Vettem a bátorságot és erősen megvágtam a kerekasztal beszélgetés szövegét, hogy egy kicsit kedvet csináljak az egész helyszíni beszámoló elolvasásához. A kihagyott részek csak a rövidítés miatt lettek kihagyva. Mivel nemcsak nekem, de minden bloggernek és a többi bármiféle kommunikációs hajlamokkal és talentumokkal meg(áldott), vagy megvert egyednek éppen úgy alapvető joga és érdeke a szabad gondolatáramlás, tehát rajta, olvassunk….!!(Dénes Ottó)
2011. január 1-jén, a sajtótörvény hatályba lépésének a napján rendezvényt tartottunk a Stúdió K-ban A törvény szövedéke címmel. Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői vitatkoztak a sajtótörvényről, és szerzői felolvasások hangzottak el a sajtószabadság védelmében. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát közöljük. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Kukorelly Endre író, költő, országgyűlési képviselő (LMP), Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet igazgatója, az ORTT volt elnöke, Simon Éva, politikai szabadságjogok programvezető (TASZ) és Szilágyi Ákos költő, lapszerkesztő voltak. A vitát Mink András vezette.
Mink András: Nagyjából két héttel ezelőtt, Petri-emlékestünkön már szó esett a sajtószabadság ügyéről. Részben annak az eseménynek a sikere inspirált bennünket arra, hogy azt a napot se hagyjuk szó nélkül, amelyen Magyarország átveszi az európai uniós elnökséget, és hivatalosan életbe lép a december 22-én elfogadott új médiatörvény.
Orbán Viktor karácsony táján adott egy interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a médiatörvényről valami ilyesmit mondott: csak nem képzelik a bírálók, bárki is komolyan gondolja ebben az országban, hogy a politikai véleményeket el lehet fojtani, hiszen ez kávéházi ország erős kuruc hagyományokkal. Természetesen megnyugtató, hogy Magyarország miniszterelnökének van némi realitásérzéke. Szaván fogjuk a miniszterelnököt, mert mi nem fogjuk befogni a szánkat, és a mai este is ezt kívánja demonstrálni.
Tényleg nem jogállamban élünk már egy ideje, amióta ötpercenként lehet módosítgatni azt az alkotmányt, amire felesküdtek. Most még átalakulnak alkotmányozó nemzetgyűléssé nemsokára, és új alkotmányt hoznak létre, de nem oszlatják fel a parlamentet, mert a kétharmad arra is jó, hogy így döntsön. Egyébként normális esetben egy alkotmányozó nemzetgyűlés, ha megvan az alkotmány, föloszlatja magát.
Hosszú lenne mindazt fölsorolni, ami történik, velünk történik, asszisztálásunkkal történik. Tulajdonképpen mindegy, hogy ez az asszisztálás néma asszisztálás, tudatlanságból fakadó asszisztálás vagy hülyének tettetés. Meg persze ott van az egzisztenciaféltés, mint a Kádár-rendszerben: mindenki fogja meg jól az egzisztenciáját, mert esetleg a következő pillanatban már nem lesz neki, hiszen mindenki egzisztenciája már a mi kezünkben van.
Szilágyi Ákos: Akkor mi a különbség a Kádár-rendszer és a mai helyzet között? Azt csinál, amit akar, teljesen ki vagy szolgáltatva.
Hogy a médiahatóság hatáskörét kiterjesztik az írott sajtóra, átvezet a következő problémára, amit már Simon Éva is jelzett. Van ez a médiaalkotmány nevű remeklés, amelyiknek az az iszonyatos furcsasága, hogy egységes elvek alapján próbálja szabályozni az írott sajtót, az elektronikus sajtót és az online sajtót. Csakhogy ez ellentmond annak a struktúrának, amely az európai történelem során kialakult. A modern polgári Magyarország 1848. március 15-én ezzel a mondattal kezdődött: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését”. A polgári nemzetek a XIX. században szerte Európában kivívták az írott sajtó szabadságát, és azóta is van a szükséges korlátozásnak egy nagyon egyszerű, szimpla menete, amely nagyon jól működik. Ha úgy érzem, hogy valamelyik újságban olyat írtak rólam – nagyon sokszor írtak, és mindig a vállamat rántom meg –, ami nem igaz, vagy sért engem, elballagok az ügyvédhez, és elmegyünk a bíróságra. A bíróság van erre kitalálva, nem pedig egy médiacárság, ami itt most Magyarországon van. Tehát van olyan médium, amelyiknek fő szabálya a teljes szabadság vagy a majdnem korlátlan szabadság, ez az internet, ehhez képest az írott sajtó viszonylag korlátozottabb, de nem hatóság, hanem bíróság által, és van a leginkább korlátozott médium, ez az elektronikus sajtó, ami praktikusan a rádiók és a televíziók, ezeket a médiumokat szerte a világon ilyen obskúrus hatóságok nyaggatják alkotmányos jogokkal és egyebekkel. Ezt a hármat egységesen szabályozni teljesen abszurd, ahogy eleve képtelenség ezt a hatóságot ráereszteni az írott sajtóra.
Szilágyi Ákos: De nemcsak ez a probléma, hanem az, hogy a médiacárnőt közvetlenül a miniszterelnök nevezi ki, akinek ő pártlojalitással tartozik; hogy a médiatanács minden tagja egyetlen párt delegáltja. Azért ez eléggé emlékeztet a Kádár-korszakra, mert ez pártállami konstrukció. A hatalom képviselői azt mondják, várjuk meg, amíg ennek a konstrukciónak kialakulnak a kontúrjai, mert akkor majd csodálkozni fogunk, hogy milyen jó. De mi itt most kerékkötőként, hisztérikusan, mondjuk ki, hogy ez nonszensz.
A másik, amit mondani akarok, Magyarország putyinizálódásával kapcsolatos. Állandóan fölmerül a nyugati sajtóban is, hogy Magyarország putyinizálódik, hogy nálunk ugyanaz van vagy lesz, ami Oroszországban. Nagyon nincs ugyanaz. Oroszországban nincs ilyen hatóság, és nincs ilyen jogkörökkel felruházva semmiféle hatóság. Putyint csak a televíziók érdeklik, ezeket saját emberein keresztül ellenőrzi, akiket beépített a néhai oligarchák által tulajdonolt nagy tévécsatornákba. A nyomtatott sajtót nem lesz hülye szabályozni, amikor pár ezer, legfeljebb pár tízezer ember olvassa még az online változatokat is. Az orosz netnél szabadabb formációt keveset ismerek a világon. Elképesztő a gazdagsága, a sokfélesége. Az interneten Putyint családjával, kutyájával, mindenével együtt mindennap, a nap 24 órájában folyamatosan lehet gyalázni, megtaposni, leköpni. A Szabadság Rádió, a megszűnt Szabad Európa hajdanán Szovjetunióba sugárzó párja ma is ad, és a moszkvai konyhákban olyan minőségben lehet fogni, mint Pesten a Kossuth rádiót. Tehát nem kapcsolta ki az orosz hatalom ezeket az átjátszókat – természetesen online úgyis bármikor meghallgatható lenne. Hallgasd meg. Nem érdekes. Van ellenzéki sajtó, sajnos icipici, anyagi gondjai vannak, kevés az olvasója, mint tudjuk, nálunk is csökkennek az eladott példányszámok.
Mink András: Szeretném, ha most megpróbálnánk konkrétabbak lenni. A kormány több érvvel veszi védelmébe ezt a jogszabályt. Az egyikről már tulajdonképpen esett szó, hogy mit is jajong és sikongat hisztérikusan az értelmiség, hiszen még senkit sem büntettek meg, és egyébként sem ellenük irányul ez a dolog. Nem a politikai vélemények elnyomásáról vagy korlátozásáról vagy ennek a szándékáról van szó. Erről az érvről én is azt gondolom, amit már itt többen mondtak: ha a puskát kiakasztják a falra, akkor az el fog sülni. Nem fogják tudni megállni a hatalom gyakorlói, hogy ezt a puskát ne használják. Másrészt én is úgy vélem, önmagában is bőszítő, hogy egyáltalán létezik ilyen virtuális póráz, amelyet rángatni fognak, vagy nem fognak rángatni, de akkor is ott van mindenkinek a nyakában.
Majtényi László: Az egyik kérdés tehát az, mennyi igazság van abban a propagandaállításban, hogy a civilizált európai országok valamelyikében mindaz a szabályozási pont megvan, amit a magyar törvény tartalmaz. Ezzel kapcsolatban Szilágyi Ákos fordulatával szeretnék élni: se ne tetessük magunkat hülyének, se ne nézzük egymást hülyének. Egyrészt igaza van Andrásnak. Egyszer alkotmányjogász barátaimmal sörözés közben összeraktuk azt az alkotmányt, ami csupa civilizált ország alkotmányainak a legbornírtabb rendelkezéseiből állt, és kijött kb. az iráni alkotmány. A norvég alkotmányban az állam és az egyház nincs elválasztva, a francia alkotmánytanács idétlen intézmény, az osztrák ombudsmanokat a pártok jelölik, stb. Ha ezeket egy alkotmányban összerakjuk, idiotizmus jön ki. Tehát ez eleve nem érv. Ráadásul nem is igaz, tehát még hazugság is. Hiszen ennek a törvénynek van egy csomó olyan rendelkezése, amilyen sehol a világon nincs. Egyik cikkemben a médiabiztost Hekus Döncinek neveztem. Ilyen pervertált ombudsmani intézmény a világon nincs. Szalai Annamária gyakorolja felette a munkáltatói jogokat, de még a titkárnője felett is ő gyakorolja a munkáltatói jogokat. Ha a gyakorlatilag mindenható médiahatóságnak – és mindenható: gyakorlatilag akkor büntet, amikor akar – nem lenne valamire hatásköre, akkor ott van a Szalai Annamária által kinevezett médiabiztos, aki azzal a felkiáltással, hogy valakinek, akárkinek az érdekét sérti egy médiavállalkozás valamilyen tevékenysége, a médiavállalkozás összes aktáját elkérheti, és az összes fiókot kinyitogathatja, és a vizsgálatáról közvetlenül Szalai Annamáriának jelent. Nagyjából ismerem az európai média-ombudsmanok szabályozását, ilyen sehol sincsen.
Azt mondják, várjuk meg, hogy mi lesz belőle. Ha elénk tesznek egy törvényjavaslatot, amely a halálbüntetés visszaállításáról szól, nem gondolnám, hogy ebben az esetben az lenne a helyes magatartás, ha megvárnánk az első akasztást, és csak utána tiltakoznánk. Ha elfogadnak egy törvényt, amely elveszi a média szabadságát, akkor ne várjuk meg az eredményt. Ráadásul már megvan az eredmény. Nézzük meg a kereskedelmi televíziók hírműsorát, kétfejű kecskékről van hír, az alkesz agyonverte az élettársát, lezuhant a repülőgép, összeütköztek a vonatok, és a legutolsó percben esetleg szó van arról, hogy az Alkotmánybíróság is mondott valamit. A közszolgálati műsorszolgáltatók pedig kormánypropagandát folytatnak.
Simon Éva: A tévéhíradó már nem is úgy fog kinézni, ahogy Majtényi László leírta, mivel a törvény előírja, hogy valamennyi televízió köteles a magyar nemzet számára jelentőséggel bíró eseményekről tájékoztatni. Ki dönti el, hogy mi a jelentős, kit fog megbírságolni a hatóság, mert elmulasztotta tájékoztatni a magyar nemzetet egy jelentős eseményről? Vannak tehát konkrét tartalmi előírások, és ezek azok, amik tényleg példa nélkül valók. A közerkölcsre való obskúrus hivatkozások benne voltak a ’86-os sajtótörvényben is, bár szerencsére eddig senki nem használta ezeket, de tartalmi követelmények, mint a magyar nemzet számára jelentőséggel bíró eseményekről való beszámolási kötelesség, eddig nem voltak előírva, és mostantól elő vannak.
Lehet azt mondani, hogy senki sem olvasta a törvényt. De ne feledjük el, hogy tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben, és ma lépett hatályba. A törvény elfogadásakor a legéberebb megfigyelőnek sem lehetett világos, hogy hajnal kettőkor a képviselők melyik módosító indítványra melyik gombot nyomták meg. Én most átfutottam ezeket a pontokat, de a törvény végleges változatát egészében meg tényleg senki sem olvasta. Legfeljebb Schmitt Pál.
Simon Éva: Szóba került a médiabiztos intézménye. Azt hiszem, hogy a köznyelvben a biztos és az ombudsman összemosódik, de fontos leszögezni, hogy közjogilag ez a médiabiztos nem ombudsman, hanem egy hatóságon belüli ember, akit azért hívnak biztosnak, hogy könnyebb legyen elfogadni. Az elnevezés azt a szemfényvesztő látszatot kelti, hogy a közönséget kell megvédeni a médiától, hogy a közönség érdekei és a sajtószabadság között kell egyensúlyozni. Ezzel az ürüggyel teremtenek jogi alapot arra, hogy súlyosan bele lehessen avatkozni a sajtó működésébe. Mert súlyos dolgokat tehetnek meg. Szalai Annamária adatokat minősíthet, meghatározzák, hogyan lehet közvetíteni az Országgyűlésből, szükséghelyzetben minden indoklás nélkül be lehet tiltani bizonyos adásokat.
Majtényi László: A végén kezdem. Az Európai Unió mond csúnyákat, igen erős szavakat is használnak időnként. De abban egészen biztos vagyok, hogy saját problémáinkat nekünk magunknak kell megoldani. Bízom benne, hogy a Fidesznek csalódottan kell majd tudomásul vennie, hogy nem érvényes az a kép, amelyet magában a magyar társadalomról dédelget. A magyar társadalom időnként elég csattanós választ ad, mikor a szabadságát el akarják venni.
Amíg van Alkotmánybíróság – és nem csak egy épület, amelyre fel van írva, hogy Alkotmánybíróság –, addig az nem tehet mást, mint hogy hatályon kívül helyezi a médiatörvényt. 1992-ben az Alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amely kimondta, hogy az is alkotmányellenes, ha a médiairányításban a társadalom politikai képviselete ismétlődik meg. Tehát a parlamenti pártok által arányosan vagy paritásosan uralt médiairányítás is alkotmányellenes. Ez az alkotmánybírósági döntés hatályban van. Az Alkotmánybíróság a most előállott helyzetre még csak gondolni sem mert, de a döntés kiváló szövegéből teljesen egyértelműen következik, hogy a törvénynek a szervezeti része is alkotmányellenes, a jogok elvonása is alkotmányellenes, és a különböző médiumok egységes elven való szabályozása is alkotmányellenes, tehát a szabályozásnak minden eleme alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság, ha szolgálni akarja a kormányt, egyet tehet: azt, hogy nem dönt, ezt viszont megteheti.
Ami a sajtó ellenállási lehetőségeit illeti. Terjengenek hírek polgári engedetlenségről. Ennek két iránya lehet, az egyik egy túlbuzgósági polgári engedetlenség, amelyben a sajtótermékek, de akár a rádiók, televíziók is a rögzített anyagaikat előre megküldik a médiahatóságnak, és kérik, hogy nyomja rájuk az engedélyezési pecsétet. Erre persze a médiahatóságnak nincs igazán hatásköre, de hallom, hogy van, aki ezt tervezi. A másik típusú polgári engedetlenség nagyon kockázatos. Nekem nagyon nagy reményeim igazából nincsenek, de néha kellemes meglepetések érnek. Lekvárból elég nehéz kardot kovácsolni. Ha valaki az Origo mai vezércikkét elolvassa, akkor abból teljesen egyértelműen kiderül, hogy a tiltakozásnak semmilyen formáját nem óhajtják.
Kukorelly Endre: Sto gyelaty? – ahogy egy nagy dekabrista kérdezte. Az életben folyamatosan kihívásokkal kell szembenézni, de én ezzel a kihívással már nem számoltam. Úgy éltem le a fél életemet, hogy az volt, ami volt, és azt gondoltam, hogy a következő felét szabad viszonyok között fogom leélni. Most megint agyalni kell, kalkulálni kell. Felnőtt egy új generáció, sokan itt ülnek közülük, most nekik is meg kell tapasztalni ezt. Illetve nem tudom, mit fognak megtapasztalni. Én legszívesebben provokálnék: ceterum censeo, menjetek a francba. Csak az a probléma, hogy más kontójára provokálnék, mert nem engem fognak megbüntetni, hanem az újságot. Ha mindenki elkezd normálisan viselkedni ebben az ügyben, akkor ez a törvény végrehajthatatlan lesz, mert olyan abszurditások következnek belőle, amelyeket nem hiszem, hogy felvállalnak. Az igazi probléma az, hogy egyáltalán van ez a törvény, hogy egyáltalán beszélni kell róla, és hogy egyesek azt képzelik magukról, hogy fenyegethetnek másokat.
Szilágyi Ákos: Én is bízom – mint Orbán Viktor, bár kicsit másképpen – a magyar társadalom kurucos, rebellis, ellenállási tradíciójában, mert ez van neki. Demokratikus tradíció talán kevésbé, de ez van.
Mink András: Molnár Péter jelentkezik szólásra, a Fidesz alapító tagja, egykori parlamenti képviselője, médiakutató.
Molnár Péter: Általában egyet szoktam érteni az itt ülőkkel, de azzal nem értek egyet, hogy a szabadság az ölünkbe hullott volna, és azzal sem, sajnos, hogy az Alkotmánybíróság következetesen érvényesítette volna a parlamenti pártok média feletti közös befolyásának tilalmát. A ’92-es AB-döntésben a legfontosabb rész viszont az, amely a médiafelügyeletbeli meghatározó befolyás tilalmát mondja ki, és ennek alapján egyértelműen alkotmányellenes az a szabályozás, amely médiafelügyeletbeli kizárólagos befolyást biztosít a kormánytöbbségnek.
Végül azt szeretném mondani, hogy szerintem a kormánynak nincs esélye, ha a szólás szabadságát akarja korlátozni, mert a szólásszabadságnak erős hagyománya van Magyarországon, amelynek a Beszélő az egyik kincse. Ironikus módon azért sincs esélye – és félreértés ne essen, itt nem a diktatúra viszonyaival akarok párhuzamot vonni –, amiért a Fidesz megalapítása után két héttel az állampártnak sem volt esélye korlátozni a szabadságunkat. Többen javasolták, hogy függesszük fel a Fidesz tevékenységét az ellenünk irányuló pártállami fenyegetések miatt. De nem tettük, mert felismertük, hogy ezek üres fenyegetések, amelyeket nem tudnak valóra váltani. Biztosak lehettünk ebben? Nem. És most biztosak lehetünk abban, hogy az új médiaszabályozásba foglalt, önkényesen kiszabható, teljesen aránytalan büntetések esetében üres fenyegetésről van szó? Nem, ebben sem lehetünk teljesen biztosak. Ebből születik a félelem, abból, ha nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy nincs veszély. De ha nem ijedünk meg, akkor a fenyegetés nem fog hatni. Természetesen tüntetnünk is kell, és gyűléseket szerveznünk, de a szólás és a sajtó szabadságát korlátozó szabályozás elleni tiltakozásnak a leghatékonyabb formája egyszerűen az, ha mindenki szabadon beszél. Ha csak néhányan szólalnak meg szabadon, és a többiek befogják a szájukat, akkor a néhány szabadon beszélőt sokkal inkább fenyegethetik szankciók. De ha mindenki szabadon beszél, akkor az önkényesen kiszabható, teljesen aránytalan büntetések fenyegetése szertefoszlik, mint egy rossz álom.
A teljes cikk ITT olvasható http://beszelo.c3.hu/cikkek/torveny-szovedeke
2011. január–február, 16. Évfolyam, 1. Szám
Mink András
Arról, hogy a strasbourgi bíróságon milyen esetben indítható az állam ellen eljárás, lásd Mink Júlia írását e lapszámunkban.
Megjelent: Beszélő, 2011. január–február, 16. Évfolyam, 1. Szám
- Előző cikk: Húsz év liberáluralom?
- Következő cikk: A cenzúra áldozatai