Dúlnak a jelzős szerkezetű mondatokkal tűzdelt, fasiszta ihletéssel kacérkodó vádakat felsorakoztató “tanulmányok” a mai kormányzati rendszert bírálók tollából.(például 168 óra 2011 07 14/levélhullás)
Az olasz fasizmusról amúgy keveset tudunk, vagy inkább elfelejtettük és ezért könnyen beugorhatunk a Mussolini féle diktatúrához kétségtelenül hasonlító elemeket felbukkanni vélő elemzőknek. Itt kell az alapos és tárgyilagos történelemismerettel felvértezett tudás. Olvasásra ajánlanám Ormos Mária:Mussolini, Henry Hamilton: Mussolini élete, és egy magyaros vonatkozású művet: Gergely Jenő: Gömbös Gyula című monográfiáját. (Dénes Ottó)
Jelen-kor
Megjelenés: Ellenszék-demokritikus vélemény magazin , 2011.07.12.
Szerző: Gulyás András
2011.07.06. 09:23
„Orbán Viktort nem érdeklik a kritikák, az óva intések akár Európából, akár Amerikából, és bármilyen magas szintről, vagy oldalról is érkezzenek azok. Egyelőre még nagyon – talán túlságosan is finom – diplomáciai jelzések ezek, és ma még a soros elnökségünk okán is hajlandó vele együtt mutatkozni Európa színe java, ha ide nem is teszi be a lábát.”
Bartus László azt találta írni az amerikai Népszavában. Hosszú, az Egyesült Államok demokratikus berendezkedését (túl)idealizáló, a magyar valóságot meg talán az indokoltnál is sötétebbre festő elemző írásában, miszerint „Orbán Viktor egy merőben új típusú fasiszta államot hoz létre”. Az írásból közölt pár bekezdést a 168 óra, ezért aztán később a főszerkesztő – mintegy tisztázandó a helyzetet – rövid jegyzetben igyekezett helyére tenni a dolgokat a miheztartás, (és talán a Médiahatóság végett.)
Így ír Mester Ákos: „Aki azt hiszi, hogy Orbán és csapata fasiszta állam megteremtését készíti elő, nem tudja mit beszél, mi az igazi fasizmus. Összetéveszti a kíméletlenséget az embertelenséggel; a látszatdemokráciát az aljas diktatúrával; a tekintélyelvű, álkonzervatív pöffeszkedést a nyilas rémuralommal.”
Tehát Mester szerint Bartus súlyosan téved, Orbánnak és csapatának esze ágában sincs még egy merőben új típusú fasiszta rendszert sem kialakítani, megelégszenek egy tekintélyelvű, kíméletlen látszatdemokráciával, abban akarnak legalább húsz évig pöffeszkedni.
Jó lenne már végre tisztázni, hogy mi is a „klasszikus”, vagy par exellence fasizmus, addig is, amíg ne adja isten Orbán megteremti a „merőben új típusút”. Én biztosan nem vagyok avatott ezt a kérdést tisztázni, ám azt tudom, hogy vegytiszta fasizmusnak Mussolini korporatív diktatúráját lehet nevezni. A kifejezés maga is olasz, ill. latin eredetű, és a fascio(rőzsenyaláb) szóból alakult. (Itt finoman emlékeztetnék a mára csendesen elhalt polgári körökre, amik a „vezénylő tábornok” hívó szavára alakultak 2002-ben.) Az olasz fasizmus két évtizeden át működtetett gazdaságpolitikai modell volt, ám nem voltak halál-, és koncentrációs táborok, nem vagonírozták be a zsidók, vagy a kommunisták millióit, nem lődözték az embereket a Teverébe, és senkinek sem kellett sárga csillagot viselnie.
Egy súlyosan tekintélyelvű, kíméletlen, a demokráciának még a látszatát is kerülő rendszer volt, amelyik meleg kapcsolatokat ápolt, és szövetségben volt a náci Németországgal, amikor az – tíz évvel később – létrejött. Amikor tehát a fasizmus rémével ijesztgetjük egymást, akkor ne Hitler embertelen, borzalmas, ésszel föl sem fogható rettenetére, meg Szálasi nyilas rémuralmára gondoljunk, hanem egyfajta sajátos(an olasz) kísérletre a múlt század elejéről, amely a szokásos európai normáktól eltérően, egy jobb, igazságosabb társadalom megalakításának reményében, néha törvénytelen eszközökkel igyekezett ráerőltetni Itália népeire a Duce, és fasiszta pártja. Erre a kísérletre gondolván, itt, és most, egy merőben más geopolitikai, gazdasági, környezetben, (és persze az Únió égisze alatt) azért könnyen észrevehetünk bizonyos hasonlóságokat… Legfőképpen azt, hogy mindkét esetben szembe ment, ill. megy a rezsim a világtrenddel, és tűzön-vízen át a maga ideáit, és téveszméit próbálta, ill. próbálja megvalósítani.
Orbán Viktort nem érdeklik a kritikák, az óva intések akár Európából, akár Amerikából, és bármilyen magas szintről, vagy oldalról is érkezzenek azok. Egyelőre még nagyon – talán túlságosan is finom – diplomáciai jelzések ezek, és ma még a soros elnökségünk okán is hajlandó vele együtt mutatkozni Európa színe java, ha ide nem is teszi be a lábát. Hogy mi lesz majd júliustól, amikor már nem élvezzük ezt a kvázi védettséget, és amikor majd csúcsra járatják a Médiahatóságot, és sorra fogadja el a kétharmad az úgynevezett sarkalatos törvényeket, amelyekkel kapcsolatban kitalálójuk már most tudja, hogy „dühödt támadások” kiváltói lesznek, nos erre vonatkozóan csak találgatni lehet.
Dimitrov híres determinációja szerint a fasizmus a finánctőke legimperialistább, legsovinisztább, legreakciósabb elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája. Hát ilyen értelemben nálunk valóban nincs, nem is lesz, nem is lehet fasizmus. De egy „merőben új típusú”, az európai hagyományoktól, és elvárásoktól lényegi dolgokban eltérő magyar – vagy nevezzük orbánistának – modell kiépítése kétséget kizáróan, és gőzerővel folyik. Hogy aztán a vég-, vagy részeredményt nevezhetjük-e majd fasisztának, vagy fasisztoid jellegűnek, esetleg csak arra bizonyos jegyeiben emlékeztetőnek, azt nem tudhatjuk, de hogy retorikájában, módszereiben, bizonyos céljaiban vannak elgondolkodtató áthallások azt talán még maguk az alkotók sem tagadják. Kétharmados fülkeforradalomról, az állampárti oligarchák hatalmának megdöntésről, meg centrális erőtérről, sőt nyíltan egy sajátos, a nyugati hagyományoktól markánsan eltérő gazdasági-társadalmi szisztémáról beszélnek, amelyet majd Európa is követni fog, hiszen az eddigi rendszer ugyebár „látványosan megbukott.”
Még azt sem rejtik véka alá, hogy 
az ilyen úton a 21. században leginkább Keleten járnak, ahol az autokratikus, néhol egyenesen pártállami rendszerek érnek el jelentős gazdasági sikereket. Azt nem említik meg a „keleti szélről” zengedező uraink, hogy pl. Kínában, amely most olyan szívélyes együttműködést mutat ezzel az új Magyarországgal évente hány száz embert akasztanak föl hivatali visszaélésekért, meg arról sem, hogy ott mennyi pénzért robotolnak a nálunk elképzelhetetlenül igénytelen, rabszolgaságra szocializálódott ember-százmilliók.
Meg mintha azt is elfelejtenék, hogy mi nem a nem is létező ázsiai, hanem az Európai Unió tagjai vagyunk. Jó viszonyt, konstruktív pénzügyi-gazdasági kapcsolatokat ápolni persze nagyon is üdvözítő, sőt elemi érdekünk Oroszországgal is, Kínával, és Indiával is, és ezt már akkor is kellett volna tudni a magyar jobboldalnak, – Antalltól Orbánig – amikor pökhendi, a demokráciát, az emberi jogokat, vagy a múltat számon kérő ostoba és teljesen fölösleges megjegyzéseikkel heccelték azokat, akiknek a jóindulatára most annyira számítanak. Az együttműködés tehát nagyon fontos Kelettel, de az ottani módszereket magyarosítani, és átvenni több mint elhibázott stratégia, és egyáltalán nem eurokonform.
Az eredeti gondolatmenethez visszatérve: Magyarországon nem kell attól tartani, hogy bármilyen értelemben fasiszta berendezkedés jön létre, – ebben minden bizonnyal téved Bartus László – de hogy van miért aggódni, sőt egy kicsit félni, az bizony nagyon is valószínű.
hasonló cikkek:
Átállás autokratikus üzemmódra
Beszélgetés Corentin Léotard-ral, a Hu-lala.org információs honlap társfőszerkesztőjével
Magyarország, a neopopulizmus laboratóriuma
Lukács György és a fasizmusba vezető liberalizmus