Abszurdisztáni Anzix
Néha egy kis visszaemlékezés a “múlt idők setét homályira” akár szívderítő is lehet.Mindenképpen elgondolkoztató.
Püspök A Pártlistán
Hallgatom Friderikusz rádiósított változatát, Simicskó képviselővel beszélget. Arról, hogy a KDNP képviselői, miszerint Simicskó és Semjén urak törvény- és alkotmánymódosításokat nyújtottak be a T. Házban.
A törvénymódosítás arról szólt, hogy végre ismerje már el az Állam az egyházi (értsd: katolikus) esküvőt a világival egyenrangúnak. Az alkotmánymódosító javallat pedig szeretné az Jóistent szerepeltetni az Alkotmányban, annak is még nem létező preambulumában. (Közbevetőleg elhangzik még egy óhaj, t.i., hogy a hittanórának biztosítsanak védett időpontot az iskolai órarendben.)
Az, hogy mindezek nyíltan szembe mennek az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elvével meglehetősen triviális. Semjén úrtól tudjuk, hogy a KDNP az egyház (értsd: a katolikus egyház) kinyújtott lándzsahegye (vagy mi). És azt is tudjuk, hogy Orbán elnök úr és Semjén elnök úr között egy ideje verseny zajlik a „Jézus Földi Párttitkára” címért.
Ami izgalmas, hogy miért és miért pont most kerültek elő ezek a javaslatok?
A miértre valószinüleg az a válasz, hogy az egyház (értsd: a katolikus egyház) benyújtotta a számlát. Most, hogy a jobboldali pártszövetség nyerésre állni látszik, a főpapok úgy gondolhatták, hogy itt az ideje, hogy kérjenek valamit.
És miért pont most? Mert most még nem elég erős a jobboldali pártszövetség, ergo most van szüksége a segítségre. Ha a főpapok hirtelen ráébrednének, hogy a jézusi tanok valójában baloldaliak, igazán könnyen elüthetnék a Fideszt az olyannyira áhított hatalom megszerzésétől. Tehát most van itt az idő kérni valamit.
Nálunk az egyház (értsd: a katolikus egyház) hagyományosan jobboldali. Persze, nem a modern európai jobboldali hagyomány követője. Hanem azé, ami a születési, nemesi és egyéb privilégiumokon nyugovó XIX. századi Magyarországból megmaradt. Azé, amit a Horthy-rendszer és követői egészen 1948-ig életben tartottak.
Ez a hagyomány (és az a társadalmi berendezkedés) tette lehetővé, hogy az egyház meghatározó világi (értsd: politikai és gazdasági) hatalom legyen. Mostanra- úgy tűnik – eljött az idő, hogy az egyház (értsd: a katolikus egyház) visszaszerezze egykori hatalmát, amelyet nem a lelkek, de a testek és a pénztárcák, a politikusok és a politika felett gyakorolt. Igaz, hogy akkor demokráciáról – a szó mai értelmében – szó sem volt.
Talán két hete lehet annak, hogy Orbán pártelnök úr a Parlament(!) épületébe öszehivott főpapok előtt beszélt. Azt mondta nekik, hogy nélkülük nincs nemzeti megújhodás, sem felemelkedés, ezért a Hazának nagy szüksége van a tisztelendő atyák segítségére. Orbán az Országház Felsőházi termében beszélt. Abban a teremben, amelyben egykor a Felsőház tagjaiként az egyház (leg)fontosabb vezetői ültek.
Kár, hogy nem tudni, mit is válaszoltak Orbán kérésére, kérdésére az egyházfiak. De talán nem véletlen, hogy éppen most nyújtotta be Simicskó képviselő az inkriminált törvénymódosítási javaslatokat. És – mit ád a Jóisten – ezek a javaslatok éppen az egyház (értsd: a katolikus egyház) világi szerepének megteremtését szolgálják. Megteremthetik annak alapját, hogy az egyházi jog (értsd: a katolikus kánonjog) helyettesítse, majd felülírja a világi jogot.
Ha a katolikus főpapok jól használják az őket felhasználni akaró politikusokat, olyan, vagy még olyanabb hatalomra tehetnek szert, amilyen utoljára az MSZMP-nek volt ebben az országban. Ők döntenek majd a kinevezésekről (v.ö. hatásköri lista). Ők döntenek majd szociális kérdésekben. Ők döntenek majd arról, hogy meddig terjedhetnek a szabadságjogok (v.ö.: liberálisok, melegek, baloldaliak, stb…). Pártértekezlet helyett templomba kell majd járni. Arról, aki nem jár, egyből lehet majd tudni, hogy milyen ember. És persze, kötelező lesz a hittan (értsd: a katolikus dogmatika), amely megteremti a „katolikus embertípust”.
És, ha valakinek nem fog tetszeni a rendszer, majd hivatkoznak az Alkotmányra, amelyikben már benne lesz a Jóisten. A biztonság kedvéért pedig majd néhány főpapot fel kell tenni a Fidesz listájának befutó helyére, hogy legyen, aki ellenőrzi, hogy minden rendben megy-e. Ezzel nem lesz gond, a Fidesz önként fogja felajánlani ezeket a listás helyeket. Nekik úgy fog látszani, hogy megéri…
Abszurd módon ugyan, de végre beteljesedik majd a magyar széljobb évtizedes rémálma: Magyarországot bekebelezi egy kozmopolita szervezet, amelyet külföldről irányítanak. És amely sajátos törvényei szerint csak a maga érdekét tekinti és habozás nélkül szembe megy a magyar érdekekkel.
Geőcze Zoárd|2008. máj. 5.
Megjegyzésem: a jelen igazolta a fentieket, bár a szerző biztosan nem rendelkezik prófétai adottságokkal, csak működött a logikája. Az idő mindenesetre őt igazolta.(Dénes Ottó)
1. lord
2008. 05. 05. 16:54
Kedves Zoárd !
Azt, hogy a magyar érdekekkel szembe mennek-e, azt nem tudom, de hogy a lelkiismereti szabadság sérülhet, az szinte biztos !!!
Mert ugyebár a „jó magyar”, az „jó katolikus” is. És aki „nem jó katolikus” az bizony „nem jó magyar!”
És ezt ugyebár a jó katolikus úristen sem mossa le a „nem jó magyar”-ról.
2. bacsa
2008. 05. 05. 20:25
Látom benned az értelem és a kedvesség kettősének már rég kihunyt szikráját!!
3. FSP
2008. 05. 05. 22:44
Kedves Zoárd, én nem hinném, hogy szerepelni fognak a pártlistán. Annál sokkal sunyibbak. Jó nekik a háttérből, miséken és egyéb kinyilatkoztatásokon támogatni Orbánt.
4. ukridge
2008. 05. 05. 23:41
Asszem, FSP-nek is és Zoárdnak is igaza lesz: a pártzombik mintájára püspökzombik fognak a parlamentben ügyölni, és SMS-en kapják majd a Jóistentől (vagy kerületi helytartóitól) a missziót: nyomjad meg a zöld gombot!
5. Geőcze Zoárd
2008. 05. 06. 11:53
Kedves FSP, nem mindent lehet a háttérből elintézni. És ha jól selytem, most már nem egyszerűen Orbán támogatásáról van szó, hanem Orbán irányításáról.
6. Satya
2008. 05. 06. 14:18
Zoárd, már ne is haragudj, de megint „műbalhét” provokálsz. A csuhásoknak egyszerűen nincs társadalmi támogatottságuk, a népesség max. 10-20%-a lehet hívő, ennek fele ráadásul reformata.
Aki a kotonhasználatot ellenzi, arra nem fog szavazni senki. Orbán most egyszerűen rossz lóra tett, a dolog máris felejthető. Tessék érdemi dolgokat feldobni (Gy.F. & Kókadt leépülése, stb.
7. Geőcze Zoárd
2008. 05. 06. 19:43
Csak a lényeget nem érted. Ha lenne nagy keresztény tömegbázis, nem kellene a politikával kokettálni, diktálni lehetne a feltételeket.
Momentán ez nincsen, de szükség sincsen rá, mert a politikán keresztül meg lehet szerezni azt a hatalmat, amit egyébként csak a tömegbázissal lehetne. És akkor majd lesz tömegbázis, ahogyan Kádárnak is volt…
8. Satya
2008. 05. 08. 9:06
Hát télleg nem értem…Az is baj volna, ha lenne „keresztyén” tömegbázis, meg az is baj, hogy nincs?? Amúgy meg hogy OV villog, GyF-nek „köszönhető”, mint tudjuk. Ezért az okkal foglalkozzunk és ne az okozattal! Hogyan is lehetett egy személyiségzavaros, volt egyetemi komisszár Mo. miniszterelnöke?? That is the question!
9. Geőcze Zoárd
2008. 05. 08. 22:01
Nemtom honnan veszed, hogy személyisgézavaros, hacsak nem az Orbán mondta neked személyesen. Minelnök meg úgy lett, hogy a nép megválaztotta, a te legnagyobb bosszúságodra…
10. Hmmmm
2008. 05. 08. 22:27
8-ra
keresztyének bázisa nem sok, a keresztényeké annál több.