Az első Thessalonikai levél (BSZE Pécs 2012)

A Bibliai Szabadegyetem előadásairól hangfelvétel készült. Ebből közlök  egy páli levelet. (Dénes Ottó)

BSZE Pécs. I. Thesszalonikai levél (dr Szigeti Jenő)
Sok szeretettel köszöntöm Önöket.
Egy nagyon izgalmas problémával szeretném kezdeni ezt az előadást.
Pál apostolnak az Első Thesszalonikai leveléről van szó, ami talán Pálnak az első levele, és esetleg a legrégebbi újszövetségi irat. Ezt egy kicsit közelebbről is meg kell vizsgálni, hiszen egy levélbe beleolvasni mindig nagyon izgalmas dolog. Az I. századnak van egy titka.
Ez volt a Pax Augusti, azaz Augustus békéje. Az I. század volt az általunk ismert történelemnek az első globalizációs százada. Amikor a Földközi tenger lényegében beltengere volt a Római Birodalomnak a perzsáktól egészen a Gibraltárig, a Rajna alsó folyásától a Szaharáig, ha húzunk egy nagy kört, ez EGY városnak az uralma alatt levő hatalmas birodalom volt.

Ebben a birodalomban, mint minden ilyen nagy adminisztratív egységben, elindul az elidegenedésnek egy nagyon érdekes formája.
Az emberek egyre távolabb kerülnek egymástól, és kialakul az, amit David Riesman úgy mondott: a magányos tömeg szituációja. Ezért nagyon fontosak voltak azok a levelek, amik az Újszövetségben találhatók. Ha megnézzük az Újszövetséget, akkor a 27 újszövetségi iratból 21 levél, és ez nem véletlenül van így.

A levél egy nagyon intim műfaj. Valakit megszólít, valakit valamerre elvezet, valamire rámutat. Ha még azt is hozzá vesszük, hogy az ókori embereknek ezek a levelek, az Újszövetség levelei, felolvasásra szánt levelek voltak, akkor különlegesen érdekes az, hogy bepillantást nyerhetünk abba az újszövetségi istentiszteleti formába is, ami az újszövetségi embert, az újszövetségi első gyülekezetet jellemezte.

Ez meg azért izgalmas, mert gondolják meg hogy Jézus 31 táján szenvedett kereszthalált a Golgotán. És 100 körül, durván 70 év múlva, 31-től 100-ig, az egész akkor ismert világon, a Római Birodalom határain túl is ismert volt Jézus Krisztus neve. Megkérdezhetik, hogy miért? Hogyan? Nem volt tömegkommunikációs forradalom, nem volt közlekedés úgy, mint ma, nem lehetett repülőgépre ülni, és hamar a föld másik végére eljutni.
Hogy lehet, hogy Örményország határától, Gibraltárig az egész akkor ismert világon Jézus Krisztus nevéről beszéltek az emberek. Ennek az előzménye egy nagyon érdekes valami volt. A zsidóság ebben az időben nem csak Palesztinában élt, sőt a zsidóság kétharmada az első században nem Palesztinában élt, csak egyharmad élt Palesztinában.

Önök már művelt, Bibliaismerő emberek, bizonyára tudják, hogy a babilóniai fogság nem olyan fogság volt, mint mondjuk a Gulag. A babilóniai fogság egy áttelepítés volt, és az áttelepített emberek az új országban szabadon élhettek. Ez a szabadság adott a zsidóságnak óriási nagy erőt arra, hogy gazdaságilag is nagyon hamar talpra álltak, hiszen a zsidók földje, Palesztina akkor már elkezdett sivatagosodni. Akkor kezdődött el az a folyamat, aminek a visszafordításán dolgozik a mai Izrael, hogy a kibucokban felhordják a völgyekből a teraszosan kiépített hegyoldalakra a földet újra.
Tudniillik a zsidó háború során – főleg Jeruzsálem ostrománál – az ostromgépek miatt ki kellett irtani a fákat, mert, hogy az ostromgéphez sok fa kellett. Amikor kiirtották a fákat, a termőtalajt lehordta a korai és késői eső, ami nagy, vad zivatarokkal szokott jönni ezen az égövön, így nagyon hamar elsivatagosodott az ország. Egy ilyen vert országból bekerültek a virágzó Újbabilóniai Birodalomba, a káldeus Babilonba.

Ez a káldeus Babilon akkor azért élte a virágkorát, mert kitaláltak valami nagyon érdekeset. Ez a nagyon érdekes valami az az volt, hogy a hajózás a Kr. e. VI. században meglehetősen gyorsan fejlődött, és az indiai áruk a Perzsa öblön keresztül, a Tigrisen és az Eufráteszen keresztül Babilóniáig feljöttek.

Igen ám, csak ezeket a drága indiai árukat, amik különlegességek voltak, egy más kultúrából jöttek, teríteni kellett, el kellett adni. Ennek a nagyszerű piaca a Földközi tenger medencéje volt. A kapcsolópont Tírusz és Szidón, a föníciaiak, akik tudjuk a római történelemből, az európai történelemből, az első nagy hajós-kereskedő nép voltak. Igen ám, csak biztosítani kellett Babilontól Tíruszig, Szidónig az utat. A sivatagon keresztül nagyon nehéz lett volna szállítani, ezért az ún. termékeny félholdat, – az Arab sivatag fölötti termékeny félhold, ez amolyan félhold alakú a térképen – kellett meghódítani.
Szerencsés helyzet volt, mert az Asszír Birodalom ekkor omlott össze, méghozzá a médek támadása miatt, de azért a babilóniaiak is besegítettek. Babilonban kialakult egy érdekes hármas uralom. Egyrészt, egyik oldalon ott voltak a kereskedők, akiknek ideológiai támaszt adtak a papok, de kellett egy katona népség is, és ezek voltak a káldeusok. Így hát ez a hármas hatalom egy gyors, alig 80 évig tartó világbirodalmat hozott létre, ebbe a világbirodalomba kerültek be a zsidók Ez a világbirodalom szétesett, utána a perzsák egy más nemzetiségi politikát folytattak, sokkal kedvezőbbet, mint a korábbiak.
Sokkal több autonómiát adtak a népeknek. Jeruzsálemben is megépülhetett újra a templom, stb. Ezsdrás, Nehémiás könyve beszél erről. Viszont ez azt jelentette, hogy a zsidóság nem igen akart visszamenni az ősi hazába, hanem megmaradtak zsidónak szerte a világon.

A IV. századra viszont a hellenista világ bontakozott ki, a hellenizmus egy világkultúra volt, mindenki görögül beszélt az I. században, a rómaiak is görögül beszéltek, ha adtak magukra valamit. A nemzeti nyelvek mellett a görög egy általános nyelv volt, mindenki beszélte, Jézus is beszélt bizonyára görögül. Ezen a hellenista világkultúrán épült fel a Római Birodalom is. A városokban ottmaradtak a kereskedő telepek, a zsidó kereskedő telepek, és a kereskedő telepek mellett a zsinagógák. Így volt ez Thesszalonikában is. A mai Szalonikiben.

Nézzük először ezt a Thesszalonika nevű várost. Tudjuk, hogy hol van, a térképen bizonyára megtalálják. Egy nagyon jelentős közlekedési gócpont volt. Miért? Egyrészt ide nagyon sok hajó befutott. Kis-Ázsiából jöttek a hajók, és a Római Birodalom többi részéből, Egyiptomból, a part menti hajózással jöttek a hajók. Itt volt egy nagyon fontos szárazföldi közlekedési csomópont.

Egyet el kell mondani. A Római Birodalomban a katonák nemcsak harcoltak, hanem profi módon utat is építettek. Kicsit rosszmájúan azt szokták mondani, hogy amelyik magyarországi út jó út még most is, azt a rómaiak építették. Hát ezt csak a rossz májam mondatja, de azért így van. Szóval profi módon utakat építettek, és nem csak utat építettek, hanem minden napi járóföldre fogadókat. Tehát a világkereskedelmet megpezsdítették ezzel. Csakhogy az úton nemcsak a kereskedők jártak, hanem az eszmék is. Pál is ilyen nagy utazó volt.

Pál is városról városra ment. De milyen város volt ez a Thesszaloniké? Ahogy mondtam az utak városa is. Van egy út, a Via Egnatia, ami Keletről Rómába vezető út volt, egy nagyon fontos út, nagyon vigyázták a légiók, és nagyon rendben is tartották. Ez itt ment át Thesszalonikén. De nemcsak átment itt, hanem itt ágazott el észak felé az az út, ami egészen Pannóniáig eljött, tehát a mi hazánkig. Pécsig eljött, ha így vesszük, és ezen az úton is rengeteg ember járt. Ezért Thesszalonika egy nagyon fontos csomópont volt, nagyon erős zsinagógával.

A város nem olyan régi volt, 315-ben Nagy Sándor sógora, Kasszander volt az alapítója, aki nagyon hamar észrevette, hogy ez egy nagyon fontos hely, és itt katonai tábort kell létrehozni. És amikor a rómaiak kezdték kelet felé is bővíteni a birodalmat, Kr. e. 145-ben, amikor elfoglalták Macedóniát. Macedónia déli része egy más provincia volt, az északi is egy más provincia volt, a déli provinciának ez lett a fővárosa. Vallásilag is nagyon érdekes volt, egy nagyon erős zsinagóga volt, ahogy említettem. Ezen kívül nagyon erős volt Thesszalonikában az egyiptomi Íziz, Ozirisz kultusz. nagyon érdekes, de ez volt Pannóniában is.
Újra és újra a római kori romok között mindig találunk Íseumokat, Szombathelyet említem vagy Aquincumot, vagy akár Tácot, ami akkor Gorsium volt, és így tovább lehetne sorolni, sőt Pécset is, csak Pécsett ez nincs még feltárva. Tudjuk irodalomból, és sok-sok apró emlékből, hogy volt. Ugyanakkor a rómaiak is egy kicsit szent városnak tartották Thesszalonikát. Ez a város egy fontos stratégiai pont volt Pálnak, aki mint bizonyára látták már a korábbi tanulmányaik alapján, meglehetősen rendszeresen próbálta a Krisztus ügyét képviselni az akkor ismert világon.

Hogy jött létre a gyülekezet? Pál 50 tavaszán járt ebben a városban először. Ezt majdnem biztosan tudjuk. Hogy most hogyan tudjuk kiszámolni ezt Pál életéből, ezt nem mondom el. Filippiből jött, Filippiben alakult az első európai keresztény gyülekezet. A filippiiek támogatták Pált ebben a misszióban, és ő itt is úgy kezdte ezt a missziót, mint ahogyan szokta.

Elment a zsinagógába, és a zsinagógában elkezdett Jézusról beszélni, mint az Ószövetség megígért Messiásáról Ki is dobták a zsinagógából annak rendje és módja szerint, ahogy szokták Pált, és Pállal ekkor elmentek az istenfélő emberek. Így mondja az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv, ahol a 17. fejezet beszél a thesszalonikai munkáról.
Istenfélő emberek, azok az emberek, akik pogány létükre eljártak a zsinagógába, Ez nem volt egy kis szám. Tudniillik, a Római Birodalomban a szinkretizmus kapcsán, tehát, ahogy a vallásokat összeegyeztették, valami olyan jött ki ebből, gondoljuk el, mintha egy festőművésznek van egy palettája, és azon minden színt egyszerre úgy összekevernek egy géppel. Lesz egy mocsokszürke.
Nahát, ilyen mocsokszürke vallás lett a görög-római vallás, inkább adminisztratív vallás volt, mint igazi vallás, ami etikai értékeket ad. Ezért a kereső emberek nagyon hamar megtalálták a zsinagógát, ahol az Ószövetség erkölcsei alapján egy magasabb rendű etikai vallásnak a hívei lehettek. Viszont a zsidóság nem szívesen vette fel ezeket az embereket a zsidó közösségbe, ezért eljártak oda, mint körül nem metélt, és igazán nem zsidó emberek, de viszont itt élték meg a maguk hitét.

Nagyon alaposan ismerték a Bibliát ezek az emberek, és Pál, amikor kidobták a zsinagógából, ezeket az embereket gyűjtötte össze, akiknek a száma sokszor meghaladta a zsinagóga tényleges híveinek a számát. Az efézusi zsinagógának a romjait ismerjük, én is jártam benne, az kb. tízszer akkora volt, mint ami elég lett volna azoknak az embereknek, akik tulajdonképpen zsidók voltak Efézusban. Miért épült ekkora zsinagóga?

Azért, mert még ennyi ember elment. A tényleges zsidók csak 10% körüli népessége lehetett a zsinagógának. Így alakult meg a thesszalonikai gyülekezet. Nem sokáig tudott Pál ebben a gyülekezetben működni, leírja az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 17. fejezete, hogy nagyon hamar a zsidók, – mivel nagy konkurenciát láttak Pálban, aki egyébként kiválóan képzett teológus volt,  ugyanakkor egy elkötelezett misszionárius is, ezért igénybe véve meglehetősen nagy társadalmi befolyásukat, elüldözték Pált a városból.

Innen először Béreába, aztán Athénba, végül Korinthusba ment. De Pál szívében ott volt az aggodalom, hogy mi lesz veled thesszalonikai gyülekezet? Nem tudtam sokáig ott maradni. A lényeget elmondtam, gondolta magában Pál. És ezért nagyon hamar, talán egy éven belül 51-ben, vagy 50 végén, megíródott ez az Első Thesszalonikai levél.

A levél szerzője minden kétséget kizáróan Pál, aki aggódik a gyülekezetért. Ennek a levélnek az igazi tartalma egy olyan probléma, ami felmerült Pál elmenetele után a gyülekezetben. A kereszténységnek az volt az alapja, amit az apostoli hitvallásban úgy mondunk mi keresztények a 3. századtól fogva, hogy

„onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat”.

A kereszténység hódításának az alapja az volt, hogy a kereszténység a reménység vallása. Azt jelenti a reménység vallása, hogy visszavárja a keresztény Jézus Krisztust.
Egy globalizált világban gondoljuk el, hogy ez micsoda hatalmas erő. A globalizált világban, a Római Birodalomban senki nem tudta, hogy mi lesz vele. Amikor egy falu lesz a világ, ezt ma mi nagyon jól érezzük, akkor nem tudjuk kiszámítani azt, – most csak egy gazdasági példát mondok,- hogyha valami történik Japánban, a pénzügyi piacon, mondjuk a japán tőzsdén, az egy pár perc múlva a budapesti tőzsdén jelentkezik. Igaz?

És lehet, hogy fele annyit ér a fizetésünk és a pénzünk, hogyha történik valami. Ez egy borzalmas nagy létbizonytalanságot ad az embereknek. Én még az átkosban voltam először egy évig amerikai diák. Nekem az volt ott az érdekes, hogy ez a gazdag ország, amit először csodálva, szájtátva bámultunk, a csóró szocialista országból kimegy Amerikába valaki egy évre diáknak, (ez 79-80-ban volt,) akkor hogy lehet az, hogy az amerikai átlagpolgár állandóan aggódik.
Állandó feszültségben él, hogy jaj, mi lesz holnap. Ez a „jaj, mi lesz holnap” attitűd volt a thesszalonikaiak szívében is. És még ezt valami nehezítette. A levélből, hogyha figyelmesen olvassuk, Pál után jöttek olyan tanítók, akik azt mondták: Nem jó az, hogy ti egyből keresztények lettetek. Először zsidókká kell lennetek, körül kell metélkednetek, a zsidó nemzeti közösség tagjává kell lennetek, mert csak úgy lehettek keresztények. Pál ettől nagyon félti ezt az induló missziót.

Egyrészt ott van a gyülekezetben az a vágyakozás, hogy mikor jön vissza Jézus, másrészt pedig ott az a dilemma, hogy igaza van ezeknek a zsidó tévtanítóknak – csak mi mondjuk őket tévtanítóknak -, vándorprédikátoroknak, hogy először zsidóvá kell lenni? Viszonylag rövid ideig találkoztak Pállal, ezért Pál elhatározza, hogy tanítványát Timótheust küldi a gyülekezetbe, és próbálja erősíteni ezeknek az embereknek a hitét. Ebben az erősítő akcióban ez a levél tulajdonképpen Pál hozzászólása az egész dologhoz.

Mit tanít tehát ez a levél?
Azt lehetne mondani, hogy ez a levél a hálaadás levele. Azért a hálaadás levele, mert a levél fele tulajdonképpen egy hálaadás. Most ez nem különös, hogyha a páli leveleket ismerjük. Mert bizonyára már a korábbi levelek kapcsán tanultak arról, hogy egy levél hogy épül fel. Van egy címzés és egy üdvözlés, ami a korabeli levelezés szokása volt. De a páli levelekben mindig kibővül ez a címzés. Ez a címzés, ahogy Pál magáról beszél, mindig egy vallomás az ő küldetéséről.

A másik oldalon a címzetteknek a megnevezése, meg egy vallomás a gyülekezetről. És utána van egy üdvözlés, ami rend szerint volt a levélben. A görög-római levélben a salve volt, amit így lehetne fordítani „üdv neked”. A kegyelem az alapszava ennek az üdvözlő felkiáltásnak. Pálnál ebből lesz a „kegyelem néktek és békesség”.
Mellé teszi a héber köszöntést is. „Az Istentől, a mi Atyánktól, az Úr Jézus Krisztustól” minden levélnek az elején szinte ott van.

Utána következik egy levélkezdő hálaadás. Ebben a levélkezdő hálaadásban először is megfogalmazza a témát, hogy miről lesz szó. Ezt a levélkezdő hálaadást úgy lehet tekinteni, mint egy bevezető imádságot. Csakhogy a hálaadás mást jelent nekünk egy kicsit, mint az ókori embernek, mint ami az ókori keresztény számára jelentette a hálát. Mi úgy gondoljuk, hogy a hála, az a nyugta, amit adunk az Istennek azért, mert nagy kegyesen ő valamit cselekedett a mi életünkben.

Tehát először Isten cselekedjen, és utána hálát adok én. Holott ez nem így van a Bibliában. A Bibliában ez pontosan fordítva van. A hálaadás tulajdonképpen nem más, mint egy vallomás arról, hogy kinek ismertem fel Istent az én életemben. A hálaadás az nem hálálkodás. Hanem a hálaadás az az, – hogy egy kicsit költői módon mondjam – én felismertem, hogy Isten tenyerén van az én életem, Ő néz engem, és Ő gondot visel rólam.

Vallomás a gondviselő Istenről, arról az Istenről, aki nem hagy engem magányosnak lenni. Az én életemet ez az Isten befolyásolja, irányítja, az én életemet ez az Isten sok-sok nehézségen keresztül is vezeti. Ez tulajdonképpen a hálaadásnak a lényege. Ez viszont nagyon fontos volt a thesszalonikaiaknak.
Ezért hát vegyük elő ezt a levelet, és nézzük meg a felépítését.

Egy üdvözléssel kezdődik, az első verssel, és a hálaadással folytatódik. Ennek a hálaadásnak hat emelete van. Ezt a hatemeletes hálaadást fogom majd rögtön elmondani. Utána a hálaadás után jön egy buzdító rész, utána jön egy eszkatológiai rész, vagyis Jézus második eljövetelének a problémájáról beszélő rész.

Nagyon érdekes módon az eszkatológiai részt, – és ez egy döntő dolog, ezt majd szeretném egy kicsikét külön kiemelni -, egy etikai összefoglalás zárja. Elmondom már most előre, hogy miért fontos ez az etikai összefoglalás, és utána már csak az van, hogy a levelet lezárja a záró üdvözlettel, köszöntésekkel, stb. az apostol. Nagyon sokáig gondolkodtunk, mi egyháztörténészek azon, – mert eredeti szakmám szerint egyháztörténész volnék-, hogy miért van az, hogy az I. században nem jött el Jézus, holott közelre várta mindenki az I. században.

És hogy nem jött el Jézus az I. század végén, miért nem lett ebből egy nagy csalódás. Semmiféle nyoma nincs az egyháztörténetben, hogy valami törés vagy csalódás állt volna be a kereszténységben. Sőt, a kereszténység diadalmasan ment előre. Miért? Mi ennek az oka? Ha Pálnak ezt a levelét, egy kicsikét jobban, mélyebben tanulmányozzuk, rájövünk a válaszra. A válasz az, hogy az eszkatológia, a parusziáról, a Jézus visszajöveteléről szóló tanítás, nem egyszerűen valamilyen szent horoszkóp, amiből ki lehet számolni, hogy Jézus mikor jön. Ehhez hozzáadom, meg kivonom, meg elveszem, meg megszorzom, meg ezt csinálom, meg azt csinálom, beazonosítom. Nem ez a lényege.

Jézus Krisztus második eljövetelének várása egy etikai alapállás.

És ezt mondja el Pál a Thesszalonikai levélben. Mit jelent Jézussal járni úgy, hogy Jézus holnap jöhet. Mit jelent Jézussal járni úgy, hogy én két lábbal az életben vagyok. Jézus példája szerint lehet tudni Máté evangéliumából vagy Lukács evangéliumából:
„Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két ember fekszik egy ágyban – ahogy Lukács mondja -, két asszony őröl egy malomban, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.”
Hogy lehet két lábon benne élni a mindennapi életben, úgy, hogy várom Jézust. Lényegében ez a megoldás.

Nem a számítgatás, hogy mennyi van még hátra, ej, ráérünk arra még. Vagy nem valamilyen mesterséges pánikkeltés, hogy ijedtemben gyorsan keresztény legyek, mert ijedtében még senki nem lett keresztény. Hanem Jézus második eljövetelének az az igazi titka, hogy Jézus biztosan visszajön. Nem ez a kérdés!
A kérdés az, hogy értem jön-e, vagy nem. És hogy értem jön Jézus Krisztus, ez nem csak a végén izgalmas, hanem az értem jövő Jézus Krisztus a jelenemet befolyásolja, más ember vagyok az emberek között. Egy más értékrenddel rendelkező ember vagyok az emberek között. Ez volt az első keresztények óriási hódítása. Más az én értékrendszerem, mint a világnak. Más értékrendszer szerint gondolom végig a mindennapi életemet, és ez a más értékrend egy etikai támaszt ad ahhoz, hogy én ember legyek, ha kell az embertelenségben is.

Hogy én más ember legyek. A mai kereszténységnek is az a nagy problémája, – én azt szoktam mondani,- hogy viszonylag sok ember mondja magáról, hogy ő ilyen, olyan, amolyan vallású, és akad köztük keresztény is minden vallásban. Miért? Azért, mert a kereszténység azt jelenti, hogy ebben a feszültségben, hogy én előttem itt járt Jézus, és visszajön Jézus, Jézus két eljövetele közötti feszültségben élek.

Ez meghatározza az én mindennapjaimat. A Thesszalonikai Levélnek ez a nagy mondanivalója. Ez volt a kulcs arra, hogy az I. században nem számítgatni kezdték, hogy még mi van hátra, és még mi lesz. Az I. században tudtak Jézus Krisztus második eljövetelének a jeleiről, ami a mi életünkben bizony-bizony nagyon teljesedik, ami lényegében nem a mikorra ad választ, hanem hogy hogyan kellene sietni ahhoz, hogy Jézussal aktív kapcsolatba jussak?
Erről beszéltek az első században, de Jézus második eljövetele egy etikai kérdés volt. Mit jelent ez néked? Péter levele ezt úgy mondja, „amikor ezeket látjátok,” itt felsorolja a Krisztus visszajövetelének a jeleit, akkor „milyeneknek kell néktek lennetek, szent életben és kegyességben, akik sóvárogva várjátok Isten fiának a megjelenését.”

Pontosan ez a keresztény eszkatológiának a lényege. A keresztény eszkatológia egy ilyen etikai eszkatológia, tehát egy ilyen etikai alapállást vár tőlem.
Ezt lényegében az Újszövetség legrégebbi levelében, a Thesszalonikai levélben Pál már megalapozza.
Ezek után nézzük meg ezt a levelet.

Van egy címzés. A címzés is már érdekes, erről is sok mindent lehetne beszélni, a címzés is úgy kezdődik, hogy: Pál, Szilvánusz és Timótheus. Pál írja a levelet nyilván, de maga mellé veszi a tanítvány-társait, azokat, akik az ő tanítványai.
És ezzel azt akarja mondani, hogy most nem magánvélemény következik, hanem valami olyan, amiért közösen állunk, amire föltettük közösen az életünket, hogy nagy szavakat mondjak.

Az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban hívő thesszalonikaiak gyülekezetének: kegyelem néktek és békesség.
Ez egy rendes levélkezdés, azt is elárulja, hogy igen, az Atya Istenben és az Úr Jézusban hisz ez a gyülekezet. És rögtön jön a hálaadás. Most nézzük meg ezt a hatemeletes hálát.
Először azt mondja, hogy: Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban és stb. stb. ezt elmondja.Csak a lényeget emelném ki, ez az első hálaadás, ami tulajdonképpen az 1. fejezetnek a 2. versétől egészen a fejezet végéig a 10. versig tart.

Lényegében hálaadás a hit munkálkodásáért. Azért, hogy a hit az nem elhívést jelent. A mai kereszténységnek nagyon sokszor az a baja, hogy azt gondoljuk, hogy a hit nem más, mint az ész vészkijárata. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nagyon sok ember azt mondja, hogy eddig tudom, a fiatalokért hadd mondjam így, ez a tuti !

Ezt biztosan tudom, és amit nem tudok, azt hinni kell. Ezért a hitből valamilyen bizonytalan valami lesz. A hit az ész vészkijárata lesz. Eddig az eszem uralkodik, utána meg a hitem. Ez egyáltalán nem így van a Bibliában. A hit tulajdonképpen nem más, mint egy olyan aktív bizalom az Istenben, ami cselekedetekben ölt testet. Pontosabban nem érdemszerző jócselekedetekben, hanem úgy ölt cselekedetekben testet, hogy az én életemet befolyásolja.

Tehát a hit egy olyan motívum, ami engem ahhoz segít, hogy én Jézussal járjak, a jézusi életformát, ezt a másféle értékrendszert kövessem, ami a jézusi életrend. Ezt jelenti a hit. Itt már rögtön ezt mondja el, hogy: emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységeteket.
Elmondja azt, hogy hitből eredő, szeretetből eredő, és reménységből eredő. Eszünkbe jut biztos az I. Korinthusi Levélben a Szeretet Himnuszában, hogy „megmarad azért a Hit, Remény, Szeretet, e három, ezek közül legnagyobb a Szeretet.”

Ezért a gyakorlati hitért, ami tulajdonképpen nem más, mint bizalom, segít ahhoz, hogy megértsem az élet ezer dolgát, és itt felismerjem a helyes tennivalókat. Ez az a hit, amiért hálát ad az apostol. És akkor elmondja: Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben stb. Elmondja azt, hogy láttátok a mi életünket, hogy ez egy életforma. A kereszténység az nem egy ideológia, nem egy elv, nem egy teológiai rendszer, hanem a kereszténység egy jellegzetes életforma. Azt mondja, hogy ti ezt láttátok. És azt mondja, hogy: a sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.

Példává is lettetek mindenkinek, a híretek elment az egész világba. Csupa-csupa gyakorlati dolog. Az első az, hogy hálát ad a gyülekezetért az apostol. Ez egy nagyon fontos momentum. Ha valahol baj van, például az I. Korinthusi Levélben, amit én úgy szoktam a diákjaimnak mondani, hogy olyan, mint az állatorvosi ló.

Ez az Eötvös-féle példa, még a XIX. századból. Máttyus Nepomuk Jánosnak volt egy állatorvosi tankönyve a ló betegségeiről. A szerzőnek kevés volt a pénze, és ezért a címlapjára rajzoltatott egy olyan lovat, amin minden betegség, ami a lóban előfordult, bele volt rajzolva.

Eötvös azt mondja, hogy ilyen ló nincsen, mert egy betegségtől is a derék paripa kilehelte volna a lelkét. Az I. Korinthusi levél is ilyen állatorvosi ló dolog, mert ami a keresztény gyülekezetben előforduló probléma, az megvolt az I. Korinthusi Levélben, mégis hálaadással kezdődik. Itt most Pál megint egy nehéz helyzetben levő gyülekezet hitéért, gyakorlati hitéért ad hálát. A hálaadásnak mindig ennek a gyakorlati hitnek a felismerése adja az igazi tartalmát, értékét, szépségét.

A második hálalépés az a 2. fejezettel kezdődik, ami egy emlékezés. Ennek a hálának az a dolga, ami a keresztény életnek is nagyon fontos dolga, hogy mi tulajdonképpen a tapasztalatainkból élünk. Ez a gyakorlati embernek is a dolga. Hogy találok én ki sötétben az ajtón? Hát úgy, hogy tapasztaltam.
Először biztos nekimentem a falnak, aztán utána megtanultam, hogy ha éjjel felébredek, és nem kapcsolok villanyt, kitalálok az ajtón. Nem? Mindennek a tapasztalás az alapja. Itt is arról van szó, hogy Pál, felemlegeti, hogy: nem hiába jártunk nálatok. Meg hogy mi mindenen mentünk át. Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból, hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, így és így osztottuk meg veletek. Emlékezteti a gyülekezetet, hogy hogyan jutottak el oda, ahol most vannak. Ez az emlékezés egy nagyon fontos dolog. Ma perben, haragban van a modern társadalom embere, az elidegenedett ember a múlttal.

Az Internacionálé legbutább sorát nem felejtettük el. Tudják mi? A múltat végképp eltörölni. Tudniillik a múlttal mindent lehet csinálni, csak eltörölni nem lehet. Tudniillik a múlt, az nem mögöttünk van, ez óriási tévedés. A múlt az a talpunk alatt van. Azon állunk. Ha a múltban nem építették volna fel ezt a házat, hát akkor min tetszenének ülni? Hát az már múlt. Pedig ez egy új ház. Szóval a múltat nem lehet végképp eltörölni. Hanem a múltat kritikusan kell fogadni.

A jót tovább kell vinni, a rosszat pedig ki kell küszöbölni. Minden normális embernek ez a dolga. Nem lehet azt mondani, hogy velem kezdődik a világtörténelem. Ezt a nagy diktátorok szokták mondani, bele is vesztek mindig. Veled kezdődik a világtörténelem. Ezért Pál helyesen emlékezni tanítja a gyülekezetet. Ez a másik hálaadás. Hálát adok az Istennek, hogy ti vagytok, mert visszaemlékszem, hogy általatok én nagyon sok mindent kaptam. Ez a második köre az emlékezésnek.

Utána, a harmadik ilyen hálaadás a 2. fejezet 13. versétől kezdődik.
„Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként.”

Ez tulajdonképpen nem más, mint egy vallástétel arról, hogy a thesszalonikaiak Isten beszédeként fogadták el az evangéliumot. Ez a hálaadásnak a harmadik emelete, ami nagyon fontos. Nagyon sokszor a múltnak, a múltban történt eseményeknek a pozitívumáról elfelejtkezünk. És ezt nem szoktuk elmondani. Pedig a kereszténységnek egy nagyon fontos eleme az, hogy én, ha észrevettem az én életemben az Isten hatalmát. Isten belépett az én téri-idői kicsiny világomba, és ott cselekedett, ezt újra és újra el kell mondani.
Újra és újra meg kell vallani.

Ez a vallástétel tulajdonképpen a hit erősödésének az eszköze. Újra és újra emlékeztetem magamat arra, hogy Isten volt, és Isten lesz az én életemben, mert Ő van az én életemben. Mivel ez a vallástétel nagyon sokszor hiányzik, itt jutunk el egy nagyon érdekes hiánybetegségéhez a mai kereszténységnek.
A mai kereszténységnek az a hiánybetegsége, hogy már elég jól tudunk sápítozni és nyávogni, hogy jaj, de sok bajunk van, hát igen, tudjuk a múlt bűneit is elmondani, igen, meg tudjuk a jövő álmait is elmondani, bezzeg akkor… hogyha….

A jelenben pedig nem találkozunk Jézussal. Vagy múlt időben beszélünk róla, vagy jövő időben, és a jelenben hol van? Ez a mi hitünk bénaságának a jele. És Pál ebben a vallástételben, a 2. fejezet 13. versétől egészen a fejezet végéig lényegében azért ad hálát, és úgy ad hálát, hogy megvallja ezt a hitet. Segít a gyülekezetnek abban, hogy vegyék észre, hogy milyen nagyszerű dolog volt Jézussal járni, Jézussal találkozni.

A negyedik ilyen eleme ennek a nagyon érdekes hálaadás sorozatnak, a 2. fejezet 17. versétől kezdődik, amiben az ő személyes vágyakozásáról van szó. Ez a személyes vágyakozás az, éppen azért, mivel itt sok hitbeli tapasztalatot nyert az apostol. Személyesen vágyakozik arra, hogy ezzel a gyülekezettel újra találkozzon. Fontosak vagytok számomra. Én azt hiszem, hogy erről is el szoktunk felejtkezni, ha egy embernek a problémáját végighallgatjuk, ebben mindig gyengék vagyunk.

Higgyék el, hogyha van valaki az Önök ismeretségi körében, akinek valamilyen komoly problémája van, nem arra vágyik ez az ember, hogy egy megfellebbezhetetlen biztos megoldást adjunk. Ezek a megfellebbezhetetlen biztos megoldások ott vannak rejtve ebben az emberben. Csak egy emberre vágyik, aki figyelmesen őt végig tudja hallgatni, amíg előbújik belőle, abból, akinek problémája van, a megoldás kulcsa.

Vajon tudok-e így az ember támasza lenni? Ezt csak hálaadással lehet megtenni. Hálás vagyok, hogy találkoztam veled. Nem menekülök tőled, hogy jaj, te már megint sírsz. Hálás vagyok érted, hogy vagy. Fontos vagy nekem. Tudják, mi a legszörnyűbb? Hogy nagyon sokszor átéljük, hogy mi senkinek sem vagyunk fontosak. Kereszténynek lenni pedig pontosan azt jelenti, hogy én újra és újra megvallom a másik ember felé, hogy ő fontos nekem. Ezt teszi itt Pál.

Az ötödik ilyen kör, a 3. fejezet. Még mindig a hálaadásnál vagyunk, már a levél felénél, vagy a felén egy picit túl is -, az ötödik kör az a jó hírért, az evangéliumért, és annak a jó híréért való hálaadás, hogy jó híreket hall a gyülekezetről. Ez megint nagyon érdekes, hogy a pozitív híreknek örülni. Nagyon sokszor jönnek ilyen hírek, olyan hírek. Nézzék meg, a jó hír az ólomlábakon jár, a rossz hír pedig szárnyakon, azt szokták mondani. Nem? Ha valaki valami disznóságot elkövet, a fél ország rögtön beszél róla. Nem? Ha valaki valami jót tesz, arról senki nem tud. Ma is vannak olyan magyarországi emberek, akiket külföldön jobban ismernek, híres tudósok, művészek, mi nem beszélünk róla. Beszélünk viszont olyan emberekről, akik feledésre méltók. Most nem akarok példát mondani, hogy vannak ilyen sztárolt emberek. Győzike stb. Ugye? Én őt is szeretem, nem erről van szó, nem, ahogy beszél, meg él, hanem, mint embert. Na de hát nem őt kellene sztárolni. Nem?
És valahol ez a betegség bennünk is bennünk van, mielőtt még rádobnánk azokra a sztárcsinálókra a követ. Pál nem ezt teszi. Hanem jó híreket hall, és a jó híreket visszamondja. Ha egy gyereket nézünk, és ennek a gyereknek én állandóan azt mondom, hogy te piszkos csirkefogó vagy, ez végül teljesíti is ezt az óhajomat. És piszkos csirkefogó lesz. De minden mama meg papa tudja, hogyha okosan nevel, hogy a gyereknél észre kell venni a jót. És ezt erősíteni kell. A másiknak a jobbik énjét. Vajon, mi keresztények, ilyen jobbik ént erősítő emberek vagyunk? Mert Pál Thesszalonikában ezt csinálja. Jó híreket hall, és ezt visszamondja: Úgy örülök nektek, hogy… Azt hallom rólatok, hogy…

És ezt a hatodik hálaadás koronázza meg, ahol azt mondja: Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amellyel megörvendeztettek. Jóllehet a levélből ki lehet olvasni, hogy Pálnak sok aggodalom van a szívében, sok rosszat is hallott a gyülekezetről, sok nehézség is van a gyülekezetben. Mégis a gyülekezet pozitív oldalát emeli ki. Hálát ad azért: Hogyan is adhatnánk hálát Istennek értetek, hogy vagytok. De jó, hogy vagytok.

Bennetek az életem egyik értelmét látom. És ez a fajta hálaadás, a pozitív hálaadás a mai kereszténységből sokszor hiányzik.
Ezután, amikor ezt a hat hálacsomagot elmondja az apostol, lényegében egy buzdítás következik, egy intés a megszentelt életre. Azt mondja: Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, a szerint éljetek. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok ezektől, a nyilvánvaló bűnöktől. Itt meg kellene ezt a szót, hogy megszentelődjetek, egy kicsit magyarázni. És a szent szót kellene érteni.

A szent, az nem bűntelent jelent. A Bibliában a szent, az azt jelenti, hogy egy bizonyos célra, pontosabban az Isten céljára elkülönítettet jelent. Az I. Korinthusi Levelet hadd hozzam megint példának. Mondtam, hogy ez olyan, mint az állatorvosi ló, minden bűn, ami egy gyülekezetben előfordulhat, az Korinthusban megvolt, az biztos. És mégis úgy kezdődik, hogy a Korinthusi Szenteknek, és az egész gyülekezetnek szól. Az, aki elkötelezte magát az Istennek, ez a szent ember.

A megszentelődés pedig nem más, mint ennek az elkötelezésnek a naponkénti újra és újra való ismétlődése. A megszentelődés nem azt jelenti, hogy énnekem már minden reggel meg kell nézni a borotválkozó tükörben, hogy a mennybe röppenő libaszárnyam kinőtt-e? A megszentelődés azt jelenti, hogy minden nap azzal kezdem: Istenem! Add, hogy én, a mai ember a mai életben, a munkahelyemen, a családomban megtaláljam azt a célt, amit te adtál nékem, hogy a másik ember jobbik énjének a támasza legyek. Hogy valahol, az emberség titkát jobban tudjam követni, hogy ember legyek, ha kell az embertelenségben is. Ez a megszentelődés.

Erre inti az apostol a gyülekezetet. És ezt csak úgy lehet, hogyha a gyülekezet rájön arra, ami a gyülekezet életének a szíve, ez a testvérszeretet. Azt mondja: A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; ¹és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire. Azt hiszem, hogy ennél pontosabb etikai útmutatást nagyon nehéz lenne adni. És ezen a háttéren kerül elő az, amit a bevezetőben beszéltem, az eszkatológia. Hogy mi lesz a keresztény reménységgel? Ennek az eszkatológiának van egy személyes része. Először a meghaltakról beszél. Hogy sok ember elindul, megy, megy az Isten országa felé, és Jézus nem jött, és meghal. És azt mondja:

Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.  Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a beszédekkel.”

Ez az első: a személyes életem eszkatológiai alapja. Hogy én nem a Nagy Bummból, az Ős-semmiből jövök, és a nagy semmibe hullok bele, hanem valaki áll az én életem elején, és ezt úgy hívják, hogy Jézus, ez a valaki, aki az életem elején áll, ez ott fog állni az életem végén is.
Ez a mi reménységünk, ezzel vigasztaljátok egymást. Utána pedig, Krisztus eljövetelének a várásáról, tehát a történelem nagy eszkatológiájáról beszél. Figyeljék meg, hogy mit mond.

„Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.”

Ezt a különös példát pedig maga Jézus mondta. A tolvaj jövetelét nem lehet kiszámítani, mert akkor nincs semmi baj. A tolvaj mindig váratlanul jön. De vajon én várom-e Jézust úgy, hogy készen vagyok? Úgy, hogy azt mondja: Akkor ne is aludjatok, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.
Ez újra és újra visszatér: éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.  Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk – ez a halál alvását jelenti -, vele együtt éljünk.  Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is. Ez az a jellegzetesen etikai eszkatológia. Nem azt mondja, hogy az időpontokra és az alkalmakra számoljatok. Nem szent horoszkópokat kell készíteni. Hanem egy másféle életnívón kell élni, és ez a másféle életnívó a reménység élete. Én járok Jézussal, és ez a Jézus vár az út végén. Úgy a történelemben, mint az egyéni életemben. Ezért a levél végén összefoglalja a Krisztusváró ember etikáját 12 pontban. Ezt a 12 pontot olvasom el.

Éljetek egymással békességben. Kérünk titeket, testvéreink, – és most jön a 12 pont -, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.  Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.

Mindenkor örüljetek,  szüntelenül imádkozzatok,  mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.  A Lelket ne oltsátok ki,  a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,  a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.
Ebben a 12 pontban foglalja össze a keresztény élet lényegét. Azt lehet mondani, hogy ez a keresztény élet Kis Enciklopédiája. Mindegyikről legalább három előadást lehetne tartani, most ezt én nem teszem meg. Ezután már csak a záró üdvözlet következik, a szokott:

„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi.”

Íme, egy kis, kerek enciklopédiája a kereszténységnek. Amiben szó van a szeretetről, a reménységről, és arról, hogy a kereszténység miért a reménység vallása. Azért, mert a keresztény élet, az nem csak előre-hátra, jobbra-balra él, a földi sík dimenzióban, hanem felfelé is. Felfelé is tudunk nézni. És ez az Isten nem arra hív bennünket, hogy disszidálj az életből, hanem ez az Isten azt akarja, hogy tebenned az a másféle ember, akinek felfelé is van, az valósággá legyen. Ezért ez az újszövetségi irat, én örülök, hogy a félév elejére került, mert ez tulajdonképpen az összes páli levélnek, meg az egész kereszténységnek is a foglalata.

Köszönöm, hogy végighallgattak. Köszönöm, hogy eljöttek, és buzdítom Önöket, hogy a második Thesszalonikai Levél is legalább ilyen izgalmas.