A trichinózis

Az emberiség legnehezebben megfogható, természetes ellenségei közé tartozik ez a kis mikroszkopikus féreg, ősibb, mint maga az emberiség, s ma is nagyon virulens élősdi. Minden kontinensen előfordul, minden égövön, és a ragadozók meg a dögevők csaknem mindegyik fajában előfordulhat. Jelen van a rovarevőkben is: a vakondban, egérben, de ott van a bálnában, medvében, de az emberre legveszedelmesebb: a házi sertésben való előfordulása. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb veszedelmet az emberre az jelenti, ha egy kórokozót, amely a betegségek egész sorát utánzó tüneteket produkál – az alkoholizmustól és vakbélgyulladástól a tetanuszig meg a tífuszig -, csak akkor lehet felismerni, amikor a „házigazdáját” már leverte a lábáról. Ez az álcázott támadó a Trichinella spirális, a trichinózis kórokozója.   Néhány érdekes eset

1880-ban a Jordán-folyó mentén fekvő kis el-Khiam falucskában lakomát rendeztek a közeli ingoványban elejtett vaddisznó húsából, s mind a 262 ember (nő, férfi, gyerek), akik a húsból ettek, megbetegedtek, hatan meg is haltak. 1897-ben egy svéd léggömbös expedíció háromfőnyi legénysége életét vesztette egy északi-sarkvidéki táborban, miután egy barnamedve húsából ettek. 1971-ben Brit-Columbiában, egymástól eléggé távoli területen 17 ember betegedett meg: mindegyikük ugyanannak a baribálnak vagy fekete medvének húsából készült füstölt húst, kolbászt, szalámit fogyasztott.

A Trichinella spiralis féreg izmokba ágyazódva

Valóságos járványtani detektívtörténet bontakozott ki egy New York-i tányérmosó fiatalembernek az esetében 1942-ben. Gyomorpanaszokkal, fejfájással, hányingerrel, hasmenéssel került kórházba. Hőmérséklete, vérképe normális volt, de láza órákon belül felugrott 39,5 fokra, s a felállítható diagnózisok sora – a további kórlefolyás és vizsgálatok eredményei alapján – ez volt: aortagyulladás, májzsugorodás vagy alkoholos eredetű gyomorhurut. Állapota a gondos kezelés ellenére fokozatosan romlott, végül a klasszikus tünetegyüttes is jelentkezett: szemhéjduzzanat, viszkető bőr, kínzó fájdalmak, amelyek a hasból a mellkasba, karba, lábba sugároznak.

A vérképvizsgálat ekkor már kimutatta a jellemző elváltozást, s az izomszövetből kimetszett darabka vizsgálata megerősítette a diagnózist: a beteg testében 12 millió trichina féreg volt, kétszer annyi, mint az egyébként már általában halált okozó 5 millió.
A beteg pár nap múlva meghalt, de előzőleg megemlítette, hogy a klubban, amelynek konyháján dolgozott, disznótoros vacsora volt. A járványügyi felügyelő ezt a nyomot követve megállapította, hogy huszonheten vettek részt a vacsorán, közülük kettő már beteg volt. Az egyik otthon feküdt súlyos bélpanaszokkal, a másik súlyos betegen kórházban. A kórház főorvosa reumás szívizomgyulladást, mellhártyagyulladást, influenzát vagy valami más betegséget gyanított a tünetek mögött.

Ők ketten vásárolták az egészségesnek látszó sertést egy New Jersey-i farmon. A húsából ők készítették a kolbászt, amelyet darálás és ízesítés közben nyers állapotában megkóstoltak. Az említett konyhai dolgozó négy munkatársa is beteg volt már: három kórházban, egy otthon feküdt hasonló tünetekkel, de különböző diagnózisokat állítottak fel betegségükről. Mindegyikük megkóstolta a hűtőben levő kolbászt, miután a kolbászkészítők elmentek .

Ez a trichinózis történetéből készült óvatosságra intő rövidke lista mintegy keresztmetszetben mutatja be, mennyiféle tünettel jár a megbetegedés, mennyire nem lehet korán felismerni, s milyen veszélyes még egy kis kóstoló is a nyers vagy félig megfőtt sertéshúsból készült ételből. Detroitban 1931-ben nagyon súlyos trichinózison esett át egy férfi, aki olyan késsel kente fel kenyerére a vajat, amellyel előzőleg sertéskolbászból vágott le egy darabot, s a későbbi vizsgálat aztán felderítette, hogy a kolbász fertőzött volt.

2. Felfedezése

Az első pillantást a trichinára James Paget, a XIX. sz.. egyik híres patalógus-sebésze vetette. 1835-ben még csak 21 éves orvostanhallgató, és a Szent Bertalan-kórházban egy tüdőtuberkolózisban meghalt ember holttestét boncolta. Szabad szemmel is észrevette, hogy a hulla szöveteiben betokozódott férgek vannak (az érett nőstény 2,5. mm-es, a hím feleakkora).

Mások, köztük saját anatómiatanára is, fehéres, kavicskeménységű foltokat vettek észre holttestek izomszöveteiben Ezek a keménységek kicsorbították a szike élét. Egy bristoli sebész, aki részt vett egy 24 éves, erőteljes testalkatú fiatalember boncolásán, akinek a halálát tüdőgyulladásnak és szívburokgyulladásnak tulajdonították, észrevette, hogy ilyen fehéres foltok láthatók az izmaiban: de a kórbonctani kutatásban még nem használták a mikroszkópot, s megfigyeléseit nem tudta továbbfejleszteni.
Paget továbbra is figyelemmel kísérte a problémát, s eljutott végül a British Múzeumba, Robert Brown kis dolgozószobájába. A természettudós további vizsgálatok céljára felajánlotta a saját mikroszkópját. Paget kiszámította, hogy egyetlen emberi test több ilyen élősdit rejt magában, mint ahány lakosa van a Földnek. Kicsit elszámolta ugyan magát, mert a végzetes esetekben sem több 100 milliónál a paraziták száma, de ez sem megvetendő tömeg.

Paget ezután előadást tartott felfedezéséről medikus társai előtt, s két héttel később Richard Owen zoológus, a sebésztársaság múzeumának vezetője leírta, és Trichinella spirálisnak nevezte el a kórokozót. (Röviden trichinának nevezik azóta.)

3. Az orvosok riadója

Paget felfedezése riasztotta az orvosokat. Nemcsak a probléma közegészségügyi jelentősége, hanem az esetek sokfélesége miatt is igen komolynak tartották az ügyet. 1846-ban dr. Joseph Leidy amerikai anatómus philadelphiai otthonában sertéshúst evett, s felfigyelt rá, hogy a húsban ugyanazokat a fehéres foltokat látja, amelyeket a boncolóasztalon emberi holttestekben látott. Azonnal a mikroszkóp alá tett egy kis darab húst, amely tele volt – szerencsére a főzés által elpusztított trichinával. Ez a nagyon is riasztó élménye vezette rá, hogy a disznóhúsban talált féreg ugyanaz, mint amilyeneket boncolás során emberekben látott.

Magát a betegséget egészen 1860-ig nem ismerték fel. Friedrich Albert von Zenker professzor Drezdában egy fiatal cselédlány hulláját boncolta. A feltételezés szerint a halál oka: tífusz. A testből kivett egyetlen kis szövetdarabkában mikroszkópja alatt férgek tucatjait találta, némelyiket összetekeredve, másokat kinyúlva, de mind élt. Utánajárt a dolognak, s fertőzött sonkát meg kolbászt talált abban a háztartásban, ahol a lány dolgozott. A termékek egy nemrég leölt sertés húsából készültek. Aki a családban evett belőle, mind súlyosan megbetegedett.
Az 1850-es években, miután Zenker leírta a betegség klinikai tüneteit az emberben, s eredetét is megtalálta a sertéshúsban, a trichinózis egyik kiváló kutatója lett Rudolf Virchow.

Virchow az ügy lelkes bajnokaként arra kérte a hatóságokat, hogy vezessék be a húsok kötelező hatósági mikroszkópos vizsgálatát. 1866-ban e tárgykörben nyilvános ülést rendezett Berlinben. Itt egy állatorvos az emberre ártalmatlannak nyilvánította a trichinát: szerinte ezt a nagy hűhót csak a nem gyakorlati pályán dolgozó orvosok csinálják.

Az egyik orvos felszólította a kételkedőt, hogy fogyasszon a bemutatott trichinával fertőzött kolbászból A közönség zajos helyeslése közepette a szerencsétlen ember vonakodva bár, de engedett a felhívásnak, s öt nap elteltével súlyosan megbetegedett abban a betegségben, amelynek létezését előzőleg tagadta. Egy másik alkalommal Virchowot, aki a Reischstag tagja is volt, Bismarck kancellár hívta ki párbajra: Virchow felajánlotta, hogy ne fegyverrel verekedjenek meg, hanem válasszanak két húsétel közül, amelyek egyike trichinával fertőzött. Bismarck a kihívást visszautasította.

Virchow arra is rámutatott, hogy a régi zsidó disznóhústilalom valószínűleg azon a tapasztalaton alapult, hogy a fogyasztása betegséget okozhat. Mohamed a VII. sz.-ban ugyanezt a törvényt léptette életbe a mohamedán világban. Az orvosok azóta e mózesi tilalmat úttörő lépésnek tekintik a megelőző orvoslás terén.

Valójában a Biblia szövege (Mózes 3. könyve 11. rész: Mózes 5. könyve 14. rész.) nemcsak a sertéshús fogyasztását tiltja, mint tisztátalant, hanem mindazon állatokét, amelyek nem kérődznek, és nem hasított körműek, valamint azoknak a tengeri állatoknak a húsát is, amelyeknek nincs uszonyuk és pikkelyük, továbbá a ragadozókét, a dögevő madarakét, s valószínűleg valamennyi csúszómászóét, kétéltűét. Ez a széles körű tilalom kizárja valamennyi lehetséges trichinahordozó fogyasztását.

A bibliai étkezési szabályok ezért tekinthetők egyúttal közegészségügyi intézkedéseknek is, mivel a következő fejezetek is olyan higiénés rendszabályokat tartalmaznak, amelyek a szülésre, leprára, a „tisztátalan nedvek”-re (feltehetően az izzadmányokra és a gennyre) vonatkoznak.

Az első rendszabályok

Európában 1860 és 1877 között 140 járvány lépett fel nagy halálozással (egy szász városban a betegek 30 százaléka meghalt). Elsőként 1879-ben, Poroszországban hoztak törvényt a hús mikroszkópos ellenőrzésére. A következő évtizedben Európa legtöbb államában megtiltották a sertéshús behozatalát Amerikából, mert erősen fertőzöttnek találták. A fertőzöttség oka az volt, hogy az eladásra szánt állatokat hulladékkal etették, ám az abrakon hizlalt állatok is bizonyos fokig fertőzöttek voltak, mert ezek is kaptak hulladékot, moslékot is. De a kizárólag hulladékon hizlalt állatok fertőzöttsége az előbbiekének ötszöröse volt.

Kongresszusi határozattal elrendelték a disznóhús mikroszkópos vizsgálatát, ennek nyomán 1891-ben feloldották az európai zárlatot. Az amerikai sertésállományban az elvégzett vizsgálatok 2,5 százalékos fertőzöttséget mutattak ki.

Az amerikai közegészségügyi szervek azonban nem tartották megbízhatónak a mikroszkópos vizsgálatot, s 1906-tól meg is szüntették, viszont más intézkedéseket vezettek be: csak alaposan megfőzött hulladékkal, moslékkal szabad etetni a sertéseket: így egy csapásra többféle fertőző sertésbetegség ellen védekeztek.

5. A féreg

A trichina a hengeresférgek (nemathelminthes) törzsének fonálférgek (Nemetoidea) osztályába tartozó élősködő. Jellemző tulajdonsága: egész életciklusát, születésétől az ivarérett korig, ugyanabban a gazdaszervezetben tölti. Sikerült kísérleteken majmot, birkát, borjút, lovat, csirkét, galambot, baglyot, varjút Trichinella spirálissal fertőzni, de a természetben elsősorban a húsevő emlősök és némelyik ragadozó rovar és madár húsába került, vagy más fertőzött állat ürülékébe.

Az érett hím másfél mm. hosszú, a nőstény 3-4 mm: mindkettőnek külön, csak szaporodásra szolgáló ivarszerve van. Életük bármelyik stádiumában bekerülhetnek a gazdaállatba, lárvaállapottól az ivarérett korig. Először a nyombélben vagy a vékonybélben maradnak. Érett korukban közösülnek, utána a hím elpusztul, a megtermékenyített nőstény még jobban befúrja magát a bélfalba, néha áthatolva rajta, eléri a hashártyát vagy a nyirokcsomókat.
A fiatal egyed petében fejlődik, amelyből az anyaméhben kel ki, és élve születik, lárvarajokat alkotva. A nőstény 1-3 hónapig él, ez alatt állandóan árasztja ivadékait a gazdaszervezetbe. Egyetlen nőstény 1500 utód létrehozására képes, a hosszuk 100, átmérőjük pedig 6 mikron.

Ha a nőstény a bélben üríti ki a lárváit, ezek az ürülékkel akadálytalanul távoznak. De ha a nyirok- vagy a vérkeringésbe kerülnek, s még elég kicsik ahhoz, hogy átjussanak a máj érrendszerén vagy a tüdő hajszálerein, akkor elérik a verőereket, s eljutnak szervezet bármely pontjára. Ámde a vázizomzat az egyetlen hely, ahol továbbfejlődhetnek, felcsavarodnak, tömlőcskét képeznek maguk körül, a gazdaszervezet pedig tokkal veszi körül e tömlőket, gyakran kagylóhéjhoz hasonló tokot alkotva körülöttük.

A parazita így beágyazódva nyugalmi állapotban maradhat hónapokig, évekig. Ha a gazdaállatot megölik, húsát elfogyasztják, a befogadó gyomornedve feloldja az elmeszesedett tokot, kiszabadul a féreg, s új gazdájában elkezdi életciklusait. A lappangási idő 5-15 nap, átlagosan 10 nap, de néha az étkezés után pár órával már jelentkeznek az első tünetek, de akadt olyan ember is, akinél csak  43 nap múlva jelentek meg. (lásd a Mozart halála ….. c. cikket )

A laboratóriumi kutatómunkát gátolta, hogy a megbetegedés az emberben sokkal súlyosabb lefolyású, mint a kísérleti állatokban. A disznón az első tünetek csak akkor jelentkeznek, ha a rekeszizom egy grammjára 800-900 lárva jut. Ez az arány az ember esetében kisebb: 500 lárva esetén a megbetegedés súlyos, 1000 felett halálos lehet. A felgyógyult betegekben a lárvaszám egy grammra 8-800 között váltakozott. A felgyógyult legsúlyosabb beteg vázizomzatában több mint 26 millió lárva rejtőzött.

Ha az izomszövet egy grammjára egy vagy ennél kevesebb lárva jut, a megbetegedés nagyon enyhe lefolyású: 10 lárva esetén enyhe, 100-ig mérsékelt, 500-ig súlyos kimenetellel számolhatunk. A hivatalos álláspont szerint 70 lárva/gramm az az arány, amikor a megbetegedés már biztosan fellép. Más megfogalmazásban: ha az ember testsúlyának egy grammjára 5 lárva jut, a betegség már végzetes kimenetelű. Ez a szám a sertéseknél 10, patkányoknál 30. Más meghatározás szerint, ha a fertőzött kolbászban 5 dekánként több mint 150.000 betokolódott lárva van, ezekből a gazdaszervezetben 100 millió egyed fejlődhet ki.

6. A diagnosztikai rejtély

Mivel a trichinák különleges tulajdonsága, hogy a szervezet bármelyik részébe bekerülhetnek, a korai és egyedi diagnózis felállítása csaknem lehetetlen. Csak akkor támadhat fel a gyanúnk, hogy trichinózissal állunk szemben, ha egy család vagy közösség több tagja betegszik meg egyszerre. A számtalan korai tünet alapján az egyik kutató ötven különböző diagnózis felállításának a lehetőségével számolt. Egy nagy kórház ötéves anyagát átnézve megállapították, hogy a később bizonyossá vált trichinás megbetegedések 61%-át kezdetben más betegségként határozták meg: leggyakrabban a vesegyulladás, influenza, agyhártyagyulladás, reumás láz, heveny melléküreg-gyulladás és gyomor-bélhurut lehetősége merült fel.

Amikor az orvosok észlelik a korai, de nem specifikus tüneteket, valósággal detektív módjára keresik a rejtély nyitját a beteg esetleges gasztronómiai kiruccanásában, s igyekeznek szert tenni valamelyik általa fogyasztott gyanús húsételre. ma már, ha trichinózisra gyanakszanak, az ötödik naptól kezdve naponta végeznek eozinofilszám-vizsgálatot. Széklettenyésztést is végeznek, hogy az esetleges ételmérgezés lehetőségét kizárják.

7. Lefolyás és kezelés

A trichinózis súlyos esetben 5 hét lefolyású, néha több. Gyomor-bélpanaszokkal kezdődik, enyhébb esetben ez marad az egyetlen tünet. Amikor a férgek az izmokba hatolnak, végtagfájdalmak lépnek fel. Jellemző tünet lehet a mérsékelt láz, hidegrázás, izzadás, álmatlanság, szemhéjduzzanat. Látás- és hallászavar is felléphet: rekedtség, nyelési nehézség is előfordulhat: gyakori a hörghurut és a tüdőgyulladás, a finom, piros rózsahimlőhöz hasonló viszkető kiütések is mutatkozhatnak. A betegek olyan érzésre panaszkodnak, mintha a bőrükön férgek mászkálnának.

A szívizom és a központi idegrendszer zavarai már komplikációknak számítanak, s felléptük esetén halálos vég is bekövetkezhet, általában a megbetegedés ötödik-hatodik hetében. Kevésbé súlyos esetben ilyenkor már a javulás jelei mutatkoznak. Leggyakrabban teljes a gyógyulás, bár egyes tünetek hónapokig megmaradhatnak, s olykor tartós károsodás is előfordulhat.

Ágynyugalom, folyadékpótlás és fájdalomcsillapítás az enyhe esetek kezelésében is szükséges. A széles spektrumú féregölő szerek (tiabendazol) hatásosak a trichinózis kezelésében, de mellékhatásaik, mérgező-voltuk miatt vagy csak a súlyos, vagy a korán felismert esetekben alkalmazzák őket, lehetőleg profilaktikus céllal, amikor már tudják, hogy valaki trichinával fertőzött húsból evett. A kortikosztereoidok csökkentik a gyulladást, de segítik a bélrendszerben nőstény Trichinella spirálisok szaporodását, ezért csak fontos szervek megbetegedése esetén adják tiabendazollal kombinálva.

8. A trichinózis ma

Veszélye a vadhúsfogyasztóknál még mindig fennáll az egész világon, egyébként veszélyessége a felfedezése óta jelentősen csökkent.

Az Egyesült Államokban 1969-ben járványszerűen jelentkezett 192 megbetegedéssel, 1970-ben 109 esettel, ezek közül 13 esetben medvehús, 15 esetben farmon nevelt állat húsa okozta, a többi esetben kereskedelemben kapható húskészítménytől betegedtek meg.

A trichinás fertőzések 95 százaléka annyira enyhe lefolyású, hogy nem is kerül orvoshoz a beteg, de nyomot hagy az izomszövetben elmeszesedett tokok formájában, amit a boncolások során gyakran észlelnek A rekeszizomból készített sorozatmetszetek vizsgálata volt az első nagyobb arányú felmérés 1931-1943 között, s úgy találták, hogy az amerikai lakosság 16 százaléka szenvedett élete folyamán trichinózisban. A második nagy vizsgálatra 1971-ben került sor, az arány ekkor már csak 4,1. százalék, a fiataloké 1,8 %. Az idős egyének fertőzöttsége a régmúltból eredt, sok idővel a haláluk előtt voltak betegek.«

(A „Mecidal Newsmagazine” cikke nyomán) Univerzum 211. kötet. 41-50. oldalak.)
Dénes Ottó