salamon temploma is ugyanerre a rendszerre épült.

De itt most a mennyei templomról van szó. Arról, amit a földi templom szimbolizál. Az ókori ember mindig szimbolikusan gondolkodik. A templom nem egy épületet jelent a mennyben, hanem egy nagyon fontos szolgálatot jelent a mennyben.

A megváltás tervének egyik szimbóluma. Most mi lesz? Dániel arra gondol 2300 év? Mi lesz velünk? A következő fejezet majd elmondja, hogy ő számon is kéri az Istent, hiszen Jeremiás azt mondta, hogy 70 év, – te mondtad Jeremiásnak, – és most már a 70 év végén vagyunk. Hogy van ez?
Ezért hát most kell következni a magyarázatnak. Isten nem hagyja ebben a dilemmában Dánielt.

„Amikor én Dániel ezt a látomást láttam, és kerestem az értelmét, egyszer csak elém állt valaki, aki egy férfihoz hasonlított, és emberi hangon hangot hallottam az Ulai felől, amely így kiáltott: Gábriel, magyarázd meg neki ezt a látványt!”

Jön az isteni segítség, hogy Isten elküldi Gábrielt, magyarázd el neki ezt a látványt, a látomást. Odajött, ahol álltam, én pedig megrémültem jöttére, és arcra borultam. Ez megint egy tipikus dolog, amikor Isten belép a téri-idői világba, akkor mindig ez a félelem vesz erőt az embereken. Ézsaiás elhívatási látomására tessék gondolni, a 6. fejezetben, és sok mást lehet mondani, hogy „….jaj nékem, mert én tisztátalan ajkú ember vagyok…”

Ugyanezt éli át minden próféta. Akkor ezt mondta nekem: Értsd meg ember fia, hogy a végső időkről szól ez a látomás. Ez egy nagyon fontos bejelentés.

Ez, hogy a végső időkről szól ez a látomás, nem a kecskebakra, meg a kosra vonatkozik, hanem arra, ami Dánielt igazán érdekli és izgatja. Ember fia, ez a végső időkre, a történelem célba érkezésére szól. A végidőket azért nem szeretem, mert a végidő olyan pejoratív értelmű valamivé lett. Valamikor a XIV. században kitalálták a haláltánc fogalmát, hogy beletáncolok a nagy semmibe, a nagy nihilbe, itt a világ vége.
Én nem hiszek a világ végében, ezt mindig el szoktam mondani, én Jézus visszajövetelében hiszek, mert keresztény vagyok. A keresztény nem a világ végében hisz, a világ célba érkezésében hisz. Nagyon érdekes a görög szó, az Újszövetség használja ezt a teloszt. Hogyha láttak maratoni versenyt, mondjuk Athénből közvetíteni, akkor a célszalagra ez van írva: telosz. Mert ez görögül a célt jelenti.

Tehát igaz, hogy a pálya vége, de nem végelgyengülésig fut még a maratoni futó sem, hanem a célba akar beérni.
És ez a céltartalom, ami nagyon fontos. Tehát erre a célba érkezésre szól, ez a célba érkezés látomása, mondja a magyarázó angyal – Gábriel – Dánielnek. Amikor hozzám beszélt, ájultan estem a földre, de ő megérintett és talpra állított, majd ezt mondta: Én tudtodra adom, hogy mi történik, amikor véget ér a harag. Mert meg van szabva a vége, és ez a vég a célba érkezés.
Ez a másik nagyon fontos tanulsága az egésznek. Elmondtam, hogy miért beszél a prófécia történelemről. Azért beszél, hogy mi ne egy taposómalomnak lássuk a világtörténelmet. Nem úgy van, hogy „hát, mindig volt valahogy,…” Az emberek azt szokták mondani, majd csak kibekkelem valahogy ezt az életet, mindig volt valahogy, mert ez, mert az, mert amaz, de majd csak lesz valami, majd csak kibírjuk ezt.

A keresztény embernek nem ez a történelmi tudata. A keresztény ember azt tudja, hogy a világtörténelem ura egyrészt Isten, másrészt pedig azt tudja, hogy a világtörténelem az célba ér. Nem az eszkimó szín, nem a falanszter a vége a világtörténelemnek, hanem a világtörténelem célba ér. A megváltás nem egy állóháború, a megváltás az célba érkezés. És ez az, amit nagyon világosan kell látni.

Menjünk csak tovább. Utána az angyal elkezdi magyarázni, a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya. Ugyebár ezt tudtuk, kitaláltuk, de elmondja az angyal is, hogy kételyünk ne legyen. A szőrös bak a görögök királya. A két szeme között lévő nagy szarv az első király, Nagy Sándor, amint már tudjuk.

Hogy letört, és helyére négy nőtt, az azt jelenti, hogy az ő népéből négy királyság lesz, de nem olyan erős, mint volt az ELSŐ. Az ő uralkodásuk végén, a bűnök tetőfokán előáll majd egy bősz tekintetű király, a kétértelmű beszédek mestere, hatalmas erejű lesz, de nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog pusztítani, minden tette sikerül, pusztítja az erőseket, a szentek népét, okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében, és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. Ez a kis szarvnak a sorsa.
Lehet, hogy nagyon-nagy hatalmat kellett/lehetett kifejteni abban, hogy az eget a földtől elválassza, hogy a mindennapit tönkretegye, lehet, hogy óriási befolyásra lehet szert tenni, óriási hatalmi koncentrációt lehet létrehozni, de ez kéz érintése nélkül összedől, mint a bábeli torony. Ezt nem véletlenül mondom, mert a héber ugyanazt a szót használja, mint a bábeli toronynál, amikor a torony az egeket eléri.

Ugyanazt a szót használja, ugyanennek a szógyöknek az egyik formája van itt a héberben.
Mert lehet Bábel tornyot építeni, mindenkinek van ilyen maszek Bábel tornya, nem? Ez a mai keresztény embernek a mindennapi valósága. Nem? Ezt Karinthy is észrevette Bábel tornyáról. Remek írást írt Bábel tornyáról, sőt Déry Tibornak is a Mindennapok Jegyzeteiben van egy nagyon nagyszerű írása Bábelről, – ők ugyan nem teológusok, – mégis meglátták azt, hogy mindig felépítünk egy ilyen magunk építette Bábel tornyot.
Tessék megnézni, hogy minden politikai próba meg minden ilyen egy Bábel torony. Felépítjük, majd így elérjük az eget, elvtársak oda vettük az irányt. Ugye még tetszenek emlékezni rá? Majd az ötéves tervekkel, majd evvel, majd avval, majd így, majd úgy. Ezek Bábel-tornyok. És ezek kéz érintése nélkül lerombolódnak, ahogy a Bábeli torony is. Ez a mai Babilon. És ez a sorsa.
Eddig a látottakról.
És most Dániel áll, tele aggodalommal, már gyengén a felelősség súlya alatt, azt olvastuk, hogy „amikor hozzám beszélt, ájultan estem a földre, de ő megérintett, talpra állított..”

Most következne a hallott látomásnak a magyarázata. És el is kezdi az angyal: „..az estéről és a reggelről szóló látomás színigaz. Te azért zárd be ezt a látomást, mert távoli időkről szól””.

Dánielben megint ott van a nagy kétely: Mi lesz Jeremiás 70 évével? Mi lesz a földi Jeruzsálemmel? Hiszen hát én Susán várában azért vagyok, mert érzem azt, hogy az Újbabiloni Birodalom, amelyik fogságba vitte az én népemet, az összedőlt, mint a kártyavár, most mi lesz velem? Akkor azt olvassuk: „Akkor én Dániel összeroskadtam, napokig beteg voltam, de aztán fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett, ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott.”

Itt a vége a fejezetnek.
Én is ilyen Szabó-családosan, – emlékeznek rá, – ugyanígy fejezem be, mert a 9. fejezet ezt folytatja. Mi ennek a különös látomásnak az igazi értelme?
Mert a lelki tanulság világos:
…A történelem ura Isten.
…A mennyet a földtől nem lehet elválasztani.
…Nincs más közbenjáró csak egyedül Jézus Krisztus.
Ezt a Zsidókhoz írt levél és Pál levelei elmondják.
Nagyon sok ilyen politikai-gazdasági stb. „messiást” termelt a világ, és nagyon sok politikai-gazdasági, kulturális – „messiás” – hívőnk van. Ez a babilóniai torony, a Bábel tornya, ami összedől. De mi az isteni terv, ami elvezet a célig?
Ez a 9. fejezetnek a tartalma.

Ezért itt fejezem be, és kérem Önöket, hogy jöjjenek el a 9. fejezetet is meghallgatni. Köszönöm a türelmüket, figyelmüket, Isten áldja meg Önöket.
Viszontlátásra!