Spejzolás hívő módra

Kedves Palánta-Olvasóm!
Legutóbbi levelünkben beszéltünk egy férfiról, Zoltánnak neveztük, akit meggyógyított az Úr rákos daganatból. Ő mesélte el, hogy korábban mindig elhunyt apukájához imádkozott, hogy gyógyítsa meg őt, de egyszer csak egy hang hallatszott – ahogy ő mondta: a huszonötödik órában – s így szólt hozzá: „A te apukád meghalt, én a te Atyád vagyok, aki élek. Én meggyógyítalak téged.” (Múlt heti levelünkből a teljes történetet elolvashatod ITT)
Róla és társairól szól ez a történet is. És arról, hogyan változtatja meg Isten a szíveket, a dolgok fontosságát. Ott, ahol Jézus Krisztus jelen van, az emberek – gyerekek és felnőttek is – éhesek lesznek az Igére. Vágyni fognak Őutána, Vele akarnak élni. Roland is erről számol be:
A héten a Gyorskocsi utcában kb. 15-en lehettek a „misszión”. Ott ültek körben, és a Példabeszédek 4:20-22-őt olvastam: „Fiam az én beszédeimre figyelmezz, az én szavaimra hajtsd fülemet. Ne távozzanak el a te szemedtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség.”
Éppen arról beszéltem nekik, hogy mennyi minden kéri az embereknek a fülét és szívét, amikor ebben a pillanatban benyitott egy zászlós asszony, papírral a kezében: „Szabó, Nagy, Horváth, jöjjenek spájzolni!” (a neveket megváltoztattuk)
A spejzolás az azt jelenti a börtönben, hogy azon a napon ők vásárolhatnak a kantinban. Ez nekik kikapcsolódás, költhetik pénzüket, amiért megdolgoznak, vagy amit kapnak a kintiektől, és vásárolnak Colát, csokit, olyasmit, amihez egyébként nemigen juthatnak hozzá. De aki később megy a kantinba, annak kevesebb jut, mert addigra a jó dolgokat az előttük lévők felvásárolják. Ha spejzolás van, akire rákerül a sor, az mindent felejtve rohan, és azonnal spejzol. Van, aki ilyenkor le se jön a misszióra…
Tehát ott ül velem szemben a 15 fogvatartott, én arról beszélek, hogy Isten Igéje az a kincs, amit keress, ami gyümölcsöt terem az életedben, „mert életük ezek azoknak, akik megnyerik”, amikor belép be ez a zászlós asszony, és elmondja a három nevet.
Akkor az egyikük –éppen múlt heti levelünk főszereplője -hátrafordul, és így szól: „Hát, én most nem mennék.” Nagyra kerekedik a zászlós szeme, néz rá: „Maga nem jön? Megőrült?” Erre a másik kettő is mondja: „Én most maradnék.” A zászlós – értetlenül: „Mit csinál maga itt Szabó?”
S ő – akit meggyógyított az ÚR – ezt mondja: „Zászlós asszony, értse meg, én MOST SPEJZOLOK. Mi most spejzolunk. Elrakjuk a nehéz időkre. Mi most kapjuk a mennyből az üzenetet, mi most spejzolunk.”
„De hát így lemaradnak a jóról, el fog fogyni, az, amit akarnak…” „Nem baj, mi most spejzolunk, ez a miénk!”Na, hát ez az én bizonyságtételem, hogy Isten Igéje ilyen drága kincs. Nincs semmi, ami ezzel fölér. Én így jövök istentiszteletre. Én spejzolok. Mert ebből élek, ebből prédikálok, ebből gyógyulok, ebből van a gazdagításom, az Isten Igéje az, amit meghallgatok, az válik bennem teljes életté. Így prédikálok, így készülök fel, és így hallgatom az Isten Igéjét.
Szeretettel: dr. Kováts György. (120925)
Ezt a levelet a
PALÁNTA GYERMEK-LÉLEK-MENTÕ
küldte Önnek.