A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai
Élet és Irodalom 2002.jan.4.
Elhangzott a Hajdúszoboszlói Jogász Vándorgyűlésen 2001.okt.19-én.
(Részlet)
A történelem során a mindenkori hatalmak legitimációt kerestek működésük alátámasztására, mivel a nép hajlamos volt firtatni: miért épp az a klikk élet és halál ura, amelyik aktuálisan a hatalmat gyakorolja. Ezt a legitimációt a korai uralkodók az isteni eredetben találták meg, az ókori egyiptomi fáraók egyenesen maguk is istenek voltak, s istenné avatták magukat az abszolút hatalmú római császárok is. A középkor uralkodóitól sem állott távol, hogy „Isten kegyelméből”
uralkodóknak tüntessék föl magukat. A felvilágosodás kora volt az első a szellemtörténetben, amely a hatalomgyakorlás legitimitását más gyökerekből vezette le: a nép, a társadalom tagjait megillető egyéni szuverenitás kis részének a társadalom irányíthatósága végett való feláldozása által (Rousseau nagy ellenfele, Montesquieu azután értekezett a hatalmi ágak megosztásáról és egymás által való féken tartásáról, s e nagy szellemi elődök munkássága révén alakult ki a francia forradalom nagy vívmánya, a liberális – vagy ha így jobban teszik -, a polgári demokrácia. A liberális demokráciának – még akkor is, ha a „liberális” jelzőt manapság divat szitokszóként használni – egyik legfontosabb jellemzője a véleményszabadság. (Szemben az Isten kegyelméből uralkodó monarchiákkal, a demokráciában szokásos és kívánatos a hatalom kritikája, sőt, az éppen hatalmat gyakorló csapattal szemben a lehetséges alternatíva felmutatása: a mindenkori ellenzék.) Az általunk is annyira óhajtott euró-atlanti politikai-társadalmi minta szerint a hatalom alapja a nép többségének választása, a hatalom ellenőrzésének módja pedig a véleményszabadság elvitathatatlan jogán alapuló ellenzéki kritika joga.
A rendszerváltozás legelső éveiben az Alkotmánybíróság – mint a rendszerváltozás első és legfontosabb terméke, eredménye – az első határozatai között foglalt állást amellett, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága, konkrétabban a szólásszabadság a demokratikus jogok „anyajoga”, azaz ebből vezethető le az összes többi demokratikus alapjog. A magam részéről illő tisztelettel, és nem vitatva az Alkotmánybíróság erről szóló határozatát, mégis mélyebbre ásnék. A véleménynyilvánítás és szólás-, illetve sajtószabadság alapjogai ugyanis szóba sem kerülhetnének, ha nem volna a polgári demokráciák rendszerszervező alapelve a gondolat szabadsága.
Az az alapjog ugyanis, hogy mindenkinek jogában áll úgy gondolkodnia társadalom, hatalom és ideológia felől, ahogyan akar, mindenki maga választhatja meg identitását csakúgy, mint ideológiáját, s ebben az államnak (az aktuális hatalomnak) semmilyen szerepe nincs. Ez a gondolatszabadság jelenik meg tételes formában a polgári demokráciák alkotmányai által biztosított lelkiismereti, szólás- és véleményszabadság alapjogaiban.
A véleménynyilvánítás és ennek édes gyermeke, a sajtószabadság azért kiemelten fontos értéke a jogállamoknak, mert a nyilvánosság ellenőrző szerepét biztosítják részben a hatalom gyakorlói fölött, részben pedig a gazdaság folyamatai fölött.
E körben figyelmet érdemel az a tény, hogy például a bírói függetlenség azáltal biztosítható, hogy ítélethozatalában a bíró nem utasítható, semmi módon nem befolyásolható, ám a nyilvánosság kontrollja alatt kell döntést hoznia, és ez biztosítja a társadalom normáinak érvényesülését. A társadalmi nyilvánosság természetesen a hatalomgyakorlás más ágait is ellenőrzi: így a törvényhozás és a végrehajtó hatalom működését is (ezért nyilvánvaló és természetes a mindenkori kormányok óvatos ódzkodása a sajtótól). A nyilvánosság azonban mindezeken túl a társadalom működését is figyelemmel kíséri: így a gazdaságban a szabad verseny biztosításának egyik fontos biztosítéka, valamint informálja a polgárt az oktatás, a közrend és közbiztonság alakulásáról is
Mindez persze az ideális – valójában sehol sem létező – demokratikus jogállamra érvényes. A létező államokban a fenti elvek csak több-kevesebb deficit mellett érvényesülnek, a számunkra legfontosabb Nyugat-Európában is. De mindenesetre zsinórmértékül szolgáló és követésre méltó elvek, ebben a politikáját formáló valamennyi hazai erő alapjában egyet is ért. …«
A fenti cikkrészletben kiemelt mondatok a saját véleményemet tartalmazzák.(D.O.)
A közzététel motivációja az az ígéret, amit a HVG.hu olvasóinak tettem, amikor egy halálos ítéletet kommentálhattunk, ami a mai hvg.hu postával érkezett.
( Mivel a témában idéztem Galilei ügyét, a következő közléseimben az egyik a tudós vallomása lesz, ahogyan azt a vatikáni könyvtár nemrég kiadta hasonmás faximilében.)
Firenze: A Santa Croce székesegyházban Galilei síremléke
Halálbüntetés egy miniszterelnökhöz írt levél miatt
2010. április 03., szombat, 12:13
Szerző: MTI
Egy jemeni fellebbviteli bíróság szombaton jóváhagyta egy jemeni férfi halálos ítéletét, amelyet azért szabtak ki rá, mert állítólag interneten keresztül kapcsolatba lépett Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökkel.
A bíróság egyidejűleg megerősítette a vádlott két „bűntársának” hároméves börtönbüntetését is. Az elítéltek tagadták a vádakat, és közölték, hogy kegyelemért folyamodnak.
A vádirat szerint a fővádlott, Básszám al-Haddári kezdeményezésére e-mailt küldtek a volt izraeli miniszterelnöknek, felajánlva neki szolgálataikat. Olmert állítólag válaszolt is nekik, támogatásáról biztosítva őket.
Az Izraellel fenntartott kapcsolatok súlyosan esnek latba Jemenben, ahol a közvélemény és kormányzat ellenségesen viszonyul a zsidó államhoz, és szolidáris a palesztinokkal.
4 HOZZÁSZÓLÁS
2010. április 4., 17:22 Dénes Ottó
Ehhez hasonló cifra helyzetek akkor voltak, amikor az egyház és az állam -Európáról beszélek – úgy összefonódott, hogy akik szabadgondolkodásra vetemedtek(pl Giordano Bruno, Galilei,Kopernikusz…) megkapták a magukét. Galilei örülhetett, hogy tudós mivolta és az általa képviselt világnézet lényegében nem voltak veszélyesek az Egyházra nézve.Mindez összességben „megvédte”súlyosabb büntetéstől, de pl Kopernikusz csak halálos ágyán merte közzétenni tételeit a bolygók merőben másféle pályáiról, mint amit az uralkodó egyház akkoriban világnézetileg képviselt .Szóval lenne itt még a középkori állapotokhoz hasonló, ha a politikusok – ahogy némelyik tervezi – „az egyház”alá rendelnék mondjuk pl a lelkiismereti szabadságról eddig még létező jogainkat.Kiválogatnák a szívükhöz közelálló egyházakat,
( a zsidót és a kisegyházakat – „szektákat”- biztosan kihagynák).
A Horthy korszakban volt utoljára (remélem) hasonlóan „válogatós” az államhatalom. A kis „szektákat” (baptista, metodista, adventista, pünkösdiek.. stb) üldözték.
A zsidókat kiszolgáltatták Hitlernek.Mentsen Isten hasonlóan berendezkedő kormánytól.Érdemes elolvasni Nehéz Posony István cikkét, amiben a szabadgondolkodást elemzi az ÉS-ben.
2010. április 4., 12:41 lajos
jemen az f@sz@ hely!
nemsokára nálunk is hasonló viszonyok lesznek, ahogy politikai kulturánk tendenciáit látom.
2010. április 4., 12:35 netuset
Zoltán, te milyen kis Jemen-szakértő vagy, hogy ennyire ismered az ottani állapotokat. Amúgy meg nem egy darab fecniért ítélték el őket, hanem a tartalmáért, mint ahogy már Európában is meg történt ilyesmi nem egyszer. Ugyanis a saját ország elleni tevékenységet, egy másik javára, (bizonyos esetekben) úgy hívják hazaárulás. Tudod ilyenért még az USA-ban is kivégzik az embert. És egy olyan feszült térségben ez még inkább érvényes.
2010. április 4., 06:17
Rettenetes! Egy nyomorult levélért elvenni egy ember életét!
Ezek nem normálisak. A nép meg tűri. Mert fél. Szörnyű! Meghalni
egy papírfecniért (vagy email is lehetett, oly mindegy)! A XXI.
században. Nem találok szavakat!