Johann Wolfgang Goethe: Végrendelet
A lét semmivé sose válhat!
Mindenben örök áram árad,
állj boldogan a létbe hát!
A lét örök: törvények őrzik
mindazt az élő kincsözönt itt,
melyet díszül ölt a világ.
Az igazat rég fölfedezték,
a szellemek közt ő az egység,
ragadd meg ezt az ős valót.
Ember, hódolj a bölcsnek érte,
ki bolygóink útját lemérte,
s planétáknak pályát szabott.
S most nyomban térj magadba, ott benn
találsz rá a központra, melyben
kétséged soha nem lehet.
Szabálynak ott nem lesz hiánya,
mert erkölcsi napod világa
a szabad lelkiismeret.
Csak így bízhatsz az érzékekben;
nem áltat csalárd képpel egy sem,
ha ébren óv az értelem.
Friss szemmel szemlélj és vidáman
s járj fogékonyan és szilárdan
a gazdag földi réteken.
Bőséget áldást bölcsen élvezz;
mindig fordulj a józan észhez,
hol a létnek élet örül.
Élőn őrzöd meg így a voltat,
mádban előre él a holnap
s a pillanat megörökül.
S ha végül is mindezt elérted,
egészen eltölt az az érzet:
Csak úgy való, ha dús a lét;
Vizsgálod a világi munkát,
a maga módján végzi útját,
te a kevesek társa légy.
S mint ősidőktől alkot egyre
csendben, önszándokát követve
nagy művet költő, bölcs, művész:
úgy teljesülsz be – példaképet
adsz a nemes szív érzetének,
s ez a legfénylőbb küldetés.
(Rónay György fordítása)
Ez a költői mű Goethének ISTEN ÉS VILÁG címmel összefoglalt verseiből a legkiemelkedőbb alkotás. Az akkori kor filozófiai síkon folyó vitáiban Goethe Isten személyét a PANTEIZMUS felé való elhajlással is értette. A természetbe való aktív beilleszkedést, az EGYÉN és a MINDENSÉG egy és ugyanazon voltát hitte.
A lét semmivé sose válhat!
Mindenben örök áram árad,…….
Az igazat rég fölfedezték,
a szellemek közt ő az egység, …
S most nyomban térj magadba, ott benn
találsz rá a központra, melyben
kétséged soha nem lehet. ….
A verset egészében szemlélve azonban szerencsésebb, ha egészséges iránymutatásnak, egy egész életre elégséges látásmódnak is felfoghatjuk, amiben megragadhatjuk és megőrizhetjük az általános emberi erkölcsöket emelni szándékozó költői hitvallást.
Goethe verse jól bevezeti a nagyobb kaliberű hitbeli kérdéseket, mint például az emberi történelem bibliai megközelítését, aminek során óhatatlanul feltesszük a mindenkit érdeklő kérdéseket: honnan van a bűn, miért halunk meg, van-e megoldás a földi élet ezernyi nyűgére és nyilaira, miért létezik Sátán, lesz-e büntetése, vagy megsemmisítése? … stb. Néhány költői mű segítségével is lehet, bár mikroszkopikus kicsinyítésben áttekinteni ezeket a kérdéseket.
Íme:
A biblia sajátos szemléletmódja: a NAGY KÜZDELEM Krisztus és Sátán között.
A téma irodalmi ábrázolásai között előkelő helyet foglal el Madách Imre: Az ember tragédiája c. drámai költeménye. Azonban ez a mű nem volt előzmények nélküli.
Elegendő egy hasonló koncepció jegyében megírt alkotást említeni: John Milton: Elveszett Paradicsom címü 1667-ben megjelent művét. Műfaját tekintve, ez a bűnbeesést tárgyaló vallásos költemény, melyet Milton drámai formába kívánt önteni, Homérosz és Vergilius műfajában kifejezve gondolatait.
Elveszett paradicsom (1667) (részlet)
Az ember legelső bűnét, s a tiltott
fa gyümölcséből-kóstolást, amely
halált hozott e földre, kínt reánk,
s kivert az Édenből, míg egy különb
Ember megváltott, s visszahozta üdvünk,
zengd, Múzsa,
(I., 1-6)
Munkácsi Mihály: Milton 
„Az Elveszett Paradicsom tengelyében a bűnbeesés, az ősi boldogság elvesztése áll, amikor az első emberpár, az ég akarata ellenére megízleli a Tudás fájának tiltott gyümölcsét. E központi téma köré szerkeszti Milton a kozmikus történelem bibliai szemléjét, a világ teremtésétől és az angyalok lázadásától Krisztus eljöveteléig és addig a drámai pillanatig, amikor Sátán megsemmisül, és romlott világának hamvaiból Isten új Eget és Földet teremt, az igazságosság, béke és szeretet világát.” (Szenczi Miklós)
Ez a Milton legismertebb művéről írt irodalomtörténeti elemzés rövid részlete, tökéletesen vázolja fel azt a lényeges látásmódot, amit a biblia egészéről megállapíthat a figyelmes olvasó. Akit nem a részletekben való elmélyülés és gyönyörködtetés köt le elsősorban, hanem az EGÉSZ hatalmas Isteni gondolat: az un. MEGVÁLTÁSI TERV. Ennek az emberiség történelmén vörös fonalként végighúzódó eseménysornak – illetve ezen belül egy bibliai személynek, Lucifernek – Milton utáni következő írásba foglalója Johann Wolfgang Goethe.
Az ő életművének méltán legismertebb és legtöbbet feldolgozott darabja a FAUST című drámai költemény. Ez a dráma ugyan inkább a Sátáni stratégia lélektani ábrázolása, amellyel az Istennek bánatot, az embernek pedig kárhozatot akar kimunkálni.
Csak két közbevetett példa a zenei alkotásokra: Liszt Ferenc Faust szimfóniája és Hector Berlioz Faust elkárhozása című zeneműve.
A Goethe által elképzelt történetben három szereplővel (Faust-Margit-Mefisztó) eljátszott dráma központi gondolata: az ember (Faust) elvesztése, egy kellően vonzó csapdával (Margit) elejtve. Végső sorsát illetően pedig – Mefisztó szándéka szerint – mindkét szereplőnek lelke az örök kárhozatba taszítva. Igaz ugyan, hogy a költői ábrázolásmód Margit lelkét a földi igazságszolgáltatás intézkedésén túlra helyezi, mint aki megtérésével és bűnbánatával „kiérdemelte” az Isten kegyelmét.
Az említett irodalmi műveket a mi Madách Imrénk is ismerte, mivel művelt (hat nyelvet beszélő) emberként az angol és a német irodalommal ismerkedő, barátkozó lény lévén volt előkép, illetve minta a saját drámájának megírásához.
Az Ember Tragédiája is a klasszikus hármassal (Lucifer-Ádám- Éva) játszatja el mindazt, amit költő elődei. Lényegében ez a drámai költemény adja vissza aránylag a leginkább biblikus megjelenítést, az Isten és a Sátán közötti NAGY KÜZDELEM mennyei kezdetétől a Földi történelem katasztrófába torkolló végkifejletéig terjedő hatalmas drámát. Jól jellemzi az egyik főszereplő valódi jellemét egy kis részlet. A mennyei lények egybehangzóan dicsőítik Istent a Föld és az ember megteremtése után, a „Tagadás ősi szelleme” bemutatja valódi énjét:
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. –
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
Zichy Mihály illusztrációja az Ember Tragédiájához
A költői tévedés csupán annyi,hogy amikor ez a jelenet „eljátszódott”,sem a földön, sem a mennyben még nem létezett halál, árnyék, kétség, lehangolás… stb. tehát mindaz,amit a bűnbeesés után ismert meg az emberiség. A mennyei előtörténettől átlépve a Tragédia Falanszter jelenetébe, sok tekintetben a mai globális állapotokat költői megérzéssel megsejtve, a szerző elég borús jóslatokkal bombázza technikai civilizációnkat. Elég, ha a mára már kulcskérdéssé vált fogalmat (az energiakérdést) nézzük, miként gondolta Madách az egyetlen faluként, tudósok által kidekázott létfeltételekkel működő társadalom mindennapjait?
——————————
E százszerű tárgy, millyen cifra mind,
Mi gyermekes. A serlegen virág,
A széktámlán ábrándos arabeszk,
Emberkezek pazarlott műve mind.
S üdítőbb-é a víz azon pohárból,
Kényelmesb-é e széken az ülés?
Most gépeink teszik mindezt helyettünk,
Legcélszerűbb, legegyszerűbb alakban,
És a tökélyről az kezeskedik, Gustave Doré: Lucifer
Hogy a munkás, ki ma csavart csinál,
Végső napjáig amellett marad. 
——————————————
ÁDÁM
Mondd, mi hát az eszme,
Mely egy ily népbe egységet lehel,
Mely, mint közös cél, lelkesítni tud?
TUDÓS
Ez eszme nálunk a megélhetés.
Midőn az ember földén megjelent,
Jól béruházott éléskamra volt az :Csak a kezét kellett kinyújtani,
Hogy készen szedje mindazt, ami kell.
Költött tehát meggondolatlanul,
Mint a sajtféreg, s édes mámorában
Ráért regényes hipotézisekben
Keresni ingert és költészetet.
De már nekünk, a legvégső falatnál,
Fukarkodnunk kell, általlátva rég,
Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk.
Négy ezredév után a nap kihűl,
Növényeket nem szül többé a föld;
Ez a négy ezredév hát a mienk,
Hogy a napot pótolni megtanuljuk…….
A bevezető gondolatokra visszatérve elég, ha utalok a lényegre: a Krisztus és Sátán közötti NAGY KÜZDELEM képeire, amikből a fentebb említett három szerző (Milton-Goethe-Madách) műveiből kirajzolódott ízelítőt kaptunk. (Dénes Ottó)